szombat, május 01, 2010

Élő kapcsolatban

Kapcsolat felvétel

A Teremtő Isten, aki elküldte Fiát, Jézus Krisztust ebbe a világba elsősorban az embereket a már Öt személyesen ismerő emberek által szóltja meg.  A Gyakorlatban ez legtöbbször úgy realizálódik hogy az ember  hal egy bizonyságot Isten szeretetéről, irgalmáról, jóságáról. Valamint arról a lehetőségéről, hogy megtérhet /visszatérhet/ az élő Istenhez!
Isten először ugyanis mindenkitől ezt kéri a „megtérést” és csak ez után kéri a HITET!
„És mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumba"

Itt megjegyzem a hit a bibliai hit elsősorban nem emberi produktum Isten hozza létre az ember szívében/szellemében annak eredménye képen hogy alázatos szívvel hallgatja az Isten beszédét. Hallgatja,olvassa,és gondolkozik a biblia igazságaival.


Úgymond egy „látó” ember elkezd egy „nem látó” ember segítségére lenni.
Nagyon fontos hogy az ember valóban látó ember legyen /Istent személyes Istenként Ismerő/
Mert ahogy Jézus mondta:„vak nem vezethet világtalant, mert mind a ketten a verembe esnek” 
Igen elgondolkoztató hogy Jézus e szavai elsősorban a vallásos emberek felé volt, akik  szájukkal ugyan közel voltak Istenhez de a szívükben igencsak távol. Ez szerintem némiképp választ is ad arra az Istent még nem ismerő emberek kimondott vagy nem hangoztatott véleményére, hogy” bort iszik, és vizet prédikál”.

De kanyarodjunk vissza… Isten azt állítja hogy figyelmesen nézi az embereket és keresi hogy van e köztük Istent kereső, van e olyan aki ki akar törni a szeretetlen farkastörvények által élő, a hazugság által az Istentelenség mocsarában elő tömeg közül.
Nézi, hogy van é értelmes Istent kereső, aki nem látszatmegoldásokat és probléma megkerüléseket választ nap-mint nap, képmutató módon, hanem ha az kell, képes átértékelni újra gondolni mindent.  Miért? Mert nem tartja elképzelhetetlennek, hogy esetleg tévedett
eddigi életében a Bibliával ,Isten személyével  kapcsolatosan.


Tehát amikor valaki a szívében eljut idáig valami nagyon nagy és sajnos manapság kiveszendő kincset villant meg magában… az ALÁZATOT!
S tudjátok, amikor az ember beismerve, hogy bizony nem olyan amilyennek kéne lennie amilyennek, szeretne lenni, hanem bizony gonosz és romlott és elveszett tele félelemmel,bizonytalansággal. Akkor a szívében magába száll, és el tudja ismerni, hogy nem saját maga az abszolút igazság.
Én azt tapasztalom több mint húsz éve, hogy ilyenkor az ember valóságos választ keres a valóságos kérdésére. Létezik e Isten ,ki Ö ,és megismerhető e számomra is?

Na ez az a szívbeli állapot, amikor Isten az ilyen embert nagyon könnyen és valóságos módon
megszólítja és kijelentésben részesíti személyével kapcsolatosan.

Szeretnék mindenkit bátorítani, amikor a kérdései jelentkeznek a szívében, amikor szeretne szembenézni a válasszal bármi áron is…akkor  készüljön fel egy csodálatos örömteli találkozásra azzal akit sohase látott még ,de aki mindig is figyelemmel kísérte az életét.

Kapcsolatfelvételi ima

Mennyei Atyám!  Az Úr Jézus Krisztus nevében jövök most hozzád.Köszönöm hogy megszólítottál, és bátorságot adtál hogy eléd álljak.Istenem! Elismerem, hogy bűnös ember vagyok és hogy engedetlenségben éltem.Elismerem, hogy szükségem van Rád,  a Te szeretetedre, kegyelmedre.
Úr Jézus Kérlek, jöjj a szívembe és bocsásd meg a bűneimet, töröld el az álnokságaimat Tegyél látóvá engem. S légy ÚR az életemben a mai naptól fogva! Mennyei Atyám! Én elfogadom a kegyelmedet Fiadban, Jézus Krisztusban!
Hiszem hogy Jézus Krisztus meghalt az én bűneimért és feltámadt a halálból az én megigazulásomért. Ö az ÉN megváltom, Szabadítom, gyógyítom Ö az ÉN ISTENEM!
Az Úr Jézus nevében ÁMEN!

