csütörtök, május 02, 2013

Egy hatékony sereg.



A hatékony sereg.
Nemcsak  kardja van! De a forgatáshoz is van ereje Isten Szelleme által.

Tegnap egy beszélgetés után ahol e témát is szóba hoztam, még ma is ezen gondolkozom.

Teljes szívemből hiszem hogy Isten elkezdett egy olyan munkát nagyon sok keresztény életében, melynek célja hogy a felekezeti szemüveget /melynek meglétét magam nem tartom feltétlen bajnak, minden helyen van ilyen/ háttérbe tolva, egy újfajta egységet kovácsol olyan keresztényekből, akik a mellett, hogy a saját szülői házukhoz értsd felekezetükhöz hálás szívvel lojálisak. Egy olyan feladatra is felkészülnek, amely kibontakozóban van a szemünk láttára. Egészen pontosan arra gondolok, ahogy egyre inkább közeledünk azokhoz a napokhoz, amelyeket a biblia nehéz és sötét és utolsó szavakkal illet. Az azt megelőző napokra gondolok, amikor az Úr lezárja a pogányok idejét. Akkor előáll egy olyan helyzet, amely sokkal inkább át lesz már itatva a sötétség erejével, mint az eddigiek bármikor. A bibliában felismerhetőek olyan időszakok, lezárások például kivonulás előtt, Urunk keresztre feszítésekor, az apostolok pünkösd utáni igeszolgálatának hajnala, amikor is sátán már nem tudta az igét természetes szinten gátolni, lefékezni, hatástalanítani. Így okkult természetfeletti erőket mozgósított hogy Isten munkáját megakadályozza, vagy lefékezze.

Gondoljatok csak az egyiptomi varázslókra, Heródes irracionális tébolyultságára, Simon mágus vagy Barjézus esetére. Ezek kétségtelen a „normális/megszokott” igével szembeni ellenállásnál, jóval, nagyobb gonoszsággal és sötét démonikus töltettel támadták az igazságot/Isten akaratát.
Hála a mindenható kegyelmének ezekben, a helyzetekben Isten megoldást adott olyan embereken keresztül, akik ott és olyan hatékonysággal tudtak eljárni, hogy sátán terve kudarcba fulladt. Nos azt gondolom Isten ezekhez, a napokhoz mérten elkészít/felkészít egy olyan kommandós egységet, kérlek, értsd jól. Amely nem csak a kereszténység egy bizonyos ágához tartozik nem csak egy felekezethez. Hanem minden felekezet és ágban lesznek ilyen harcba bevethető tagok. Mégpedig nem ritkaság számba menően, hanem a feladathoz mérten. Ami meglátásom szerint igen komoly és sorsdöntő lesz. Csak gondoljatok bele, hogy az ige azt mondja egy bizonyos időben sátán dühöngeni fog nagy haraggal, mert tudja ténykedésének hátralévő rövidségét. De ne gondoljátok, hogy e dühnek és haragnak nem lesz az emberiséget egyaránt érintő nagyon komoly előszele mintegy bevezetője. Sajnos lesz.
De ezekben, az órákban a kegyelem lezárásának idején, mint a futóknál a hajrá pillanataiban, Isten a pogányok számának utolsóként érkező elhívottjai felé is szolgálni akar és fog is! Még ha az antikrisztusi sötétség valóban már kiteljesedése előtt fog állni. Tulajdonképpen erre az időre készít Isten egy igen hatékony és ütőképes népet a világ minden részén. Olyan hívőkből  akik már nem csak felekezeti szemüveget használva tudnak látni. Olyan hívőkből, akik az Ismeret redőnyfalait felhúzva, olyan egységre tudnak szert tenni, amely eddig nem volt jellemző.
Az igazságnak Isten igéjének a fényénél szeretetben összekapcsolódva egy olyan kenetre tesznek szert, amely képessé teszi őket a legkeményebb sötétség megzúzására is. Amelyet a környezetükben tapasztalnak.
Ezt a Krisztusban valósan megélt gyakorlati szeretetet az alázat, az önzetlen felebaráti segítés, a másik méltánylása, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Hiszen Isten maga állítja hogy minden gyermekének adott talentumot. A hívő életben megértet teológiai látás másik fél javára fordítása. Az egymás szolgálatának mind mélyebb megértése, s személyének szeretetben való elhordozása. A képmutatás, és hamis ellenségkép felszámolása, a gyakorlati szentség minden irányú megvalósítására tett rendszeres erőfeszítés. Egy olyan egységet tud létrehozni, ami 
Elhozza azokat a napokat melyekben, az hogy szó szerint taposunk az ellenség minden erején, és semmi nem árthat nekünk. Rendszeresen megélt élettapasztalat lesz. Nem csak próbálkozgatás, mely igen sokszor a hitetlenség a tudatlanság a szentség hiánya a meg nem élt egység a felebaráti képmutatás az arrogancia a felfuvalkodottság a büszkeség a Szent Szellem erejének nem ismerete, a kialakult teológiai tudás falai miatt eddig rendszeresen meghiúsult. A megosztásnak és a fent vázolt bűnök meglétének sátán mindig nagyon örült, mert tudta hogy még ezeket fent tudja tartani a hívők/felekezetek életében addig azzal a Szent Szellemi erővel, nem nagyon kell számolnia, amiről az apostolok többször is beszéltek a Szentírás lapjain.
Meg vagyok győződve, arról hogy egyre többen, jutnak erre a felismerésre ezekben, a napokban. Aminek eredményeként a hívők a missziós parancsnak Isten akarata szerint sokkal jobban és hatékonyabban tudnak engedelmeskedni, mint eddig bármikor.
Mert Isten minden akadályon és falon átmenve el akarja érni az embereket az örömhírrel!  Éljenek bárhol is és legyenek bármilyen sötétség által megbilincselve.

Köszönöm a figyelmed.