A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természetfeletti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természetfeletti. Összes bejegyzés megjelenítése
hétfő, augusztus 31, 2026
vasárnap, április 29, 2018
Vigyázz a szívedre! Vigyázz a hitedre!
„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik
elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva:
Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a
bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-e
Isten e világnak bölcsességét? Mert minekutána az Isten bölcsességében nem
ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetsszék az Istennek, hogy az
igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket. Mert egyfelől a zsidók jelt
kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek. Mi pedig Krisztust
prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek
pedig bolondságot; ámde magoknak, a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint
görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét. Mert az Isten
bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtlensége erősebb az
embereknél.”
Ahogyan a jelen
időben tetszik Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által, tartsa meg a
hívő embert, melynek központi igazsága a megfeszített (a miattunk és mi
érettünk meghalt és feltámadott) Krisztus prédikálása. Istennek éppen úgy
tetszésére van, amikor gyermekei megteszik a szükséges lépéseket, hogy a
szívűket és a hitűket Isten kegyelmében és áldásában, megőrizzék.
Ennek a „bolondságnak” az elfogadása, és megélése, egyben
egyfajta visszaigazolás is Isten felé, hogy itt vagyok Uram! Az, ez mellett
való hűséges kiállás pedig létfontosságú, mind a hívőknek, csak úgy, mint a
világiak számára, mert az elsőnek helyet készít, a második számára pedig ítélet
visszatartó hatása van. (A világosság és a só végzi a munkáját)
Az Igehirdetés bolondsága, bármilyen mélységben is lássa át
valaki elsőre, nem egyébért történik, mint, hogy az ember hazataláljon a teremtőjéhez,
és vele megbékülve, ezután hitből és hit által éljen. Így ápolja, és becsülje
meg az Istennel való kijelentésen alapuló személyes kapcsolatát. De meg kell,
látnunk azt is, hogy pontosan ez az a pont, (a MI HITÜNK) amit kulcsfontossága
miatt, sátán mindig is támadott, kihívások elé állított, és felszámolni igyekezett.
Mind a mai napig, fő célkitűzése, hogy a hívő ember és Isten között,
bizalmatlanságot építsen ki, és az ebből létrejövő hitetlenség által,
kapcsolatromlást, vagy szakadást idézzen elő.
Sokan elfelejtkeznek, hogy a hit, oly annyira támadva van,
több helyről is, (világ, korszellem, az élet nehézségei, a bukott természetünk,
a gonoszság szellemei stb. stb.) hogy Isten egyenesen felkér, a szívünkben lévő
hit megvédelmezésére, az azért való tusakodásra, a hit harcának megharcolására,
de még tovább is megy, és még a hitnek elsősorban otthont adó szívűnk védelmére
is utasítást kapunk.
„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert
abból indul ki minden élet.”
„Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy
írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy íntőileg írjak
néktek, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott.”
„De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited:
te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.” A mi Urunk Jézus
Krisztus, közbenjár az Isten gyermekeiért, hogy hitük megmaradjon, azt meg
tudják őrizni, a szerint tudjanak élni. Ezért teljesen jogosan teszi fel a
kérdést, amikor felkel tenni. Miszerint: „hogy van, hogy nincsen hitetek?”
A hit, az élő és tevékeny, azaz gyakorlati tettekben megnyilvánuló/teljességre
jutó hit, rendkívül fontos a hívő életében. Ez a hit, nem emberek bölcsességén,
nem meséken és kitalált történeteken áll! Nem a teológusok jól vagy kevésbé jól
megfogalmazott és precizitásra törekvő részletfeltáró megfogalmazásaikból
származik. Nem az írástudók, sokszor gyakorlat nélküli beszédéből jön létre az
emberi szívben. Hanem csak is, és kizárólag a Szent Szellem hozza létre és
táplálja, az Isten beszédének/igazságának a számunkra való megelevenítése, és
szívünkbe ültetése/kijelentése által. Ezt a csodát pedig, noha változatosan, de
egyértelműen Isten erejének, felénk való megnyilvánulásaként is megéljük. Ez
olyan valóságos ERŐ behatás Istentől, a személyiségünkre, hogy egész életünkben
a (ha megőrizzük) hitünk alapjának fog
bizonyulni.
„És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti
hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék.” Azt gondolom, az Isten erejének
megtapasztalása nélküli hit is becsülendő, de be kell látni, nem Isten akarata,
mert az ilyen hittel rendelkező ember, nem, vagy csak nagyon „gyengén
muzsikálva” tudja Krisztus hirdetni, és a hívő életét Isten akaratában megélni.
„Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljön reátok:
és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában
és a földnek mind végső határáig.”
„Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer
megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a
Szent Léleknek, és megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak
erőit,”
Nos amikor csak tehetem, felhívom Isten gyermekeinek a figyelmét, hogy
itt, hívő emberekről és nem világiakról szól az ige. Ez alapján meg kell
érteni, hogy a hívő emberek előtt, nem lehetnek ezek ismeretlenek, mármint ezek
a megtapasztalások: Kijelentés általi megvilágosodás, mennyei ajándék ajándékok
elfogadása, Szent Szellem vétele, Isten jó beszédének a fogyasztása és megízlelése,
találkozás a jövendő világ erőivel. (véleményem szerint ezek, leginkább a Szent
Szellem és az Istentől való angyalok munkája, csodák és erőbehatások a hívő
ember életében)
Tehát láthatjuk, hogy a hit, nem csak egy igazságnak tartás,
egy pozitív reagálás a biblia szavai felé. Hanem nagyon is konkrétan átélhető,
Istentől való, az Ő természetfelettiébe is kinyúlni tudó, szívbéli magatartás.
Ez bizony jóval több, mint elmebeli hit, nem vallásos igaznak tartás, és hinni
akarás csupán. Ez Istentől való kijelentés, az Ő konkrét személyes és maradandó
bemutatkozásainak az átvétele érdekében.
Most, hogy valamennyire felsejtődött
menyire fontos az igazi hit, és annak megőrzése, itt szeretném megemlíteni,
hogy számos bibliával kapcsolatos film, videó, teológiai tanulmány és
tudományos eszmefuttatással találkozni, amelyeknek egy konkrét célja van, a
hited meg-rablása, felszámolása. Valamint rengeteg olyan információ, pletyka, részigazságokkal
fűszerezett csúsztatás is létezik, mely szellemiségéből eredően, a hitedet
mérgezni, hatástalanítani akarja. De TE:
Vigyázz a szívedre! Vigyázz a hitedre!
Köszönöm a figyelmedet!
hétfő, június 19, 2017
Isten erős és hatalmas!
Elszomorító, hogy még számos hívő is, valósabb erőt tulajdonit a sátánnak, mint a mindenható Istennek. Szándékosan nem a nagyobb, hanem a valósabb szót használtam. Mert noha hiszik, hogy Isten erősebb, de ennek tényét a múlthoz kötik, vagy kitolják a mennyei helyekre. Szeretném most egy kicsit más oldalról megközelíteni a szellemi
ajándékok témáját, főleg a megszűnéselméletet elfogadó hívő testvéreim előtt. Az első,
amit le akarok szögezni, ha valaki nekilát és a biblia első könyvétől kezdve a
jelenések könyvéig, áttanulmányozza a bibliát, az emberi kultúrákat, és
történéseket. Azt fogja tapasztalni, hogy mind az Ó mind az Új szövetség
beszámol arról a tényről, hogy a természetfeletti jelen volt és van az emberek
/ népek életében. Jelen van, mégpedig a szellemvilág mindkét pólusát képviselve.
Isten országa, és a bukott szellemvilág is a maga ezerarcúságával, mindig is
befolyással bírt az emberi nemre. Hol gyengébben, hol erőteljesebben, de minden
időben minden évszázadot felölelően, megállapíthatjuk ezt. Ezt a reális feltételezést, úgy gondolom,
jogosan vehetem kiindulási pontnak, ami a jelenre is egyértelműen érvényes. Több
mint egy évtizede, tudatosan kísérem figyelemmel az embereket ért, szellemi
hatásokat, befolyásokat, és az ilyen irányú kapcsolattartásokat, mindkét
oldalon. Megszámolni sem tudom hány videót és a témához kapcsolódó
publikációt, tanulmányoztam át. Ezt csak azért említem meg, mert tisztelem az
olvasót annyira, hogy ne hasra csapásra gondoljon, amikor a véleményemet
olvassa. Azt is szeretném kiemelni, hogy konklúzióm, nem azért az ami, mert
karizmatikus gyülekezetben ismertem meg az Úr Jézust, és lettem hívő ember. A szentírás igazságait amelyek, pró és kontra számolnak
be a szellemi behatásokról, itt most nem részletezném. Ki mélyebben, ki
kevésbé, de mindannyian tudjuk, miről beszélek. Figyelmemet most a jelenünkre
szegezem, és mindjárt el is ismerem, hogy annyi zűrzavar és annyi visszaélés és
annyi gonosznak látszó szellemi tevékenység veszi körül a hívő életet és a
mindennapokat, hogy tényleg nem csodálkozom azon, hogy számos keresztény, lehetőleg
sehogy, vagy ha mégis, akkor csak madártávlatból, és merev betűbe zárt, többnyire
hagyományokra épülő teológiával közelítik meg ezt a szerintem igenis sarkalatos
kérdést. Sarkalatos és valóban életbevágó, hogy mi hívő emberek, hogyan látjuk
a természetfeletti kérdését a mindennapokban. Tájékoztatásul elmondom,
napjainkra (tucatnyi videóval tudom alátámasztani) az okkult és démonikus
kapcsolatokat igénybe vevő, ilyen szövetségeket vállalni akaró emberek,
hatalmas léptekkel haladnak előre, és terjesztik és növelik, a gonoszság
duzzadó táborát a környezetükben tudva/ vagy épp tudatlanul, és bukott, természetfeletti erőben járnak.
