Az Isten szerinti lehetetlen.

Szokták mondani, nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Ám a szentírás felhívja a figyelmünket egy érdekes dologra, ezzel kapcsolatosan. Isten, aki maga a hit Istene (legyen Isten szerinti hitetek, mondja az írás) Tehát a hittel teljes és mindenható Isten, azt mondja a gyermekeinek, de mindenki másnak is, hogy van egy dolog, ami lehetetlen. Igen szó szerint: lehetetlen, képtelenség, nem lehetséges. Ez pedig nem más, mint hit nélkül, élő/valós kapcsolatba kerülni Istennel. Azt gondolom, ha Isten valamire azt mondja, hogy lehetetlen, akkor az igen fontos dolgot tanít meg nekünk. Egy tucat fordítást néztem meg, a legtöbb a lehetetlen szót használja a Zsidó levél 11:6-ban ami így hangzik:” Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Amin most reggel elgondolkoztam, az ennek a gyakorlati része, az ember feladata. Mi is ez? Isten elé járulni! Őt keresni! Ez igen gyakorlati tevékenység, ha számodra nem az, akkor vélhetőleg, most sok problémára, nehézségre és szárazságra az életedben, választ is találtál. Az ige kiemeli, hogy elé járulni, és Őt keresni csak hittel tegyük, mert ennek hiányában, elmarad a megjutalmazás. Ami érdekes, hogy akiben nem hiszünk az elé nem járulunk, azt nem keressük. Ha ezt mégis megteszi valaki, az bír egyfajta hittel. (csak lehet, hogy holt hittel) Ha még sincs eredmény, akkor vagy nem Ő elé járult, Mert Isten nem hazudik. Ha azt ígérte megjutalmaz, akkor megjutalmaz. Vagy elméletben ugyan, az Igaz Isten elé járult, csak éppen nem szívbéli cselekvő hittel, hanem egy passzív elfogadó hittel. Olyannal, mint amilyen annak a példázatbeli fiúnak volt. „A másikhoz is odamenvén, hasonlóképpen szólt. Az pedig felelvén, monda: Én elmegyek, uram; de nem ment el.”

Ez a fiú értelmével elfogadta a kérést és befogadta a helyzetet, csak éppen a gyakorlatban nem tette meg, amit megtehetett volna. Ezért a hite halott hit volt. Magamban is, és sokszor keresztény testvéreimben is megtalálom ugyanezt a problémát. Ennek fényében pedig igen erős megvilágítást kap az Úr ezen beszéde:” Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak? Felelt Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.”

Amikor az ember a tükör előtt állva meglátja, hogy mennyire kócos és rendezetlen, nem elsírja magát, hanem előveszi a fésűt, valamint rendbe szedi magát. (persze ha ezt sírva teszi, az sem bűn) Ez a mi részünk, kimenni a példázat béli szőlőbe. 

Köszönöm a figyelmeteket.           

Legyen az ölelésed dupla akkora mint az élet gondjai

 

Legyen az ölelésed dupla akkora mint az élet gondjai! Mára már mindenki számára egyértelmű, hogy a körülöttünk lévő világ sötétségén és szeretetlenségén semmi nem tud segíteni. Egyszerűen azért, mert aki segíteni tudna, arra nem kíváncsiak. Nos az, hogy ez így van a világban, az nem annyira meglepő. De az, hogy ez az egyházban is elfogadottá legyen, egyszerűen nem megengedhető. 

Talán ezzel az ige versel érdemes kezdenem:„Úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni. Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.”  Ezt nem is ragoznám tovább, és a következő igeversekkel folytatnám: „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” „És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik”

 Nagyon fontos megtanulni a keresztényeknek ezt a szellemi igazságot, mert ennek figyelembevétele, megóvja az elhamarkodott és téves konzekvenciától. Nagyon ide kívánkozik ez az ige vers is: „Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt.” Ez is elég konkrét. A szőlő az szőlő ha eddig azt etted, ne tegyél úgy mintha az nem a megfelelő fáról származna. Én még soha nem láttam olyan gyümölcsfát, aminek mindig minden termése száz százalékos volt, külalakra, ízre, méretre nézve. Olykor a legfinomabb és leggazdagabban termő gyümölcsfán is találhatunk, megcsípet, megfertőződött gyümölcsszemeket, de ez miatt bolondság lenne a termésének egészét kidobni és veszni hagyni. Bárminemű, negatív külső behatás, ami elér egy gyümölcsfát, nem teszi magát a fát, és termésének egészét teljes mértékben ehetetlenné. Igen tudom, van amikor ez megtörténik, tűzvész, sáskajárás, stb de ezekben az esetekben az egész fa vagy a teljes gyümölcsős felszámolódik. Ez történik amikor egy hívő megtagadva az Urat, megtagadva az Isten beszédét visszamegy a világba. Történhet ilyen, de hála az Úrnak, azért a hívők teljes létszámához képest, ez elenyésző. A gyümölcsfákat is érheti súlyos pusztító kár, egy-egy területen, de ettől még a világ gyümölcsfaállománya, ha meg is érezheti a kárt, nincs veszélyben, megfelelő védekezés mellett.

De gondolom érthető, hogy teljesen más a helyzet, amikor egy adott fán találunk a fához nem illő, ehetetlen gyümölcsöt. Az ilyen problémát a kertben a növényeken vagy a gyümölcsfákon, egy szeretettel teli kertész, összeszedve a szaktudását kezelni tudja, és azon van hogy a csípés, a fertőzés, a gombásodás, felszámolódjon a kertben, és nem magát a kertet számolja fel.

