Az Úr Jézus, a két lator, és az emberiség egésze.

A három keresztfa három kategória, ami átöleli az emberiség egészét. Amikor az Úr Jézus értünk hozott engesztelő áldozatára sor került, és életét adta önként szeretetéből fakadóan nem egyedül lett keresztre feszítve. A jobb és bal keze felől is egy-egy latort, aznap elérte az ítélete és megkereste a halál. Három embert lett megfeszítve, ami három igen éles határvonallal elválasztott embersorsot mutat be nekünk, és igen fontos üzenete van számunkra. Kezdjük a középső keresztfán megfeszített emberrel, akit Jézusnak és oly sokszor ember fiának is neveztek. Mint tudjuk, az örökkévaló Krisztus, aki minden szempontból áldandó Isten, kiüresítette magát, és nem vette számba, hogy az Istennel, az örökkévalóság Atyjával egyenlő/egylényegű, emberré lett. Az Ige megjelent testben és lakozott közöttünk, ahogy azt olvassuk. Azaz több mint kétezer évvel ezelőtt, Krisztus Isteni személye, egy héber és még érintetlen hajadonon keresztül, a Szent Szellemtől megfoganván, emberré lett, és az Isteni szónak megfelelően Jézusnak lett elnevezve. Nagyon nagy fontossággal bír, ugyancsak az-az igazság is, hogy a Názáreti Jézus Krisztus test szerint Zsidó származású, amint meg is van írva: „Az Üdvösség a Zsidók közül támadt.” Tehát nem Indiai, nem Afrikai és nem szilaj Magyar ember volt, kackiás bajusszal, bármennyire is szeretnék sokan. De kétségtelen, Jézus Krisztus származásának igazságán, túlmutat az a tény, hogy Ő az Isten, aki megjelent testben, akinek a személyében az Atya Isten kijelentette/láthatóvá tette magát az egész emberiség számára. S akik e kijelentést elfogadják, megtapasztalják, hogy:

"Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. ” Tehát a középső kereszten megfeszített tökéletes, bűntelen ember, (Isten, ha nem lett volna emberré, nem tudott volna meghalni értünk és nem tudott volna megváltani minket, elveszetteket) nem egy a vallási vezetők soraiban, hanem azok felett álló, Isten bizonyságtételével bíró, dicsőséges megváltója az egész emberi nemnek. Ő az uraknak ura, és a királyoknak királya! Több mindenről kéne még itt írnom, de tovább kell haladnunk. Tehát térjünk rá, az Úr Jézus mellett jobb és bal felől megfeszített bűnösökre. Ezek az emberek, mint az el is hangzik, méltán, azaz jogosan lettek elítélve a kor törvényeinek áthágása miatt. Azt is gondolhatnánk két éppen lebukott bűnöző, akik semmiben nem különböznek egymástól. De mint látni fogjuk, a két ember szívbéli gondolkozása, hitcselekedete és sorsa között, hatalmas különbség mutatkozik meg, azokban az igazán nehéz órákban. Míg Jézus az Isten dicsőségét, igazságát, akaratát és országát képviseli, addig a két lator az egész emberiségnek a kiábrázolója. Ugyanis minden kor, minden embere felsorakozik, valamelyik lator mögé.

De nézzük is meg röviden, a két lator közötti égbekiáltó különbségeket. (Azt már letisztáztuk, hogy mindketten bűnös és halált érdemlő emberek, ebben nem volt köztük különbség!) Az egyik kételkedve káromolja Jézus, és látni akar, bizonyítékot akar Jézus Istensége felől, a másik elismeri Jézus bűntelen voltát, de nem csak emberi szinten, hiszen Urának szólítja, és a halál utáni jövőre nézve, segítségül is hívja. Az egyik hitetlenül szól, a szíve, lelkiismerete érintetlen az igazság fényétől. A pillanatnyi földi időre vonatkozó gondolkozással bír: „csak ezt ússzam meg valahogy” de azért próba szerencse odakiált Jézusnak, HA csakugyan az vagy, akinek mondtad magad, HA Krisztus vagy, akkor tegyél már valamit, old meg, hogy ez a rémálom véget érjen. De a HA, az nem hit! A ha, az kételkedés, kétségbevonás, a gonosz megváltatlan szív jellemzője, azaz hitetlenség. Az pedig hatalmas probléma, mert lehetetlen hit nélkül Istennek tetszeni. A másik lator szíve, gondolkozása, hite és reménysége, teljesen más volt. Ő hittel szólt, hittel hívta segítségül az Úr Jézus Krisztust, és bizony még a földi dimenzióban egyértelmű megerősítést is kapott. Az Isteni válasz határozott volt számára. Még ma velem leszel, miután ennek az egésznek vége van itt a földön. Mivel is fejezhetném be ezt a gondolatmenetet, minthogy megkérdezzem konkrétan tőled, kedves olvasó, te melyik lator mögött állsz? Aki kételkedik, vagy aki hisz az Úr Jézus Krisztusnak. 

Bizony nagyon nem mindegy, ezért kérlek gondold át, és köszönöm a figyelmedet.

A képkollázs saját készítésű régebbi oldalam. 

Az Önmegváltás útja járhatatlan út.

Münchhausen báró legendás "önkihúzása a mocsárból"
szobor Bodenwerder településen, Németországban.
Fotó: Kiala Camperat 

A törvény elrendelésének másik fő célja az volt, hogy Isten megmutassa, mivel az emberek bűnösek, saját erőfeszítésük által nem képesek igazzá tenni magukat. Minden ember természetében megvan az a hajlam, hogy függetlenné kíván válni Isten kegyelmétől és irgalmától. Már önmagában ez a vágy (az Istentől való függetlenség) egyszerre eredménye, és bizonyítéka is az ember bűnös állapotának, jóllehet a legtöbb ember ezt nem így fogja fel. Amikor tehát egy ember meggyőződik a saját bűnös állapotáról, az első reakciója az, hogy megpróbál valami módot keresni arra, hogy ebből a bajból kigyógyítsa, és bűntelenné tegye magát saját erőfeszítései által, anélkül hogy függeni kellene Isten kegyelmétől és irgalmától. Ez az oka annak, hogy a vallásos törvények, és szertartások, a nemzeti, vagy kulturális különbségektől függetlenül minden korban nagy vonzerőt jelentettek az emberek számára. Ezeknek a törvényeknek és szertartásoknak a megtartásával megkísérlik elhallgattatni a lelkiismeretük belső hangját, és megpróbálják saját erőfeszítéseik által igazzá tenni önmagukat. Pontosan ez volt sok vallásos izraelita reakciója is Mózes törvényére. Pál írja le Izrael fiainak ezt a kísérletét, amellyel saját igazságukat próbálták megteremteni.

Róma 10,3:

Mert Isten igazságát nem ismerve és az ő tulajdon igazságukat igyekezve érvényesíteni, Isten igazságának nem engedelmeskedtek!

Saját igazságuk megteremtésére irányuló kísérletük azt eredményezte, hogy Izrael nem tudta alávetni magát Istennek, és az Ő Igazságának!

Tévedésük fő oka tehát az emberi büszkeség volt: annak elutasítása, hogy alávessék magukat Istennek, és az a vágy, hogy függetlenek legyenek Isten kegyelmétől, és irgalmától.

Valahányszor azonban az emberek valóban készek arra, hogy szembesüljenek a tényekkel, és őszinték legyenek magukkal szemben, mindig kénytelenek elismerni, hogy vallási vagy erkölcsi törvények megtartásával soha nem sikerülhet önmagukat igazzá tenniük.

Róma 7,18-23-ban Pál egyes szám első személyben írja le ezt, mint olyan élményt, egykor ő maga is megtapasztalt, mikor a törvény megtartása által próbált igazzá lenni.

„Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó: mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, amelyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amit nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. Megtalálom azért magamban ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint. De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, amely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének mely az én tagjaimban van.”

 Ebben a részben Pál úgy beszél, mint aki az eszével őszintén elismeri, annak az életmódnak az igaz és kívánatos voltát, amelyet a törvény előír. De minél jobban küszködik, hogy megtegye, amit a törvény parancsol, annál inkább felismeri, hogy van a saját testi természetében egy másik törvény, egy másik erő, amely megállás nélkül hadakozik az elméje által elismert törvény ellen, amely meghiúsítja a legelszántabb, és le őszintébb erőfeszítéseit is, hogy a törvény megtartása által váljon igazzá. Ennek a belső konfliktusnak a lényegét a 21.vers fogalmazza meg:

 Róma 7,21: Megtalálom ezért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.

Ez nyilvánvaló paradoxon - mégis minden emberi tapasztalat ezt erősíti meg! Az ember soha nem ébred rá arra, hogy milyen rossz, amíg meg nem próbál igazán jó lenni! Akkor aztán minden arra irányuló próbálkozása, hogy jó legyen, csak még nyilvánvalóbbá teszi saját testi természetének reménytelen és gyógyíthatatlan bűnösségét, amellyel szemben minden próbálkozása és jó szándéka, teljesen hiábavaló. Lássuk meg tehát hogy a törvény elrendelésének a másik fő célja az volt, hogy ne pusztán azt mutassa meg az embereknek, hogy bűnösök, hanem azt is, hogy saját erőfeszítéseik által teljesen képtelenek a bűntől megszabadítani, és igazzá tenni magukat!

  Idézet Derek Prince tanításából.              

 /Ilona Horváth bejegyzése nyomán/

Köszönöm a figyelmeteket. 

Találd meg az életedet.

