kedd, december 26, 2017

Pár szó, az angyalokkal kapcsolatosan.

Ma röviden, mégis teljes határozottsággal, az angyalokról szeretnék szólni nektek, egészen pontosan azért, mert mindenfelé hallani és olvasni, ezekről a bibliában is számtalanszor említett lényekről. Csak sajnos ma a legtöbb angyalokkal kapcsolatos információ egyszerűen nem áll meg a szentírás mérlegén. Az egyik legnagyobb probléma ezekkel a „légből kapott” feltételezésekkel kapcsolatban, az hogy nem számolnak azzal a ténnyel, hogy nem minden angyal jó. Nem minden angyal Isten hírnöke, hanem számosan a sátán szolgálatában tevékenykednek, és fejtik ki gonosz hatásukat sok területen, az emberek kárára, és a világosság feltartoztatására. Egészen biztos, hogy nem csak én hallottam, arról a gonosz angyalról, aki a mormonok könyvét diktálta le és amit rengeteg ember Isten szavának tart, annak ellenére, hogy az Írás így szól: „Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok. Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.
De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, amit néktek hirdettünk, legyen átok.”  Ez elég világos! Nem is szükséges bármit is hozzáfűznöm.

De a gyógyító angyalok vagy az „univerzum angyalai”, akik erőt adnak beavatott embereknek a gyógyításra, mint a reikinél és a  New Age, az Új kor(szak) által elfogadott és propagált angyalok, esetében bizony nem az Isten országát, nem a biblia igazságát képviselő angyalok. Éppen ellenkezőleg, ezek a világosság angyalainak mutatkoznak, de a sátán követeiként tevékenykednek. Amikor angyal kurzusról, angyal képekről, angyal rajzokról, angyalokkal való kapcsolatfelvételről, angyali tanításokról és iskolákról olvasol vagy hallasz, nem árt, ha ezzel a ténnyel tisztában vagy, és felvillan a lelki szemeid előtt egy hatalmas piros lámpa.  Istennek, ezekhez a kapcsolódásokhoz, még ha szeretetben, békességben és jó szándékban való bemutatkozással is érkeznek, nincs köze. Ezek a megcsalattatás eszközei azok számára, akik nem akarnak engedni az igazságnak. Több titkos kísérelt, kutatás és építkezés gonosz angyalok inspirálására történt a múltban és történik napjainkban, amiből a legtöbben semmit nem vesznek észre. Hiszen a zászlójukon mindig ott leng, hogy a mi érdekünk, biztonságunk, felemelkedésünk, evolúciós ugrásunk, tudásgyarapodásunk, Isteni szintre emelkedésünk és kitudja még mi minden csupa jó dologért, történik mindez. Az-az igazság, hogy sokkal mélyebben is bele lehetne menni a részletekbe ennek a témának a tárgyalásánál, de nem tartanám bölcs dolognak. Több okból sem. Azt teljes szívemből hiszem, hogy az embereknek szólni kell az igazságot, eléjük kell tárni, hogy mi Istennek a véleménye a dolgokról, a biblia alapján. De az igazság megismerése bizonyos értelemben egy folyamat.  Nagyon nem értek egyet azzal, hogy mindenkit egy kalap alá véve, mindenkinek egyforma mélységben, és ugyan úgy kell átadni az ismeretet. A természetes iskolákban sem véletlen vannak meg az egymásra épülő szintek. Mindennek ideje van a nap alatt. Ráadás nem mindenkinek üzenet, minden a tudás a megkapott világosságból / ismeretéből, mert az több kárt okozna, mint használna. Valamint azt is észrevettem, hogy van a sötét dolgokkal kapcsolatosan egyfajta nem helyes kíváncsiság is (nem mindenkinél) ami, egész biztosan nem Isten akarata, és én épp ezért nem is szándékoznám ezt kiszolgálni. Nekem az a tapasztalatom, hogy az Ismeretben való előrejutásban is jó várakozni és megadással lenni az Isten előtt.  A témához való visszakanyarodásként egy pár fontosabb igeversre hívnám fel a figyelmeteket, amelyek csodálatos fáklyafények a számunkra és a szívűnkben való forgatásra méltóak.

„És én János vagyok az, aki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, aki nékem ezeket megmutatta vala.
Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, akik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd.”  Tehát nem borulunk le még a menyei angyalok előtt sem. Nem részesítjük imádásban az angyalokat! Erre Egyedül Isten méltó!
„És leborulék annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, akiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.”

„Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével.”
Nem csak nem imádjuk, de nem is részesítjük őket tiszteletben. Ez nem velük szembeni tiszteletlenségre ösztönző mondat, hanem a jó angyalokkal való kapcsolatnak Isten akarata szerint kell megvalósulnia. Ez erőltetni, kierőszakolni nem lehet, annak megcsalattatás a vége. De mivel Isten szent! Az Ő angyalai is szentek! Bűn gyűlölőek. Ha te is egyre inkább ilyen emberré válsz Isten segítségével, hitbéli engedelmességgel, akkor bizony a születésedkor kapott saját angyalod mellé, akit Isten bízott meg a te támogatásoddal, és megsegítéseddel, még más jó angyalok is, szívesen veszik és keresik a társaságodat, a Szent Szellem felügyelete alatt.

„Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; akiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.”  Tehát nem minden arany ami fénylik, ahogy a mondás is tartja.

„Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?” Ez az Igevers az Úr Jézus Krisztus abszolúte főségére világit rá, a teljes angyalvilág felett.

„Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez,
És az újszövetség közbenjárójához, Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.” Bizony hívő emberként, Isten akaratából felfoghatatlanul dicsőséges kapcsolatrendszer nyílt meg a számunkra, de ezt Isten felügyeli és ebben nekünk okoskodni, követelőzni nem szabad.  

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” Sajnos a gonosz angyalok is léteznek, de mindig és mindenkor tudnod kell, Isten megőriz velük szemben.

Be akarom tartani a "csak röviden" ígéretemet, szóval itt megállok, bár lehetne még a témáról beszélni, bőven.  Ha kérdésed van írj bátran.  

Bár lehet, hogy ebben a remek tanulmányban, válaszra is találsz.

Ez pedig egy 2010-ben  írt bejegyzésem a témában.

Köszönöm a figyelmed.        


szerda, december 20, 2017

A kegyelem, ami tényleg hiper és szuper, és felfoghatatlan csoda!