A keresztény oldalt megfigyelve, az a tapasztalat, hogy jelentős
lemaradásban van Isten népe a legtöbb gyülekezetet érintve, leginkább pont ott, ahol bármi okból is, de nyílt ellenállás és érthetetlen elutasítás van, mind a démonológiával kapcsolatosan mind a szellemi ajándékok terén. Pedig kétségtelen, hogy ugyan az, az erő, ami
rendelkezésre állt a kereszténység számára az első tanítványok kiküldésétől, ma
is épp úgy rendelkezésre áll. Isten nem változik, és ahogyan támogatta az Ő
népét / szolgáit, ma ugyan úgy ezt megteszi, illetve megtenné, ha
hitetlenségünkkel és hagyományrendszerünk merevségében, és más bűneinkkel nem
gátolnánk, és akadályoznánk ebbéli terveit. Mégis sokan még mindig, azon
vitatkoznak, vannak e gonosz szellemek, létezik e valóban Istentől való
nyelveken szólás, működhet e még Isten, mint csodatevő, és más hasonszőrű kérdésfelvetések. Mintha készakarva, vagy
félelemből, vagy téves, nem felülvizsgált teológiai látásból fakadóan, direktbe
az ördög malmára hajtanák a vizet. Véleményem szerint ennek az egésznek a
gyümölcseit figyelve, azt látom ez mögött is sátán ravaszsága áll. Hiszen az,
amit Jézus kért a tanítványoktól, és amire az apostolok is felhívták a figyelmet,
valamint, amit minden idők odaszánt hívői is többnyire igazoltak, tudni illik, hogy Isten
erős, harcos és hadakozó Isten, akinek gyermekei Isten erejében járhatnak és
hitük Isten erején nyugodhat. Mintha nem létezne. Mintha egy sarki bűvésznek,
egy gurunak egy illuzionistának vagy a sötétségben mélyebben lévőknek, nagyobb szellemi
erejük és jobb rálátásuk lenn a szellemi és pszichikai erőre, mint a
keresztényeknek. Hát ez elszomorító, ugyan úgy mint az a kategória, aki az Uram-uram körbe tartozik. Akiknek az Úr, azt
kénytelen majd mondani, hogy nem ismertelek benneteket. Használták az Isten
beszédét, használták a nevét, csodákat is tettetek, mégis ez mind igazából
róluk szolt, ez mutatja leginkább, hogy nem voltak az Úr ismerői, (akkor nem
maguknak éltek volna, keresztény köntösben forgolódva, világi mérték szerint
élve.) és az Úr sem ismerte őket.
De ez a ló másik oldala, nekünk pedig a közepére kell ülnünk,
így lehet stabilan előre lovagolva haladni. Azaz elfogadva az Isten Szellemének
ma is munkálkodó hatalmas erejét, ami kész megnyilvánulni az ige igazságának
megerősítőjeként. Mind a szellemi ajándékokban, mind a jövendő világ erő-megnyilvánulásaiban.
Hívő emberként, Isten katonájaként, kész kell legyél arra, hogy Isten ha úgy
látja jónak, egy csodában egy természetfeletti erő- megnyilvánulásban ott és
úgy, és az felé használjon ahogyan az, az Ő dicsőségét szolgálja. Mi pedig ne
akadályozzuk Őt hitetlenséggel, lázadással, kicsinyhitűséggel. Mert ilyen esetben,
mint ahogy az meg is lett jegyezve egy alakalommal,
„Pedig én tanítottam járni Efraimot; ő vette őket karjaira, de
ők nem ismerték el, hogy én gyógyítottam meg őket.” És az újszövetségben: „Nem is tőn ott sok
csodát, az ő hitetlenségük miatt.” Érdemes utána nézni, hányszor fedte meg Jézus a tanítványokat hitetlenség miatt. Sokkal többször mint azt gondolnánk.
El kell végre fogadnunk, Isten elvárja, hogy gyermekei ne
legyenek hitetlenek semmilyen területen, semmilyen akarata szerinti és jó
gyümölcsű igazsággal szemben. Meg kell értenünk, hogy Isten jövőbeni terveit
nem akadályozhatjuk erőtlenséggel, egy esetleges okkult vagy más negatív
szellemű találkozásban/ csatában, akár saját magunkban, akár a világban kint.
Az erőtlen keresztény, luxusát egyszerűen már nem engedhetjük meg, ha sikeresen
akarjuk futni a hit pályáját.
„Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak,
megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, és
megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,” Szeretettel
kérdezem meg tőled: Megvilágosítottál? Részese lettél a Szent Szellemnek? Megízlelted
az Isten jó beszédét? és a jövendő világ erőit? Azt is megízlelted? Miben
mutatkozott ez meg? Be tudsz számolni erről? Vagy, sajnos nem. Nem, mert azok
közé tartozol még, akik hite, nem Isten erején nyugszik, hanem Pál szavai
szerint emberi bölcsességen.: „és az én beszédem és az én prédikálásom nem
emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek
megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek
erején nyugodjék.”
Most akkor azt mondom, hogy akinek nincs Istennel megélt
természetfeletti tapasztalata, soha nem mozgott még Isten akaratában és Isten
vezetésében a Szent Szellem erejében, ezen a területen, akkor az, egy másodrangú keresztény? NEM!
Nem ezt mondtam, nem is mondhatnám. De azt állítom, hogy Isten Szelleme és
annak ereje nélkül, igen gyenge és vérszegény kereszténységet tud csak megélni
az ilyen hívő. Ez pedig semmi képpen, nem Isten akarata. Főkként nem annak
fényében, hogy a világban a sátán által félrevezetett, és Isten gyermekei ellen
bármikor támadni kész sötét erők, egyértelműen egyre nyíltabban mutatkoznak, és
a sátáni lázadó birodalom hierarchiájában legalulra bekapcsolódó negatív
szellemi erővel töltekező emberek, abszolút nem tétlenek, hanem erőteljesen
kiszolgálják sátán tervét. Amikor tanulmányozzuk a bibliában az Istennel együtt
munkálkodó embereket, megfigyelhetjük, hogy alapjában véve, bátor, jellemes, és
Isten erejét ismerő / felismerő, és ha kellett, azt szolgáló csatornák voltak. Lehet, hogy én többször voltam padlón mint te, az is meglehet, hogy a gyakorlati szolgálatokban is számos pofont kaptam és követtem el hibákat is, nem is egyet. De vélhetőleg jobban is ismerem a frontvonalat és a harc izzadságát is, ezáltal. Teljesen megvagyok győződve arról, hogy Istent nem dicsőíti, az erőtlenség, nem örül, ha valaki úgymond, csupán íróasztal keresztény. Krisztusnak jó vitézei vagyunk mindannyian. Az rendben van hogy nem mindenki tábornok, nem mindenki hadnagy. De mindenki aki hívő az katona is egyben. Egy katonától pedig elvárható a jó erőnlét, a fegyver és terep ismeret, és még sok minden más is. Nincs más lehetőség, ahogy haladunk előre a teljes délig, meg kell tanulni mint tananyagot az Isten erejében való járást is, még ha minden módon akadályozza is ezt a sátán.
„Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr.”
„Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr.”
„Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek, mivelhogy
nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.” Isten gyermekeinek nem elég csak a teológia, az írások ismerete, épp annyira szükséges hogy ismerjék Isten hatalmát, erejét, amellyel a törvényszegést fékezi és töri ebben a jelenvaló világban.
Köszönöm a figyelmed.
csütörtök, március 16, 2017
Ne olvass olyan könyvet, ami nem hű a címéhez.
Köszönöm a figyelmeteket.
Címkék:
Bibliai Látásmód,
gyülekezet,
jó fa rossz fa.,
karizmatikus,
kereszténység,
petíció,
szellemi ajándékok,
szolgálati ajándékok,
természetfeletti
vasárnap, október 09, 2016
Channeling a modern kori spiritizmus.
Van a kereszténységnek egy olyan
radikális ellensége, amely milliók üdvösségének elvesztéséért felelős, ez
pedig nem más, mint a spiritizmus, a modernizált nevén chanelling (csatorna). Napjainkra számos okkult gyakorlat öltözött elfogadhatóbb
kompatibilisebb formába így a spiritizmus is. Ez a démonokkal kommunikáló
okkult ág, még a biblia igazságaira és a kereszténységre is képes hivatkozni /persze
helytelen módon/ csak hogy megtévessze az embereket. Sajnos mivel egész
gyakorlatias módon és igen gyorsan hoz létre kapcsolatot a tisztátalan
szellemekkel így a démonok, előszeretettel segítik elő ezeket, a
kapcsolatfelvételeket, a legkülönfélébb természetfeletti jelek és csodák
alkalmazásával. Szorosan ide kapcsolódik a kopogás által, asztaltáncoltatás
által, tárgyak mozgatásával üzenő szellemek. Az író médiumok, és más házhoz, és
házak mellett kialakított létesítményekhez köthető szellemek, a generációs
halotti szellemek tevékenysége, ezeket familiáris szellemeknek is nevezik.