Elvileg ismerjük, (gyakorlatban, sokan nem) Jézus azon kijelentését, ami így szól: „Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt.” Az Úr Jézus ezen kijelentése nem kevesebbnek, mint az ember létmegnyugvásának, életértelmi központjának a kulcsát határozza meg számunkra. Másként mondva, a boldog, felszabadult és kiegyensúlyozott, erős horgonnyal bíró élethez vezető útnak a mikéntjét vázolja fel. Egy olyan életnek, melyben annak ellenére, hogy nem ismeretlen a harc, a részvereség, a fájdalom és a könny. Mégis egészen bizonyosan, az Istennel és a menny minden áldásával összekötött élet. Amelyben nem csak kiteljesedni tud az adott hívő ember, hanem örömét és boldogságát is egyben és tartósan megleli. Itt, én valós boldogságra és minden értelmet felülhaladó békességre, kimondhatatlan örömre gondolok, nem olyan boldogságra, amelyre a világ fiai vágynak és sokszor meg is kapják, rövidebb – hosszabb ideig. Még ha ezek képesek is elhitetni őket egy időre, mint az történt a következő eset vázolásában is: „Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel.”  Kérlek, ne értsd félre, nem azzal volt itt a probléma elsősorban, hogy az említett ember gazdag volt, és gondtalan életet tudott élni. Az ö problémája akár milyen ember is volt, a gyakorlati életében, az volt hogy az élete súlypontja nem Istenben volt, Öt nem kereste és akarata nem váltott ki benne érdeklődést. Úgy is kifejezhetnénk élt egy maga uralta Isten nélküli, fogyasztói életet amiben kisistent játszott.

Természetesen tudnunk kell ilyen Istent figyelmen kívül hagyó életet, szegényként és gazdagként is lehet élni, a hangsúly nem azon van, hogy ki milyen egzisztenciával bíró ember, hanem hogy Istennel, számolva, vagy nem számolva él.  Ehhez kapcsolódik egy másik igevers, aminek a záró gondolatára hívnám fel a figyelmeteket.: „Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít. Senki ne keresse, ami az övé, hanem ki-ki azt, ami a másé.”

Ne azt keresd elsősorban, ami a tiéd, ami jár, ami jogos részed, (ezt én is tanulom, folyamat) ne azt, ami a te hasznodat, vágyaidat elégíti ki, ami rövidtávú örömforrást nyújt. Nem mintha ez bűn lenne, (bár válhat azzá is) hanem mert nem fogja azt eredményezni, hogy az életed célba ér, értelmet nyer, és nem válaszolja meg az igazi kérdéseket az életedben. A ki-ki a más érdekét, javát, és felemelését(bármi módon/területen) keresse felszólítás első számú célszemélye, természetesen egy hívőnek Isten kell, hogy legyen! Ahogyan az írás mondja: „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.” A másodikra automatikusan rávágjuk sokszor, mert elméletben ismerjük, hogy „Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” 

De kérlek, tedd fel magadnak a kérdést, a környezetemben, a kapcsolataimban, ez megvalósul? Miben? Hogyan? Hiszen mint ahogy azt fentebb láttuk, kiteljesedni és egy érett boldog életet átélni/megélni, amire Isten is rábólint. Csak úgy lehet, ha nem magad körül forogsz.

Köszönöm a figyelmeteket.        

Az igazság és a kegyelem harmoniája

Az alábbi írásomat kifejezetten továbbgondolásra szánom. Ha bármilyen irányú észrevételed van, kérlek oszd meg velem/velünk. Mivel az Istennel való kapcsolat személyes, annak minden egyedi aspektusával együtt. Így az egyéni hívő felé végzett szolgálatok során, törekedni kell a személyes aspektusoknak a feltárására, mert csak egész ritkán lehet általánosítható igazságokra támaszkodni. Másként mondva pontosan a fent nevezett ok, követeli meg, hogy felé ne általánosságban, hanem személyre szabottan fogalmazzuk meg azokat az igazságokat, amelyeket a Szent Szellem vezetésében felismerünk az adott hívővel kapcsolatosan. Az általános igazságmegfogalmazások nem működőképesek, mert leggyakrabban nem helytállóak, nem orvosolnak, nem vigasztalnak, mert nagy valószínűséggel csupán a jéghegy csúcsait érintő igazságoknak féligazságoknak, bizonyulnak, és nem érik el az emberi szívet, legfeljebb csak felszínesen. A személyes szolgálatokban, erre érdemes ügyelni.  Elég, ha Jób barátainak beszédeire, tanácsaira gondolunk. Vagy amikor vallásos közhelybombák hullnak az emberre. A Szent Szellem vezetésében, igen gyakran előfordulhat, hogy látszatra teljesen azonos problémával küszködő két embernek teljesen más, igei igazságokat kell megvilágítanunk a szolgálat során, ahhoz hogy hitben felszabadulva bizalommal és erőt véve tudjon tovább haladni az Isten által szabott útján. Az Isten beszéde kétélű kard, vág életre, vág halálra. Itt is mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy érdemleges változást, eredményt, egy bűnös ember életében a kegyelem és az igazság együttes alkalmazása tud, tartósan elérni.  Hasonlóan, mint ahogyan az ige akkor a leghatékonyabb felénk, ha mint aranyalma ezüst tálcán, érkezik hozzánk. Azzal az almával, (igazsággal) amit jó erővel az arcodba dobnak, valószínűleg nem a táplálásodat érik el.  

Az írás kijelenti: Kegyelem és Igazság által töröltetik el a bűn. Ha csak az igazságot kaptuk volna Istentől, már egy ember sem élne/létezne a földkerekségen. Ha pedig csak a kegyelemre van a hangsúly téve, mint ma némely helyen az úgynevezett, szuper kegyelmet hirdetik. Megint csak falnak menés lesz a vége, mert zsákutcába vezet. Hiszen az írások fényében látható, hogy a kegyelem igazság nélkül, nem választja el az embert a bűntől, csupán helyzetbe hozza, (amire magától képtelen lenne) hogy így a kegyelem által felemelve elérje, megragadja az igazságot, ami megértve és elfogadva (betöltve, azaz megélve) már képes a bűn erejét megtörni, sőt teljesen felszámolás alá vonni, a hívő életében.

„Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.”

„Az igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat. Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt. De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.”

Láthatjuk, hogy a kegyelem és az igazság harmóniában egymást segítve hozzák létre az Isten által elvárt eredményt. Kegyelemből megigazulunk, hit által, ez máshogy nem tud megvalósulni, mert a kegyelmet sem kiérdemelni, sem cselekedetekkel megvásárolni nem lehet. Isten, a Testé lett Igébe az Ő Szent fiába vetett hitünk miatt, Krisztus igazságát tulajdonítja nekünk. De ezek után teljesen nyilvánvaló és jogos elvárása Istennek a hit által megigazult hívő ember felé, hogy úgyis éljen mint megigazult ember. S nyilvánvaló, hogy Isten által megszabott igazságban járó ember minden módon és egyre inkább elválasztja magát a felismert bűneitől. Arra törekszik, ahogy az írás, erre kéri is, hogy úgy járjon itt a földi életidejében, ahogyan Jézus. „Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne.”

      Ha nem úgy él, akkor a kegyelem számára csak lehetőség marad, amivel az életvitelét nézve nem él, hanem visszaél. 

„Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság szerint van azokon, akik ilyeneket cselekesznek. Vagy azt gondolod, óh ember, aki megítéled azokat, akik ilyeneket cselekesznek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét? Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszú tűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít? De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára. Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel; Azoknak pedig, akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.”  

„Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az ÚR méltóságát.” Egyértelműen ki van fejezve, ha csak a kegyelem van, és nem tanulnak mellette igazságot, nem élik meg az igazságot, (ahogy az ige mondja aki várja Jézust önmagát megtisztítja) akkor a bűn a hamisság még a mennyei helyre is vízumot kapna az ilyen embertől.  

 "Csak beszédből nem tanul a szolga, ha érti is azt, nem törődik vele.”

Nincs érdemleges változás, megy a saját feje után, és ha megnógatják, akkor a kegyelemre hivatkozik. (értsük jól, azzal nincs baj, ha a kegyelemre hivatkozik, jól teszi! De ha ez mellet nincs ott az igazság, a saját életében megélt, gyakorlatba ültettet igazság, nem engedi kiépülni az életében az Istenfélelmet,  akkor lehet, az út végén csak egy zsákutcát talál. Az cselekszik biblikusan, aki tudatában van, hogy lehet, hogy nem tudja felszámolni arra a bizonyos napra az életében lévő minden bűnt/hamisságot. De ennek ellenére nem erre néz, hanem folyamatosan tisztítja magát, folyamatosan harcol (megbirkózik) a felismert bűnével, azt elismeri, bűnnek nevezi, és minden módon, mindent megtesz, fáradhatatlanul, hogy kitakarodjon az (bármi is) az életéből. Ez kedves magatartás Isten előtt, a folyamatos bűnnel szembeni harc, egyben visszaigazolás is, arról hogy a hit jelen van, és aktívan cselekszik. (Persze a hit nem csak a bűnnel szembeni ellenállásban/birkózásban tud megmutatkozni.)

Hogy szól az ige: „Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!”  Tehát ha az Úr által számunkra elkészíttet, és vezetésében lévő munkát végezzük, az mind a hit cselekedete és kedves Isten előtt.  

  

„Azért, ó, király, fogadd el tanácsomat, és szabadulj meg vétkeidtől igazság által és hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.”  Vétkeidtől igazság által, elég egyértelműen szól.

„Könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bűn; és az Úrnak félelme által távozhatunk el a gonosztól.”  A kegyelem karjaiban kell átölelve lennünk és élnünk. Az igazságot gyakorlati módon fel kell mutatnunk, meg kell valósítani azt az életünkben. Így vagyunk erősek, és merünk majd mindennel szembemenve, egy Istenfélő életmódot élni, ez pedig azt eredményezi, hogy Isten, minél inkább átitat szentségével, és a bűn lépésről lépésre felszámolódik az életünkben. Egyértelműen felismerhetővé válik a megszentelődésünk, aminek súlypontja természetesen Isten bennünk és értünk végzett munkájában van, hiszen Jézus Krisztus nélkül semmit sem tehetünk. „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lett nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:”  Tehát azzal szeretném befejezni, hogy mindig tartsuk szem előtt, amit János apostol levelében olvasunk: „És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.”  Tehát ha a mi mesterünk, megváltónk teljes volt kegyelemmel és igazsággal is! Nekünk, tanítványainak is, mindkét valóságtól egyre inkább át kell itatódnunk, mindkettőre támaszkodva, ragaszkodva kell élnünk a hívő életünket.

Köszönöm a figyelmeteket.     

A tékozló "fiúk" története..

Sokáig a tékozló fiú történetében, csak egyoldalúan láttam a dolgokat, hiszen benne is van a címében, miről is szól ez a történet. De ahogy az sokszor lenni szokott, amikor belépsz egy szobába és villanyt kapcsolsz, meglátod, hogy még más ajtók is nyílnak, amin szintúgy érdemes belépni.  

A tékozló fiú abszolút kegyelemre szorult. Éppen, úgy amiként a nagyobbik fiú is! A két testvér két ellentétes irányban, de egyformán távol tartották magukat az Atya szeretetétől. Az az igazság mindannyian voltaképp tékozlóak vagyunk, minden olyan erőfeszítésünk az, amikor a feltétel nélküli szeretetet máshol vagy másban kerestük/keressük, mint az egyedüli áldott helyen, Isten ölelő karjaiban. A Vagyont elherdáló, moslékon élő, szembetűnően távolra sodródott az Atyai háztól. De azt látni a történetben, hogy az idősebb testvér, noha látszatra jól és helyesen végezte a dolgokat. Sőt, úgy véli magáról ő soha nem hágta át az Atya akaratát. Pedig szeretetlenségével nyilvánvalóan most is épp azt teszi. Márpedig a szeretetlenség egyik fő forrása az önigazság, a magam különbnek tartása. Én! Én félem az Urat! Én jól teszem a dolgokat, bezzeg ő! Én reggel kilenctől a nap terhét hordozva dolgozom, ez meg a nap végén pár óráért ugyan annyit kap! Hol van itt az igazság?  Az emberek sokasága, a két fiú által kiábrázolt végpont között helyezkedik el valahol. Egymáshoz mérten bizony hatalmas különbségek is megmutatkozhatnak. Isten szemszögéből nézve viszont, egyértelműen mindenki kegyelemre szorul, amit hála a mennyei Atyának, Jézus Krisztusban elérhetővé tett az emberek számára! A bátyusnak, a maga ugyan úgy, eltávolodott szívével kellett volna foglalkoznia, de sajnos erről a tényről, mit sem tudott. Hiszen aki mással foglalkozik, lehet hogy nem veszi észre, hogy egy szívbeli nagytakarításra, magának is szüksége van. Elsősorban soha ne a másik szívével, a másik üdvösségével törődj (azzal is kell, de nem elsőnek) Az Istennel való kapcsolatodban Te állsz az Isten előtt nem más. Isten pedig nem kedveli, ha másokra mutogatva próbáljuk magunkat jobb színben feltüntetni. 

Áldott napot, és köszönöm a figyelmedet.       

Gondolataim a húsvéti asztal mellé.

Gondolom senki nem lepődik meg, ha az elején leszögezzük hogy a karácsonyhoz hasonlóan a húsvét szó sem szerepel a bibliában, e szó  fordításánál minden esetben a pészach /pászka/  szerepel. A pászka kovásztalan kenyeret/tésztát jelent. Pl : pászkabárány pászkaünnep Kovásztalan kenyerek ünnepe, ahogy olvashatjuk a bibliában. Ezt a kulcsfontosságú napot/napokat a kereszténység hajnala óta megünnepelték és ünneplik nagy örömmel mind a mai napig. Amiképpen a zsidó nép megmenekült a halál angyalától Egyiptomban amikor is az a pászkabárány vérével megjelölt  otthonokat nem tudta illetni. Hasonlóképp, Mi  az Úr Jézus értünk hozott engesztelő áldozatát és feltámadását elfogadva. Jézus szent és az Ádámi bűntől mentes vére által megváltva szintén megmenekültünk a halál angyalától. Ahogy azt a zsidókhoz írt levélben is olvashatjuk. "Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának." De a János evangéliumában is pont erről van szó: "Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre."

 Minden megváltatlan, Istent nem ismerő ember rab! Egész életét megrabolja és megnyomorítja a haláltól való félelem! Még akkor is igaz ez, ha tudva /tudatlanul mindenféle pótszerrel eme legbensőjében lévő tényt elnyomja, vagy figyelmen kívül hagyja. Legbelül ez a benne lévő félelem előbb-utóbb, ahogy napjait fogyasztja felszínre, tör. De nem akarok elkanyarodni. A húsvét/pészach pont azért örömünnep, mert a Mi megváltásunkról és az Úr Jézus feltámadásáról szól! Kérlek, olvasd ezt el ismét: Jézus Krisztus halála, eltemettetése és feltámadása által MEG VAGY VÁLTVA!  Ha ezt hitben elfogadod, és szívedben nem kételkedsz ebben, megtapasztalod, amiről beszélek.

 "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki, hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassák a világ általa. Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében." Kérlek most   ne rohanj, ne légy felületes! Gondolkodj el ezeken a szavakon. A hátralévő Földi és az azutáni sorsod dől el ezen kijelentésre adott válaszodon. A húsvét a  kereszténység egyik legfontosabb és legcsodálatosabb üzenetét hordozza. De ahhoz hogy ezt világosan meglássuk szükséges megtisztítani a rárakodott népi szokásoktól és hagyományoktól amiknek semmi, de semmi köze nincs a biblia igazságaihoz, sőt azoknak sokszor pont ellentmond. 

Talán jogosan megállapítható, hogy mára már, nem annyira az a probléma, hogy az emberek ne hinnének Istenben/vagy a természetfelettiben. Sokkal inkább, mint eddig bármikor, elmondhatjuk azt látni, hogy az emberek ezer és ezerféleképp hisznek Istenben/istenekben és más általuk, e szintre emelt, dolgokban. A materializmus az „Isten halott”, vagy épp a felvilágosodás jelmondata: az "értelem mindenek felett" és a hasonló intellektuális ágyúlövedékek, akár hogy is, de mindenképp elhalkulóban vannak. Az emberek kezdik megérteni hogy az izmusok nem kielégítőek. Azok, akiket hitetleneknek, materialistáknak, ateistáknak gondolunk, ők igazából, nem Istenben nem hisznek. (a szó valós értelmében) Hiszen tapasztalat nélkül, inkább az általuk istenről alkotott, illetve magukban logikailag felépített gondolatsorban, csalódva, nem hisznek. Tehát az Istenről való, helytelen gondolkozásból fakadó istenképből kiábrándulva, állítják magukról, hogy számukra olyan, hogy Isten, nem létezik.

Isten mindig, mint tudjuk, jóval több, mint amit mi gondolunk róla, amit megérthetünk felőle. Még a benne, helyes hittel rendelkező, felőle pontosságra törekvően gondolkozó gyermekeinek is, meg kell érteniük, Isten felfoghatatlanul több és mélységében megragadhatatlanabb, mint aminek mi gondoljuk és tapasztaljuk. De paradox módon, mennyivel inkább figyelembe kéne venni ezt azoknak, akik Isten létezését, bármi okból, elvetik. Én magam úgy látom tehát, hogy az Istentagadás mögött sokkal inkább egy szándékosság, egy készakarva -ság, áll. Amire a Szentírás fel is hívja a figyelmünket.

„Mert készakarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára”

„Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják. Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennük; mert az Isten megjelentette nékik: Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.”

„A gonosz az ő haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolata.”  Nem keres, nem kutat, nem jár utána a dolgoknak, nyilván könnyebb a tv előtti karosszékből ex katedra kijelenteni, nincs isten. Azoknak az embereknek, akik valóban az igazságot keresik, amely véleményem szerint nem szubjektív (Legfeljebb bizonyos időre és időközönként. Megtérési élmények és más személyes jellegű csodák/Isteni beavatkozásokra gondolok.) hanem sokkal inkább objektív, mindenki számára adottak és végső soron ellenőrizhetőek. Krisztus megismerhető! Az Isteni bölcsesség és végül is a dolog problematikája itt, ezen a ponton tör a felszínre. Ugyanis az igazsághoz való eljutáshoz, illetve annak, nem csupán felületes felismeréséhez az ahhoz való, kapcsolódáshoz túlnyomórészt nem rációra / logikára (noha ez is rendkívül fontos a maga helyén) van szükség. Sokkal inkább az ember szellemére, az ember legbelső, mindent átfogó, és önszántából nyitottá, alázatossá tett belsőlényegi-valóságára van szükség. Illetve a későbbiekben az ezen a szívbéli hozzáálláson megszületett és növekvő, bizalomra és hitre.  Azért tértem ki erre a fontos igazságra, mert a fent vázolt alázatos és korrekt, előítéletet és prekoncepciókat nélkülöző nyitott hozzáállás, pont a „nincs Isten’ hangoztatóknál hiányzik leginkább. Ez pedig hatalmas gátat képez köztük és a való igazság között, ami, ahogy Jézus utalt is rá, az Isten beszéde, a teljes szentírás.

„Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság.”

„A te igédnek summája igazság, és a te igazságod ítélete mind örökkévaló.”

Továbblépve tudjuk: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.”

„Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ, a bölcsesség által az Istent, tetszik az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.” Ez a „bolondság” az újjászületés/felülről születés, szükségességének igazsága!  Ez a hihetetlen történet nem más, mint a feltámadás igazsága a megváltásunk örömhíre! Amivel szemben, egy a mindenkire érvényes kötelezettség, a megtérés!

„És mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” A megtérés nyitja meg az ajtót az igazi Isten akarata szerinti hitre.

 „E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:” Isten szeretettel és kegyelemmel vár, gondolj csak a tékozló fiú esetére.

„Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.”

A keresztény élet így / innen indul, a vallásosodás képmutatásával, a farizeusi magatartással fel kell végre hagyni. Őszinte megtérés, hitből történő megkeresztelkedés, és a Szentlélek pecsétjének átélése szükségeltetik. E nélkül, sajnos gondban lesznek némelyek az Úr előtt.   

„Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.” Bűnbánatra és megtérésre van szüksége mindenkinek, és ami elválasztott Istentől, a teremtődtől, bármilyen bűn és akadály volt is az, megsemmisül, és az életedre végre rááradhat Isten áldása, amit oly régóta elkészített már számodra!

Kérlek hallgass rám, mindez, mindent megér!

 „Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: "Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért? Mert az embernek Fia eljön az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.”

Áldott ünnepet és köszönöm a figyelmeteket. 

Gondolatom az elidegenedésről.

Az elidegenedés mindig is veszélyt jelentett a hívő emberre, és az a tapasztalat, hogy nem érdemes félvállról venni ezt a problémát. Az Istennel és az embertársainkkal való kapcsolatunkban a legnagyobb elidegenítő erő a bűn. Viszont ha ezt fel is fogjuk valamennyire általában csak belenyugvás, egyfajta szégyenkező de a változtatásra passzív közömbösség a reakciónk továbbra is. Az elidegenedés leginkább egy lassú folyamat, ami igen hasonlít egy élő lávafolyamhoz, ami szép lassan araszol előre mindent és minden védőkorlátot is felemésztve, ami az útjába kerül. Sokszor megbújva a már előzőleg megkeményedett megszenesedett vékony felszíni réteg alatt halad. Az ilyen folyamatok megelőzésére több útmutatást is kapunk a Biblia szavaiból. Nézzünk, meg egy ilyen részt.

„Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, És felöltőzzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.

Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. Aki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.

Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem, csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.”

Amit most egy picit az elidegenedés kapcsán kiemelnék az a következő. A napot ne zárjuk le, ne engedjük lenyugodni úgy, hogy a szívünkben harag, neheztelés, meg nem bocsátás, és más negatív indulatok vannak jelen. Az ilyen érzelmek kövezik ki az elidegenedés útját, az emberi kapcsolatokban. De nem csak ez miatt nem célszerű ilyen indulatokkal nyugovóra térni, hanem mert ezek felelősek, számos úgynevezett pszichoszomatikus betegségekért, amelyek az embereket kínozzák. A negatív érzelmek megélése/kiélése sokkal több betegségért felelős az emberi testben, mint sem azt elsőre gondolnánk. A bűn, mint általános elidegenítő erőn belül, az Isten személyétől való elhidegülést, az úgynevezett „első szeretet” elhagyását, leginkább az e világ szelleme, a bukott világ értékrendjéhez való ragaszkodás, az azzal való barátkozás, és e kerülő úton való közlekedést kiszolgáló önakarat és egoizmus a felelős. Igen fontos hogy ezeken, a dolgokon elgondolkozzunk, hogy az létrehozza bennünk a megfelelő szívbéli össze-törtséget, megbánást, ami elvezet a megtérésig, a korrigálásig. Még tart a ma, még elérhető a kegyelem trónszéke. 

Köszönöm a figyelmeteket.       

Egy különleges hajóút.

A hajótest a kegyelem! Isten irgalma és szeretete. A megváltásunk, az a tökéletes és teljes mértékben egyedi áldozat, amit Jézus, az örök életbe való belépésünk érdekében hozott. Az a vér, ami értünk ontatott a bűneink bocsánatára. Szóval, ez a hajó, a kegyelem hajója! Erre a hajóra csak és kizárólag hit által tudunk feljutni, sehogy máshogy! Erre az útra a jegyet Isten ajándékként, szeretetéből és irgalmas kegyelméből biztosította mindenkinek, aki azt hittel elkéri és elfogadja. Itt egyszerűen nem beszélhetünk cselekedetekről az utazás érdekében, az ember oldalán. A cselekedetek a hajó árbocát és a különböző vitorlákat ábrázolják ki. Melyek rendkívül fontosak, de csak miután a hajótest megépült, mert ennek hiányában, a legjobb anyagú és legerősebben megvarrt vitorla és minden más egyéb hajófelszerelés is értelmetlen. Meg kell értenünk, a hajótest nélküli árbocfába kapaszkodva, vagy vitorlavászon lengetéssel (például helyes erkölcsi cselekedetek) nem tudunk a mennyei parthoz eljutni. Ahhoz fent kell lenni az Istentől megadott hajón, és ahhoz az egész út alatt ragaszkodnunk kell, teljes szívünkből. Csak és kizárólag az Isten által rendelt hajótest az, ami a célba tud juttatni minket, ennek hiányában nem beszélhetünk Isten akaratában lévő hajóútról. Az emberi cselekedetek csak is erre a hajótestre ráépülve jöhetnek számításba és érnek valamit. Csak a hajóval, magával és annak céljával azonosulva válnak valóságosan Isten szemében is értékké.  De így már, ha hit és szeretet munkálja őket, előlépnek a hívő élet legfontosabb elemeivé. Ekkor válik érthetővé az a kijelentés, miszerint:” Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.” Vagy hogy: „Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.”.  Megtartani, megcselekedni, bemutatni, valóságossá tenni, testet adni neki, mert ezzel is megvalljuk, hogy Jézus testben megjelent Krisztus. Ezek csodálatos dolgok és cselekvési lehetőségek a számunkra. De tűzálló értékűk, arany, ezüst és drágakő voltuk, csak a hajóra helyezve válnak értékessé. De mindig is így volt ez, első a hit és azt majd követi a cselekedet, ami egyben megmutatja a hit meglétét és minőségét.

Köszönöm az egész éves látogatásaitokat, a megtisztelő figyelmeteket, kívánok minden olvasómnak áldott és vidám évzárást, és áldott újévet. Hajózunk tovább, Isten kegyelmével telve!   

       

  

A trón foglalt nem megosztható!

Egyre több hívőnél tapasztalni, hogy megcsalatnak saját maguktól. Egy olyan csapdába esnek bele, ami a romlott szívből származik, és gőg, önfelmagasztalás, és önigazultságban fejeződik ki. Szellemi szempontból nem más történik ilyenkor, mit az adott „én” veszi a bátorságot, ki tudja milyen okból kifolyólag, és a szívében lévő trónon, amit már előzőleg átadott Krisztusnak, Ura mellé ül. Ez nagyon veszélyes állapotot idéz elő. Történetesen önigazultságot. Amiről így olvasunk: „Két ember ment fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozott magában: Isten! Hálát adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja az égre emelni, hanem mellét verve, mondja: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva ment alá az ő házához, inkább hogy nem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” Nem az volt a baj ennél a farizeusnál, hogy tisztában volt vele, hogy több dolgot is jól tesz az életében, Isten akaratával megegyezően. Sem az hogy volt bátorsága Istenre nézni emelt fővel. Hiszen mit is mond az Írás: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől.”

A mi farizeusunknak tehát nem ez volt a baja, inkább az, hogy már majdnem visszafoglalta a szívében a trónszéket, Istentől. Az életében a hangsúly, arról hogy mit tett érte Isten, és hogy mind az üdvössége, mind az Istennel való személyes kapcsolata, kegyelemből van, volt, és várható! Tehát erről a tényről a szellemi figyelme a szívhangsúly, átkerült arra, hogy ő, mint hívő ember mit tett le az asztalra, hasonló gondolat ez ahhoz, mint amit a tékozló fiú testvérénél megfigyelhetünk. „Ő pedig felelvén, monda atyjának: Íme ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecske-fiát, hogy az én barátaimmal vigadjak. Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.” Nos nem kétséges, hogy süt a tömény szeretetlenség, önigazultság és keserűség a testvér e szavaiból. Sajnos az ilyen állapotba jutott szívnek, sürgősen kijózanító infúzióra van szüksége, ameddig nem késő. Jól tudjuk, hogy kegyelemből tartatunk meg és nem igazán verhetjük a mellünket semmire, még ha oly nagy dolgokat is tudunk felmutatni, mint Isten akaratának megtétele. „E képen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, amik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.” Meg kell értenünk, Jézus nem akar, az amúgy is szűkre szabott, szívbéli trónunkon, osztozni. Az önigazultság, kerékkötője az Úr elé letett önátadásnak. Az igazat megvallva a régi időkben,valószínűleg Jób is, ez a kiváló és remek ember, megízlelte e csapda posványos fojtogatását, amit meg is kellett beszélni Istennel.  

