vasárnap, november 28, 2010

Törjük össze a jézuska képet!

Avagy gyermek voltam de felnőttem!



Már igazán régóta kikívánkozik belőlem, hogy hangot adjak abbéli felháborodásomnak, amit évente karácsony tájékán érzek az felett a hihetetlenül buta tény felett ahogy az emberek ilyenkor belekezdenek a jézuskázásba. Na most ezzel meg mi bajod van, kérdezhetitek.
S ha tovább olvasol, igyekszem választ is adni. No nem, azért mert bármelyik bibliai igazság rászorulna az én védelmemre. Csupán az alábbi pár mondattal szeretném a jézuskázás gyakorlatát helyére rakni az embertársaim gondolkozásában. S ha csak egy ember jézussal kapcsolatos képe megváltozik, és helyére kerül, akkor igazán százszorosan megérte leírni az alábbi pár mondatomat.

A legtöbbünk számára nem árulok el titkot, amikor megemlítem, hogy Jézus  kb 2ooo éve csecsemőként megszületett egy betlehemi jászolban. S ezzel elkezdődött az emberi faj visszavásárlása a halál és Isten  ősi ellenségének sátánnak a kezéből. Természetesen a megváltás munkája csak évtizedekkel később kb. 33 éves korában lett egyértelműen elvégezve. Mikor is a Názáreti Jézus Krisztus Jeruzsálem mellett a koponya helyén ismertebb nevén a golgotán kínos kereszthalált szenvedett mindannyinkért feláldozva magát.
Szóval kétség kívül volt Jézusnak gyerekkora, amibe természetesen belefér, az hogy nem egyszer becézve szólíthatták. De azért mert bármiféle kereszténynek gondolt ünnep, mint pl. karácsony  és azon gyakorlat miszerint bizonyos emberek bizonyos egyházakban azon fáradoznak, hogy az emberiség csak egy soha fel nem nőtt Jézuska képpel rendelkezzen  egész egyszerűen tarthatatlan.
Mi emberek - természetesen nem mindenki - ilyentájt előszeretettel elkezd jézuskázni.
Van aki  tudatlanságból vagy a gyerekekre való tekintettel, mivel az a bizonyos ajándék
valamiféle jézuska által került az alá a bizonyos fa alá. Van aki annyira fontos ember, hogy egyáltalán ilyen dolgokkal ö nem is foglalkozik  amúgy is mese az egész.
De most egy pillanatra nézzük meg mi áll a Bibliában arról a tökéletes emberről és Istenről egy személyben, akit a történelemben úgy ismerhettünk, meg hogy Názáreti Jézus Krisztus. 
S akivel ma is milliók tartanak élő személyes kapcsolatot, mivel Ö felcseperedvén elvégezte az emberiség megváltását az ö szent és tiszta vérén. Aki halott volt a mi bűneink miatt! DE IME ÉL!
Csak egy-két igevers a számtalan közül:
Talán kezdjük egy olyan igével, ami arról tájékoztatja az Istenfélő Bibliaolvasó embereket
miszerint  az Úr Jézus az Isteni szava által tartja fent és működteti mind a látható, mind a láthatatlan világmindenséget.
„Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, ült a Felségnek jobbjára a magasságban,”
jézuska helyett itt egy szempillantásnyi ideig megláthatjuk a feltámadott és megdicsőült Jézus Krisztust, akié minden hatalom égen és Földön. Akinek Te és Én mindennap hálásak lehetünk, hogy egyáltalán felébredünk meg tudjuk mozdítani a végtagjainkat, és levegőt vehetünk egy új nap kezdetén.

Vagy nézzük meg a kiküldési parancsát Urunknak.
„És hozzájuk menvén Jézus, szólt nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!”
Itt is egyértelmű, hogy egy érett a gyermeki kort régen elhagyó Isten fiaként megbizonyítatott minden hatalommal bíró dicsőséges személyt, láthatunk.

Zárószóként szeretnék megnyugtatni mindenkit teljesen jónak, tartom, ha az emberek megajándékozva egymást és a gyermekeket kifejezik a szeretetüket. Persze ez ne szorítkozzon csak egy decemberi napra. Ez a szeretet tapasztalható legyen egész évben.
Ezzel is bizonyítva annak  valódiságát.  Ebben senkit nem zavarhat meg az a tény hogy az Úr Jézus Krisztus már nem kisgyermek.Csak megjegyzem hogy nagyon sokszor az Isten felé mutatott tiszteletlenségeink mögött pontosan az ilyen és hasonló helytelen Jézus kép áll. Hát ezért volt fontos leírnom számotokra ezt a pár sort.
Mi magunk is azt értékeljük ha embertársaink helyesen látnak minket. A mindenható Isten is így van evvel.
Mégpedig a mi érdekünkben.

péntek, november 19, 2010

Legyél családtag!

Nagyon szeretem amikor emberek nyíltan vállalják és kifejezik hitüket Isten kegyelmében szeretetében gondviselésében. Bizonyára sokan hallottatok a chilei bányászok egy részét ért szerencsétlenségről.
Ami még honpapokkal ezelőtt történt. Többetek halott az elhúzódó de sikeres mentesükről is. 
Viszont talán nem mindenki tud arról hogy ennek a sikeres szabadulásnak a hátterében konkrétan az áll.Hogy ezek a bányászok igencsak Istenfélő emberek legalább is a többségük  családjaikkal barátaikkal együtt.      Hogy miért fontos ez?
Azért mert meggyőződésem hogy a sikeres szabadulásuk hátterében szellemi szempontból nem más húzódik mint az a tény hogy ezek az emberek igen szorult helyzetükben nem átkozódni kezdtek nem jajveszékelni és kígyót békát kiállatni Istenre.. mint amit az emberek többsége tesz hasonló helyzetekben. Hanem kő keményen elkezdték az Igaz Istenbe vetett hitüket kimondani megvallani. Elkezdtek szinte a tragédia elejétől kezdve mind ők mind a családtagok barátok egy aktív közbenjárást imát Hogy Isten kegyelme felszabaduljon és megszabadítsa őket szorultságukból. S ahogy a biblia tanítja nekünk "Az Úr Jézus Krisztus könyörgést meghallgató és szabadító Isten"   Ezt ők meg is tapasztalhatták.
Meggyőződésem hogy az Istenbe vetett hit hiánya a Bibliából vett ígéreteinek nem ismerése az oka azoknak a tragédiáknak amelyekben Isten nem tud segítségül lenni. Hiszen tudjuk hogy Isten nem személyválogató. 
Ahol őszinte bibliai hitet talál  és az ekképpen élő emberek segítségül hívjak azok imáira Isten  egészen bizonyosan és konkrétan válaszol. Viszont azokon az embereken akik Teremtményei csupán de nem gyermekei és Isten akaratával szembehelyezkedve élnek nos azok az emberek saját maguk korlátozzák Istent abban hogy az életükbe bele szólhasson azt átformálhassa és jó irányba terelje.
Természetes szinten is így van ez . Mi emberek is csak akkor tudunk érdemben és folyamatosan segíteni a leghatékonyabban egy gyermeket  ha az a sajátunk. Így van meg a jogi és más szempontból fontos legideálisabb helyzet. Minden más esetben felelősegünk és lehetőségeink igen csak behatároltak.Példaként én nem mehet át a szomszédba egy idegen családba  beleszólni az életükbe teljes jogkörrel  még akkor se ha látom hogy tragédia közeleg. Egyszerűen azért mert a viszonyunkban jogi és más korlátok vannak jelen. Nekünk embereknek Isten teremtményeinek ezért kell arra törekedni hogy továbblépve az Istennel való kapcsolatban Családtagokká váljunk. Isten fiai legyünk felűről születettek.. azaz megtért ujjá született Istennek engedelmes emberként éljünk itt a Földön.  Így tudjuk biztosítani  Isten számára hogy kegyelme szeretete és gondviselése el is tudjon érni bennünket úgy és akkor amikor arra szükség mutatkozik.

szombat, november 06, 2010

Csak hívő ..vagy Tanítvány is!?

