A kegyelem, ami tényleg hiper és szuper, és felfoghatatlan csoda!

Egy hívő kereszténynek, hinnie kell, bíznia kell a kegyelemben, a legnagyobb mélységben és a legnagyobb sötétségben is. Igen a nagybetűs KEGYELEMBEN! De tovább megyek, nevezzék ezt egyesek híperszuper kegyelemnek, mint azt régebben hallottam egy prédikációban. Mert végül is, a kegyelem hiperszuper csodálatos dolog, és nekünk, teljesen rá kell tudnunk hagyatkozni. De ennek fényében is áll, Isten igéjének határozott utasítása, minden hívő gyermeke számára, ami úgy szól, hogy a bűn les rá, vágyódik, hogy elérje az embert. De annak uralkodnia kell rajta. Ez a felszólítás pedig olyan szellemi igazság, amely megelőzte a kegyelem, de a törvény korszakát is, tehát egy olyan feladat, a hívő ember életében, aminek gyakorlati megvalósítására, mindig és minden időben törekednie kell, függetlenül attól, hogy milyen felekezethez, milyen irányzathoz tartozónak vallja magát.

Isten igéje ezt a megvalósult (bűn feletti) uralkodást, összeköti az emelt fővel való járással, ami alatt, egyértelműen nem az önigazultságot (cselekedeteinkre való támaszkodást) értjük. Mint a farizeus és a vámszedő történetében.

„Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: „Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

 Ellenkezőleg, a hit által megvalósított Krisztus szerint járó, szent, a hit harcát becsületesen megharcoló, szabályszerűen küzdő, és bűnt felszámoló életet értjük. Hiszen aki igazán várja az Úr Jézus megjelenését/visszajövetelét, ahogy az írás mondja, "önmagát megtisztítja."

Nem szükséges felesleges köröket futnunk, hogy eldöntsük, emelt fővel járhatunk e, avagy sem. Ez nem a megigazulásunkról szól, hanem az Isten felé való szeretetről. (A megigazulásunk kapcsán amúgy is csak Istennek van joga és oka emelt fővel lenni. ) Derek Prince ezt úgy fejezte ki: Akarod tudni, hogy mennyire szereted Istent? Pontosan annyira amennyire az Ő beszédét szereted! Akarod tudni, hogy mennyiire vagy engedelmes Istennek? Annyira amennyire az Ő beszédének engedelmes vagy! Ez egy korrekt mérce, és nem kell érte a szomszédba menni. Hiszen ezen az igeversen alapszik: „Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.”

Aki nem tartja meg, az nem szeret! Ezen nincs mit ragozni. Most felkiálthatsz, hogy de hát én.. még nem vagyok ott, ahol lennem kéne, ez ügyben! Tudom! Magam is elmondhatom ezt. De úton vagyunk! Ez az első. Elfogadtuk az örömhírt, a megváltásunkat. Megigazultunk hit által, és megbékültünk az Istennel Jézus Krisztus által. Ezt Isten szeretete tette lehetővé és elérhetővé számunkra, mi nem tettünk (nem is tudtunk volna) érte semmit. Illetve csak annyit, ami épp elég is Isten akarata szerint ezen a szinten! Hit által elfogadtuk, ezt a hatalmas csodát!

De ahogy utalni szoktam rá, miután Isten kegyelméből odaülhettünk a mennyei családi asztalhoz, (Ingyen kegyelemből hit által) Ezek után, Isten jogosan várja el tőlünk, hogy rá, mint Istenre, a neki kijáró imádással és szeretettel, a többi jelenlévőkre (testvéreink) hit által munkálkodó szeretettel, és az asztal dicsőségéhez (a mennyei elhívásunk) méltóan cselekedve viselkedjünk!

Én, becsaphatlak téged, és fordítva, te is engem. De Istent egyikünk sem tudja becsapni! Ő ismeri az övéit, ismeri a gyermekei szívét, és látja a motívumainkat, és minden dolgainkat. Tud a még meglévő bűneinkről, ismeri a kínlódásainkat, szám szerint tudja a gyötrődésben és szégyenben eltöltött napjaink számát, ismeri a kételkedéseinket, és ennek ellenére szeret minket, elkötelezte magát felénk, és ehhez Ő maradéktalanul hű. De figyelmeztet minket az írások lapjain: „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!”„És amely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg;”

„Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megy be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”

„Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.”

"Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd erős volt és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését: Mi módon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy idvességgel?"

Nagyon szeretném, hogy a fenti, felrázásra szánt írásomat, senki nem értené félre. A soraim célja, nem a kárhoztatás és a vádolás. Sokkal inkább a testvéri szeretet.