Mi vigyázunk, hogy e csapdát kikerüljük. Ha pedig úgy látod, érdemes volna imádkoznod, akkor ne késlekedj.

Köszönöm a figyelmedet!    

Az Istennel való közösségről.

Isten, elsődlegesen azért teremtette az embert, hogy közösségben lehessen vele!

Teremtményei közül a saját képmására teremtett ember, akivel e közösséget a legmélyebben és mindent érintően meg tudja élni. Ezért érthető, hogy minden olyan cselekedet az ember részéről, ami ennek a közösségnek a létrejöttét, fennmaradását akadályozza, az Isten célkitűzését támadja. Ez egyben, törvénytelenség is. Hiszen az írás így szól: „Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség.” Pont az Istennel való közösség elérése és fenntartása érdekében szükséges minden embernek a bűn ellen fellépni. A közösség eléréséhez való feltételt az Atya, az Ö fiában, Jézus Krisztusban világosan megadta! Bevégeztetett! Meg vagyunk váltva Jézus Krisztus golgotai kereszten elszenvedett kereszthalála által. Ha elfogadjuk ezt a hatalmas csodát, létrejön a közösségünk Istennel! Ha nem vesszük figyelembe, nincs közösség, és ebből fakad, hogy nincs is mit megtartani, ápolni. Ezért is kell leginkább nekünk, akik már közösségbe kerültünk Istennel, felszámolni a bűnt, minden módon, ahol csak találkozunk vele. A bűn nem játék! Sátán szeretné, hogy agyon legyen hallgatva, hogy még a szószékekről is hallgassanak e mindent romlásba döntő valóságról, hiszen ö pontosan tudja, a bűn garancia az Istennel való közösség felszámolására. De hála Istennek érte, van egy csodálatos lehetősége az embernek. Magam is arról tudok bizonyságot tenni, hogy nincs felemelőbb és kiteljesítőbb, egy ember számára, mint a teremtőjével való megbékélés és a vele való harmonikus közösség! Az Élő Istennel való közösségben mindent meglelhetünk, ami az élethez és a szentséghez, a jó lelkiismerethez szükséges. Isteni természet részeseivé válunk ebben a kapcsolatban. Ennek pont az ellenkezője az, amikor az ember elfelejtkezve Istenről, vele nem számolva éli az életét, kergeti a saját terveinek megvalósítását. Ebben az öncsalásban és fájdalommal teli életvitelben nem tudja, (ha fel nem világosítják még időben)

hogy épp azt éli át, amit Jézus a következőképpen fejezett ki: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért??”

Köszönöm a figyelmed!

Az örök élet bizonyságának öröme!

A kereszténységben e kérdésben nem lehet, nincs bizonytalanság. Az örök élet tudata, Jézus Krisztusban garancia. Nem tesz ez minket felfuvalkodottá? Nem! Nem bizony! Már csak azért sem mert a bűnnel való birkózásunk a legkülönfélébb területeken, és mélységekben, állandóan figyelmeztet bennünket arra a tényre, hogy a menyasszony még nem feleség. Hogy még személy szerint nem vagyunk ott, ahol Isten látni szeretne bennünket. Még tart a vándorlásunk. Még létezik a bűnnel való tusakodás. De az örök élet belső bizonysága, elsősorban nem arról szól, hogy mi mit teszünk és mit nem, és amit teszünk azt mennyire jól vagy nem jól tesszük. (persze tegyük a mi részünket a lehető legjobban, Istennek tetsző módon.)hanem arról hogy a Szent Szellem még a legnagyobb sötétségben is képes a szellemünkkel együtt bizonyságot tenni arról, hogy Isten gyermekei vagyunk!   

Egyre többen értik meg világszerte a hívők, hogy az Istenhez való megtérésük és az Atya által megjelölt és egyedül állított Ajtón /Mennyei kapun, a feltámadott Jézus Krisztuson keresztül teljes mértékben befogadottak /elfogadottak lettek és megbékültek az Élő Istennel!

Megtört a halál hatalma! „És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak.” Ezt az igazságot is jó ilyenkor, halottak napja alkalmával a tudatunk zászlajára tűzni. De nem csak a halál, hanem a kárhoztatás (ami természetesen teljesen jogos volt irányunkban) nyomása alól is felszabadított minket a mi megváltónk. „Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk” Az Úr Jézus, szüntelen közben jár érettünk, és vére az Atya szent színe előtt, állandóan hirdeti megváltásunkat. Míg Ábel vére magáért kiáltott Istenhez, addig Jézus Krisztus vére értünk/ az érdekünkben emel szót a mennyei trónteremben.  

Olyannyira igaz ez, hogy valóságos hatalmat kaptunk arra, hogy Isten fiainak neveztessünk és Isten útján járva, egyre inkább rá hasonlítsunk cselekedeteinkben és életvitelünkben.

Földi vándorlásunk legelső kijelentései közé tartozik hogy megigazultunk hit által és bűnbocsánatot nyertünk Istentől, az Úr Jézusba vetett hitünk miatt. Igen! Teljes körű bűnbocsánatot és ezzel örök életet! Azaz megigazulást és élő személyes kapcsolatot a három egy Istennel. E miatt az Élő Istennel való közösség miatt tudhatjuk, és lehetünk biztosak, abban, hogy örök életünk van! Isten Örökkévaló és Élő Isten! Amikor megelevenített, újjászült minket romolhatatlan magból, Isten Igéjéből. Akkor valamiképpen összekapcsolt minket, élő és örökkévaló lényével is. Ennek megismerése és megértése is, egyben az örök élet, ahogy azt az ige is mondja.: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”

Az élő Isten bárkinek tud kijelentést adni magáról, de alapjában elmondható, hogy ezen túl, leginkább a megelevenített, élő szellemű ember tud személyes közösséget ápolni a teremtővel. Az ilyen ember egyben, szintén kegyelemből az örök élet birtokosa is, hit által, amely szinte felfoghatatlan örömmel, békességgel, és reménységgel tölti be a hívőt.

Az Ige mondja: „Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.”

„És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van.”

„Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról.

Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról.”

„Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.”

„De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.”

Több igeverset nem citálok, buzdítalak, tanulmányozd az írásokat e témában is.

Ha ezekben, az igazságokban szívedből hiszel, ezekre a kijelentésekre rá mersz állni, akkor tudsz csak igazán kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendezni Földi vándorlásod során.

Legyél áldott az utadon!

Nem minden esetben jön el Isten országa. Ördögűzés! /3. rész befejezés/

Általában lényegre törő vagyok, nem megyek bele mély teológiai fejtegetésekbe. Természetesen ha igény jelenezik rá, örömmel evezhetünk egy egy témában, mélyebb vizekre. Igyekszem most a leglényegesebb dologra koncentrálni. Ez pedig nem más, mint az a tény, hogy a nem biblikus szertartásokkal összekapcsolt vallásos ördögűzés. Eredményességében és utóhatásaiban alig-alig ér tér el a pogány gyakorlattól, csak az előbbinél az egész kap egy biblikusnak ható köntöst, míg a nyíltan pogány gyakorlatnál ez nyilván elmarad. Mindenképpen szeretném kijelenteni, teljes meggyőződésem, hogy a szűzanya nevével, szenteknek titulált emberek nevével, vagy a sejtelmes és titokzatos légkört teremtett miliőben való szabadító szolgálat, az nem az, aminek látszik! Sokkal inkább az okkult és pogány gyakorlatok elemeit idézi. Más, mint amit Jézusnál és a tanítványoknál megfigyelhetünk és a biblia igazságait követve a biblikus gyakorlatban, tapasztalunk. A nem biblikus démonűzések során, a gonosz szellemek csak megnyilvánulnak vagy egy ördögibb terv részeként időlegesen ugyan meghátrálást, színlelnek, de valójában egy későbbi időpontban egy vagy több területen, egy sötét terv részeként még jobban leigázzák, bábként használják az áldozatukat. Akiknek az állapota a helytelen gyakorlat miatt akár halállal is végződhet. De azt is megjegyzem Isten szuverenitásából fakadó kegyelmét senki nem korlátozhatja, és Ő, még egy helytelen gyakorlat során is, irgalomból vagy hitre válaszolva, adhat szabadulást. De ez egészen biztos hogy nem általános, de a lehetőségét nem zárom ki.

Valahogy olyan ez mint mikor Isten a maga malmára hajtva a vizet, még a démonokat is felhasználja céljának elérése érdekében. A helyes és igei szabadító szolgálatot követően is előfordulhat visszaesés az adott illetőnél. De ez teljesen más eset, ott leginkább a személy felelőtlen bűnt megtűrő magatartása, a régi természet életvitele az, ami miatt a „háza”, a kisöprés után üresen marad, és ismét elfoglalásra kerül. Megjegyezendő, hogy sok betegséget és nyomorúságot szintén gonosz szellemek okoznak az emberek életében, de erre nem térek ki részletesen most, a bibliában számtalan példát találni erre.    

