péntek, november 28, 2025

Minek kínlódjak és görcsöljek, ha Isten irányit mindent, elrendelve a dolgokat?

 

Minek kínlódjak és görcsöljek, ha Isten irányit mindent, elrendelve a dolgokat?

El kell mondanom, hogy ez a gondolkozás teljesen téves, legalább olyan üres gon
dolat, mint amikor azt mondják az emberek, nagyot sóhajtva, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ellenkezőleg ahogy szinte az élet minden területét érintően megismerhető mi Isten akarata, épp úgy, meg kell érteni végre az embereknek, hogy fel kell végre hagyni azzal a gondolkozással, véleménnyel, hogy Isten iányit mindent, hogy minden, ami történik az Isten akaratában van, az Ő engedélyével. Ez hatalmas tévedés! Amit évezredek óta sulykol a vallás az emberekbe, és egyben bele is kergeti őket egy önpusztító passzívitásba, és egy abból fakadó megkeseredett, tehetetlen életérzésbe. A másik negatív hatása ennek a helytelen gondolkozásnak, hogy szépen lerázza magáról a fellelőséget, azt sugallva, hogy végső soron mindenért Isten a fellelős. Pedig nagyon nem így vannak a dolgok. Isten világossá tette, hogy az embertől a neki adott szabad akarat alapján, döntést/választást, vár el. „Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;” Isten határozott kérése, világos arra nézve mit is válasszunk. De szükséges itt meglátnod, az a lehetőség, hogy választhatsz, hogy választanod kell, teljesen kizár minden eleve elrendelést, determinációt. Elég nagy és nehéz téma ez. Sok mindenről kéne még beszéni ennek kapcsán, feszültségekről, ellentmondásokról, de itt abban a kontextusban, amit megemlítettem, helytálló és elégséges a leírt gondolatom.

Az Újszövetségben ezt olvassuk:” Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” Tehát Isten részéről minden ember megtérhet és átveheti az üdvösségét. Tehát itt is világosan látjuk, a hangsúly a fellelőség az ember döntésén áll vagy bukik. nincs itt semmiféle eleve elrendelés, mint mondjuk az iszlámban. Persze Isten nem szenilis öregember, teljesen tisztában van azzal a ténnyel, hogy csak kevesen választják az életet. „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.”

Szép hétvégét kívánva, kérlek barátom, te tartozz a kevesek közé ebben a dologban.

hétfő, november 24, 2025

Jóga a Szentírás szemszögéből.

A jóga.

Érdemes a jóga szellemi oldalát is megvizsgálni? Feltétlen érdemes, János apostolnál meg is vagyunk erre kérve:"Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a szellemeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Szellemét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus [szelleme] a melyről hallottátok, hogy eljön; és most e világban van már."

Mivel számos hívő ember, és kapcsolati környezetük számára nem világos, hogy miért is nem ötvözhető a kereszténység és a jóga. Ezért érdemes elgondolkoznunk egy-két igevers felett. Kezdjük Pál apostol azon kijelentésével, ami így szól:„Sőt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek (démonoknak az eredeti szövegben) áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel (démonokkal, tisztátalan szellemekkel) legyetek közösségben.” Egy keresztény számára alap kiindulási pont, hogy az Örökkévaló Isten, személyként önmagát a testben megjelent Jézus Krisztusban kijelentő Igaz Isten.

Szava, örökké megáll. (ég és föld elmúlnak, olvassuk)

Tehát amikor egy keresztény mindenekelőtt Isten beszédére figyelmez, minden és mindenki mással szemben, a legjobbat teszi. Inkább Istennek/ azaz beszédének kell engedni mint emberi akaratnak. Szintén a Korinthusbeliekhez írt levélben olvassuk: „Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr. Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is ő benne, és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is ő általa.”

