A szentség tartópillére.

Érdemes megemlékezni arról az igazságról, hogy bárhol és bármerre is tartson a hívő életed útja, az Isten akaratának való engedelmességre mindig és minden időben szükséged van. A Szentírás nem ismeri engedelmesség nélküli megváltás fogalmát. Hiszen a zsidó levél szerint mi fiak vagyunk és nem fenyítés nélküli engedetlen családtagok, azaz nem fattyak. 

Ennek fényében tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy a szívünket mindenkor fent kell tartanunk az engedelmesség szelleme számára, hogy megtámogasson minden napon az életünk minden idejében. Még a gyakorlatban megtapasztal romlott természet időnkénti megnyilvánulásának esetén is. [akkor a bűn megvallása és az attól való teljes elfordulás az engedelmességi üzenet.] Hiszen Péter apostolon keresztül Isten egyértelművé teszi számunkra, hogy engedelmességre vagyunk elhívva. 

„Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.”

Engedelmesség nélkül a megváltás áldásai, csak alig-alig tudnak megvalósulni az ember életében, ráadás az egy kevés kis kovász, az egész tésztát megkeleszti szellemi igazság alapján akár az üdvössége is veszélybe kerülhet. Derek, kiváló bibliatanító azt mondta erről: „a nem teljes engedelmesség, végül is engedetlenség. A minden felett való engedelmességre, maga az Úr Jézus mutatott példát a Gecsemáné kertjében. : „És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.”

A megváltásunk azért történt, meg, mert Jézus engedelmes volt mindvégig, egészen a keresztre feszítéséig az volt. Mindig az Atya akaratát cselekedte! Még ha mi nem is tudjuk soha ilyen tökéletesen betölteni az engedelmességet. Isten egyértelműen erre hívott el minket. Miután megigazultunk ingyen az Ö kegyelméből, az Úr Jézusba vetett hitünk által. Igaznak bizonyul, hogy a kisiklásokért vagy akár a tönkremenetelért a hit dolgában való hajótörésért pont ez az adott, megtűrt bűn/megalkuvás gyenge láncszeme lesz a felelős. Bár csak ne tudnám a gyakorlatból, hogy mire is akar ez rávilágítani. Bárcsak elmondhatnám, hogy én megtérésem óta mindig és folyamatosan engedelmeskedtem az Atyának. Bár így volna. Még ha ma már érettebb is vagyok és az élet szellemének törvénye, legyőzte bennem a bűn és a halál törvényét, és nincs megvallatlan bűn az életemben, akkor is szüntelen hallanom kell a vándorlásom során, hogy "aki áll vigyázzon, nehogy elessen." Emlékeztetnem kell magamat, hogy szentség és békesség nélkül, senki nem látja meg az Urat. A Szentség tartópillérei pedig az engedelmesség. Mert egészen nyilvánvaló, hogy nem azért lettünk elválasztva Isten számára, hogy továbbra is a világ értékrendje szerint éljünk. 

Nem a kárhoztatás felébresztése a célom, Isten sem kárhoztat az engedetlenségedért, mert tart a kegyelem ideje még. Viszont az is igaz, hogy megtérést, a bűn / az engedetlenség felszámolását várja el minden gyermekétől. Azt szeretné, hogy ha mi magunk is elmondhatnánk Pál apostol szavaival saját magunkra nézve: „Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; aki ugyanis engem megítél, az Úr az.”

Pál itt magába nézve az Isten igazságának fényében megállapítja, hogy nincs rendezetlen bűn az életében. Nem tud magára nézve semmi olyan dolgot, ami Isten szemében nemtetszést váltana ki. (Igen tudok a szentírás által említett "titkos" még az ember által maga előtt sem ismert bűn lehetőségéről, de azt, az Isten irgalma rendezi a világosságra jövetelig) Tehát azt olvassuk, hogy Pál azonnal tovább megy és elismeri, hogy az üdvössége, a megigazult állapota nem ebben a tényben van,(nem tud magára semmit, a szíve nem vádolja)hanem az Istentől Ingyen kegyelemből kapott üdvösségből fakad. Más szóval megigazult hitből és ezek után hit által engedelmeskedik az Isten beszédének. S így a hit és a cselekedetek az engedelmesség által, egységbe kerülnek az adott emberben. Ez pedig igen fontos, mert ez teszi hitelessé Isten, az embertársai és önmaga előtt is, az embert.

