csütörtök, december 31, 2015

Évzáró gondolataim.

Több fontos dolgot is írhatnék, kiemelhetnék a jövőre nézve, mégis legfontosabbnak három dolgot említenék meg, melyekre úgy gondolom jövőre hangsúlyt kell fektetnünk, és a velük kapcsolatos bibliai igazságokat le kell porolnunk, hogy minél világosabban lássuk Isten akaratát és vezetését.
 Az első dolog hogy minden egészséges önállóságod mellett, ragaszkodj Isten népéhez kiváltképp Isten felkent vezetőihez, a szolgálati ajándékokhoz, akiket Isten egyértelműen a mi tökéletesítésünk, csiszolásunk és védelmünk érdekében állított szolgálatba. Már sokszor sokaknak elmondtam, remete kereszténység, gyülekezet nélküli hívő élet, nem Isten akarata.
Az egyház az Krisztus teste, mint az írásokból tudjuk, a testnek sok tagja/része van, de ezek mind részesei a test vérkeringésének, és a test Szent Szellem által való vezetésének. Nem bölcs dolog ebből bármilyen okra hivatkozva kivonni magad, valamint igen veszélyes is. A perifériás kóborló, bizonytalan bárányok, a vezetést és az egészséges felügyelést, és elszámoltathatóságot kikerülő keresztények, a farkasok és más ragadozók legkönnyebb prédái. Szóval menj minél közelebb a neked adatott testrész centrumához, és minden módon támogasd és élvezd annak áldásait és kihívásait.

 A második dolog hogy a világban lévő gonoszság is évről évre erősödik, természetesen a mérge, a csábítása, a varázslása, a legváltozatosabb módokon és a legkörmönfontabb dolgokon és eszközökön keresztül is egyre inkább megnyilvánul. Rengeteg kütyü, nem mást szolgál mint hogy lecsapjon azon óráidra perceidre amikor végre Isten beszédével foglalkozhatnál. A világból érkező kísértések nemhogy csökkenni, sőt egyre inkább és egyre több rétűen próbálnak majd behálózni. Ha ezzel nem számolsz megint csak észrevétlen, bekaphatsz egy sátáni, neked készített csalit, amely eltéríthet a keskeny út egyenességétől és Istenfélelmétől. Sokat kell hangoztatni hogy a világ nem a barátunk, mert ezt is nagyon nehezen akarjuk megtanulni. A világ jelenleg a sötétségben vesztegel, a működtető rendszerei, és elvei ellenségesek Isten akaratával szemben, és egyértelműen Isten népe ellen hatnak. Bár hitem szerint ennek az Úr Jézus hamarosan véget fog vetni.
'Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz."


„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”
 A harmadik dolog a pénz területe, mivel tudjuk az írásokból, hogy a pénznélküliség a szabadon használható készpénznélküliség elérése leginkább antikrisztusi célkitűzés, ezért nagyon fontos hogy mi ezt lássuk és ezt a folyamatot, ne kultiváljuk. Egyetértek azzal, hogy a pénzt sem kell a saját szerepén túl, túlhangsúlyoznunk. De azzal már nagyon nem tudok egyetérteni, amit sok kereszténynél látok, hogy azon vitatkoznak, kell e adakozni, tizedet fizetni. A legelső dolog, amit tisztázni kell, egy hívőnek ezen a területen is, az-az, hogy a pénzének vagyonának a megtermelésében, használatában is meg kell Ismernie, és be kell töltenie Isten akaratát és vezetését. Egyértelmű hogy egy keresztény nem élhet önző módon, ebből következik hogy pénzének, és más értékeinek dolgainak egy részét Isten munkájára, az egyház épülésére a szükségben lévők, megsegítésére kell, hogy fordítsa. Természetesen erejéhez, bár néha előfordulhat hogy azon felül is. Emlékszem Derek egy mondatára, amiben arra hívta fel a figyelmet, hogy az újszövetség az ige szerint egyértelműen jobb szövetség, mint az Ó, mert Isten mindent a legtöbbet odaadta nekünk Jézus Krisztusban. Így ha az ó szövetségben tízedet fizettek, a jobb szövetségben, az Újszövetségben, bátran lehetne akár huszadot is fizetni. Tehát a tized az a minimum. Mielőtt felhorkannál, megnyugtatlak, nem azt mondta, hogy ezt kell tenni, csupán logikusan, arra hívta fel a figyelmet, hogy akár történhetne így is. A lényeg, hogy egy kereszténynek rendszeresen adakozónak, és egyháztámogatónak kell lennie. Ha ezt tizednek nevezi nem baj, ha ennél többet is ad, az sem baj, ha még nem érti, hogy mennyire kulcsfontosságú hogy hittel/bizalommal támogassa az adott gyülekezetét, mégpedig rendszeresen, akkor bízhatunk, abban hogy a Szent Szellem ezen igazság fontosságára is megtanítja előbb-utóbb. Természetesen senkit nem kell hogy kárhoztassunk ezen időszakában. Én személyesen is ismerek több olyan hívőt, aki nemhogy tízedet, hanem amikor arra szükség volt bizony még az autóját és más értékeit is áldozatként adta Isten munkájára. Olyat is ismerek, aki átmenetileg nem tudott tízedet fizetni, de mivel nem volt rá jellemző hogy fösvény lett volna, amiről tudjuk, hogy bálványimádás, Isten teljes mértékben ellátta a szükség napjaiban. Egy biztos azért is fontos hogy bölcsen és hittel járjunk el ezekben, a dolgokban is, mert egy napon a pénzünk felhasználásáról is el fogunk számolni Isten előtt!
Azzal fejezném be, hogy minden pénzügyi dolog előtt, a legfontosabb hogy az életedet, a szívedet tedd oda Isten oltárára. Ha ez nincs meg, minden más is értéktelen marad.
Van egy igevers, amiről az év vége felé mindig megemlékezem. Ezzel szeretnék mindenkinek jó évzárást és Istentől megáldott és vezetett 2016-os esztendőt kívánni.
„El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.”

és két alapelv: "Aki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből eszik. Ami pedig hitből nincs, bűn az."

 "Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel."

Következőnek a kapcsolatokban való megújulást és a szeretet megélését említeném, de erről nemrég írtam. Bár ezt sem lehet elégé hangsúlyozni.

Köszönöm a figyelmeteket, minden kedves olvasómnak áldott évzárást és szíve szerint való új esztendőt kívánok! 
                       



            

szombat, december 19, 2015

Gondolataim a hitről a kereszténység Istentől kapott kulcsáról. 3. rész



Beszéltünk eddig az elmebeli hitről, a halott hitről, az úgy nevezet üdvözítő hitről. Érintettük a szeretet által munkálkodó hitet és a hittel teljes állapotot amihez szorosan kapcsolódik a következő hitmegnyilvánulás. A hit ajándéka, amiről azt olvassuk, hogy némelyeknek a Szent Szellem, félre téve minden akadályt az adott emberben, egy bizonyos időben/és helyzetben a hit ajándékát adja. Ily módon, szó szerint Isten hitéből merítve tud az ember szolgálni, és nála ilyenkor a hittem és ezért szóltam az adott helyzetben a legtökéletesebben nyilvánul meg a Szent Szellem vezetésében. Amit kimond az ott akkor a jelenben, megtörténik! Több ilyen példát is olvashattok a bibliában. Gondoljatok csak arra, amikor Jézus a halott kislány kezét megfogva rá kiáltott: „kelj fel! A Csia fordításban „támadj fel! S pár másodperc múlva már vinni kellett étkezni a kislányt. 
Dicsőség az Úr nevének!
Vagy amikor Pál a Szent Szellem kenetében, Barjézus álnokságát leleplező és azt megfékezendő, így szólt: „Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani? Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetőket.”
Pálon keresztül itt szintén a hit ajándéka nyilvánult meg a Szent Szellem vezetésében. Ez nem testi harag és átkozódás volt, hanem Isten az evangélium igazsága érdekében, úgy látta jónak, hogy szolgáján keresztül azt Szent Szelemmel és a hit ajándékával betöltve közbelép. Természetesen a hit ajándéka sok esetben kapcsolódhat más ajándékokhoz. De mi most csak a hit ajándékára fókuszáltunk.  
    
Most térjünk vissza a szeretet által munkálkodó hithez, amely a gyakorlati hívő élet megélésének folyamatában, tisztul, érik, alakul és növekszik. Van egy nagyon fontos alapelv a bibliában, ami számomra alap kijelentés lett a megismerése óta. „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?” Ez is egy nagyon fontos kulcs kijelentés a bibliában, melynek fényében világossá válik, miért van összekapcsolódva a szeretet és a hit. Ha jól megnézzük ez az igazság, arra világít rá, hogy a hit legfontosabb hajtómotorja a valós szeretet! Szómórúan mondom, sokkal életében azért van probléma a hittel, mert a szeretettel is problémája van! Vagy maga felé vagy mások felé nem tölti be a szeretett törvényét. Például, nem bocsát meg magának vagy másnak, nem ítél igazán a mindennapi életben, magának él és önző, csak nyelvével szeret, stb stb

Tudjuk hogy aki szeret, az a törvényt betöltötte, nem árt és nem akar ártani sem magának sem másnak. Sőt tovább megy és egyenesen a javát, a hasznát a tetszését keresi és szolgálja annak, akit szeret. Ez egy bibliai alap! Ha működőképes, a dolgokat, helyzeteket Isten akarata szerint megváltoztatni tudó hitet akarsz az életedben látni, kezd el a valós szeretetre tenni a hangsúlyt, és meglátod örömteli változások fognak körül venni.