S ha már szóba hoztam a szeretettel élő és tevékenykedő kertészt, érdemes megnéznünk a Pál által megfogalmazott, elérni szánt célt. :"„Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy:” 

Mi emberek sem vagyunk a bukás óta méltók Isten szeretetére és irgalmára, mégis Isten ezt biztosítja számunkra az Ő fia, Jézus Krisztus által. 

Köszönöm a figyelmedet.       

 

Hazafelé lépdelve

A mennyei karrier megkezdése, egészen új és ma még többnyire ismeretlen kihívásokat tartalmaz! A földön élt keresztény életünk, ebbe fog beleintegrálódni, az ehhez való kapcsolódást alapozza meg. Jó, rendben. Bekerülök a menybe, és mit fogok ott tenni? Állandóan dicsérem majd Isten? Kórista leszek az örökkévalóságban?

Nos a fenti mondat a fülem hallatára hangzott el, egy keresztény szájából, és egészen ledöbbentettek. Nem annyira a mondatok mögött lévő földhözragadtság, a pökhendi minden alázatot nélkülöző kevélység miatt. Sokkal inkább, mert ezek a mondatok, egy igen mély sötétségre vallanak és egy félelmetesen sivár kapcsolatról árulkodnak e hívő részéről.

Ez már komoly betegség jele és egy nem megbecsült kapcsolatról árulkodik. Ha a benned lévő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség?

Az Isteni dicsőség otthonába való bekerülésünk Isten végtelen kegyelméből, nem végcél, hanem alap! Tudom most sokan arra az igeversre, gondolhatnak, hogy elérvén a hit célját, a lélek üdvösségét. Természetesen ez jogos, de itt a hit céljáról beszélünk, ha figyelmesen megnézed. Mondhatnám úgy is, elérvén a mennyei hely küszöbét. A menny célja kimondhatatlanul nagyobb, szerteágazóbb és most még alig - alig felfogható, mint a mi, egyáltalán nem lebecsült, mennybe kerülésünk lehetősége. („Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.”) A mennybe jutás nem a teljes cél, az a kezdete az örökkévalóság egy olyan korszakának, amiben már nem kell számolnunk a földön megismert korlátokkal/ hátrányokkal és fékekkel. Hiszen mit mond az Írás! Mi is a kiteljesedett mennyei cél? A test feltámadása! A teljes személyiségünk Isten előtt való megjelenése. A teljes megváltásunk gyakorlati átvétele, annak (nem csak a szellemünk és lelkünk) a megvalósult kiteljesedése, amikor feltámadott testben fogunk Urunk előtt leborulni, és átvenni a megjutalmazásunkat.

„Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.” Szükséges, mert csak így tudjuk majd elkezdeni a mennyei karrierünket. Csak így tudunk megfelelni azoknak a mennyei feladatoknak és életvitelnek, amelyet Isten személy szerint nekünk rendel. Ott már nem leszünk romlandóak, nem leszünk erőtlenek, ami gyalázatban vetettet el, az dicsőségben támad majd fel! Ami halandó elnyeri a halhatatlanságot. Így fogunk felkészülni a mennyei életvitelre! Kiteljesedve és teljes örömmel bírva! Noha nyilvánvalóan nem leszünk mindentudóak önmagunkban, mégis a rész szerinti ismeret, már nem lesz jellemzőnk, mert mindig és mindenkor meríthetünk majd. az örökké áldandó Istenünk, mindentudásából. A színről-színre látás feladataink ezerfélesége, az Isten oldalán való munkavégzés sokszínűsége most még elképzelhetetlen. Felül fogja haladni a legmerészebb álmainkat is! (angyalok és úgy vélem más teremtmények feletti igazságos, Isten dicsőségére való hatalomgyakorlás, a teremtés meglévő és további gazdagításának munkálatai, a mennyei könyvtárhoz tartozó munkálatok, de bátran használható a képzelet, természetesen az írások fényénél.)  Nem úgy lesz az, ahogyan a fentebb említett ember gondolja. A hazaérkezés nem abból áll, hogy a küszöbnél megállva, befelé köszöngetek és ennyi a boldogság. Azt azért, azonnal megjegyzem, az mellett, hogy már a hazaérkezésünk és köszönési lehetőségünk is teljes hálára kötelez, mert ez az igazság! Nyugodtan fellélegezhetünk, mert az „itt” gyakran megélt sivárságát, nem kell és nem is szabad az „ott” valóságára kivetítenünk.

Az Úr nem csak jó helyet készített nekünk, hanem csodálatosat és minden álmunkat, messze meghaladót is.  De érthető módon, erről most még, hogy a bibliai kereteit ne lépjük át, igen keveset szólhatunk.  Áldott legyen az Ö neve!

Köszönöm a figyelmeteket, és kérlek, nézzétek el, hogy ebben a csodálatos témában, csak igen érintőlegesen tudtam fogalmazni.

Mit kezdjek a relativizmussal, avagy csupán nézőpont kérdése, hogy kinek van igaza?

Nos, a képpel kapcsolatban, érdemes elgondolkozni kicsit, az általánosnak vett bólogatás helyett. Ugyanis az a nagy helyzet, hogy egyértelműen csak az egyik félnek van igaza! Mégpedig annak a személynek, aki a közölt információt a szerint értelmezi, ahogy azt az információadó megadta.(A legtöbb esetben számérték után egy pont teszi egyértelművé, hogy azt hatnak  illetve kilencnek kell értelmezni.) Minden információnak van egy forrása. Azaz aki közölte, egyértelművé tette, hogy hatost vagy kilencest szándékozott megadni és akart felismertetni. Tehát csak egy jó, azaz helyes felismerés a helytálló. Természetesen az ekkor is igaz lenne, ha esetleg a képen szereplő valamelyik személy adta volna meg a szóban forgó számot. 

