vasárnap, december 30, 2012

2012 - 2013

Nemsokára magunk mögött hagyjuk az idei évet. Tudom hogy sokan ezt már alig várták. Nem volt egyszerű év. Sajnos a világban egyre sötétebb és hidegebb van. Mi akik ismerjük Isten végtelen szeretetét biztonságban tudjuk az életünket akár hogyan is alakulnak a dolgok. Ismerni Isten aktuális beszédét kifejezhetetlenül nagy kincs s egyben hatalmas felelősség is. Magamat is beleértve épp ezért szeretnék mindenkit emlékeztetni hogy Isten elvárja tőlünk hogy a kapott világosságunkkal ne vonuljunk félre, a mécsest ne rejtsük véka alá ahogyan Urunk kéri. Mert igen is nagyon nagy szükség van arra hogy Isten gyermekei szólják az evangéliumot és tegyék azt amire elhívást kaptak. 


Szeretnék minden olvasómnak vidám évzárást és egy szíve szerint való 2013 esztendőt kívánni.
S most is úgy érzem ezt leginkább egy  2011-ben írt bejegyzésemmel tehetem. meg. Ma ugyan úgy aktuális.

Valamint szeretném megköszönni azt a figyelmet és időt amit a blogom látogatására fordítottatok az elmúlt esztendőben. Remélem továbbra is találtok majd hasznos és értékes gondolatokat ami közelebb visz benneteket Isten csodálatos személyéhez.

Legyetek áldottak!
      

csütörtök, december 13, 2012

Mit tudhatunk a világvégéről?! 2. /bővítés/





A nemrég írt világvégével kapcsolatos posztom magas olvasottsága és a témával kapcsolatosan kapott levelek azt mutatják, hogy térjünk vissza még egy pár mondatos újabb bejegyzés erejéig ehhez a népszerű témához. Az előző cikket itt olvashatod:előző bejegyzés
Többen kifejezték, hogy szívesen vennék, ha egy kicsit bővebben írnék az adott igék jelentéséről, mert néhol nem világos. Kezdem akkor ezzel.

A Jónás jele említésénél Jézus egyértelműen utal arra a történetre, amit sokan hihetetlennek abszurdnak tartanak. Pedig egy valós esemény volt ez még akkor is ha sokaknak ez meseszerű,és azt állítja hogy egy egységes mindenkinek szóló jel adatott az emberi nemnek. Ez pedig nem más, mint magának az Úr Jézusnak a halála eltemettetése és FELTÁMADÁSA harmad napon! Ahogy ez Jónással is történt Vízbe dobták. Majd egy a vízbehajítóktól  független valóság, Istentől rendelt nagy hal elnyelte s három napig fogságban tartotta, majd kivetette, szintén Isten rendelkezésére, aki bármit és bármikor fel tud használni céljai kivitelezésére. Nos az ige azt állítja, hogy az emberiségnek akár előrenézően /Ószövetség/ akár visszatekintően/Új szövetség/ a keresztre kell figyelmeznie.. Ez az egyetemes jel adatott. Jézus halála eltemettetése és harmadnapi feltámadása. Kitérnék arra is, hogy az ige megjegyzi a jelt kívánókról, hogy gonoszak és paráznák /Szellemi értelemben is értendő/. Ezért is megdöbbentő hogy még ezek az emberek kérnek jelet, bizonyítékot Istentől az igazság felől  holott csendben fejet hajtva csak egy szó volna elfogadható az Istenhez közeledni szándékozótól. :” Bocsáss meg” ez valós világosságot hozna számukra. Szóval Jézus erre a jelre utalva ott hagyta az embereket. Maga ez a cselekedete is urunknak igen kifejező. Egyértelművé tette mi az igazság lényege ebből a szemszögből nézve. A mindenki számára elérkező halál majd az azt követő feltámadás és Ítélet. Ezért kéri, hogy vegyük figyelembe ezt a jelet, mert másra nem érdemes várni. Fogadjuk el a az Élet fejedelmétől a feltámadás tényét és béküljünk meg vele hit által. 

A második citált igerészből azt emelném ki, amire Jézus felhívta a figyelmet, hogy
A hitetés a megcsalatás igen erőteljesen jelen lesz a kor mindennapjaiban, médiájában és a személyes kapcsolatokban egyaránt. Említi hogy a tapasztalt negatív jelenségek csak kezdetei a végnek. Mintegy bevezető fájdalmak. Kiemeli a gyűlöletet, az árulást és megismétli, hogy sok hamis hitető erő fog aktívan részt venni az emberi kapcsolatokban.
A gonoszság az aljasság a viaszélések és igazságtalanságok miatt még a szeretetre, értékhordozó kapcsolatokra nyitott emberek között is a szeretet meghidegül. Belefáradnak, kiégnek, feladják értelmetlen vesszőfutásnak, élik meg a kapcsolataikat.
De mi ne így tegyünk legyünk kitartóak, mert jó gyümölcse lesz!

Ezután a fókusz az Isten szemében legfontosabb dologra kerül. Az evangéliumra, amely ekkora a lakott világot eléri, és döntés elé állítja. Isten az örömhírt azért közli, mert szeretné, hogy az emberek ne vesszenek el. Meg kell értenünk, hogy a kárhozatot a második halált Isten nem nekünk embereknek rendelte. Hanem a lázadó angyal és démon világnak. De ha mi ezekkel azonosulunk befolyásuk alatt maradunk, a megtérés helyett! Akkor akaratlanul is az őreájuk mért ítéletben, büntetésben lesz részünk. 
A vég eljövetelének említésénél a kép a szent helyre vált Dániel prófétánál található igeversekre mutat így a következő intelmek egyértelműen Jeruzsálemre, a Szentföldre és a zsidó embereknek szólnak.
Az ige kiemeli, hogy az Úr Jézus eljövetele mindenki számára megtapasztalt tény lesz abban az időben. A dög és a keselyük utalás az Antikrisztusra és követőire vonatkozik Legalábbis számomra a szövegkörnyezetet figyelembe véve.
A fügefa hitem szerint Izraelt jelképezi mely 1948 óta, zsendül, és levelet hajt. Ez jelzi, hogy közel Izrael és az Istenfélők számára a nyár. Az ige alapján egy nemzetség kB  70-80-év. S az ige itt megjegyzi, hogy nem múlik el annyi idő és megvalósulnak azok, amiket Isten erre az időszakra előre megmondott.
A következő versek az elragadtatás bibliai igazságát említik, leszögezi, hogy ezen idő pontos dátumát csak és kizárólag az Atya tudja és egy ismérvet  is közöl a beazonosíthatóság kedvéért, mégpedig Noé napjainak eseményeit. /házi feladat :)/ 
S a zárás, ami a legfontosabb!  LEGYÜNK KÉSZEN!
Ha készen vagyunk a Boldog újév is valóban boldogabb, tud lenni.

Szóval örömteli és áldott évzárást és boldog újévet kívánok. 



Köszönöm megtisztelő figyelmeteket.


kedd, december 11, 2012

"Azt hitted, olyan vagyok, mint te?!”




Nem csak nagyon fontos de időszerű is hogy a fenti állítást megértsük.
Egyre több olyan internetes oldalra hívják fel a figyelmemet. Melyekről szó szerint el lehet mondani, hogy balgatagul azt a célt tűzték ki, hogy Isten személye és szava ellen felállnak. Nem az alaphangvételű ateista blogokra gondolok elsősorban. Ezek, java része egyszerűen csak hangosan gondolkozik és képviseli azt, amit képvisel, amit most még megalapozottabbnak tart sajátos nézőpontjából szemlélve a kérdést. Nem egy tanulságos beszélgetésem volt ilyen emberekkel. Mondhatni a kötött fogású birkózás ki terjedt a szürkeállományunkra is. Magam élveztem ezeket, a beszélgetéseket, remélem ők is. A gondom inkább azokkal az internetes oldalakkal van melyek egy rosszindulatú támadó és sokszor totálisan téves következtetésekből álló véleményt hangoztatva, próbálják Isten igéjét meghazudtolni. Sok van ilyen. De oldalaikat teljesen átszövi a felületesség a csúsztatás és a helytelen értelmezés.



A legszembetűnőbb hibájuk, az hogy Isten beszédét kiválogatják, szövegkörnyezetükből kiragadják és nem egyszer előítéleteikből származóan teljesen más értelmezést, adnak az 
Igének, mint amit Isten közölni akart. Finoman fogalmazva inkorrektek.