A világban a csillagok háborúja miatt most mindenki azt a szlogent nyomja újra, hogy az erő legyen veled, én pedig azt mondom Isten hite, legyen velünk! Legyen Isten szerinti hitünk!

Ennek mikéntjéről illetve a hit akadályairól tervezem még, hogy egy pár gondolatot még leírok a közeljövőben.

Minden olvasónak áldott örömteli ünnepeket kívánok!  
Köszönöm a figyelmeteket.





            

kedd, december 15, 2015

Gondolataim a hitről a kereszténység Istentől kapott kulcsáról. 2. rész



Kezdjük, azzal ahol abbahagytuk. Azaz megállapítottuk, hogy az elmebeli hitet, aminek fő jellemzője, az hogy nem igazán érinti meg az ember szellemét/szívét. Ezért így ezt a fajta hitet a halott hit kategóriájába kell sorolnunk, még akkor is, ha valósan Isten beszédéből táplálkozik.
Sokat hallhattuk azt a kifejezést, hogy üdvözítő hit, ezt a fajta hitet a Szent Szellem Isten munkálja ki abban az emberben, aki értelemmel és szívvel egyaránt, előítélet nélkül őszintén törekedve az igazság megismerésére hallgatja az evangélium igazságait. Természetesen ezen hit is, ha nincsen meg a megfelelő gyakorlati cselekedete, könnyen elvetélhet. Az üdvözítő hit egyértelműen akkor lesz teljessé, amikor úgy cselekszik, mint a tékozló fiú a bibliában. Magába szállt, és helyesen értelmezte a jelenét, a szíve legmélyén belátta bűnös és elveszett voltát, de nem állt meg itt! A szellemében/szívében eldöntötte, hogy haza megy és elmondja az atyja szemébe mire jutott, és másnap felkelvén meg is tette azt, amit a szívében eldöntött hazatért/megtért, bűnvallást tett majd megtapasztalta az Atya jóságát és irgalmát. 
Ezt a történetet a Lukács evangéliumában a 15. fejezetben kísérheted figyelemmel.  
Az ilyen úgymond üdvözítő hittel rendelkező hívőről mondja az írás az Efézusi levélben, hogy :” Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” 
Az ilyen hívő száz százalékosan megnyugodhat Isten kegyelmében, melyet Jézus Krisztusban a Szent Szellem Isten munkájából az Atya Isten jóságából átvehetett és megtapasztalt hit által. Immár Isten gyermeke lett, megbékült az Istennel, de ez csak a kezdet. A hívő élet hajnala! Hamarosan ahogy egészségesen növekszik, megérti, hogy Isten gyermekeként hatalmat kapott hogy Isten fiává váljék! A fiúvá válás érettséget is jelöl, fejlődést minden területen. Természetesen a hit területén is! Hiszen hogy olvassuk a szentírásban: „Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által,” Most nem a nyelveken szólást akarom kiemelni, arról már régebben írtam itt olvasható :
Hanem azt hogy az az Isten akarata, hogy épüljünk a szentséges hitünkben. Természetesen, ahogy az írás mondja ehhez nagyon fontos a nyelveken imádkozás, de szintén a bibliából tudjuk, hogy sok más szent cselekedet is van, ami szintén elősegíti és eredményezi a hitben való fejlődésünket.
 Ebben a fejlődésben formálódik ki az a hit, amit a biblia szeretet által munkálkodó hitnek nevez.
„Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.”

 Ez már egy más, érettebb, kiforrottabb hit. Ez a valós és gyakorlati hívő élet mindennapjaiban érlelődik, alakul, tisztul, formálódik. Majd egy ponton amit minden hivő esetében csak Isten tud/ismer, ez a hit teljességre jut, ilyenkor beszél a biblia a hittel teljes hívőről: „István pedig teljes lévén hittel és erővel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között.” Még sok más igevers is erről szól, de nekünk elég most ez az egy is.   
Szeretném megjegyezni,itt szerintem megkapjuk a választ arra a problémára, hogy miért is oly kevés a csoda az Isten akaratában lévő erőbemutatás sok hívő életében/közösségében.

 Hisznek ugyan és ténylegesen minden rendben van velük, feltéve ha a Szent Szellem vezetésében járnak, De egy vagy több területen még nem hittel teljesek, még sokszor néznek a láthatókra és gyakran tanácskoznak testel és vérrel. Valamint bizonyos területeken nem az igazságot, a helyesen hasogatott igazságot kapták táplálékként, hanem emberi bölcsességnek hitető beszédét, azaz hazugságokat, csúsztatásokat, amitől természetesen nem tud a hitük fejlődni az adott területen. Hiszen tudjuk jól a hit is hallásból, Isten beszédének a meghallásából és a hitetlenség is hallásból csak éppen a hazugság hallgatásából fejlődik/táplálkozik. 

Szóval elmondhatjuk, hogy létezik olyan, hogy hittel teljes hívő! Ez egy Isten munkája számára ideális állapot és az ilyen emberek tudják csak igazán megrázni/felrázni az embereket és tudnak a sátán akarata/terve ellen valósan fellépni. Az ilyen ember nem magát titulálja hittel teljesnek, nehogy félre értés essék, a hittel teljes embereket mindig a Szent Szellem emeli ki, és Isten népe és azok között is a vezetők a vének ismerik fel és emelik be a szolgálatba.    
Mindenkinek adatott az a lehetőség hogy hittel teljes tanítvánnyá váljon, természetesen ennek a minimuma a feltétel nélkül Istennek átadott élet, a Szent Szellem folyamatos vezetésének megtanulása, és a mindenkori szeretetben járás az alapja.

Köszönöm a figyelmeteket még szeretném folytatni, ha az Úr is helyénvalónak látja.  


hétfő, december 14, 2015

Gondolataim a hitről a kereszténység Istentől kapott kulcsáról. I rész

Már egy ideje a hit témája körül forognak a gondolataim.
Ezekből, a gondolatokból, felismerésekből fogok most leírni párat, annak reményében, hogy benneteket is továbbgondolásra, átértékelésre, rendezésre buzdítsalak, ebben a lényegi témában. Nem igazán kell hangsúlyoznom, a hit rendkívül fontos szerepét a hívő élet egészére nézve. Bizonyára mindenki ismeri a biblia azon kijelentését, hogy lehetetlen dolog hit nélkül Istenhez közeledni/tőle pozitív értékelést kapni. Ha van valami, ami úgymond csípi Isten szemét, amit nem igazán tolerál, az a hitetlenség! Ezt a tényt nagyon fontos megtanulnunk, rengeteg csalódást, félreértést, és felesleges körök megfutását küszöbölhetjük ki, ha ezt az igazságot szem előtt tartjuk a hívő életünkben. Most nem térek ki részletesen arra, hogy a biblia lapjain azt találjuk, hogy Isten elvárja, számon kéri gyermekeitől a hit meglétét és annak megmutatkozását. Igen sok igevers szól elmarasztalóan és kárhoztatva a hitetlenséget, a kishitűséget, és a halott hitet. Jézus szavaiból is egyértelmű hogy számára érthetetlen, és felháborító volt, ha a tanítványok nem mutatták be/nem élték meg a gyakorlatban a bibliai hitet.
„És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?”
„Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől.”     
„Nem is tőn ott sok csodát, az ő hitetlenségök miatt.”
„Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám.”
Igen sok igeverset lehetne még citálni, de én elégségesnek látom a fentieket, ahhoz hogy teljesen tisztában legyünk a ténnyel: Isten nem kultiválja a hitetlenséget!

A következő feladatunk annak megértése, hogy a biblia nem tartja értékelhetőnek a cselekedeteket nélkülöző hitet! Lehet, hogy ez így nyersnek tűnik egyesek számára, de attól még teljes mértékben igaz. Egyértelműen felismerhető az egészséges bibliaértelmezésből, hogy a szellemben/szívben meglévő hitet a cselekedetek teszik teljessé. A biblia szerint a cselekedetek nélküli hit halott hit és Isten előtt elfogadhatatlan. A bibliában minden megmutatkozó hitet egyben cselekedetekben is mérni és beazonosítani lehetett.