 A nézőpont, az ami! Nem több és nem kevesebb, és jellegéből fakadóan nincs lehetősége, kompetenciája tárgyának vagy témájának igazságtartalmán változtatni, ha csak az eredeti, már meglévő tényigazságot nem akarja megmásítani. Egy teherautó állhat tőlem jobbra, Egy másik ember számára, pedig balra, de a teherautó ottléte, nem a mi ideiglenes nézőpontunkból ered. Az ugyan lehetséges, hogy a teherautó objektív észlelése, kiegészülhet, más igazságokkal is, (még ha, ezt elsőre, szubjektívnek is fogadjuk el.) Pl az egyik, teherautót szemlélő, az ő oldalán lát egy nagy céges reklám-feliratot, ami viszont a másik oldalán nincs, így az azt az oldalt látó ember számára az nem ismert.  De ez, az alapigazságot, a teherautó ott áll, nem tudja módosítani, csupán egy plusz használható részigazság többlettel bír. 

A minden relatív szószólói jellemzően, igen önkényesen járnak el, amikor a közölt tényigazságot átfogalmazni, kikezdeni kiforgatni akarják. de fáradozásaik eredménye sokszor az önellentmondásba torkollik, hiszen azt vallják, hogy bizonyos értelemben mindenkinek igaza van, mindenki a saját felvázolt igazához ragaszkodjon, az a helyes. De a nagy helyzet az, hogy egy relativista szerint, aki elveti a relativizmust, mint kiindulási pontot, annak is igaza van. Ez bizony meghasonlás, ami összeomlást eredményez.   

Jó dolog filozofálni, a dolgok mélyére ásni, megkeresni és felismerni a dolgok szövésmintáit.

De sokszor előfordul, hogy aki ebben gyakorolja magát, elfelejtkezik arról, hogy számolni kell, egy úgynevezett, közölt, vagy kijelentett igazsággal. (egy a felismerésének mélységétől független, adott tényigazsággal.) Ez természetesen objektív, még akkor is ha, a kezdeti rávezető, vagy felismerő szakaszban, szubjektív lépésekből formálódik. Nem egyszer fordul elő, hogy a ráció csak később tudja befogni, összerakni és értelmezni, azt ami, felismerve megragadott, szellemi szemeivel már lát, egy ember, de még szavakkal értelmes és logikus mondón nem tudja lekommunikálni.

       

Ezen a képen a tényigazság (közölt igazság) az hogy egy hengerhasábbal van dolgunk, slussz- passz. Minden más további fejtegetés, ami ezt az alappontot elhagyja és elfelejtkezik, e pont kiindulási igazságáról, csak céltalan, kóválygássá fog válik. Mely út során, ugyan teleszedhetjük a hátizsákunkat féligazságokkal és előfeltevések lebegtetésével, de előrébb nem jutunk. 

A témához kapcsolódó videót Itt találsz.

Ez is kapcsolódó írás.

Amennyiben rendelkezel a témához szorosan kapcsolódó anyaggal, megtisztelnél, ha linkelnéd. 

A fotók: Internet

Köszönöm a figyelmed. 

 

Egy gondolat a tekintélyről.

Amikor az igazság oldalán állva azonos célkitűzés mellett, találkozunk feszültséggel, ellentmondó helyzetekkel, akkor kell leginkább figyelembe venni az Isten beszédében világosan lefektetett tekintélyre vonatkozó igazságokat.

Magam úgy látom, igazság és igazság között is, néha prioritás szükségeltetik, pontosan ugyan úgy, mint amikor két nem túl jó lehetőségnél igyekszik az ember a kevésbé rosszat választani. Az igazság esetében is az erősebb, az igazolhatóan nagyobb, erősebb igazságra, vagy akár életet mentő igazságot szükséges/célszerűbb választani, szem előtt tartani, kivéve, ha Isten nem ad konkrét vezetést, ami ezt felülírja. Ha valakinek igazság korsója van, jogosan nevezi korsónyi igazságnak, viszont annak, akinek igazság hordója van, az prioritást élvez. A megvalósított gyümölcsöket, elért eredményeket nem lehet, nem figyelembe venni, hiszen azok magukért beszélnek. Az hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet, szintén szellemi rangsort feltételez, tehát a tekintélyrendszer nem rossz, hanem jó, ez akkor is igaz, ha sajnos az ember olyan, hogy amivel élni tud, azzal visszaélni is tud. A tekintélynél is igaz az, ami a házasság intézményénél, Isten hozta létre, Ő a forrása, és igen áldásos dolog. Az hogy a benne lévő felek, önzésükben vagy más okból kifolyólag, működésképtelennek kiáltják ki, attól még nincs igazuk. Mint egy másik írásomban utaltam rá, az emberi/testvéri kapcsolatokban is a bizalom a hit és a szeretet tartópillérein állva, lehet előre haladni a jó irányba. Ezek nélkül, kiépül a bizalmatlanság, a hibakeresés, (mindenhol van, ami nincs ott, és úgy, ahogy Isten akarata szerint, lennie kellene) felnövekszik a keserűség, és sátán máris elrabolta az ember szívéből a hitet, ami mint tudjuk, bizalmat is jelent. Hit nélkül pedig nem tudunk Istennek tetszeni, és kész, le is állt a munka.(Ez a „luxus” pedig nem megengedhető, egy elkötelezett hívőnek.) Jön a bizonytalanság, és a szélfútta állapot. Aminek sajnos gyakran tragédia a vége. Ahogy igaz az, hogy szabadságra lettünk elhívva, ugyan úgy igaz, hogy hatalom alá vetett emberek is vagyunk (nincs kivétel), csak nézd meg, hogy kinek minek a hatalmát fogadod el. Mert ezek rendkívül nagy súllyal bírnak az ember életében. Abban is nagy igazság van, hogy sátán ravasz, és azon van, hogy ha lehet a hívő embereket, kivonja az Istent szolgáló, Isten akaratát közvetítő emberek befolyása alól. Nem szabad erről sem elfelejtkezni, mert igen nagy árat lehet fizetni érte. 