Magukat a blogokat érthető módon nem fogom reklámozni. Viszont tartalmi témájukból a példa kedvéért veszek.
Talán a legelső véleményük az ilyen oldalaknak, az hogy Isten vérszomjas, brutális és kegyetlen. S elkezdik sorolni a bibliából helytelenül kiragadott igeverseiket.
Aztán a következő erőlködésük hogy igyekeznek meggyőzni minket, hogy a biblia nem méltó a bizalmunkra, mert tele van ellentmondásokkal, és különben is egy rakás hazugság az egész. Itt is felsorakoztatnak kiragadott igeverseket, látszatellentmondásokat melyek legtöbbje mélyebb biblia kutatás során eltűnik. De persze az ilyen emberek erre már csak előítéleteik és prekoncepcióik miatt is eleve képtelenek. Besározni, ledegradálni valamit könnyebb választás számukra, mint felépíteni, kibontani a mélyére ásni egy-egy nehezebben értelmezhető igeszakasznak. Áll rájuk az, amit Péter apostol mondott:

„Urunk most még türelmesen vár. Értsétek meg, hogy ez sokak számára a megmenekülés lehetőségét jelenti! Ugyanerről írt nektek szeretett testvérünk, Pál is, Istentől kapott bölcsességgel. Ő minden levelében szokott írni ezekről, a dolgokról. A leveleiben akadnak nehezen érthető részek, amelyeket egyes tudatlan és bizonytalan emberek félremagyaráznak és kiforgatnak. De nemcsak Pál leveleit, hanem az Írások egyéb részeit is kiforgatják eredeti értelmükből, és ezzel a saját pusztulásukat okozzák.
Szeretett testvéreim, ti azonban mindezeket már előre tudjátok. Vigyázzatok tehát, s ne hagyjátok, hogy ezek az elvetemült emberek félrevezessenek benneteket! Ne engedjétek a szilárd meggyőződéseteket megingatni! Inkább erősödjetek meg Jézus Krisztus kegyelmében! Ő Urunk és Megmentőnk — igyekezzetek tehát minél mélyebben megismerni őt! Övé legyen a dicsőség most és örökké! Ámen!
/Egyszerű fordítás/

Nem lepődöm már meg ezen a magatartáson. Csak igen károsnak tartom azon kereső emberekre gondolva, akik ilyen oldalakba botlanak és óvatlanságukban megmérgeződnek.

Aztán a következő totálisan téves elvárásuk Istennel szemben hogy nem olyan, mint ők!

- nem humanista / humanizmus az embert isteníti, helyezi középpontba, és így a teremtőről elfelejtkezik, Öt elveti./
- nem hazug /szava tökéletes és igaz./
- nem szentségtelen 
- nem felületes 
- nem megalkuvó

Az bibliában olvashatjuk.:

„A gonosznak pedig ezt mondja Isten:Milyen jogon beszélsz rendelkezéseimről, hogy mered szövetségemet a szádra venni?! Hiszen utálod, ha figyelmeztetlek és fegyelmezlek, szavaimat semmibe veszed! Tolvajokkal barátkozol, és házasságtörők közé keveredsz. Szád telve gonoszsággal, nyelved csalással. Saját testvéredet is elítéled, megrágalmazod anyád fiát! Ezt tetted, és én csak hallgattam. Azt hitted, olyan vagyok, mint te?!
/Egyszerű fordítás/

vasárnap, december 09, 2012

Mit lehet tudni a világvégéről?


Mit lehet tudni a világvégéről?

Semmit! :)

Na jó azért mégis van egy-két olyan ismérv, amiről a biblia, tájékoztatást ad.
Ebben az évben sokat lehetett hallani mindenféle világvége próféciákról, és különféle
önfelszámolási teóriákról. Az előző bejegyzésem alkalmával /facebook/ említettem hogy a Biblia
világosan beszél egy olyan időszakról, amikor az embereket az igazság,a Teremtő véleménye
nem annyira fogja érdekelni. Ellenben mindenféle mesének és okkult információforrásból származó hírnek felülnek. Nem csak Nosztradamusz írásaira és az ebben az esztendőben annyira előtérbe került Maja próféciákra gondolok most. Sajnos nagyon sok félrevezető és gonosz szellemek által inspirált irodalmi méreg is kering mindenfelé. Az ilyen fajta irományok létezése ma már sokak számára egyértelmű. A probléma, az hogy, az emberek egy része ezeket elbagatellizálva ártalmatlan játéknak tekinti. Egy másik része pedig tudatosan megnyitja magát ezek előtt a saját kárára. / Pl most 12.hó 12. én tömeges meditáció lesz világszerte természetesen mondanom sem kell hogy Isten hogy vélekedik ez felől. Sajnos ebben a meditációban emberek tömegei fognak ismételten egy olyan szellemi cselekedetet végre hajtani ami nem fog áldást hozni sem nekik sem a világnak./


Ezek olvasgatásakor vagy nézésekor  sajnos egy igen komoly sötétség/nyomás éri az ember azon felfogó képességét, ami pont azért adatott, hogy Isten igazságát megértsék. Igen hatékony trükkje ez sátánnak, amit előszeretettel használ. Ha most csípőből azt gondoltad micsoda bolondságokat, beszél ez. El kell, hogy mondjam már magad is a hatása alatt, állsz.

Szóval a világvége dologra visszatérve. Még a Biblia sem közöl napot és időt, pedig hitem szerint Isten beszédénél nincs hitelesebb és figyelemreméltóbb könyv, amely számos már ellenőrizhetően beteljesedett és még nyitott jövendőbeli ígéretet közöl. 

E téma előkerülésénél a legismertebb igerészek a Máté evangéliumában találhatóak.
„Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor esteledik, azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz; mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?
E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik néki jel, hanem ha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elment.”

A másik igerész pedig így szól:
„Mikor pedig az olajfák hegyén volt, hozzá mentek a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? És micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének? És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket. Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.
Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország - ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.
És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.

És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.
De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég. Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg): Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen; És a mezőn levő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon. Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombat napon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok. Ha valaki ezt mondja, akkor néktek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.Íme eleve megmondottam néktek.
Azért ha azt mondják majd néktek: Íme a pusztában van; ne menjetek ki. Íme a belső szobákban; ne higgyétek. Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.
Mert ahol a dög, oda gyűlnek a keselyűk.
Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullnak, és az egeknek erősségei megrendülnek.És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.

A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. Amiképpen pedig a Noé napjaiban volt, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak volt, házasodnak és férjhez mennek volt, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába ment. És nem vesznek volt észre semmit, mígnem eljőve az özönvíz és mindnyájukat elragadta: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.
Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.
Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.
Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.
Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön.
Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.”

A magyarázatra itt most nem térnék ki./Ha igény van rá kérlek írj/  De amint látjuk nincs dátum említve. Bizonyos jelek viszont igen. Nekünk ezekre, a jelekre kell figyelnünk miközben az Istennek való engedelmességben, járunk. Ez biztosítja, hogy ne érjenek váratlanul bennünket a végidők eseményei. 

Szóval mindenkinek legyen nagyon szép karácsonya és vidám évzárása. S ne aggódjunk/ féljünk a világvége mesék miatt. Természetesen ehhez is a legjobb alap, ha Istennel megbékélt állapotban vagyunk. 

szombat, december 01, 2012

A megtérésről.



Mi is a megtérés az újjászületés, azaz az Isten útjára való lépés.


Talán azzal kezdem hogy a legfontosabb tény ebben a kérdésben az hogy aki erről a témáról publikál értekezik az olyan ember legyen akinek ezen bibliai igazság igen és ámen az életében. Miért fontos ez? Nos azért mert maga az Úr Jézus kéri, hogy vak ne vezessen világtalant. Mert verembe fognak esni. Most nem fogok utalni arra a rengeteg félreértésre, ami e témában tapasztalható, annál inkább szeretném röviden felvázolni mit is ért a Biblia megtérésen/Újjászületésen. Az ide vonatkozó fontosabb igeverseket a poszt végén természetesen felsorolom.

Azzal kezdeném, hogy a megtérés az-az Élő Istennel való kapcsolatfelvétel legelső és legfontosabb lépése a mi részünkről. Ez nem csak egy gondolkozás béli változást jelent. Nem csak úgymond az igazságnak vagy Isten személyének létezésének az elfogadását jelenti. A megtéréskor az ember megáll a mindenható Isten előtt és felismerve menthetetlen és elveszett állapotát, bűnbánatra jut. Szó szerint felfogva és rádöbbenve arra a tényre, hogy életének királya eddig a saját Énje volt. S mint trónbitorló élte az életét. Kiszolgálva bűnös természetét, mely csak még inkább távolabb lökte nap, mint nap a kegyelem Istenétől. Ezért is élt Isten nélkül a saját feje után menve hol felmentve hol vádolva magát.
Tehát amikor ilyen lelkülettel összetörve megállunk az Isten előtt,és elismerjük, hogy szükségünk van a kegyelmére, a szeretetére, a vezetésére. S segítségül hívjuk az Úr JÉZUS NEVÉT. Akkor létrejött az a szívbéli állapot, ami ha gyakorlatba, azaz valóságos cselekedetbe van ültetve: létre hozza, előidézi a megtérést. Tehát ez az emberi oldal.
Erre válaszként kapja a megtért ember Istentől az újjászületés csodáját, amely egy olyan Szent Szellemi megtapasztalás melyet, az azt megélt /átélt ember kitörölhetetlenül, végérvényesen megjegyez. Sokszor az esemény napjára és órájára való pontos emlékezéssel. Legalábbis én erről tudok beszámolni.