Egy hívő kereszténynek, hinnie kell, bíznia kell a kegyelemben, a legnagyobb mélységben és a legnagyobb sötétségben is. Igen a nagybetűs KEGYELEMBEN! De tovább megyek, nevezzék ezt egyesek híperszuper kegyelemnek, mint azt régebben hallottam egy prédikációban. Mert végül is, a kegyelem hiperszuper csodálatos dolog, és nekünk, teljesen rá kell tudnunk hagyatkozni. De ennek fényében is áll, Isten igéjének határozott utasítása, minden hívő gyermeke számára, ami úgy szól, hogy a bűn les rá, vágyódik, hogy elérje az embert. De annak uralkodnia kell rajta. Ez a felszólítás pedig olyan szellemi igazság, amely megelőzte a kegyelem, de a törvény korszakát is, tehát egy olyan feladat, a hívő ember életében, aminek gyakorlati megvalósítására, mindig és minden időben törekednie kell, függetlenül attól, hogy milyen felekezethez, milyen irányzathoz tartozónak vallja magát.
Isten igéje ezt a megvalósult (bűn feletti) uralkodást, összeköti az emelt fővel való járással, ami alatt, egyértelműen nem az önigazultságot (cselekedeteinkre való támaszkodást) értjük. Mint a farizeus és a vámszedő történetében.
„Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: „Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

 Ellenkezőleg, a hit által megvalósított Krisztus szerint járó, szent, a hit harcát becsületesen megharcoló, szabályszerűen küzdő, és bűnt felszámoló életet értjük. Hiszen aki igazán várja az Úr Jézus megjelenését/visszajövetelét, ahogy az írás mondja, "önmagát megtisztítja."
Nem szükséges felesleges köröket futnunk, hogy eldöntsük, emelt fővel járhatunk e, avagy sem. Ez nem a megigazulásunkról szól, hanem az Isten felé való szeretetről. (A megigazulásunk kapcsán amúgy is csak Istennek van joga és oka emelt fővel lenni. ) Derek Prince ezt úgy fejezte ki: Akarod tudni, hogy mennyire szereted Istent? Pontosan annyira amennyire az Ő beszédét szereted! Akarod tudni, hogy mennyiire vagy engedelmes Istennek? Annyira amennyire az Ő beszédének engedelmes vagy! Ez egy korrekt mérce, és nem kell érte a szomszédba menni. Hiszen ezen az igeversen alapszik: „Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.”
Aki nem tartja meg, az nem szeret! Ezen nincs mit ragozni. Most felkiálthatsz, hogy de hát én.. még nem vagyok ott, ahol lennem kéne, ez ügyben! Tudom! Magam is elmondhatom ezt. De úton vagyunk! Ez az első. Elfogadtuk az örömhírt, a megváltásunkat. Megigazultunk hit által, és megbékültünk az Istennel Jézus Krisztus által. Ezt Isten szeretete tette lehetővé és elérhetővé számunkra, mi nem tettünk (nem is tudtunk volna) érte semmit. Illetve csak annyit, ami épp elég is Isten akarata szerint ezen a szinten! Hit által elfogadtuk, ezt a hatalmas csodát!
De ahogy utalni szoktam rá, miután Isten kegyelméből odaülhettünk a mennyei családi asztalhoz, (Ingyen kegyelemből hit által) Ezek után, Isten jogosan várja el tőlünk, hogy rá, mint Istenre, a neki kijáró imádással és szeretettel, a többi jelenlévőkre (testvéreink) hit által munkálkodó szeretettel, és az asztal dicsőségéhez (a mennyei elhívásunk) méltóan cselekedve viselkedjünk!

Én, becsaphatlak téged, és fordítva, te is engem. De Istent egyikünk sem tudja becsapni! Ő ismeri az övéit, ismeri a gyermekei szívét, és látja a motívumainkat, és minden dolgainkat. Tud a még meglévő bűneinkről, ismeri a kínlódásainkat, szám szerint tudja a gyötrődésben és szégyenben eltöltött napjaink számát, ismeri a kételkedéseinket, és ennek ellenére szeret minket, elkötelezte magát felénk, és ehhez Ő maradéktalanul hű. De figyelmeztet minket az írások lapjain: „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!”„És amely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg;”
„Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”

„Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

"Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd erős volt és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését: Mi módon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy idvességgel?"

Nagyon szeretném, hogy a fenti, felrázásra szánt írásomat, senki nem értené félre. A soraim célja, nem a kárhoztatás és a vádolás. Sokkal inkább a testvéri szeretet.
Ez mellett pedig magam is vallom, ezen igevers igazságát: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.” Valamint „Egy a törvényhozó, aki hatalmas megtartani és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat?” Tehát ne kárhoztatásként éld meg, a fenti fejtegetésem mondandóját, hanem szeretetben való felrázásra, a hívő életed, átgondolására való buzdításaként. Hiszen, az önmagunk helyzetének, haladási irányának, és a hívő életünk súlyának a beazonosítása a saját jól felfogott érdekünk.    


Köszönöm a figyelmed!  

hétfő, december 18, 2017

A láthatóság kérdése.


Bibliai látásmód fényképe.
Erich Sauer (1898-1959) Nevével, majd harminc éve ismerkedtem meg. Személye, biblia szeretete, nagyon megérintet. Sajnálatos módon a rengeteg rossz látási körülmények között történt bibliatanulmányozásba, szó szerint belevakult. Ilyen esetekben is csodálatos reménységünk, hogy Isten hazaérkezésünkkor, helyreállítja/megszünteti azokat a fizikai problémákat, amelyekre a megoldást/gyógyulást itt a földön nem tudtuk, vagy nem egészében, tudtuk átvenni. Tehát, Erich, kiteljesedett jó léte felől, nincs semmi kétségem. A következő gondolata a láthatatlansággal kapcsolatosan, nagyon erőteljesen megmaradt bennem. 
"A láthatóság nem tartozik az anyag lényegéhez, hanem az teljesen a mi szemünktől függ. A hőségben gázzá párologtatott arany is anyagi arany. Tehát annyira lényegtelen feltétele a láthatóság a földi anyagoknak, hogy bármikor elveszítheti, és újra felveheti ezt a nélkül, hogy alaptulajdonságaiból akár csak egyetlen egyet is elveszítene. Így a láthatatlan levegő -130° C-nál égszínkék cseppfolyóssá, még nagyobb hidegben, pedig kemény kristálytömbbé változik és megfordítva a kemény gyémántból, vastömbből, vagy aranyrögből megfelelő hőfokon”láthatatlan” gáz lesz, és megfelelő lehűtés és kezelés után ismét látható a gyémánt, a vas, az arany. Tehát hő segítségével a „láthatóból” láthatatlan lesz hideg segítségével, pedig a „láthatatlanból” látható. A látható világmindenség azért nem egyéb, mint a hideg által megalvasztott s így az ugyancsak „megalvasztott” anyagból felépített szemünk előtt láthatóvá lett anyag. Az anyag azonban maga sem nem „láthatatlan” sem nem „látható”. 
Különben is a láthatóság igen „szűk” fogalom. A színek millióiból nagyon keveset „látunk” Ahogy a hangok millióiból is csak egészen keveset „hallunk”Az Úristen élénk helyezheti a legcsodálatosabb képet, nem látjuk, hacsak rezgésszáma nem 400-800 billió között mozog. A leggyönyörűbb zene ölelheti körül a földet, de mi nem halljuk, ha másodpercenként 75000-nél több a levegő rezgése. Milyen meggondolatlanság tehát, az ellenvetés, hogy a mennyet vagy az angyalokat még egyetlen ember se látta. Mintha ez valamiféle bizonyíték lenne, arra hogy nem léteznek vagy nem anyagszerűek, holott az egyszerű tény az, hogy mi emberek egy angyallal szemben „vakok és „süketek”vagyunk. Bizony minden láthatóság és láthatatlanság teljesen a mi látóképességünktől függ, Az pedig Isten akaratától. Még tovább a láthatóság egyenesen az anyag alacsonyabb állapota. A megdermedés és a megfagyás a „halála” megbénítása minden földi anyag erőinek. -200°C-n a legerősebb savak sem képesek a fémet megtámadni. Ezért hevítjük fel az anyagot kémiai megmunkálásnál egészen cseppfolyós vagy gáznemű állapotig, így ez már természettudományos tény: A földi anyagok magasabb rendű állapotukban láthatatlanok.! Ugyan ezt mondja a biblia a mennyei anyagokról, s nyilvánvalóvá lesz, hogy a modern természetkutatás egyre jobban közeledik a bibliai világképhez."

