szerda, március 30, 2016

A családon belüli szeretetlenség.


Azt tudom, hogy az írás egyértelműen szól, hogy az utolsó időkben, jellemző lesz a szeretetlenség, és e talajon felnövő sok más gonoszság. Mégis valahogy ezt elkönyveltem a világban, az Istent nem ismerő emberek közötti kapcsolatokban. /nincs békességük a hitetleneknek, mondja az írás/ Abból tudnak adni, amivel rendelkeznek. De azt már nagyon nehezen tudom megemészteni, amikor keresztényeknél látni, kiakasztó szeretetlenséget, mégpedig a saját közvetlen hozzátartozójuk körében.
Érthetetlen számomra, miként lökheti el egy szülő a gyermekét, vagy egy gyermek a saját szüleit, mindezt keresztényként, azért mert a másik fél helytelen magatartást, életvitelt, viszonyulást mutat fel, akár tartósan is. Mindig felmerül ilyenkor bennem a kérdés. Mi indokolhatja, indokolhatja e egyáltalán valami a családtagunktól való elfordulást, személyének elutasítását, a tőle való elzárkózást. Ha történik ilyen, miért történik? Mi az alapja az ilyen magatartásnak? Nehéz téma ,de érdemes vele, sőt kell vele foglalkozni!  Több olyan esetről is tudok, amikor szeretetlen, meggondolatlan, felelőtlen és elhamarkodott döntést hoztak keresztények, amelynek a gyümölcsei később egyáltalán nem igazolódtak. Nem segítették elő a negligált személy megtérését, Isten felé fordulását. Sőt inkább, cselekedetük igen nagy lökést adott, a dac a megkeményedés és a hitetlenség felé való eltolódáshoz. Tudok olyan kamaszról, aki azt mesélte, hogy majd belefullad az öt körülvevő szeretetlenségbe, és mellőzöttségbe, ami igen fáj neki, és természetesen a fájdalom vagy némi dac miatt is, nem megy a szüleivel gyülekezetbe. E magatartására a szülőktől még inkább csak, szapulást, az ö szavaival „Isteneskedést” kap, ami teljesen kikészíti már. Egy moziba nem vinnének el, a közös programokból ki vagyok zárva mondván „nekem a bűn a lázadás” fontosabb. Köszönöm de nem kérek ebből a kereszténységből.


Nos több ilyen esetet is tudnék ecsetelni, de szerintem érthető ennyiből is, hogy nagyon nem kéne ennek így lennie! Nem azt mondom, hogy a gyerekek nem tudnak pimaszul gonoszok lenni, /mi is tudtunk, csak erről szívesen elfelejtkezünk. Bizony a szívünkbe markolóan tudnak viselkedni néha. De ez nem szabad, hogy akadályt építsen ki a kapcsolatunkban. Vagy odáig fajuljon hogy nevelési tehetetlenségünkben, vagy igeversekre hivatkozva vagy bármire is, elzavarjuk, kiutáljuk, időnap előtt elszakadjunk tőle. Különben is van egy szülőkre és gyermekekre egyaránt vonatkozó alapelv a bibliában: „Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő háznépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.” Ezen érdemes minden kereszténynek a meglepetések elkerülése végett elgondolkoznia. Ez a kötelezettség a család minden tagjára és minden irányba érvényes.   
A betegeknek van szükségük orvosra, és ha még ellenséges is velem, hát nem azt tanítja e az írás hogy még az ellenségeimet is szeressem. Ez nem egyetértést vagy azonosulást jelent a bűneikkel, a helytelen életmódjukkal, ez nem megalkuvás! Vagy netán más keresztények előtt szégyellni való magatartás.  Szeretném elmondani a ” gondot viselni „magába foglalja a minőségi idő megadását, a megfelelő törődést, a valós figyelmet a családtagok minden tagja számára, lehetőleg rendszeresen. De éppen így magába foglalja az anyagi gondoskodást, az adott lehetőségeknek megfelelően. Pl., ha épp segélyből él egy család, nem kell figyelembe venni a gyermek 30 ezer forintos lego játék igényét és az ezzel járó hisztijét, vagy egy esetleges kamasz 40 ezres sportcipő kérelmét. De ugyan így, ha egy idős eltartott szülő, akit a gyermekei gondoznak és anyagilag is, támogatnak, mert nincs nyugdíja/vagy kevés. Nem tarthat igényt olyan a fiatalokat megterhelő, őket kényelmetlen helyzetbe vagy adósságba szorító nem létfontosságú dolgokra, amik nélkül amúgy is teljesen jól megvan. Bár az adósságba hajszolást/kényszerítést az a tapasztalatom sokkal inkább a kamasz és felnőtt korú gyermekek kényszerítik ki a szülőktől sokszor teljesen értelmetlen és felesleges dolgokra. De végül is akár ki is teszi, a kényszerítés a másik akaratának megtörése manipulálással, az nem más, mint varázslás. Utálatos egy bűn! Bármilyen okból/célból történjen is. Ide tartozik az örökség kimanipulálása sürgetése, és más minden szeretetet nélkülöző piszkoskodás.
Csak úgy, mint a szeretetlenség a saját családunkban a szeretteinkkel szemben vagy akár a rokonokkal szemben, akik felé lehet, hogy pont mi vagyunk az egyetlenek, akik szolgálni tudnának az evangéliummal, hogy üdvösséget nyerjenek.  

Köszönöm a figyelmeteket!