szerda, szeptember 23, 2015

A hitetlen "hívő" esete.

Ne légy hitetlen, és ez miatt engedetlen!


„Hallottam Izrael fiainak zúgolódásait,/ma a hívőkét is, ugyan úgy /akik zúgolódnak ellenem! Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy épen úgy cselekszem veletek, amiképpen szóltatok az én füleim hallására!”
„Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által. Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett,”
Isten azt akarta hogy Ábrahám gyermekei békességben éljenek a nekik megígért földön. Ehelyett ők a pusztában éltek és haltak meg, mert nem akartak megbízni Istenben, nem támaszkodtak teljes szívükből Őhozzá! Szeretném elmondani Isten nem változott meg. Ma is egyértelműen azt akarja hogy gyermekei azokban az ígéretekben és áldásokban éljenek amelyeket elérhetővé tett a Jézus Krisztus által mindannyiunk számára! Olyan ígéretek és áldások ezek, amelyek az Ige szerint hit és békességes tűrés által átvehetőek /megnyerhetőek és élvezhetőek már itt a földi életünkben! Csodák, szabadulások, gyógyulások, áttörések, a jövendő világ erőinek megtapasztalása, ahogy a zsidó levélben olvassuk.
De van ennek egy feltétele, ez pedig nem más, mint a hit! Isten világosan értésünkre adta hogy lehetetlen neki hit nélkül tetszenünk! Ha elé állunk mielőtt kérünk tőle bármit is, azt kérdezi: "Hiszed é ezt?" Azaz ha eredmény akarsz látni akkor hinned kell! Mégpedig helyesen hinned. Ilyenkor annyiszor hallottam, de hát én hiszek Jézusban, elfogadom az Isten beszédét hogy igaz.  Igen de itt most nem erről van szó mert ezt az ige szerint a démonok is megteszik.
 „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.”
Azaz ha te hiszel ugyan, de nincsenek a hitednek élő isten akaratában lévő cselekedetei, akkor az a hit halott hit. Félő hogy nem különb annál amit a démonok is feltudnak mutatni. Ha te ugyan, ahogy állítod hiszel, de közben a cselekedeteid nem állnak másból, mint zúgolódás, kesergés, panaszkodás, hitetlen beszéd, okoskodás, negatív megvallás, önátok, az életedben megvallatlan bűn van és a helyzeted megmagyarázása, akkor azt tapasztalod hogy nincs eredmény! Nincs áldás nincs áttörés, nincs csoda és ez félelmet, és rettegést okoz, és kiégést is!Hiszen szükséges hogy egy hívőnek a hite, Isten beszédén annak való engedelmességen és Isten erején nyugodjék. De hogyan is lehetne eredmény, hisz hasonló szinten vagy mint a fentebb említett negatív szellemi lények. Annyi különbséggel hogy nekik nincs és nem is lehet megbékült állapotuk istennel, az ilyen hívőnek viszont, ha könyörög Isten kegyelméért, üdvössége hitem szerint megragadható, és ez csodálatos. Mert hiszen a hit célja a szellem üdvössége. De Isten nem csak a jövőre nézve tartogat csodálatos áldásokat és ajándékokat számunkra, hanem minden szükséget betöltő ígéretei és csodái már itt a földi életünkben megtapasztalhatóak az írások szerint.  Tehát meg kell értenünk ha bizalmatlanul, a láthatókra nézve, keseregve és zúgolódva járulsz Isten elé, akkor gyakorlatilag hitetlenül kerested meg öt.
Márpedig így valószínű hogy nem tud cselekedni az érdekedben. Ugyanez igaz akkor is ha megvallatlan bűnnel, vagy meg nem bocsátással a szívedben állsz elé. Ezek számára nem a hitedről hanem a hitetlenségedről tesznek bizonyságot. Látod, hogy mennyire fontos hogy helyesen higgy Isten beszédében. De persze azt is elmondom, hogy ha helyesen hiszel, akkor sem várható minden esetben azonnal az imameghallgatásod, de nincs is ezzel semmi baj. Hit és békességes tűrés által nyerjük meg az ígéreteket!Isten a te gondviselő mennyei Atyád, nagyon jól tudja, hogy mit mikor és hogyan cselekedjen az életedben.
„És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt.” 
Bizonyára neked is feltűnt hány és hány keresztény él úgy, ami nem Isten dicsőségére van.  Mielőtt felhorkannál, nem a hívőket ért kihívások és problémákról beszélek. Hiszen tudjuk: „Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.”   Tehát nem erre gondoltam, hanem arra, amikor hihetne, bízhatna Istenben, rá támaszkodhatna, kereshetné böjtöléssel, és virrasztással, hangos kiáltásokkal, a hit harcát harcolva, ellenállva az ördögnek, ahogy az írva van ahogy azt kéri Isten a hívőktől! De ez helyett a láthatókra néz, pedig tudjuk hogy az igaz ember hitben jár és nem látásban! Zúgolódik, kő kemény hitetlen megvallások hagyják el a száját, panaszkodik, és rendre megmagyarázza a balgatag hitetlenségét, hogy ö tulajdonképpen miért viselkedik úgy ahogy.
Tudom nagyon jól miről írok most nektek, magam ugyanúgy elkövettem ezt a végzetes hibát mint gyerekbetegséget! De van egy jó hírem! Ma még tart a kegyelem napja! Ma még a hitetlenségből, a keserűségből, a zúgolódásból, és mindenből, amin nincs Isten tetszésére, meg lehet térni!
Döntsd el mit szeretnél a jövőben tenni. Igazi gyakorlati hívőként, Isten beszédének végre, megalkuvás nélkül engedelmeskedve élni, vagy zúgolódó, szeretetlen, meg nem bocsátó, és száraz kiégett terméketlen, gyümölcstelen életet élve.
Ne felejtsd az írás azt mondja: „Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.”
Csak az engedetlenek! Csak az engedetlenek lakoznak a gyümölcstelen, száraz, forró, és könyörtelen sivatagban. Minden más hívő ha meg is tapasztal átmeneti nehézségeket, támadásokat, gyötréseket, bizton tudhatja és örömmel kiálthatja!  A beteg is azt mondja Hős vagyok! Az Úr velem kicsoda ellenem! 

Köszönöm a figyelmedet, Isten gazdag áldása vegyen körül!