Még mindig keveset írogatok eme blogomba./ez nem csak az idő hiánya/
Bár a már eddig posztolt bejegyzések is meggyőződésem szerint gondolkozásra és cselekvésre buzdítóak. Több magánjellegű Email kapok aminek témáját nem ártana feldolgozni itt is. Ma elsősorban egy hetek óta foglalkoztató témát érintenék nem kevesebb céllal mint hogy önmagamat és természetesen e blogot olvasó embertársamat Önvizsgálatra szólítsam.  Igen ÖNVIZSGÁLATRA. Már csak azért is mert erre maga Isten is felkér bennünket a biblia lapjain  "magatokat próbáljátok meg"..!Miért is? Hogy valóságos élő működő hitben élek e.
Ez a vizsgálat noha kényelmetlen is tud lenni rendkívül fontos és  hasznos.Szóval nem véletlen javasolja nekünk a teremtő. Természetesen szükséges hozzá bibliaismeret de ez feltételezem a hívőknek nem okoz gondot mert rendszeresen olvassák és tanulmányozzák az Isten beszédét ami a szentírás. / ha nem így volt esetleg akkor nincs mire várni tovább./ Nagy felelőtlenség az emberi faj ha mondhatni "használati utasítását" figyelmen kívül hagyva egy polcon porosodva tartani. 
Tehát az első lépés az önvizsgálatban hogy megnézzem hitben vagyok e. Azaz nem repedezik e az első szeretett fala az Istennel való kapcsolatomban. Továbbá csak beszédemben tűnik fel hogy Istenfélő ember vagyok vagy az életvitelem és a cselekedeteim is ezt bizonyítják.Csak hívő vagyok .. vagy TANÍTVÁNY is.


-A hívő megtart magának bizonyos területeket az életéből és így egy vagy több területen is engedetlenségbe lázadásba kerül Isten akaratával. 
Egy Tanítvány fő jellemzője hogy ENGEDELMES Isten beszédének. /nem tradícióknak nem emberi rendeléseknek hanem csak és kizárólag Isten beszédének./

-A hívő hallgatja az igét ... de egyáltalán nem  biztos hogy cselekszi is.
Egy igazi  tanítványa az Úr Jézus Krisztusnak  cselekszi megtartja és beépíti az életébe a szentírás szavait.

-A hívő vagy semmi vagy csak minimális áldozatot hoz az Isten országáért Isten tervének megvalósulásáért itt a mai jelenben.S nem igazán kíváncsi Isten életére szóló személyes vezetésére és akaratára.
Egy igazi tanítvány tud és hoz is  bármikor áldozatot Isten akaratáért. Ha kell szenvedést vállal  de  tovább megyek kész életét feláldozni Uráért.  /mint ahogy ezt teszik azok a mártírok akik Kínában Indiában és más helyeken ma meghalnak az evangéliumért./

A hívő mint nevében is benne van hisz Isten beszédének igazságában de ez a hit inkább nevezhető egy értelmi 
elfogadásnak bizonyos dolgokról megállapított igazságok helyesnek tartásával. Ami legyünk őszinték nem teljesen az a hit amit Isten jogosan elvár az Öt követő emberektől.   Mégpedig azért nem mert eme hitnek nincsenek Isten akarata szerinti cselekedetei melyek a lelki területről a súlypontot  a szellemi területre áthelyezve Isten dicsőségére szolgálnának. S így a  hit cselekedetek nélkül halottá működésképtelenné válik.

Pár éve mint egy divathullám sokan állítják magukról hogy hisznek én nem is akarom ezt kétségbe vonni.
Csak arra hívnám fel a figyelmet amit a biblia állít határozottan hogy eme állapot még nagyon kevés hiszen 
mint látjuk a bibliában maga sátán is a bukott gonosz szellemi lények is hisznek Istenben azaz tudják hogy létezik hogy az Ö beszéde igazság.  DE NEM IS AKARJÁK ÉS GONOSZSÁGUK FOLYTÁN NEM IS TUDJÁK CSELEKEDNI ISTEN AKARATÁT.  Ahogy az ige mondja róluk várják a rettenetes ítéletüket
hiszen tudják hogy ez következik rájuk.

De visszakanyarodva a témánkhoz. Egy hívőnek nem elég hogy csak úgymond hisz. Egy hívőnek az kell hogy életcélja legyen hogy  Tanítvánnyá váljon hogy az igének ne csak hallgatója vagy ismerője legyen  ...
HANEM CSELEKVŐJE betöltője megtartója valóságosan megélője legyen. 

Egy igazi tanítvány engedelmes  amit megért azt legjobb tudása szerint elkezdi megvalósítani megcselekedni.
Egy tanítvány tanul! Tanulja Isten beszédét akaratát vezetését tanulja a hívő életet  Isten dicsőségére élni itt a Földön.Az igének szó szerint CSELEKVŐJE! A hívő meg csak annyit mond :de hát én hiszek. 
Nos sok esetben ezért nem változik semmi ezért nem tud megvalósulni Isten akarata akár egy személy akár egy társadalom életében.

Isten támogasson minket az engedelmesség szellemével hogy Igazi TANÍTVÁNYOK legyünk.
Legyen így az Úr Jézus nevében! 



szerda, július 07, 2010

Távozz töllem "Cölibá"

Nem terveztem hogy ma írjak. De mivel frissen kavarognak bennem a gondolatok ezért pár gondolatot leírok a ma olvasott  Tendzin Gyaco  nyilatkozatával kapcsolatosan. Nos a Dalai láma a következőképpen fogalmazott: "szerzetesként az ember jobban átadhatja magát a hitnek", a szex az embert az állatokkal hozza egy szintre. "A cölibátus valami olyan, ami megkülönböztet engem az állattól" A láma támogatja a papi nőtlenséget a cölibátust.

Elöljáróban szeretném leszögezni a lámának is és természetesen nekem is van jogunk és szabadságunk a világot úgy látni értelmezni ahogy látjuk. Csupán azért írom le a véleményem mert fontosnak tartom.
Nem értem és nem tudom elfogadni a fenti kijelentését hogy a szex az embert állati szintre vinné le. Akkor az ö szülei is állati szinten azaz egy alacsonyabb minőségben fáradoztak azon hogy gyermekük szülessen. Az embert még ha a bűneset óta a degeneráció hatalmas mértékben torzította is. S ekként nem egyszer valóban lejjebb tud süllyedni mint egy állat. De ez abszolúte nem csak a szexualitás területén tud megnyilvánulni mint azt világosan tudjuk. Ráadásul a szexualitás remek és igen csodálatos még akkor is ha ezzel egyre inkább az emberek visszaélnek és e területen igencsak egyre távolabb kerülnek Isten tervétől. Szerintem egy ember fogantatása és megszületése az egyik legcsodálatosabb dolog a Földön. Semmiképpen nem nevezhető állatinak. No de lelke rajta hogy mit beszél. A papi cölibátus emberi erővel való kikényszerítése  pedig szó szerint életidegen igazságtalan és nagyon nagyon távol van Isten akaratától. Jézus a tanítványoknak nem tiltotta a társválasztást az apostoloknak voltak feleségeik. Az ige pedig egyenesen így fogalmaz. "De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje."  Mennyi de mennyi aljasság pedofília apáca és pap titkos randevúja majd gyermekgyilkossága megelőzhető lett volna ha nem kerülik meg Isten világos beszédét. Létezik valós cölibátus amit Isten megáld mint Pálnál is de annak lényege a következő "A ki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött" Ez a kulcs! Ha ezen feltételek nincsenek meg annak a hívőnek akár milyen rangú is az az Isteni üzenet hogy legyen tulajdon felesége. Ha tiltva lenne a házasság Pál nem írna ilyen szavakat "Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás?"  Szóval az a helyzet hogy mint sok más ez is fatális tévedése azoknak akik a papi nőtlenséget erőltetik propagálják.  Az Ige egyenesen odáig megy hogy a következőt mondja azokról akik ezt követelik az emberektől és csak mert nem vacsoráznak és meditálnak azt hiszik joguk van Isten beszédével ellentétesen beszélni. Így szól az Isten beszéde:
"A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és démonok tanításaira figyelmezvén.
Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben.
A kik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot.
Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal"
 
Erről ennyit!
 
 

csütörtök, június 24, 2010

Elmélkedni Istenről

Elmélkedni gondolatainkban keresni Istent azok számára akik élő hitre jutottak Jézus Krisztusban a lehető egyik legcsodálatosabb tevékenysége az embernek a mindennapokban. Természetesen rendkívül fontos kihangsúlyozni hogy az Örökkévaló Isten személyéről való gondolkozást CSAK egy mederben tehetjük meg
hogy VALÓBAN Istenről az egy Igaz ÉLŐ Istenről elmélkedjünk.Ezt a Biztos medret a gondolatainknak a Szentírás a Biblia adta és adja meg mind a mai napig. Maga Isten fia is amikor itt járt testben a Földön többször kiemelte és hivatkozásával elismerte a Mózesi könyveket és a próféták írásait.
 Szeretnék ma veletek megosztani egy pár gondolatot A W Tozer a Szent ismerete c. munkájából.A könyv  magyar nyelven is megvásárolható. "Isten önmagáról számunkra kijelentett információi/biblia/ tudnak csak segítségünkre lenni abban hogy valamit felfogjunk és értelmezzünk  egy olyan lényből,  aki mindenen és mindenkin felül van, amit mi emberek Ismerünk, vagy elgondolunk.