Köszönöm a figyelmeteket.               

Ne legyél szeretetlen, mert a mestered sem az.

Nem elég, ha van hited! Annak cselekedetekben kell megnyilvánulnia. Mégpedig szeretet által munkálkodó hitbéli cselekedetekben. Kétségtelen, hogy sok hívő rendelkezik hittel, mégsem járnak Isten akaratában/vezetésében, mert a szívük, különböző okok miatt kemény. Esetleg csalódás, felnövekedett keserűség, a megbocsájtásnak az elhanyagolása, irgalmatlanság, hálátlanság, arrogancia, a magunk különbnek tartása a másiknál. Tényleg sok oka lehet ennek. De ettől még semmi sem jogosítja fel a hívő embert arra, hogy a viselkedése a hit által/hitből való cselekedetei szeretet nélkül munkálkodjanak. Tudatosítanunk kell, hogy még ha az igazság alapján, és hitből cselekszünk is, nem tehetjük ezt, szeretet nélkül, nem tehetjük irgalom nélkül, mert akkor félő, kikerülünk Isten akaratából/Szellemének vezetéséből! Harminc éves tapasztalatom, hogy rengetegen csúsznak el, és tévesztenek célt ezen a ponton. Most nem citálok ide rengeteg igeverset, de a szentírás világossá teszi, az Úr Jézus kifejezetten elmondta, őszinte szeretetet, és egyértelmű irgalmasságot vár el, a tanítványaitól! A szeretet által munkálkodó hit, pedig pontosan ezt valósítja meg, az emberi/testvéri kapcsolatokban. De maga Jézus Krisztus is ezt mutatta be, földi ittléte során. Tevékenységét tanulmányozva, végi azt látjuk, azt az igazság, az irgalom és szeretet fémjelezte, bármerre járt. Én pedig, bizony ezt hiányolom számos keresztény testvérből. Isten gyermekei, hitük is van, de az nem szeretet által és nem irgalmas szívvel munkálkodik, hanem valami egészen más lelkületből. De a helyzet az, ahogy Pál mondaná: „ nem kellene ennek így lennie, atyámfiai.

A magam részéről, én számos könyvet, tanítást, és véleményt raktam már félre, Isten igéjének /Szellemének útmutatása szerint (ezek később mind igazolódtak) mert még ha meg is fogalmaztak igazságokat, az a szellem amiből ezt tették, nem az Isten Szelleme volt. Hiányzott belőlük mindaz, amit fentebb megemlítettem. Érdemes odafigyelni, hogy az ilyen csapdákat is időben kikerüljük. 

Köszönöm a figyelmet.     

Több mint vallás!

Az igazság valóságának megismerése után, a kereszténységnek is meglett a maga vallási zászlóvivője, mindavval az Isten igazságát nélkülöző tartalommal, amivel a vallások rendelkeznek. Jézus, be kell látnunk nem vallást alapított, hanem az Isten igazságát megvallva és bemutatva, elhozta önmagában az Igazság valóságát. Az Isten szava, ami maga az Igazság! Testé lett, és közöttünk lakozott. A vallások mindig alulról a bukott földi lét valóságából törnek a menny felé, az emberi cselekedeteket (önmegváltást) hangsúlyozva, és Isten akaratát figyelmen kívül hagyva! Ezzel ellentétesen az Igazság, aki testé lett Jézus Krisztusban, a menny dicsőségéből lehajolt (felülről leszületett a mi világunkba a megváltásunkért! Ez minden vallásnál sokkal mélyebb kijelentés! Ezért Jézus Krisztus nem egy, a vallásalapítók sorában, hanem minden szempontból e sort alkotó személyek felett áll! Ezért teljesen jogos amikor egy hívő ember az Isten igazságára támaszkodva hirdeti: „És nincsen senkiben másban üdvösség (megmenekülés): mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.”

„Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott néki oly nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” 

Az Igazi kereszténységet alkotó hívő emberek sokasága, mely az egyetemes eklézsiát alkotja, ezért maga is előrébb van az Igazság felismerésében és megélésében, mit bármelyik vallás. Igen, még a keresztény vallásban lévő emberek sokaságánál is. Mert a vallás nem elég, még akkor sem ha keresztény színezetű! Lehet nem könnyű ezt megérteni elsőre, de attól még igaz! 

Áldott hétvégét!

Gondolataim a bűnvallás kapcsán.