A csak megnyilvánulást és a valós szabadulást követő démoni megnyilvánulást, kétségtelen nem a legkönnyebb megkülönböztetni minden esetben. Ebben is a Szent Szellem ajándékaira kell feltétlen hagyatkozni, mert akár teljesen hasonlóak is lehetnek. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a démonok, hazug és hitető lények. Ennek fényében érdekes az a gyakorlat amit még Jézus is alkalmazott a Gadarai megszállt esetében, mikor is parancsszóval utasította a neve és más információk megadására a gonosz szellemet. Úgy tudom Jézus korában a rabbik és farizeusok is gyakorolták a démonűzés valamilyen formáját, hiszen Jézus utal is rá jogos felháborodásában: „Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mimódon állhat meg tehát az ő országa? És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők magok lesznek a ti bíráitok. Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.”

A ti fiaitok, ki által, hangzik a kérdés. A valós démonűzésnél, amikor Isten ereje és a Szent Szellem ajándékai, Jézus hatalmas nevével összekapcsolódva, azt felemelve és megdicsőítve, mintegy a hitre válaszul, beavatkozik, és szabadulást hoz. Valahogy minden a szabadulást kísérő esemény/történés, járjon az bármilyen meglepő vagy meghökkentő, várt  vagy váratlan, esetleg a látvány számára nem ép esztétikus eseménnyel. Tapasztalhatóan Isten uralma és hatalmának irányítása alatt lévő mederben folyik. A szolgálat tevő végig tapasztalaja, hogy Isten rányitja a dolgokat még ha az látszatra kaotikusnak is tűnik néha. Úgy is fogalmazhatok, hogy érvényesül az Igazság! A történéseket bármilyenek is azok, hatalma alá veszi az Igazság Szelleme és azt megerősítve kiárad az öröm és a békesség, azaz eljött Isten országa.

Na a nem biblikus vallásos gyakorlatnál ez a szent csoda, hiányzik. Nem érkezik el Isten országa! Valami hamis, valami kevert érzésű bizonytalanság, esetleg félelem, kiábrándultság helyettesíti és tölti be a szíveket. Befejezésül még két dolgot említenék meg. Az első, hogy történhet veled szabadulás ilyen szolgálat során, Istentiszteleten vagy egy erre kijelölt helyen, ahol imádkoznak érted. De nem ritka amikor valaki otthon él át szabadulást amikor egymásért imádkoznak illetve Isten spontán beavatkozására még egyedül is szabadulhat. Szabadulásért imádkozhatsz saját magadért is, Van amikor ez a Szent Szellem vezetése. De ez Isten kezében van, ezt nem lehet erőltetni, elvárni. Isten ismer téged és tudja mit, mikor és hogyan végezzen az életedben. Egyben biztos lehetsz! Ha szereted az igazságot, ha közelébe mész/jutsz a kenetnek, az megtöri az igát, ezt Isten megígérte. Ha otthoni átélésed van, feltétlen javaslom hogy kérd meg az Urat, hogy töltsön be Szent Szellemmel és a felszabadult életterületeket vegye kegyelmes uralma alá. Ezek után pedig mindent tegyél meg, hogy a lehető legkorrektebb módon éld a hívő életedet. A másik dolog hogy ez a harc szellemi, szellemi fegyverekkel vívandó. Itt a külsőségek különböző tárgyak nagyon másodlagosak és leginkább szimbolikus jelentősségűek. Csak Jézus nevére a Szent Szellem jelenlétére, kenetére hajtanak térdet ezek a lények, felesleges tintatartót hozzájuk vágni, illetve bibliát vagy keresztet alkalmazva űzni őket. Igaz nem tiltja a biblia de én ebben csak pszichikai megerősítést látok, az eredményesség mindig az ige igazságában és az Úr nevében van!

Ez a téma, ahogy kezdtem is, nem tabu a biblia részéről. Nem kell túlhangsúlyozni de, nem lehet megengedni, hogy a sátán elhitesse/tudatlanságban tartsa, Isten gyermekeit ezen a területen. A téma mélyebb megértéséhez szükséges az evangéliumokat az apostolok életét, Dániel könyvét, de végül is általánosan a szentírást tanulmányoznod más kisegítő könyvek segítségével. Ha kérdésed van, bátran fogalmazd meg, ha én nem tudnék érdemben válaszolni, akkor viszont abban tudok segíteni, hogy hol kaphatsz segítséget.

Érdemes gondolkozni/számolni ezzel az eshetőséggel is, mert a témához kapcsolódik

„János pedig felelt néki, mondván: Mester, láttunk valakit, aki a te neveddel ördögöket űz, aki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket.

Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben, és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem. Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.”

Valamint:

„Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, akikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.

Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, akik ezt mívelik vala.

Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok? És reájok ugorván az az ember, akiben a gonosz lélek vala, és legyőzvén őket, hatalmat vőn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból.

Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve.

És sokan a hívők közül eljőnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.

Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva, mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát, és találák ötvenezer ezüstpénznek. Ekképpen az Úrnak ígéje erősen nevekedik és hatalmat vesz vala.”

„Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van, békességben van;

De mikor a nálánál erősebb reá jövén legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja. Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, tékozol. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresvén; és mikor nem talál, ezt mondja: Visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, kisöpörve és felékesítve találja azt. Akkor elmegy, és maga mellé vesz más hét lelket, magánál gonoszabbakat, és bemenvén ott lakoznak; és annak az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél.”

„Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.”

„Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.”

Isten áldjon meg köszönöm a figyelmedet.


UI: Mindenképp szeretném kihangsúlyozni, Isten irgalmát és kegyelmét, ami abban is megnyilvánul, hogy a vallási rendszerek helytelen gyakorlata ellenére Isten mégis használhat embereket /és bizonyos hírek és videó felvételek ezt látszanak alátámasztani/ akik noha a vallási rendszert nem hagyták el és felekezetükben maradtak. De élő hittel rendelkezve és az Urat a nekik adott világosság szerint szeretik és követik. Így amikor e területen hittel és irgalmas szívvel kilépnek, történhetnek valós szabadulások általuk. Legalább is ennek lehetőségét nem zárhatom ki. Vagy mint Bob Larson például aki, ha jól tudom felekezeten kívüliként, tevékenykedik.
Valamint semmiképpen nem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni az ördögűzéssel foglalkozó, Istennek szolgálni akaró és az emberek nyomorúságán megindulva, irgalmasságból tevékenykedő vallásos emberek évtizedes és még régebbi tapasztalatait. Hiszen maga Jézus is megmondta hogy: „János pedig felele néki, mondván: Mester, látánk valakit, aki a te neveddel ördögöket űz, aki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket. Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem. Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van."
Ezt az alapelvet sem szabad elfelejtenünk, és ezt sem:  

„Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”

Nyilván ezek az emberek nem jártak Isten akaratában és a Szent Szellem vezetésében. Mentek a maguk feje után és a bibliai igazságokat nem vették komolyan. 

Ördögűzés! /2. rész/ Hova tegyem a dolgot?

Ott hagytam abba reggel, hogy a tizenkettő majd a hetven, hatalommal való felruházása és kiküldése után, a további bibliai kijelentések is azt erősítik meg, hogy a tanítványoknak/az örömhír terjesztőinek, szintén kulcs fontosságú hatalommal és erővel is rendelkezniük az igéből nyert kijelentés és bölcsesség mellett. Mert ez igen nagymértékben dicsőíti Istent. Pál által tudjuk, hogy „Pedig elmegyek hamarosan hozzátok, ha az Úr akarja; és megismerem a felfuvalkodottaknak nem a beszédjét, hanem az erejét. Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben.” Ez az igevers nem azt mondja, hogy nem kell beszélnünk/szólnunk az Isten országára tartozó örvendeztető igazságokat. Hanem rávilágít, hogy találkozhatunk /előre szólók fogsz is ha az igazságot szólod/  olyan helyzettel, amikor az igazság beszédének szólása kevésnek bizonyulhat, mert nem csak pszichikai, hanem szellemi ellenállással is találkozunk. Ahogy olvastuk, Pál nyugodt volt mert tudta, hogy Istent képviseli egy felfuvalkodott gőgős okoskodó emberrel szemben, és ha konfrontációra kerülne a sor Isten ereje kicsapna belőle az igazságot megerősítve. Például úgy ahogy ez történt Barjézus esetében is. „Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kívánta hallani az Isten beszédét. Elimás, az ördöngös azonban (mert így magyaráztatik az ő neve) ellenkezett vele, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittől. De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve, Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani? Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetőket. Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hűn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.” Fontos megértenünk az evangelizáláshoz, legalább is az eredményes evangelizáláshoz szükségünk van a Szent Szellem ajándékaira és a tőle nyert erőre és hatalomra, amit Jézus Krisztus neve illetve az Isten akaratában kiszólt ige hoz mozgásba. Nézzük meg a Lukács evangélium egy nagyon fontos idevágó kijelentését! „Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.” Itt Jézus arra utal, hogy A szent Szellem által űzi ki a démonokat és ez minden kétséget kizáróan annak a jele, azt bizonyítja, hogy Isten országa elérkezett/megnyilvánult azon a helyen és annál az embernél. Lépjünk egyet tovább. Mit mond a biblia, mi Isten országa? „Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.” Tehát nem testi, hanem szellemi és annak is a veleje, a lényege, az Igazság! A békesség és a Szent öröm ennek az igazságnak a talaján növekszik és virágzik ki. Miről szól ez az igazság? Arról, amit a János evangéliumában olvasunk: „És az, mikor eljön, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett." Tehát Isten országának igazság részét olvassuk itt! Ami arról tájékoztat bennünket, hogy létezik a bűn, és kiáradt megfertőzte az embereket. Hogy Jézus a szeretetből elvégzett megváltásunk után visszatér az Atyához, tehát nem lesz láthatóan itt földön. S végül hogy e világ fejedelme (sátán) megítéltetett. A hatalom és az erő szempontjából, most haladjunk ezen a szálon tovább. Mivel Jézus Krisztus totális vereséget mért a sátánra és az egész bukott szellemvilágra, így erre az igazságra bátran ráállhatunk. De mint tudjuk ezt a győzelmet mind a magánéletünkben mind azon kívül másokat is érintve, hit által, gyakorlatba kell ültetnünk, és fel kell tudnunk mutatni. A tartósan gyenge, erőtlen, gyümölcstelen, csak beszédben álló keresztény élet, egyszerűen nem Isten akarata, sokkal inkább, a gonosz elnyomásáról árulkodik.