Mondanom sem kell, hogy a halottak napja, amit világszerte igen fontos
eseménynek tartanak sajnos hazánkban is. Nem csak ünnepnapok ezeknek a gonosz
tisztátalan szellemeknek, hanem egyenesen, egy feltöltő vitalizáló „szabadság”
is, ahol újra és újra erőt merítenek, és hatalmat legalizálnak az emberi sorsok
felett. Mielőtt félre értés lenne, leszögezem, nem az elhunyt szeretteinknek
való végtisztesség megadásáról és az időnkénti kegyhely rendberakásáról
beszélek. Ezeknek nyilván van egy létjogosultságuk. Én a halottakkal (ezek nem
az elhunyt szeretteink lelkei, hanem démonok) való beszélgetés, a hozzájuk való imádkozás, a
segítségül hívásukról beszélek. Illetve az ezeket kiszolgáló médiumokról.
Ezeket a tevékenységeket a bibliai kifejezetten tiltja. A démonoktól való tudakozódást, a halotti
szellemekre való hallgatást a velük való szövetségkötést Isten gyűlöli! Ilyen kapcsolatokat
azért vállalnak, keresnek az emberek, mert a nagyon szeretett és elvesztett
házastárssal, rokonnal, szülővel, gyermekkel, való újbóli kapcsolatot kínálják.
(természetesen nem ez történik) de mivel ezek a tisztátalan halotti szellemek,
démonok száz százalékig hiteles és titkos információkkal, teljesen azonos
hanghordozással, hangszínnel, kiejtéssel bírnak és tudják utánozni az elhunyt
szeretteinket, így hitetésükkel igen sikeresek. Képesek asztrál kivetüléseket
is előidézni, ahol elhunyt személy teljesen meggyőző és hitelesnek tűnő arcát,
de akár egész testét bizonyos mértékben láthatóvá tudják tenni rövidebb hosszabb
ideig. Sajnos a régi és a modern spiritiszta szeánszokon ezek a gonosz és
hitető szellemek, olyannyira hiteles információkat, titkos dolgokat jelentenek
ki a médiumnak, hogy már ez gyakran megtöri, felszámolja az ember ellenálló képességét,
és teljesen áldozatul esik a bukott szellemvilág hitetésének. De ha ez nem
lenne elég, az ilyen szeánszokat igen gyakran valóságos gyógyulások jelek is kísérik
melyek célja a spiritiszta személyének és közléseinek igazolása.
Sátán itt is utánozza Isten munkáját.
De természetesen az ilyen spiritiszta rendezvényeken elhangzó közlendő, és megerősítő
természetfeletti jelenlét, nem Isten evangéliuma nem a Szentírás igazsága, és
nem a Szent Szellem erejének munkája, hanem ördögi lények mesterien tálalt
hitetése. Természetesen, mint minden okkult területen itt is sokan nem igazi
spiritiszták médiumok, hanem anyagi haszon reményében adják ki magukat annak.
De ez még a jobbik eset, innen még viszonylag könnyebben van vissza út, a
világosság felé az Istenhez való megtérés felé. A valós gyakorló okkultizmusnál
sajnos az igazi megtérés vagy csak e dolgokkal való szakítás, már lényegesen
ritkább. Nyilván gonoszságukban és démonikus szövetségeikben, az igaz
varázslódoktorok, sámánok, boszorkányok, spiritiszta médiumok, jövendőmondók,
és más régi vagy modern okkultisták, irdatlan sok kárt tudnak okozni, és okoznak
is, leginkább ott, ahol nincs Isten dicsőségé és Jézus Krisztus megváltói nevének/vérének
ismerete és az abban gyökeredző bibliai hit.
Isten azt kéri legyünk józanok! Az
élő embereknek, nem halottakhoz kell fordulni segítségért és egyáltalán
bármiért, hanem Istenhez! Szeretnék egy pár igeverset megerősítésetekre
megemlíteni, és természetesen azért is mert az IGE hatalmas ereje és dicsősége,
szétzúzza a hazugságnak és a gonoszságnak minden erejét!
„Mikor te bemégy arra a földre,
amelyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek
utálatosságai szerint. Ne találtassék te közötted, aki az ő fiát vagy leányát
átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; Se
bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző; Mert mind
utálja az Úr, aki ezeket műveli, és ez ilyen utálatosságokért űzi ki őket az
Úr, a te Istened te előled. Tökéletes légy az Úrral, a te
Isteneddel.
Mert ezek a nemzetek, akiket te
elűzöl, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet
az Úr, a te Istened. Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a
te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!”
„És ha ezt mondják tinéktek:
Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik sipognak és
suttognak: hát nem Istenétől tudakozik-é a nép? az élőkért a holtaktól kell-é
tudakozni?”
„És átvitték fiaikat és leányaikat
a tűzön, jövendőket mondtak és varázslást űztek, és magokat teljesen eladták a
bűnnek az Úr bosszantására.”
„És fiait átvitte a tűzön a Hinnom
fiának völgyében; és az időnek forgására ügyelt, jövendőmondásokat,
varázslásokat és szemfényvesztéseket űzött, ördöngösöket és jövendőmondókat
szerzett, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra
indítaná.”
„És összeveszítem az egyiptomiakat
az egyiptomiakkal, és egyik hadakozik a másik ellen, kiki felebarátja ellen,
város-város ellen, és ország-ország ellen.
És elfogyatkozik az egyiptomiak
lelke ő bennük, és az ő tanácsát elnyelem, és tudakoznak a bálványoktól,
szemfényvesztőktől, halottidézőktől és jövendőmondóktól.
És adom az egyiptomiakat kemény
úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, a seregeknek
Ura.”
„Van egy férfiú a te országodban,
akiben a szent isteneknek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány,
és az istenek bölcsességéhez hasonló bölcsesség találtatott benne, és akit
Nabukodonozor király, a te atyád, az írástudók, varázslók, Kaldeusok és
jövendölők fejévé tőn; igen, a te atyád, a király;”
Isten népe ha Istennel jár, ha
Isten beszédére figyelmez, azt megbecsüli, akkor akár tízszerte is bölcsebb és
okosabb lehet, mint bármilyen okkult ember ezen a világon. És ez bizony sok esetben szükségeltetik, hogy Isten igazságának terjedését minél kevésbé tudják az ördög csatlósai akadályozni.
Köszönöm a figyelmeteket.
Címkék:
Bibliai Látásmód,
channeling,
ezoterika,
familiáris szellemek,
halotti szellemek,
Jézus Krisztus,
Jézus vére,
okkultizmus,
spiritizmus,
természetfeletti
szombat, május 23, 2015
Pünkösdi gondolataim.
Mi, akik kegyelmet kaptunk és a Szent Szellem munkája által,
befogadtuk Jézus Krisztust az életünkbe/a szívünkbe. Egyben kiváltságba kaptuk
azt a lehetőséget is, hogy pünkösd idején megemlékezzünk, és tiszta szívvel
méltassuk a Szent Szellemet, aki mindig és mindenhol felemeli és dicsőíti a mi
urunkat és megváltónkat, Jézus Krisztust. Természetesen, amikor a
Szentháromságban kijelentett Istent imádjuk, magasztaljuk egyben mindhárom
Isteni személy előtt, kifejezzük a hódolatunkat! Mégis helye van a hívő ember
életében annak is, hogy egy-egy Isteni személy, értünk tett/végzett munkáját
is, időnként részletekbe menően és személy szerint is méltassunk, arról
megemlékezzünk.
Ezért a teljesség igénye nélkül, felsorolok pár olyan tényt,
melyet a Szent Lélek/Szellem
tett, illetve tesz az életünkben. Ami még inkább emeli a
pünkösdi hálaadásainkat és Istendicséretünket.
Az Isten megismerése a megtérésünk/hitre jutásuk a Szent
Szelem fáradhatatlan munkája is volt, hiszen az Atya Ö általa vont és vezetett
el Jézus, Krisztusként való felismeréséig.
Aztán a hívő életünk hajnalától kezdve Ö az aki elvezet
bennünket minden igazságra, a Szent Szellem az aki segít értelmeznünk,
befogadnunk és megemésztenünk az ige, az élet kenyerét!
Ismét csak Ö az aki felruházza a tanítványokat mennyei
erővel, hogy hitelesen képviseljük az Úr Jézust itt a földi szolgálatunk
idejében.
Ö az aki kimondhatatlan fohászok által van segítségünkre a
kritikus időszakokban.
Ö az aki egyéni életünket és szolgálatunkat megáldja ajándékaival
és munkálja bennünk a Szellem gyümölcseit, hogy áldásban részesüljünk és áldást
osszunk meg a környezetünkben.
Ö az aki elpecsételt bennünket az örök váltság napjára, aki szüntelen
kész vigasztalni és pártfogolni az életünk minden idejében és minden élethelyzetében.
Valamint Ö az aki megeleveníti a mi halandó tagjainkat/testünket
aki az elragadtatásunkkor, vagy feltámadásunkkor Isteni munkájával szintén mellettünk
fog állni.
Hála és áldás az Atyának Jézus nevében, azért hogy megengedte,
és lehetővé teszi, mindannyink számára hogy Isten akarata szerint újra és újra betöltekezzünk/vegyünk
Szent Szellemet, mégpedig mérték nélkül, hiszen Ö kész jelenlétét így megosztani
velünk!