Ettől a pillanattól kezdve függetlenül az érzéseitől és gyakorlati megtapasztalásaitól.
Belépett Isten családjába és hatalmat kapott hogy Isten gyermekévé legyen. Azaz az Atya akarata szerint élje tovább a hátra lévő életét.  Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes ember lesz  és többé nem tud vagy  nem tesz olyat, ami Isten tökéletes mértékét sérti, hanem azt, hogy most már az újjászületése után, rendszeres napi kapcsolatban  egyre inkább  kiábrázolódhat benne Az Úr Jézus természete… S így hiteles tanítványa lehet a Mindenhatónak… azaz végső soron folyamatában  teljesül Isten akarata és megszentelve élheti a mindennapi életét.  

A könnyebb érthetőség kedvéért vegyük egy példát is. Mivel a Biblia azt állítja, hogy minden ember Ádámtól származik. Így minden ember a bűneset óta úgy születik, meg hogy eredendően magában hordozza a bűn és a halál valóságát. /ezt a tényt nem szükséges nagyon bizonygatnom, hiszen elég, ha csak magunkba nézünk. De az emberi történelem is totálisan igazolja./ nos ezt az állapotot egy valamikor égő de az óta lángját vesztett gyertyacsonk fekete kanócára tudnám leginkább hasonlítani. Ez a fekete kis funkcióját már nem betöltő kanócdarab ábrázolja ki leginkább az ember halott szellemét. Az Istentől való elszakítottság tényét, mely a bűn következménye.A Megtérés és újjászületés pillanatában pontosan ez a fekete kis elszenesedett kanócdarab kerül Isten részéről szeretetének és elfogadásának jeleként ismételten meggyújtásra. El tudod ezt képzelni.?Nos ez a megtérés!
A megelevenített szellemed már nincs többé elzárva Istentől! Létezése szeretete és számodra adott ajándékai immár valóságosakká lettek! Tapasztalataidtól és érzéseidtől függetlenül. A megtéréseddel létre jött az Élő Istennel való személyesen megtapasztalt valóságos kapcsolatod.
Tudnod kell ennél nincs csodálatosabb se itt se a túlvilágon!


Befejezésül egy nagyon fontos igevers:" Megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja őt." 
Gyakorlatilag a vallásos csalásokat képmutatásokat és az emberi romoltságot is feltárni és gyógyítani csak így lehet. 





Tanulmányozandó igeversek:
 Ó szövetségi igék: Jóel 2:12-13 versek   Ézsaiás 55:7    Zakariás 1:3-6 Ezékiel 36: 26-27 versek
Új szövetségi igeversek :  Máté 4:17  Márk 1:15  Apostolok cselekedetei:2:37-38  Róma:310-18 ig.





csütörtök, október 11, 2012

Gondolataim a Zsidóságról.


Mivel évek óta bármerre járok a munkahelyemtől kezdve egy egyszerű utazásig, gyakran szembesülök, azzal hogy az emberek beszédét egymással való kommunikációját mennyire meghatározza a keserű átkozódás, káromkodás, szidalmazás és hazudozás. Ezeket a biblia a nyelvi bűnök kategóriájába sorolja. És minden szempontból rendkívül károsnak és mérgezőnek tart. Leginkább a gyakorlójára de sajnos a szidalmazott verbálisan bántalmazott személy számára is. Nem áll szándékomban sem, a szómágiáról sem a beszédről, mint szellemi tevékenységről szólni. Rengeteg keresztény irodalom elérhető ebben a témában, ha esetleg valakit ez mélyebben érdekel.


A mai bejegyzést azért tartom rendkívül fontosnak, mert a biblia szerint van egy olyan szegmense a gonosz beszédnek, ami rendkívül gyorsan viszi átok alá az ember életét. S gyakorlóját látványos romlásnak és leépülésnek szolgáltatja ki. Szinte az életének minden területén. Nos ez a méreg nem más, mint az antiszemitizmus, a zsidózás és a velük kapcsolatos bibliai igazságok eltorzítása meghazudtolása. Majdnem 25 éve látom, hogy milyen károkat okoz ez azon embertársaim életében, akik ezt tudva vagy tudatlanul cselekszik. Mérgezve magukat és másokat.

Isten ma három fő kategóriára osztotta az embereket. Ha csak ezt az egy tényt az emberek  
Szem előtt tartanák sokkal világosabban, tudnák megérteni a biblia igazságait és mondandóját. Ez a három fő kategória pedig a ZSIDOSÁG/Izrael/  A NEMZETEK ,és az EGYHÁZ /Krisztus Jézus teste a  a zsidó és nem zsidó emberek közül  kihívottak  serege./
Mind a három csoportra más - más bibliai igazságok kijelentések tartoznak és mind a három kategóriához másként viszonyul jelenleg a Teremtő Isten.

Van egy  igerészhez, amiben Isten nagyon fontos dolgot mond Ábrahámnak és természetesen nekünk is.
 "És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei."


Nos ha egy cseppnyi Istenfélelem is van valakiben, az valószínűleg nem akarja, hogy Isten haragját és átkát magára vonja. Nem kérdéses hogy nem bölcs Istennel ujjat húzni.
Nem kétséges ki maradna alul.
Nem csak a biblia de számos az igén kívüli forrás is ezen igazság mellett tanúskodik.
A biblia szerint az antiszemitizmusba elmerülő ember végső soron igazából a Mindenható Istent támadja az felé dühösködik. Csak mivel szándéka ezt kézzelfoghatóvá tenni. Ezért Isten ma létező két népe, az Izrael illetve gyakran az Isten akaratát követő keresztények ellen támad verbálisan és gyakorlati módon is.
Tényleg nem javaslom senkinek az embertársaink szidását becsmérlését átkozását még abban az esetben, sem ha erre szerintünk okot adott. Jobb Istenre bízni az elszámoltatást.
Ö sem nem téved, se nem reagálja túl a dolgokat. Igazságosan ítél! Úgy hogy nem csak az adott dolgot látja mint mi emberek hanem az-az mögött lévő motívumokat kiváltó okokat is. Így Ítélete sokkal igazságosabb, mint ahogyan az a miénk, lenne.

Miért lehetünk hálásak mi keresztények az Istennek Izraellel kapcsolatosan.
A legfontosabbak közül megemlítek pár konkrétumot.

- Az ősatyákért, akik Istenfélelmükkel és hit által való engedelmességükkel megvalósították, hogy Isten magának való népet támaszon, Ábrahámon, Izsákon és Jákobon keresztül. Ezt a vonalat Isten jelenti így ki.
„Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákob Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene.”

- A tízparancsolatért, ami ugyan Izraelnek adatott de a nemzetek számára is épp úgy
Abszolút fényforrás, hogy hogyan kell Istenhez és az embertársainkhoz viszonyulnunk.

- Az Úr jézus Krisztus személyéért, aki a világ megváltója! Aki test szerint zsidó férfi tehát Izraeli származású. Ami felől szintén Isten döntött így. Mert így látta jónak.
Ha Isten azt akarta volna, hogy német vagy magyar származású legyen akkor így lett, volna. De nem így akarta.

- Az egyházért. Hiszen köztudott hogy az első keresztények az apostolok mind zsidó származású emberek. Még Pál apostol is, akit sokunk úgy ismer, mint a Nemzetek apostola.

Szó ami szó ennek fényében azt gondolom egyszerűen elképzelhetetlen hogy egy magát kereszténynek való ember antiszemita legyen. Sokkal inkább a megváltónk felé való tisztelet és szeretett miatt ma sokkal inkább ki kell állni a zsidó nép mellett, mint bármikor.Nem csak a fenti igazságok miatt hanem, azért is mert maga a megváltó visszajövetelének színhelye is Szentföldön Izraelben lesz az olajfák hegyén.   A biblia szerint minden erőnek és népnek, amely ennek a próféciának a meghiúsítását és Izrael megsemmisítését tűzte ki célul. Akarva akaratlanul magával a Mindenható Istennel kell szembe helyezkednie. Ez pedig nem ajánlatos.
A biblia igazságainak fényében és a történelem figyelembevétele mellett határozottan nem javaslom ezt a magatartást senkinek.


Javaslom tanulmányozni:
Máté 25. rész 31- 46 ig.
Róma levél 11. rész
Ézsaiás 49.6  valamint  a 62 fejezet.


csütörtök, szeptember 27, 2012

Gondolatom természettudományokról.

Még mindig nem a házasság témáját folytatom ahogy terveztem. Ismételten egy kis kitérőt teszek mert vannak olyan emberek akik azt gondolják hogy azok az emberek mint magam is. Akik ma nyilvánosan Istenről beszélnek valószínűleg igen maradi gondolkozásúak és tudomány ellenesek. Nos e pár gondolatom e tévhit eloszlatása miatt íródott. 



