péntek, július 12, 2013

Gondolataim a nyelveken szólásról.



Nemrég a nyelveken szólással kapcsolatosan kérték, hogy írjam le a véleményemet.
Mivel nem vagyok se, teológus se tanító így egyszerűen csak pár mondatot mondok ezzel a minden hívő számára elérhető ajándékkal kapcsolatban. Azzal kezdeném, hogy magam lassan negyed évszázada szólók nyelveken és bátran mondhatom, hogy Isten csodálatos ajándéka ez gyermekei számára még akkor is, ha sátán, mint mindent ezt is leutánozhatja ezáltal zavart és félelmet keltve sok hívő között, hogy Isten népének egy részét megakadályozza ennek a kulcsfontosságú ajándéknak a használatában.
A legnagyobb tévhit meggyőződésem szerint az a helytelen látás ezen a területen, amit, Pál szavait félreértve, kiragadva használnak sokan. „… avagy mindnyájan szólnak é nyelveken? .. „Nagyon sokszor hallottam beszélgetéseim során hogy erre hivatkozva azt mondták, na látod, hogy nem mindenkinek adatik meg ez az ajándék. Ebben a témakörben is osztom Derek Prince hiteles és kipróbált biblia tanító véleményét. Aki mellesleg kivalló ismerője volt a héber, arámi és ó görög nyelveknek. Ö kihangsúlyozza, hogy a Pál által említett igeversnél a nyelvek nemeinek ajándékáról van szó, amelyet mint az összes többi Szellemi ajándékot a Szent szellem használ, működtet egy-egy konkrét helyzetben az Isten akaratát szolgáló hívőn keresztül.
De ez az ajándék soha nem volt a hívőé és nem a hívő kezdi el használni szabad akaratából, hanem a Szent Szellem amint akarja, ott és addig ameddig Ö akarja, adja. Ráadásul haszonra adatik tehát más hívő/hívők vagy akár még meg nem tért emberek hasznára áldására.

Viszont a Szent Szellem keresztségkor megkapott nyelveken való szólást akkor és azután is a hívő gyakorolja szabad akaratából a nyelvét átadva a Szent Szellem vezetésének. Bármikor elkezdheti, és bármikor befejezheti e szent szellemi tevékenységet. A hívő ember maga dönti ezt el, és maga kezdi el a maga személyes hívő életének építésére. Ellenben a nyelvek nemei ajándékánál ahol a Szent Szellem ajándékaként nyilvánul meg a nyelveken szólás a nyelvek nemein belül,és mindig a hívő adott akaratától függetlenül.
/Osztogatja a Szent Szellem, amint akarja./ Ez a megnyilvánulás mindig mások áldására és Isten dicsőségére, felemelésére lép működésbe.

Amúgy ha a nyelveken szólás, mint hiteles keresztségi ajándék nem volna mindenkié, aki hit által veszi a Szent Szellem keresztséget. Akkor Pál nem mondhatná, hogy mindannyinknál jobban tud nyelveken szólni. Valamint értelmetlen lenne az a megfogalmazás is, hogy ha az egész gyülekezet egybe gyűlve, és mindnyájan nyelveken szólnak, ahogy az ige mondja. Azt gondolom a mindnyájan szó a hívők összességére értendő, azaz az eklézsiára.

De tovább megyek, Istentől, mint Jó és nem személyválogató mennyei Atyánktól, aki azt üzeni beszédén keresztül, hogy a hívők új nyelveken szólnak, igencsak kérdéses volna az, ha némely hívő tehetné ezt és némelyek, pedig nem. Szerintem személyválogatás lenne Isten részéről /persze ez abszurd/ hogy némelyek abban a kiváltságban részesülnek, hogy szellemben beszélnek titkos dolgokat Istennel. Valamint egy természetfeletti Isten akaratában lévő lehetőséggel építik magukat és személyes hívő életüket. Mások számára pedig ez a csodálatos lehetőség elérhetetlen lenne.
Hiszem és vallom, tehát hogy az 1 Korinthus 12. fejezetében felsorolt Szent Szellemen belüli egyes ajándékok, NEM minden hívőnek adatnak, és akinek adatnak annak is csak egy-egy szituációban és úgy, ahogy azt a Szent Szellem akarja megnyilvánítani és mindig mások hasznára, és Isten dicsőségére teszi. Tehát így van ez a Szent Szellem ajándékainál a nyelvek nemeihez kapcsolódó nyelveken szólás esetében is.
Viszont hiszem és vallom és magam is gyakorlom azt a nyelveken szólást amelyet a Szent Szellembe való bemerítéskor kap meg minden és bármely hívő aki hit által ezen a területen is enged Isten beszédének. Magam ennek a konkrét tanúja vagyok és láttam és halottam mindenféle felekezetből már hívőket, akik egyházuk antikarizmatikus félelemmel teli tradícióján átlépve ezen a területen is engedtek Isten beszédének.


Utószó: Kedves testvérem szeretném elmondani, hogy attól, mert én szólok nyelveken eszem ágában nincs különb kereszténynek gondolni magam azoknál, akik ezen a területen máshogy gondolkoznak. Fenti kijelentésemet több nagyon kedves testvérem is alátámaszthatja a legkülönfélébb gyülekezetekből. Mégis kérlek, engedjétek, meg hogy megtegyem a fenti írásommal azt, amit Isten elvár tőlem, tudni illik, hogy betöltsem, amit János apostol mond első levelének első fejezetében. „Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.”


Ez is a témához kapcsolódik.


Ha valakit esetleg a nyelveken szólás részletesebben is érdekel, itt is olvashat még. Valamint

Ezen a helyen még olvashat a témához.  Itt pedig egy tanulságos videót találtam: Videó  és ez talán még több mindenre választ ad.: Videó

Ez egy több részes anyag. 


Köszönöm a megtisztelő figyelmet.
Ha esetleg bármilyen kérdés felmerül benned kérlek bátran írj.