Ez mellett pedig magam is vallom, ezen igevers igazságát: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.” Valamint „Egy a törvényhozó, aki hatalmas megtartani és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat?” Tehát ne kárhoztatásként éld meg, a fenti fejtegetésem mondandóját, hanem szeretetben való felrázásra, a hívő életed, átgondolására való buzdításaként. Hiszen, az önmagunk helyzetének, haladási irányának, és a hívő életünk súlyának a beazonosítása a saját jól felfogott érdekünk.    

Köszönöm a figyelmed!  

Szellemi Múzeum vagy Boldog Karácsony!

Hat óra. Nem az órát figyelem, csupán hallom, hogy a közeli harang felébredt egy kondulásnyi időre. Nincs mellettem a megszokott kávém sem, reggel valami más ízre vágytam, így a hűtő előtti félhomályban, jó nagyot húztam egy hideg, vörös gyümölcsléből. Igazán jólesett! Bár ebbéli örömömet, kikezdte az a tény, hogy jól leöntöttem magam. No, nem mintha a hálóruhámat sajnálnám, sokkal inkább magam, amikor az én rendszerető feleségem, meglátja majd ezt a szörnyű katasztrófát. 😊 Na de most még alszik, én meg úgy nézek ki ebben a pizsama felsőben, mint egy orosz veterán, aki épp kitüntetést kapott a mellkasára. Szóval miközben e plecsnit szemlélem, azon tűnődöm, vajon hány keresztény ébred fel szerte a világon hogy egy újabb napot eltöltsön itt, mint egy Szellemi Múzeum. Igen, mint egy Szellemi Múzeum, melynek vitrinjeiben megannyi pompás dolgot látni. (Ami nem szép azt nem rakjuk ki) Valósan megélt hitéletet, csodákat, győzelmeket, időben érkező imaválaszokat, az érettséget bizonyító szellemi csatákban szerzett sebeket, szóval mindent látni itt. De van ezzel egy nagy baj! Az hogy ez a vitrinedben van. Isten pedig a legkevésbé sem akarja, csak ott látni! Nem akarja, hogy a szellemi életed, a vele való kapcsolatod a múltból táplálkozzék csupán. (Ezt most, ismét aláhúztam!) Abból az időszakból, mikor még az egész hívő életed, úgy an bloc, jól szuperált! Nem akarja Isten, hogy a fölött merengj egész nap, hogy milyen is volt az, amikor még Isten valóságosabb volt a számodra! Ő friss forrásod akar lenni, az év minden napján!  

Nem barátom, ne nosztalgiáz! Amit tenned kell az – az, hogy fel kell emelned egy határozott mozdulattal a hátsódat, és fel kell állnod. Tudod, ahogy a gyermekektől is elvárják. Feláll, leporol, továbbmegy. Amit Szellemben kezdtél el, azt ne akard testben befejezni! Neked saját magadnak kell, hit által elszakítanod a rezignáltság, a csalódottság a frusztráltság és a lustaság, vagy akár a keserűség köteleit. Kelj fel, s felragyog néked a Krisztus! Akár milyen állapotban vagy, akár milyen távol lökted magad Istentől, akár milyen szennyesnek érzed is magad. Emlékezzél meg arról, hogy Isten, nem vádol! Nem kárhoztat! Akár mi is van a „számládon” Isten nem bánta meg a megváltásodat, és szeretettel kötelezte el magát feléd! De neked is tenned kell a te részed! Más, ugyanis, nem tudja megtenni helyetted! A kereszténység személyes kapcsolat, a feltámadott Krisztussal. A Múzeum jó dolog a maga helyén, értéke van. De Isten Élő Isten! A hit, élő valóság! A Krisztus követés, dinamikus, életteli, nem a múlt, hanem a jelen kijelentéseiből és csodáiból táplálkozik. Isten várja, hogy meg tedd te is a Te részed. Ne csak a pásztorodtól várd el, hogy aktív és élő hittel szolgáljon feléd. Tegyél hitbeli lépéseket, még ma Isten felé, és garantálom, hogy áldott lesz a karácsonyod, még akkor is, ha ez csak, névlegesen keresztény ünnep.        

Boldog, hittel-teli, ünnepi készülődést! 

A szolgaság földjén.

Avagy a lelki rabszolgaság fáraója a törvénytelenség.