Az emberi értelem, mint teremtett lény értelme-érthető kényelmetlenséggel találkozik a nem teremtett lénnyel kapcsolatban. Nem könnyű elfogadnunk egy olyan Személynek a jelenlétét, aki megszokott ismereteink körén teljesen kívül áll. Nyugtalanságra hajlunk egy olyan Személyről való elmélkedéskor, aki nem számol be önmagáról,senkinek sem felelős,önmagában létező önmagától függő és önmagában elégséges teljes mértékben.

A filozófia és a tudomány nem mindig viseltetett barátságosan az Istennel kapcsolatos elképzelések iránt, aminek az -az oka, hogy a dolgok elszámoltatására rendelték magukat és türelmetlenek bármivel kapcsolatosan, ami nem ad számot önmagáról. A filozófus és a tudós elfogadja, hogy sok minden van, amit nem ismer. De egészen más dolog annak elismerése hogy van valami,amit soha nem tud megismerni,aminek fölfedezéséhez egyáltalán nincs semmilyen módszere.
Azt elismerni, hogy van Valaki, aki rajtunk kívül áll, aki minden kategóriánkon kívül létezik Akin nem lehet túladni egy megnevezéssel,akit nem lehet értelmünk ítélőszéke elé idézni,ehhez igen nagy alázat szükséges ,nagyobb, mint amivel legtöbben rendelkezünk.
Ezért nyugalmat erőltetünk magunkra, amikor Istenről a mi színvonalunkon gondolkodunk Azon a szinten ahol tudunk egyáltalán valamit kezdeni vele. Mégis mennyire kicsúszik a kezünkből! Mert Ö mindenütt jelen van miközben nincs sehol, mert az a kérdés hogy „hol” csak az anyaggal és a térrel kapcsolatos,és Isten mindkettőtől független. Őrá nincs hatással az idő vagy a mozgás,teljesen önmagától függ,és semmivel sem tartozik azoknak a világoknak, amiket kezeivel alkotott .

Nem valami szívderítő gondolat hogy a Biblia világában élő gyülekezetekhez tartozó,a kereszténységet támogató milliók egész életüket a nélkül élik le, hogy csak egyetlen egyszer is komolyan próbáltak volna elmélkedni Isten lénye, felöl."

csütörtök, június 17, 2010

Gyermeknevelés...

A biblia tényleg támogatja a gyermekek elverését? Egy könyvben olvasta a barátom hogy a gyerekeket a biblia szerint verni kell.


Mindig irritált ha egy egy bibliai igét kiragadva azt túlhangsúlyozva ezáltal Isten akaratától távol kerülve értelmezik a bibliát.S Így próbálnak úgymond segítséget nyújtani útmutatást adni./ téma már tucatszor előkerült/
Én magam mindig is azon az elven voltam hogy inkább ha szükséges én fenekelem el a saját gyermekemet mint úgymond nevelés hiányában ahogy az ige mondja korcsként fattyúként nevelkedjen. Gondolom nem kell senkinek bemutatni az így felcseperedő gyermekek viselkedését,szülő és társadalom ellenes magatartását.Sajnos a mai társadalom tele van ilyen úgymond soha el nem fenekelt gyerekekkel.Ahogy a pszichológusok akkoriban hangsúlyozták mindent rá kell hagyni a gyerekre így fejlődik ki a személyisége./Lári fári../ Szóval Inkább én tőlem kapjon ha már nincs más mód a meggyőzésére mint később az élettől olyan pofont amibe beleroppan. Vagy ahogy találóan egy barátom mondta a lopáson tetten ért és a biztonsági örök által jól megruházott kamasz gyerekének. Ha az első lopkodásaidnál jól elvertem volna a kezed lehet hogy ma nem kelet volna érted jönnöm. Szerintem az elhangzott mondata megragadta a lényeget. Magam részéről nagyon örülnék ha a gyermeknevelésből ki lehetne hagyni a fenyítést.Évtizedek óta egyre inkább ki is marad ami a társadalmon a mindennapi életben is nagyon nagyon meglátszik.Nyilván ha működne az észérvekre ható nevelés önmagában akkor ennek egyértelműen látszania kéne.

Úgy gondolom nem véletlen vannak benne a bibliában a neveléssel kapcsolatos igék.Persze mindig is voltak olyanok akik nem helyesen értelmezve elcsűrve csavarva szeretetlen szívvel szeretetlen légkörben gonoszul alkalmazták.Természetesen az Ilyen esetekhez sem Istenek sem a szentírásnak semmi köze nincs. A boltban vásárolható késsel is lehet gyilkolni. Mégis abszurd lenne a gyártó céget hibáztatni. Kegyelem és Igazság által töröltetik el a bűn.Ez nagyon fontos alapelv.A gyermeknek a családban folyamatosan meg kell tapasztalni a szeretett légkörét.S ha esetlegesen egy popsira csapás vagy egy fenekelés ilyen közegben történik meggyőződésem hogy semmi lelki traumát nem okoz a gyereknek.Emlékszem egyszer a gyermekem miután rendkívül csúnyán viselkedett,hisztizett és csapkodva dobálódzott.Elmondtam hogy ezt nem teheti ezt nem tűröm el,s ha nem hagyja abba akkor elfenekelem.Sajnos be kellett tartanom az ígéretemet. S ami meglepett azt mondta pár perc múlva. Apa ezt megérdemeltem. Számomra ez akkor egy nagyon nagy visszaigazolás volt hogy a gyermeknek igen is kell korlát mégpedig minden területen a saját védelmében. S ha ezt áthágja tudatosan akkor kötelességem szankcionálni.Szintén a saját érdekében.Nagyon nagy kijelentés van azon bibliai versekben is amelyek a gyerekneveléssel kapcsolatosak. Így látom.

A témához kapcsolatosan egy remek tanulmányt is ajánlok, ami nekem is nagyon sokat segített, e terület még alaposabb megértéséhez, és bölcsebb alkalmazásához.

      Itt olvashatod:              A fenyítő bot.

Ez is kapcsolódó anyag, nemrég találtam: itt olvashatod.




hétfő, június 14, 2010

Pár gondolat az angyalokkal kapcsolatban...

Amit elöljáróban  hangsúlyoznék az- az  hogy az angyalokról, nem szükséges többet tudni csak annyit amennyi  ahhoz szükségeltetik, hogy az ember szeme felnyíljon, és tovább lásson arra az Áldott személyre, aki nagyobb az angyaloknál is. Magára az Úr Jézusra!!!
Ahogyan az Ige mondja” Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált. Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, a mennyivel különb nevet örökölt azoknál.” Amikor az Örökkévaló Krisztus megszületett Jézusban és a betlehemi jászolban testé lett,valóban  kisebbé lett egy kis időre az angyaloknál, azért hogy a véghezvigye az emberiség megváltását ,és helyettünk a bűn zsoldját magára vegye és elhordozza azaz meghalt helyettünk!!! Mert a bűn zsoldja a halál… az Isten kegyelmi ajándéka pedig az Örök élet , de csak és kizárólag Jézus Krisztusban.

Na de kanyarodjunk vissza az angyalokhoz…

Héberül a nevük (maleach) egyszerűen hírnök, hírvivő, követ, küldött, és pontosan ugyanezt jelenti a görög angelos is. Angyalok teremtett, azaz nem öröktől fogva, de a jövőt tekintve örökké létező, természetfölötti, szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek. Képesek testben megjelenni a földi szférában, és így részt venni földi eseményekben. Vannak jó, illetve gonosz angyalok; életterüket tekintve pedig a menny és az ég különböző szintjein kívül a Föld felszínén és a Föld mélyében is megtalálhatók. A jó angyalok fő funkciója Pál apostol szerint: „Vajon nem szolgálatra rendelt szellemek-e ezek, akiket azokért küldtek szolgálatra, akik örökül veszik majd a megváltás művét?”  A gonosz (bukott) angyalok pedig ezzel épp ellentétes tevékenységet folytatnak.



Bárhol tartózkodjanak is, az angyalok általános állapotukban az emberek számára láthatatlan, öt érzékszervünk számára érzékelhetetlen szellemi lények. A Szentírás ugyanakkor rengeteg olyan eseményről számol be, amikor kiléptek ebből az elrejtettségből, és valamilyen formában megmutatkoztak embereknek. Úgy tűnik, hogy ilyesmi sokféleképpen történhet: megmutathatja magát az angyal abban a szellemi dicsőségben és erőben, amely valóságosan sajátja; vagy kiüresítheti magát ebből, és egészen összetéveszthető módon emberként is megjelenhet.