Szoktunk beszélni, értelmi, észhitről, ami nem mozgatja meg az ember szellemét/szívét és személyiségét, magyarán nincs cselekedete. Ezért az észhitet, ami a biblia igaznak tartása minden Isten akarata szerinti cselekedet nélkül, még mindig a halott hit kategóriájába kell sorolnunk, hiszen nincs mérhető gyakorlati megnyilvánulása, ami az adott embert megváltoztatná, és közelebb vinné Isten akaratához. A bibliai hit az ember teljes személyiségének adatott, a teljes személyiségét akarja áthatni és nem csak az értelmét/elméjét.
Az írástudóknál pont ez volt a probléma, ezért mondta Jézus nekik:

„Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok.
Az ő igéje sincs maradandóan bennetek: mert akit ő elküldött, ti annak nem hisztek.
Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam;
És nem akartok hozzám Jönni, hogy életetek legyen!
Dicsőséget emberektől nem nyerek.
De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek:”

Írástudók, bibliaismerő emberek kutatják a szentírást, de sajnos a Szent Szellem vezetése nélkül. Jézus szerint hiába ismerik az írásokat nincs hitük/nem hisznek. Az ige nincs maradandóan bennük, azaz nem lesz igenné és ámenné az életükben, csupán a tudásukat érinti. Konklúzió:”az Istennek szeretete nincs meg bennetek”

Természetesen Isten áldja meg a teológusokat, írástudókat, remek emberek sokat köszönhetek nekik. Szóval akinek nem inge.. :)   

Köszönöm a figyelmeteket, ha Isten is megengedi, nemsokára folytatom a témát.




szerda, november 04, 2015

Az Istennel való helyes kapcsolat kulcsa az engedelmesség!

Az Istennel való helyes kapcsolat kulcsa az engedelmesség!

/nem szeretjük hallani üzenet/

"Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát."

Szeretném nyomatékosan leszögezni, tartozz bármilyen felekezethez és járj bármilyen gyülekezetbe, ha az Istennek/az Ö beszédének, vezetésének való engedelmesség hiányzik az életedből, ha nem a neked megadatott világosság szerint jársz, akkor igen veszélyes vizeken hajózol. Felelőtlen ember vagy, aki magát és a környezetét i veszélybe sodorja. Engedetlenségeddel nem mást teszel, mint a szomorú és nehéz napoknak a kikövezését hajtod végre az életedben. Az ige azt mondja sok baja van az Igaznak, de valamennyiből kimenti öt az úr! De ezek a bajok egytől-egyig az ellenség által készítettet bajok sikeres felszámolásáról, szólnak .A saját keményszívűség és az ebből származó engedetlenség/lázadás olyan, mint az önátok, és úgy is hat. Mind az én életem nézve mind a másokét látva azt látom, hogy az így jogalapot nyert nehézségek, csapások, ítéletek bizony elérik az embert, sokszor még sok-sok év elteltével is. Testvérem meg kell, hogy értsd, és Istenfélelem kell, hogy eltöltse a szívedet!
Ne legyél keményszívű! Ne legyél kettős életű! Ne alkudj meg a bűnnel! Ne legyél önhitt, és ön-igazult, mert előbb utóbb az arcodra fog fagyni a mosoly, és higgy nekem, nagyon tud fájni! Isten szent! SZENT! Szeretnélek most figyelmeztetni szeretetben. Isten hosszú-tűrése nem hatalmazott fel arra hogy úgy éld a hívő életedet mint ahogyan azt a világiak teszik.
Bárcsak soha nem veszítenénk szemünk elől, ezen  igazságokat.
Testvérem h az Úrral jársz amúgy is örvendezel és bizonyság van a szívedben!
Ha e sorok után most harag, esetleg szomorúság vagy félelem töltött el, figyelj rám!
Ez jó! Ez jó! Ez azt mutatja, hogy a Szent Szellem még tud, és még szól a szívedhez!
Örülj! Állj, fel vagy térdelj le, nekem mindegy, csak most azonnal, semmit sem késlekedve
Járulj a kegyelem királyi székéhez! Menj bátran! Ne késlekedj! Ne nyugodj, addig ameddig nem rendezed a kapcsolatodat a te kegyelmes és irgalmas Isteneddel.

Isten áldjon és legyen hozzád irgalmas, nehéz idők küszöbén állunk, fontos hogy készen legyél az Isten munkájára. 

Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.

"Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!

"de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete."


Köszönöm a figyelmed! 

szerda, szeptember 23, 2015

A hitetlen "hívő" esete.

Ne légy hitetlen, és ez miatt engedetlen!


„Hallottam Izrael fiainak zúgolódásait,/ma a hívőkét is, ugyan úgy /akik zúgolódnak ellenem! Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy épen úgy cselekszem veletek, amiképpen szóltatok az én füleim hallására!”
„Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen ő közülük zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által. Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett,”
Isten azt akarta hogy Ábrahám gyermekei békességben éljenek a nekik megígért földön. Ehelyett ők a pusztában éltek és haltak meg, mert nem akartak megbízni Istenben, nem támaszkodtak teljes szívükből Őhozzá! Szeretném elmondani Isten nem változott meg. Ma is egyértelműen azt akarja hogy gyermekei azokban az ígéretekben és áldásokban éljenek amelyeket elérhetővé tett a Jézus Krisztus által mindannyiunk számára! Olyan ígéretek és áldások ezek, amelyek az Ige szerint hit és békességes tűrés által átvehetőek /megnyerhetőek és élvezhetőek már itt a földi életünkben! Csodák, szabadulások, gyógyulások, áttörések, a jövendő világ erőinek megtapasztalása, ahogy a zsidó levélben olvassuk.
De van ennek egy feltétele, ez pedig nem más, mint a hit! Isten világosan értésünkre adta hogy lehetetlen neki hit nélkül tetszenünk! Ha elé állunk mielőtt kérünk tőle bármit is, azt kérdezi: "Hiszed é ezt?" Azaz ha eredmény akarsz látni akkor hinned kell! Mégpedig helyesen hinned. Ilyenkor annyiszor hallottam, de hát én hiszek Jézusban, elfogadom az Isten beszédét hogy igaz.  Igen de itt most nem erről van szó mert ezt az ige szerint a démonok is megteszik.
 „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.”
Azaz ha te hiszel ugyan, de nincsenek a hitednek élő isten akaratában lévő cselekedetei, akkor az a hit halott hit. Félő hogy nem különb annál amit a démonok is feltudnak mutatni. Ha te ugyan, ahogy állítod hiszel, de közben a cselekedeteid nem állnak másból, mint zúgolódás, kesergés, panaszkodás, hitetlen beszéd, okoskodás, negatív megvallás, önátok, az életedben megvallatlan bűn van és a helyzeted megmagyarázása, akkor azt tapasztalod hogy nincs eredmény! Nincs áldás nincs áttörés, nincs csoda és ez félelmet, és rettegést okoz, és kiégést is!Hiszen szükséges hogy egy hívőnek a hite, Isten beszédén annak való engedelmességen és Isten erején nyugodjék. De hogyan is lehetne eredmény, hisz hasonló szinten vagy mint a fentebb említett negatív szellemi lények. Annyi különbséggel hogy nekik nincs és nem is lehet megbékült állapotuk istennel, az ilyen hívőnek viszont, ha könyörög Isten kegyelméért, üdvössége hitem szerint megragadható, és ez csodálatos. Mert hiszen a hit célja a szellem üdvössége. De Isten nem csak a jövőre nézve tartogat csodálatos áldásokat és ajándékokat számunkra, hanem minden szükséget betöltő ígéretei és csodái már itt a földi életünkben megtapasztalhatóak az írások szerint.  Tehát meg kell értenünk ha bizalmatlanul, a láthatókra nézve, keseregve és zúgolódva járulsz Isten elé, akkor gyakorlatilag hitetlenül kerested meg öt.
Márpedig így valószínű hogy nem tud cselekedni az érdekedben. Ugyanez igaz akkor is ha megvallatlan bűnnel, vagy meg nem bocsátással a szívedben állsz elé. Ezek számára nem a hitedről hanem a hitetlenségedről tesznek bizonyságot. Látod, hogy mennyire fontos hogy helyesen higgy Isten beszédében. De persze azt is elmondom, hogy ha helyesen hiszel, akkor sem várható minden esetben azonnal az imameghallgatásod, de nincs is ezzel semmi baj. Hit és békességes tűrés által nyerjük meg az ígéreteket!Isten a te gondviselő mennyei Atyád, nagyon jól tudja, hogy mit mikor és hogyan cselekedjen az életedben.
„És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt.” 
Bizonyára neked is feltűnt hány és hány keresztény él úgy, ami nem Isten dicsőségére van.  Mielőtt felhorkannál, nem a hívőket ért kihívások és problémákról beszélek. Hiszen tudjuk: „Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.”   Tehát nem erre gondoltam, hanem arra, amikor hihetne, bízhatna Istenben, rá támaszkodhatna, kereshetné böjtöléssel, és virrasztással, hangos kiáltásokkal, a hit harcát harcolva, ellenállva az ördögnek, ahogy az írva van ahogy azt kéri Isten a hívőktől! De ez helyett a láthatókra néz, pedig tudjuk hogy az igaz ember hitben jár és nem látásban! Zúgolódik, kő kemény hitetlen megvallások hagyják el a száját, panaszkodik, és rendre megmagyarázza a balgatag hitetlenségét, hogy ö tulajdonképpen miért viselkedik úgy ahogy.
Tudom nagyon jól miről írok most nektek, magam ugyanúgy elkövettem ezt a végzetes hibát mint gyerekbetegséget! De van egy jó hírem! Ma még tart a kegyelem napja! Ma még a hitetlenségből, a keserűségből, a zúgolódásból, és mindenből, amin nincs Isten tetszésére, meg lehet térni!
Döntsd el mit szeretnél a jövőben tenni. Igazi gyakorlati hívőként, Isten beszédének végre, megalkuvás nélkül engedelmeskedve élni, vagy zúgolódó, szeretetlen, meg nem bocsátó, és száraz kiégett terméketlen, gyümölcstelen életet élve.
Ne felejtsd az írás azt mondja: „Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.”
Csak az engedetlenek! Csak az engedetlenek lakoznak a gyümölcstelen, száraz, forró, és könyörtelen sivatagban. Minden más hívő ha meg is tapasztal átmeneti nehézségeket, támadásokat, gyötréseket, bizton tudhatja és örömmel kiálthatja!  A beteg is azt mondja Hős vagyok! Az Úr velem kicsoda ellenem! 