Egy két gondolatot szeretnék leírni a bűnvallással kapcsolatosan, mert a tegnapi napon egy hozzászólásban (azóta törölte a hozzászóló) határozottan állítva lett, idézem:      ” A kereszt után, az újszövetségben, SEHOL nem olvasunk bűnvallásról.” Nos, ez így nem igaz, de mielőtt megnéznénk egy két bibliaverset, had szögezzem le, a teljes írás Istentől ihletett! Az Írás fel nem bontható, az ó szövetség is okulásunkra van, ezt a biblia állítja. Tehát maga a bűnvallás gyakorlatát, nem helyes, úgy szemlélni, hogy Jézus Krisztus kereszthalála előtt jelen volt az Isten és az ember kapcsolatában, de a mi Urunk, kereszten elvégzett megváltása után, már nincs jelen az Isten és ember kapcsolatában. Ha ebbe picit mélyebben belegondolunk, megérthetjük, hogy a megfogalmazott kijelentés, tarthatatlan. Az írás azt mondja két-három bizonyságra, megáll az igazság! Ez az igevers „És ha az idegen földön, ahol fogva tartatnak, magokba szállnak, és megtérvén, az ő fogságuk helyén könyörögnek hozzád, és ezt mondják: Vétkeztünk, hamisan és gonoszul cselekedtünk;” noha, ószövetségi, de egyértelműen idő feletti. De amúgy is a fentebb említettek miatt, nem lehet, nem figyelembe venni, hiszen általános szellemi igazságot közöl. Most jöjjön két újszövetségi igevers, de a tanulmányozó még találni fog kapcsolódó igéket. „És sokan a hívők közül eljőnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.” --- „Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” Isten szavából egyetlen egy támpont is elegendő az Ö gyermekeinek, de a szentírás kritériumához mérten, itt van két világos a bűnvallás kérő és elfogadó, egyértelmű igevers az újszövetségből. Egy példa a kapcsolódó igeversre! „Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.”

A bűneink megvallása nincs eseményhez kötve, maga az, egy csodálatos esemény! (a megtéréshez, bűnbánó szív szükséges) és úgy tudom így is alakult ki, az ember kezdetektől, el kellett, hogy ismerje bűnösségét, és kegyelemre szorultságát, amikor Istenhez közeledett.  Vannak, akik már a vízkeresztség előtt elvárják, mások csak később. A lényeg hogy igen szükséges lépés a hívő élet elején, egy részletes mélységi megvallás, egyetlen okból, a szellemi kötelékek elszakítása végett, hogy egy teljesen átható bűnbocsánatban részesüljünk. A későbbiekben, hogy elég e magamban otthon elrendeznem, ha felismerek egy bűnt, vétket, vagy mulasztást, vagy el kell mennem és egy érett idős testvérrel/ szolgálóval kell e imádkoznom, azt a bűn milyensége és mélysége határozza meg leginkább. Itt is a gyümölcsök igen mérvadóak. Ha marad a bűnérzés, a szívünk vádolása, illetve a bűn rendszeresen leveri az embert, akkor bizony segítségre és valószínűleg szabadulásra is szükség lehet.

Befejezésül egy csodálatos igevers! „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” Ami egyben már a harmadik az újszövetségből. :)

Köszönöm a figyelmeteket.

Se Apollós, se Pál!

Délelőtt egy igen fontos, és érdekes igerészről gondolkoztam, amiről ritkán beszélünk.„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.” Az azonosan szólás, az egy értelemben és ugyanazon vélemény, nem kizárja az igazságot, hanem magához öleli. Mondhatni a felismert, a számunkra jelenleg megadatott világosság, alapját képzi, és ezen építkezik tovább. Számos emberi kapcsolódás, szövetség, paktum létezik, amely az igazság, jó, a helyes teljes nélkülözésével jön létre, ezek nélkül a tartópillérek nélkül, vannak egy véleményen, egy akaraton, a benne szereplő emberek. Egész biztos, hogy Isten beszéde nem ilyenre gondol, amikor, bennünket az egy véleményre, ugyanazon értelemre buzdít. Éppen ezért nincs ellentmondás, amikor bátorkodom megjegyezni, hogy ameddig egy hívő testvéreddel, vagy egy gyülekezettel, vagy egy keresztény honlappal, csak addig tudsz azonosulni, ameddig kizárólag ugyan azt mondja, gondolja, és teszi, amit te, és még az érdeklődési körének is azonosnak kell lennie mindenben, addig sikeresen bezárod magad egy zárt rendszerbe, amiben Isten vezetését is korlátozod, az életedre nézve. Természetesen, ennek is megvan a maga rendeltetése, és ideje, de a szellemi növekedés velejárója ennek a mielőbbi magunk mögött hagyása. Ennek az elhagyásnak az elmaradása az, hogy a hit helyét sokszor az utánzás veszi át, és a szeretetet egy részrehajló kettős mérce hígítja fel. Az ilyen emberek kapcsolatai, felületesek, általában önzőek, és alig- alig érik el a szentírásban elvárt, de leginkább az újszövetségben lefektetett elvárásokat. Sok esetben ez a válasz az egyházon belül megélt, igen durva egymásba rúgásnak, a másikon való átlépésnek is. (Nem, nem a mimóza lelkületről beszélek, az más téma, és annak valóban nincs helye.) De nem kell, annyira részleteznem mindenki tudja kimondva, kimondatlanul, hogy mire gondolok. Sajnos van valós tapasztalatunk, bőven. Adunk és kapunk, csak éppen nem azt, amit Isten vár, hogy átadjunk a kapcsolatainkban egymásnak.

„Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é? Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.”

Ha most azt gondolod, hogy én nem kedvelem a tekintélyt, akkor kérlek, olvasd el a korábbi írásaimat,  és magad is meglátod, ez igen távol áll tőlem. Nem, én nem a tekintély ellen, hanem az Isten életedre való vezetésének, és a neked szánt, számodra elkészített növekedésről beszélek. Arról, hogy ezt ne korlátozd én Apollós, én pedig Pál gondolkozással.

Köszönöm a figyelmedet. 

A kegyelem, ami tényleg hiper és szuper, és felfoghatatlan csoda!