Egyfelől minden gyermek születésekor egy úgynevezett őrangyal érkezik, aki valószínűleg végig is kíséri a földi pályafutásában,feltéve, ha  ez nem ütközik jogi problémába. Ugyanis ezek az angyalok bűn gyűlölök. Ahogy a gyermek el kezd cseperedni az eredendő bűn, kezd meglátszani a viselkedésében cselekedeteiben,ilyenkor /nyilván kinél mennyire van ez engedve és kiszolgálva olyan mértékben vonul vissza és veszti el védelmi jogkörét az védőangyala is… s sokszor már csak  rendkívül tragikus esetben tud beavatkozni de előfordul, hogy még akkor sem mert az utálatos bűnök /ez egy kategória bibliában :általában az okkult bálványimádó bűncsoportok tartoznak ide/ amiket esetleg  egyes emberek gyakorolnak  rendkívüli módon, kiszolgáltatják az embert Sátán gyilkos pusztító tervének.


Sok esetben ez az oka az általunk sem ismeretlen tragédiáknak, érthetetlen baleseteknek generációs betegségeknek. /de ez egy szövevényesebb téma, amibe most nem bocsátkozom bele /Az őrzőangyalok legfontosabb feladata, hogy a démonok tevékenységétől megóvják az embereket. Elkísérik őket minden útjukra, főleg utazásokra, hogy megóvják őket a veszélyektől. Az őrzőangyalok segítik az embereket Isten parancsainak megtartásában. Feladatuk továbbá az is, hogy közvetlenül vagy közvetetten a védelmükre bízott emberről Isten előtt jelentést adjanak. Az ember Isten előtti helyzete szerint kihirdetik aztán az áldást és a békét vagy az átkot és a büntetést. Végül, ha az ember mértéke megtelt, bűnei meghaladják Isten türelmét, az őrzőangyalok az isteni ítélet végrehajtói is lehetnek: ebben az esetben átadják az illetőt a gonosz szellemeknek. A lényeg hogy vannak az ember közvetlen személyes életében részt vevő angyalok és vannak a világ életében, azaz a politikát, befolyásoló nemzeteket befolyásoló angyalok. Természetesen mindkét oldalról…

A mi feladatunk az igazság szeretete ,ha ebben gyakoroljuk magunkat egész biztosra vehetjük hogy Isten angyalai mellénk állnak s felhatalmazással bírnak hogy óvjanak minket egész Földi életünkben.

kedd, június 08, 2010

A maga választotta Istentisztelet.

Te miért vagy vallásos ember?



Jézus Krisztus tanítványa vagyok Kereszténynek, tartom magam, de semmiképp nem vallásosnak.  Tudod nekem a vallásról csak a képmutatás az arrogancia a kevélység a rengeteg ember likvidálása inkvizíciók és más hasonló nem épp dicséretes dolgok, jutnak eszembe. A névleges kereszténység eléggé kimutatta kit is szolgál valójában!
 S miattuk milliók félreértés miatt nem keresik az Istennel való személyes kapcsolatot. Hogy is mondta Jézus” Kezetekben van az Isten országának a kulcsa! Ti nem mentek be és akik akarnának azokat se engeditek be…”Hát ez van, a vallásos világ szörnyei rendszeresen a felszínre törtek és törnek a történelem során. Természetesen ma már bizonyos területeken sokkal jobb a helyzet.De a képmutatás a megtérés nélküli szív ma ugyan úgy probléma. S hogy miért vagyok keresztény? Egyszerű a válaszom: A biblia kijelentései hitelesek és megtapasztalhatóak minden egyenes valóban Isten akaratát tenni akaró ember számára. 


 
Mi a vallás? Az ember hite vagy félelme?


Hasztalan emberi erőlködés hogy elhitessék magukat mindent, helyrehoztak Istennel…A vallás nem más, mint az adott időszak fügefalevele… egy nagy erőlködés amit sokszor a félelem motivál! S mindig az ember maga választotta istentisztelete hite. /Ami mondanom se kell nem az  amiről Isten beszél!/

Mi a véleményed a házasságról akkor már az élettársi kapcsolat nem?

A házasság remek dolog. Az hogy rengetegen kudarcot vallanak benne Nem a házasság, mint intézmény kudarca, hanem az embereké. Akik önzőségükkel, felelőtlenségükkel, egoista magatartásukkal ellehetetlenítik
a házasság megélését és válásba kényszerítik  társukat, vagy ők maguk menekülnek inkább a megoldás helyett a kapcsolat lezárásába. Az élettársi kapcsolat meg egy hatalmas nagy hamisítvány…ami úgy néz ki de messze nem az! Hiányzik a lényeg az elkötelezettség a másik felvállalása és a kettőnk körbehatárolása hogy a nehezebb napokon se rohangáljunk ki a kettőnk szövetségéből. Hirtelen ennyi.



Az Idő valóban gyógyít?


Nehéz téma az idő, elsősorban azért, mert a mi értelmünk, létsíkunk szinte csak az időben tud gondolkozni. Helyesebben időben és térben  tudunk leginkább gondolkozni. S néha valóban az idő múlását problémamegoldó erőnek tartjuk. Pedig ha valami az idő haladtával rendeződik ill. bármilyen irányú változás áll be egy adott dologban, azt nem önmaga az idő múlása eredményezte. Hanem az adott területen beállt változások a dolgok megértése feldolgozása.

Mi az első dolog ami az életről eszedbe jut?

Amire itt szerintem gondolsz azt csak nevében, hívják életnek. Erről inkább szomorú, hideg, és negatív dolgok jutnak eszembe általában. Valahogy mindent átjár valami hiba valami tökéletlenség. Mivel az "élet"szépségeit agyontapossuk a mindennapokban megnyilvánuló cselekedeteinkkel, beszédeinkkel, viselkedésünkkel. /természetesen nem mindenki egyformán  nyilván vannak kivételek is akik már nem így tesznek. .S úgymond  ennek a vetésnek  gyümölcseit is mi emberek fogyasztjuk el.  Az Igazi ÉLET számomra Jézus Krisztus. Róla elsőre is mindig jó gondolatok töltenek el.

csütörtök, június 03, 2010

A szükség kiáltása, avagy több kell a jó szónál.

Egy kis segítség is segítség… cselekedj.


Sokféle ember van, de én örülök, annak, hogy akikkel én kapcsolatba kerültem azt tapasztaltam minden problémájuk ellenére,igyekeznek helyes döntéseket hozva és helyes kapcsolatokat kialakítva élni. S élik is a mindennapi valóban nem egyszerű életüket a mai Magyarországon.
Szeretném elmondani minden az embereken, segíteni szándékozó célkitűzést, helyeslek.
Amit megtanultam a bibliából, Amit az Úr jézus mondott: „szegények mindig vannak köztetek” hát gondolom ezt mindannyian, tapasztaljuk még az is aki szegény tudja hogy van önmagánál is szegényebb. Sajnos ma a világon több mint 1 milliárd ember éhezik és az éhhalál szélén van nap, mint nap.Valóban nem szabad elnézni a másik ember szenvedését: ahogy az ige mondja:
„Ő pedig felelvén, monda nékik: A kinek két köntöse van, egyiket adja annak, a kinek nincs; és a kinek van eledele, hasonlókép cselekedjék.”
Vagy János:” A kinek pedig van miből élnie e világon, és elnézni, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?   Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.”
Ezek az igerészek magukért beszélnek.!!!
S ilyenkor elhangzik a mondat:  jó - jó de mindenkinek nem tudok segíteni!
Erre azt szoktam mondani nem is kell mindenkinek . de mindenkinek valamilyen szinten
kell foglalkoznia a maga „szegény Lázárával” ( /bibliai történet szereplője/ És volt egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.)
Én azt gondolom valamennyinknek, megvan a maga „szegény lázára”  és bizony ezekért felelősek vagyunk! Itt vannak, körülöttünk a közvetlen közelünkben nem kell senkinek a másik városba rohangálnia. Ahogy kilép a kapuján, találkozik velük….
Igen lehet az egy idős néni a szomszédod, lehet egy hajléktalan a kapud melletti padon,Lehet egy koldus vagy egy kukázó ember, aki pont ott van az orrod előtt,és még sorolhatnám…Ezekért feltétlen felelősek vagyunk bizonyos szintig!Ezek valamennyien a Te „szegény Lázárjaid”!
S természetesen amennyiben módod és lehetőséged van bárhol segíteni hát, ne fogd vissza magad! Nem is gondolná az ember hogy ami neki semmiség az másnak a túlélést jelentheti!

Még egy fontos dolgot szeretnék itt megemlíteni. A józanságot! Mivel vannak olyan emberek akik mások nyomorát kihasználva a saját zsebüket szeretnék megtömni,nem egy ilyen alapítványt és történetet hallottunk már. Ez nem szabad, hogy az adakozó kedvűnket szegje de arra hogy józanul a konkrétumoknak utána járva cselekedjünk, arra fel kell hívnia a figyelmünket. Ezért vagyok híve a személyes karitatív munkának és a bajba került konkrét személynek  nyújtandó segítségnek.  Nem feltételeztem semmi rosszat senkiről.
Az óvatosságot, a józanságot általánosságba értettem.

