szerda, január 23, 2019

Élet élet, de melyik és milyen?


Mindaz, aki csak a nap alatt megismerhető világban gondolkodik, egyben és szükségszerűen isten nélkül létezik, azért írtam, hogy csak létezik, mert élni a szó igazi bibliai értelmében (dzoé) Isten nélkül, képtelenség. Szoktam mondani jelenleg a bukás óta, az van, hogy minden ember Isten teremtménye (bármennyire is hat rá a romlás) de nem minden ember Isten gyermeke is egyben, csak az, aki tudatosan visszatért a családba. Ezért volt szükség a megváltásunkra és ezért hangsúlyozta ki Jézus számtalanszor, hogy Ő maga az ÉLET és a feltámadás! Ő maga a földi létezésen túlmutató, örök élet! Ő ennek az Őrök életnek egyedüli és kizárólagos forrása! Ezért állítja a szentírás, hogy senki sem mehet az Atyához, és léphet be az Atya házába, hanem csak egyedül Jézus Krisztus által! Ez pedig azért lett így mert Ő maga (Jézus) az igazi ÚT (egyedül Ő járta be, és tudta csak bejárni, a megváltásunk Isten akarata szerinti útját, nem volt és soha nem is lehet más megváltó) az igazi, vagyis a valós ÉLET, a halált legyőző. Valamint Ő maga a való(ság)IGAZSÁG! Ezt a tényt egyértelműen igazolja, az Atya Isten, Jézus élete, a beszéde, a feltámadása, a tanítványok, a jelen hívők sokasága. De bárki számára igazolódik, aki kész a biblia útmutatása szerint megbékülni Istennel. Természetesen ebből nem következik, hogy az úgymond csak létezéssel bíró emberek között ne találnánk jóravaló és értékhordozó embereket, akik mindent megtesznek, hogy szeressék és gondozzák a családjukat és általában a társadalmi helyes értékrendet képviselve kapcsolódjanak az embertársaikhoz. Mégis ki kell mondanunk, pont azért mert mi is szeretjük az embertársainkat, csak mi már egy Isten igazságát is közvetíteni tudó emberekként, hogy bizony valós a megtérés lehetősége, valós az Istennel együtt munkálkodó és akaratában járó életvitel, valós az örök élet, és annak már a jelenben való birtokba vétele. Erre mondja a Szentírás, aki hisz a fiúban (elfogadta a megváltását, (ez a megtérés első lépése) és Jézus útmutatását figyelembe véve él) bizonyságtétele van önmagában! Ezt a bizonyságot/pecsétet a Szent Szellem Isten adja meg az ember legbelső valóságában, ami még arra is alkalmassá teszi a hívő embert, hogy még a halált is bátran vállalja, ha arra erőszakos módon sor kerülne. Tehát érdemes szem előtt tartani, hogy a szentírás az életre több szót is használ.
 Egy Hagin tanulmányban így olvasható ez: „Pszükhé, természetes élet, vagy emberi élet; biosz, élet- mód; és anasztrophé, viselkedés. Dzoé az örök élet, azaz Isten élete. Ez Isten természete. Ez az isteni fajta élet – az Atya élete – és a megtestesült Fiú élete is. Nevezi ezt az Ige “örök élet”-nek, “örökké való élet”-nek, olykor egyszerûen csak “élet”-nek.

Nem számít milyen az életstílusod, vagy a lelkialkatod, ezek csak akkor érnek valamit, ha benned van a dzoé! Jézus pedig azért jött, hogy ezt elhozza neked!”

"Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust."

Köszönöm a figyelmedet, áldott napot! 

Nincsenek megjegyzések: