Röviden a lázadásról.

Amikor a lázadás szóba kerül, talán érdemes azzal kezdeni, hogy ennek gyökere túlmutat a földgolyón, és átlépve annak határait a szentírás a mennyei helyekre irányítja a figyelmünket.

Igen, az ember Isten szavával való szembehelyezkedését, lázadását, megelőzte már egy nagy horderejű lázadás, amiről mindenki hallott már, amikor is Lucifer többé nem ismerte el az Isten által megszabott örök rendet, és akaratával szembe állt. 

Nem volt elég számára az amivel már bírt, mert szemet vetett és megkívánta azt ami egyedül Istené és Istent illeti. Tehát a szentírás szerint az ember lázadását megelőzte ennek a gonosszá vált angyali fejedelemnek a lázadása a mennyei helyen. De ez csak a kezdet volt, amit a megcsalatott emberpár folytatott, és az óta is folytat. Amikor olvassuk a bibliánkat, a teremtéstől kezdve, rendre találkozunk a lázadás súlyos bűnének problematikájával. Elég, ha Koré, Dátán, vagy Miriám és Áron történetére, vagy Dávid fiának, Absolonnak a szembeszegülésére gondolunk. Érdemes ezeket tanulmányozni, mert leleplezi az emberi szív sötétségét és gonoszságát.

  Röviden csak annyit jegyeznék meg, hogy amikor a lázadással kapcsolatos igazságokat tanulmányozzuk, rendre találkozunk azzal, hogy a benne szereplők, mindig elégedetlenek, frusztráltak és keserűek, valahogy semmi nem elég nekik, ahogy az Ige mondja „keveslik” ami adatott. Ne legyen félre értés nem az egészséges és helyes rendben történő többre törekvésről van itt szó, annak nyilván megvan a maga helye az ember életében.  

         

A lázadás a zúgolódás, lényegi alapja az, hogy több kell, mert kevés (keveslem) ami van, amit kaptam, amit elértem, és ennek a bármilyen területen jelentkező többnek a megszerzéséhez megragadásához, az Isten által megszabott idő, út és feltétel, a lázadó ember számára elfogadhatatlan. Ebből következik a kerülőutak gyártása ahol sajnos már az Isten vezetése/akarata (akár hosszú távú is) nem kap szerepet. Magyarán a földre, a porba van ejtve az Isten beszéde, legalább is a kulcsfontosságú területeken, mint a farizeusoknál is. Az ilyen motívumból való elindulás, veszélyes lejtő, mert a megvalósított lázadást hamarosan újabb követi. A lázadásban erőteljesen jelen van, a felfuvalkodottság, a büszkeség, a kevélység, és a makacs arrogancia is. A lázadó alapgondolkozása ez: „Én ennél többet érdemlek, én ennél több vagyok, méltóbb hely illetne engem.” Pedig jól tudjuk, amit a szentírás mond: „Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Meg kell érteni nekünk, teremtményeknek, hogy be kell állnunk az Isten által felállított tekintélyi rendbe, ha jót akarunk magunknak. Ez vonatkozik a legkisebbre és a legnagyobbra is!

  A szubjektív véleményeink itt másodlagosak. Akkor tanultam meg ezt és erre figyelni, amikor volt a szolgálatban egy vezetőm, akinek egy döntésével nem értettem egyet, ezt el is mondtam neki, és emlékszem csak annyit mondott, értem a felvetésed, de azt a tervet követjük, és úgy csináljuk a dolgokat, ahogy én meghatároztam. Emlékszem pár óra múlva nagyon hálás voltam a szívemben, hogy rá hallgattam és úgy tettük a dolgokat, ahogy ő irányított. Szóval meg kell érteni a vezetők nem véletlen azok amik, nem véletlen az a tekintély, ami átitatja őket. A legtöbbször, amikor ezt a témát tárgyalom, megemlítem azt az igeverset, ami így szól: „Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.”