A mostani áradások és rengeteg esőzés az egész országban csak növelték a szükségben lévők számát. Igencsak süket fülek kellenek ahhoz hogy a bajbajutottak kiáltását ne halljuk meg.

Hallgasd hogy a  Lázárod  merről kiállt.

csütörtök, május 27, 2010

Jézus más vallások kérdések...

Miért elutasítóak a keresztények a más vallású emberekkel?



Azzal kezdeném, hogy szerintem nem tartják a keresztények magukat különb embereknek másoknál. A társadalomban gyakran vádolják a keresztény hívőket intoleranciával, türelmetlenséggel, sőt ellenségességgel a más vallásokban lévő emberekkel szemben. Bárcsak azt írhatnám, hogy ez minden alapot nélkülöz. De sajnos van a kereszténységen belül egy réteg, aki nem nagyon értette meg talán soha igazán hogy miről is szól a kereszténység a Krisztus követés. De nem akarok elkanyarodni. Maradjunk annyiban a kereszténység Valódi igazi része nem ellenséges és nem lenéző a más vallást képviselő emberekkel szemben.

Egy keresztény gondolatait két fontos erkölcsi parancs mozgatja. "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és szeresd felebarátaidat, mint saját magadat. Ez a Tőrvény ez a törvény betöltése. A keresztények szeretik az embertársaikat akármilyen vallásúak is. De nem szeretik, és nem tudják elfogadni ezen embereknek az Istenhitét, kultuszgyakorlatait és spirituális látását. Szeretem azt az embert, aki hindu vallásúnak mondja magát, de nem értek egyet és nem vállalok közösséget a hinduizmussal.

Szeretek egy buddhista embert mint felebarátomat de elutasítom a buddhizmust amit gyakorol. Szeretem a krisnásokat mint embereket ,de semmi kép nem tisztelem krisnát. Egy keresztény a materialistáknak is a javát munkálja, de nem válik materialistává. Egy kereszténynek Isten szava a Biblia a zsinórmértéke. S az egyértelműen fogalmaz: Amikor a pogányok áldoznak nem Isten számára áldoznak hanem démonoknak. Ti pedig ne legyetek démonokkal közösségben.

Az elutasítás tehát nem embereknek szól nem is az evangéliumi keresztények türelmetlensége a másság iránt. Hanem ez első és legfontosabb parancsolatból fakadó erkölcsi felelősség.

 

 Szia. A parlamentbe bejutott jobbik párt keresztény pártnak tartja magát. Mi erről a véleményed?


Nem az én véleményem a mérvadó elsősorban. Mindenkinek joga van magát bárhogyan aposztrofálni. A Biblia alapján elég világosan meghatározható hogy Isten kit tart kereszténynek azaz Krisztus követőnek.Maradjunk annyiban hogy a politikai kereszténység az nem az a kereszténység amiről az Isten igéje beszél. Azt egy más szellem vezeti és más evangéliumot hirdet.



Lenne egy kérdésem. Elfogadom hogy Jézus egy nagy próféta volt, mint buddha és a többi is, miért kéne bármelyik személyt kiemelni?


Kérdésed alapján látom hogy még igencsak kereső stádiumban vagy, de ezzel mindenki van/volt így. Talán a legelső tény amit nem lehet kellőképp hangsúlyozni az az hogy minden vallásalapítóval szemben Jézust nem a követői emelték Isteni rangra nem egyszerűen rá lett fogva hogy Ö Isten. Hanem tucatnyi tény Kiálltja hogy Jézus Krisztus az Isten!Ö az Isten egyszülött fia! Egyedül Jézus Krisztus az aki a Szent Szellem által fogant egy szűz méhében. Tehát nem emberi/Ádámi/ vonalon, hanem a Szent Szellem által Istentől fogant. S egy kegyelembe fogadott érintetlen szűz volt az aki testet adott eme felfoghatatlan csodának. Ezért Jézus Krisztus Tökéletes EMBER és ISTEN egy személyben.

Mivel nem az Ádámi vonalon született.  Így Ö bűnt nem ismert, bűnt nem cselekedett Ö benne bűn nem találtatott sem szájában hamisság nem volt soha. /Ezt egyetlen egy más emberről sem tudjuk elmondani/ Innen nézve Jézus nem egy a nagy próféták között hanem Ö MAGA AZ EGYEDÜLI próféta. Nem kevesebbet állított magáról mint hogy aki Öt látta az látta az Atyát a mindenható, örökkévaló Istent. Aki Öt hallgatja az -az Isten szavát, hallgatja. Jézus nem egy a sorban, még ha némelyek a legelső helyre rakják is. Hanem messze a sor felett van minden tekintetben minden szempontból.Az Isten más kategória mint az ember itt kell kezdeni az igazság keresését.

péntek, május 21, 2010

Gondolatok a biblia értelmezésével kapcsolatosan.


Sokan félre dobják a bibliát mondván nehéz érthetetlen. Mások kezükbe se veszik mivel tudni vélik sokan már bekattantak tőle. Aztán vannak akik annyira bölcsek a maguk szemében hogy azért nem tartják méltónak, hogy tanulmányozzák. Természetesen ezek az emberek, több milliónyi embert maguk mögé parancsolva világítanak hatalmas szellemi nagyságukkal. Csak az a kérdésem, ha ekkora a fény, miért nem látszik meg az életükben, a cselekedeteikben. Na de a témánál maradva.

Talán az a legfontosabb hogy nem mechanikusan nem gépies módon kell értelmezni az igét. A kereszténység nem egy szabályok gyűjteménye, ezt tedd ezt meg ne tedd. A kereszténység a bibliából táplálkozó annak talaján Isten gondviselésében felnövő, élettel telt, energikus, mindenre kiható életvitel. Egy valós Krisztus követés.
Nagyon fontos a józan bibliai gondolkozás. Tehát nem ráhúzni kell egy - egy helyzetre egy - egy készen kapott sémát, ami különböző igékből lett összerakva. Hanem az igék és a helyzet között, gondolkozásnak is kell lennie, illetve magát a helyzetet igei módon kell értelmezni és ezáltal friss és élő megoldásokat kell találni.
A manna is naponta szedett friss és az adott éhség betöltésére való volt. Nem szabad egy helyzetre sematikusan ráhúzni egy igét, ahogyan azt sok keresztény teszi. Az igén alapuló a Szent szellem vezetésében való gondolkozásra van szükség. Ez sokszor egészen más eredményt ad, mint amire először eljutottunk volna. Természetesen széleskörű és mély bibliaismeretre van szükség, ahhoz hogy az ember elmélkedése biztonsággal tudjon mozogni az igében. Tehát nagyon fontos a Biblia részletes ismerete. 
A példabeszédek, azt mondja, hogy a bölcsességet úgy kell kutatni, mint a kincseket. Jób könyve a bölcsesség említésénél, egy bányát ír le hosszasan. Érdekes, egy tárna feltárásról beszél, és van egy sor ami ezt mondja: "van föld amelyből kenyér terem, alant pedig fel van forgatva mint egy tűz által" Itt megfogalmazódik, hogy van aki a bibliát csak azért forgatja, hogy a napi eledelét megkapja. De tovább olvasva, a kenyértermő föld alá érkezve, drágakövek tűnnek elő: zafír, arany, ami arról beszél, hogy eme kincsek megszerzése után nem csak egy napi, hanem esetlegesen egy teljes havi/évi szellemi eledelhez juthatunk. Így erő és energia tartalékok szabadulhatnak fel, egy aktívabb gyakorlatiasabb hívő életvitelre.

Nézzünk egy példát Dávid esetében. Fogta a frigyládát és a mózesi rendtartásból kiemelve felvitte a saját házába és ott dicséretben részesítette. Nos, ha valaki a törvényt eme cselekedetre ráhúzva  értékel, akkor törvényellenes cselekedetként kell aposztrofálnia Dávid tettét. De valóban törvényellenes volt e, ez a tette Dávidnak? Nem, nem volt az, hanem mélyebb látás alapján magasabb szintű értelmezésen/vezetésen alapult, mint ami a megszokott volt. Ugyan így, amikor elfogyasztotta a szent kenyereket. / Az ige azt mondja a betű öl a szellem pedig megelevenít. / Vannak akik a betű alapján, parancsolatok alapján lelki-gondoznak, vagy bibliát értelmeznek. Előáll egy helyzet és ők azonnal készek odavágni egy igét, mondván ez van leírva a bibliában. Az eredmény pedig elszomorító. Betű ugyan volt, de nem a Szent Szellem által volt hasogatva, értelmezve, szólva. Az igeértelmezés alapja, hogy a rész fényét, csak az egész világosságánál lehet, a leginkább meglátni! Isten nem adott jogot ara, hogy akár egyetlen részt is kiragadva, függetlenül a szentírás többi kijelentésétől értelmezünk. A teljes írás Istentől ihletett, az fel nem bontható! A teljes Írás Istentől ihletett, sem kiragadni sem elferdíteni sem kiegészíteni nem szerencsés. A bölcsesség sok tanácsos által van, ezért szükséges a rendszeres józan eszmecsere, más Istenfélő érett keresztényekkel, akik mintegy megvizsgálják, megmérik, esetlegesen felhívják a figyelmet más nézőpontra is. Ez megvédi az embert az öncsalás csapdájától a hitetés szellemi erőitől.