Minden kedves olvasómnak/bloglátogatónak sok sok áldást kívánok Pünkösd alkalmából!
Címkék:
Biblia,
erő,
evangélium,
hatékonyság,
hívő,
Isten országa,
Jézus Krisztus,
megértés,
pünkösd,
Szent Szellem,
természetfeletti,
újjászületés
péntek, február 20, 2015
Milyen természetfeletti kihívások érhetik a keresztényeket?
Talán érdemes ezt a témakört azzal kezdeni, hogy egyszer és
mindenkorra minden hívőnek tudatosítania szükséges hogy a biblia szerint
amennyire igaz, az hogy Isten gyermeke, épp annyira igaz az a tény is hogy
egyben Isten katonája is! Az Úrról tudjuk hogy vitéz harcos! 2Móz 15:3 szerint.
De a katona, harcos, birkózó versenyző képet is a keresztény emberről igen
gyakran kiolvasni a bibliából. Nos nézzünk is meg egy ilyen igeverset: „Egy harcos sem elegyedik bele az élet
dolgaiba; hogy tessék annak, aki őt harcossá avatta.” 2Tim 2:4
Ez az igevers arra figyelmeztet, hogy egy katona az nem
civil! Nem teheti azt amit a civil lakosság tesz, mint katona minden
tevékenysége rendbe szedve, sokszor órára /percre le van osztva. Ha egy civil
nem tud pontosan lőni nem probléma, de egy katonánál ez nem megengedhető, ahogy
az sem hogy ne ismerje a rendelkezésére álló fegyverkészletet és lehetőségeket.
De van egy másik nagyon fontos tény, amivel minden katona tisztában van. Mégpedig az hogy létezik olyan, hogy ellenség.
Pontosan így van ez a szellemi életben is. Egy hívő embernek
tudni kell hogy harcban áll!
Mégpedig nem csak a saját ó természetével, nem csak a
világgal, hanem a bukott szellemvilág minden lázadó lényével szemben is. Ez a
háború egyértelmű, természetesen a legtöbb keresztény a harcnak eme része nem
vagy csak alig érinti, /most még/ de bármikor eme határvonalon találhatja magát főleg
akkor, amikor szorosan és egyenesen követi és képviseli az Ö megváltóját és annak
akaratát jövő világában.
Természetesen már maga az ó természetünk megfeszítésének
folyamata a vele való egész életen át tartó birkózás is a természetfeletti kihívás
melyben Isten kegyelme nélkül teljes mértékben alul maradnánk. A Lázadás a bűn, sátánban gyökeredzik. A felfuvalkodottság az egoista kevélység/büszkeség
megrontotta a belsejét és a gonoszság titka, ebből a belsőből származik, amiről
az írás igen keveset beszél a számunkra. Sátán bűnben leledzik, és aki a bűnt cselekszi az
magához sátánhoz kapcsolódik egy adott mértékben. Ebből fakadóan a világ is, a
maga gonoszsággal átitatott rendszerével melynek fejedelme az „e világ istene”
azaz a sátán. Szintén egy természetfeletti kihívást jelent az Istennel
megbékült és Öt szolgálni szándékozó hívő ember számára. De ezen túl is létezik még ilyen terület, amely azt gondolom valamiképpen minden hívőt érint.
A szellemvilág kétpólusú, van egy Isten oldalán álló, Öt
szolgáló, és van egy Istennel szembe helyezkedő lázadó oldala. Sajnos ma ezt az igazságot sokan szeretnék
elvetni, és az embereket e tény figyelembevétele nélkül buzdítják a szellemi
dolgok keresésére, illetve az abban való elmerülésre. Például a New Age egyértelműen
egy ilyen közeg. De lehetne még sorolni. Nos ezen igazságok figyelembevételével
nézzünk egy pár további ütközőzónát ahonnan valószínűsíthető természetfeletti kihívás.
Maga a biblia lapjai, leplezi le ezeket, a pontokat is.
Miközben kijelenti hogy nem test és vér /nem a mi
embertársunk a mi ellenségünk, hanem maga Isten ősi ellensége a sátán, és az
egész bukott szellemvilág. Itt a magam részéről a saját véleményem alapján
szeretnék megjegyezni valamit. Az ember szellemi lény is, a bukott ember is
szellemi lény, és ha démonokkal szövetkezik vagy más okból démonizálodik olyan
szinten és mértékben, hogy emberi mivoltát nagymértékben elveszti és szinte már
nem is ö él és létezik a testében/sátorházában. Akkor bizony az-az adott ember
is lehet a sátáni hierarchia része.
Nem feltétlen a Gadarai megszálltra gondolok itt. Szerintem a kimutatható okkult kapcsolattal rendelkező Sztálin, Hitler, és sok más személy is egyértelműen ide sorolható. Ezen a ponton érdemes tanulmányozni a kánaáni népekről való bibliai kinyilatkoztatást. A gyümölcseikről lehet felismerni az ilyen embereket kik gyakran okkult természetfeletti védelmet is élveznek. Akiknek egyértelmű életcélja/produktuma tömegek legyilkolása / itt megemlítem az ölés és a gyilkolás között annak motívuma miatt igen nagy különbség van, ha érdekel ez az írásom e témához kapcsolódik./ akár fizikai vagy csak szellemi szinten /pl. azon ideológiák megteremtői melynek eredménye ként tömegével lázadnak fel Isten igazsága, személye ellen az emberek, azok én azt gondolom, beletartoznak a sátáni rendszerbe és így egyértelműen ellenségek. Elsősorban nem nekünk, hanem Isten igazságának, ami magát sátánt is embergyilkosnak nevezi. Természetesen nem gondolom, hogy az ilyen embernek ne lehetne Isten kegyelméből még megtérnie és leválnia a sátáni rendszer szolgálatáról. De a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ez csak egész ritka esetben történik meg. Nyilvánvalóan el lehet jutni az Isten igazságával szembeni lázadásban egy olyan szintre, amely olyan mértékben integrálja az embert, mint szellemi lényt a gonoszság rendszeréhez, hogy már nem tud többé leválni onnan, igaz nem is akar, hiszen elvesztette Isten által teremtett személyiségének nagy részét mégpedig tudatosan. Ilyen volt Elimás is az apcsel 13-ban aki felé Pál nem evangelizált, hanem a Szent Szellem erejében gonoszság korlátozó erőt alkalmazott.
Nem feltétlen a Gadarai megszálltra gondolok itt. Szerintem a kimutatható okkult kapcsolattal rendelkező Sztálin, Hitler, és sok más személy is egyértelműen ide sorolható. Ezen a ponton érdemes tanulmányozni a kánaáni népekről való bibliai kinyilatkoztatást. A gyümölcseikről lehet felismerni az ilyen embereket kik gyakran okkult természetfeletti védelmet is élveznek. Akiknek egyértelmű életcélja/produktuma tömegek legyilkolása / itt megemlítem az ölés és a gyilkolás között annak motívuma miatt igen nagy különbség van, ha érdekel ez az írásom e témához kapcsolódik./ akár fizikai vagy csak szellemi szinten /pl. azon ideológiák megteremtői melynek eredménye ként tömegével lázadnak fel Isten igazsága, személye ellen az emberek, azok én azt gondolom, beletartoznak a sátáni rendszerbe és így egyértelműen ellenségek. Elsősorban nem nekünk, hanem Isten igazságának, ami magát sátánt is embergyilkosnak nevezi. Természetesen nem gondolom, hogy az ilyen embernek ne lehetne Isten kegyelméből még megtérnie és leválnia a sátáni rendszer szolgálatáról. De a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ez csak egész ritka esetben történik meg. Nyilvánvalóan el lehet jutni az Isten igazságával szembeni lázadásban egy olyan szintre, amely olyan mértékben integrálja az embert, mint szellemi lényt a gonoszság rendszeréhez, hogy már nem tud többé leválni onnan, igaz nem is akar, hiszen elvesztette Isten által teremtett személyiségének nagy részét mégpedig tudatosan. Ilyen volt Elimás is az apcsel 13-ban aki felé Pál nem evangelizált, hanem a Szent Szellem erejében gonoszság korlátozó erőt alkalmazott.
Tehát mint láttuk reális konfrontálási pont lehet egy „ erős
ember”. Ezek mindig bukott szellemi erővel rendelkeznek démoni és gonosz
angyalok általi segítséget élvezvén és azok tanításait, terveit, és akaratát
képviselik, melynek első számú gyümölcse az hogy az embereket elzárják/eltávolítják
az Isten beszédétől/Isten Személyétől tömegméretekben!
Magam ide sorolom a mágusokat, gurukat, törzsi varázslókat, és általában minden olyan embert amely az Isten beszéde alapján beazonosíthatóan démonoktól, gonosz angyaloktól kap erőt vezetést ismeretet és természetfeletti képességeket. Nem állítom hogy ez minden esetben tudatos, legtöbbször hitető csaló démonok áldozatai. De vannak akik tudatosan kötnek szövetséget a gonosz szellemekkel. Egyre gyakrabban tűnnek fel ilyen emberek akik a népet elámítják, és igézet alá vonják. Még a youtubon is számos ilyen videó található.
E hónap elején pedig azt a hírt olvastam hogy Izland visszatér az ösi északi istenek imádásához. nos én azt gondolom hogyha ez a hír tényleg megállja a helyét, szellemi szempontból nézve én mindenképp gonosz angyalok munkájának/befolyásának tartom e jelenséget/folyamatot.
