Ne építs olyan falat, amit bujkálásra használsz.

Általában elmondható, hogy vannak olyan keresztények, akik rövidebb-hosszabb ideig, akár évekig is, belekezdenek egyfajta bujkálásba, egy maguk által készített elmebeli fal, vagy feltételezés, okoskodása mögött. 

A legnagyobb probléma ezzel az, hogy ez semmi mást nem szolgál, azon felül, hogy egy hatalmas öncsalás. Mint hogy a minden területre kiterjedően meggátolja az adott ember, szellemi, lelki fejlődését. A szellemi érettség, a hit, a kapcsolatokban való őszinteség, az Istennek való engedelmesség, és sok más terület van szó szerint, ilyenkor kiszáradva. Emberünknél, a céltévesztettség, a gyümölcstelenség, a dolgok megmagyarázása, egyfajta bujkálás figyelhető meg.

 Minden külső okot képes ilyenkor akár valós, akár nem, felnagyítani, és ez mögött a fal mögött, éveket elbujdosni, magát és másokat is elhitetve, hogy mindenki sáros, és ami rajta található sár, ahhoz pedig neki semmi köze, mert mástól fröccsent rá.

 Ehhez társul önigazultság, önsajnálat, kevélység, fásultság és megkeseredés, és sok minden más is. Nem ragozom tovább, rendkívül kiüresítő/felemésztő állapot ez. 

Az embert, lent tartja, a környezetének azt üzeni, hogy a kereszténység nem működőképes, mert lám- lám, és különben is, meg aztán. Tehát szó szerint rossz bizonyság. Ebből az következik, hogy az Istennek való dicsőségadás és hálaadás helyett, megszomorítja Isten szellemét, és a környezetében lévő embereket nem hogy ösztönözné az Istenkeresésre, hanem még el is löki őket a magatartásával. 

Sok ilyen kiépített bujkáló fal létezik. Nézzünk meg párat, a legszembetűnőbbek közül: Fals a pásztor, de a gyülekezet is. Képmutatóak, lopnak, csalnak, hazudnak. Gyenge/vagy téves a tanítás, nincs kenet, szeretetlenek. Ennek a falnak a másik oldala pedig ez: Te egyszerűen annyira mocskos és bűnös vagy, hogy nem mehetsz le ezek közé az Istennel járó, szent emberek közé. Ha ez a fal áll, bujkáljon bármelyik oldalán is a hívő, az ördög sajnos nyerésre áll, az ilyen hívő életében. 

Épp az Istennel és az Isten népével való közösséget aknázza alá ilyenkor, a tenyerét dörzsölve. A másik ilyen gyakori fal, hogy nekem nincs szükségem gyülekezetre, ahhoz, hogy hívő életet éljek. Ennek a falnak a másik oldala, teljesen mindegy milyen a hívő életem, én legalább járok gyülekezetbe. (még ha semmi nem is változik évek óta az életében, és tisztában van azzal, hogy keményszívű), ide tartozik szorosan a helytelen prioritás fala, ahol az isten országának a keresését gyakorlatilag minden megelőzi. Egy következő fal amit elhitetve magukat ki szoktak építeni, egyesek: a nekem nincs hitem, én nem tudok hinni, van olyan változata is, hogy Isten nekem/velem nem tesz semmit, azért hogy higgyek neki. Ennek a falnak a túloldala, pedig így hangzik, Isten megtett mindent, kész tény az üdvösségem, tegyek bármit is ezután, a jegyem tuti a mennyei helyekre. (nos az ilyen hí-per-szuper kegyelem, sok fontos igerészt és történetet nem vesz figyelembe, ami igen nagy felelőtlenség. Csak egy példa: „Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgat. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.” Akár hogy is, de lehet látni, bizony folyik a falgyártás, az ördög legnagyobb örömére. De hogy ne örüljön sokáig, van egy csodálatos fegyver, az Isten igéje, ami képes ezeket a felállított falakat, elmebeli korlátokat bezúzni, és felszámolni.

„Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak; És készen állván megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyst teljessé lesz a ti engedelmességetek.”

Zárszóként, bátorítani szeretnék, mindenkit, hogy ilyen, a fentebb vázolt munkában ne legyen kőműves, ne emeljen olyan falakat, amelyek csak elválasztják Istentől és Isten népétől.