Egy hívő kereszténynek, hinnie kell, bíznia kell a kegyelemben, a legnagyobb mélységben és a legnagyobb sötétségben is. Igen a nagybetűs KEGYELEMBEN! De tovább megyek, nevezzék ezt egyesek híperszuper kegyelemnek, mint azt régebben hallottam egy prédikációban. Mert végül is, a kegyelem hiperszuper csodálatos dolog, és nekünk, teljesen rá kell tudnunk hagyatkozni. De ennek fényében is áll, Isten igéjének határozott utasítása, minden hívő gyermeke számára, ami úgy szól, hogy a bűn les rá, vágyódik, hogy elérje az embert. De annak uralkodnia kell rajta. Ez a felszólítás pedig olyan szellemi igazság, amely megelőzte a kegyelem, de a törvény korszakát is, tehát egy olyan feladat, a hívő ember életében, aminek gyakorlati megvalósítására, mindig és minden időben törekednie kell, függetlenül attól, hogy milyen felekezethez, milyen irányzathoz tartozónak vallja magát.

Isten igéje ezt a megvalósult (bűn feletti) uralkodást, összeköti az emelt fővel való járással, ami alatt, egyértelműen nem az önigazultságot (cselekedeteinkre való támaszkodást) értjük. Mint a farizeus és a vámszedő történetében.

„Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: „Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

 Ellenkezőleg, a hit által megvalósított Krisztus szerint járó, szent, a hit harcát becsületesen megharcoló, szabályszerűen küzdő, és bűnt felszámoló életet értjük. Hiszen aki igazán várja az Úr Jézus megjelenését/visszajövetelét, ahogy az írás mondja, "önmagát megtisztítja."

Nem szükséges felesleges köröket futnunk, hogy eldöntsük, emelt fővel járhatunk e, avagy sem. Ez nem a megigazulásunkról szól, hanem az Isten felé való szeretetről. (A megigazulásunk kapcsán amúgy is csak Istennek van joga és oka emelt fővel lenni. ) Derek Prince ezt úgy fejezte ki: Akarod tudni, hogy mennyire szereted Istent? Pontosan annyira amennyire az Ő beszédét szereted! Akarod tudni, hogy mennyiire vagy engedelmes Istennek? Annyira amennyire az Ő beszédének engedelmes vagy! Ez egy korrekt mérce, és nem kell érte a szomszédba menni. Hiszen ezen az igeversen alapszik: „Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.”

Aki nem tartja meg, az nem szeret! Ezen nincs mit ragozni. Most felkiálthatsz, hogy de hát én.. még nem vagyok ott, ahol lennem kéne, ez ügyben! Tudom! Magam is elmondhatom ezt. De úton vagyunk! Ez az első. Elfogadtuk az örömhírt, a megváltásunkat. Megigazultunk hit által, és megbékültünk az Istennel Jézus Krisztus által. Ezt Isten szeretete tette lehetővé és elérhetővé számunkra, mi nem tettünk (nem is tudtunk volna) érte semmit. Illetve csak annyit, ami épp elég is Isten akarata szerint ezen a szinten! Hit által elfogadtuk, ezt a hatalmas csodát!

De ahogy utalni szoktam rá, miután Isten kegyelméből odaülhettünk a mennyei családi asztalhoz, (Ingyen kegyelemből hit által) Ezek után, Isten jogosan várja el tőlünk, hogy rá, mint Istenre, a neki kijáró imádással és szeretettel, a többi jelenlévőkre (testvéreink) hit által munkálkodó szeretettel, és az asztal dicsőségéhez (a mennyei elhívásunk) méltóan cselekedve viselkedjünk!

Én, becsaphatlak téged, és fordítva, te is engem. De Istent egyikünk sem tudja becsapni! Ő ismeri az övéit, ismeri a gyermekei szívét, és látja a motívumainkat, és minden dolgainkat. Tud a még meglévő bűneinkről, ismeri a kínlódásainkat, szám szerint tudja a gyötrődésben és szégyenben eltöltött napjaink számát, ismeri a kételkedéseinket, és ennek ellenére szeret minket, elkötelezte magát felénk, és ehhez Ő maradéktalanul hű. De figyelmeztet minket az írások lapjain: „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!”„És amely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg;”

„Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”

„Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

"Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd erős volt és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését: Mi módon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy idvességgel?"

Nagyon szeretném, hogy a fenti, felrázásra szánt írásomat, senki nem értené félre. A soraim célja, nem a kárhoztatás és a vádolás. Sokkal inkább a testvéri szeretet.

Ez mellett pedig magam is vallom, ezen igevers igazságát: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.” Valamint „Egy a törvényhozó, aki hatalmas megtartani és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat?” Tehát ne kárhoztatásként éld meg, a fenti fejtegetésem mondandóját, hanem szeretetben való felrázásra, a hívő életed, átgondolására való buzdításaként. Hiszen, az önmagunk helyzetének, haladási irányának, és a hívő életünk súlyának a beazonosítása a saját jól felfogott érdekünk.    

Köszönöm a figyelmed!  

A láthatóság kérdése.