Életutunkon való vándorlás során, az egyik legkártékonyabb aknamunkát a törvénytelenség, az igazságtalanság okozza. Teszi ezt nyíltan vagy kevésbé szembetűnően, de pusztító rombolását felismerhetjük, a megkeseredett, hitet és reményt vesztett, megbotránkozott, és kiégett életek ezreiben, bármerre járunk is a világban, vagy akár az egyházban. A sötétség egyértelmű célja, hogy a törvénytelenség és az igazságtalanság átitassa és uralja ennek a a világrendnek a rendszerét. Hiszen mi is hirdetné hatékonyabban a hazugságát, mint egy törvénytelenséggel, a jó elnyomásával/ellehetetlenítésével, egy ördögi hazugságra épülő rendszer. Ami azt hangoztatja minden sarkon a föld minden részén, hogy nincs Isten, vagy ha van, akkor érzéketlen, gonosz és nem törődik a saját teremtésével. Nincs igazság kiálltja és rámutat, mindarra a temérdek igazságtalanságra, visszaélésre, képmutatásra, hazugságra ami átitatja az élet minden területét az egyéntől kezdve a családokon és más emberi kapcsolatokon keresztül, sport világáig. 

Ezzel szemben Jézus állítása az, hogy egyedül Isten jó, a szó teljes értelmében. Valamint csak Isten, aki teljes mértékben igazságos és szavatartó.

Azt gondolom a végidők sátáni lemezjátszóján nem az istentagadás fog forogni, hanem ez a hazug, alattomban dolgozó méreg, ami azt sulykolja, hogy isten nemhogy jó, hanem egyenesen gonosz, érzéketlen és kegyetlen. Ez a lemez forgott annak idején, amikor az angyalok egy része sátán mögé állt. Ez forgott, amikor az emberpár elhitetése volt soron, és ez szól most is, ahogy kezd mozgás lenni a végidők színpadán. A törvényszegés titkos bűne, az igazság, hazugsággal való feltartoztatása, már igen rég folyik a világban, megmérgezve az emberek szívét, sokszor még a jóakaratú emberek szívét is, akik közül nem egy, szép lassan feladja az árral szemben való küzdelmét, e tendencia miatt. Te ne tedd ezt! Meg kell értened, és tudatosítanod kell magadban, hogy van igaz ítélője ennek a világnak és minden embernek, aki csak felsírt bármikor ezen a bolygón. Ha a szívedben megértve elfogadod, hogy Isten az Ő bölcsességében mindent a megfelelő időben, igazságosan és részrehajlás nélkül fog megítélni és ez által maradéktalanul igazságot fog szolgáltatni, akkor megtetted a legfontosabb lépést a lelki méregtelenítésed területén. „Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz, mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-e igazságot?” Tudom, hogy nem könnyű ezt elfogadni, de attól még ez az igazság, egy nap minden rendbe lesz téve, mind a látható mind a láthatatlan világmindenségben. Ez nem holmi olcsó önvigasztalás, ha esetleg most erre gondolnál, ez Isten ígéretébe vetett reménység, ami nem szégyenít meg, mert bizonnyal megvalósul. Ha valaki csak azzal a gyakorlati ténnyel tisztában van, hogy a Bibliai próféciák mennyire precízen és pontosan és milyen hatalmas nagy számban, beteljesedtek, nem nehéz megértenie hogy a hátralévőek is mind sorban ahogy írva van be fognak teljesedni.  Az igazságtalanságokból fakadó szenvedés, mérgezi a lelket, torzít, elégedetlenséget, frusztráltságot és lázadást eredményez. Ezt meg kell tanulni kezelni. Ez a világ nem lesz jobb! Nem is célja Istennek javítgatni, foltozgatni, mert tisztában van vele, hogy amit ma megvarrna/rendbe hozna a világnak, azt holnapra darabokra szaggatva taposná a világ. Isten az emberekben akar változást elérni a kegyelem örömhíre által, és az Ő beszédének szavával. Egyedül ez az, ami valóságosan, érdemben hatással tud lenni a világ állapotára is. Az antikrisztusi szellem célja a káoszteremtés, a háborúság és gyűlölet életre keltése az igazságtalanság miatti lázadás elérése, a nyomás alá helyezés az élet minden területén, a gazdaságtól kezdve az oktatási rendszeren át a politikát és mindent felölelve. Ez nem összeesküvés elmélet, ez világosan, nyomon követhető az avatottabb szem számára. Az ellehetetlenített, igazságától megfosztott, idegileg kimerült ember, két dologra inspirálódik, e gonosz és sötét erő miatt. A harag által energizált lázadásra, ami kívülre a társadalom felé hat elsősorban. Valamint a reményvesztettségből táplálkozó megkeseredésre, ez belül dolgozik, aminek egyértelmű eredménye a leépülés, annak minden aspektusával együtt. Tehát az önpusztítással együtt járó függőségeket is ide értem. Pált idézve azt mondom, nem kell ennek így lennie! Ezen ördögi terv megfékezésére, felszámolására nincs okosabb döntés, mint amit az evangélium kínál!