Ha már késő, és állni látsz ilyen falakat az életedben, kérlek, rakj most félre mindent, és mond el az Atyának, hogy meguntad a falak gyártását, és a mögöttük való bujkálást is. Nevezd nevén, amit megmutat a Szent Szellem és bánd meg ezeket. Ne felejtsd Isten ígéretét: „Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok.” „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” „Annak okáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.”

Köszönöm a figyelmeteket.                    

A hívő élet alapja/fundamentuma.

 "A hívő ember életét a Biblia több helyen is épület vagy ház építéséhez hasonlítja."
 Derek Prince




Az alábbi részletet Derek egy nemzetközileg jól ismert könyvéből a Kereszténység hat alaptanításából idézem. Emlékszem több évtizede került ez a könyve a kezembe és elmondhatatlan nagy áldás volt a hívő életem megalapozásakor.

A keresztény hit alapja  

      A hívő ember életét a Biblia több helyen is épület vagy ház építéséhez hasonlítja....épülvén a ti szentséges hitetekben [felépítvén magatokat a ti legszentebb hiteteken] ...

      Pál apostol is sokszor használja ugyanezt a képet. A...Isten épülete vagytok... mint bölcs építomester,fundamentumot.vetettem...
Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Szellem által.
 Az Apostolok cselekedetei 20,32-ben pedig azt olvassuk:
... az o kegyelmessége Igéjének, aki [amely] felépíthet [titeket] ...

      Mindezek az igék házépítéshez hasonlítják a hívő életét. Ismert tény, hogy minden szilárd és tartós épület elso és legfontosabb része az alap, amely egyúttal a rá építheto ház súlyát és magasságát is meghatározza. Gyenge alap csak kis épületet képes megtartani, eros alapra viszont nagy ház építheto. Az alap és az épület elore meghatározott arányban állnak egymással.

      Jeruzsálemben egyszer egy olyan házban laktam, amelyet egy asszír férfi építtetett. Egy kétemeletes ház építésére szerzett engedélyt a helyi elöljáróságtól, és az alapot is ennek megfeleloen készítették el. Ö azonban növelni akarta a ház bérbeadásából származó jövedelmét, s ezért Pgy harmadik emeletet is húzott az épületre, anélkül hogy erre engedélyt kért volna. Az eredmény az lett, hogy mialatt mi a házban laktunk, az egész épület megsüllyedt az egyik sarkánál, és végül teljesen elferdült.
      Mi volt ennek az oka? Egyetlen dolog: az alap nem volt elég eros ahhoz, hogy megtartsa a házat, amelyet a tulajdonos ráépített.
      Mivel ez az elv a szellemi életben is érvényes, hasonlóan jár sok keresztény is. A legnagyobb elszántsággal fognak hozzá, hogy egy szép, impozáns keresztény életet építsenek fel. Sajnálatos módon azonban ez az épület egy ido után elkezd süllyedni, megvetemedik és elhajlik. Az ilyen keresztények élete eltorzul, sot néha teljesen össze is omlik, és semmi sem marad belole, csak a fogadkozások és fohászkodások romhalmaza, valamint a puszta jó szándék.
      A kudarc oka a romok alá van betemetve. A nem rendesen lerakott alap okozta a bajt, mivel nem volt képes megtartani az eltervezett nagyszabású építményt. Krisztus a koszikla

      Mi hát a keresztény élet Isten által kijelölt alapja? Pál apostol világosan megadja Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a jézus Krisztus.

      Ezt Péter apostol is megerosíti 1. levelében, ahol Jézus Krisztusról szólva azt mondja Azért van meg az Írásban: Ímé szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses...
                                                                             

Péter itt az Ézsaiás könyve 28,16-ra utal, ahol azt olvassuk:

Ezért így szól az úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet. erős.alappal...

      Ebből is látszik, hogy ezt a létfontosságú tényt illetoen is teljes az összhang az ószövetség és az Újszövetség között: a keresztény élet igazi alapköve maga jézus Krisztus - senki és semmi más! Nem egy hitvallás, nem egy felekezet vagy egy gyülekezet, nem is egy szertartás vagy valamilyen szentség, hanem maga Jézus Krisztus - mert más fundamentumot senki sem vethet.
      Segítségünkre lehet, ha a kérdéssel kapcsolatban figyelembe vesszük jézus saját szavait is. A Máté evangéliuma 16,13-18-ban olvasható az a párbeszéd, amelyet tanítványaival folytatott:

Mikor pedig jézus Cézárea Hippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek? Ok pedig mondának: Némelyek Keresztelo Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kosziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.