Ha szívedből elimádkoztad ezt az imát, akkor már tudod, még ha nem is érted hogy Isten mennyire szeret téged!  A következő lépésként szükséges hogy táplálkozz az igével.Azaz olvasd a bibliát rendszeresen elsősorban az Újszövetséget s majd később az ószövetséget is. S ezzel egy időben keres és látogass keresztény gyülekezetet Ahol a bibliát, a teljes bibliát tanítják és élik!Természetesen, ha kérdésed van számomra is írhatsz!

kedd, április 27, 2010

Indiából jöttem

Indiából jöttem...
A nevem Sadhu Sundar Selvaraj.

A testvér évekkel ezelőtti élőszóban elmondott bizonyságának jegyzete.



Nagyon örülök annak, hogy ebben a szép országban lehetek, és elmondhatom az üzenetemet!
Apám hindu pap volt, aki idejének nagyon jelentős részét azzal töltötte, hogy szolgáljon vallásunk különböző isteneinek. Amikor hazajött, hosszú órákat töltött el azzal, hogy gyöngyöket morzsolva imádkozott, és az előírt szertartásokat elvégezte. Egyszer az istenek azt mondták neki, hogy készüljön fel egy különleges eseményre. Negyven napig sanyargatta magát és meditált, aztán különféle finom ételeket készítettünk, és éjszaka kivittük a temetőbe, hogy felajánljuk az isteneknek.
Apámnak az istenség azt parancsolta, hogy vágja meg a kezét, de a kicsöpögő vér nem érte el a földet! Én ott voltam és láttam, hogy a szellemek fölfogták. Megértettük, hogy vérszövetség jött létre az istenséggel. Ez nagyon gyakori az indiai vallásban. Ezek az istenségek nagy terheket raktak ránk, sok nehéz dolgot követeltek tőlünk, de féltünk, hogy ha megtörjük a szövetséget, akkor végeznek velünk. Családomban én voltam a legidősebb fiú, ezért természetes volt, hogy engem is felkészítettek papnak, hogy szolgáljam a hindu isteneket. Apám megtanított minden szertartásra és minden tudományra. Gyakran megidéztük a szellemeket tárgyak segítségével, kértük őket, hogy menjenek be például homokba, vagy hamuba, amit aztán a vízbe szórtunk.




Ami a reinkarnációt illeti

1986-ban Tibetben jártam és elmentem a főváros egyik kolostorába. A kolostorban rengeteg kutya volt, ezért megkérdeztem az egyik lámát: "Láma, ez szent hely, miért van tehát itt mégis ez a sok kutya?" "Testvérem, ezek nem akármilyen kutyák - felelte, az elmúlt életükben ezek a kutyák lámák voltak. Nem jó lámák, hanem rosszak, így aztán a következő reinkarnációban kutyák lettek. De nagy becsben vannak nálunk, mert lehet, hogy legközelebb megint lámák lesznek." Ez a reinkarnáció. Abban az időben én is ebben hittem és rettegtem. A szívemet leuralta a félelem. Sanyargattam magam, böjtöltem, imádkoztam, hordtam az ételeket az isteneknek, szolgáltam őket, végeztem a ceremóniákat, tiszteletadásokat, köszöntéseket. Kértem az isteneket, hogy adjanak nekem békességet. De semmilyen válasz sem jött. Kelepcébe csaltak, eleinte minden jónak tűnt, de amikor már belekerültem, nem volt kivezető út! Az egyik isten után a másikhoz fordultam, kiáltoztam nekik: "Hűségesen szolgáltalak titeket nap nap után, miért nem válaszoltok nekem, miért nem adtok békességet nekem?" De erre sem jött válasz. Mély depresszióba estem, olyan voltam kívül, mint egy alvajáró, belül pedig tele voltam szorongással és félelemmel.


Tibetben....

"Ez az igaz Isten! Menj és Őt kövesd!"