A gondolat Erich Sauer egy könyvéből idézve.

Köszönöm a figyelmet. 

kedd, december 05, 2017

Szellemi Múzeum vagy Boldog Karácsony!


Hat óra. Nem az órát figyelem, csupán hallom, hogy a közeli harang felébredt egy kondulásnyi időre. Nincs mellettem a megszokott kávém sem, reggel valami más ízre vágytam, így a hűtő előtti félhomályban, jó nagyot húztam egy hideg, vörös gyümölcsléből. Igazán jólesett! Bár ebbéli örömömet, kikezdte az a tény, hogy jól leöntöttem magam. No, nem mintha a hálóruhámat sajnálnám, sokkal inkább magam, amikor az én rendszerető feleségem, meglátja majd ezt a szörnyű katasztrófát. 😊 Na de most még alszik, én meg úgy nézek ki ebben a pizsama felsőben, mint egy orosz veterán, aki épp kitüntetést kapott a mellkasára. Szóval miközben e plecsnit szemlélem, azon tűnődöm, vajon hány keresztény ébred fel szerte a világon hogy egy újabb napot eltöltsön itt, mint egy Szellemi Múzeum. Igen, mint egy Szellemi Múzeum, melynek vitrinjeiben megannyi pompás dolgot látni. (Ami nem szép azt nem rakjuk ki) Valósan megélt hitéletet, csodákat, győzelmeket, időben érkező imaválaszokat, az érettséget bizonyító szellemi csatákban szerzett sebeket, szóval mindent látni itt. De van ezzel egy nagy baj! Az hogy ez a vitrinedben van. Isten pedig a legkevésbé sem akarja, csak ott látni! Nem akarja, hogy a szellemi életed, a vele való kapcsolatod a múltból táplálkozzék csupán. (Ezt most, ismét aláhúztam!) Abból az időszakból, mikor még az egész hívő életed, úgy an bloc, jól szuperált! Nem akarja Isten, hogy a fölött merengj egész nap, hogy milyen is volt az, amikor még Isten valóságosabb volt a számodra! Ő friss forrásod akar lenni, az év minden napján!  

Nem barátom, ne nosztalgiáz! Amit tenned kell az – az, hogy fel kell emelned egy határozott mozdulattal a hátsódat, és fel kell állnod. Tudod, ahogy a gyermekektől is elvárják. Feláll, leporol, továbbmegy. Amit Szellemben kezdtél el, azt ne akard testben befejezni! Neked saját magadnak kell, hit által elszakítanod a rezignáltság, a csalódottság a frusztráltság és a lustaság, vagy akár a keserűség köteleit. Kelj fel, s felragyog néked a Krisztus! Akár milyen állapotban vagy, akár milyen távol lökted magad Istentől, akár milyen szennyesnek érzed is magad. Emlékezzél meg arról, hogy Isten, nem vádol! Nem kárhoztat! Akár mi is van a „számládon” Isten nem bánta meg a megváltásodat, és szeretettel kötelezte el magát feléd! De neked is tenned kell a te részed! Más, ugyanis, nem tudja megtenni helyetted! A kereszténység személyes kapcsolat, a feltámadott Krisztussal. A Múzeum jó dolog a maga helyén, értéke van. De Isten Élő Isten! A hit, élő valóság! A Krisztus követés, dinamikus, életteli, nem a múlt, hanem a jelen kijelentéseiből és csodáiból táplálkozik. Isten várja, hogy meg tedd te is a Te részed. Ne csak a pásztorodtól várd el, hogy aktív és élő hittel szolgáljon feléd. Tegyél hitbeli lépéseket, még ma Isten felé, és garantálom, hogy áldott lesz a karácsonyod, még akkor is, ha ez csak, névlegesen keresztény ünnep.        


Boldog, hittel-teli, ünnepi készülődést! 

kedd, november 14, 2017

Eligazodás a szellemi káoszban.

