kedd, március 24, 2015

A húsvétról.

A mostani bejegyzést nem terveztem. De mivel pont aktuális, úgy gondolom érdemes pár szót a pészachról /húsvét/ írni. Gondolom senki nem lepődik meg ha az elején leszögezzük hogy a karácsonyhoz hasonlóan a húsvét szó sem szerepel a bibliában ezen szó  fordításánál minden esetben a pészach /pászka/  szerepel. A pászka kovásztalan kenyeret/tésztát jelent. Pl : pászkabárány pászkaünnep Kovásztalan kenyerek ünnepe ahogy olvashatjuk a bibliában. Ezt a kulcsfontosságú napot/napokat a kereszténység hajnala óta megünnepelték és ünneplik nagy örömmel mind a mai napig.


Amiképpen a zsidó nép megmenekült a halál angyalától Egyiptomban amikor is az a pászkabárány vérével megjelölt  otthonokat nem tudta illetni. Hasonlóképp  Mi  az Úr Jézus értünk hozott engesztelő áldozatát és feltámadását elfogadva. Jézus szent és az Ádámi bűntől mentes vére által megváltva szintén megmenekültünk a halál angyalától.
Ahogy azt a zsidókhoz írt levélben is olvashatjuk.
 "Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,
és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának." 
De a János evangéliumában is pont erről van szó:
"Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre."

Minden megváltatlan,  Istent nem ismerő ember rab! Egész életét megrabolja és megnyomorítja a haláltól való félelem! Még akkor is igaz ez ha tudva /tudatlanul  mindenféle pótszerrel eme legbensőjében lévő tényt elnyomja vagy  figyelmen kívül hagyja. Legbelül ez a benne lévő félelem előbb-utóbb ahogy napjait fogyasztja felszínre tör. 
De nem akarok elkanyarodni. A húsvét/pészach pont azért örömünnep mert a Mi megváltásunkról és az Úr Jézus feltámadásáról szól! Kérlek olvasd ezt el ismét : Jézus Krisztus halála, eltemettetése  és feltámadása által 
MEG VAGY VÁLTVA!  Ha ezt hitben elfogadod és szívedben nem kételkedsz ebben, megtapasztalod amiről beszélek.



"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében."
Kérlek most   ne rohanj, ne légy felületes! Gondolkodj el ezeken a szavakon. A hátralévő Földi és az azutáni sorsod dől el ezen kijelentésre adott válaszodon. 
A húsvét a  kereszténység egyik legfontosabb és legcsodálatosabb üzenetét hordozza. De ahhoz hogy ezt világosan meglássuk szükséges megtisztítani a rárakodott népi szokásoktól és hagyományoktól amiknek semmi, de semmi köze nincs a biblia igazságaihoz, sőt azoknak sokszor pont ellentmond.