A legelső és legfontosabb probléma, amikor vak vezet
világtalant. Tehát egy olyan ember akar másvalakit elvezetni az élő Istennel
való kapcsolatba, aki maga is nélkülözi ezt a kapcsolatot! Szorosan ide kapcsolható,
amikor valaki megismerte már Istent, de mivel nem jár az Úr vezetésében,
megtűrt bűnökben él, amiből esze ágában sincs megtérni, nincs „birkózása” a
bűnnel, azaz hiteltelen. Világi nyelven bort iszik, és vizet prédikál. Annyi
különbséget azért, az ilyen embernél észrevettem, hogy e súlyos probléma
ellenére, ha nem is minden esetben, de Isten élő vize, ha zavaros és áporodott
formában is, de ki tud folyni az ilyen edényéből, és áldás tud lenni. Valahogy
úgy képzelem ezt, mint amikor egy sivatagban vándorló kiszáradt ember/ ez az
Istent még nem ismerő ember/ végre talál némi igazi, iható vizet, még ha az
áporodott és piszkos is, de legalább víz, igazi víz. Ha ezzel él, túléli azt az időt ameddig Isten
jobbat ad neki. Természetesen Isten akarata az, hogy tiszta, friss, és
megfelelő mennyiségű víz legyen a mi edényünkben, a környezetünk megitatására. Azaz
az Istent kereső emberek, hitelesen a teljes evangéliumot eléjük tárva
szembesüljenek az Isten örömhírével. Isten, irgalmasságból ilyenkor azt a
személyt, személyeket nézi, azok hitére reagál,
akik felé a szolgálat a bizonyságtevés történik, és a meglévő problémák
ellenére, áldást tud adni befedezve a szolgáló/bizonyságtevő pocsék állapotát.
Természetesen legtöbbször erre nem kerül sor, már csak azért sem, mert nem jellemző,
hogy a fent vázolt emberünk bárkinek is bizonyságot tenne. De ha mégis előfordul
ilyen szituáció, leginkább Isten irgalma és az adott ember hite az, amit Isten
megjutalmaz! A repedezett, kicsorbult, koszos és kívül belül piszkos és
valamilyen szinten egyértelműen képmutató cserépedényt Isten ez esetben nem tudja nagyon figyelembe venni.
Tehát
friss vizű, hiteles, élő vizet adó szép állapotban lévő edény legyél.
A következő bizonyságtevéskor előforduló gyakori hiba az,
amikor nem az evangéliumot, hanem huszadrangú, még ha amúgy fontos dolgot
/témát kezdünk el feszegetni. Ennek eredménye legtöbbször, a kiakadás, a sértődés,
az igazi lényeg /örömhír/ teljes figyelmen kívül hagyása. Más szóval nincs
eredmény, csak háborúság, további érthetetlenség a keresztény kinevetése
illetve bolondnak nézése, nyíltan vagy a háta mögött.
Mire gondolok? Tegyük fel valaki, odamegy hozzád, hogy
tetováltatni szeretné az édesanyám szót a karjába. Mit szólsz hozzá? / Az most
lényegtelen hogy tudja vagy nem, hogy keresztény vagy. /
Te azt mondod neki,
hát figyelj a tetkó tök gáz, eszedbe ne jusson. Ez bűn és a bűn elválaszt
istentől, mert utálja. Eredmény: A kérdező falnak csapódott, amit te állítottál
neki figyelmetlenül. Valószínűleg a beszélgetésnek itt vége is, és az emberünk
még távolabb került Istentől, mert az ö szemszögéből, pont most bizonyosodott
meg arról, hogy ezekkel, a keresztényekkel tényleg nagy a baj, merevek,
érzéketlenek, sötétek „hiszen én, csak anyám nevét akartam magamra varratni, mivel
nagyon szeretem az édesanyámat. Nem is értem, miért baj ez?
Remélem sikerült átadnom a gondolatmenetet, ha a példabeli
tetoválás, nem tetszik, helyettesítsd be mással, csak értsd meg a lényegét a mondandómnak.
Az első rangú üzenet az evangélium hirdetése, nem pedig egy amúgy
ténylegesen fontos, de huszadrangú dolog. A párbeszéd akár így is alakulhatott
volna:
- Köszönöm hogy érdekel a véleményem, nézd nagyon nagyra
értékelem, hogy így szereted az édesanyádat, hogy képes vagy még magadra
varratni is a nevét. Tudtad, hogy a szülök, szeretete kedves dolog Isten
szemével nézve is. / Fal sehol, a beszélgetés ebben az esetben valószínűleg folytatódik./
- Istent most hagyjuk ki, a te véleményed érdekel.
- Nézd, nem tudom kihagyni, mivel én igyekszem mindenben számolni
Isten bölcsességével/igazságával. /ütközés az van, de fal továbbra sincs/
- jól van, csak válaszolj már, a karomon lejjebb vagy
feljebb készíttessem, és simát vagy színeset kérjek.
- én lejjebb és színesben készíttetném, de van ennél egy
mélyebb kimutatása is a szeretetnek, remélem tudod? Én ez mellett döntöttem és
ezért is tartom többek között feleslegesnek az ilyen külsőségekre koncentráló kimutatást,
mint a tetoválás. /két különböző gondolkozásmód találkozik épp, de nincs
feszültség/
- Mélyebb? Mire gondolsz?
- Isten azt kéri, hogy a szeretetünk leginkább a legbelsőnkből
fakadjon fel az Ö segítségével.
Mit ér, ha a varrás rajtad van, de gorombán és indulatosan
beszélsz anyukáddal. Vagy ha úgy látod szükségesnek, becsapod önérdekből. Ezért
mondom szerintem, fontosabb, elsőnek Istenből merítve valóságosan szeretni és
ezt megélni, ezek után ráérek átgondolni, hogy szükséges e az a varrás vagy
nem. Bár, valószínűleg ha Istenre figyelsz ö ráébreszt, ebben is az ö akaratára,
de nyilván ehhez a csodához közeledned kell hozzá. Ö régóta vár már rád!
- Érdekes egy fazon vagy te hallod, erre még így nem is
gondoltam.
Gondolom érthető, hogy ez utóbbi beszélgetés sokkal inkább
helyesebb, és egy egészséges folytatást is magában hordoz. Ezért az a
javaslatom, hogy első sorban az igazságot és azon belül is az örömhírt adjuk az
embereknek, mint aranyalmát, ezüst tálon. Ne pedig huszadrangú témákon
táncoljunk az igazságot furkósbotként lengetve.
Ha eddig nem tudtad, a környezeted, még akiről nem is
gondolod az is rendszeresen mér, vizsgál, analizál, mindezt egy célból. Választ
akar arra, hogy érdemes e kereszténynek lenni?
Isten adjon nekünk bölcsességet, hogy igenlő válaszra
jussanak!
Köszönöm a figyelmed.
