péntek, április 15, 2016

Érdek kereszténység!

Elismerem hogy az Istenhez kapcsolódás, érdek! Igen nagy szükség /a bűnösségünk/motiválta érdek! De a kapcsolódási motívumok nem mindenkinél egyformák. Van, divat kereszténység is, de én most inkább az érdek kereszténységről gondolkoznék pár szóban. Találkozni olyan emberekkel, akiknek Jézus Krisztus nem egyéb, mint egy ugródeszka! Elrugaszkodási lehetőség a saját önmegvalósításuk érdekében. Olyan emberek ezek, akik Jézust, a Bibliát, az Isten népét, igazából meg nem tért szívvel, önző önérdekből saját vágyaik és karrierjük felépítésére akarják használni. 
Sajnálom ezeket, az embereket! Kicsit olyanok ők, mint azok, akik az oázis helyett, pár palack vízért rohangálnak egyik helyről a másikra, egyik embertől a másikig, érdek kapcsolatokat kialakítani. /Természetesen, mindannyian alakítunk ki érdek kapcsolatokat valamilyen szinten, és nincs is ezzel semmi gond, mert a motívum az, ami számít. S ha te Isten akaratát keresed az Ö dicsőségét és nevének felemelését, akkor nem romlik meg a szíved az úton, és az oázis felé haladsz./ Viszont azok az emberek, akik nem helyes motivációval úgy mond, hozzácsapódtak a kereszténységhez. Igen nagy csalódás lesz az osztályrészük, ha a kezdeti helytelen és nem őszinte hozzáállásukat, nem változtatják meg, és nem térnek meg teljes szívükből. Ne értsd félre, nem olyan emberekről beszélek, akik azért tértek meg, hogy meggyógyuljanak, hogy áldást nyerjenek, hogy rendbe jöjjön az életük. /Mondjuk a legjobb motívum a mély bűnbánat és kegyelemért kiáltás/ Nem, nem ilyen emberekre gondolok! Hiszen mi mindannyian betegek vagyunk/voltunk ezért is jöttünk az egyedüli nagybetűs Orvoshoz! Hiszen az Úr maga mondta, nem az egészségeseknek, van szükségük orvosra. Nem az úgymond igazakat hívja megtérésre.  A fent említett emberek egész mások, még azoknál is felelőtlenebbek, mint akik Istent egy automatának nézik. Ezek ugyanis előbb utóbb ráeszmélnek balgaságukra és rendezik a kapcsolatukat Istennel. Mint ahogy a kisgyermek életében is vége egyszer a pelenkázási időszaknak. Nem így az Istent használni/kihasználni akaró emberek, mert ők mivel nem esnek rá a kősziklára, hogy összetöressenek, ezért az fogja majd egy napon szétmorzsolni őket. Valós megtérés nélkül álmaikból semmi nem tud megvalósulni. Ne takaródzunk tehát Istennel, a magunk hírnevét kovácsolva. Igen mély zsákutca ez. Ha a környezetedben úgy látod, lenne kiért közbenjárni, feltétlen tedd meg. Ma még tart a kegyelem napja, és a legnagyobb mélységből, álnokságból és bűnből is meg lehet térni! Az oázis nem érdemes feladni, pár palack múlandó italért.

Van még egy téma, amit röviden érdemes lenne megemlíteni, ilyen az egyházban való szolgálati címek jogtalan/illegális használata. Amikor valaki úgy építi ki a saját szolgálatát,
hogy azt megelőzően valamilyen szolgálati ajándék környezetében mutatkozik, illetve attól szolgálatot kap/vagy kér, és ezt úgy állítja be mások előtt, mint jogalapot a saját szolgálatának elindítására. Természetesen, még ha feltételezem is hogy a szándék jó, akkor sincs Isten vezetésében. Az így megragadott szolgálat nem legális, ha van is bármilyen pozitív eredménye. Az kizárólag Isten irgalma miatt és az adott személyhez kapcsolódó emberek hite miatt van. Az ilyen szolgálatokra a legjellemzőbb a zártság, a legális valós elhívással rendelkező szolgálati ajándékok kerülése, azok megszólása, vagy egyenesen szidása. Testi módon megragadott szolgálati titulusok nyilvános birtoklása, hatalom/befolyás kiépítés céljából.  Csak egy példa, hogy egészen világos legyek. Nekem az a szolgáló, aki nincs alárendelve Krisztus testében már egyértelmű gyümölcsöket hozó legális szolgálati ajándékoknak, valamilyen szinten nem velük együtt mozog a Szent Szellem vezetésében. Nem nyitott, a testvérbaráti kapcsolatra, és az abban való megmérettetésre.  Számomra az ilyen emberek igen nagy kérdést jelentenek a hitelességüket illetőleg. Még akkor is, ha mindenféle titulusi címkét aggatnak magukra. xy pásztor vagy xy apostol, evangélista, stb. Nos az ilyen emberek sokszor inkább kerékkötőinek bizonyulnak Isten munkájának, mintsem áldására. Lehet hogy pszichikai erővel pár embert valahogy /főkként Isten irgalma miatt, mert nézi az egyszerű hívő emberek hitét és szükségeit/ elterelget. De sorozatos botrányok, visszaélések és más visszás dolgok kísérik a tevékenységét. Melyek agyon vannak hallgatva és csak fájdalmat, és kárt okoztak sokaknak. Ez nincs Isten dicsőségére, és nem építi az egyházat. Nagyon nem mindegy, hogy kit fogadunk el fogadunk be, Istentől való áldásként az életünkbe. Nemcsak pásztorok, béresek is vannak, és bizony vannak farkasok is. A legbölcsebben akkor járunk el, ha a nyilvánosság előtt megmért, megalapozott és hitelesített szolgálatokat /ezek legtöbbször belűről kinőtt, Isten és emberek által megpróbált személyek/  részesítjük előnybe, ezeket támogatjuk. Az új szolgálatokra is nagy szükség van, nem kell bizalmatlannak lennünk, de körültekintőnek és Isten vezetésére figyelőnek igen!  Természetesen a hiteles szolgálatokat is rendszeresen érik és érhetik rágalmak és vádak, hiszen ismerjük, hogy sátán miképpen akarja fékezni Isten munkáját. A mi részünk, az hogy minden módon elősegítsük az Isten munkáját, támogassuk minden módon a valóban Isten által felkent és szolgálatba helyezett ajándékokat. Valamint szüntelen törekedjünk a hiteles kereszténység megélésére, és bemutatására. Isten nem kér a divat kereszténységből, és még inkább nem kér az érdek kereszténységből. Ahogyan a politikai és a mammon által vezérelt kereszténységből sem. 