Van még egy dolog, amit megemlítenék. Sajnos többször találkoztam keresztény körökben, hogy egy helyzetre, látszatra igazat szóltak de a közölt információ mögött Isten Szelleme helyett, démoni jobb esetben emberi okoskodás volt. Ilyen esetekben ugyan az történik, mint az Úr Jézus megkísértésénél, elhangzik egy ige, ami ugyan szerepel a bibliában „meg van írva angyalainak, parancsol felőled, ugorj hát le …
De nézzük csak meg Jézus mit tett! Nem ugrott le, pedig úgymond igét kapott, ami benne van a bibliában. Hanem teljesen jogosan megvizsgálta a Szellemet is ami az adott információt közölte neki. S tudta, hogy hiába igét hall, az nem Isten szellemétől van. Ezért csak a vesztére lenne, ha engedelmeskedne a "kapott" igének.
Ennek fényében én is csak azt tudom javasolni mindenkinek, Amit János apostol, hogy mindig figyeljük meg, ha az írott igéről van is szó, hogy ki is, és milyen Szellemből szólja.
Alapelv:” Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, a melyet Isten ad: hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.” 


Az ige kétélű kard! De sok keresztény ezt nem veszi figyelembe az egyik oldalát felismerve az igének, a másikról tudomást sem véve, megrövidíti magát s nem kis bonyodalmat félreértést okoz. 
A legtöbb megosztottság a felekezetek, gyülekezetek között szerintem, ebből adódik
Az Úr Jézus szerint a tévelygésnek két fő forrása van. Isten igéjének nem kellő alaposságú ismerete. /Aminek gyakori előidézője a tradíció előnyben részesítése az igével szemben,valamint felületes, átfogó Igeismeret./
A második pedig az Isten erejének a nem ismerése, illetve fel nem ismerése. 
/Ami egyértelműen a Szent Szellem személyének, munkájának, ajándékainak, vezetésének, a nem felismerése illetve az e területen való, vallásos félelem./

Kedves olvasó kérem Istent hogy velem együtt számodra is adjon kegyelmet az Ő személyéhez való közelebb kerülésre és az Ő igéjének a Szent Szellem által való helyes értelmezésére.

kedd, május 18, 2010

a mindennapi terhek...

Válságok katasztrófák….


A Gazdasági válságok, éhínségek valamint más katasztrofálisan ható események nem csak a mai idők termékei. A biblia több helyen is említi, foglalkozik a kérdéssel. Már az ó szövetség is többször ad híradást anyagi nehézségekről, éhínségekről. Megemlítve, felvázolva azok kialakulását, hatásait és felszámolásának ill. kikerülésének lehetőségeit.

Nagyon sokan a mai napig úgy gondolják, hogy Isten miután megteremtette a láthatatlan és látható világmindenséget benne, a Földel és a teljes teremtettséggel. Visszavonult mintegy magára hagyta az általa teremtett Földet és magát az embert is.
Hála Istenek ez nem így van ez a gondolkozás teljes mértékben, ellenkezik a biblia kijelentésével. Nem kell messzire mennünk, csak gondoljunk Isten azon megváltói nevére Amikor is mint Jahve Jire jelenti ki magát. Amit úgy adhatunk vissza, hogy Isten az aki ellát Isten a gondviselőm, Ö aki minden szükségemre valós válasz. De itt gyorsan megjegyzem, azt hogy mi az én igazi szükségem annak meghatározását Isten maga határozza meg. Mi ne merjük azt gondolni, hogy Isten valamiféle automata bedobáljuk neki az imákat és Ö már adja is….Ilyen és hasonló magatartás Isten előtt elfogadhatatlan. Isten nem egy szenilis öregember, aki ne ismerné fel világosan ki az aki Öt magát keresi istenfélelemmel és hittel, és ki az aki csak arra kíváncsi hogy - hogy szerezheti meg az áldásokat amik számára fontosak. De maga az Áldást adó már nem igazán érdekli. Bárcsak ne látnánk ilyen embereket. Mert ezek nagyon nagyot fognak csalódni.
Isten JÓ! Jó akarattal van felénk, és a javunkat munkálja. DE NEKÜNK EGYÜTT KELL MŰKÖDNÜNK VELE! Ha nem tesszük csak magunkat, okolhatjuk, ha a problémáinkba belefulladunk.


Gyakori hiba, az hogy az ember a nyomások, és szükségek idején szinte nem tud elszakadni elkülönülni azoktól a problémáktól és nyomasztó dolgoktól, amik a jelenben megfosztják a békességétől, az örömétől, a bizalomtól és a reménységtől. Pedig nagyon fontos lenne hogy ne az adott nehéz vagy kritikus helyzettel foglalkozzon álló nap. Valahogy olyan ez mint aki a labirintusban ragadt és csak a falakat látja és egyre jobban bepánikol és leuralja a félelem. Így a végén már tényleg gondolkozás képtelenné válva összerogy.Ha ugyanez az ember Istenre támaszkodva fentről mintegy madártávlatból nézné a labirintusát meggyőződésem, hogy sokkal hamarabb és kreatívabban tudná a helyzetét kezelni. Ha Isten igéjét ismerve pedig bízik teremtőjében, nos garantálható hogy nem fog megszégyenülni.
Mit is mond az Ige:” Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.” Tehát sok baja van /ezen nem kell csodálkozni/ DE VALAMENNYIBŐL KIMENTI az ÚR!

Most még nehéz átlátni, hogy ez a mostani gazdasági válság és más nehézségeink mennyire és milyen mélyen érinti a közeljövő mindennapjait, személyes életterünket. ÉN bízom, abban, hogy akár hogyan is alakulnak a dolgok Isten velünk, van és kész értünk cselekedni. Nekünk megvan a lehetőségünk, arra hogy az ínséges időket is sikeresen átéljük a GONDVISELŐ Isten oldalán.

 Ez úton szeretnék megkérni minden hívő olvasómat, járjon közben, és imában vigye az Úr elé azokat a nehézségeket, amiket a környezetében életében tapasztal. Isten imameghallgató és könyörülő! Az igaznak imái pedig igen hasznosak.




Bibliai igeversek tanulmányozásra.
Jób könyve 5.fejezet
Móz első könyve 41.fejezet
Krónika második könyv 2o. fejezet 8-9 versek.
Zsoltár 91-es

csütörtök, május 13, 2010

A lelkek vándorlása...





Reinkarnáció… avagy hova is megy a lelkem?


A téma előtt érdemes azzal kezdeni, hogy az eredeti szövegek világosan megkülönböztethető más- más szót, használnak az embert alkotó valóságokra. A szellem: /rúach,pneuma/   A Lélek:/nefes ,pszűkhé/     A Test:/szóma ,basar,sarx

 Az ember Szellemi lény! Ezen elemi részével tud kapcsolatot fenntartani a Teremtőjével feltéve ha a szelleme az eredendő bűn miatti halálból feltámadt  és élővé lett az újjászületésben ami Isten válasza az  ember megtérésére. Ahol ez nem történt meg. CSAK halott szellemről beszélhetünk! Ami alatt azt értem, hogy az
ember nincs élő személyes kapcsolatban a teremtőjével /pedig lehetne, ezt Jézus garantálja/
A lényeg a legtöbb ember sajnos nincs tisztában, avval hogy van szelleme, hiszen az a halál állapotában van. /Ez nem azt jelenti, hogy biológiailag halott lenne ./ A Lelkünk akkor jött létre és akkor ébredtünk öntudatunkra, amikor a Teremtő a megformált testünkbe belelehelte az élet leheletét /eredetiben Szellemét/ és a kettő találkozásakor, összekapcsolódásakor lett az ember „élő léleké „/nefesé/

A lélek magába foglalja az akaratunkat, értelmünket, érzelmeinket. S gondolom, nem kell külön kiemelnem, hogy ezek nem vándorolnak sehová. A bűnbeesés előtt az élő szellem /valóságos kapcsolat Istennel/ vezette a lelkünket és az a fizikai testünket ,cselekedeteinket .  A bűn eset után ez megváltozott a Szellem elszakadt a Teremtőjétől /meghalt/ és a lélek így Isteni vezetés segítség nélkül maradt. Az ÉN az ego vette át az Isten helyét. Ami végzetes lett az emberre nézve. Az Úr ezért készítette el a megtérés lehetőségét, hogy az ember lelke ismét Isteni vezetést kaphasson a már megelevenített/újjászületett szellemen keresztül Istentől.    E nélkül az ego az úr./az ön akaratot pedig bukott szellem világ mindig készségesen támogatja./ Ebben a helyzetben nem Isten ül a trónon az ember szívében, hanem a bukott bűnök által a halott szellemén keresztül irányított egó a büszke ön istenítő ÉN.