E hónap elején pedig azt a hírt olvastam hogy Izland visszatér az ösi északi istenek imádásához. nos én azt gondolom hogyha ez a hír tényleg megállja a helyét, szellemi szempontból nézve én mindenképp gonosz angyalok munkájának/befolyásának tartom e jelenséget/folyamatot.
A következő lehetséges természetfeletti konfrontálási pont
az, amikor egy szabadulni szándékozó egy vagy több démoni befolyás által álló
ember felé szolgálunk ezek, lehetnek hívők és nem hívők egyaránt, még akkor is
ha ezt sok keresztény egyszerűen nem akarja elfogadni, mondván egy hívő aki
Isten szelleme által elpecsételtetett nem lehet démonizált. Nos én is azt
gondolom, hogy egy hívő ember szelleme nem lehet démonizált. Nem lehet
megszállott a személyiségének az a része ahová Jézus Krisztus beköltözött.
De a testi és lelki területen sajnos lehet démoni befolyás
alatt. Gondoljunk csak ara amikor Jézus szerint a tanítvány Péter nyelvét maga az ördög használta. Vagy amikor az igazságot ismerő Démás mégis a jelenlévő világhoz ragaszkodott. Ezekben az esetekben és sok hasonlónál természetesen nem szükséges démonűzés, elég az Ige igazságának leleplező világossága és megtörik a sötétség. Más esetekben viszont az Isten akarata szerinti eredmény eléréséhez, szükséges a Szent Szellem vezetésében lévő ajándékában mozgó hatalommal való parancsolás. Ha erre nem lenne szükség, Jézus nem küldte volna ki a tanítványokat a Szent Szelleme erejében szolgálni.
Nem szeretném elhallgatni az általam megélt és látott szabadulásokat és gyógyulásokat sem. Sok ember a megtérésének idejében és azt követően
is, rövidebb - hosszabb ideig még egy - két területen terheltségről/befolyásról
számol be. Van, aki még több év után sem szabad egy - egy öt leuraló és
megalázó bűntől, pedig megbánta megvallotta imádkozott érte, és mégsem szabad
azon a területen. Nos ilyenkor nagy valószínűséggel az adott bűn vagy egyes
betegségek mögött démoni befolyást, leuralást kell feltételezni véleményem szerint. Ez
sajnos az én életemben is így volt és bizony megtérésem után is nem egyszer
szabadító szolgálatra volt szükségem, mert az elhatározásom és az akaratom egy
szent életvitelre kevésnek bizonyult.
Örülök, ha neked minden terület rendben van az életedben és nincs semmi problémád. De ha van! Ráadás minden könyörgésed és utálatod ellenére, méghozzá tartósan. Akkor bizony el kell gondolkoznod a démoni befolyás életedben való negatív jelenlétén. Vagy marad a terheltség akár teljes hívő életed során. Ebben az esetben is van egy jó hírem! Amikor hazatérsz, már nem viszed magaddal a tisztátalan szellemeknek nincs üdvösségük! Ők itt a földi életben tevékenykednek, hogy ne legyen sikeres és tiszta a hívők élete.
Örülök, ha neked minden terület rendben van az életedben és nincs semmi problémád. De ha van! Ráadás minden könyörgésed és utálatod ellenére, méghozzá tartósan. Akkor bizony el kell gondolkoznod a démoni befolyás életedben való negatív jelenlétén. Vagy marad a terheltség akár teljes hívő életed során. Ebben az esetben is van egy jó hírem! Amikor hazatérsz, már nem viszed magaddal a tisztátalan szellemeknek nincs üdvösségük! Ők itt a földi életben tevékenykednek, hogy ne legyen sikeres és tiszta a hívők élete.
Szóval én azt látom, hogy a szabadulás üzenetét Jézus
elsősorban az Istenfélő embereknek szólta, de mindenki felé szolgált, aki
rászorult. Sőt azt mondta a fiak kenyerét nem jó elvenni és a pogányoknak adni.
A tisztátalan szellemektől való szabadítást a fiak kenyerének nevezte. Lásd: Márk 7:26-29 „Ez az asszony pedig pogány
vala síro-feniciai származású. És kéré őt, hogy űzze ki az ő leányából az
ördögöt.
Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy először a fiak
elégíttessenek meg. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.”
- Ha a szabadítás szolgálata csak és kizárólag a nem hívőkel
kapcsolatos és hívő Istenfélő emberekre „fiak kenyere” nem alkalmazható, akkor
Jézus fenti megállapítása teljességgel értelmetlen.
- De nézzük a Magdalai Máriát, aki követője volt Jézusnak és
egyértelműen tanítványa is, hiszen tudjuk hogy Jézus a tanítványoknak jelen meg
elsőnek! Márpedig ez a hölgy testvér az írás szerint hét démontól is szabadult!
- Jézus két akolról beszél: zsidóság, és az egyház. Egy másik helyen azt mondja más juhaim is vannak. Az igeértelmezés
szerint mindkét akolt Isten népe tölti meg! Tehát amikor Jézus vagy később a
tanítványok szabadítással/démonűzéssel szolgáltak akkor Istenfélő emberek felé
szolgáltak és később e szolgálat a pogányságra a pogányokból lett hívőkre is
kiterjedt. Vannak még igei igazságok, amelyek alátámasztják, hogy bizony
szabadulásra nem csak a nem hívőknek van szükségük, hanem épp olyan égetően a
keresztényeknek is! Sőt egy nem hívő, aki lehet, hogy nem is tud a negatív
szellemvilágról, valószínűleg szabadulni sem akar. Persze vannak pogányok, mint
a fent említett asszony is aki egyértelműen tudta hogy a gyermeke problémája
démoni eredetű. Ennél a pontnál viszont szeretném hangsúlyozni, nem gondolom,
hogy minden bűn vagy betegség mögött démonokat kellene keresnünk. Sok esetben a
felelőtlen és bűnös életvitel/cselekedet mögött egyszerűen megtéretlen lázadó
szív van. Aztán nem egy esetben pszichiátriai eset az amivel találkozunk, persze ez még attól lehet,
hogy kapcsolódik tisztátalan szellemekhez, de nem biztos, hogy minden esetben.
A szellemi területen való bármilyen aktivitásunkat/szolgálatunkat meg kell,
hogy előzze a Szent Szellem vezetése és ajándékainak használata. De természetesen ehhez szükségeltetik ezen igazságokban való hit is. Természetesen ha te emberi tradíciókat és korlátozott teológiai látásokat fogadtál el e kérdésben. Szükséges lehet felülbírálnod az e területeket érintő hitbeli hozzáállásodat.
Van egy harmadik terület is amit csak megemlítek. Ez a
gonosz angyalokkal való szellemi konfrontáció. Erről hála az Istennek magam a
gyakorlatban szinte semmit sem tudok, Ez nem az én asztalom. De tudom, hogy
vannak a keresztény vezetők között olyanok, akiket Isten használ, hogy gátat
szabjanak és fékezzék e lázadó lények tevékenységét.
Ezek a lázadó angyalok konkrét földrajzi területek, nemzetek sorsa felett gyakorolnak hatalmat, mely természetesen nincs Isten tudta nélkül, mégis tevékenységük egyértelműen kimutatható.
Nos amit itt még meg kell említeni az –az hogy az írás arról tájékoztat minket, hogy az utolsó időben ezeknek a bukott angyaloknak jóval nagyobb befolyásuk lesz, mint eddig bármikor a történelemben, hasonlóan Noé napjaihoz. / Az a véleményem hogy az idegenek és űrlények témaköre is eme területhez kapcsolódik, ugyanis egyre több jel és felfedezés, egyértelműen erre utal./
Hála az Úrnak mi nem a szolgaság/félelem szellemét kaptuk, hanem az erőnek, a bátorságnak, és a hitnek a józanságnak és a szeretetnek a szellemét, a fiúság szellemét, amely által Istent az Atyánknak szólíthatjuk! Bizony Atyánk Ö! A mi megtartó Istenünk! Ha Ö velünk kicsoda ellenünk!
Ha a fenti bibliai igazságok elgondolkoztattak, és felkeltették az érdeklődésedet. Javaslom hogy olvass el, egy két olyan könyvet a témában amelyet eddig valamilyen /bármilyen okból eddig nem olvastál.
Kapcsold ki az előítéletedet, nem minden szava szentírás ezeknek a könyveknek, de hiszem hogy olyan Isten akaratában lévő adalékot és látást adnak amelyet a Szent Szellem bármikor fel tud használni a Te életedben is.
Frank E. Peretti: Ez élet sötétsége
Derek Prince: Démonológia
Gál Péter: A New Age keresztény szemmel
C. Peter Wagner: Területi szellemek
Frank & Ida Mae Hammond: Disznók a szalonban
Tisztában vagyok vele hogy ez a témakör nem a legkönnyebb,és igen sok szubjektív véleményt is figyelembe kell vennünk az mellett hogy mi magunk is homályos pontokkal és vakfoltokkal rendelkezünk e területen. Mégis mivel a biblia és milliónyi keresztény és nem keresztény foglalkozik e területtel, így nekünk sem bölcs ezt félre tenni. Minden észrevételt és kérdést ami a még pontosabb tisztánlátást elősegíti, örömmel veszek.
Példa az ördögi oldalra. : „Már régebben élt abban a városban egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Samária népét, mert valami igen nagynak állította magát. A város apraja-nagyja hallgatott rá, és azt mondták: „Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje.” Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket.”