Köszönöm a figyelmedet!

Áldott hétvégét kívánok Isten örömében.       

szerda, április 13, 2016

Keresztény társkeresés


Az igazat megvallva vegyesek az érzéseim, az ilyen kezdeményezésekkel kapcsolatosan.
A probléma mélységét több évtizede látom, és valóban igen komoly gondot okoz ez számos hívőnek, akik szeretnének társra találni. Tehát a kezdeményezésnek abszolúte van létjogosultsága. Remélem, hogy Isten bölcsességében, jó gyümölcsöket fog teremni. Egy ilyen oldal, az igei kereteket figyelembe véve elősegítheti a sikeres társtalálást, de azt gondolom a súlypont továbbra is, a társat kereső egyénen marad, és kell, hogy maradjon. Általában az ilyen horderejű dolgok megoldáskeresésénél előfordulhat, hogy az ember beleesik a Hágári csapdába, ami alatt azt értem, hogy bármi okból kifolyólag, nem hitből cselekszik, döntésének nem a hit, az Istennel való kapcsolatból származó vezetés a súlypontja, hanem valami/bármi más. /ész érvek, logika, a látható körülmények, türelmetlenség, stb./ Ábrahám is valahogy így járhatott, amikor belépett Hágár sátrába.    Azért gondolkozom most hangosan, hogy te, ha lehet, kikerüld ezt csapdát. Sajnos számos kapcsolatot láttam tönkremenni, mert Isten igéje helyett a társhiány egy elhamarkodott döntéssel lett megoldva. Ne értsd félre, kell helyesen forgolódni, szükséges, hogy ne otthon ülj, hanem emberek között legyél, legyenek szerteágazó kapcsolódási pontok az életedben. Ezek elősegítik a lehetőséget, mint a fent említett társkereső is. De ne gondold, hogy a hitet megspórolhatod, ne gondold, hogy annak a harcát, bármi is, le tudja venni a válladról. Sokszor elég körbenéznünk magunk körül, mert a társunk ott van a közelben. De lehet, a nagy elvárási potméterünket kicsit lejjebb kéne csavarni, sokszor csak ennyi a megoldás. /nem igénytelenségre gondolok, de sokan álom herceget, álom lovat és a ló alá, álom utat is akarnak./ Máskor az egészséges kezdeményezés, a kiállás a probléma.
A nem korrekt kommunikáció, magyarán a vetítés az önfényezés, a csúsztatások, elhallgatások, megint csak gyakran elejét veszik egy normális kapcsolat kialakításának.
Itt még megemlíteném, hogy a párválasztás, a kapcsolatkeresés, nem játék és nem lehet úgy eljárnod benne, mint ahogyan azt a világban legtöbbször teszik. Meggondolatlanul, önző módon, a másikat próbababának nézve.  Egy próbát megér, legfeljebb nem ö az.  Aki ezt meg meri engedni magának, ne is csodálkozzon, hogy még egyedül van. Isten kész odaadni a mi társunkat! Tudja nagyon jól, hogy nem jó nekünk egyedül. De Isten nézi mindkét személy érdekeit, nem csak a tiédet. Másik ok a türelmetlenség, az ige azt mondja hit, és békességes tűrés szükségeltetik ahhoz, hogy az ígéreteket át tudjuk venni. A kapkodás, a félelem vezérelt döntések, nem tudják elérni az igazit, legfeljebb valami pótlékra, fájdalomcsillapítóra elégségesek az ilyen döntések.  Tehát egy szóval a lényeg, a társkeresés nehézségeit, és minden eddigi fájdalmát leginkább Istenhez vidd! Nem gondolom, hogy Isten, akinek egy áldott vásárlást, vagy egy parkolóhelyet megköszönsz, ne foglalkozna a te életedet sokkal inkább és mélyebben érintő dologgal. Keresd Öt, kérj vezetést, zörgess, de leginkább bízzál benne, és vedd le a szemedet a látható dolgokról. A szükségeid körül való körsétákat, pedig váltsd át másokért való tevékenységekre. Ez lehet, hogy hamarabb eredményt hoz.
A társkereső oldal remélem, beválik, eléri a célját, és sokaknak áldást hoz majd. Volt próbálkozás már e téren több-kevesebb sikerrel. Egy ilyen oldal működtetése nagyon komoly és nehéz feladat, és Isten bármikor fel tudja használni, és be tudja illeszteni az ö akaratába. Ha szíved indít, feltétlen járj közben, hogy Isten vezetésébe tudjon kerülni mind inkább, minden olyan kezdeményezés, ami az Isten akaratában lévő kapcsolatokat hivatott elősegíteni. Nagy szükség van áttörésre, ezen a területen is.

Köszönöm a figyelmedet.    

Kapcsolódó anyag: Amiről még a jegyesség idején beszélni kell