Köszönöm a figyelmedet, Isten gazdag áldása vegyen körül!
    
              


vasárnap, szeptember 13, 2015

Prófécia a közeli múltból. /1987/

  
A kijelentés ideje 1987.

kapta: Lance Lambert 
Zsidó-keresztény Bibliakutató/próféta
Az üzenetet a Kármel hegyén mondta el.
Ott ahol Illés próféta Isten akaratából a bálványimádást megítélte, és a baál 450 prófétáját megszégyenítette! Ahol Isten egyértelművé tette az Ö hatalma által, tűzet küldvén az égből, hogy nincs más Isten rajta kívül!
  
A prófécia:
Ne féljetek!

„Nem telik el sok idő, amikor eljön a világra egy olyan időszak, amilyen eddig nem volt, egy olyan zűrzavarnak és fölfordulásnak a korszaka Ne féljetek, mert én az Úr vagyok, aki megrázok minden dolgokat. Én kezdtem ezt a megrázást az első világháborúval és nagymértékben megnöveltem ezt a második világháború alatt. 1973 óta adtam neki még egy nagyobb lökést.  Az utolsó szakaszban az a tervem, hogy befejezzem ezt a megrázkódtatási korszakot, magának a világmindenségnek a megrázásával! Jelekkel a napban, a holdban és a csillagokban. De mielőtt még elérjük ezt, én megítélem a nemzeteket és ennek az ideje közel, van. Nem csak háborúk által, polgárháborúk által, anarchia, és terrorizmus által, pénzügyi összeomlások által, fogom megítélni a nemzeteket, hanem természeti csapások által is, földrengések hiányok és éhínségek által is. Régi és új járványos betegségek által. Megítélem őket azzal hogy átadom őket a saját útjaiknak. A törvénytelenségnek a szeretetlen önzésnek az öncsalásnak, és annak hogy higgyenek a hazugságban, higgyenek a hazug vallásoknak, hamis vallásnak, és a tőlem elszakadt egyháznak, a kereszténységnek amely én nélkülem él a világban. Ne féljetek, amikor ezek a dolgok el kezdenek megtörténni, mert én megnyilvánítom ezeket, a dolgokat nektek, mielőtt még elkezdődnek, azért hogy ti felkészülhessetek, és a bajnak és a gonosznak a napján szilárdan megállhassatok, és győzhessetek! 
  
Mert az - az én célom hogy ti legyetek a bátorításnak, a megerősítésnek az eszközei, sokak számára akik szeretnek engem, de akik gyengék. Azt kívánom, hogy ti általatok sokan megerősödjenek én bennem, és sokaságai más embereknek megtalálhassák az én üdvösségemet tiáltalatok. És halljátok, meg ezt ne féljetek a Kreml erejétől!  /nagy nevetés/
Ne féljetek az iszlám forradalom erejétől! Mert én azt tervezem, hogy mindkettőjüket Izrael által töröm össze, arroganciájukat és láncra fűzöm őket, mivelhogy káromolták az én nevemet Azon a napon meg bosszulom minden mártírnak a vérét, és azoknak az ártatlanoknak a vérét, amelyet ők lemészároltak. Én valóságosan megcselekszem ezt a dolgot, tehát bizonnyal megteszem ezt a dolgot, mivel hogy azt gondolták, hogy nincs senki, aki ítéletet mondjon fölöttük. De én láttam az ö útjaikat, és hallottam az elnyomottaknak és üldözötteknek a kiáltását, és megtöröm az ö hatalmukat, és véget vetek neki. Legyetek azért készen, mert amikor mindez megtörténik, akkor lesz nektek az utolsó nagy lehetőségetek, arra hogy prédikáljátok szabadon az evangéliumot, minden nemzet számára. 

De mindezen zűrzavar és megrázkódtatás közepette és mindezek középpontjában ott áll az én egyházam, a mennyei helyeken egybe van kapcsolva én velem egy szellemben, és én az én egyházamat királyi székre szántam, ti vagytok az én szeretteim, akiket megváltottam, fölkentem, ti az enyéim vagytok. Én fölruházlak benneteket hatalommal és ti föl fogtok kelni és nagy dolgokat fogtok cselekedni az én nevemben, még a  sötétség és gonoszság közepette is. Mert én megnyilvánítom az én erőmet, az én kegyelmemet, az én dicsőségemet rajtatok keresztül. Ne tartsátok vissza, és ne kérdőjelezzétek meg, az én útjaimat veletek, mert minden én veletek való munkáimban mindig azt a célt tartom szem előtt, hogy az én menyasszonyom részei legyetek és velem együtt uralkodjatok. Ne fejtsétek el hogy ehhez egy különös fegyelemre és képzésre van szükség, ezért adjátok át magatokat nekem, hogy én cselekedhessem bennetek a munkát a fönnmaradó időben. 

Mert én úgy tervezem, hogy ez alatt a megrázkódtatás alatt is a menyasszony készítse magát. És a földön a nemzetek közepette, amelyek konfliktusokkal és nyugtalanságokkal vannak tele, oda helyeztem az én Izraelemet, igen én így mondom az én Izraelemet, bár ők engedetlenségekben, vétkekben járnak és az ö szívük makacsságában és hitetlenség által elszakadtak tőlem. Mégis emlékezettek arra, hogy én tettem őket az evangélium ellenségeivé tiérettetek, én az Úr magam vakítottam és keményítettem meg őket hogy az üdvösség jöhessen teljességgel a pogányokra. Mégis ők az enyémek, és szeretettek és én gyengéd és kifogyhatatlan szeretettel szeretem őket! Ők az én csontomból és húsomból valók és én szeretem őket! Vajon föladjam é őket, azért amit ők cselekedtek velem, mondja az Úr. Mégis átadtam őket a bánatnak, szívszaggatásnak és az állandó szenvedésnek, de soha nem mondtam le róluk! Minden szenvedésükben én is szenvedtem, bár nem szabadítottam meg őket és nem mentettem meg őket a haláltól. Mégis ott voltam jelen én Izrael királya, jelen voltam bár észrevétlenül és nem vettek figyelembe minden szenvedésükben. Nem volt olyan gázkamra olyan tömegmészárlás, amiben nem lettem volna jelen. De most bizonnyal eljött az idő amikor befogadom őket!  És megnyilvánítom magamat nekik és nagy ámulattal fognak ők felismerni engem. Ezek alatt az ítéletek alatt tömegek és tömegek fognak megtérni a nemzetekből. Alig fogjátok tudni hogy - hogy gyűjtsétek be az aratni valót! De az én Szellemem föl fog ruházni benneteket, erre a feladatra. Izraelhez pedig én odafordulok azon a napon és felolvasztom a szívüknek a keménységét. Én fogom az ő vakságukat világos látássá változtatni. Lerántom a leplet az ő szívükről. És akkor ők megtérnek egy szívből kitörő örömmel, és ez lesz a kútfeje egy új feltámadott életnek a megváltottak teljes serege számára!

Ne féljetek ezektől, a napoktól! Mert én terveztem, azt hogy velem együtt megálljatok, és szolgáljatok engemet ezekben, a napokban. Ne féljetek, mert én szeretlek benneteket, megvédlek, és mindennel ellátlak benneteket. Én az Úr felkenlek benneteket új kenettel, és fogjátok cselekedni az én cselekedeteimet és betöltitek az én tanácsomat. Előttem fogtok állni az egész föld ura előtt, és szolgálni fogtok engem értelemmel, erővel és hatalommal, és velem együtt fogtok uralkodni ezekben, a napokban. Legfőképpen a közbenjárásra hívlak benneteket.
 ...

Maga a prófécia idáig szól, legalább is Lamberté. /mert több is van, más prófétáktól csak más területre vonatkozóak/  A kazettán halható  részletesebb kifejtését, itt nincs lehetőségem leírni.
De a fenti prófécia egyértelmű szerintem és igen nagy istenfélelmet keltő annak fényében, hogy minimum 28 éve hangzott el, de lehet még pár évvel előbb.