Tehát egyértelműen megállapítható hogy az Igaz Isten (Ábrahám Izsák és Jákob Istene az Örökkévaló teremtő Isten,) és az egyszülött fia a Názáreti Jézus Krisztus akire minden teremtett lénynek figyelmeznie kellene. De mivel Isten beszéde fontosnak tartotta megjegyezni, hogy van sok más, isten és úr, aki szintén imádatot, tiszteletet, figyelmet, követést vár el az embertől, ezért ezekről tudnunk kell, hogy forrásuk a bukott, Istennel szembehelyezkedett e világ istene, azaz a sátán. Nem véletlen utalt arra Jézus, hogy kizárólag, Ő maga az ÚT, az ÉLET, és az IGAZSÁG. Senki nem mehet az Atya Istenhez, hanem csak is Ő általa. Nem nehéz megértenünk, hogy egyedül Jézus Krisztus az, aki az elbukott emberiség bűn és a halál problémáját, egyszer és mindenkorra sikeresen megoldotta és felszámolta, amikor is engesztelő áldozat lett a mi bűneinkért, és SZENT és TISZTA (eredendő bűntől mentes) vérét adta az emberek megváltásáért a keresztfán. Jézus nem egy vallásalapító a sok között! Ő dicsőséges személyében sokkal magasabban van annál, kimondhatatlanul több mindenkinél hogy egy lapon lehessen említeni az úgynevezett „istenek és urak” kategóriájával. A fenti tényekből, pedig a következő fakad: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?”

Akkor ezen a ponton a téma miatt megkérdezhetem, mi köze egy kereszténynek, a jógához melynek eredete és forrása egyértelműen beazonosítható. Még akkor sem lehet köze, ha annak szellemi spirituális valóságát, emberi erővel, (magatartással) leválasztani szándékozik, hogy csak egy nyers fittséget előidéző mozgás maradjon. Már csak azért sem, mert köztudott, maguk a jóga oktatok is tanítják, hogy a jógát nem lehet elválasztani annak spiritualitásától, szellemi hátterétől. Ugyan úgy nem lehet, mint ahogy egy küzdősport szakág gyakorlatrendszerét annak alapítójától, és a neki való tiszteletadástól, és az előtte való leborulástól. De ez már egy más lapra tartózó téma. A küzdősportokban is van az a pont, ami rendkívül csúszós, ahol ütközhet az ember akarata Isten akaratával. De a végső szó mindent érintve, Istennél van. A mi felelősségünk átvenni tőle személyre szabottan. Mindannyian neki fogunk számot adni.” Szóval jó a testmozgás férfiasabb változatai is, de Isten bölcsességét, amit a Szentírás lapjain közöl, ezekben a dolgokban sem szabad félre tenni. 

Tizenkét „tisztelgés a napnak” ászana (lásd a képet)

12 „napi üdvözletet” a „bemelegítést” szolgálja a legtöbb helyen. Megfigyelhető, hogy az alapvető pózok nagy része tiszteletteljes, több mint üdvözlet. Az imádás amúgy is testtartás, leborulás is. Ezek a testtartás pózok, egyértelműen tiszteletet és imádást fejeznek ki. (csak megjegyzem, a szentírás azt kéri, hogy mindattól, ami gonosznak látszik, őrizkedjünk, legalább is akkor, ha szeretnénk Istennek tetsző életet élni) A fenti képen látható 12 tisztelgés, nem egyéb, mint bálványimádás, egyértelmű napimádat. Ebben a példában a napot istenként imádják, amely nagyon jelen van a hinduizmusban. Számos más ászana is ismert, amelyek „istenségekhez” kapcsolódnak. Aki szeretne többet és mélyebben a témával foglalkozni, ajánlom figyelmébe Mike Shreve elsőkörös, ex jógaoktató könyveit, szolgálatát. Fontos, hogy ne legyen félreértés, nyilván nem a sport a mozgás ellen vagyok. De a dolgokat a helyére kell tenni ott, ahol olyan ravasz módon van az ember szellemi szempontból támadva, mint a jógán keresztül.

Köszönöm a figyelmet.

A kép a 2019 November 22. első megosztásomról készült.