Ez pedig az Istennel való megbékélés, a megváltás elfogadása. Nos én azt tapasztalom, hogy minden szempontból tényleg ez a legbölcsebb döntése az embernek, ha a sötétség erőinek keresztbe szándékozik tenni, a maga és mások életében. Természetesen nem becsülöm le azok ellenállását a gonoszsággal szemben, akik szabad akaratukból, Istennel nem számolva élnek. (még jelenleg) De értékhordozó és értékteremtő célkitűzéseikben azon vannak, hogy az életet mind maguk, mind mások számára élhetőbbé/szebbé tegyék. Tulajdonképpen nekik még nehezebb is e harc, mint a hívőknek/nekem, aki Isten oldalán állva kelek és fekszem. Hiszen: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem.” aki mindenkinek igazságot és jogos ítéletet fog szolgáltatni, mikor annak ideje elérkezik. Akár hívő vagy akár nem, a szél fúj, és nemcsak a déli, de az északi is eléri az ember életét. Továbbra se add fel a harcot a lelki rabszolgasággal és a hazugság mételyével szemben! Ha kell, változz és változtass, amiben csak módodban áll és tudod, hogy szükséges. Haladj tovább az árral szemben, mert mindenképp megéri. Keresd az igazságot, vagy ha már megtaláltad úgy öleld magadhoz, mint a haldokló utolsó lélegzetét, mert az Ige világosan szól: „Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével”. Érjen minket ez a nap a teremtővel való megbékélt állapotban, az Ő akaratát követve.

Köszönöm a figyelmedet.           

Gondolataim az unalmas hívő életről.

Sok hívő unalmasnak találja az Istennel való kapcsolatát. Persze ezt nem mondják ki, és igen erőteljesen azon vannak, hogy ezt senki észre se vegye. De akárhogy is ezt sem lehet sokáig eltitkolni. A tapasztalt szem sok olyan dolgot észre vesz náluk, ami sajnos egy igen sekélyes/felszínes kapcsolatról árulkodik. Talán a legelső, hogy nem bíznak Istenben, legalább is a szó igazi értelmében nem bíznak benne. A személyiségük súlypontja nem nyugszik Istenben, még túl sok van megtartva a saját akaratukból, ami nem engedi a bizalom fejlődését. A hit és a bizalom nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz. (Igen sok vélt és félreértett oka van annak, amikor az emberi szív bizalmatlan Isten felé. Ilyenkor szükséges hogy a hívő felülvizsgálja a dolgokat és az arra adott válaszait.) A másik, ami az elsőből következik, nincs imaéletük, vagy az is a kapcsolatra jellemzően, szívtelen, felülete, és hála nélküli. A csak a szükségre koncentráló, követelőző imának nevezett valami, nem a legjobb kapcsolatalakító magatartás. A kapcsolati unalmuk harmadik erőforrása valószínűleg abban rejlik, hogy megunták már, Isten mindig ugyanazt mondja a szívük mélyén. Azaz az „elsős tananyagot”, ami valljuk be, ötödikben vagy még később, valóban unalmas is tud lenni. Gyerekes daccal, lázadással elkezdik egyre jobban kerülni Istent, mert nem tetszik nekik, amit Isten beszédének tűkre eléjük tár újra és újra. De testvérem! Ha az ige tűkre azt mutatja, hogy meg kell fésülködnöd, amott pedig egy nagy koszfoltot le kell mosnod. Akkor érdemes megértened, nem nagyon van más üzent a számodra csak az „elsős anyag”. Mosd le, amit le kell és fésülködj meg. Elmondom Isten, nem fogja megunni, kész százszor is elmondani a leckét, mindaddig ameddig nem készíted el a házi feladatodat! Ne aggódj, tudom, miről beszélek. Aki csapkod, lázad és hisztizik, azok mi vagyunk, nem Isten. Akik megunják a dolgokat, és hűtlenné tudnak lenni az igazság követésén, azok mi vagyunk és nem Isten. Nem a mennyei dolgok unalmasak! Nem Isten unalmas! Nem a hívő élet unalmas! Ha valami unalmas, az-az ember kemény szíve! Ez tényleg unalmas. Isten számára mindenképp, de azt gondolom az igazságot szerető emberek számára is nagy kihívás a keményszívű ember, aki mindig másra vagy a körülményekre mutogatva indokolja, a számára valóban unalmas hívő életet. 

Köszönöm a figyelmedet.