Karmel
Markáns formakincsű hegylánc Izrael északnyugati részén. Kb. 45 km hosszú gerince 548 méteren éri el legnagyobb magasságát. Héberül: har ha-Karmel, azaz "a Karmel hegye". Nevének jelentése: termékeny, gyümölcsöskert, ültetvény, amely mezőgazdasági jelentőségére utal.

Nagyon fontos hogy összességében lásd a próféciát, ne ragadj ki belőle szavakat, mondatokat, mert akkor tévesen értelmezheted, és olyat is bele láthatsz, ami nincs benne. A próféciák olyanok, mint a világító tornyok, megbízhatóak és stabilak, de a szemünk és a tornyok között mindig számolni kell az időjárási tényezőkkel is.  

Ha esetleg kérdésed van, írj bátran.
Köszönöm a figyelmedet!



      


vasárnap, augusztus 30, 2015

Gondolataim a jelenlegi migráns problémában.

Nem örülök a migránsoknak . . . 
Biztos, hogy szeretetlen vagyok?

Szeretném megkérdezni hangosan: szeretetlenségnek nevezhető-e az amikor valaki jobban ragaszkodik az igazsághoz, Isten örökkévaló beszédéhez, mint bármi máshoz, ami annak irányelveit és a legsötétebb helyen is korrekten világító fényét megkérdőjelezi, idejétmúltnak, és bizonyos esetekben nyugodtan hanyagolhatónak tartja. Az én válaszom az, hogy nem! Nem szeretetlenség. Sőt inkább, ahogy az apostolok minden ilyen helyzetben, nekünk is akképpen kell reagálnunk.
„Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.”


Értsd jól , nem áll szándékomban igeversek mögé bújni, a véleményem nem ilyen célzatú. Tisztában vagyok azon igevers tartalmával, mert kezdettektől egy kiemelt igeversem. „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?”

Most ne kelljen mindig ott kezdenem, hogy Isten JÓ!
Ez az alap mindig, mindenkor ahonnan ki kell indulnunk. Isten jóakarattal van még a nem hívő, az Őt naponta káromló emberek felé is. Arra tanít beszédében, hogy még az ellenségeinket is szeressük, és sorolhatnám a rengeteg szeretetteljes, irgalmát és kegyelmét, jóakaratát, hirdető igeverseket, bibliában ismertetett történeteket. Arról a tényről nem is beszélve, hogy mélységes szeretetében a legdrágább kincsét az Ő egyszülött fiát is képes volt értünk, a megváltásunkért oda adni a keresztre. Szóval azt gondolom, bátran kiindulhatunk abból az egyértelmű tényből, miszerint Isten JÓ!
Megjegyzem, azon pedig nem kell meglepődnünk, hogy sátán pedig mindent megtesz az emberi élet palettáján, azért hogy Istent érdektelennek, kegyetlennek, zsarnoknak, önző despota, a végletekig szeretetlen lénynek mutassa be. Ha viszont Isten jó, mint ahogyan  az ige is mondja:
 „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az-az ember, aki ő benne bízik.”

Akkor hova tegyük, mit kezdjünk azon igerészekkel, amelyek ennek ellentmondani látszanak.
Van bőven ilyen mindkét szövetségben, és ha ezek nincsenek a helyükre téve, bizony félreértést, hitetlenséget, zavart okoznak. A részletes megbeszélése nélkül, említsünk meg egy-két ilyen részt. A fáraó szívének megkeményítése, az Izrael honfoglalásakor kiirtandó népek kérdése, az Ézsaiási „gonoszt teremtek” vers, a Kananeus asszony esete, amikor is Jézus szó szerint lekutyázta, a Jézusi korbácsragadás, Ananiás és Safira esete a kegyelem kiáradásának közepén, szóval lehet sorolni. Amit fontos megértenünk, hogy egyetlen egy esetben sem Isten szeretetlenségéről, vagy közömbösségéről van szó, hanem a mélyebb bibliakutatás, minden ilyen történetnél/igeversnél egyértelműen megtalálja a problémát, a mulasztást és a törvénytelenséget, mégpedig mindig az ember és sohasem Isten részéről.
Jelenkorunk mostani igen komoly problémája a migráns kérdés. Bizony látni, hogy ennek zűrzavarában is milyen félreértések, és sok esetben az ige igazságát félre tevő, Isten akaratával nem egyező megoldásokat és humanista (a bukott embert piedesztáló, istenítő) vagy evvel totálisan szembe menő (másik véglet) lépéseket tartanak elfogadhatónak, Isten igéjének teljes képet adó igazságának semmibevételével.
Szerintem ebben a kérdésben az igazi súlypont nem az amúgy fontos gondoskodásban és segítségnyújtásban mutatkozik meg. Ennek amúgy is mindig és minden körülmények között helye van, mindentől függetlenül.  
A súlypontja ennek a kérdésnek ott mutatkozik meg hogy vajon Isten akarata-e, hogy olyan helyzetbe hozzuk őket, amelyben az általuk nyíltan semmibe vett és rendszeresen megtaposott kultúránkat, hitünket, értékeinket, és eredményeinket szolgáltatjuk ki nekik. Figyelembe véve a  zsigereiket is átható, gyerekkoruktól beléjük táplált haragot, gyűlöletet, valamint a vallási nézeteikre hivatkozó kegyetlenkedéseiket. (bátran olvasd el a korán ide vonatkozó rendelkezéseit)
Azt gondolom, hogy ezen a ponton feltétlen meg kell húznunk a határt!
Meg kell húznunk:
-Az igazság miatt!  
Mert egyértelmű, hogy melyik kultúra az, amelyik minden hibája ellenére, életpárti, emberbarát, és leginkább működőképes.

- Az önvédelem miatt!
Mert az Istentől kapott ajándékainkat - család, egzisztencia és elért eredmények - meg kell tudnunk védelmezni.

- Valamint az utánunk következő generáció miatt is!
  Nem lehetünk annyira felelőtlenek, hogy életterüket, és mindennapjaikat kiszolgáltatjuk egy idegen vallásnak és kultúrának, mely épp eléggé bizonyította már, hogy semmi jót nem tartogat sem a zsidóknak sem a keresztényeknek és egyáltalán senkinek, aki nem hódol be, úgymond az iszlámban lefektetett akaratnak.



 Mindig is voltak olyanok, akik azt gondolják a felületes rész igazság, egyben a teljes igazság, és annak pillanatnyi kezelése, egyben a teljes probléma megoldása.
Pedig sajnos ez nem így van. Mindig az összképet és a lehető legtöbb lépést kell előre látni, valahogy úgy, mint a sakkban is. Például rész igazság, ha az éhezőnek enni adsz, ez jó, de így még mindig függésben marad. Ha úgymond a hal odaadása mellett, még meg is tanítod halászni, akkor a rész igazságtól egy óriási lépést tettél a teljes igazság irányába. Nehéz és felelősségteljes a jelenben előregondolkozva hozni jó döntéseket, mégis ezt kell tennünk ez a mi feladatunk, még ha kockázatos is.

Elejét véve, hogy bárki is félre értelmezze a fent leírtakat, szeretném egyértelművé tenni, egyetértek a rászoruló embertársaim megsegítésével a kereteimen belül, legyen bárki.
Nem értek egyet az agresszív, hőzöngő, a problémát eltörölni és nem megoldani akaró gyűlöletkeltéssel, mert mindig csak szélsőséget szül.

Ellemben nem vagyok hajlandó Isten igazságát félre tenni, a jót rossznak és a rosszat jónak mondani. S nem fogok semmilyen eltorzult humanista ideológiát sem kiszolgálni a békesség kedvéért. Az igazságot még a békességnél is nagyobbra értékelem, mint ahogy Jéhu is tette.
„És mikor meglátta Jórám Jéhut, monda: Békességes-é a dolog, Jéhu? Felele ő: Mit békesség?! Mikor Jézabelnek, a te anyádnak paráznasága és varázslása mindig nagyobb lesz!”
Sajnos azt látni, hogy a szellemi paráznaság és a varázslás egész Európát elöntötte, pedig volt elég baj és orvosolni való eddig is bőven. Én eldöntöttem, hogy a szociális érzékem mellett a józanságomat is megőrzöm.  

A migránsok alatt több csoportot is értek. A politikai és gazdasági menekültek mellett, meglátásom szerint, igen nagy létszámot képvisel a helytelen vallási és kulturális beállítottság miatt átok alatt lévő gyümölcstelenségben szenvedő, irigy és frusztrált réteg, akik viszont más -  jelen esetben Európa nemzeteinek - áldásaira szépen rá akarnak tenyerelni. Mert látták az internet segítségével, hogy lehet így is élni. Ez nekik is kell. Persze, az ehhez vezető izzadság és kulturális valamint szellemi változás, az már nem. 
Továbbá ott vannak a nyíltan kimondott, a tömegbe beépülő ismeretlen számú, az Iszlámot erőszakkal terjesztő  katonák is. Természetesen ezek megkülönböztetése szinte lehetetlen, több okból is, ezért ez nem tud a megoldás alapja lenni.
A magam részéről az mellett hogy most leírtam a gondolataimat, azt gondolom hogy nagyon fontos a rendszeres közbenjárás e terület és probléma mielőbbi megoldásáért.      