Én gyakorlati tapasztalatból is azt láttam meg az évtizedek alatt, hogy Isten nagyon nem nézi jó szemmel a lázadás semmilyen formáját és fajtáját. Arra is szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ne tévesszen meg senkit a lázadásban lévő emberek közelében, környezetében jelentkező, értékek és áldások felvillanása, ugyanis ez nem annyira az ő érdemük, sokkal inkább Isten irgalmas azokhoz, akik a környezetükben hitből élnek.   

 Akik rálépnek a lázadásnak erre az útjára, cél-tévesztettek, és öncsalásba jutó emberek lesznek, és azt fogják tapasztalni, hogy Isten nem harcol az ő oldalukon, nem megy ki jelenléte velük, mert Isten, aki létre hozta az örök rendet, nagyon jól tudja, hogy minden lázadás eleve kudarcra van ítélve!

Köszönöm a figyelmeteket, és noha tudom hogy ez a téma nem a legkönnyebb és nem egy vidám anyag, mégis hiszem, hogy szükséges erről is beszélni.         

         

A játszom eszem, mentalitás.

Az írás azt mondja, hogy akinek sok bűne bocsájttatott meg, az jobban is szeret. Valószínűsíthető, hogy ez mindkét irányba, azaz vertikálisan és horizontálisan is hatni tud. Mivel nekem sok bűnöm nyert bocsánatot, azt találtam magamban, hogy a szeretetre és az irgalomra való képességem és érzékem, az átlagnál valóban erősebb. Ebből aztán az következik, hogy ha bármilyen területen, irgalmatlansággal és hideg szeretetlenséggel találkozom, akkor az hamar kiakaszt, és egyben megpróbál. Egy másik dolog, ami rendkívüli módon irritál és felbosszant, az a kevélység, a felfuvalkodottság. A játszom eszem, mentalitás. Ennél már csak az elszomorítóbb, hogy ez a másokat lesajnáló, lenéző, viszonyulás az egyházban, Isten népe között sem ismeretlen. Pedig ez nem más, mint nettó szeretetlenség és igen feltűnő pökhendiség. Az én, vagyok valaki gondolkozás (amivel semmi bajom, mert helyes) csak addig tud, értékében csillogni, ameddig nincs kárára a környezetének, és nem válik szeretetlen felfuvalkodottsággá. A fent hordom az orrom keresztény, senkinek nincs épülésére, a világban is visszataszító és így az általános evangelizálásnál is komoly akadályt jelent. Mind a természetes kapcsolatokban, de épp úgy, az online térben a lekezelő, felsőbbrendűséget árasztó kommunikáció igen nagy akadály tud lenni és igen visszataszító is. Az egyik ember a másiktól, bizony nagyon sok területen különbözik. De ez így van jól, és ennek tudatosítása után a másik tiszteletére is hangsúlyt kell fektetnünk. Ez alól, senkinek nincs felmentése. A keresztény élet, egyik formája sem alacsonyabb vagy magasabb rendű a másiknál. Mindnek megvan a maga szerepe funkciója és hatásköre. Az egyházban is rendkívül sok különbözőség fellelhető, amelyhez meg kell tanulnunk alkalmazkodni, az úr vezetésében. Az egység nem egyformaságot jelent, még csak nem is, mindenben egy gondolkozást. Bármilyen magasztos cél, és a hozzá kiválasztott út, akkor sem gyúrhatja az embereket egy nagy halmazzá, hiszen Isten nem véletlenül teremtet bennünket egyedi külsővel és belsővel. Megismételhetetlen és igen komplex létezést adva.     

 „Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.”

„Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.”

„Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.”

„Megkövéredett szívüket elzárták, szájukkal kevélyen szólnak.”

„Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.”

„Ne szóljátok meg egymást atyámfiai. Aki megszólja atyjafiát, és aki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja. Ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek.”

Köszönöm a figyelmeteket.