      Vannak, akik szerint jézusnak ezek a szavai azt jelentik, hogy Péter apostol az a koszikla, amelyre a keresztény egyházat fel kell építeni, és hogy így nem is annyira maga Jézus Krisztus, hanem inkább Péter a kereszténység fundamentuma. Ez a téma, vagyis az igazi alap kérdése olyan dönto fontosságú és nagy hordereju, hogy e mondat pontos jelentésének megértéséhez érdemes alaposan megvizsgálnunk jézus szavait.
      Az Újszövetség eredeti, görög nyelvu szove gében jézus Péternek adott válasza egy szándékos szójátékot tartalmaz. A Péter név görögül Petrosz, a petra pedig koszikla. A hasonló hangzásra utalva jézus ezt mondja:

... te Péter (Petrosz) vagy, és ezen a kosziklán (petra) építem fel az én anyaszentegyházamat...

      Jóllehet a két szó hangzásában van hasonlóság, jelentésük mégis elég eltéro. A petrosz kis követ vagy kavicsot jelent, a petra viszont nagy sziklát. Az az elképzelés, hogy az egyházat egy kavicsra kell felépíteni, nyilvánvalóan nevetséges lenne, vagyis biztos, hogy a Mester nem erre gondolt.
      Jézus azért használta ezt a szójátékot, hogy rávilágítson a tanítványaival közölni kívánt igazságra. Pétert nem azonosította a kosziklával, hanem éppen ellenkezoleg: szembeállította azzal. Arra mutatott rá, hogy a kis kodarab, Péter, mennyire apró és jelentéktelen ahhoz a hatalmas sziklához képest, amelyre az egyháznak kell épülnie.
                                         
      A józan ész és a Szentírás egyaránt ezt a tényt erosítik meg. Ha Krisztus egyháza valóban Péter apostolra lenne alapozva, akkor a világ legbizonytalanabb és legingatagabb építménye lenne. Valamivel késobb ugyanis, Máté evangéliumának ugyanebben a fejezetében azt olvassuk, hogy jézus elkezdte figyelmeztetni tanítványait rövidesen bekövetkezendo szenvedéseire és kereszthalálára (21. vsz.), majd a beszámoló így folytatódik (22-23. vsz.):

És Péter elofogván ot, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg teveled. O pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tolem, Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.

Jézus Krisztus itt egyenesen azzal vádolja Pétert, hogy gondolkodását az emberek véleménye, mi több, maga a Sátán befolyásolja. Hogyan lehetne egy ilyen ember az egész keresztény egyház alapja?
      Késobb pedig azzal szembesülünk az evangéliumokban, hogy Péter, ahelyett hogy vallást tett volna Krisztusról egy szolgálólánynak, háromszor is nyilvánosan megtagadta az Urat. A honfitársaitól való félelem még jóval késobb, Jézus feltámadása és pünkösd napja után is arra indította Pétert, hogy egy ponton eltérjen az evangélium igazságától - amint errol Pál beszámol a Galáciaiakhoz írt levél 2,11-14-ben.
      Nyilvánvaló tehát, hogy Péter nem volt koszikla. Szeretetreméltó és lobbanékony férfi volt; született vezeto, mégis ugyanolyan ember, mint akárki más, tele gyengékkel és gyarlósággal. Csakis Krisztus lehet az egyedüli koszikla, amelyre az igaz és tartós keresztény hitet alapozhatjuk.
      Ezt a létfontosságú tényt a tiszta, bibliai hit alapjáról az Ószövetség is megerosíti. A zsoltáríró Dávid a Szent Szellem által ihletetten azt prófétálta a 18. zsoltár 3. versében:

Az úr az én kosziklám... obenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem sz*rva, menedékem.

A 62. zsoltárban hasonló hitvallást tesz. A 2-3. versben így szól:

Csak Istenben nyugszik meg lelkem; tole van az én szabadulásom. Csak o az én kosziklám és szabadulásom; o az én oltalmam, azért nem rendülök meg felettébb.