Egy napon a postaládámban egy meghívót találtam. Keresztények invitáltak egy istentiszteletre. Gondoltam elmegyek. A prédikátor Jézusról beszélt, hogy Ő az egyetlen Isten, Aki örök életet tud adni. Aztán megkérdezte, hogy van-e valaki, aki el akarja fogadni Jézust Istenének és Urának? Azt gondoltam magamban: "a mi vallásunkban közel 330 millió istenség van, minek nekem még egy?" Ekkor a bensőmben megszólalt egy hang: "Ez az igaz Isten! Menj és Őt kövesd!" Nem akartam engedelmeskedni, de a hang egyre csak ismételte: "Ez az igaz Isten! Menj és Őt kövesd!" Gondoltam magamban: "Na jó, majd eljövök a jövő héten is, és meglátom..." De a hang egyre erősebb lett bennem. "Ez az igaz Isten! Menj és Őt kövesd!" Végül magam se tudom hogyan, de kimentem és elmondtam életem első imáját a keresztények Istenéhez: "Jézus, légy az én Istenem, én elfogadlak Téged, mint az én Megváltómat. Kérlek, bocsáss meg minden bűnt, és költözz az életembe, a szívembe, én követni foglak téged!"
Abban a pillanatban, amikor ezt kimondtam, soha nem ismert békesség áradt rám. A félelem, a depresszió eltűnt. Tudtam, hogy Jézus Krisztus az egyetlen igaz Isten, az Egyedüli, aki képes valóságos békességet adni! Megértettem, hogy akiket eddig szolgáltam, közönséges démoni szellemek voltak, és azért nem tudtak nekem békességet adni, mert maguk is félelem és rettegés szolgái.



Jézus Krisztus az egyetlen, aki képes megszabadítani ennek a világnak az elemeitől! Soha nem látott öröm és szeretet van azóta az életemben.

A keleti vallások belső szellemi tartalma

Feladatomat most abban látom, hogy az életem történetével tanúskodjam az emberek előtt. Átéltem és láttam azt, amit a keleti vallások az embereknek adni tudnak. Látom a nyomort, pusztulást, az iszonyatos szenvedéseket, a kegyetlen elnyomást, amit a keleti vallások eredményeznek Indiában és Tibetben. A nyugati emberek általában "magasabb rendűnek", képzettebbnek, műveltebbnek, civilizáltabbnak tartják magukat a keleti embereknél. De megdöbbenve tapasztaltam azt, hogy ezek a civilizált nyugati emberek elkezdtek olyan ostobaságokban hinni, mint a reinkarnáció, a csillagjóslás, a meditáció, a jógázás. Beavatott hindu papként én ezekben mélyen benne voltam. Hazugság, csalás, szemfényvesztés. A szolgasághoz, szellemi kudarchoz, összetört élethez, a kárhozathoz vezető leggyorsabb és legbiztosabb út! Engedd meg, hogy óva intselek! Én végigcsináltam, tudom miről beszélek!

Egy alkalommal az Egyesült Államokban a Dalai Láma tartott összejöveteleket. A világ minden tájáról közel hatezer ember vett rajta részt. Amikor a láma belépett a terembe, hirtelen légzúgás támadt, és mint egy szél, a démoni szellemek elözönlötték a termet. A láma a jógáról beszélt, majd együtt meditált a hallgatóságával. Hirtelen Jézus megnyitotta a szememet, és láttam, ahogy a gonosz démoni szellemek betöltik az egész termet. A láma ekkor felszólította az embereket, hogy bizonyos dolgokat tegyenek,  s így a démoni szellemeket az életükbe hívták mit sem sejtve. . És láttam, hogy ezek a művelt, civilizált nyugati emberek készek voltak arra, hogy a legádázabb ellenségeiknek kiszolgáltassák magukat! Ne legyetek esztelenek! Lássátok meg, hogy ezek az "istenségek" milyen pusztítást végeznek azokban a nemzetekben, ahol teret engedtek nekik! A guruk, a messze földről jött egzotikus idegenek nem tudnak nektek jó dolgokat hozni. Az ő békességük nem az élet békessége, hanem a halál békessége! Egyetlen Isten van, aki örök életet tud adni, aki meg tud szabadítani a bűneidből, aki valóságos belső békességet képes adni neked, az Ő neve: Jézus Krisztus!

