Gondolatom az ökumenikus törekvésekről.

Legyen téma az ökumenizmus. Ha megengeditek, felvázolom röviden, hogy én hogy állok ehhez a kérdéshez. (Igaz régebben is írtam már ezzel kapcsolatosan pár mondatot.)Nagyon jó ha az ember nyitott/érdeklődő és támogató. Ez mind benne van abban, hogy a másikat különbnek tartjuk, ahogy azt a szentírás javasolja. Ez nem kényszer, aki ezt valóban megéli Isten szeretetében, annak ez áldás!      

A sónak az asztalon a helye, ott pedig sok mindent találni, aminek pont sóra van szüksége.  Feltétlen el kell mondanom, hogy az mellett, hogy szívesen gondolkozom együtt, más felekezetbe tartózó Istent kereső és az Ő igazságát helyesen értelmezni szándékozó embertársaimmal. Mégis, igaz az, hogy a teljes evangéliumban általam felismert és megértett igazságoktól az Isten előtt való jó lelkiismeretem megőrzése miatt, eltérni nem akarok. Így amikor akár mely felekezet, a személyes üdvösséget érintő kérdésben (véleményem szerint) elfordul az igazságtól, és a szentírás összességéből nem igazolható tant képvisel, vagy az általam Isten embereinek tartott személyeket lesajnálja, kötelességemnek tartom, hogy azt szóvá tegyem és meghagyva a másik fél szabadságát, de mindenképp elhatárolódjam. (Nem mondom, hogy másnak ezt kell cselekednie, a hit az nem utánoz. Én így kezelem ezt, még ha esetleg tévedhetek is.) Tehát semmiképp nem tudom elfogadni, a tárgyiasított és megmagyarázott istenkeresést, a maga-választotta istentiszteletet.

 „Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével. És nem ragaszkodván a Főhöz, Akiből az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel. Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennük semmi becsülni való, mivelhogy a test hízlalására valók.” 

Tehát nem csak az e világ elemi tanításaitól de a vallási világ számomra nem igazolt tanításaitól is elfordultam. Elhatárolódóm a tárgyiasítás a látható, tapintható istenközvetítést minden formájától, mert bálványimádást eredményez/eredményezhet. Olyan területre viszi a hívő embert, ami a szentírás fényében teljesen jogosan megkérdőjelezhető. Isten pedig azt kéri tőlünk, hogy mindentől, ami gonosznak látszik, tartsuk távol magunkat.  Isten országa jelenleg, nem látható módon, a hitre jutott emberi szívben van jelen, és nem külsőségekben! Szintén nem értek egyet a Római Katolicizmusban megtalálható több tantétellel és hitgyakorlattal, melyek egy olyan rendszert képviselnek, melyekben azt találom, hogy nem lehet maradéktalanul figyelembe véve a szentírás igazságigényét, megélni a hívő életet. Ezért a rendszertől, elhatárolódom, és az oda tartózó Istent kereső embertársaimnak, igyekszem, mint oly sokan, régen és ma is, felhívni a figyelmet a van tovább és van mélyebb kapcsolat Istennel, lehetőségére. Tehát az ökumenikus törekvésekre, ebből a szempontból határozott nem a válaszom. Kötelességemnek érzem, hogy Isten akaratával nem egyező rendszerektől és tanításoktól, elhatárolódjam, azon világosság szerint, ami nekem megadatott a szentírásból. Tehát magam különbséget teszek a felekezetek, irányzatok rendszere és az egyén, mint hívő ember között. A rendszert megfigyelhetem, kielemezhetem, és ha nem látom megállni a szentírás alapján, akkor nem fogadom el. (A hívő embert hitem szerint másként kell megközelítenem.) Hiszen mint tudjuk nem a felekezetek irányzatok adnak üdvösséget, hanem Krisztus egyedül! Jézus az aki feltámaszt majd ama napon, és nem az egyház. Az üdvözítés jogát nem adta át az Úr Jézus se más személynek, se az eklézsiának. Az egyéneket érintő üdvösség tekintetében sokkal inkább magammal kell foglalkoznom, hiszen mindenki maga ad számot, magáról az Istennek. Az üdvösség elérése amúgy is, emberek számára lehetetlen feladat. Istennél azonban lehetséges. „A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” Magamat ehhez tartom, ez a legbölcsebb véleményem szerint. Isten, aki a szívek és vesék vizsgálója, aki mindentudásában Ismeri az övéit, áldja meg azokat, akik segítségül hívják az Ő nevét, bármely helyen, és bizalommal vannak Ő hozzá. Hogy ki mennyire tanítvány és mennyire őszintén követi az Úr Jézust, csak felületes véleményem lehet. Tudni egészen pontosan, hogy ki a valós családtag, azt csak az Atya tudja.