Köszönöm a figyelmedet!

Élet élet, de melyik és milyen?

Mindaz, aki csak a nap alatt megismerhető világban gondolkodik, egyben és szükségszerűen isten nélkül létezik, azért írtam, hogy csak létezik, mert élni a szó igazi bibliai értelmében (dzoé) Isten nélkül, képtelenség. Szoktam mondani jelenleg a bukás óta, az van, hogy minden ember Isten teremtménye (bármennyire is hat rá a romlás) de nem minden ember Isten gyermeke is egyben, csak az, aki tudatosan visszatért a családba. Ezért volt szükség a megváltásunkra és ezért hangsúlyozta ki Jézus számtalanszor, hogy Ő maga az ÉLET és a feltámadás! Ő maga a földi létezésen túlmutató, örök élet! Ő ennek az Őrök életnek egyedüli és kizárólagos forrása! Ezért állítja a szentírás, hogy senki sem mehet az Atyához, és léphet be az Atya házába, hanem csak egyedül Jézus Krisztus által! Ez pedig azért lett így mert Ő maga (Jézus) az igazi ÚT (egyedül Ő járta be, és tudta csak bejárni, a megváltásunk Isten akarata szerinti útját, nem volt és soha nem is lehet más megváltó) az igazi, vagyis a valós ÉLET, a halált legyőző. Valamint Ő maga a való(ság)IGAZSÁG! Ezt a tényt egyértelműen igazolja, az Atya Isten, Jézus élete, a beszéde, a feltámadása, a tanítványok, a jelen hívők sokasága. De bárki számára igazolódik, aki kész a biblia útmutatása szerint megbékülni Istennel. Természetesen ebből nem következik, hogy az úgymond csak létezéssel bíró emberek között ne találnánk jóravaló és értékhordozó embereket, akik mindent megtesznek, hogy szeressék és gondozzák a családjukat és általában a társadalmi helyes értékrendet képviselve kapcsolódjanak az embertársaikhoz. Mégis ki kell mondanunk, pont azért mert mi is szeretjük az embertársainkat, csak mi már egy Isten igazságát is közvetíteni tudó emberekként, hogy bizony valós a megtérés lehetősége, valós az Istennel együtt munkálkodó és akaratában járó életvitel, valós az örök élet, és annak már a jelenben való birtokba vétele. Erre mondja a Szentírás, aki hisz a fiúban (elfogadta a megváltását, (ez a megtérés első lépése) és Jézus útmutatását figyelembe véve él) bizonyságtétele van önmagában! Ezt a bizonyságot/pecsétet a Szent Szellem Isten adja meg az ember legbelső valóságában, ami még arra is alkalmassá teszi a hívő embert, hogy még a halált is bátran vállalja, ha arra erőszakos módon sor kerülne. Tehát érdemes szem előtt tartani, hogy a szentírás az életre több szót is használ.

 Egy Hagin tanulmányban így olvasható ez: „Pszükhé, természetes élet, vagy emberi élet; biosz, élet- mód; és anasztrophé, viselkedés. Dzoé az örök élet, azaz Isten élete. Ez Isten természete. Ez az isteni fajta élet – az Atya élete – és a megtestesült Fiú élete is. Nevezi ezt az Ige “örök élet”-nek, “örökké való élet”-nek, olykor egyszerûen csak “élet”-nek.

Nem számít milyen az életstílusod, vagy a lelkialkatod, ezek csak akkor érnek valamit, ha benned van a dzoé! Jézus pedig azért jött, hogy ezt elhozza neked!”

"Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust."

Köszönöm a figyelmedet, áldott napot! 

A teremtés és az állatok védelme.