Köszönöm a figyelmedet.






hétfő, augusztus 03, 2015

Szobrot állítottak a sátánnak.


Detroitban teljesen jogosan sokan nem örülnek ennek a lépésnek, de van más vélemény is:

„Nagy dolog, mi van akkor felállítottak egy szobrot, ami szerintük sátánt ábrázolja. Nem kell vele foglalkozni, egyszerűen elsétálsz mellette és kész.”

Bárcsak ennyire egyszerű lenne a dolog. Egy materialista gondolkozású ember ennyivel el is intézheti, de azt gondolom az ige fényében nekünk keresztényeknek, ennél azért tovább kell látnunk, és a látottak miatt további kérdéseket kell megfogalmaznunk melyeket megválaszolva, alakíthatjuk ki a helyes hozzáállásunkat az adott eseményhez.
Tudjuk, hogy minden, ami látható az a láthatatlanból állt elő, ahogy erről a biblia tájékoztat bennünket.
 „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.”

„Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott.”

Nos az általunk ismert anyagvilágban is az ember nyilván korlátozott módon, de teremtőjéhez hasonlóan jár el /még a bukás után is / és nap, mint nap, szellemében/szívében kigondol, érlel, megtervez, és megalkot dolgokat, melyek egy részét aztán az anyagvilágban láthatóvá is tesz, megfelelő folyamatok által.
   
Ezek az alkotások aztán hol jók és hasznosak, hol rosszak és kifejezetten ártalmasak, de milyenségüktől, és látványuktól függetlenül a láthatatlanból a láthatóba transzferálódnak az emberi szellemen és más anyagi és szellemi csatornákon keresztül, a legkülönfélébb tervezési folyamatok által.  De ne álljunk meg itt, hiszen ezen a mindenki által ismert és tapasztalt tény miatt szükséges további kérdéseket feltennünk és a lehető legpontosabban megválaszolnunk.
Hasonlóan, mint a rendőrségi bűnüldözés során, ki és milyen ember, mit és milyen szellemből, milyen motivációból, milyen kapcsolódással mikor, hol és milyen segítséggel tette, amit tett.
Nekünk érdemes és szükséges, ahogy az írás mondja, mindent megvizsgálni és csak azt ami jó megtartanunk, támogatnunk és értékelnünk.
A legtöbb új vagy ismeretlen helyzetben szükséges a lehető legpontosabban megállapítanunk     
Hogy amit látunk, tapasztalunk az Istentől emberi szellemből, vagy esetleg sátáni, diabolikus forrásból ered, és transzferálódik.  

„Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi.” 
  
Ebben a versben világossá válik hogy van felűről azaz Istentől származó bölcsesség/szellem, van földi azaz emberi bölcsesség/szellem, és bizony sajnos van testi azaz bukott lázadó bölcsesség/ diabolikus szellemiségű.
Jelen esetben a fenti szoborállítás mögött egyértelműen a lázadó sátáni bölcsesség/szellem tevékenykedik. Engem személy szerint rendkívül elszomorít e negatív esemény, mert jóval több van ebben, mint csak egy polgárpukkasztás, és egy keresztényeknek szóló fricska.

Az ilyen jelleggel, jelentősséggel bíró létesítmények, helyek szobrok és más tárgyak. Mint például a totem oszlopok, házi bálványszobrok, amulettek, talizmánok, egyes ékszerek és tetoválások pentagram körök  Stb. sajnos a bálványimádás eszközén túl kapcsolódási pontok is, egyfajta „kutak” kapuk, ajtók, magyarán belépési pontok. Melyeket a sötétség erői előszeretettel hozatnak létre és használnak, hogy sátán tervét előmozdítsák itt a földön.

Az ítélet idején maga Isten is engedélyezi egy ilyen „kútnak” a megnyitását ahogy azt olvassuk a jelenések könyvében.

„Megnyitá azért a mélységnek kútját: és füst jöve fel a kútból, mint egy nagy kemencének füstje; és meghomályosodék a nap és a levegőég a kút füstje miatt.
A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak.”  


Ez a sátáni baphomet szoborállítás igen komoly horderejű mérföldkő a sötétség terjeszkedésében. Nem véletlen nem tudott addig manifesztálódni/megtörténni, ameddig nem előzte meg egy nagyszabású és társadalomromboló szellemi előkészítés, ami a melegházasság törvényes elismertetése. Na ez meghozta azt a negatív szellem i erkölcsi tudatosan elfogadott lázadást, ami megnyitotta mintegy előfúrtként hatott, hogy aztán elkészülhessen az eredeti, a tervezett lyuk. Ami nem más mint hogy végre az ember a lázadásában és az ördögi hazugságra és bölcsességre építve tudatosan felállította Isten ellenségének szobrát hogy sátáni kapcsolatát fémjelezze. /én így látom/
A szobor mellet található két gyermek alak, nyíltan utal a fiatalság figyelmének sikeres elterelésére a hazugság irányába, állnak ott, felfelé bámulva, mintegy megigézve a hazugság megtestesültjétől.  

Isten áldását és vezetését kívánom és kérem a Detroiti keresztények és jóérzésű lakosok számára, hogy bölcsen tudják kezelni ezt a helyzetet. Valamint bátorítom a szellemi harcra érett keresztényeket hogy keressék Isten vezetését ez ügyben is. 

A fenti kép a dagon bálványszobrának arcra esését ábrázolja! 
Ezt egy remek képnek gondolom ehhez a posztomhoz. A történetről Sámuel első könyvének ötödik fejezeténél olvashatsz. 



Köszönöm a figyelmeteket. 

péntek, június 26, 2015

A padlón.




Voltál már úgy igazán padlón! Amikor azt érezted, hogy, kész ennyi!
Nem igazán tudom, hogy mit tehetnék még? Nem értem hogy mit rontok el, mert tudom, tudom nem Istenben, van a hiba! Voltál már úgy padlón, amikor a legnagyobb fájdalmat nem a mások kíméletlen és kegyetlen rúgásai okozzák? Nem a közel vagy a távollévők néha egész váratlan pofonja a mély fájdalmad forrása, hanem a saját magadban való egészen kiábrándító csalódás! Voltál már így? Vagy esetleg most vagy így a padlón elterülve? Kész ennyi befejeztem, nem kínlódom tovább, nekem ez nem megy! Különben is mást se tudok csak ígérgetni Istennek, és Ö újra és újra csalódik bennem. Elég! Elég, nem képműtatőskódom tovább! Voltál már így? Ez is a gonosz napok egyike? Vagy csak belenéztél a tükörbe felelőtlenül? Hogy érted ezt? Hogy-hogy felelőtlenül?
Úgy értem reménység nélkül, hitetlenül! Mert bizony, ha elfelejtkezel Jézus Krisztusról! Ha leveszed a szemed a Te főpapodról és érted végzett szolgálatáról, akkor bizony felelőtlen vagy! Az ige azt mondja nézvén Jézus Krisztusra a hitünk elkezdőjére és bevégzőjére! Hallod? Bevégzőjére! Ö az aki elkezdte benned a jó munkát és ahogy ígérte is, be is fejezi! Neki van hatalma, arra, hogy amit elkezd azt be is, fejezze! Mit mond? Nem te kerested öt, hanem Ö téged! Nem te kezdted ezt a munkát magadban, hanem Ö benned! Nem te választottad öt hanem Ö téged! Már a megtérésed előtt gondolt veled, és ismert minden tényt veled kapcsolatosan. Mégis úgy döntött, hogy kijelenti magát neked, megengedi, hogy a dicsőségében megtaláld a nyugalmadat és a szeretetében örök békességet, találj!
Testvérem csak gondolj, arra hogy mi mindenen vezetett már át, hogy soha nem hagyott cserben, még ha nem is az általad várt irányból érkezett a szabadítása. Gondolj, arra hogy nem vagy egyedül a te csatádban! Hiszen Ö magam mondta! Soha el nem hagylak téged! Sőt, ha te hitetlenkednél is én hű vagyok! Isten bízik benned, ismer, tud mindent rólad, mégis bízik benned, szeret és végérvényesen elfogadott az Ö fiában, Jézus Krisztusban! Ha nem így lenne én, nem írnám le e sorokat, Te pedig nem olvasnád!!!
Emlékezz meg arról, hogy szól az ige: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen:
Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.”
Igen, ez a letaglózott állapot a gonosz üvöltése, a sárkány tüze, és tudnod kell, nem csak te ismered ennek az ordító oroszlánnak a bömbölését. Ahogy itt az ige mondja a hívőkön ugyanezek a próbák, támadások, szenvedések, hitharcok esnek. Tehát ne legyél meglepve, inkább vedd le magadról a figyelmedet és néz fel a Te megváltó Istenedre! Ne feküdj a padlón, mert még az ördög azt hiszi aludni, készülsz.  Kelj fel, és nyisd hálára a szívedet/szádat, és hálaadás közepette hívd segítségül az Úr nevét!  Ha így teszel egy csodálatos ígéret lép érvénybe veled kapcsolatosan! „Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül.
Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják.”  
Akik segítségül hívják ŐT! 
Testvérem kelj fel a padlóról, Isten magasabb szintre gondolta el az ö gyermekeit. Vedd a szívhárfádat és kezd el dicsérni a megváltódat Jézus Krisztust! Adj hálát neki hogy van ígéreted az írások alapján, amire rá állhatsz és győztes lehetsz Nem vagy egyedül Jézus nem felejtett el, közbenjár érted, és bármin is menj keresztül Ö körülölel szeretetével! Ö ilyen! Kegyelmes irgalmas és jó! Felfoghatatlanul jó, és ez a tökéletesen szerető és jó isten ha nem tudnád felőled is jót gondolt el! Az ige ezt állítja! Szóval emeld fel a szemed a szíved és kelj fel a padlóról!    