Erich Sauer (1898-1959) Nevével, majd harminc éve ismerkedtem meg. Személye, biblia szeretete, nagyon megérintet. Sajnálatos módon a rengeteg rossz látási körülmények között történt bibliatanulmányozásba, szó szerint belevakult. Ilyen esetekben is csodálatos reménységünk, hogy Isten hazaérkezésünkkor, helyreállítja/megszünteti azokat a fizikai problémákat, amelyekre a megoldást/gyógyulást itt a földön nem tudtuk, vagy nem egészében, tudtuk átvenni. Tehát, Erich, kiteljesedett jó léte felől, nincs semmi kétségem. A következő gondolata a láthatatlansággal kapcsolatosan, nagyon erőteljesen megmaradt bennem. 
"A láthatóság nem tartozik az anyag lényegéhez, hanem az teljesen a mi szemünktől függ. A hőségben gázzá párologtatott arany is anyagi arany. Tehát annyira lényegtelen feltétele a láthatóság a földi anyagoknak, hogy bármikor elveszítheti, és újra felveheti ezt a nélkül, hogy alaptulajdonságaiból akár csak egyetlen egyet is elveszítene. Így a láthatatlan levegő -130° C-nál égszínkék cseppfolyóssá, még nagyobb hidegben, pedig kemény kristálytömbbé változik és megfordítva a kemény gyémántból, vastömbből, vagy aranyrögből megfelelő hőfokon”láthatatlan” gáz lesz, és megfelelő lehűtés és kezelés után ismét látható a gyémánt, a vas, az arany. Tehát hő segítségével a „láthatóból” láthatatlan lesz hideg segítségével, pedig a „láthatatlanból” látható. A látható világmindenség azért nem egyéb, mint a hideg által megalvasztott s így az ugyancsak „megalvasztott” anyagból felépített szemünk előtt láthatóvá lett anyag. Az anyag azonban maga sem nem „láthatatlan” sem nem „látható”. 
Különben is a láthatóság igen „szűk” fogalom. A színek millióiból nagyon keveset „látunk” Ahogy a hangok millióiból is csak egészen keveset „hallunk”Az Úristen élénk helyezheti a legcsodálatosabb képet, nem látjuk, hacsak rezgésszáma nem 400-800 billió között mozog. A leggyönyörűbb zene ölelheti körül a földet, de mi nem halljuk, ha másodpercenként 75000-nél több a levegő rezgése. Milyen meggondolatlanság tehát, az ellenvetés, hogy a mennyet vagy az angyalokat még egyetlen ember se látta. Mintha ez valamiféle bizonyíték lenne, arra hogy nem léteznek vagy nem anyagszerűek, holott az egyszerű tény az, hogy mi emberek egy angyallal szemben „vakok és „süketek”vagyunk. Bizony minden láthatóság és láthatatlanság teljesen a mi látóképességünktől függ, Az pedig Isten akaratától. Még tovább a láthatóság egyenesen az anyag alacsonyabb állapota. A megdermedés és a megfagyás a „halála” megbénítása minden földi anyag erőinek. -200°C-n a legerősebb savak sem képesek a fémet megtámadni. Ezért hevítjük fel az anyagot kémiai megmunkálásnál egészen cseppfolyós vagy gáznemű állapotig, így ez már természettudományos tény: A földi anyagok magasabb rendű állapotukban láthatatlanok.! Ugyan ezt mondja a biblia a mennyei anyagokról, s nyilvánvalóvá lesz, hogy a modern természetkutatás egyre jobban közeledik a bibliai világképhez."

A gondolat Erich Sauer egy könyvéből idézve.

Köszönöm a figyelmet. 

Szent és profán.

Emlékszem, még a feleségem hívta fel a figyelmemet egy játékcsaládra "jesusdressup" öltöztetős játék néven, ami megint csak a világ romlását és az értéktaposását bizonyítja, nem kis mértékben. Nem vagyok egy kiakadós, vallásos embernek mondható és a világot lezüllesztő erők és az azt kiszolgáló emberek gonoszsága, aljassága se tud nagyon meglepni. Ebben nőttem fel. De egyértelműen látható, most még intenzívebben, amit a biblia is mond: Míg egyik oldalon az emberek elhagyják az Istennel szembehelyezkedő életvitelt és megtérésre jutnak. Addig a másik oldalon is növekszik a gonoszság a sötétség, ami nyilvánvalóan egyre inkább megmutatkozik abban is, hogy a szent és értékképviselő valóságokat, tényeket, dolgokat egyre inkább próbálják egyesek lejáratni, összekeverni a profánnal, valamint nevetségessé tenni, elbagatellizálni. 

 Sok területen megfigyelhető ez, de a média kétségtelen szekérhúzó ebben is. Az elmúlt évtizedben, rengeteg értéktaposó és a biblia által fontosnak és szentnek tartott, igazságot, gyakorlatot, láthattunk filmekben és sorozatokban lejáratni, nevetségessé tenni, és profán és obszcén környezetbe helyezve, kifordítani, eredeti mondanivalójukból. Most nem arra gondolok, hogy egyre durvább és nyílt okkult mérgezés folyik a legtöbb filmben, sokkal inkább arra, hogy rendszeresen használják Jézus nevét káromkodások közepette, sokszor pár mondaton belül, tucatszor említve, egyértelmű rombolási, lejáratási szándékkal. A vért és a brutalitást már sikeresen megszoktatták a legtöbb emberrel, most továbblépve, egyre több olyan jelenet van beépítve a filmekbe, amelyek szó szerint, pontos pogány áldozati rituálékat tanítanak, és ezzel párhuzamban, a kereszténységet a bibliában elfogadott gyakorlatokat, nevetség tárgyává, lejárt, korrupt, és babonás butaságnak állítják be.            
 Sajnos ez a világ szellemi és erkölcsi állapotának romlásával úgymond együtt jár. Ezt tudjuk gátolni és fékezni, de megállítani sajnos nem. Együtt nő a világosság és a sötétség a búza és a konkoly az aratásig. A mi dolgunk ebben az, ahogy az ige kéri is, hogy ne cseréljük fel a jót és a rosszat, ne vegyünk részt a szent dolgok, gyalázásában, és az ilyen cselekedetre való buzdításban, amiben annak idején Belsazár király felfuvalkodott mámorában, beletenyerelt.  

Köszönöm a figyelmedet.

A női szolgálatokkal kapcsolatos gondolataim.