Keresztényként azt gondolom, létezik prioritás, amiben az ember egyértelműen elsőbbséggel bír minden más felett, természetesen kivéve a teremtőjét. Így az állatokkal szemben minden hasznosságuk, kedvességük és minden más jó vagy kevésbé jó tulajdonságaikat együttvéve is előnyt kell, hogy élvezzen. Számomra nem kérdés, hogy ha választanom kell egy hajléktalan ember és egy vagy több bármilyen állat konkrét megmentésén, az embert kell mentenem. (tudom, most több állatvédő barátom, (nagyon szeretem őket) fészkelődve azt mondja, hogy ne már, hiszen sok esetben meg sem érdemlik! Mert valóságosan nem egyszer, az ember állatibb az állatnál, és sajnos van benne igazuk) De hogy folytassam a mondókám, idézem a bibliából Isten átfogó véleményét az állatokhoz való hozzáállásról: „Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen.” Itt nem mást mond a szentírás, mint hogy az-az ember, aki istenfélőnek tartja magát, az a teremtés összessége felé, szeretettel és ahhoz védő módon áll. Az állatokat ismeri, és a közvetlen közelében lévőket (nem csak a barmokat kell itt érteni) annyira megbecsüli, hogy érzéseit/ tartásához való körülményeket, az állat érdekében maximálisan figyelembe veszi. Természetesen itt meg kell jegyeznem, a szentírás nem támogatja azt a végletet, amit bizonyos vallások képviselnek, az állatokkal kapcsolatosan. Ha esetleg az olvasás közben felvetődik benned, hogy az Ó szövetségi állatáldozatokat hová tegyed ebben a kérdéskörben, a választ a Jézus Krisztus áldozatának előképében és az ezzel kapcsolatos szakralitásban találod meg kielégítő módon, másként az egész értelmetlen pusztításnak hat. Zárásként kérlek, olvassátok el a 104. zsoltár verseit, melyek szeretettel és kedvességgel festik le a teremtést, benne az állatokat is természetesen. 

                                                      Egy találó kép az internetről:

„Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra! Aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; Aki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; Aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá. Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké. Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala. Egy kiáltásodtól eloszlottak, és mennydörgésednek szavától szétriadtak. Hegyek emelkedtek fel és völgyek szálltak alá arra a helyre, amelyet fundáltál nékik. Határt vetettél, amelyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására. Aki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között; Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat. Mellettük lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak. Aki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld. Aki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből, És bort, amely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orcát az olajnál; és kenyeret, amely megerősíti a halandónak szívét.

Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak cédrusai, amelyeket plántált; Amelyeken madarak fészkelnek: az eszterág, amelynek a ciprusok a háza. A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, amely lenyugvását tudja. Szerzett sötétséget, hogy éjszaka legyen, amelyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai; Az oroszlánkölykök, amelyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelüket. Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;

Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estig. Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal. Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.

Amott gályák járnak s cethal, amelyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne. Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben. Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal. Elfordítod orcádat, megháborodnak; elveszed a lelküket, kimúlnak és porrá lesznek újra. Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét. Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben; Aki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok. Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, amíg vagyok!Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban; Vesszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!”

Köszönöm a figyelmeteket!

Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket.

A biblia szerint a szentség, az igazság, a jóság, a szeretet, a hatalom, Istenből árad /ered. Mindezek a tiszta valóságukban belőle/általa hatnak. Sajnos sok hívő úgy gondolja, hogy ha szereti az Isten beszédének kinyilatkoztatását, az egyben, egyenlő az ő részéről a valós Istenszeretettel. De nem! Sőt ha ismered és tudod idézni a biblia verseit, még az sem feltétlen bizonyítéka, hogy szereted az Istent. Az egyedüli próbakő ebben a kérdésben az, hogy megteszed-e gyakorlatba ülteted-e az életedben az Isten beszédét,(nem mást) vagy pedig nem. Ha magadba nézel, ez az egyedüli hiteles visszajelzésed, hogy nem vagy feledékeny hallgatója az Isten szavának. Most ha kivételt keresnél, segítek. A Jézust, Úrnak elismerő lator, na ő egy kivétel volt, de csak azért, mert neki már nem volt lehetősége cselekedni Isten akaratát, mert távoznia kellett ebből a világból. Mindenki másra, ez áll: „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” „Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.”