Köszönöm a figyelmedet 

hétfő, június 22, 2015

Huhuhu :) Mi ez a sok bagoly?

Gondolataim a bagoly  jelképével kapcsolatosan.



Már többször volt bennem hogy kicsit járjak utána egy mostanában lépten-nyomon felbukkanó bagoly szimbólumnak. Ugyanis ez az állatszimbólum a könyvek, a tanulás és az ezzel járó bölcsesség általánosan kapcsolt helyéről kitörve, elárasztotta a mindennapjainkat az élet szinte minden szegmensében megjelenve. Ha most belegondoltok szinte biztos, hogy pár nap leforgása alatt nem egyszer találkoztatok bagollyal valamilyen formában. / táskán, cipőn, vagy ruhák mintázatában, kulcstartón, ékszereken, pénztárcákon, játékokon, csomagoláson, tortákon, stb. stb. de a tetoválási szimbólumok között is igen rangos helyre került. S ami nem meglepő igen sokat fordul elő ezoterikus vagy okkult mintákkal együtt.  
Nem szükséges mélyebben belemenni de bagoly még akkor is egyértelműen a negatív/bukott szellemvilághoz kell sorolnunk, ha ténylegesen kihámozzuk a több évszázada rárakodott babonás hiedelmekből/társításokból.  A bibliában a nem fogyasztható nem tiszta állatok között szerepel. De ami szellemi szempontból érdekes, az-az hogy a bagoly a bibliában kietlen elpusztult ítélet alatt lévő helyen jelenik meg kísértetek és boszorkányok társaságában.

„És fölveri palotáit tövis, csalán és bogács a bástyáit, és lesz sakálok hajléka és struccok udvara. És találkozik vadmacska a vadebbel, és a kísértet társára talál, csak ott nyugszik meg az éji boszorkány és ott lel nyughelyet magának. Oda rak fészket a bagoly és tojik és ül tojáson és költ árnyékában, csak ott gyűlnek együvé a sasok!” 
Több fordítást is megnéztem az újabbakban a kísértet vagy a boszorkány szó, már nem szerepel. Viszont a keresgélésben rátaláltam egy érdekes fordításra: „Ott találkozik a vadmacska a hiénával, egyik pusztai démon a másikkal. Ott pihen meg a boszorkány, ott talál magának nyugvóhelyet.” /új fordítású biblia/  
De van még más fordítás is amelyben nagyon jól kitűnik az Ezsaiás 34.  fejezet érdekessége.
 Ha valaki mélyebben utána jár a dolgoknak, azt találja majd, hogy a bagoly szimbóluma a legtöbb nép gondolkozásában mélyen össze van kapcsolva a halállal, a túlvilággal, démonok mozgásával és tanításaikkal, illetve azok hozzáférési módjaival.
Ez a jelkép kapcsolódik a termékenység kultuszokhoz, az indián és más sámáni hiedelmekhez és gyakorlatokhoz. Dániel könyve említi hogy a végidők napjaiban a tudás/az ismeret igen megnövekszik. Ezt ma már az internet korszakában mindannyian tapasztaljuk. A meglátásom, az hogy ebbe a tudásba/bölcsességbe beletartozik az a biblia által tiltott természetfeletti tudás/látás is, amely a legkülönfélébb okkult és ezoterikus csatornákon keresztül ma elönti és ostromolja az embereket. Ősrégi eddig elérhetetlen, de az internet által a széles rétegek számára is elérhetővé vált titkos/okkult tudás, ma sajnos ravasz és alattomos módon beférkőzik az élet minden területére. Ennek a sötét szellemi folyamatnak az a anyagi világban megmutatkozó lecsapódása ez a sok helyen feltűnő bagoly mizéria.

Ha azt gondolod most elkapott a karizmániás félóra, vagy igen bigott vallásos ember fantazmagóriáját olvastad, ki kell hogy ábrándítsalak, nem így van. Sokkal valószínűbb hogy a gondolkozásodat még erős materiális kötelékek kötik, de a jó hírem, az hogy az igetanulmányozás ezen a problémán is segítségedre lesz.

 Zárásul mindenkit szeretnék megnyugtatni szellemi szempontból, gondolkoztam hangosan ezen a témán. Magukat az állatokat kedvelem ha találkoznék egy kígyóval, békával, bagollyal stb stb ha látványra szép még rá is csodálkoznék ha bajban lenne és tudnék segíteni rajta gondolkozás nélkül megtenném. Tehát az írásom nem ezen állatok ellen vagy feléjük való negatív előítéletek megteremtéséért készült. Csupán szeretnélek bátorítani, hogy elsajátítsd a biblia fényénél való szellemi gondolkozást.  

Köszönöm a figyelmedet!
Légy áldott további szép nyarat kívánok!        
          

szombat, május 23, 2015

Pünkösdi gondolataim.



Mi, akik kegyelmet kaptunk és a Szent Szellem munkája által, befogadtuk Jézus Krisztust az életünkbe/a szívünkbe. Egyben kiváltságba kaptuk azt a lehetőséget is, hogy pünkösd idején megemlékezzünk, és tiszta szívvel méltassuk a Szent Szellemet, aki mindig és mindenhol felemeli és dicsőíti a mi urunkat és megváltónkat, Jézus Krisztust. Természetesen, amikor a Szentháromságban kijelentett Istent imádjuk, magasztaljuk egyben mindhárom Isteni személy előtt, kifejezzük a hódolatunkat! Mégis helye van a hívő ember életében annak is, hogy egy-egy Isteni személy, értünk tett/végzett munkáját is, időnként részletekbe menően és személy szerint is méltassunk, arról megemlékezzünk.
Ezért a teljesség igénye nélkül, felsorolok pár olyan tényt, melyet a Szent Lélek/Szellem
tett, illetve tesz az életünkben. Ami még inkább emeli a pünkösdi hálaadásainkat és Istendicséretünket.

Az Isten megismerése a megtérésünk/hitre jutásuk a Szent Szelem fáradhatatlan munkája is volt, hiszen az Atya Ö általa vont és vezetett el Jézus, Krisztusként való felismeréséig.
Aztán a hívő életünk hajnalától kezdve Ö az aki elvezet bennünket minden igazságra, a Szent Szellem az aki segít értelmeznünk, befogadnunk és megemésztenünk az ige, az élet kenyerét!
Ismét csak Ö az aki felruházza a tanítványokat mennyei erővel, hogy hitelesen képviseljük az Úr Jézust itt a földi szolgálatunk idejében.
Ö az aki kimondhatatlan fohászok által van segítségünkre a kritikus időszakokban.
Ö az aki egyéni életünket és szolgálatunkat megáldja ajándékaival és munkálja bennünk a Szellem gyümölcseit, hogy áldásban részesüljünk és áldást osszunk meg a környezetünkben.
Ö az aki elpecsételt bennünket az örök váltság napjára, aki szüntelen kész vigasztalni és pártfogolni az életünk minden idejében és minden élethelyzetében.
Valamint Ö az aki megeleveníti a mi halandó tagjainkat/testünket aki az elragadtatásunkkor, vagy feltámadásunkkor Isteni munkájával szintén mellettünk fog állni.
Hála és áldás az Atyának Jézus nevében, azért hogy megengedte, és lehetővé teszi, mindannyink számára hogy Isten akarata szerint újra és újra betöltekezzünk/vegyünk Szent Szellemet, mégpedig mérték nélkül, hiszen Ö kész jelenlétét így megosztani velünk!

Minden kedves olvasómnak/bloglátogatónak sok sok áldást kívánok Pünkösd alkalmából!  


péntek, május 15, 2015

Derek tanítása az átok témakörében.



Az előző bejegyzésemhez kapcsolódóan engedjétek meg hogy a figyelmetekbe ajánljam ezt a kétrészes videót, Amit Derek Prince, Isten tanítói szolgálattal megbízott és felkent Istenfélő embere adott a számunkra évtizedekkel ezelőtt. Igazságai és Szavai ma ép úgy érvényesek és áldásosak Ott ahol Isten akaratára és vezetésére hitel teli szívek várnak.  

Derek Prince - Szabadulás az átokból 1.rész


Derek Prince - Szabadulás az átokból 2.rész





Kulon köszönet illeti a Hajnalcsillag oldalt a megosztásért. 




szerda, május 13, 2015

A legális és az illegális átok

Gondolataim az átok témájában.