Áldott legyen örökké, aki szeretetében saját fiát adta értünk, engesztelő áldozatul, hogy ne legyünk Isten nélkül valók –e világon. 

Köszönöm a figyelmeteket!                

Biztos, hogy illetékes vagy?

„Kóbor ebet ragad fülön, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti.”

„Kóbor kutyát ragad fülön, aki olyan perbe avatkozik, amihez semmi köze.”

Ne avatkozz olyan dologba, amire nincs vezetésed a Szent Szellemtől. Az akarás a javítási szándék megléte jó, de ez még nem vezetés. A helyreállítás idejét, menetét és az abban résztvevő személyeket is Isten jelöli ki. Ha neked nem szólt, és nem küldött, bölcsebb, ha a dologgal kapcsolatosan, megmaradsz a közbenjárás szintjén. Amikor találkozol/felismersz egy problémát az egyházban, az nem azt jelenti, és nem jogsit fel arra, hogy azt neked kell megoldanod. Ha belépsz egy olyan helyre, ahol nagyon aktuális lenne egy tisztasági festés, nem állsz neki festeni, még ha profi szobafestő is vagy, akkor sem, hiszen senki nem kért meg rá, illetlenség is lenne.  

 „Kóbor kutyát ragad fülön, aki olyan perbe avatkozik, amihez semmi köze.” Aki így tesz, az valószínűleg igen fájdalmas kutyaharapással számolhat.  

Fontos, hogy amikor segíteni szeretnénk, az is Isten vezetése alatt legyen, csak így fog sikerülni a szálkát kivenni abból a bizonyos szemből. Vezetés nélkül, csak nagyobb problémát teremtünk, mint amit megoldani szeretnénk. Rengeteg példát látni erre. Itt megjegyzem a segítség az, amire a másiknak valóban szüksége van, és nem az, amit én úgy vélek, hogy segítség. A kettőnek egyeznie kell. Ha valaki ki van száradva, azzal hogy adok, neki egy csodaszép öltönyt, nem segítek rajta.   

Szintén figyelembe veendő szellemi igazság, hogy amikor Pétert szükséges volt meginteni, a helytelen magatartása miatt, nem akárki tette ezt meg, nem „Kovács Pistike” önkéntes. Hanem Pál apostol! Kaliberhez kaliber szükségeltetik. Ez még a világban zajló kapcsolatrendszerekben is többnyire így van. Szeretném, ha megértenéd, mert igen fontos. Ha olyan ringben/harcban vagy, szállsz be, ahol Isten nem akar látni, akkor kevesebb vagy igen leszűkült a védelmed. Aztán így, amikor a nem neked való ringben, nem a te súlycsoportodban véletlen ütés ér, esetleg padlóra kerülsz, magadon kívül senkit sem hibáztathatsz. Szellemiekhez szellemieket kell szabni, kaliberhez kalibert. Ne értsd félre nem azt mondtam, hogy a „ringen” kívül élj, egy passzív nem látok, nem hallok, hívő életet. Hiszen Isten gyermekeként már katona is vagy, már sportoló is vagy, már a „ringben” harcoló is vagy. De ez legtöbbször abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy teljes szívből közbenjársz az adott helyzet Isten akarata szerinti megoldásáért. Legyen meg Isten akarata! Ne egyik, vagy másik félre koncentrálj. (hiszen nem ismered a motívumokat, a részleteket stb. nehogy elfogult vagy részre hajló legyél.) Hanem Istent kérd, aki mindeneket ért és pontosan átlát az adott dologban, hogy kegyelméből lépjen be a helyzetbe és ragyogtassa fel az igazságot. Ezzel rendkívül fontos és Isten akaratában lévő dolgot teszel, amiből áldásod származik.   

Köszönöm a figyelmedet.