szerda, február 19, 2020

A romlott szív és annak gyógyulása.


Mint tudjuk, nincs új a nap alatt, viszont ez nem jelenti azt, hogy a dolgokat ne lehetne leporolni, ne lehetne más megvilágításba helyezve, értelmezni. Az igazság szegeinek jól és erősen való rögzítése, pedig az ismétlés által van.

„Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?”
„Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.”
„És most, atyámfiai, ajánllak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.”

A fenti igeverseket azért fűztem össze, mert nagyon fontos igazságot világítanak meg, és tesznek központi helyre, a bibliai gondolkozásban. Az első kiemelésben, megtudjuk Isten határozott véleményét az emberi szívről, miszerint Csalárd, megbízhatatlan, könnyen befolyásolható, ide-oda hajló, méreggel, pusztítással, rosszakarattal teljes, egyszóval gonosz.
Az megint más kérdés, hogy számtalan embertársam, álmában sem gondolná, hogy ezt odafent így látják vele kapcsolatban, amit természetesen itt a földön, minden jó cselekedete, jóakarata ellenére, nap, mint nap vissza is igazol. Belsejében, ott az eredendő bűn, még annak tagadása, lefojtása mellett is, ha nem él öncsalásban, nagyon jól tudja ezt. Az eredendő méreg pedig dolgozik, noha nem minden embernél, mindig mindenben, azonos és egyforma mélységű bűnöket teremve, de mindenkinél egyformán dolgozik, fortyog, és hat, ez a bukás óta, ránk szakadt halál.
A következő igevers, a megoldás csodájáról beszél, melynek megvalósulását, kizárólag az Úr Jézus Krisztus, a mindenható Isten fiába vetett, szívbéli hit tud elérhetővé tenni a fentiekben vázolt, és minden szempontból megváltásra szoruló ember számára. A romlott és gonosz szívet, Isten nem akarja tisztogatni, nyilván, mert nem volna értelme, romlottsága, a halállal átitatott voltára, Isten az újjászületést, a felülről születés csodáját kínálja fel az embernek.
Akik igénylik, elkérik, azok ingyen kegyelemből, Istentől való ajándékként, a megtérésük pillanataiban, átélik, megtapasztalják ezt az Isten akaratában lévő „szívcserét”.
A harmadik igeverset pedig azért választottam, mert sok ember köztük számos hívő, azt gondolja, hogy a megtérésével, és a válaszul kapott felülről való születésével, egyszer és mindenkorra, minden rendben lett és a helyére került. De közel nincs ez így. Az igaz, hogy a szívünket egy hatalmas csoda által, Isten kicserélte! Elvette a kő szívet és egy olyan „hús” szívet adott helyette, amely már képes az életre, az Istennel való együtt munkálkodásra.
A bűnbocsánat és az elfogadottság tudatában, az örök élet ígéretével, pedig teljes mértékben hasznára válhatunk az Isten országának. De mégis, ahogy látjuk, az Isteni szó, egy rendkívül fontos igazságra irányítja a figyelmünket. Mégpedig arra, hogy az Isten országának Isten munkájának csak akkor tudunk igazán hasznára lenni, és áldásul szolgálni, ha ápoljuk és őrizzük az Istennel való kapcsolatunkat, aminek kézzelfogható gyakorlata, az Isten igéjének az elfogadása, befogadása, megélése, az azzal való, teljes és szívből való azonosulás. Ahogy olvassuk, ez, és csak ez, ami felépítheti az embert! Csak ez, ami felépítheti, hasznossá kiteljesedetté, áldottá tud tenni minket. Az igével való jó és gyakorlatban megvalósított kapcsolat pedig, jogi szempontból elérést tud biztosítani az Isten áldásaihoz, a szentek örökségéhez. 

 Köszönöm a figyelmeteket.