A mai napon az átok imákról, az „ima kommandókról”  és egyáltalán az átokkal kapcsolatosan gondolkozom az ige fényében. Nem egy egyszerű téma, és ahogy lenni szokott
igen sok a félre értés is.  Egyetérthet e Isten az ilyen imával? Van e létjogosultsága?  Nos annak a fényében, hogy az Ige egyértelműen állítja, hogy mi keresztények áldásra vagyunk elhívva, áldást venni és áldást adni! Talán az azonnali válaszunk az kéne, hogy legyen, ennek nincs igei alapja egy hívő életében.

Ezzel így ki is egyeznék, de akkor bizony egy-két igeverset, igaz történetet ki kéne törölnünk a bibliából. Amit ugye egy hívő ember sem gondolhat komolyan.
Nos vágjunk bele, de mindenképp tudatosítanunk kell magunkban, hogy Isten nem humanista, azaz abban az értelemben nem, ahogyan az ember isteníti magát és isten beszédéről hallani, sem akar. A humanista gondolkozásban az ember mindennek a mércéje, de egy bibliát ismerő ember tudja, hogy ez a filozófiai gondolat nem más, mint istenkáromlás. Igaz istenről hogy kifejezhetetlen szeretettel szereti az embert, még a bűnbe esett embert is. De ebben a szeretetében igazságossága is töretlenül ragyog, és egy picit sem veszít mindenkori és mindenkire kiterjedő érvényességéből. Isten az Isten és egy teremtmény soha, de soha, nem tud a teremtője helyébe lépni! Sátán bukását is egy ilyen gőgős, felfuvalkodott elképzelés okozta voltaképp, amikor is Isten akaratával nem egyező módon akarta önhatalmúlag felemelni magát.

„Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” 

Ennek alapján most már jobban látjuk, hogy az embernek meg kell értenie és meg kell hajolni Isten véleménye / beszéde előtt.  Persze választhatja azt is, hogy felfuvalkodva, ellene áll. De ennek nem sok értelme van, mint azt látjuk a történelemből, a nemzetek a családok és az egyének életéből. Hiszen azt látjuk, hogy a bűn, a sötétség, a fajdalom az igazságtalanság, ha istent kizárjuk a mindennapi életből, mennyire felerősödik, és pusztítva rombol mindent, amit ér. Ez bizony nem áldás hanem átok. 
Tehát isten nem humanista gondolkozású, sőt, egyáltalán nem emberi gondolkozású, noha ismeri az ember minden gondolatát! 

’Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útiatok az én útaim, így szól az Úr!
Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” 

Ennek fényében már másként fest sok eddig félre értelmezett igerész, de hogy jobban megérthessük ezeket, a dolgokat mélyebbre kell ásnunk az igében, mert ha nem tennék, akkor esetleg istent olyannak látnánk, mint aki szeretetlen, kegyetlen, sőt gyilkos és vérszopó, ahogy egyes ateisták ezt szüntelen hangsúlyozzák.  Erről bővebben már itt a blogon is írtam.:Itt, elolvashatod.





Nézünk most meg egy-két bibliai verset.

„Lásd, én adok ma előtökbe áldást és átkot! Az áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, amelyeket én e mai napon parancsolok néktek; Az átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek az útról, amelyet én ma parancsolok néktek, és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertetek.”
Tehát az átok létjogosultsága egyértelmű, és rögtön meg is állapíthatjuk, hogy bizony ez rengeteg embert érint, akár elfogadja ezt a tényt akár nem.



„Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje.
Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle. Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj.
Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik, és övül, amellyel mindenkor övezze magát. Ez legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek az én lelkemre.”

„Ha meg nem hallgatjátok, és ha nem veszitek szívetekre, hogy dicsőséget adjatok az én nevemnek, azt mondja a Seregeknek Ura: átkot bocsátok reátok, és elátkozom a ti áldásotokat; bizony elátkozom azt, ha nem veszitek szívetekre!”

Itt megláthatjuk, hogy az ember döntéseivel/cselekedeteivel vagy áldást vagy, átkot erősít meg magán.

Egy viszont egészen biztos az átokkal kapcsolatosan, amit itt most időszerű megjegyeznem.
„Miképpen a madár elmegy, és a fecske elrepül, azonképpen az ok nélkül való átok nem száll az emberre.”


Az átok, mint negatív szellemi realitás, a bukás óta végigkíséri az emberiséget a nemzetek a családok és az egyének minden életterületét érintve és befolyásolva. Csatornaként leginkább az emberek helytelen és Isten törvényével, illetve örök rendtartásával szembe helyezkedő, bűnös, lázadó, cselekedeteket használva.
Megtudtuk isten beszédéből, hogy az átoknak mindig oka van, és ha valahol az átok kiváltó oka nem valósul meg ott az átok, nem tud megmaradni, megtelepedni.

Most újszövetség idején, sokan azt gondolják, hogy az átkok ma már nem léteznek, és ha mégis, akkor azok minden bizonnyal a babonaság körébe tartoznak. Nos ez igen nagy tévedés! Ha vesszük a fáradságot és egy kicsit alaposabban, megnézzük az újszövetségi írásokat e témában, láthatjuk, hogy egészen az ég és a föld helyreállításáig találkozni ezzel a negatív, determináló, romboló erővel. Itt megjegyzem a legtöbb átok hatékonyságát és megtelepedését démonok is, segítik. Nem célom hogy mélyebben belemerüljünk ebbe a témába, de annyit mindenképpen meg kell értenünk, hogy az átoknak nem csak okkult /sátáni/ forrása van, ami illegális és isten ítélete alá lett vonva. Hanem létezik, legális, isten által kimondott, illetve általa jóváhagyott átok, mint büntető eszköz.

Nézzünk meg egy két verset.
 „Ha valaki nem szereti az Úr Jézus Krisztust, legyen átkozott! Maran atha.”

Ez Elimás esetében meg is valósult, amikor Pállal konfrontált. Ö mivel az igazság ellensége volt, egyértelműen nem szerette Jézust! Nézzük mi történt:

„Elimás, az ördöngős azonban (mert így magyaráztatik az ő neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittől.
De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve,
Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?
Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetőket.
Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hűn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.”

Nos Pál itt egy átkot mondott ki Elimásra, ez egyértelmű. De ez egy isten által jóváhagyott átok volt, amit abból lehet leginkább felismerni, hogy irgalmas volt. Nem egy lepecsételt megváltozhatatlan átok volt, hanem büntető jellegű, és csak ahogy az ige mondja is, egy ideig volt az a hatása hogy Elimás megvakult. Mi keresztények áldásra lettünk elhívva, áldásra és nem átkozásra. De ez nem azt jelenti, hogy a démonokkal tudatosan szövetségben lévő emberek, /legtöbbször okkult, erős emberek/ támadásait és igazság taposásait tolerálnunk, és engednünk kéne. 
Jézus, az apostolok, és a tanítványok is kígyókon és skorpiókon tapostak
amikor azok akadályozni próbálták istentől kapott vezetésüket/útjukat.
De tudom hogy sok kereszténynek ez butaság, hiszen még a „kígyók és a skorpiók” létezését is alig akarják elfogadni, nemhogy azokkal felvenni a harcot, a maguk és mások életében, a mi urunk Jézus Krisztus dicsőséges nevében.

Nem egyszer megkerestek már azzal, hogy egyes keresztények/gyülekezetek mi jogon/ milyen alapon mondanak ki átokimákat, és kezdenek szellemi harcba, hogy tudják ezt a szeretet nevében végezni. Nos a biblia alapján egy kereszténynek, mint sónak, azt a romlást amit az isten ellen lázadó, démonokkal szövetségben járó emberek szabadítanak erre a világra, és állítanak az igazság útjába, kötelessége a maga hitszintjén, és a meglévő kenetében/igeismeretében, gátolni/ felszámolni. Erre minden tanítvány hatalmat és megbízást kapott Jézus Krisztustól! Szerintem egyre nagyobb szükség mutatkozik ennek megértésére.

Befejezésül kanyarodjunk vissza az átokkal kapcsolatos legfontosabb igevershez a bibliában
amely így hangzik:
 „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ:
Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.”

Jézus a golgotai kereszten, amikor a mi bűneinkért ég és föld között megfeszítve volt, magára vette a bűneink minden következményét, és elszenvedte azt! Elszenvedte a halált, magára vette az átkainkat, és a testébe fogadta a mi betegségeinket, hogy mi az ő isteni szent életéből, erejéből, áldásából, dicsőségéből, részesedhessünk már ebben az életben rész szerint, és az örökkévalóságban pedig teljes mértékben. Áldott legyen a mi megváltó Istenünk!

Köszönöm a megtisztelő figyelmed.  

A posztjaimban hangosan gondolkozom annak teljes tudatában hogy rész szerinti igeismeretem és vakfoltjaim vannak. Ezért ha úgy látod hogy szükséges megjegyzést fűznöd és kapcsolódik az adott témához bátran tedd meg.