A szellemi dolgokról kiváltképp Isten személyéről és a biblia igazságairól való beszélgetéseimkor igen gyakran előfordult hogy a partnereim Sthepen  Hawking korunk kivalló fizikusára utalnak, hogy ő bizony rendkívüli ismeretei ellenére mégiscsak  ateista vonalon gondolkozik. Nos igen ezt én is így tudom. Mégis minden elismerésem ellenére azt gondolom ebben a dologban is, téved. 
Mint ahogyan a Higgs-bozon létezésével kapcsolatban is tévedett mikor elvetette létezésének lehetőségét. Hogy félre értés ne legyen eszem ágában nincs ilyen tőlem mérhetetlenül okosabb embert leminősíteni. Csupán arra utalok, hogy mi emberek akárkik is legyünk bizony nem vagyunk tévedhetetlenek. De ezzel nincs is baj. A baj a felfuvalkodottságban és a kevélységben van, amikor is a természettudományok egyes  képviselői elhagyván szakterületeiket olyan helyen tesznek konkrét állításokat, amelyeken egyszerűen a meglévő ismereteik nem engednek kompetenciát. Például, amikor egy biológus a materialista gondolkozásán táplálkozó evolúciós világnézetében kijelenti, hogy „Isten nem létezik” abban a pillanatban eme személy olyan területre lép ahol, ha a jelenlegi ismereteinek a kétszeresével rendelkezne is akkor sem jelenthetné ki ex katedra a fenti mondatát. 
Magam is igen kedvelem a legtöbb tudományterületet. Még ha többet igen csak alapszinten értelmezek a még meglévő korlátaim és ismerethiányaim miatt. De én nem csak a termodinamika második törvényé miatt hanem több szempontból is sokkal logikusabbnak tartom az ID-t.  Az intelligens tervezést mint a nagy bumm elméletét. Természetesen elfogadom, ha valaki a big bang teóriája mellet áll ki, abban az esetben, ha ezt nem, mint bizonyított tény akarja letolni a torkomon. Magam is csak nyitogatom embertársaim szellemi szemeit hogy felismerjék a Teremtő Isten valóságát a szívükben. Bizonyítani létezését objektíve én sem tudom.
Tehát mind a két oldal csak hit által támogatható. Magam az Isten hitet logikusabbnak tartom. 
Több igen kivalló egyetemen mind a két feltételezést és egyben az ebből fakadó világnézeteket is feltételes módban tárják a hallgatók elé, ami már elég nagy előre lépés. Természetesen a felületesség és a közömbösség miatt a legtöbben még mindig a sokáig kész tényként beállított evolucionista elmélet mellé állnak. Természetesen az igazság nem attól igazság, hogy hányan képviselik. De valóban sok helyen még ma is kinevetik azt  aki elveti az ateista materialista világnézetet. 

Ma olvastam egy cikkben, hogy megtalálták az első atombaktériumokat. Amelyek igen forró és savas környezetben élnek. Azt hiszem pár éve fedeztek fel életet rendkívüli hőmérsékleten amit pedig elképzelhetetlennek tartottak. A mostani annyival izgalmasabb hogy a magas hőfok mellett egy rendkívül mérgező közegben, ami szintén elképzelhetetlen volt eddig a  metallosphaera sedula azt üzeni köszönöm, jól vagyok.
Meggyőződésem hogy nagyon fontos a tudományok kutatása és a határvonalak feszegetése. De csak a kompetenciális keretek betartásával.
Amikor ezt a témát tárgyaljuk mindig eszembe jut egy kedvenc idézetem.

„Az első korty a természettudomány poharából ateistává tesz. De a pohár alján azonban ott vár Isten!”  Wemer Heisenberg 

Köszönöm a látogatásod.


kedd, szeptember 25, 2012

Amikor a gyereknek kérdése van.

Elnézést kérek hogy nem a házasság témájával folytatom. De mivel az ifjúságé az elsőbbség így egy nagyon érdekes témáról szeretnék pár gondolatot leírni. Ma a metrótól hazafelé sétálva a kisebbik fiam két számítógépes gondolat között egyszer csak felém fordult és azt kérdezte. Apa Isten hogy lehet végtelen és különben is Ő mikor született. Szeretek erről beszélgetni és ha a saját gyermekeim kérdezgetnek ilyen dolgokat akkor pedig egyenesen táncra tudnék perdülni. Nem csak azért mert tudom hogy a Biblia Isten ihletett beszéde és igazságtartalma bárki számára megtapasztalható. Mert az igazság nem szubjektív dolog hanem objektív valóság. Hanem azért is mert az élet minden területén jelentkező romlást és leépülést pontosan az Isten felől érdeklődő gyermekek tudják leginkább gátolni és feltartoztatni mikor felcseperednek.A gyermekekből Istenfélő emberekké váló polgárok. Megjegyzem ez alatt nem feltétlen a vallásos emberekre gondolok. Hanem olyan Istent és akaratát ismerő emberekre akik a Biblia szerint valóban "sók" és világítópontok ebben az egyre inkább cél tévesztet és Istentől elidegenedett világban.


Tehát egy példát alkalmazva azt javasoltam gondoljon arra hogy vannak olyan állatok rovarok melyek csak két dimenzióban élnek. Szélesség hosszúság ezen lények a magassággal mint olyannal nem tudnak mit kezdeni. Aztán vannak akiknél ez sem okoz különösebb gondot. Ezek nyilván előrébb vannak a tájékozódásban és ebből kifolyólag más területeken is. Mi emberek szintén két nagyon erős korlát közé vagyunk szorítva. Az idő és a tér korlátja közé. Akármennyire is szeretnénk ezen korlátok annyira befolyásolnak hogy rendkívül nehéz nekünk ezen kategóriákon kívül gondolkoznunk.Számunkra elképzelhetetlen felfoghatatlan az olyan kategória mint "Örökkévalóság", "végtelen", "örök élet", "idő többé nem lészen" és hasonló gondolatok melyek a bibliai világnézetben teljesen evidensek. Tehát az hogy mi csak az itt -ben tudunk gondolkozni egyáltalán nem zárja ki az ott valóságát. Mint ahogyan az sem hogy valamit nem látunk, egyáltalán nem bizonyítéka annak hogy nem is létezik az amit épp nem látunk. Erről már korában itt írtam pár gondolatot.    http://bibliavalasz.blogspot.hu/2010/04/latni-vagy-nem-latni.html

Az hogy honnan táplálkozunk információval majdnem teljes mértékben meghatározza a világnézetünket és a gondolkozásunkat és ki kell mondani hogy földi dolgokkal kapcsolatosan is rengeteg dologban csak  tapogatunk annyira nincs látásunk. Mennyivel inkább így van ez a szellemi dolgokkal kapcsolatosan. Amikor itt járt közöttünk Jézus azt mondta a tanítványoknak hogy sok dolgot szeretne még elmondani de nem teheti mert egyszerűen nem értik, nem foghatják fel, mert az ember rendkívüli módon elidegenedett a teremtő Isten gondolkozásától. Nagyon sokszor Jézus példázatokban szólt az emberekhez.Magam is azt tapasztalom hogy vannak dolgok amiket egyszerűen csak így tudunk közvetíteni egy másik félnek. S nem azért mert nem konkrétumokról és valós dolgokról beszélünk hanem azért mert mi magunk is korlátozva vagyunk még a leírhatatlan leírásában a felfoghatatlan felfogásában.

Lehet hogy nem mindenki számára kielégítő amit itt hirtelen leírtam. De a srácom azt mondta: "Apa tiszta a kép most már értem." és ez nekem nagyon nagy öröm. Valószínűleg sokat fogunk még beszélgetni erről.
Jézus amikor azt kérte hogy hit dolgában bizalom dolgában legyünk olyanok mint a gyermekek nem arra gondolt hogy butácskák és naivak legyünk. Hanem pont arra hogy gyermeki bizalommal fogadjuk azt amit még esetleg nem teljesen értünk mert ez adja meg a lehetőségét annak hogy még jobban megérthessük a megfelelő időben. Természetesen ehhez a magatartáshoz alázat is szükségeltetik.

Ha időd engedi van itt egy remek könyvajánló ami számomra is rengeteget segített a nehezebb kérdések megértésében.  http://bibliavalasz.blogspot.hu/2010/06/elmelkedni-istenrol.html

Azon gondolkozom lehet érdemes lenne anyagot gyűjtenem azon szülök számára akik több mint valószínű hogy találkozni fognak ilyen kérdésekkel a gyermekeik részéről. 

Köszönöm a figyelmet.

Most szóltak hogy a hivatkozások nem elérhetőek. Nem tudom miért nekem se nyílik meg :(  újra rakom hátha..

kedd, szeptember 11, 2012

Gondolataim a házasságról.


Gondolataim a házasságról.

Lehet kicsit disszonánsnak, tűnhet, hogy egy elvált ember beszél a házasságról.
Azóta újranősültem. Az én esetemben a biblia igazsága ezt Istennek tetsző módon ismételten lehetővé tette. De talán ezen évekkel ezelőtt megélt tapasztalatom még tovább növelte a gyakorlati rálátásomat e területen, még ha negatív módon is történt ez a tapasztalatszerzés. Ma sajnos a helyzet odáig jutott hogy tíz emberből hat-hét véleménye, az hogy a házasság intézménye hamarosan lehúzhatja a redőnyt a sorozatos kudarcok miatt. Ne így legyen! De kétségtelen nem fest rózsásan a helyzet.