      Ugyanennek a zsoltárnak a 6., 7. és 8. versében ismét azt mondja Dávid:

Csak Istenben nyugodjál meg lelkem... Csak ö az én kosziklám és szabadulásom; ö az én oltalmam, azért nem rendülök meg. Istennél van szabadulásom és dicsoségem; az én erős kősziklám, az én menedékem Istenben van.

      Ennél aligha lehet bármi egyértelmubb. A koszikla szó háromszor, a szabadulás pedig négyszer fordul elo az idézett versekben, vagyis az Ige szorosan és elválaszthatatlanul összekapcsolja a koszikla és a szabadulás szavakat. Mind a kettot egyetlen személyben lehet csak megtalálni, és ez a személy maga az úr. Ezt a tényt a „csak" szó ismételt használata is hangsúlyozza. Ha még bárki további bizonyítékokat kívánna, odalapozhatunk magának Péternek a szavaihoz. Az Apostolok cselekedetei 4,12-ben - a Názáreti jézus Krisztusról szólva - azt mondja Izrael népének:

És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.

      Így tehát egyedül az úr jézus Krisztus az igazi koszikla, minden korszak kosziklája, akiben üdvösség van. Aki erre a fundamentumra építkezik, az elmondhatja, amit Dávid mondott: „Csak o az én kosziklám és szabadulásom; o az én oltalmam, azért nem rendülök meg..."
A szembesülés

      Hogyan kezd tehát az ember építkezni erre a sziklára, amely maga Krisztus? Vagy más szavakkal: hogyan tudjuk ezt az alapot lefektetni az életünkben?
      Menjünk most vissza ahhoz a drámai pillanathoz, amikor Krisztus és Péter szemtol szembe álltak egymással, és Péter ezt mondta:

Te vagy a Krisztus, az élo Istennek Fia.

      Fontos megvizsgálnunk, hogy ekkor pontosan mi is történt kettejük között.
      Azt már láttuk, hogy maga Jézus Krisztus a koszikla. O azonban nem egy megközelíthetetlen vagy elvont Krisztus. Péternek konkrét, személyes megtapasztalása volt róla, s ennek a megtapasztalásnak négy, egymást követo szakaszát különböztethetjük meg.
      Az első: Péter és jézus közvetlenül, személyesen szembesült egymással. Krisztus szemben állt Péterrel, közvetíto nem állt közöttük. Harmadik személy nem játszott szerepet az eseményekben.
      A második: Péter közvetlen és személyes kijelentést kapott. Jézus azt mondta Péternek: ,,...nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám". Vagyis Péter nem valamilyen természetes okfejtés vagy értelmi felismerés eredményét mondta ki, hanem egy olyan közvetlen szellemi kinyilatkoztatásét, amelyet magától az Atya Istentol kapott.
      A harmadik: Péter személyesen elismerte, igaznak fogadta el a neki kijelentet-- igazságot.
      A negyedik: Péter nyíltan és nyilvánosan megvallotta az általa felismert igazságot.
      Ebbol a négy, egymást követo lépésbol megértjük, mit jelent az, hogy elkezdünk a sziklára építeni. Ebben az egészben nincs semmi elvont, spekulatív vagy elméleti dolog. Mindegyik szakaszban egyértelmu, személyes megtapasztalásról van szó.
      Az elso lépés tehát a közvetlen, személyes szembesülés jézus Krisztussal. A második lépés a közvetlen, szellemi kinyilatkoztatás jézus Krisztusról.

A harmadik lépés Jézus Krisztus személyes elfogadása. A negyedik lépés Jézus Krisztus nyílt és személyes megvallása.
      Az így megtapasztalt, kijelentett, elismert és megvallott Krisztus az a Krisztus, aki ezáltal minden egyes hívő számára azzá a kosziklává, azzá a fundamentummá válik, amelyre a hite épülhet.
A kinyilatkoztatás