Az elnyomás, leuralás, beszennyezés, és hasonlók pedig démoni tevékenységet takarnak, amit Isten akarata szerint Jézus nevében fel kell számolni mind a magunk mind az arra rászorultak életében. Ezen a ponton szoktam megütközést tapasztalni, mert számos hívő gondolja azt, hogy démonoktól való szabadulásra csak egész ritkán és akkor is csak hitetlen, Isten nem ismerő ember életében lehet szükség. Ezt a gondolkozást az írás nem erősíti meg, és világszerte sok millió hívő ember beszámolója is megkérdőjelezi. Én magam sem tudom elfogadni ezt a látást, mert azt látom, hogy akár a múltban, akár Jézus földi szolgálatának idején, szükséges volt a szabadító szolgálat mind a zsidóság mind a pogány emberek között. a személyes tapasztalatot, most nem számolom.  

A világ és az emberek romlása nem állt meg, ezt az írás egyértelműen közli, a bűn és a démonok tevékenysége, a „konkoly” növekedése még tart. Nem csak a világosság, hanem a sötétség is növekszik az ige szerint. Ezek pedig alátámasztják, hogy a szabadulásra szüksége van az embereknek. Még a hívő embereknek is, akik ugyan megszállva megtérésük után nem lehetnek, mint például a Gadarai ember. De ha a szellemük nem is, sajnos a lelkük és a fizikai testük lehet démoni befolyás, sőt leuralás alatt. Jézus egyszer azt monda : „Mert hallván felőle egy asszony, akinek leányában tisztátalan lélek vala, eljőve és lábaihoz borula. Ez az asszony pedig pogány vala síro-feniciai származású. És kéré őt, hogy űzze ki az ő leányából az ördögöt. Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy először a fiak elégíttessenek meg. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból. Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög kiment a te leányodból. És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög kiment, a leány pedig az ágyon feküvék.” Ha pontosan odafigyelünk, az ige azt mondja hogy nem jó a „fiak kenyerét” jelen esetben ez a „kenyér” a démonoktól való szabadulás, a fiaktól elvenni és a pogányoknak adni. Nyilván azért volt a fiak kenyere a szabadulás tehát a zsidóké, mert szükség volt erre a szolgálatra az Istenfélő zsidó emberek körében is. De mint látjuk a pogányok körében is. Szóval számomra ez elégséges bizonyíték, hogy nem csak az Istent nem ismerő embereknek van szükségük szabadulásra, ha úgy alakul, hanem a hívő embereknek is. Semmi nem utal arra, hogy Isten ezt a szolgálatot megszüntette volna. Maga Jézus mondja hogy Ö tegnap ma és mindörökké ugyan az, amiket tett a földi tartózkodása idején, azt cselekszi most is a tanítványain keresztül, akik ezt a feladatot is felvállalják, hittel, Jézus nevében. Mivel még mindig van amit szeretnék elmondani e témában, ezért most befejezem, és ha Isten is jónak látja még egy két gondolat erejéig visszatérek egy harmadik bejegyzésben.

Köszönöm a figyelmeteket!  

Ördögűzés! Hova tegyem a dolgot? /1/

Teljes mértékben hiszek az Szentírás azon kijelentéseiben is, melyek a démonológia tárgykörébe tartoznak. Több személyes tapasztalatom is van mind a személyes szabadulás, mind a mások felé végzet szolgálatban. A biblia nem kezeli tabuként ezt az emberiséget, kezdetektől végigkísérő, hol jobban, hol kevésbé leleplezhető módon felmerülő problémát. De úgy sem mint ahogy Hollywood tette az ördögűző c filmben, aminek nem túl sok köze van a valósághoz, még akkor sem ha állítólagosan megtörtént eseteket dolgoz fel, ugyanis nem mindegy, hogy démoni megnyilvánulásról beszélünk, vagy szabadulásról. A kettő között nagyon nagy a különbség, de erre majd később szeretnék kitérni.  

A Napokban elhunyt Gabriele Amorth vatikáni ördögűző, az erről beszámoló cikk ébresztett bennem egy pár gondolatot, amit fontosnak tartok leírni. Nem áll szándékomban Armoth túlvilági sorsa felett véleményt alkotni. Az Ilyen kérdésnél én mindig azt tartom szem előtt, amit az Írás mond: „Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentuma, melynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja.” Az hogy kinek van üdvössége, kinek nincs, ki hol tölti az örökkévalóságot, azt Isten kezében kell hagynia egy hívőnek. Isten ismeri az övéit és ez nekem elég. Isten igazságos és kegyelmes! Mindenkit a neki adatott világosság/megértés szerint, számoltat el.  Aki hitt benne, vele járva neki engedelmeskedett és gyűjtött, annak belső bizonysága van az ige szerint. Ehhez hozzátenni, belőle elvenni az ember nem tud. Isten tudja, hogy ki az aki Őt ismeri és ki az akit Ő viszont ismer. 

Ami miatt mégis azt gondolom, hogy írok pár szót e témában, az azok a kijelentések, melyeket semmiképp nem tudok az ige világosságánál értékelni és elfogadni, mint több dolgot sem, Arnoth könyvében. (Egy ördögűző tapasztalatai) De tanulmányozva a pogány gyakorlatot e területen, azt látom, hogy nem csak Arnoth könyvében, hanem a nem keresztény gyakorlatoknál ("pogány démonűzések") is, több olyan dolog és gyakorlat tűnik fel, amely nyíltan szembehelyezkedik a szentírás által adott igazságkeretekkel és gyakorlattal. Ide tartoznak természetesen azok az  elfogadhatóbbá finomított dolgok is, mint a rúnakövek és botok, és a legkülönfélébb amulettek és medálok, (akár ékszer formájában is) amelyeknek, gonoszt elűző, gonoszt távol tartó, ördögűző erőt tulajdonítanak. Ezek pontosan belépési csatornák a legtöbb esetben, a világosság ruháját felöltő csaló/hitető szellemeknek, akik ezek által a tárgyak által bejutva, illetve hozzáférve az emberhez, akár egy nagyobb pusztítást is elő tudnak készíteni.     

De visszakanyarodom. Egy Ismert katolikus hírportálon olvastam, azt hogy Armoth, noha leginkább Jézus nevében űzte az ördögöt, de előszeretettel hívta segítségül a szenteket, és igen hatékonynak mutatkozott II. János Pál pápa, no és a Szűzanya, aki olyan hatalmas közbenjáró, hogy a gonosz csak úgy remeg tőle. Én igazán kíváncsi lennék, hogy ezeknek a teológiai alapját, hogyan tudnák a Szentírás szavaival alátámasztani, de hogy ez ennél cifrábban le is van írva az tény, le is fényképeztem hogy ha szükséges emlékeztessem magam, mennyire el lehet hajolni a kijelentett igétől. Számomra rendkívül elszomorító, hogy ha a hívek, ennyire nem járnak utána a dolgoknak és nem ellenőrzik le az egyedüli zsinórmértéken a Biblián az állításokat. Viszont ezt most mi közösen  és örömmel megtesszük. Szóval kezdjük ott a dolgokat, hogy mivel csak egyetlen egy közbenjáró van Isten és ember között, ráadás Ő az, akit az írás Melkisédek szerinti örök főpapunknak is nevez, Ő pedig a Názáreti Jézus Krisztus, aki nem vette számba, hogy Istennel egyenlő, kiüresítette magát, megalázta magát, és véghezvitte az Atya akaratát tökéletes engedelmességben, és elvégezte a megváltásunkat. Ezért az Atya, oly nevet ajándékozott neki, amely mindennél nagyobb és hatalmasabb! Melyre minden térd meghajol, mindenhol!

„Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresítve, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

„És nincsen senkiben, másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.”

Szeretném őszintén megkérdezni, hogy jön ide a bárki is? Még ha az a mi urunk test szerinti anyja is. De bárki is? Hogyan lehetne az örökkévaló főpap mellett még egy közbenjáró? Abszolúte lehetetlen hogy ez megtörténjék, a teljes szentírásnak ellent mondana. Hogyan lehetne más név, ami minden hatalommal bír? Mint az Úr Jézusé! Képtelenség! De lépjünk tovább. Az aki így szólt, hogy nékem adatott minden hatalom, mennyen és földön, nyilván megemlítette volna a tanítványainak, (hiszen tudjuk, hogy gondja volt Máriára,) azt hogy a neve mellett az anyja neve is hatalommal bír. De nem tett ilyet soha, semmikor, Máriára utalva!

Ellenben amikor a tanítványokat kiküldte elsőnek a tizenkettőt, majd később a hetvenet, legvégül hatalmából átruházott az evangéliumot hirdető minden tanítványoknak, így szolt:  

„Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, adott nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására. És elküldte őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.”