A házasságot, mint legmélyebb szeretetkapcsolatot Isten gondolta el az ember számára.
S meggyőződésem hogy ebben sem tévedet, amikor e kapcsolatot, szövetséget az ember számára előírta. Istennek nem szokása tévedni e luxust nem engedi meg magának.:)
Akkor mégis mi a baj a házassággal. Mi az oka a sorozatos kudarcoknak ezen a területen.
Ahhoz hogy a probléma igazi forrásához jussunk. Meg kell értenünk, hogy a házasság nem egy elbagatellizálható idejétmúlt kapcsolat, hanem egy szövetség az egyik legcsodálatosabb elköteleződési forma a világon. Nemcsak megalkotnunk kell tudni ezt a szeretett közösséget. Vágyakozni rá és egy örömteli napon a szeretteink előtt életre hívni. Hanem meg kell tanulnunk, és időben tudatosítanunk kell, hogy azt védeni, óvni kell mind másoktól mind magunktól.

Az első részével még, úgy ahogy tisztában is vannak sokan. Legalább is elméletben. De arra a házasságban élő felek közül nagyon kevesen gondolnak, hogy a házasság szövetségét legesleginkább saját maguktól, pontosabban az egoizmusuktól, az önzésüktől és a felelőtlen mulasztásaiktól kell leginkább megvédeni.
Ha erre nem fektetünk kellő hangsúlyt a házasságunkban, mégpedig rendszeresen. Akkor bizony mi magunk sodorjuk rendkívül veszélyes helyzetbe azt a kapcsolatot ami pontosan azt hívatott szolgálni, hogy mint egy oázisban: felüdüljünk megnyugvást, találjunk és a másik fél személyiségének támogatása mellett teljes értékű emberré, formálódjunk. Azaz ketten alkossunk egy egészet, ahogy azt Isten mindig is elgondolta.
Egy házasságnak minden nehézség gond és hullámvölgy ellenére is ezt a fajta boldogságot tudni kell biztosítani. Hiszen minden házasságban vannak mélypontok és nem várt nehézségek. S az időközben megismert fél gyengeségeinek hibáinak a problémáját még meg se említettem.

Ha a házasfelek megértik a kötelezettségeiket, a jogaikat és készek a feladataikat rendszeresen és őszintén ellátni. /nem kényszerből megélve, hanem szeretetben/ Akkor egész meglepő módon azt találják, hogy a házasság, mint olyan nagyszerűen tud működni.

Tudom ennél azért összetettebb néha a dolog. De alapnak ezek a gondolatok mindenképp reálisak. Jó kiindulási pont a sikerhez.

A témát a közeljövőben folytatni szeretném érintve az ide kapcsolódó bibliai igazságokat.
Köszönöm a figyelmed. 

vasárnap, augusztus 05, 2012

Jézus vérének egyedülállósága záró gondolataim.


Az előzőekben megértettük hogy Isten meghatározta, hogy milyen módon és milyen áldozat felmutatásával tudunk elé járulni. Melyek teljes mértékben különbözőek azoktól a pogány és démonok által inspirált áldozatoktól melyek az emberi történelmet végigkísérik.

„Azért, mert elhagytak engem, és idegenné tették e helyet, és idegen isteneknek áldoztak benne, akiket sem ők nem ismertek, sem atyáik, sem Júda királyai, és eltöltötték e helyet ártatlan vérrel; és magaslatokat építenek a Baálnak, hogy megégessék fiaikat a tűzben, égőáldozatul a Baálnak, amit én nem parancsoltam, sem nem rendeltem, és amire nem is gondoltam.” 

Pál a pogányok apostola pedig röviden kijelenti:” Sőt, hogy amit a pogányok áldoznak, démonoknak áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben.”


 Elemben a fent említett hamis áldozatokkal a  mi megigazulásunk alapja az a tökéletes és egyszeri áldozat, amit Jézus Krisztus mutatott be értünk, mint Isten báránya. Aki meghalt a mi bűneink miatt, eltemették majd harmadnapra feltámadott a halálból a mi megigazulásunkért, megmentésünkért!  Az Úr Jézus bűn nélküli volt. Ezért meghalni se tudott volna. Mivel magára vette a MI bűneinket ezért tudta öt a halál elérni. De ez a helyettesítés értünk történt meg. Mert ahol nincs bűn ott nincs halál sem. Ezért ha a mindenható Isten neked bűnbocsánatot ad Jézus által akkor egyben felszabadít a halál hatalma alól is. Ezét lehet az embernek már itt a földön örök élete, ahogy arról a bibliában olvasunk.  Többek között ezért is rendkívül fontos hogy az ember személyesen megbéküljön a Teremtőjével.

Remélem valamennyire a témához tartozó bibliai igazságok fejtegetése és ismételgetése a segítségedre volt. Bízom benne, hogy sokkal világosabb képet kaptál arról hogy mennyire nem mindegy hogy van e valóságos kapcsolatod a feltámadott Jézus Krisztussal. Nagyon nem mindegy hogy „hazataláltál már”vagy még kint bolyongsz a hideg és sötét bűnnel átitatott világban igazából még azt sem tudva, hogy merre haladsz.

A jelenlegi témánk lezárását egy pár igevers citálásával teszem. Ez további gondolatokat és hitbeli megerősödést indíthat el a szívedben, aminek az eredményeként a fent tárgyalt igazságok egy teljesen új irányt adhatnak az életednek.

 -„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” /I Péter 1:18/

-„Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. Melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel, Megismertetvén velünk az Ő akaratának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában. Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind, amelyek a mennyekben vannak, mind, amelyek e földön vannak." /Efézus 1;7-/


-„Titeket is megelevenített, akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt. Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is.
De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett. Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban, hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék." Efézus 2;1-9/

-„Jöttek pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette. És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-e, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképpen elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-e, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek."/Lukács ev 13;1-/

-„Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett." /Máté 25;41/

A biblia egyértelművé teszi, hogy a kárhozat a gyötrelem nem az embernek van fenntartva. Isten az embert szereti és megváltotta Szent Fia által.
De meg kell érteni az igazságos Isten, nem tud védelmet adni azoknak az embereknek, akik elutasítják a megváltásukat bármi okra is hivatkozva. Azok az emberek végső soron beintegrálódnak a bukott sátáni királyságba, amivel a bűn összeköti őket. Ha ez az integrálódási folyamat nincs a megtérés által megszakítva és felszámolva. Akkor sátán eléri azt hogy az emberek nagy része, szintén  mint az ősbűnt is neki köszönve elkárhozzon.

Ne így legyen, hiszen ma még tart a „kegyelem napja” és mindannyinknak  bármilyen bűnösök is legyünk bármilyen sötét is a múltunk. Van lehetőségünk visszatérni, megtérni az Istennel való személyes kapcsolatba. Dicsőség legyen, ezért ami megváltónknak az Örökké áldandó Jézus Krisztusnak!

Köszönöm hogy megtiszteltél a figyelmeddel.

szombat, augusztus 04, 2012

Jézus vérének egyedülállósága 6.bejegyzés


Az előző bejegyzést a zsidókhoz írt levél kilencedik fejezetének 22 versével zártuk.
„És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.”Az emberi kultúrákat és történelmet figyelve szinte minden időben és minden helyen ezen a földgolyón megtaláljuk azokat a vallási rituális gyakorlatokat melyek vagy állati vagy emberi vérhez kapcsolódnak.  Ennél a pontnál megjegyzem az én személyes véleményem, hogy minden vérrel kapcsolatos áldozatnak legyen az Isten előtt kedves és akarata szerint való vagy pont az ellenkezője az Ö fenséges személyétől idegen és előtte utálatos.

 Mindkét áldozat gyakorlásának eredete visszavezet abba az időbe, amikor még az emberi szaporulat csak egy–kétszáz főt számlált tehát teljesen vissza Ádám idejéig.
Ahogy a biblia beszámolóját olvassuk, itt találkozunk két fajta áldozattal. Ami természetesen kétféle eredményt hozott.
„Lőn pedig idő multával, hogy Káin ajándékot vitt az Úrnak a föld gyümölcséből.
Ábel is vitt az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekint az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Káinra pedig és az ő ajándékára nem tekintett, miért is Káin haragra gerjedt és fejét lecsüggesztette.”
A történetet bizonyára mindenki ismeri sajnos Káin, engedte a szívét megromlani az irigységből fakadó harag által és Ábelt rövidesen agyonverte. Rengeteg igazságot lehetne itt most boncolgatni. De csak két dolgot említek meg. Ábel áldozata azért volt kedves Isten előtt, mert figyelembe vette Isten igazságát. Cselekedete igazolja, hogy világosan megértette és tudatosította, hogy az Istennel való kapcsolattartáshoz a lázadás óta Isten rendtartása szerint véráldozatra van szükség. Aminek nem beteges barbarizmus a kiváltó oka. Hanem mint előkép a kezdetektől tudatosítja és ráirányítja az ember figyelmét arra a tényre, hogy egy napon a mindenható Isten a saját fiát „az Isten bárányának” életét fogja adni az emberiségért. Minden Isten által elfogadott véráldozatnak ez az elsődleges szerepe. A jelenen túlmutatva a figyelmet Jézus Krisztus értünk hozott szent és tökéletes áldozatára irányítja.