Példa az Isteni oldalra. "Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust. A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. A tisztátalan lelkek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult, és nagy öröm volt abban a városban."
Ezek a lázadó angyalok konkrét földrajzi területek, nemzetek sorsa felett gyakorolnak hatalmat, mely természetesen nincs Isten tudta nélkül, mégis tevékenységük egyértelműen kimutatható.
Nos amit itt még meg kell említeni az –az hogy az írás arról tájékoztat minket, hogy az utolsó időben ezeknek a bukott angyaloknak jóval nagyobb befolyásuk lesz, mint eddig bármikor a történelemben, hasonlóan Noé napjaihoz. / Az a véleményem hogy az idegenek és űrlények témaköre is eme területhez kapcsolódik, ugyanis egyre több jel és felfedezés, egyértelműen erre utal./
Hála az Úrnak mi nem a szolgaság/félelem szellemét kaptuk, hanem az erőnek, a bátorságnak, és a hitnek a józanságnak és a szeretetnek a szellemét, a fiúság szellemét, amely által Istent az Atyánknak szólíthatjuk! Bizony Atyánk Ö! A mi megtartó Istenünk! Ha Ö velünk kicsoda ellenünk!
Ha a fenti bibliai igazságok elgondolkoztattak, és felkeltették az érdeklődésedet. Javaslom hogy olvass el, egy két olyan könyvet a témában amelyet eddig valamilyen /bármilyen okból eddig nem olvastál.
Kapcsold ki az előítéletedet, nem minden szava szentírás ezeknek a könyveknek, de hiszem hogy olyan Isten akaratában lévő adalékot és látást adnak amelyet a Szent Szellem bármikor fel tud használni a Te életedben is.
Frank E. Peretti: Ez élet sötétsége
Derek Prince: Démonológia
Gál Péter: A New Age keresztény szemmel
C. Peter Wagner: Területi szellemek
Frank & Ida Mae Hammond: Disznók a szalonban
Tisztában vagyok vele hogy ez a témakör nem a legkönnyebb,és igen sok szubjektív véleményt is figyelembe kell vennünk az mellett hogy mi magunk is homályos pontokkal és vakfoltokkal rendelkezünk e területen. Mégis mivel a biblia és milliónyi keresztény és nem keresztény foglalkozik e területtel, így nekünk sem bölcs ezt félre tenni. Minden észrevételt és kérdést ami a még pontosabb tisztánlátást elősegíti, örömmel veszek.
Példa az ördögi oldalra. : „Már régebben élt abban a városban egy Simon nevű férfi, aki varázslással foglalkozott, és ámulatba ejtette Samária népét, mert valami igen nagynak állította magát. A város apraja-nagyja hallgatott rá, és azt mondták: „Ő az Isten Hatalmasnak nevezett ereje.” Hallgattak rá, mert varázslásával már jó ideje ámulatban tartotta őket.”
Példa az Isteni oldalra. "Fülöp lement Samária városába, és ott hirdette nekik a Krisztust. A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, mivel hallották és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. A tisztátalan lelkek ugyanis sok megszállottból hangosan kiáltozva kimentek, sok béna és sánta is meggyógyult, és nagy öröm volt abban a városban."
Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket!
kedd, február 17, 2015
Gondolataim a természetfeletti területről.
Nem állítom, azt hogy a keresztény élet másról sem szól csak
harcról, hála az Úrnak Ö a békesség Isten! Így egy kereszténynek rendszeres és
hosszú távú tapasztalata is lehet a békesség, mint Isten áldása. Természetesen ez,
mint tudjuk nem zárja ki azt a tényt, hogy egy keresztény egész földi életében
rövidebb – hosszabb ideig különböző intenzitással, és eredménnyel de harcban
áll! Harca/tusakodása van a régi természetével, a világgal, és a lázadó gonosz
szellemi lényekkel is.
Sok naiv keresztény ezen a területen a legbizonytalanabb.
Aztán akadnak olyanok is akik sajnos tévelyegnek e témában! Nem ismerik a maguk
vagy vezetőik hiányos/felületes igeismerete /nem helyes teológiai látása és a
Szent Szellem gyakorlati erejének megtapasztalásából fakadó hiánya miatt azt a
területet, amit viszont az írás szinte lapról lapra elénk tár. Összekeverik a
jót a rosszal az Isten Szellemének munkáját a démonok tevékenységével és
sorolhatnám. A legnagyobb problémát én
sok hívő embernél abban látom, hogy a hívő életük nem Istenek az erején
nyugszik! /ahogy ezt Pál apostol ezt világosan le is írja az első Korinthusi
levél második fejezetében./ Az ilyen
hivők alig vagy sehogy nem rendelkeznek a Szent Szellemtől való konkrét saját
maguk által megtapasztalt erő-megnyilvánulásokkal, melyeket ők maguk éltek át,
illetve amelyek általuk történtek az Isten vezetésében a Szent Szellem által. „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel
meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata
szerint.” Arra most nem térnék ki, hogy Jézus Urunk biztosított minket
arról a tényről, hogy számunkra is hatalmat és erőt adott a Szent Szellem
által. : „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és
skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat
néktek.” Tudjuk hogy a Szent Lélek/Szellem eljövetelével és
vételével/betöltekezésével a tanítványok Isteni erőt nyertek a hívő élet minden
területére nézve.
„Hanem
vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig.”
Akik olvassák a blogomat azok
tudják hogy nem tudom elfogadni a megszűnési elméletet! Mind az
igetanulmányozásaimnak mind a gyakorlati hívő életemnek ellentmondó teológiai
feltevés. Azt gondolom a hívők része,
így az én részem is nagyon világosan le van írva az Efézus levélben:
„Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak
Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét
az Ő megismerésében.; És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok,
hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a
gazdagsága a szentek között, És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama
munkája szerint, Amelyet megmutatott a
Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára
a mennyekben.
Felül minden fejedelemségen és
hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon,
hanem a következendőben is: És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette
mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,”
Hiszünk az Ö hatalma erejének munkája szerint, aminek
legfenségesebb és legdicsőségesebb mozzanata az volt, amikor Jézus Krisztus a
Szent Szellem által a harmadik napon feltámadt! Ugyanez az erő amely most megeleveníti a mi halandó testünket
is, ugyan ez az erő a Szent Szellem ereje az amely segítségünkre van hogy
hiteles hívő életet éljünk. Ami nem csak az erkölcs területén, nem csak a
karitatív cselekedetekben, nem csak az ige ismeretében áll. Hanem a gyakorlati
Isten Szellemétől/ Ö általa való erőmegtapasztalások, a Szent Szellem
ajándékaira való hitbéli ráhagyatkozás és azokkal való együttműködésből is
áll!
A minap egy oldalt meglátogatva, felmerült az a kérdés hogy
miért nem történnek ma hiteles csodák, és egyáltalán az egyház a mai
kereszténység miért nem mutatja fel és éli át azokat az Isteni beavatkozásokat,
jeleket és csodákat melyek a korai tanítványokat életében mindennaposak voltak.
Noha én is azt gondolom, hogy az Isten vezetésében és
kenetében végzett általános mindenhol megtapasztalható csodák és jelek által
kísért igeszolgálatok valóban nincsenek még azon a szinten ahol Istent dicsőítve
és az igét megerősítve, lehetnének. De hogy ne lennének, azt az állítást nem
tudom elfogadni, egyre több helyről és egyre gyakrabban hallani és tapasztalni
áttörést ezen a területen is. Valamint sok hazai hívő is megerősíti a konkrét
Isteni beavatkozást az életében. De elismerem, van ma még létjogosultsága a
kérdésnek.
Sok lehetséges okot lehet számításba vennünk e kérdés
valamilyen szintű megválaszolásához.
Említsünk meg egy párat melyek figyelemre méltó gondolatok: - Nincs olyan tiszta mély közösség Isten
Szellemével és kenetével, mint volt az apostoloknak és a korai keresztényeknek.
- Nem szolgálati ajándék az, akihez fordulnak a hívők segítségért. Figyelembe
kell venni a szolgálati területet és az emberek hozzáállását, hiszen tudjuk,
hogy volt olyan város ahol maga Jézus sem tudott úgy csodákkal is beavatkozni,
ahogy szerette volna, mert az emberek nem válaszoltak hittel. Ezért csak
egy-két ember tudott gyógyulást átvenni. Aztán sokszor felmerül a konkrétan
meglévő még áttöretlen sötét ellenállás, melynél eredményeket csak az „erős
megkötözése” a sátáni erők térdre kényszerítése után lehet elérni. Köztudott a
földrajzi területek közötti igen jelentős szellemi különbség is, amit szintén
meg kell említeni. Afrikai, Ázsiai és Indiai testvéreink gyakori és hatalmas
csodákról tesznek bizonyságot, míg Amerikai és Európai keresztények ritkábban
élik át Isten áldásának ilyen megnyilvánulását. Igaz az előbbi testvéreink
mérhetetlenül nagyobb kihívásokat, szenvedéseket és próbákat élnek át nap, mint
nap, mint mi. Egyszóval sok olyan aspektusa van e
témakörnek, amire egyáltalán nem vagy csak részben látunk rá.