Sadhu Sundar Selvaraj ma is sikeres missziós tevékenységet folytat a kapcsolat felvehető vele személyesen. Bizonyságát és bibliai látásának elmondása már csak a származása miatt is figyelemre méltó egy európai ember számára. Akik kiábrándulva a vallásos kereszténység erőtlenségéből /amit nem csodálok/ odafordulnak mindenféle meséhez.

vasárnap, április 25, 2010

Isten szól!

Isten sokszor és sokféleképpen szolt. S szól ma is!

Ez marhaság mondhatják egyesek. De ezekkel az egyesekkel való beszélgetéskor azért Igen hamar érdekes szituációk és események lelhetők fel az életükben.Na de folytassuk a gondolatsort azok számára, akiknek eme igazság elfogadott tény.

Isten a régi időkben szolt Mózes által és a próféták által. Majd szólt az Ö Fia Jézus Krisztus által. Ma ezeket a szövegeket, kijelentéseket hívjuk a BIBLIÁNAK. Az Ó és az Újszövetség Isten szelleme által ihletett könyvgyűjteményét.Tehát Isten elsősorban a Biblián keresztül szól. Véleménye akarata információi a Biblia lapjain elevenednek meg. 
/a Biblia kinyitogatása, igékre való bökdösés igék cetlikre írogatása majd húzogatása és más ilyen butaságokat természetesen nem tartom Istentől való dolognak ezek nagyon káros és veszélyes dolgok./

Talán a második leggyakoribb mód, ahogyan Isten szól hozzánk az -az, amikor Öt már személyesen ismerő embereket használ, arra hogy akaratát véleményét közölje velünk./hívő testvér,pásztorunk,tanítók/

Továbbá szól Isten a Szent Szellem/lélek által is, aki konkrét vezetést, kijelentést közöl. Ami természetesen soha nincs szemben a Szent Szellem által ihletett írásokkal. Viszont ez a közlés tartalmazhat olyan kijelentést, amit az írott igében nem találna meg az ember annak személyes jellege miatt.  Pl : „Indiába küldelek, hogy ott szolgálj engem..”  vagy „Ne költözz el Budapestről, mert e terved nincs én tőlem”  ilyen irányú vezetést a Bibliában nem olvasunk, ennek ellenére lehet Isten akarata.Természetesen hogy ne legyen az ember megcsalatva józanul a hithez tudományt és bölcsességet ragasztva kell eljárni.
Hangsúlyozom e vezetési formát Isten a már Öt személyesen Ismerő vele korrekten az írott igének szívböl engedelmeskedő gyermekének ad/adhat.
/ a megtéretlen újjászületésben nem részesült ember, ha bárminemű szellemi kijelentésre hivatkozik hangokra látásokra, álmokra, főkként, ha ezek Isten örök beszédének ellentmondanak. Szinte biztosra vehető a megcsalattatás./

De természetesen adhat és szólhat Isten álmokon keresztül… aminek semmi de semmi köze nincs az álomfejtés okkult gyakorlatához.

Rendkívül látványos és gyakorlati módon is szólt Isten… Mégpedig a teremtett világ által.
Igen, minden értelmes pillantás a teremtett világra feltételez egy alkotót is.

Ezek után fontos megemlíteni, hogy Isten sokszor szól az emberi lelki/szellemi/ ismeret által is. Természetesen ezt sok ember a rengeteg elfojtás által hamar érzéketlenné teszi./Mindenképpen meg kell erősíteni az ige igazságával mert hol felment hol vádol nem megbízható a bűn miatt./ 

Továbbá tapasztalatom szerint szólhat Isten körülményeken, helyzeteken keresztül, felhasználhat akarata felismerésére mindenhatóságából kifolyólag szinte bármit és bárkit.
Gondoljunk csak Bálám szamarára, vagy amikor angyalok által közölte akaratát.

Úgy gondolom fontos, hogy figyeljünk Istenre, legyen a szívünk lágy és a fülünk kész a hallásra.  Minden dolgot vizsgáljunk meg és helyezzük az Ige mérlegére a Szent Szellemet aki elvezet minden igazságra, pedig kérjük, meg hogy segítsen eligazodni megérteni és megvalósítani Isten akaratát az életünkben.
Hiszen azok Istennek fiai, akiket Isten Szelleme vezet.