Káin nem így tett. Ö figyelmen kívül hagyta a fent említett Igazságot, és vér nélküli áldozatott vitt Isten elé. Ráadás egy a bűn miatt megromlott föld termését. Ábel áldozatával kapcsolatosan az újszövetségben találunk egy rendkívül fontos megjegyzést. Mégpedig azt hogy hit által vitt elfogadható áldozatot Isten elé.
„Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Káin, ami által bizonyságot nyert a felől, hogy igaz, bizonyságot tevén az ő ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél.” Minden azon múlik engedelmeskedünk e Isten beszédének. Isten szólt és be is mutatta, hogy a kapcsolat helyreállásához tiszta vér szükségeltetik. /vér folyt és állatbőrbe lett felöltöztetve az emberpár./ Isten szólt és Ábel meghallotta és hit Isten szavának. Ezt Isten akarata szerinti cselekedeteiből láthatjuk teljesen egyértelműen. Ahogyan azt a Zsidókhoz irt levélből idézve, megláthattuk az imént. Káin ellenben nem figyelt Istenre. Így áldozata nem hitből és nem Istennek tetsző módon történt miért is így nem erősítette
meg a teremtőjével való kapcsolatát, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy megölte a saját testvérét. 

Befejezésül fontos megjegyezni, hogy e két személy két irányvonalat is jelöl a történelemben. Ábel az igaz egyházat formázza, aki hitből élve Isten beszédének engedve Isten rendtartása szerinti véráldozatot mutat fel a kapcsolat érdekében. Mi az újszövetségben nyilván az Istennel való kapcsolat fenntartása érdekében már nem állatáldozatokat /amik előképek voltak/ viszünk Isten elé. Hanem amikor Isten elé járulunk minden esetben az Ö Fia áldozatára és szent vérére hivatkozva, cselekszünk.
Káin pedig a maga-választotta Istentisztelet az Isten beszédét részben vagy egészben figyelmen kívül hagyó helyes bibliai hit nélkül való vallásos világot szimbolizálja.
Isten csak az előző mintával tud közösséget vállalni.





Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket.
A témát szeretném folytatni a következő bejegyzésemkor.

vasárnap, július 29, 2012

Jézus vérének egyedülállósága 5.bejegyzés


Az előző posztban leírtam hogy nagyon más eredményre vezet, ha egy dolgot jelen esetben az eredendő bűnt és az ebből felnövekedő személyes bűnmegnyilvánulásokat. A magunk emberi szemszögéből vizsgáljuk vagy azt a mindenható Isten a biblián keresztül adott világosságában látjuk, értelmezzük. Isten akaratában vagyunk az emberi józan és reális gondolkozással de tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy Isten valóságlátása, igazságértelmezése kifejezhetetlenül  magasabb szélesebb és mélyebb, mint az egész emberiségé. 
„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útiatok az én útiam, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” 




Ebből az igazságból egy példán keresztül világítottam meg hogy teljesen jogos az ha mi emberek egymáshoz mérve magunkat, különbséget teszünk. De ezt annak tudatában kell megtennünk, hogy Isten látásmódja elsősorban nem egymáshoz viszonyit minket, hanem az Ö egyszülött fiához a Szentség a tisztaság a tökéletes emberi jellem abszolút zsinórmértékéhez mér mindenkit.  Így megállapítottuk, hogy minden egyes ember, aki élt, él,és ezután születik. Mind egytől egyig az Úr Jézusban megvalósult fent említett mérővonal alatt van. Az eredendő bűn valamint a későbbiekben felcseperedve a  bűnnel való azonosulása miatt Istentől elszakadt állapotban, létezik, tehát „fuldoklik”.   Legyen bármilyen mélységű is a vízfelszín alatt való tartózkodása, azaz egymáshoz viszonyítva mennyire bűnös. Vannak jobb és még jobb gonosz és még gonoszabb emberek de, valamennyire igaz hogy fuldoklik és biztos a halál ténye. Ebből az állapotból csak a megváltás őszinte elfogadása/birtokbavétele által van lehetőség kitörni. Ráadás kizárólag az Istentől elfogadható és kért módon. Azaz az Úr Jézus megváltói vérének elfogadása és Jézus nevének segítségül hívása által. 
„nincsen senkiben, másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” …Mint az Úr Jézus neve.

Ezek után most ismételten nézzünk meg egy a vérrel kapcsolatos nagyon fontos igerészt.
A teremtés könyvének 3 fejezetében olvassuk: készített az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltöztette őket azokba. Ezek a bőr ruhák Isten által leölt/áldozatra adott állatok bőréből készültek. Mely tény arra világit rá ismételten, hogy a rendbehozatal a kapcsolatrendezés a helyreállítás érdekében Vérnek kellett ontatnia. Egy életnek, igaz akkor még csak egy állati lény életének kellett véget érnie a további kapcsolat érdekében. Zárásként nézzünk meg az újszövetségből egy igeverset a hébereknek írt levél kilencedik fejezetéből. 

 "Innét van, hogy az első sem szenteltetett meg vér nélkül.
Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vévén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette,
Mondván: Ez azon szövetség vére, amelyet Isten számotokra rendelt.
Majd a sátort is és az istentiszteletre való összes edényeket hasonlóképpen meghintette vérrel. És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Annak okáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.
Mert nem kézzel készített szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.
Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;
Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:
Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségökre"

Ebből a rendkívül fontos igerészből kiemelném azt az alapigazságot, melyet a 22.vers állít. „. És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.”
Tehát leegyszerűsítve, ha nincs megfelelő vér, akkor nincs bűnbocsánat sem.
Ha pedig nincs bűnbocsánat, akkor az ember menthetetlen, bűnei miatt elveszett.
De hála legyen Isten kegyelmének és szeretetének. Ö eltervezte, és Fia által kivitelezte a lehetetlent. A megrontott és elbukott emberi fajt megmentette mikor a saját fiát a legdrágább kincsét miértünk a keresztfán halni engedte. Ezáltal lehetőséget adván az egyéneknek a hit által való megigazulásra az Istennel való megbékélés lehetőségére.
Bárcsak mindenki élne eme csodálatos lehetőséggel!



Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket.
A témát szeretném folytatni a következő bejegyzésemkor.

péntek, július 27, 2012

Jézus vérének egyedülállósága 4.bejegyzés


Az előző bejegyzésben megláthattuk, hogy a földi testi életünk össze van kapcsolva a vérrel. Hogy a testnek élete a vérben van. S olvashattuk, hogy Isten a vért az áldozati oltárra adta NEKÜNK tehát a mi érdekünkben, ami pedig egyértelmű utalás, arra hogy Jézus az Isten bárányaként a vérét az életét fogja adni az emberiségért.

E kijelentéseket megelőzően megértettük hogy az első emberpár engedetlensége és bűnbeesése az egész emberi fajt bűnössé tette, hiszen Ádám magjában az egész emberiség ott volt. Ez az eredendő bűn, ami kihat minden emberre, és ami alól senki nem kivétel. Pontosabban csak egyetlen egy ember az aki eme törvény alól kivételt képez,akit a biblia Isten fiának Jézus Krisztusnak nevez. Ö a tökéletes ember és természetesen Isten egy személyben mivel Ö nem az Ádámi vérvonalon lépet be ebbe a világba, hanem egy kegyelembe fogadott Izraelita szűzen keresztül, akibe a Szent Lélek/Szellem Isten helyezte el a magot. Hatalmas csoda ez! Ha ezt megértjük Jézus egyedülvalósága számunkra soha többé nem lesz kérdés. Ö nem egyszerűen egy a nagy próféták sorában Ö felette áll minden profétának és minden nagy tanítónak és minden névnek mely neveztetik ezen a világon, sőt még e korszakot követően is. 