Szokták mondani, hogy bizonyos értelemben sátán utánozó majma Istennek. Hiszen azzal kezdte, hogy a teremtett személyiségét levetkőzni túlnőni akarván, belső romoltsága olyan szinten elhatalmasodott rajta, hogy nem kevesebbet tűzött ki életcéljául minthogy úgy uralkodhasson, mint Isten. A bibliai szövegből világosan megérthető, hogy felfuvalkodottságában, nem csak azonos szintre, de Krisztus fölé helyezte magát, amibe még belegondolni is abszurd, hiszen egy teremtmény az mindig egy teremtmény marad a teremtőjével szemben. A hatalom megszerzése, az uralkodni vágyás, és az egyedül Istennek járó imádás megszerzése, az elbukása után is fő programja maradt. Mint azt tudjuk a földön, az édenben az emberpárt sikeresen félrevezetve, annak kezéből a legális hatalmat kicsavarva, azt megszerezte. Ennek legjobb bizonyítéka az írásban, az amikor Jézus megkísértésekor így szól: „És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom; Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.” A „mert nékem adatott” –ra, sajnos jogosan hivatkozik és ezt Jézus maga sem cáfolja, de természetesen az átruházást, mint a többi kísértést is, az Úr Jézus a leghatározottabban elutasította. Itt csak megjegyzem, nem úgy, mint a világtörténelemben, a legtöbb, a hatalmat megkaparintani tervező emberek, akik pénzért, okkult hatalomért, mindig is készek voltak lepaktálni az ördöggel. Csak úgy, mint a hírnévre törekvők egy része, valamint a mágusok, varázslok és más erős emberek.  A következő amiben sátán leginkább leutánozta a mennyei helyeken látottakat, ahogy kiépítette hierarchikus sátáni királyságát, a maga szintjeivel a második égben illetve a földet érintve is. Érdemes ezt is mélyebben tanulmányozni a szentírás alapján én most csak megemlítettem.
A következő és tulajdonképpen ezért kezdtem bele ebbe a posztba. Az Isten erő-megnyilvánulásainak, a jövendő világ erőmegmutatkozásainak a le-utánzása. Illetve ezen a területen lévő igaz és hamis, jó és rossz, Isten Szellemétől kiinduló és sátán erejét szövetség által elnyert erők és ajándékok, határvonalainak elvékonyítása vagy, lehetőleg teljes felszámolása, a minél nagyobb káosz és átláthatatlanság elérésének az érdekében.
Ez a ravaszsága mindjárt két célt is szolgál, kettős hatású. Az első, hogy keresztények egy részében, félelem-motivált gondolkozást hoz létre, amiben kialakít egy hamis teológiát. Innen már valószínűleg a legtöbb, e csapdába beleesett hívőnél a Szellemi ajándékokra nézően, Isten akaratát már el is zárta, azt vagy tagadtatja, vagy a távoli múltba száműzetésbe küldi. Pedig jól tudjuk, hogy Isten nem változik, és ha a múltban, akkor a jelenben is mindig is kész volt a bibliai hitre válaszolva természetfeletti síkon is munkálkodni. Persze ahol félelem motiválta téves, vallásos egyház-hagyománnyal tömték meg a hívők elméjét. Ott a helyes ige hiányában, a hit nem is tudott kifejlődni. Ezek olyan területei az egyháznak, mint amit Márknál olvashatunk. „Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában. Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyíta meg, rájuk vetvén kezeit. És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.”      És egy másik fordítás:
 „Nem is tudott ott csodát tenni, csupán néhány betegre tette rá a kezét, így gyógyította meg őket.  Nagyon elcsodálkozott azon, hogy a város lakói ennyire hitetlenek.”
Annyit emelnék ki a fentiekkel kapcsolatosan, a hit Isten beszédének a hallásából van, az közvetíti az ember elméjébe, majd szívébe. Ha magánvéleményeket, félelmeket, feltevéseket, hígított igéket adunk az embereknek, akkor nem alakul ki az Isten akaratában lévő hit! S ahol Jézus ilyen keresztényekkel találkozik, el fog ismételten csodálkozni, hogy miért hitetlenek/kicsinyhitűek. A fenti esetben, a saját hazájában a rokonai között a maga házában, nyilvánvalóan a pletyka a saját téves koncepció Jézussal szemben, láthatóan megakadályozta, hogy az adott emberek áldáshoz jussanak. Ma sincs ez másként, sok helyen.
Tehát ez az egyik sátán kettős hatásának e területen a félelem motivált helytelen teológia terjesztése, a hitetlenség fenntartása végett.  A másik pedig a ló túloldala, A természetfeletti hajhászása, abba nem az Isten vezetése szerint való belenyúlás, a hamis ajándékokkal való elárasztás mind a világban, de még keresztények között is. Hiszen ha az Isten beszédének útmutatását félretéve az emberek az Ige fáklyafénye nélkül kilépnek a természetfelettibe, szinte biztos a garantált megcsalattatás. A keresztényeknek nincs más lehetőség mint ami régen is volt, ma is hangsúlyozni kell a lehető legnagyobb nyomatékkal. Minél mélyebben és alaposabban és át fogóbban ismerni kell az írásokat, és ugyan így személyes tapasztalatból ismerni, érintve lenni Istennek erejétől. Nincs más! Aki tudja, hogy mit mond a szentírás, valószínűleg be fogja tudni azonosítani azt is, amit nem mond, vagy aminek ellentmond. Ugyan így, aki ismeri személyesen Isten erejét, hatalmát, érintve volt (akár többször is) az tudja, hogy mi nem az, és mi az, ráadás, amikor találkozik a természetfelettivel, annak jelzőlámpáira nem lesz vak, mert az Ige fényénél jár! Jézus a Máté 22 fejezetében a tévelygés két forrását leplezi le. Mindazok az emberek, akik nem ismerik az írásokat és nem ismerik személyesen Isten erejét, hatalmát, nagy valószínűséggel, tévelyegni fognak.       ( Nem tart egyenesen a cél felé, Inog, támolyog, ide- oda járkál, bolyong, pásztor nélkül való kóborló) rövidlátású, ködben tapogató, tévúton járó, eltérítve haladó) Ezeket a gondolatokat azért tartottam fontosnak leírni, mert mára az okkultizmus bizonyos területein keresztül, sátán olyan szinten utánozza le a Szent Szellem munkáját, ajándékait, hogy még az Isten népét is képes megzavarni, elbizonytalanítani. Vagy hamis ajándékokkal igyekszik elaltatni, félrevezetni, vagy a félelmet és a maga által előidézett káoszt felhasználva, a hitüket lopja meg az Istentől való ajándékok és erő-megnyilvánulások terén.
„Természetesen” mint mindig, mi most is hatalmas vigasztalást vehetünk Isten beszédéből és a bennünk lakozó Szent Szellem bizonyságtételéből. „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.”

Záró gondolaként, szeretném kihangsúlyozni, a legnagyobb védelmet a sötétséggel és hazugságaival szemben, az igazság szeretete, Isten beszédének ismerete és a Szent Szellem vezetése tudja megadni.

Köszönöm a figyelmeteket.

péntek, október 13, 2017

A zsinórmérték.

Minden Isten beszédével foglalkozó embernek érdemes a kapott kijelentését, kialakult látását rendszeresen megméretni, más Istenfélő emberek következtetéseinek fényénél. (elsősorban a szenteknek adott tanítói és más ajándékokra, szolgálatokra gondolok, amelyek hitelre méltóak.) Ez egyben segít, hogy kikerüljük a csaló és hitető szellemek befolyását, és hogy friss hiteles igei látással rendelkezzünk, hiszen ahogy halad a történelem, a kijelentésben is egyre messzebb és mélyebben látunk, Isten Szellemének segítségével. Ahhoz nem fér kétség, hogy Isten akaratának helyesen felismert igazságai, mindennel és mindenkivel szemben elsőbbséggel bír. Ez abban mutatkozik meg leginkább, hogy maga Jézus többször így szólt: „nem olvastátok –e” valamint: „Meg van írva” Tehát még a megváltónk számára is zsinórmérték, az Írás, noha Ő maga nagyobb/több az Írásoknál. (a Biblia, a való igazságnak csak egy bizonyos részét közvetíti számunkra. Leginkább azt mi az élethez és az Üdvösségünkhöz szükségeltetik.) De ez nem jeleni azt, hogy mindent, amiről nincs, konkrétan írva az Igében azt el kell utasítanunk. 


Ezért kulcsfontosságú tanulni a Szent Szellem vezetését, mert az Ő bizonysága (elvezet minden igazságra) ezért fontos a különböző látások összevetése, mert a tudomány sok tanácsos által kristályosodik ki. Valamint a jelentkező gyümölcsök, Jézus szerint, megbízható kiindulási pontok.

Mindig arra kell törekedni Isten népének, amire az apostolok cselekedeteinél találjuk a legszebb példát és konklúziót. „Mert tetszik a Szent Léleknek és nékünk..” 
Itt is jól látható, elsőnek fel van ismerve Isten akarata a Szent Szellem vezetésében és örömében, ezután a megkapott kijelentést, az arra kompetens emberek, elismerik és jóváhagyva kiindulópontnak veszik. Az Írás fel nem bontható, és abból, se elvenni se hozzátenni, nem ajánlatos. Hasznos a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Folyamatossága és aktualitása adott, és nem csak a földi történelem emberi aspektusában, hiszen ahogy olvassuk: „Uram! Örökké megmarad a te igéd a mennyben.”
A teljes írás Istentől ihletett, és mivel tudjuk, hogy „monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt.”  Semmi, de semmi okunk nincs, hogy a látható világban történő időleges események/történések, és intellektuális csűrcsavarok, rációbombák miatt, azt bármikor is megkérdőjelezzük. Jézus a főpapi imájában így szól: „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te igéd igazság.” Ugyan úgy szent igazság, ahogyan azt annak idején a zsoltáros jegyezte meg: „a te igédnek summája igazság, és a te igazságod ítélete mind örökkévaló.” A teljes szentírás, minden aspektusból nézve, megbízható és hitelre méltó, amit szintén egy szép zsoltár versben olvashatunk. „Az Úr beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.” (ajánlom Derek Prince, idevágó tanítását tanulmányozni) Így válik a hívő ember számára az Isten beszéde ÉLETTÉ és SZELLEMÉ „a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet.” hívja fel a figyelmet erre a tényre, Jézus! „És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;” ajánlja az Apostol számunkra. „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” Csak és kizárólag Isten örökkévaló beszéde az, ami természetfeletti volta révén, áldásunkra/megtartásunkra, meg tudja érinteni és élettel tudja betölteni még a személyiségünk legmélyebb rétegeit is. 



 Az ige igazsága, fegyver is! Tűz és sziklazúzó pöröly! Ami képes a sötétség minden erejét megzúzni és hazugságait porrá égetni.  „Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;” éppen ezért nekünk, embereknek, megfelelő módon, és nyitott szívvel kell a szentírás elé állnunk. „szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket." Egyedül csak ez az Isten szájából származó igaz beszéd az, ami megtartó erővel bír az öröklét szempontjából, a számunkra. Semmi más nincs ilyen, sem a látható sem a láthatatlan világban. Ezért a mi dolgunk az, mint azoké a hívő embereké, akikről az Írás így emlékezik meg. „Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (aminthogy valósággal az is), amely munkálkodik is ti bennetek, akik hisztek.”
Munkálkodik is Ti bennetek, akik szeretettel, tisztelettel, jó szívvel, engedelmességgel, alázattal és rendíthetetlen bizalommal/hittel viszonyultok az örök igéhez!
Köszönöm a figyelmeteket!


vasárnap, október 08, 2017

Találd meg az életedet.

Elvileg ismerjük, (gyakorlatban, sokan nem) Jézus azon kijelentését, ami így szól: „Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt.” Az Úr Jézus ezen kijelentése nem kevesebbnek, mint az ember létmegnyugvásának, életértelmi központjának a kulcsát határozza meg számunkra. Másként mondva, a boldog, felszabadult és kiegyensúlyozott, erős horgonnyal bíró élethez vezető útnak a mikéntjét vázolja fel. Egy olyan életnek, melyben annak ellenére, hogy nem ismeretlen a harc, a részvereség, a fájdalom és a könny. Mégis egészen bizonyosan, az Istennel és a menny minden áldásával összekötött élet. Amelyben nem csak kiteljesedni tud az adott hívő ember, hanem örömét és boldogságát is egyben és tartósan megleli. Itt, én valós boldogságra és minden értelmet felülhaladó békességre, kimondhatatlan örömre gondolok, nem olyan boldogságra, amelyre a világ fiai vágynak és sokszor meg is kapják, rövidebb – hosszabb ideig. Még ha ezek képesek is elhitetni őket egy időre, mint az történt a következő eset vázolásában is: „Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel.”  Kérlek, ne értsd félre, nem azzal volt itt a probléma elsősorban, hogy az említett ember gazdag volt, és gondtalan életet tudott élni. Az ö problémája akár milyen ember is volt, a gyakorlati életében, az volt hogy az élete súlypontja nem Istenben volt, Öt nem kereste és akarata nem váltott ki benne érdeklődést. Úgy is kifejezhetnénk élt egy maga uralta Isten nélküli, fogyasztói életet amiben kisistent játszott.
Természetesen tudnunk kell ilyen Istent figyelmen kívül hagyó életet, szegényként és gazdagként is lehet élni, a hangsúly nem azon van, hogy ki milyen egzisztenciával bíró ember, hanem hogy Istennel, számolva, vagy nem számolva él.  Ehhez kapcsolódik egy másik igevers, aminek a záró gondolatára hívnám fel a figyelmeteket.: „Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít. Senki ne keresse, ami az övé, hanem ki-ki azt, ami a másé.”
Ne azt keresd elsősorban, ami a tiéd, ami jár, ami jogos részed, (ezt én is tanulom, folyamat) ne azt, ami a te hasznodat, vágyaidat elégíti ki, ami rövidtávú örömforrást nyújt. Nem mintha ez bűn lenne, (bár válhat azzá is) hanem mert nem fogja azt eredményezni, hogy az életed célba ér, értelmet nyer, és nem válaszolja meg az igazi kérdéseket az életedben. A ki-ki a más érdekét, javát, és felemelését(bármi módon/területen) keresse felszólítás első számú célszemélye, természetesen egy hívőnek Isten kell, hogy legyen! Ahogyan az írás mondja: „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.” A másodikra automatikusan rávágjuk sokszor, mert elméletben ismerjük, hogy „Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” 
De kérlek, tedd fel magadnak a kérdést, a környezetemben, a kapcsolataimban, ez megvalósul? Miben? Hogyan? Hiszen mint ahogy azt fentebb láttuk, kiteljesedni és egy érett boldog életet átélni/megélni, amire Isten is rábólint. Csak úgy lehet, ha nem magad körül forogsz.

Köszönöm a figyelmeteket.        

csütörtök, szeptember 28, 2017

Szent és profán.



Emlékszem, még a feleségem hívta fel a figyelmemet egy játékcsaládra "jesusdressup" öltöztetős játék néven, ami megint csak a világ romlását és az értéktaposását bizonyítja, nem kis mértékben. Nem vagyok egy kiakadós, vallásos embernek mondható és a világot lezüllesztő erők és az azt kiszolgáló emberek gonoszsága, aljassága se tud nagyon meglepni. Ebben nőttem fel. De egyértelműen látható, most még intenzívebben, amit a biblia is mond: Míg egyik oldalon az emberek elhagyják az Istennel szembehelyezkedő életvitelt és megtérésre jutnak. Addig a másik oldalon is növekszik a gonoszság a sötétség, ami nyilvánvalóan egyre inkább megmutatkozik abban is, hogy a szent és értékképviselő valóságokat, tényeket, dolgokat egyre inkább próbálják egyesek lejáratni, összekeverni a profánnal, valamint nevetségessé tenni, elbagatellizálni. 

 Sok területen megfigyelhető ez, de a média kétségtelen szekérhúzó ebben is. Az elmúlt évtizedben, rengeteg értéktaposó és a biblia által fontosnak és szentnek tartott, igazságot, gyakorlatot, láthattunk filmekben és sorozatokban lejáratni, nevetségessé tenni, és profán és obszcén környezetbe helyezve, kifordítani, eredeti mondanivalójukból. Most nem arra gondolok, hogy egyre durvább és nyílt okkult mérgezés folyik a legtöbb filmben, sokkal inkább arra, hogy rendszeresen használják Jézus nevét káromkodások közepette, sokszor pár mondaton belül, tucatszor említve, egyértelmű rombolási, lejáratási szándékkal. A vért és a brutalitást már sikeresen megszoktatták a legtöbb emberrel, most továbblépve, egyre több olyan jelenet van beépítve a filmekbe, amelyek szó szerint, pontos pogány áldozati rituálékat tanítanak, és ezzel párhuzamban, a kereszténységet a bibliában elfogadott gyakorlatokat, nevetség tárgyává, lejárt, korrupt, és babonás butaságnak állítják be.            
 Sajnos ez a világ szellemi és erkölcsi állapotának romlásával úgymond együtt jár. Ezt tudjuk gátolni és fékezni, de megállítani sajnos nem. Együtt nő a világosság és a sötétség a búza és a konkoly az aratásig. A mi dolgunk ebben az, ahogy az ige kéri is, hogy ne cseréljük fel a jót és a rosszat, ne vegyünk részt a szent dolgok, gyalázásában, és az ilyen cselekedetre való buzdításban, amiben annak idején Belsazár király felfuvalkodott mámorában, beletenyerelt.  

Köszönöm a figyelmedet.

hétfő, szeptember 18, 2017

A feltámadás reménysége!