   Ne értsd félre, nem vádolni/kárhoztatni akarlak. (Ha amúgy, az ilyen üzenetnél ez az első gondolatod, akkor feltétlen javaslom hogy beszélgess el a lelkészeddel) Csupán azt szeretném, hogy megértsd ennek az igazságnak a fontosságát. (Mert saját tapasztalatból tudom, ezt a leckét meg lehet tanulni borzasztó fájdalmak közepette is. De nálad, ne így legyen) Én most elsősorban a földi életedről az Istennel való kapcsolatodról beszélek nem az üdvösségedről, bár előfordul, hogy az engedetlenség elérheti azt a szintet, amikor a kettőt, már nem lehet elválasztani. Derek, a kiváló bibliatanító ezt az autópálya példával jegyeztette meg velünk, akkoriban. Ha a bűn az engedetlenség útjáról nem hajtasz le időben, megeshet, hogy azon az úton amin épp haladsz, már nem lesz több lehajtó, és így nem oda érkezel ahová tervezted. Zárásul Keith Moore szavai jutottak eszembe, „a hit, amely nem tesz semmit, nem ér semmit”

Szóval szeretnélek bátorítani, hogy bátran merítsél erőt Istentől, hit által. Állj fel/kelj fel és felragyog néked a Krisztus! "Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket." Azaz megtapasztalod, hogy nem vagy egyedül a harcodban. Bátorodjék a szíved! Ma még tart a kegyelem napja. Ne vedd fél vállról az Isten kegyelmét! Törődj a jövőddel, törődj a szíveddel! Az Isten irgalma és kegyelme vegyen körül és támogasson meg téged az engedelmesség szellemével!  

Köszönöm a figyelmedet

A megvárakoztató szeretet!

Valószínűleg nem tévedek, ha azt mondom a legtöbbünk számára a gyakorlati/beavatkozó szeretet és az, hogy erre várni keljen, nem teljesen fér ősze. Milyen szeretet az, ami megvárakoztat, ami ha tehetné, hogy azonnal cselekedjen, még sem teszi. Egyáltalán szeretetnek lehet ezt nevezni? Igen! Határozottan igen! Mégpedig Isteni szeretetnek! 

A Bibliából tudjuk, hogy a hit barátja a békességnek, a nyugalomnak is. Egy helyen az írás megemlíti, hogy aki hisz az Úrban az nem fut, azaz nem siet, nem menekül, nem szalad el. Ami a lényeg, hogy bizalommal van, nem kapkod, nem esik kétségbe, nem türelmetlenkedik, azaz vezetésben marad. Van, amikor Isten szeretete is így nyilvánul meg felénk. Természetesen ez a mai instant világban, amely arra törekszik, mint a tékozló fiú is, hogy minden áldás egyszerre és lehetőleg azonnal az övé legyen, szokatlan, sőt egyenesen kiakasztó tud lenni, akár még keresztényeknél is. Pedig az ige nem véletlenül mondja, hogy hit és békességes tűrés/tűrni tudás szükséges az ígéretek elnyeréséhez, azoknak az alkalmas időben való megérkezéséhez. Hiszen mindennek ideje van a nap alatt.

 Tehát azt állítom, hogy a szeretet olykor képes egy magasabb érdek miatt megvárakoztatni. Ez az érdek pedig nem más, mint Isten dicsőségének megcsillantása. Így olvassuk a történetet: „Jézus pedig, amikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia. Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt. Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, ahol vala.”

Tehát egyértelműen ki van fejezve, hogy Urunk szerette mindhármukat. De történik itt valami meglepő dolog. Ahelyett, hogy Jézus felkerekedett volna rendezni a történések sorait. Még két napot várakozott azon a helyen, ami nyilván egy két instant valósághoz szokott, gyerünk mindjárt hamar-hamar embernek, kiakasztó lehetett. 