Az írás egyértelműen szól, hogy Jézus és csakis Jézus nevében kell tevékenykedni a tanítványoknak, amikor hatalmat gyakorolnak Isten akarata szerint. „És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” Kevés dolgot tudok elképzelni, mint ami jobban dicsőítené az Atyát, mint a gyermekei és az emberek feltámadása, megtisztulása, szabadulása, gyógyulása, helyreállása! Gondoljunk csak Lázár esetére a Lukács 11. fejezetében. De általánosan is, le van fektetve mi az ami megdicsőíti az Istent! „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.”

„Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.

Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.”

Amikor egy hívő az ellenség minden erején tapos, mindenhol és minden területen, na az dicsőíti az Isten, ebben biztosak lehettek!

Innen szeretném folytatni legközelebb.

Köszönöm a figyelmeteket.  

A bűnről való beszéd, nem lehet probléma! A probléma a bűn.

Nem ciki, nem gázos a bűnről beszélni. Isten előtt nincs titok, az emberek sem vakok, magadat pedig, pláne nem tudod becsapni. Mivel ezen a területen igen sok félreértés van, ez szükségessé teszi, hogy rendszeresen át legyen beszélve. Megfigyeltem, hogy van egy téves elképzelés a világban azokról az emberekről, akik megtértek, és nyíltan felvállalják a hívő életet, annak minden előnyével és hátrányával. Igen gyakran ezekről, az emberekről azt gondolja a környezete, ha már egyszer ezek, ahogy állítják kapcsolatba kerültek Istennel, meg lett bocsátva nekik minden bűn, meg, hogy ők a menyei állampolgárságot kaptak, ez egyenlő azzal, hogy tökéletesek és soha semmi gondjuk többé nem lesz a bűnnel, hiszen hívők akiket Isten megsegít. Ö a nagy hívő, na most aztán, egy szemernyi hibát se lássak meg nála. S meg kell hagyni, amint megtudták, hogy te keresztény vagy, szó szerint elkezdik figyelni az életedet és vizsgálgatni, erre készülj fel. Tehát igen félre értett gondolat, hogy a hívok soha nem vétkezhetnek, és ezért talán érdemes egy-két dolgot letisztázni. Már csak azért is mert néha még a hívők, maguk is gyakran ezt feltételezik. Egy megtérés nélküli bűnős ember, nincs kegyelem alatt, nincs meg benne az élet, akár elismeri akár nem, hogy bűnös ezer dologban. Egy felülről, Istent Szellemétől született hívő, tudja, hogy bűnős volt, de mivel elfogadta Isten egyedüli és tökéletes megoldását. a bűn problémájára. Ezért Jézus Krisztusba vetett hite miatt, és az Úr érte hozott váltsága miatt, amit igényelt és elfogadott, megigazult/igaznak nyilváníttatott Isten színe előtt. Ezek után amikor a bűnnel találkozik magában, azaz megmutatkozik a poklossága akkor is tudja, hogy Istenre számíthat, hogy van, Jézusban megvan a bűnbocsánata, és hogy az élete a kegyelem alatt van, még ha történetesen rendezni/ megbánni és megtérni való állapotba került is. Más szóval a hívő, már bent van a bárkán belül. (az egyház, a szentek közössége) "ami szellemtől született, szellem az" lehet, hogy gyomorrontással szállt be a hajóba, és ez miatt, ép összehányja magát. De már a bárkában van! Biztonságban és száraz helyen. Minden lehetősége megvan a gyógyulásra! Ellentétben a világban kóborló, Isten nélkül élő emberrel, aki lehet épp most nem öklendezik és hány, legalább is nem látni. De nincs biztonságban,  szárazon, ami a túlélését biztosítaná. Remélem követhető volt a gondolatmenetem.  „Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.” Ez az ideális! Amikor egy hívő mindig mindenkor Isten vezetésében, az új természete szerint, azaz szellem szerint jár. Ez az amire tényleg és valóságosan vágynunk kell, és ennek érdekében megtenni ami a módunkban áll. Régen a bibliaiskolákban ennek megértését sokszor úgy vezették be, hogy különbséget kell tennünk a helyzetünk és az állapotunk között. Ha még nem olvastál erről, bátorítalak. Az igazat megvallva sokszor és sokféleképpen vétkezünk, soha nem értettem, amikor hívő emberek, vagy emberekről azt a benyomást akarják kelteni, hogy mivel szentek, így a bűn ismeretlen már a számukra. Mielőtt bárki félreértene, letisztázom, nem gondolom, hogy nem lehet bűn nélkül élni a hívő életet. De lehet! Lehet úgy élni, hogy nincs megvallatlan, elrendezetlen bűn az életünkben. Csupán azt kell megértenünk, hogy ez nem automatikus és leginkább nem a hívő ember produktuma. Kegyelemből tartatunk meg! Ez nem csak az üdvösségünkre vonatkozik. Hanem a földi vándorlásunkra is. De valljuk be őszintén, hányszor levesszük a szemünket, a mi kegyelmet és életet adó megváltónkról. Nem hitben cselekszünk, aminek elkerülhetetlen következménye a bűn! Hiszen ami nincs hitből, bűn az. Csak nem képzelem, hogy egy hívő életében lehet bármi, ami nem tetszik Istennek? De képzelem!  Mivel megtértek, megismerték Isten, és ráálltak a keskeny út követésére, és valamilyen mélységben felfogták azt is, hogy Isten szent. De valahogy ezzel párhuzamosan elkezd kialakulni bennük egy védekezési, takargató folyamat, melynek sokszor az a következménye, hogy szép lassan, meg tanulják magukra zárni az ajtót, a magukban mégis csak felfedezett bűnnel. Kialakulhat egy képmutató bűnt takargató, azt világosságra nem hozó élet. Bele se mernek gondolni, mi lenne, ha megtudnák ezt és ezt, ha megtudnák, hogy a szeretetlenség a kevélység a büszkeség a tisztátalanság, a félelmek a hitetlenség és minden más bűn is, még az Istentagadás és káromlás is, bizony nem ismeretlen dolgok még megtérés/újjászületés után sem, még évek múltával is előfordulhat. Mint mondtam, nem szükségszerű hogy vétkezzünk. Az ige is így szól: „ha valaki vétkezik” tehát a megváltásunk után elkerülhető, kikerülhető félretolható a bűn! Megint csak az írás mondja: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.”  

A fentiekből kitűnik, hogy az élet szellemének törvénye megszabadított! Dicsőség az Istennek! Jézus megváltott minket! Mégis a gyakorlati tapasztalatunkban, a mindennapjainkban, nincs kizárva, hogy szembesülni fogunk, azzal: „Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen”.  Azaz itt a földön bármikor érhet kísértés, valamely bűn által.  Ha pedig van kísértés, be kell látni és tapasztaljuk is, hogy sajnos az is előfordulhat, hogy a kísértés nem jól reagáljuk le /mert mondjuk, nem imádkoztunk azért, hogy ne érjen minket/ és azon vesszük észre magunkat, hogy a bukott természetünk megnyilvánult. Pál tusakodásról, birkózásról beszél, de én még nem nagyon láttam olyan birkózót, aki mindig felül van, mindig minden cselt és támadást el tudott hárítani. Nyilván az évek évtizedek óta birkózó, és abban megedződött/tapasztalatot nyert embernek lényegesen könnyebb a kísértés és a harc. Ezért is lepődik és döbben meg az Isten népe, amikor, egy vezetőről egy úgymond nagy kaliberről derül ki, hogy nem volt a helyzet magaslatán. De be kell látnunk, nem teljesen jogos a kiakadásunk, hiszen emberekről beszélünk, akik minden tökéletességre törekvésük mellett is, szembetalálkozhatnak azzal, hogy bizony soha de soha ne felejtkezzenek el arról, hogy mindenestől az Isten kegyelmére szorulunk, és akkor és abban leginkább, amikor és amiben nem gondolnánk. Sajnos tehát azt látjuk, hogy az életünkben egyszer vagy többször elesünk. Hogy nálunk is lenne alapja, Pál felkiáltásának: Ó én nyomorult ember! A bukás nem ismeretlen számunkra, még megtérésünk után sem. Csak míg előtte nem tudtunk, nem vétkezni, utána már Isten segítségével lassan vagy gyorsan, de feltudjuk számolni, és minimális mozgásra tudjuk kényszeríteni a bűnt az életünkben. Azaz két vállra tudjuk fektetni, amikor birokra kényszerülünk vele. Amit ki szeretnék emelni a fentiek fényében, az-az, hogy soha de soha ne add fel! Ne keseredjél és fáradj bele a harcba, lehet, hogy már százszor is a bűn küldött padlóra és terített ki, és elszívta az életerődet, reménységedet és a hitedet megcsapolta. De neked ragaszkodnod kell Jézus szavaihoz. „De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” Egyszerűen meg kell értened, kitartás nélkül nem fog menni. Van, az a mondás! „Akik feladták, soha nem győztek. A győztesek között nem találsz egy olyan embert sem, aki feladta.” De inkább egy igével zárom be a gondolataimat. „Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.”

Mindenkinek a bűnnel való harca elsősorban Istenre tartozik és az eklézsiára! Azon belül a vénekre, a szolgálattevőkre. Ha látod, hogy az atyádfia vétkezik, birkózásban van, járj közben érte, az helyett hogy körbekürtölöd hogy mit is láttál/tapasztaltál. Híd el Isten, ahogy téged, úgy öt is képes megtartani. Ebben a dologban is az irgalom vezessen, hiszen ha te csónakod lenne lyukas te is támaszt és segítséget várnál.  

Köszönöm a figyelmedet!