De akár hogy itt is érvényes, az hogy minden változást az egyéntől,
azaz magunktól/magunkból kell elindítani. Ezért most egy pillanatra térjünk
vissza az Efézusi igerészhez: „ .. Mi az Ő hatalmának felséges nagysága
irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint”
A kérdés régen is és most is leginkább az, hogy hiszünk e Isten
hatalmas erejének a hivő életébe beavatkozó működésében, vagy elvetjük azt
bármi okból kifolyólag? Itt nem csak az
úgynevezett üdvözítő hitről van szó. Hanem arról a hitről, ami utat készít és
felszabadítja a gyakorlati beavatkozásra az Isten erejét, ami sokszor társul a
hit ajándékával, de mégis véleményem szerint nem azonos azzal de bele
torkollhat.
Szóval megkérdezlek hiszel e Isten hatalmas ma is az
életedbe beavatkozni tudó erejében vagy te is csak azt gondolod hogy a
természetfelettinek csak okkult oldala van és minden természetfeletti történés
a sátán produktuma? Azt gondolod Isten ezen a területen, nem tesz semmit?
Ellenben megengedi hogy évről évre egyre nagyobb démoni erővel rendelkező „erős
emberek” okkultisták, mágusok lépjenek a színre, akik mint régen magukat valami
nagynak állítják a nép előtt, és sokak szívét elfordítják Izrael Istenének
keresésétől azokkal a csodajelekkel, amiket a nép között tesznek. NEM! NEM! és
NEM! Isten féltékeny és féltőn szerető Isten, aki nem nézi jó szemmel, ha azt a
dicsőséget, ami neki jár, megrabolják! Az
Ige azt állítja együtt nő az igazság ereje és a hazugság ereje a búza és a
konkoly. Nem testvérem! Ha az okkult emberek növekednek a sötét szellemi erőben
a démonokkal való egyre intenzívebb szövetségük miatt, akkor Isten népének is
/legalább is egy részének egész biztosan/ mindenképpen növekedni kell a Szent
Szellem erejében és ajándékaiban való gyakorlati tevékenységben! Egy hívőnek
ezt agy kell látnia. Mózes botja mindig erősebb!
Fülöp és Péter kenete mindig nagyobb, mint a Simon mágusok bűbája
és szemfényvesztése.
Nézük ezt az igét más fordításokban is:
EFO:
„Imádkozom, hogy
megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely értünk működik, akik
hiszünk.”
Csia:
” mennyire felülmúl mindent az ő nagy hatalma a mi
életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó
hatalmát a Krisztus életében munkálkodni láttuk.”
Nem szükséges senkinek bizonygatnom hogy Isten hatalmas és
erős Isten! Jó akaratú és mindenható! De e tényekből a személyes
életünkben/tapasztalatunkban csak úgy és olyan mértékben tudunk leginkább részesedni,
ha hiszünk Isten erejében! /természetesen tudom, hogy létezik más hite által
való áldásba jutás is, de itt most nem erről beszélünk./ Ha valóban bízunk,
abban hogy Ö kész a mi életünkbe is Atyai szeretetéből beavatkozni.
/természetesen akkor, úgy és olyan módon, ahogy szuverén akaratában van/ Ha
teljesen bizonyosak vagyunk és egészen elhittük, hogy Jézus Krisztus tegnap ma
és mindörökké ugyan az! Ahogy ezt az ige kijelenti róla, s ahogyan régen is jót
tett mindenekkel Ö ugyan így tesz ma is! Csak ha ilyen hozzáállással leszünk,
akkor fogjuk egyre inkább megtapasztalni a mindennapjainkban is, azt a tényt,
hogy Isten a jelenben is és a mi életünkben is csodatevő Isten!
A magam részéről az elmúlt évtizedekben igen sok konkrét csodát
éltem meg az élet különböző területein, melyek több hittestvérem valamint
családtagom előtt is ismert dolog.
Természetesen ezek java része szubjektív, de igen számos az olyan jelek
illetve csodák száma is melyek mások életében történtek meg úgy hogy Istennek
tetszett, hogy rajtam keresztül szolgáljon szabadulással, gyógyulással, és más a
Szent Szellem által való beavatkozással az adott személy vagy személyek
életében. Istené minden dicsőség, Ö ismeri a szívemet! Ezeket csupán azért
említettem meg hogy felbuzdítsam a szíveteket, hogy keressétek Isten akaratát
ezekben, a dolgokban is. Egy hívő embernek, ha nem is egyforma mértékben, de ismernie,
értenie és értelmeznie kell tudni a természetfeletti világot, természetesen
igei módon, a Szent Szellem vezetésében, hogy se szégyent ne valljon egy
konfrontáció esetében, se túl ne lépje a hitének mértékén ezen a területen sem,
mert ettől is int minket az Isten beszéde. S ami a legfontosabb hogy felismerje mi az ami Isten szelemének munkája és mi az nem. S még véletlenül se essen abba a hibába hogy ami az Isten Szellemétől van azt az ördögnek tulajdonítja. Mint annak idején a farizeusok némelyike akik a Szent Szellem erejében szolgáló Úr Jézus tevékenységét a Belzebub munkájának titulálták.
A következő posztban a lehetséges természetfeletti
kihívásokkal kapcsolatosan fogok hangosan gondolkozni, ha teheted, tarts velem
akkor is.
Köszönöm hogy megtiszteltél a figyelmeddel.
Címkék:
Biblia,
Bibliai Látásmód,
bizonyság,
feltámadás,
Jézus,
karizmatikus,
küzdelem,
szabadítás.hit,
szellemi ajándékok,
Szent Szellem,
természetfeletti,
újjászületés
csütörtök, szeptember 18, 2014
Soha nem ismertelek titeket!
Van egy igevers a Máté evangéliumának
hetedik versében, amelyet talán a legtöbbször szoktak hangsúlyozni a
karizmatikus keresztényekre nézve. Teszik ezt néha jó, de legtöbbször lenyomó elbizonytalanító,
olyan megbotozásos módszerrel. Semmi
gond nincs azzal, ha egy hívő segítő szándékkal van a testvére felé, és
szeretetből felhívja a figyelmét esetlegesen figyelmen kívül hagyott tényekre.
De nekem az a tapasztalatom, hogy ezt a sokat emlegetett igeverset:
„Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megy be a mennyek országába;
hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják
majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te
nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te
nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem
ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.”
Igencsak
durungozásra használják sokan a karizmákat valló és azokban hittel járó hívőkre
nézve. Ennek a jelenségnek is meg lehetne rajzolni a szellemi térképét, de én
most csak azért hoztam szoba, mert a mai bibliai elmélkedésem része volt ez a
fejezet is.
Az előző
igerészből megtudhattuk, hogy jó fa nem terem rossz gyümölcsöt és romlott fa
sem terem jó gyümölcsöt. Ez igen fontos megállapítás, mint a téma előzménye.
Ha
példának okáért veszünk egy körtefát /ami jó fa/ és vesszük az elmúlt öt évét ennek a fának. Mondjuk, megállapítjuk, hogy az első két évben pompás termést
hozott. Majd a harmadikban sajnos gyümölcstelen volt, és a negyedik ötödik
esztendőben pedig egyenesen szánalmas. Mert hiába hozott ugyan termést az
ehetetlen volt állaga és íze, valamint a hemzsegő kukacok miatt. Nos, minekutána
ezt megállapítottuk akkor sem mondhatjuk, hogy az adott fa, rossz fa! Hiszen ez
a fa, ugyanaz a fa, amelyik egy másik évben dúsan hozta a zamatos körtét. A
problémát nem a fában találjuk elsősorban, hanem a gyümölcsfa gondozásában
illetve más külső forrásban például elverte a jég megtámadta valami kórokozó és
ezért lett az amúgy jó gyümölcs ehetetlen. Természetesen a jövőre nézve a
problémát sürgősen orvosolni kell. De a fa jó fa! Remélem, sikerül leírnom mit
akarok ezzel mondani. Ami szellemtől született szellem az! Mondja az írás. Aki
Isten gyermeke az Isten gyermeke! Lehet, hogy korrekcióra szorul, de e tény
miatt egy hajszálnyit sem lesz nem családtag.
Szerintem
nem bölcs dolog egy hívőt rossz fának titulálni, csupán azért mert jelen
helyzetében alig tudunk vele azonosulni, mert mondjuk helytelen dolgokat látok
az életében. Pál is sok éktelen dolgot látott a Korinthoszi testvéreknél. Mégis szeretettel köszöntötte őket, és mindenki mást is a leveleiben kivéve a törvénykező Galatákat. A Róma levél a következő igét hozza: „Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő
tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy
megálljon.” Ha a testet éri valami erős behatás és eltörik a láb vagy a
kar, az igaz hogy egy darabig használhatatlan lesz, de attól még a test tagja
marad.