Következzen egy kapcsolódó cikk:

"A hiedelem, hogy az ember folytatja életét egy másik személy vagy állat testében, akibe költözik a lelke, az egyik legelső módszer volt arra, hogy az ember megkísérelje meggyőzni önmagát a felől, hogy a halál nem annyira végzetes, mint, amilyennek látszik.Láttuk, hogy az ember szelleme lelkére/lélegzetére utal, amely az emberen belül van, és amely Istenhez visszatér, amikor az ember meghal (Préd.12:7). Ez azt jelenti, hogy a lelke nem mint ‘szellem’ kezd el bolyongani, nem is szabadul fel arra, hogy egy másik személybe vagy állatba költözhessen, és így az ember személyisége tovább éljen azok által.

Mindannyian a saját cselekedeteink alapján leszünk megítélve (2Kor.5:10). Amennyiben cselekedeteink és jellemünk egy előző személy továbbműködései, akkor értelmetlen Istennek az a szándéka, hogy minket cselekedeteink alapján megítéljen és megjutalmazzon (Jel.22:12).

A lélek visszatér Istenhez az adott személy halálakor. Ha valaki megkísérel kapcsolatba jutni a halottakkal az számos bibliai tanítás súlyos félreértéséről ad számot (Ld. Ézs.8:19,20). A Biblia teljesen világos a felől, hogy a halottak nem térnek vissza házaikhoz, városaikhoz; nem lehetséges, hogy egy ‘lélek’ vagy ‘szellem’ ezeken, a helyeken tartózkodjon a halála után. Jób20:7-9 ezt nem fejezhetné ki világosabb szavakkal: "semmivé lesz örökre, és akik látták, majd ezt mondják: Hova lett?... Nem találják... Nem ragyog már rá senkinek a szeme, lakóhelyén nem törődnek többé vele". Jób7:9,10: "nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába. Nem tér vissza házába többé, lakóhelyén sem tudnak róla többé". Ennek az alázatos elfogadása arra kell, hogy vezessen minket, hogy elutasítsunk minden olyan állítást, miszerint valaki halott ember lélekét látta, mintha az régi lakóhelyén tartózkodott volna. Az ilyen tapasztalatok, amikor megtapasztalásra kerülnek, kivétel nélkül csaló démonok,és familiáris szellemek munkája. Ne felejtsük, az hogy ezek valós információt közölnek nem szabad, hogy megtévesszen minket, mert ezek a tisztátalan szellemek bírnak természet feletti ismerettel velünk és családunkkal kapcsolatosan akár évtizedekre visszamenőileg is. 

A lélekvándorlás tannak minden formája mögött - kimondva vagy kimondatlanul az - az elképzelés áll, hogy az embernek saját erejéből kell megteremtenie, megvalósítania önmagát, saját erejéből kell felépítenie és kiteljesítenie személyiségét, s méltóvá tennie az egyéni élet végső céljának elérésére és kiteljesedésére (önmegváltás).


Isten örömhíre ellenben így szól: Kegyelemből tartattatok meg hit által és ez nem TŐLETEK van! Hanem Isten AJÁNDÉKA! Tehát az üdvösség Isten ajándéka Jézus Krisztusban mindazok számára, akik elfogadják Jézus golgotai kereszten hozott áldozatát és magukra nézve érvényesnek, tekintik.


A reinkarnációban újrakezdődő életet mindig a karma - az ok és okozat összefüggésének - törvénye, vagyis az elkövetett tetteknek a pontos megfelelés és az abszolút igazságosság alapján meghatározott jóvátétele határozza meg, míg végül az ember azzá nem lesz, amivé lennie kell. Ez a logika is meglehetősem távol áll a keresztény hittől. Az ok-okozat törvénye helyett - amely az embert könyörtelenül a teljesítménykényszer nyomása alá helyezi a kereszténységben a kegyelem elve, uralkodik. Ez annyit jelent: nem az embernek kell véghezvinnie, hogy emberré váljék, és lehetőségeit kibontakoztassa, hanem ez Isten ajándéka és adománya.

A lélekvándorlás tanának lényege, hogy az ember cselekedetei visszahatnak rá, amit vetett, azt is aratja. Múltja meghatározza a jelenét, jelene pedig a jövőjét. A karma személytelen ok-okozati vastörvény, amely az ember sorsát határozza. Ha az anyagvilághoz, önnön individuális anyagi létéhez, tehát lényegében illúziókhoz ragaszkodik, akkor halhatatlan szelleme újra testet kell, hogy öltsön. Életei évmilliókon át is követhetik egymást. A cél kiszabadulni a karma törvénye alól, nem újra születni, nem lenni.

 1) Vallástörténeti szempontból vizsgálódva először is meg kell állapítani, hogy a lélekvándorlás hirdetőinek az az állítása, hogy e tan egyetemes emberi felismerés lenne, cáfolható, ugyanis:
- egyértelműen indiai specialitás; az afrikai és az amerikai kontinensen; sőt Ázsia többi kultúrájában eredetileg teljesen ismeretlen volt; Európába pedig csak az ókori hellenizmus idején jutott el s csak a gnosztikus okkult hagyományok újjáélesztett változataiban maradt fenn ( ld. rózsakeresztes szellemtudomány, teozófia, antropozófia, scientology stb.);

A vallási tolerancia, a „minden út istenhez vezet „elve - Keletnek nem „vívmánya” hanem a keleti vallásosság egyik eleme.  Ami abból következik, hogy mindegyik vallási irányzat ugyanarra a problémára (karma) igyekszik megoldást találni: az indiai eredetű vallásokra tehát igaz lehet, hogy „minden út ugyanoda vezet” hiszen ugyanonnan indulnak, de ez az elv nem általánosítható a többi, egészen más problémafelvetésből kiinduló, és egészen más megoldásokra, jutó vallásra is; a karma és reinkarnáció tana eredetileg - mint vallási-világnézett „helyzetkép” e helyzet :

Maga a pokol, amiből minden ortodox hindu, dzsaina, buddhista és szikh irányzat a kiutat keresi. Nyugaton viszont a tanból szinte evangélium (örömhír) lett, ugyanis az „én” létek során át való fejlődésének a lehetőségét látják, ill. láttatják benne;

Egyfelől tehát Nyugaton kialakulóban van egy az eredeti indiai változatoktól (Id. alább) eltérő, populáris, humanista alapállású lélekvándorlástan. Másfelől pedig a Nyugaton missziónáló guruk egy részének a tanítása is átalakul: az itteni igényekhez igazodik, torzul, sőt tőle idegen, pl. keresztény elemeket, olvaszt magába. (Krisztus helyettes váltsága, engesztelő áldozata „mintájára” az egyes ortodoxnak nem mondható guruk „magukra veszik” tanítványaik karmáját stb.).

 2) Világnézeti szempontból vizsgálva meg kell állapítani, hogy a karma és a reinkarnáció „törvényéről” hirdetői úgy beszélnek, mintha az egyfajta természeti törvény volna, noha az egyáltalán nem egzakt (pontosan meghatározható, egyértelmű):

A tant valló irányzatok is a lekülönbözőképpen értelmezik az egész rendszer („világtörvény”) egyes elemeit, ill. azok működését.    Vitatott már az is, hogy a karma alól van-e, ill. egyáltalán lehet-e kiút; hogy az önfejlesztéssel Jóga, vagy csak egy istenség segítségével lehetséges-e; hogy csak a tudatos vagy a nem-tudatos cselekedetek, hibák is befolyásolják-e a személyes karmát; hogy nem a másik karmájába való beavatkozás-e a neki nyújtott segítség. (hiszen most előző élete bűneinek igazságos büntetését szenvedi el); hogy az életvitel, vagy a halál előtti utolsó gondolat dönti el, újraszületik-e a lélek, s ha igen, milyen létformában; hogy a meghalt lelke-szelleme hol van újraszületéséig, hogy ez a köztes lét egyáltalán van-e, ill. mennyi ideig tart. Évmilliárdokig is tarthat vagy csak x napig; hogy mit tesz a lélek ez alatt: lehet-e, s ha igen szabad-e, vagy kell-e vele kommunikálni.(ld. „halottas könyvek”) Vagy minderről szó sem lehet; hogy ember csak emberként születhetik újra (reinkarnáció), vagy növényi, állati, isteni létformába is juthat (transzmigráció), ha pedig nem emberi létformában van (pl. rovar), akkor ott a karma miféle szempontok alapján dönt a további sors felől. (pl. hogy cselekszik jót, vagy rosszat?) hogy a férfi férfi, és a nő nő marad-e következő életében, vagy nem, s hogy ez szabálytalanul változik, vagy egyszer így, egyszer úgy történik stb. stb. stb.
Ahány mester és tradíció, annyi „holtbiztos” válasz létezik, vagy pedig a kérdező alacsony tudatállapot szintjére, bennem avatott voltára hivatkozva hagyják nyitva a kérdést, ill. tagadják meg a választ.