Amikor előkerül az eredendő bűn, mint gyökér és szóba jön az egyes ember személyes bűn cselekedetei, ami nem más, mint burjánzó levelei az eredendő bűnnek. Mindig elkezdődik az emberek részéről a védekezés.: "Na jó rendben nem vagyok tökéletes van egy két bűn az életemben. De én nem vagyok gonosz, nem öltem embert, mint mások nem vagyok ilyen meg olyan meg amolyan, mint amaz." Szóval bekapcsol egy önigazolás az emberben, és mindent elkövet, hogy másokhoz hasonlítva magát  bizonyítsa hogy Ö különb Ö ha egy picit ugyan bűnös is de azért felette áll, az embertársainak többsége felett. Nos lehet, hogy ez így is van. De mint látni fogjuk semmit, nem segít eme védekezési reflex. Miért nem logikus talán?  De, a mi szemszögünkből az. De a kérdés itt nem, az hogy ki bűnös és ki kevésbé bűnös. Hanem az hogy a bűn és a halál uralma alatt van  az életed vagy a megváltás és a kegyelem talaján állsz.  Ha mi egymáshoz viszonyítjuk magunkat jogos a különbség tétel és helye van. Hiszen nem vagyunk egyformák nem egyformák a számláinkon szereplő bűn összegek sem. De Isten nem egymáshoz méreget bennünket, hanem ahhoz az egyedüli zsinórmértékhez, amit az egyetlen igaz tökéletes és szent az Úr Jézus képvisel.
Hogy egy gyakorlatias példát írjak. Tegyük fel, mivel Te egy igazán jóravaló ember voltál vagy így élsz. Úgymond csak „egészen kicsike bűnök” vannak jelen az életedben.
Én viszont egy igazi megátalkodott nagy és fertelmes bűnökkel bíró ember vagyok.
Nos kettőnk között emberi mércével mérve hatalmas különbség van. Ez nem vitás.


De Isten a menyből tudod, hogy látja ezt a különbséget? Úgy hogy Te „jobb” ember lévén 3 centiméterre a víz alatt fulladsz meg.  Míg én „gonoszabb”lévén 30 méterrel mélyebben teszem ugyanezt. A lényeg Isten szemszögéből, az hogy mindketten a víz alatt vagyunk, és így mindketten ki vagyunk szolgáltatva a halálnak. Ez a nagy helyzet velünk, emberekkel. Mutogathatunk egymásra de ha meg nem térünk és az életünk nem kerül Isten kegyelmének uralma alá. Akkor menthetetlenek vagyunk és kárhoztatásunk bizonyos.  De az elveszésünk a kárhoztatásunk nem Isten akarata ezért is adta oda a legdrágább kincsét a saját FIÁT értünk hogy az Ö szent életét és vérét értünk adja hogy  e SZENT VÉRBEN az Úr Jézus vérében megváltson minket.


Az előző példára utalva.
Mindkettőnket a 3 centire fuldoklót és a 30 méter mélységben fuldoklót is Isten fel akarja emelni a víz fölé ahol oxigén, van ahol ÉLET, van! ! Isten nem személyválogató a kegyelmét Jézus Krisztusban mindenkinek felkínálja mindenki felé így egyértelművé téve a szeretetét és az elfogadását garantálva.
"Minden, amit nékem ad az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem" Így szól Isten szeretete.

Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket.
A témát szeretném folytatni a következő bejegyzésemkor.

csütörtök, július 26, 2012

Jézus vérének egyedülállósága 3.bejegyzés



Mielőtt tovább folytatnám az Úr Jézus véréről szóló igazságok tárgyalását. Átismételjük az előző bejegyzést ami nagyon röviden érintette a halál három megtapasztalási szintjét. Valamint leszögeztük azt a bibliai igazságot, hogy a halál a szellemi lényeknél így az embereknél sem jelenti a megsemmisülést a létének megszűnését. Csupán a szellemi /lelki  ez a két inmateriális  része, kilép vagy inkább a halál angyalának jogos követeléseként, elszakíttatik  abból a földi sátorházból, amit testnek nevezünk. Ezen pillanat után egy más valóságtartományban teljesen tudatos, emlékekkel teli kommunikációra képes állapotban találja magát. Ahol további sorsa felől döntés születik.



Tudom egy kicsit meghökkentő kijelentések ezek főkként egy materialista gondolkozású ember számára. De a biblia ezt határozottan tanítja és így akár elfogadjuk ezen kijelentéseket akár nem. Mindannyian meg fogjuk tapasztalni. Ahogy az IGE előre kijelenti számunkra az Apostolok cselekedetei 24;15 be is, miszerint ha nem is egy időben de egyértelműen mind az Igazaknak, mind a hamisaknak testben feltámadva kell megállni az igazságos és szent Isten előtt, hogy megítéltessenek, a szerint, amit e testben cselekedtek.

Azt gondolom most már kellőképpen, kezd kirajzolódni hogy mennyire nem mindegy hogy az életünkben jelen van e az Úr Jézus megváltó vére és kifejti e megszentelő hatását. Ami egyes egyedüli lehetőségünk, hogy ne keljen a kárhozatra az Istentől végérvényesen elválasztott örök gyötrelem helyére kerülnünk.

Mivel a biblia kulcsfontosságú kijelentései közé tartozik a vér szerepe. Ezért itt most kitérünk egy-két versre részletesebben is. Talán kezdjük a sort Mózes harmadik könyvének 17 fejezetében található igével.

„Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.” 
A testnek élete tehát nem a léleké nem a szellemé, hanem a test élete az össze van kötve
a vérrel. Ameddig a vér áramlik benne addig él a test. Ha már nem folyik úgymond az ereiben az embernek  akkor egész biztosan kilehelte a lelkét meghalt az illető. De csak a test halt meg! Porból lett és ismét porrá válik. Majd a feltámadáskor Isten az eredeti testfelépítést pontosan az adott emberi test atomjainak száma szerint Ismét testel de már nem földi testel fogja ellátni az embert. Isten nem tartja a testet nyűgnek gonosznak sem a lélek börtönének, ahogy azt a gnosztikusok vagy a spiritualisták nagy része gondolja.  
A test a teremtés része, és ahogy Isten mondta, jó dolog. Minden nyűgjének realitása a bűn eredménye. Ne felejtsük el maga az Úr Jézus is TESTBEN van fent jelenleg is a mennyei helyeken a saját MEGDICSŐÜLT földi testében. Rajta a szögek és a lándzsadöfés sebeivel.



Az igevers második része azt jelenti ki hogy ez a vérben lévő élet egy különleges lehetőséggel is bír engesztelést rendbehozatalt megváltást helyesebben kiváltást is tud és képes hordozni aktiválni ha Isten akaratával megegyező módón az oltárra kerül.
Ez képezte az ószövetségi áldozatokat és azok előre mutatását az Úr Jézus tökéletes áldozatára.
Azt írtam Isten akaratával megegyező módón ezt azért emelem ki mert a pogány kultuszokban és okkult szertartásokon ahol vér van jelen az nem Isten akarata és azzal Isten semmilyen körülmények között nem vállalt és vállal közösséget ma sem.
Ezek a pogány cselekedetek Isten ítélete alatt voltak és vannak. Csak egy igeverset említek ezzel kapcsolatosan „Amit a pogányok áldoznak démonoknak, áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig hogy ti démonokkal legyetek közösségben.” I kor 10;20
Szóval nagyon fontos hogy ne keverjük a dolgokat. Van Istennek tetsző áldozat. Ami az Ö akaratával megegyezett. Ilyenek voltak az ószövetségi áldozatok melyek mindenkor állat áldozatok voltak, mégpedig isten rendtartása szerint megáldozva. Mindennapi voltukat pedig áldozati tökéletlenségük okozta. Ezáltal is előre mutatva a majdani  tökéletes áldozatra az Isten bárányának áldozatára, amit a Názáreti Jézus Krisztus töltött be egyszeri és tökéletes áldozatával maga magát megáldozván a golgotai kereszten az emberiség bűneiért és az Igazságos Isten szentségének és haragjának kiengeszteléséül.

„Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.”


Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket.
A témát szeretném folytatni a következő bejegyzésemkor.


szerda, július 25, 2012

Jézus vérének egyedülállósága 2.bejegyzés


Az előző bejegyzésben megállapítottuk, hogy az ember teremtettségéből eredően olyan  lény, aki egész élete során a szabad akarata ellenére is függésben marad teremtőjétől. Beszéltünk arról is hogy a mindenható Isten az ÉLET! Ö maga minden életnek a forrása, amiből az következik, hogy akármely teremtet lény Istentől az élet forrásától függetleníti magát. Azonnali következményként megjelenik életében a halál ami pontosan a teremtővel való szembekerülését a bűnbe állását a lázadás útjára lépését igazolja. 
Mennyire elgondolkoztató felismerni azt az igazságot a bibliából, hogy a halál nem megsemmisülést jelent. Ezen írásomban nem szándékozom a halállal, kapcsolatos igazságokkal foglalkozni. De a helyes bibliai látáshoz mindenkor szem előtt kell tartani hogy a halál semelyik megnyilvánulása nem jelenti az egyén megsemmisülését.

 Ennek igazolására csak egy igerészt nézzünk, meg noha egy tucatot is lehetne sorolni.
Isten határozottan megmondta, hogy a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyenek gyümölcsöt. /a biblia sehol nem mondja, hogy az a gyümölcs alma lett volna./
Mert ha mégis ennének belőle bizonnyal meghalnak, mégpedig azon a napon. Pár versel arrébb, viszont azt olvassuk, hogy Isten, aki hűvös alkonyatkor arra sétált szólította és beszélt az emberpárral. Ebből a tényből két dologra lehet következtetni. Vagy nem állt meg az - az állítás, hogy amely napon eszel, abból meghalsz. Vagy az amit az emberek sokasága gondol a halálról igencsak téves elképzelés. Mondanom se kell magam ez utóbbiról, vagyok meggyőződve. 