      Felmerül a kérdés: lehetséges-e ma is ilyen megtapasztalás? Megismerheti-e valaki jézust ma is ugyanolyan közvetlen, személyes módon, mint ahogy egykor Péter megismerte?
      E fontos kérdésre azt kell válaszolnunk, hogy igen! Mégpedig a következő két ok miatt.
      Eloször is: Péter nem csupán Jézus Krisztus emberi természetérol kapott kijelentést, hiszen o akkor már jó ideje ismerte a názáreti jézust, az ács fiát. Az a személy, akiről ö akkor a kinyilatkoztatást kapta, Isten örökkévaló, soha nem változó Fia volt, ugyanaz a Krisztus, aki ma megdicsoülten él a mennyben az Atya jobbján. Az azóta eltelt közel kétezer évben semmilyen változás nem történt benne: Ö most is az a jézus Krisztus, aki tegnap és ma és örökké ugyanaz. Aki oszintén keresi ot, ma is kaphat róla kijelentést - ugyanúgy, ahogy egykor Péter.

Másodszor: Péter nem „test és vér" által, vagyis nem valamilyen természetes vagy érzékszervi úton kapta a kijelentést, hanem szellemi kinyilatkoztatásban részesült, Isten saját Szent Szellemének a munkájából. Ugyanaz a Szellem, aki Péternek ezt a kijelentést adta, ma az egész világon tevékenykedik, és ugyanúgy kijelenti ugyanazt a Krisztust. Ezt Jézus maga ígérte meg tanítványainak a János evangéliuma 16,13-14-ben:

De mikor eljő amaz [Ö], az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendoket megjelenti néktek. Az [Ö] engem dicsoít majd, mert az enyémbol vesz, és megjelenti néktek.

      Mivel a kinyilatkoztatás az örökkévaló, szellemi világban történik, az olyan fizikai vagy természeti tényezok, mint például az ido múlása, a nyelvek, a szokások, az öltözködés vagy a körülmények változása semmilyen módon nem korlátozzák.
      Az egyetlen, változhatatlan koszikla, az egyedüli mozdíthatatlan alap, amelyre minden igazi keresztény hitének épülnie kell, ma sem lehet más, mint jézus Krisztusnak, Isten Fiának ez a személyes, egyéni megtapasztalása a Szent Szellem kijelentése által, amit az ö személyes elismerésének és megvallásának kell követnie. A hitvallások és a vélemények, az egyházak és a felekezetek mind változhatnak, ez az egyetlen igaz koszikla azonban örökkévaló és változhatatlan: Isten csak a Krisztusba vetett személyes hit által adja az üdvösséget. Erre az alapra - mind az időben, mind az örökkévalóságot illetően - olyan biztonsággal és bizalommal építhetjük hitünket, amelyet soha semmi nem képes megingatni.

 ---------------------------     ----------------------------  -------------------------

Derek Prince Indiában született, brit szülõk gyermekeként. Angliában az Eton College-ban és a Cambridge-i Egyetemen a görög és latin nyelv szakértõjévé képezték ki. A King's College tagja volt az õsi és modern filozófia területén. A Cambridge-i Egyetemen és a jeruzsálemi Héber Egyetemen tanult héberül és arámul is. Ezen kívül számos mai nyelvet beszélt.
    A második világháború idején, amikor a brit hadseregben szolgált, tanulmányozni kezdte a Bibliát és találkozott Jézus Krisztussal. Ez megváltoztatta az életét. Ebbõl a találkozásból levont két következtetést: elõször is, hogy Jézus Krisztus él; másodszor, hogy a Biblia igaz, helytálló és aktuális könyv. Ezek a következtetések egész életpályáját megváltoztatták. Akkortól kezdve a Biblia tanulmányozásának és tanításának szentelte az életét. A Kulcsok a sikeres élethez (korábban A mai nap Derek Prince-szel) címû naponkénti rádióadása a világ több mint felét eléri, hallható például arabul, kínaiul, horvátul, madagaszkári nyelven, mongolul, oroszul, szamoaiul, spanyolul és tongául. Derek Prince több mint ötven könyv szerzõje. Több mint négyszázötven audió- és százötven videó-tanítása jelent meg, amelyeket több mint nyolcvan nyelvre lefordítottak és ki is adtak. Derrek fõ ajándéka az, hogy a Bibliát és annak tanítását magyarázza egyszerûen és világosan. Felekezetiségtõl és szektásságtól mentes magatartásának köszönhetõen a tanítása mindenféle faji és vallási háttérbõl származó embert megszólít és segít.
     2003. szeptember 24-én Derek álmában, jeruzsálemi otthonában költözött el megváltójához.