De nézzük a 22 verset. Egyre
inkább arra hajlok, hogy az itt felsorolt démonűző. prófétáló, és más erő
megnyilatkozást felmutató emberek, nem hívők, nem egyháztagok. Azaz a szó igazi
értelmében nem ujjá született Istennel járó emberek. Sokkal inkább skéva
fiaihoz hasonló kontárok, akiket nemhogy Isten, de még a démonok se ismertek el
kiküldött szellemi hatalomként. Hiszen Jézus azt mondja, nem ismeri, soha nem
ismerte őket, valamint azt hogy törvénytelenséget /gonoszt cselekvők. Pedig
tudjuk az írásból, hogy ismeri az Úr az övéit, akiknek egyik legfőbb ismérvük
pontosan az, hogy elállnak/elhagyják a hamisságot /törvénytelenséget. 1Kor 8:3 " Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik ő tőle." Valamint : "Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja." Továbbmenve Jézus amikor János beszámolt neki egy olyan emberről aki démonokat űzött Jézus nevében, de nem volt hajlandó a tanítványokkal menni ezért a tanítványok eltiltották. Jézus nem helyeselte ezt a döntést és azt mondta "Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem." Mk 9:39
Összefoglalva azt gondolom,
hogy a fenti igeverset. Újjászületett, Isten beszédének folyamatában
engedelmeskedő. Jézus Krisztusban bízó, Öt dicsőítő, /tehát valószínűleg nem
ismeretlen nem gonoszt cselekvő/ a Szent Szellem általi erő-megnyilvánulásokat megélő,
démonűzésben, prófétálásban valamennyire aktív, és ezáltal Isten
parancsolatának engedelmeskedő / „Betegeket gyógyítsatok, poklosokat
tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek,
ingyen adjátok.”Mt. 10:8/ hívőket a fentiekben tárgyalt igével ostorozni
és mások előtt, megpróbálni lejáratni nagyon nem Krisztusi.
Ezt a verset sokkal inkább
a pogány és okkult, ördögűzőkre és hamis prófétákra az Isten nevét a
szentháromságot használó, Skéva fiai kaliberekre, elhívás és kiküldés nélküli
önjelölt a szellemvilágba tiltott módon belepiszkáló emberekre kell értelmezni. Akiket valóban
sohasem ismert az Úr. Valamint azokra a vallásos emberekre akik felvették ugyan a kereszténységet mint egy köntöst de alatta ott van a bálványimádás és a pogány vallásoknak valamint kereszténység egyfajta rút keveréke. Azt gondolom ezt megtért Istennel járó keresztényre vonatkoztatni csak egész ritka esetben lehet, talán akkor ha a hitet megtagadta és Istenétől elfordult. Bár akkor sem érvényes rá hogy soha nem ismertelek. Na mindegy. Ezért szeretek gondolkozni Isten beszédén mert kimondhatatlanul nagyobb és dicsőségesebb mindennél.
/nem zárom ki annak lehetőségét hogy fiatal tudatlan keresztények között is akadhat olyan aki Isten akaratán kívül, vezetés nélkül, helytelen, nem igei módon belekontárkodik a szellemi dolgokba, de mivel ők fiak és nem neveletlen fatyúk ahogy a zsidó levél mondja. Így Isten őket helye teszi, ebben megnyugodhatunk. Világosan megmondta hogy az ö gyermekeit csak bízzuk rá!/
/nem zárom ki annak lehetőségét hogy fiatal tudatlan keresztények között is akadhat olyan aki Isten akaratán kívül, vezetés nélkül, helytelen, nem igei módon belekontárkodik a szellemi dolgokba, de mivel ők fiak és nem neveletlen fatyúk ahogy a zsidó levél mondja. Így Isten őket helye teszi, ebben megnyugodhatunk. Világosan megmondta hogy az ö gyermekeit csak bízzuk rá!/
Természetesen örömmel fogadom,
ha a karizmatikus egyház, a jó és hasznos és sok szempontból eredményes munkája
mellett azokon a területeken ahol szükséges megfésülködik, és rendbe szedi
magát. Ha az arra hivatottak a menet közben felmerülő elhajlásokat, túlhangsúlyozásokat,
és tévedéseket rendbe teszik. Mert ők ezt szeretetben és a Szent Szelem
vezetésében fogják tenni.
De annak nem tudok örülni,
amikor antikarizmatikus vagy a Szent Szellem általi igeértelmezést figyelmen kívül
hagyó, vallásos emberek a fenti és a hasonló igéket furkósbotként használva
szeretetlenül az ajándékaikat Isten dicsőségére használó testvéreikre támadnak.
Legyünk óvatosak,
helye van a dolgok igei megvizsgálásának. De ne legyünk se a vallásos félelem,
se tudatlanság miatt olyanok, akik Isten munkáját akadályozzuk.
Köszönöm a figyelmeteket.
szerda, március 27, 2013
Gondolataim az Ufó témában.
Többen tudják rólam, hogy 89 nyarán történt megtérésem előtt,elsők között csatlakoztam az akkori Galaktika baráti körhöz 93. ként, ha jól emlékszem. Szerettem az igényes sci-fi írásokat. Akkor is és az óta is azt gondolom, nem vagyunk úgymond egyedül. De természetesen az azóta elért bibliaismeretem ebbéli gondolkozásomat is kiszélesítette,felülírta és rendezte.
Nagyon fontosnak tartom, hogy felhívjam a figyelmet egy-két fontos kijelentésre, mert azt látom keresztény körökben e témáról nagyon kevés szó esik és sok a félreértés is. Az összeesküvés elméletekkel foglalkozó blogoktól kezdve a legkülönfélébb médiákban is egyre sűrűbben jelennek meg mindenféle természetfeletti lényekkel és ufókkal kapcsolatos cikkek és videók. A nagy százalékuk említésre se méltó, de egy részét viszont, nyilván nem lehet kézlegyintéssel elintézni. Igencsak sokan sejtik hogy, valami van odakint. Vagy nem csak odakint?
A Rómaiakhoz írt levelében az apostol így fogalmaz: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők. Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.”
Tehát a felsoroltakon kívül a semmilyen más teremtmény igen széles kategória.
De két dolgot leszögezhetünk. Vannak, és ami nagyon fontos, hogy TEREMTMÉNYEK.
Tehát semmiképpen sem Istentől független létformák. Teremtve lettek! Ez azokra is vonatkozik, akik időközben lázadásuk következtében elszakadtak az alkotójuktól.
Tehát a démonok a bukott angyalok a spiritiszta lelkek, lidércek és bármilyen Isten akaratával szembe helyezkedő lények. Nézzen ki, akárhogy és származzék a világmindenség bármely pontjáról, teremtményi mivoltát nem tudja semmisé tenni és megváltoztatni. Istent, a mindenható Atyát, úgy is ismerjük, mint minden szellemek atyját. Az ige ebben is egyértelműen szól. : „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”
Tehát ha esetleg bárkivel előfordulna hogy ufókról és más természetfeletti lényekről hitelre méltóan hall, esetleg maga találkozna ilyennel. Az első, amit tudnia kell, hogy akárki és bármi is az a dolog vagy lény vagy, entitás. Számon kérhető és ilyen módon azonosítható. Legalább is hogy melyik oldalról származik kit, képvisel. Istent vagy sátánt a bukott szellemvilágból vagy Isten Országából érkezett e. Megjegyzem, hogy senki ne járjon úgy esetleg, mint az apostolok cselekedeteiben szereplő Skéva fiai, a számonkérés ha ezt egyáltalán szükséges megtenni, alapfeltétele az Élő Istennel való személyes kapcsolat és a Szent Szellem vezetése.
Az ige minket hívőket felszólít hogy vizsgáljuk meg a szellemeket hogy Istentől/Istenből érkezők és Isten szavát szólják e vagy sem. A nem hívő, még világi emberek számára azt javaslom,minden ilyen és hasonló esetben, hívják segítségül Jézus Krisztus nevét mert a biblia azt írja akárki/bárki segítségül hívja az Úr nevét, tehát lehet hívő és nem hívő is.Az Úrtól segítséget kap és szabadulást.
Mielőtt bárki félre értené, nem arról beszélek, hogy ilyen jelenést vagy látomást keresni vagy akarni kell. NEM! Távol legyen! De ha valami folytán egy ember ilyen helyzetbe keveredik szerintem nagyon fontos tudnia, hogy az Úr Jézus Krisztusra ilyen esetben is számíthat.
A legújabb cikk amit küldtek nekem az arról szól hogy Amerikában áprilisban lesz egy kormány szintű közmeghallgatás a földönkívüli témakörben. A magam részéről azt gondolom rengeteg eltitkolt, és homályos dolog van ebben a témában, amivel nekünk nem hiszem, hogy foglalkoznunk kell. Se, okkult se más parajelenségekkel,és szemfényvesztésekkel. Ezeket Isten nem véletlen szigorúan tiltja, nehogy az ember megcsalásba kerüljön nálánál [a bukás óta} erősebb és intelligensebb lények révén. Még ha a fejlődésünket és a javunkat akaró ufónautáknak is adják ki magukat. De egy alap tájékozottság e területen is minden embernek érdeke és szükséges is azt gondolom.
Hogy létezik e ember/emberi faj más bolygókon. Azt gondolom, nem létezik.
Más teremtmények létezhetnek. De az ige azt tanítja, hogy Isten a Földet adta az embernek lakásul, hogy itt szaporodjon, őrizze és éljen rajta, Teremtőjének dicsőségére. Sajnos az emberiség hajnalán történt ősbűn minden szintre kiható degenerálódást és torzulást eredményezett. S valamiképpen nem teljesen átlátható módon kiszolgáltatottá is lett az ember a természetfeletti mozgásoknak. Ez felismerhető és beazonosítható az ige fényénél mind a népi hiedelmekben, a vallásokban, az okkult cselekedetekben és a mindennapi élet sok területén. De nekünk hívőknek valóban hatalmas az a kiváltságunk hogy Jézus személyének világosságánál járhatunk és tudjuk, hogy aki öt követi az nem járhat sötétségben. Áldott legyen a mi Istenünk.
Köszönöm a figyelmet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