Tudom a feltámadás igazságait leginkább, húsvét (pészach) idején szokták elővenni. De én most is szóba hoznám. Az Atyától kapott egyik legerősebb vigasztalásunk Jézus Krisztus feltámadásának a ténye, és e hitből fakadó többirányú reménységünk. Az ebben lévő abszolút (és jogos) bizonyosság, egy hívő életében, kulcs fontosságú! Az Írás odáig megy, hogy a hitet és nyilván mindazt, ami a hithez kapcsolható, értelmetlennek, üresnek, és hiábavalónak nevezi, ha ezt a központi igazságot, valaki, nem veszi figyelembe, nem számol vele, esetleg tagadja. Az ember feltámadásának tényével, (minden embert érint akár hívő akár nem) nem számolni, súlyos, a létezést félreértelmező és azt negatívan befolyásoló tényező.  Az ilyen embernek nem csupán repedezett, hanem darabokra törött a létezésének az értelme. Nyilván ebből fakad, ez is táplálja az ateista gondolkozást, az „élj a mának”, „a tedd, amit akarsz, az a törvény, sátáni gondolat” és más hasonszőrű megfogalmazások, valamint az önpusztító életvitelt is. De a kereszténységnek, az Istenfélő embereknek, áldott reménységünk van, Isten kegyelméből, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, aki az élet és a feltámadás! 
               


„Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mi módon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel. Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, kik elaludtak. Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.”

Köszönöm a figyelmet, mindenkinek áldott hetet kívánok! 



szombat, szeptember 16, 2017

Fény a nehéz napokra.

A problémák annál inkább kínzóak és földbedöngölőek, minél inkább leuralják a gondolkozásunkat. Amikor Isten azt kérte a kígyómarást elszenvedő emberektől, hogy ne nézzenek a marásra, a sebre, a fajdalomra, hanem ez helyett, nézzenek fel az érckígyóra. Akkor ebben az is egyértelművé válik, hogy a problémától, hit által, el kellett szakítani az értelmet és a szívet, és az Isten által megszabott megoldásra kellett összpontosítani. Nem szabad a probléma körül forogni, arra figyelve élni, mert az felemészti az ember erőtartalékait, energiáját. Ráadás, amikor így cselekszünk, szinte soha nem sikerül megragadnunk, felismernünk a megoldást, és csak egyre nagyobb teret engedünk a stressznek. Hogy olvassuk a szentírásban: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” Sokan sokféleképpen megfogalmazták már, de van abban igazság, hogy a labirintus sem bonyolult annak, aki fentről átlátja. 


Valamint azt se szabad szem elől tévesztenünk, hogy számos nehézség és jelenleg akár fájdalmas történés, nagyon sokszor Isten velünk kapcsolatos terveinek előmozdítója is lehet. Persze ezt az ember csak később érti meg, amikor is, felkiált a szentírással egyezően: „íme, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!”  De Isten kegyelméből, szavai bőségesen ellátnak minket a nehéz napok helyes kezelésére. Itt egy kis csokor: "Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!"
"Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig."
"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;"
"Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek."
"Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik."


Köszönöm a figyelmeteket. 

Dietrich Bonhoeffer


kedd, szeptember 12, 2017

Az igazság és a kegyelem harmoniája

Az alábbi írásomat kifejezetten továbbgondolásra szánom. Ha bármilyen irányú észrevételed van, kérlek oszd meg velem/velünk. Mivel az Istennel való kapcsolat személyes, annak minden egyedi aspektusával együtt. Így az egyéni hívő felé végzett szolgálatok során, törekedni kell a személyes aspektusoknak a feltárására, mert csak egész ritkán lehet általánosítható igazságokra támaszkodni. Másként mondva pontosan a fent nevezett ok, követeli meg, hogy felé ne általánosságban, hanem személyre szabottan fogalmazzuk meg azokat az igazságokat, amelyeket a Szent Szellem vezetésében felismerünk az adott hívővel kapcsolatosan. Az általános igazságmegfogalmazások nem működőképesek, mert leggyakrabban nem helytállóak, nem orvosolnak, nem vigasztalnak, mert nagy valószínűséggel csupán a jéghegy csúcsait érintő igazságoknak féligazságoknak, bizonyulnak, és nem érik el az emberi szívet, legfeljebb csak felszínesen. A személyes szolgálatokban, erre érdemes ügyelni.  Elég, ha Jób barátainak beszédeire, tanácsaira gondolunk. Vagy amikor vallásos közhelybombák hullnak az emberre. A Szent Szellem vezetésében, igen gyakran előfordulhat, hogy látszatra teljesen azonos problémával küszködő két embernek teljesen más, igei igazságokat kell megvilágítanunk a szolgálat során, ahhoz hogy hitben felszabadulva bizalommal és erőt véve tudjon tovább haladni az Isten által szabott útján. Az Isten beszéde kétélű kard, vág életre, vág halálra. Itt is mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy érdemleges változást, eredményt, egy bűnös ember életében a kegyelem és az igazság együttes alkalmazása tud, tartósan elérni.  Hasonlóan, mint ahogyan az ige akkor a leghatékonyabb felénk, ha mint aranyalma ezüst tálcán, érkezik hozzánk. Azzal az almával, (igazsággal) amit jó erővel az arcodba dobnak, valószínűleg nem a táplálásodat érik el.  

Az írás kijelenti: Kegyelem és Igazság által töröltetik el a bűn. Ha csak az igazságot kaptuk volna Istentől, már egy ember sem élne/létezne a földkerekségen. Ha pedig csak a kegyelemre van a hangsúly téve, mint ma némely helyen az úgynevezett, szuper kegyelmet hirdetik. Megint csak falnak menés lesz a vége, mert zsákutcába vezet. Hiszen az írások fényében látható, hogy a kegyelem igazság nélkül, nem választja el az embert a bűntől, csupán helyzetbe hozza, (amire magától képtelen lenne) hogy így a kegyelem által felemelve elérje, megragadja az igazságot, ami megértve és elfogadva (betöltve, azaz megélve) már képes a bűn erejét megtörni, sőt teljesen felszámolás alá vonni, a hívő életében.

„Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.”

„Az igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat. Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt. De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.”

Láthatjuk, hogy a kegyelem és az igazság harmóniában egymást segítve hozzák létre az Isten által elvárt eredményt. Kegyelemből megigazulunk, hit által, ez máshogy nem tud megvalósulni, mert a kegyelmet sem kiérdemelni, sem cselekedetekkel megvásárolni nem lehet. Isten, a Testé lett Igébe az Ő Szent fiába vetett hitünk miatt, Krisztus igazságát tulajdonítja nekünk. De ezek után teljesen nyilvánvaló és jogos elvárása Istennek a hit által megigazult hívő ember felé, hogy úgyis éljen mint megigazult ember. S nyilvánvaló, hogy Isten által megszabott igazságban járó ember minden módon és egyre inkább elválasztja magát a felismert bűneitől. Arra törekszik, ahogy az írás, erre kéri is, hogy úgy járjon itt a földi életidejében, ahogyan Jézus. „Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne.”
      Ha nem úgy él, akkor a kegyelem számára csak lehetőség marad, amivel az életvitelét nézve nem él, hanem visszaél. 

„Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság szerint van azokon, akik ilyeneket cselekesznek. Vagy azt gondolod, óh ember, aki megítéled azokat, akik ilyeneket cselekesznek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét? Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszú tűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít? De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára. Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel; Azoknak pedig, akik versengők és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.”  

„Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az ÚR méltóságát.” Egyértelműen ki van fejezve, ha csak a kegyelem van, és nem tanulnak mellette igazságot, nem élik meg az igazságot, (ahogy az ige mondja aki várja Jézust önmagát megtisztítja) akkor a bűn a hamisság még a mennyei helyre is vízumot kapna az ilyen embertől.  

 "Csak beszédből nem tanul a szolga, ha érti is azt, nem törődik vele.”
Nincs érdemleges változás, megy a saját feje után, és ha megnógatják, akkor a kegyelemre hivatkozik. (értsük jól, azzal nincs baj, ha a kegyelemre hivatkozik, jól teszi! De ha ez mellet nincs ott az igazság, a saját életében megélt, gyakorlatba ültettet igazság, nem engedi kiépülni az életében az Istenfélelmet,  akkor lehet, az út végén csak egy zsákutcát talál. Az cselekszik biblikusan, aki tudatában van, hogy lehet, hogy nem tudja felszámolni arra a bizonyos napra az életében lévő minden bűnt/hamisságot. De ennek ellenére nem erre néz, hanem folyamatosan tisztítja magát, folyamatosan harcol (megbirkózik) a felismert bűnével, azt elismeri, bűnnek nevezi, és minden módon, mindent megtesz, fáradhatatlanul, hogy kitakarodjon az (bármi is) az életéből. Ez kedves magatartás Isten előtt, a folyamatos bűnnel szembeni harc, egyben visszaigazolás is, arról hogy a hit jelen van, és aktívan cselekszik. (Persze a hit nem csak a bűnnel szembeni ellenállásban/birkózásban tud megmutatkozni.)
Hogy szól az ige: „Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!”  Tehát ha az Úr által számunkra elkészíttet, és vezetésében lévő munkát végezzük, az mind a hit cselekedete és kedves Isten előtt.  
  
„Azért, ó, király, fogadd el tanácsomat, és szabadulj meg vétkeidtől igazság által és hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.”  Vétkeidtől igazság által, elég egyértelműen szól.


„Könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bűn; és az Úrnak félelme által távozhatunk el a gonosztól.”  A kegyelem karjaiban kell átölelve lennünk és élnünk. Az igazságot gyakorlati módon fel kell mutatnunk, meg kell valósítani azt az életünkben. Így vagyunk erősek, és merünk majd mindennel szembemenve, egy Istenfélő életmódot élni, ez pedig azt eredményezi, hogy Isten, minél inkább átitat szentségével, és a bűn lépésről lépésre felszámolódik az életünkben. Egyértelműen felismerhetővé válik a megszentelődésünk, aminek súlypontja természetesen Isten bennünk és értünk végzett munkájában van, hiszen Jézus Krisztus nélkül semmit sem tehetünk. „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lett nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:”  Tehát azzal szeretném befejezni, hogy mindig tartsuk szem előtt, amit János apostol levelében olvasunk: „És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.”  Tehát ha a mi mesterünk, megváltónk teljes volt kegyelemmel és igazsággal is! Nekünk, tanítványainak is, mindkét valóságtól egyre inkább át kell itatódnunk, mindkettőre támaszkodva, ragaszkodva kell élnünk a hívő életünket.


Köszönöm a figyelmeteket.     

csütörtök, szeptember 07, 2017

A tékozló "fiúk" története..

Sokáig a tékozló fiú történetében, csak egyoldalúan láttam a dolgokat, hiszen benne is van a címében, miről is szól ez a történet. De ahogy az sokszor lenni szokott, amikor belépsz egy szobába és villanyt kapcsolsz, meglátod, hogy még más ajtók is nyílnak, amin szintúgy érdemes belépni.  

A tékozló fiú abszolút kegyelemre szorult. Éppen, úgy amiként a nagyobbik fiú is! A két testvér két ellentétes irányban, de egyformán távol tartották magukat az Atya szeretetétől. Az az igazság mindannyian voltaképp tékozlóak vagyunk, minden olyan erőfeszítésünk az, amikor a feltétel nélküli szeretetet máshol vagy másban kerestük/keressük, mint az egyedüli áldott helyen, Isten ölelő karjaiban. A Vagyont elherdáló, moslékon élő, szembetűnően távolra sodródott az Atyai háztól. De azt látni a történetben, hogy az idősebb testvér, noha látszatra jól és helyesen végezte a dolgokat. Sőt, úgy véli magáról ő soha nem hágta át az Atya akaratát. Pedig szeretetlenségével nyilvánvalóan most is épp azt teszi. Márpedig a szeretetlenség egyik fő forrása az önigazság, a magam különbnek tartása. Én! Én félem az Urat! Én jól teszem a dolgokat, bezzeg ő! Én reggel kilenctől a nap terhét hordozva dolgozom, ez meg a nap végén pár óráért ugyan annyit kap! Hol van itt az igazság?  Az emberek sokasága, a két fiú által kiábrázolt végpont között helyezkedik el valahol. Egymáshoz mérten bizony hatalmas különbségek is megmutatkozhatnak. Isten szemszögéből nézve viszont, egyértelműen mindenki kegyelemre szorul, amit hála a mennyei Atyának, Jézus Krisztusban elérhetővé tett az emberek számára! A bátyusnak, a maga ugyan úgy, eltávolodott szívével kellett volna foglalkoznia, de sajnos erről a tényről, mit sem tudott. Hiszen aki mással foglalkozik, lehet hogy nem veszi észre, hogy egy szívbeli nagytakarításra, magának is szüksége van. Elsősorban soha ne a másik szívével, a másik üdvösségével törődj (azzal is kell, de nem elsőnek) Az Istennel való kapcsolatodban Te állsz az Isten előtt nem más. Isten pedig nem kedveli, ha másokra mutogatva próbáljuk magunkat jobb színben feltüntetni. 


Áldott napot, és köszönöm a figyelmedet.       

csütörtök, augusztus 10, 2017

Gondolataim a Feng Shui azaz a szél és a víz kapcsán.

A rend a rendezettség és a harmónia, mint minden jó, Isten valóságából árad, és minden alkotását jellemzi. Egyszóval jó az, amit létrehoz, nem csak a mi szemünkben bámulatos még a bukás után is, hanem Ő maga is így látja. Tehát a probléma a jó teremtésének létrejötte után lépet fel, mégpedig a lázadással, ami egyben rendezetlenséget, összekuszáltságot és más zavarokat idézet elő. Isten beszéde egyértelműen fogalmaz azzal kapcsolatosan, hogy létezik egy bukott szellemi lény aki Isten ellensége lett, de mivel neki ártani nem tud. Ezért az Isten képmására teremtett emberi fajt támadta meg sajnos sikerrel. Az emberiség Ádám és Éva bukásakor elszakadt Istentől belépvén az életébe a bűn az engedetlenség. Hogy rövid legyek Isten kegyelméből és szeretetéből, szabadítást szerzett Jézus Krisztus által és rendezhetővé tette az ember kapcsolatát a teremtőjével és minden mással is, az őt körülvevő világban. De amíg Isten eme örömhírt, nyíltan és világosan tárja elé az embernek. Addig sátán a maga mérgét egészen ritka kivétellel mindig álcázva, magát világosság angyalaként mutatva vezeti félre az embereket. Utaltam rá hogy ezen félrevezetések sikeres kivitelezéséhez vallásokat, izmusokat, eszméket, ideológiákat használ és különböző okkult szellemi gyakorlatokba, babonákba, démoni kötelékekbe vezeti be az embereket.