Van egy általános alapelv a bibliában, miszerint a gyümölcseiről megismerni a fát. Azaz minden tevékenységnek/történésnek lesz egy igen jól besorolható eredménye. Olyan előfordulhat, hogy maga a fa nem nyeri el a tetszésemet, vagy épp nekem nagyon szimpatikus, de igazából, nem ez számít. Amire figyelnem kell az nem a fa, hanem az a gyümölcs, ami megterem rajta. Nos, ha ez jó és áldásos, még ha nekem nem szimpatikus fáról szedhető le, Jézus szerint, akkor is érdemes nem elutasítani, hiszen jó gyümölcs. A női szolgálattevők esetében is, nem szabad csak, arra az igeversre építeni, ami egy adott helyen egy adott szituációra fogalmazódott meg.

Az ige igazságait figyelembe kell, hogy vegye a keresztény ember. De általánosításra én azt gondolom, egy – egy igevers nem jogosítja fel az embert. Ezért kell a teljes szentírást figyelembe venni (nem árt minél alaposabban megismerni) és ezért kell, egész személyes módon megtanulni a Szent Szellemre való figyelést a hívő életben. Ezután pedig felekezettől függetlenül, a több szem többet lát elvet követve, minden lényegi és többséget érintő kérdésben meg kell vizsgáltatni a saját vezetésem konzekvenciáit.  Ez a hozzáállás, jól működik, és mivel a kölcsönös tiszteleten és szereteten alapul, valamint józanságon, és az igazság minél korrektebb megismerése a vágy.  Így azt tapasztalni, hogy Istentől is áldás jön rá, és helytálló vélemény eredmény születik meg így. Mind a bibliát mind a történelmet figyelve, számos csodálatosan eredményes szolgálatot, hölgyek töltöttek be. Lehet ezért szemöldököt ráncolni némelyeknek, de attól még ez tény, hogy szolgálatukat Isten elfogadta és hitelesítette, számtalan ember életében. A betű, ahogy az írás utal rá, öl. A Szent Szellem vezetését kell keresnünk, mert Ő nem törvénykezik, nem ragad ki igerészeket, és Isten országát munkálja. Nem úgy, mint azok, akik a női szolgálatok által termett gyümölcsöket, és tömeges áldásokat, farizeusi módon egy tollvonással semmissé tennék, és ez által milliókat fosztanának meg az Isten áldástól.          

Megbocsájtás a kapcsolatokban.

A házasság tervével Istennek az volt a célja, hogy két különböző nemű embert, teljes valójukban összekovácsoljon és egységbe hozzon. Mind szellemi szempontból mind testi vonatkozásban. Egy igei kapcsolatban egy nő és egy férfi közösen alkotnak Isten szemében, EGY TELJES EMBERT, ami a leghitelesebben tudja visszaadni és képviselni itt a földön Isten képmását. A szexualitásban való örömszerzési egyesülés, és az utódlás is, csak egy nő és egy férfi aktusában tud megvalósulni úgy, hogy az betöltse Isten akaratát. Minden más út, és próbálkozás, ami Isten eme tervét figyelmen kívül szándékozik hagyni, saját magát korlátozza és ítéli fájdalomra. Isten tervének figyelmen kívül hagyása, még a helyes felállású kapcsolatban is problémákat és fájdalmat generál, nem még egy olyanban, ami alapjaiban mond ellent Isten szándékának. Az ilyen kapcsolat csupán emberi okoskodásra és abból fakadó lázadásra épül, a Szentírás egészének és egységének felbontása és az igeversek szándékos félremagyarázásával párhuzamban, amennyiben a felek magukat hívőknek mondják. Számos beszélgetés és gyakorlati példa figyelemmel kísérése után, bátran mondom Isten akaratát két azonos nemű és egymással kapcsolatban élő személy, a kiteljesedés és az Isteni rend szempontjából nézve, nem tudja megvalósítani és betölteni, még akkor sem, ha elmondásuk szerint és láthatóan is, őszintén és valóságosan szeretik is egymást.  

Ahhoz, hogy be tudjuk tölteni Isten akaratát a házasságunkban, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, aki adta a házasság intézményét. Az Ö útmutatása és teremtői bölcsessége nélkülözhetetlen egymás megismerésének gyakorlatában. Jézusnak az a tanácsa, hogy úgy cselekedjünk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy hasonló esetben velünk is bánjak, nem csak a házasságon kívül áll meg. Sőt, mivel ebben a kapcsolatban tapasztaljuk meg leginkább a másik fél hibáit, gyengeségeit, és jellemproblémáit, ezért pont a házasságon belül van a legnagyobb szükség, a türelemre, a toleranciára, és a szeretetteljes megbocsájtás készségére.

A másik gyengeségeinek megismerése, lelepleződése, és azok nem bibliai, szeretetlen megközelítése, kimondhatatlan sok házasság tönkremeneteléért felelős. Ez megmagyarázza egyben azt is, hogy miért történhet az meg, hogy mindig a hozzánk legközelebb álló személytől/személyektől kaphatjuk a legnagyobb és legfájdalmasabb pofont. A megbocsájtani tudás és annak elfogadása, adott esetben, a biblia szerint, felfoghatatlanul hatalmas erő, mely temérdek csodában nyilvánult már meg, az emberi kapcsolatokban. Rendkívül fontos tehát a sikeres kapcsolatok érdekében, ha megtanulunk megbocsájtani, és ha úgy alakulna, mi magunk is bocsánatot kérni és elfogadni.

(A bejegyzésem általánosságban beszél és érti a megbocsájtást, és tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy van amikor a megbocsájtás, nem ilyen területen jön szóba. Abban az esetben például a házastársi hűtlenség esetében, a megbocsájtás mellett, tudom a helyreállás nem mindig tud megvalósulni, még ha tettek is ez felé őszinte lépéseket.) 

„Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.”

Köszönöm a figyelmeteket!