De nem Jézusnak! Ő várt két napot és az okát is feltárta a történetben nekünk. Egy részt a tanítványok/követők hitének erősítése miatt. Hiszen mi is hányszor kiáltunk fel akár csak magunkban is bátortalanul: Uram, ha itt lettél volna! Uram, ha figyeltél volna a kérésemre! Uram hallasz te egyáltalán engem? Persze, hallja a kéréseinket, mégis ilyenkor alig hisszük ezt el.
 Valamint a tanítványok hitének erősítésén túl, a másik oka a várakozásnak az, hogy teret készítsen az Isten hatalmának, és erejének! Mert Istennek is meg kell adni, ami az Övé! Ami egyedül csak Őt illeti! Azaz, hogy minden kétséget kizáróan megmutatkozzék az Isten dicsősége, amire válaszul, felszabadulhat az emberi szívekben az Istennek egyedül kijáró felmagasztalás és imádás. Tehát érdemes megjegyeznünk a szeretetnek ezt a fajta megvárakoztató tanulságát. Hogy amikor mi magunk vagyunk nehéz és érthetetlen helyzetben, felbátorodva erőt merítsünk, és reménytelt várakozással felemeljük a fejünket a mi gondviselő Istenünk felé! Mert Isten, minket megvárakoztatva is tud szeretni.

Köszönöm a figyelmedet.                  

A hála

A hála nálam egyfajta energiafelszabadítás is!

Évzáráskor, év elején sok ember egy önértékelést, áttekintést végez. Megemlékezik a múltról, az eredményekről, újra festi a megkopott határvonalakat, erőt merít Isten gazdagságából és meghatározza, felvázolja a jövőre néző célokat. E folyamatban a hívő embert leginkább a hálaadás lelkülete jellemzi. Magam ezt az egészet, már nem először, azzal kezdem, hogy hálaadással megemlékezem azokról, akiket Isten leginkább használt az életem során, hogy rajtuk keresztül megáldjon, tanítson, gazdagabbá tegyen. Természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen Isten számtalan más ismert és kevésbé ismert embert is használt felém az évtizedek során. Szívemnek, ők is igen értékesek, barátok, kollégák, esetekben idegenek ,sokat próbált nagybetűs igazi emberek. Őket is számon tartom természetesen. Isten áldása vegye őket körül életük minden napján!

Évzárásra

Mi keresztények ülünk egy csodálatosan megterített asztalnál, amit Isten készített számunkra. (Tudom, hogy a bárány menyegzője egy a jövőben bekövetkezendő esemény a mi nézőpontunkból.) Ez az asztal jelképezi az Úr Jézus Krisztusban megnyert és hit által elérhetővé vált áldások megszámolhatatlan sokaságát. Az a boldogság és békesség, amiben részünk van, (mivel már feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban) alig –alig megfogalmazható szavakkal, mert egész valónkat a személyiségünk, még általunk is felfedezetlen és kevésbé ismert részeit is, hirtelen és hullámzóan betölti és elárassza. Ilyenkor, igazából nem tudunk csak ámuldozni, hálát érezni, talán meg is fogalmazni. De leginkább csak jóllakottan megelégedve és szuszogva ülünk az asztalnál, mint egy pompás ebéd után. Nos, előfordul, hogy ilyenkor belép valaki, esetleg pont egy ateista és azt mondja nekünk, hogy fel akar világosítani, arról, hogy nincs Isten! Nincs „terített asztal”, nincs mennyei teríték, noha épp ott előtte falatozunk. Minden cinizmus nélkül csak mosolyogni lehet ilyenkor. Mi mást tehetnénk? Minden ember annyit tud befogadni, amennyinek helyet készít a szívében. Csak gondoljunk Antoine de Saint-Exupéry kis hercegének híres mondatára: „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan.” 

Ezzel a gondolatommal szeretnék mindenkinek Isten vezetésével és áldásával bíró 2019-s esztendőt kívánni! Köszönöm, hogy itt vagytok.