 - A biblia beszél a szellemi halál állapotáról. Amibe minden ember beleszületik így minden ember szelleme a megszületésének pillanatától az eredendő bűn miatt halott. Azaz nincs kapcsolatban az Élő Istennel, a teremtőjével. /ezért szükséges megtérni, amire Isten válaszképpen újjászüli az embert. Akinek a szellem így ismételten életre kell./

 - Beszél a fizikai halálról, amikor szintén nem megsemmisülés történik, hanem az emberi
lélek elhagyja a testi sátorát, azaz egzitál.

 - Valamint beszél a második halálról, ami maga a kárhozat a gyötrelem a teljes és örök érvényű elválasztódás mindattól, ami az ISTEN. Tehát az élettől, az igazságtól, a kegyelemtől, a világosságtól, a szeretettől, a békességtől, a szentségtől, végül is  az elkárhozott ember állapotában állandósul mintegy bepecsételődik az amit választott. Azaz az isten nélküli életet.
Így élt, ilyen állapotban halt, meg /ami tudjuk, nem megszűnést jelent, mint ahogy azt a materialista gondolkozás feltételezi/ és mivel a bibliából nem igazolható a tisztítótűz a purgatórium tanítása így az Isten kegyelme nélkül elhunyt ember megkapja a saját választását, és elkárhozik, kivettetik a külső sötétségre, és végérvényesen kizáródik a Teremtője a Szent és Igazságos Isten jelenlétéből. Na ez a kárhozat nem pedig egy fortyogó üstben lévő lubickolás, amit egy szarvakkal és patákon álló vörös lény kavargat.

Ezért mondja az ige:”Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, Örök élete van: és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az ÉLETRE”
„Az pedig az Örök ÉLET, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél,a Jézus Krisztust.”

Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket.
A témát szeretném folytatni a következő bejegyzésemkor.

kedd, július 24, 2012

Jézus vérének egyedülállósága


Az Istennel való megbékülésem első éveiben. Nem egyszer gondolkoztam el azon melyek azok a szellemi jellemzők bibliai igazságok melyek az istenfélelmet választó embereket az Istentől való békességbe, megnyugvásba „hazaértem tudatba” helyezik. Melyek azok a kijelentések, amelyek konkrétan megtapasztalható a személyes életre kiható sorsdöntő fordulatot hozó vízválasztók hivő és nem hivő emberek között. Ahogy ezeket kezdtem számba venni és mélyebben megérteni. Napról napra egyre inkább és egyre egyértelműben kiemelkedett a megváltás mibenléte Jézus Krisztus vérének mindent meghatározó kifejezhetetlen felfoghatatlan csodája valósága mely azt a bizonyos vízválasztó konkrétumot képzi az ember életében.


 Az emberiség családjába tartozókat nézve legyen az a megváltást elfogadó hivő vagy azt még nem ismerő Istennel meg nem békült vallásos vagy ateista világnézettel rendelkező ember. /nem véletlen írtam így/ általánosságban elmondhatja, hogy az életében a külsőségeket nézve igazi szembetűnő különbséget nem lát. Mindkét oldalon vannak érték teremtő és hordozó emberek és ennek ellenkezője is. Mindkét táborban ismert a tragédia a fájdalom a szenvedés vagy a nevetés és a győzelem.
Mindkét oldal be tud számolni sikerről vagy épp katasztrofális veszteségről, áldásokról vagy romlást hozó átkokról, betegségekről és sorolhatnám. Egy szóval a szem előtt valókra fókuszálva /és az ember legtöbbször így tesz/ nem igazán látni elsőre a különbségeket. Nyilván épp ezen ok miatt szükséges nem csak a látható dimenzióban szemlélnünk e felismerésünket hanem tovább kell lepnünk.

 Pont ezért fontos hogy kutatásunk és értelmezésünk helyessége érdekében a saját eddigi tapasztalatainkat, véleményeinket sokszor előítéleteinket, prekoncepcióinkat háttérbe tudjuk helyezni azokon át, tudjunk lépni. Tudjunk és merjünk más szemével látni más gondolatait figyelemmel kísérni. Nincs mitől tartani, hiszen ha az igazsággal azon a területen valósággal mi bírunk, akkor a felismert helytelenségek csak még inkább minket igazolnak. Ha viszont a mi látásunk volt helytelen, akkor egy nagyszerű lehetőség nyílt, hogy korrigáljuk a gondolkozásunkat. Szóval mindenképpen jól járunk. Ez alól csak azok vonják ki magukat, akiket a való igazság nem érdekel vagy bármi okból félnek azzal szembenézni.

 Nem akarom a bevezetőt elnyújtani, tehát rátérnék a megváltásunk árára, ami nem más, mint az Úr Jézus Krisztus teljes mértékben egyedi és rendkívüli vére. Melynek kellő méltánylására csak a mindenható Isten képes. Egyedül Ö tudja mindenestől felfogni, ami fölfoghatatlan Jézus vérében. Mi csak ámulattal fogadhatjuk azokat az Isteni kinyilatkoztatásokat, amelyek e témáról szólnak melyek közül az első az a tény: hogy az IGE testé lett! Isten megjelent testben az emberek között. A mindenható hús és vér emberként itt élt közöttünk itt járt Jeruzsálem utcáin és hirdette az Atya szeretetét és igazságát és itt a földön Jeruzsálem mellett a golgota hegyén adta az életét a vérét mindannyinkért, amikor a megváltásunk érdekében a keresztre ment.



 Miért Jézus Krisztus vére a legértékesebb valóság a világmindenségben? Miért az Ő vére az amely csak és kizárólagosan alkalmas hogy az emberiséget és azon belül az egyes embereket kiváltsa/megváltsa megtisztítsa és éltesse? Miért e vér az amely csak és kizárólagosan tudta a Mindenható Isten jogos haragját elfordítani rollunk és azt kiengesztelni?  Ezeket, a kérdéseket fogjuk megválaszolni a következőkben Isten beszédének a fényében.


Egyáltalán miért van szüksége az embernek megváltásra? Talán elsőkként ezt kell megértenünk. Mert ahogy látni fogjuk ez az megváltás témakörének alapja.Sokan hallottak már az eredendő bűnről/vagy ősbűnről. Mikor is az első emberpár az Istentől való függőséget lerázandó félredobta azt az egyetlen egy parancsolatot, ami nem mást hivatott szolgálni, mint hogy emlékeztesse az embert szabadsága és korlátozott függetlensége ellenére továbbra is mindenestől, rá van utalva a teremtőjére. 
„Parancsolt az Úr Isten az embernek mondván: A kert minden fájáról bátran egyél, De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon abból eszel, bizonnyal meghalsz.”

Sajnos tudjuk mi történt, itt nem részletezném. Csak azt emelném ki, hogy az első emberpár az intést nem fogadta meg. Az Isten beszédének nem engedelmeskedvén az Istentől való függetlenséget választotta, amely ahogy Isten előre jelezte, behozta az ember életébe a lázadás a bűn metafizikai valóságát és annak mindenkori következményét a halált. Mivel Isten maga az élet és minden életnek ősforrása, így a tőle való függetlenedés/elszakadás halált eredményez. Sátán ebbe a csapdába csalta bele sikeresen az embert.
A biblia határozottan tanítja hogy az egész emberi faj, Ádám és Éva minden egyes leszármazottja egy vérvonalból való. /Apcsel 17;26/
Így a lázadáskor belépő bűn és annak következménye a halál minden egyes ember életében, aki erre a földre született jelen van. Ez az eredendő bűn oka. Ez az a szörnyű valóság, ami minden emberre kihat az első emberpár óta. Mindenkire! Kivéve egyetlen egy embert, aki pont ezért tökéletes ember, és Isten egy személyben, akin nem más, mint a Názáreti Úr Jézus Krisztus.

 Ezért kulcsfontosságú megértenünk a szűztől való születés a Szent Lélektől/Szellemtől való fogantatás csodáját Jézus Krisztus életében. Ö ugyanis a magasságos erejétől született és így mentes az Ádámi megromlott bűnnel és halállal átitatott vérvonaltól.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a kulcsfontosságú ténynek az igazságát.

Ha már itt tartunk, már csak ez az egy tény Jézus Krisztusról. Már csak ez az egy kijelentés, megkülönbözteti Öt minden vallásalapítótól, minden prófétától, minden gurutól,
kiknek egyértelműen volt földi apjuk, ezáltal teljes meggyőződéssel állíthatjuk, hogy az eredendő bűnnek kiszolgáltatott, a halál uralma alá vetett emberek voltak.
De nem így a mi MEGVÁLTÓNK JÉZUS! Aki pont ezért az Ő tiszta és szent NEM Ádámi vére miatt tudott a mi hiteles Istentől elfogadott megváltónkká lenni.

Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket.
A témát szeretném folytatni a következő bejegyzésemkor.