Azzal, hogy az ember nyitott az újra a másra és az ebből fakadó esetleges fejlődésre, tudásra, önmagában semmi problémám. A gond az, hogy embertársaim, sokszor  felületesen és könnyedén fogadnak el és követnek szokásokat és szellemi ismereteket érkezzen bárhonnan és bárkitől, anélkül, hogy megvizsgálnák, mélységében értelmeznék azt, ami éppen megnyerni szándékozik a gondolkozásukat, az életüket. Sátán temérdek megtévesztést ötlött ki és hozatott létre az Isten beszédét nem ismerő emberek számára. S az a tapasztalat, hogy minden ember egy vagy több csapdába beleesik és sokszor benne is marad, élete végéig. Legyen az Isten személyének tagadása vagy egy vallás, izmus, esetleg valami okkult ezoterikus tan.

 A példa okáért kiemelek egyet. Legyen, mondjuk a  Fheng Shui. /de sajnos bőséges a választék/ A Feng Shui ősi titkos tan, ami a jing jang mágikus világából   a ji csing ősi "szent" iratából és démonikus transzban kapott tanításokból származik. Természetesen fogyaszthatóvá téve, mintegy a kor elvárásának megfelelően. Tudom, hogy ezt nem is gondoltad volna. De attól még így van.
Egy kis pillanatkép.

"tavasszal a gou jin-nel készültek megtisztítani a falut.A ceremónia jelentése "átmenni a Yin világba."
A gyűlésterem félhomályban  tizenegy bekötött szemű férfi üldögélt a fal mellett a feketére festett padokon. A Feng Shui nagymestere varázsigéket olvasott fel a árnyak könyvéből. A padok alatt rotángpálma égett. A segédek szalmából font kötelet adtak mindegyik férfi kezébe. Majd újabb varázsigék hangzottak fel. Megkondult két harang majd megkavarták az edényekbe kitöltött bort. A köteleket markoló tizenegy férfi hirtelen összecsapta a térdét akárcsak a lovasok amikor ügetésre sarkalják a paripájukat. Gyors térdcsapkodás örült vágta kezdődött. A legidősebb egy 73 éves öregember hirtelen riadt lóként felnyerített azután felpattant hátra ugrott majd visszazökkent a padra-látszott hogy féktelen szellemparipán száguld a Yin felé.A megvadult szellemlovast kétfelől segédek tartották nehogy lezuhanjon a padról. Hamarosan a többiek is felpattantak a maguk paripáira. A Feng Shui nagymestere vizet köpött feléjük a fényt jelképezendő, amely megvilágítja a lovasok útját.
Miközben egymást követték a varázsigék a szellem lovasok egyre mélyebbre szálltak alá és szintről szintre mind többet tapasztaltak. Legutóbb 79 be. a szellemlovasok elérték a tizenkilencedik szintet és ott halott apjukkal és anyjukkal találkoztak, akik kérlelték, hogy maradjanak velük. Ha a nagymester nem a megfelelő varázsigét mondja, a lovasok soha nem térhetnek vissza a túlvilágról. Ezúttal a nagymester csak a tizenharmadik szintig vitte őket. Ennyi is elég volt ahhoz, hogy megtalálják a bűnös család temetkezési helyét. A szertartás után a szellemlovasok egyenest egy dombtetőre egy kis rizsföldhöz vonultak. A töltésen mélyen a föld alatt kemény falú gömböt találtak. Valaki tehát többre becsülte ősei boldogságát a falu jóléténél."

Idézet a National Geographic 2008 júliusi számából. /Kína az ébredő Óriás./

A Feng-shuiban a sárkány a leghangsúlyosabb tényező, mert az határozza meg az ember szerencséjét. A Feng-shui egy terület topográfiájához a sárkány „tekergését és fordulását” kapcsolja. A „hamis sárkány” például azt jelenti, hogy a terület sík, míg az „igazi sárkány” helynek hullámzó metszete van. Az idők folyamán a Feng-shuinak különböző vizsgálati módszerei és elrendezési szabályai alakultak ki, amelyek segítségével fellelhetők a kedvező helyek, valamint a meglévő adottságok is javíthatók. A Feng-shui segítségével mindenki jobbá teheti életét, megteremtheti otthonában és munkahelyén a chi egyensúlyát, a boldogságot és a harmóniát.”
/ Részlet Molnár Réka Feng Shui BME tanulmányából. /

A chi-re mint hatékony belső energiaáramoltatásra és felszínre hozására itt nem szeretnék részletesen kitérni. Elég, ha annyit megjegyzünk, hogy a bukott, halott szellemű ember energiaforrásává tud válni, ha ere az adott embernek affinitása van, illetve ennek lehetőségére felhívták a figyelmet. (Ma például a temérdek saját képességet és természetfeletti erő meglétét propagáló filmek és könyvek, pontosan ezt teszik, színes mázba csomagolva. ) A chi vagy máshol pl. a hinduizmusban a kundalini (többféle néven nevezik ezeket az erőket) erejére okkult módokon és szövetségkötéseken keresztül ősi démoni útmutatásoknak és gyakorlatoknak megfelelően tesznek szert, illetve familiáris úton is megörökölhetőek, ezek az erők és a mögöttük lévő tisztátalan szellemeknek a befolyása.

A Feng Shui  manapság rendkívül gyorsan elárasztotta az emberek gondolkozását életét.
Köztudott hogy hírességek nagy, cégvezetők politikusok a Feng Shui tanítását követve építik és rendezik be otthonaikat Üzleti/vállalkozási épületeiket és   hoznak meg döntéseket amik kő keményen érintik saját és mások életét. Viszont a  Feng Shuit alkalmazó emberek főleg itt Európában azzal már kevésbé vannak tisztában, hogy eme több ezer éves múltra visszatekintő szellemi gyakorlat az embereket mélyen belevezeti a babonába ez az első lépcső, majd a jövendőmondásba helyesebben az erre való nyitottságra és máris megérkeztünk a varázslás és a mágia kapujához. Nos tisztában vagyok vele hogy a Feng Shui felvizezett  tömegek által kipróbált és valamilyen szinten elfogadott kulturálttá tett része, nem jár feltétlen együtt a fent megemlített sámáni démonoktól információt szerző gyakorlattal. De tisztában kell lenni vele, hogy aki a Feng Shuit gyakorolja, az felé nyit, azt alkalmazza, sajnos szükségtelenül megnyitja magát és környezetét tisztátalan szellemek befolyása előtt. Márpedig Isten azt szeretné, hogy ne démonokkal, hanem Isten csodálatos Atyai gondviselő személyével legyünk kapcsolatban az Ő Fián a Názáreti Jézus Krisztuson keresztül.

Legyen így!


Alapige:


"Mikor te bemégy arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek útálatosságai szerint.
Ne találtassék te közötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó/horoszkóp/, se varázsló;
Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;
Mert mind útálja az Úr, aki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.
Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel.
Mert ezek a nemzetek, akiket te elűzesz, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.
Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!"
Mózes 5/18:9

Köszönöm a figyelmeteket.