 3) Társadalmi szempontból a karma és reinkarnáció törvényének tana meghatározó szereppel bír mind az egyénre, mind a társadalomra nézve: 

Az emberképet illetően:a hinduizmus szerint az ember  csak álmodó szellemdarabka, ami illúziók rabjaként újra meg újra testet ölt.  S egy végtelen, ájult létforgatagban kerengve egyetlen célja a mielőbbi „kiszállás”. Ehhez pedig az ember a mesterekre szorul; még Buddhának, a hinduizmus egyik nagy reformátorának az „ajánlata” is végső soron ennyi: ha megvilágosodsz, és Buddha leszel, akkor, ha meghalsz, végre nincs tovább... a létforgatag világképéből következik az is, hogy a meg nem világosodott, meg nem szabadult ember (karmi) a múltja rabja és a jövője szolgája, létének egyetlen elviselhető, ill. kifejezetten célzott dimenziója a jelen, a jelenben való élés;
az embernek nincsen keresztény-, vagy akár humanista értelemben vett értéke, hiszen individuális léte csak egy kozmikus varázslat (májá, azaz mágia) illúziója;

 Az erkölcsöt illetően:

Mindezzel összhangban áll a "jógázó éhező: boldog éhező" elve (és India nyomora), hiszen mindenki csak a maga karmájáért felelős. A másik bűnhődését csak egy további életre elodázni tudja, ha segít neki - megjegyzendő, hogy a keresztény missziókat kezdetben felelősségre vonták karitatív tevékenységükért, az elvilágiasodó hinduizmusban viszont lassan megjelent a „te karmád az, hogy szenvedj, az én karmám az, hogy segítsek neked” elve; a hindu tolerancia (ahimszá) nem ártást, nem beavatkozást jelent, az optimális viszonyt ember és ember között.

 Az eredeti keleti egységszemlélet (monizmus) a jót, az igazat, a lelkit, az Istenit nem érvényre akarja juttatni (mint azt sok, a nyugat kultúrkörből származó tanítvány is gondolná); hanem csak integrálni (összevonni, egyesíteni) akarja a rosszal, a hamissal, az anyagival, az ördögivel, és így túllépni akar mindkét „illuzórikus végleten”;

A keleti felfogás szerint a tökéletes ember a jó és rossz dualizmusába gabalyodott erkölcs felett áll. Ezt az erkölcsfeletti állapotot kell elérni s ez az erőfeszítés maga a tökéletesedés; ebből következik, hogy a keresztény, vagy akár humanista értelemben vett erkölcsi jót, az igazat stb. nem tekinthetik a társadalom olyan én fegyelmező, közösség teremtő és fenntartó elemének, amiért küzdeni lehet, sőt kell.  Mert az egyoldalúsága miatt illúziókergetés, azaz karmikus terhet jelentő hiba, ami a létforgatagban tartja az egyedet és a közösséget...

A társadalom felépítését illetően:

A karma tan az indiai kasztrendszer alapja s a kasztrendszer a karma tan társadalmi vetülete, következménye; a modern India csak nehezen tud megszabadulni attól az átoktól, amit ez a gyakorlatban ember tízmilliók életében jelent;

 A konzervatív guruk (pl. a Krisna-tudat szervezete is) nem a felszámolását, hanem a „megreformálását” követelik; elképzelésük szerint az új kasztrendszert egyrészt nem születési, hanem „spirituális alapon” kellene létrehozni - azaz ők, a guruk döntenék el, hogy valaki a spirituális szintje alapján melyik rétegbe, kasztba tartozik és tartozhat -, másrészt pedig az egész világra ki kellene terjeszteni;


A társadalom fejlődését illetően:
A karma ok-okozat elve determinizmusba visz: a múlt által a jelen s az által a jövő is meghatározott, eldöntött; ha egy társadalom minden egyes polgárának sorsa a karma törvénye által meghatározott („karma mentes” emberből pedig bevallottan mindig kevés volt és van!).  Akkor ez igaz a társadalom egészére nézve is; ebben az esetben pl. egy Hitler uralomra kerülését a társadalmon levő kollektív karma büntetéseként, kellene értékelni, ami ellen igazából nincs mit tenni; Ugyanígy kérdéses az értelme egy lényegében illuzórikus világ tudományos kutatásának, a technikának, s általában a haladásnak is, az élet bármely területén; ne feledjük, hogy nagyrészt ez a világnézet áll az indiai kultúra évezredes stagnálása és nyomora mögött."

Idézet:
eleyson@galamb.net


kedd, május 11, 2010

Miért a biblia

Vallások és a biblia…

A vallások a felszínen hasonlíthatnak ugyan egymáshoz akár több dologban is pl. az erkölcs területén, hiszen e tanítások jó része az emberi tapasztalatokat is jogosan figyelembe veszi. Tehát a különböző vallások alapítói is levonhattak hasonló konzekvenciákat s így bizonyos területeken akár átfedéseket is találhatunk.  De az csak a felszín, ami azonnal kiderül, ha azt nézem meg a különböző vallások irataiban, hogy mit állítanak az alapokról. Isten személyéről, megváltásról, a bűn kérdéséről, az emberiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Na amikor ezekhez az igazán lényeges mondjuk, úgy alapkérdésekhez eljutunk, azonnal kiviláglik az a hatalmas különbség, ami e könyvek között van. Mert mindenki számára ellenőrizhető az - az éles különbözőség/ellentét, ami a Biblia és MINDEN más könyv között feszül! Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy fel kell tennünk a kérdést… De mégis melyiknek van igaza? Melyik írást /könyvet vehetem komolyan? Mi az Igazság és hol is van az Igazság?Sőt az Igazság egyben kizárólagosság is. Az igazság nem szubjektív, hanem objektív valóság. Mindenki által értelmezhető megragadható megélhető.

A  logika szempontjából nézve az lehetséges hogy minden vallás a világon hamis,de nem lehet mindegyik Igaz!!! Egy keleti ember hihet, abban hogy az igazság két egymással ellentétben álló tan mindegyike és azok szintézise is. Ha Te xy vagy akkor ezt biztosan tudnom kell és nem gondolhatom, azt hogy Te kz vagy de lehetsz bj is!.S ha mégis ezt teszem akkor egyszerűen tévedek a személyeddel kapcsolatosan.

Úgy gondolom, hogy az igazság vagy-vagy, vagyis az igazságnak a logika szigorú Törvényeihez kell igazodnia. Hiszen hacsak az igazság nem következetes és logikus az ember mindig hiheti annak ellenkezőjét, amit a másik hisz.. Pedig nem… Mert ha Te Bécsbe készülsz, nem szállhatsz fel az Athéni gépre….

A biblia világosan elválasztja az ellentéteket és hangsúlyozza, hogy ezek nem léteznek egymás mellet. „ van é szövetsége az igazságnak és a hamisságnak?vagy mi köze a sötétségnek a világossággal?és mi egyezése Krisztusnak Bélállal?”

A válasz egyértelmű és logikus Semmi!!!



A világ minden vallása, hite nem lehet egyformán igaz, választásra kötelez minket az a rengeteg különbség, ellentét, ami felelhető. Én úgy gondolom a tanok megkülönböztetése Fontos és logikus dolog, ráadásul leleplezi az ellentmondásokat….Viszont ehhez szükséges időt és energiát áldozni…

A 2x2 a négy mindenhol a világon,nem csak egy ország eredménye ez…Így van ez a z igazsággal is nem lehet úgy hajtogatni, hogy alkalmazkodjon a világ valamennyi vallásához.Ez tény ami ahhoz a kérdéshez vezet…Mi hát egyáltalán az Igazság…Hisz mindenki úgy gondolja, hogy a sajátja az, ami az igazság….Vagy a sokat hallott mondat a z Igazság odaát van…
Ezt mondjuk el tudom fogadni abban az értelemben hogy az igazság.Valóban úgymond odaátról érkezett, mivel természet feletti kijelentésként lépett be a földi valóságba Jézus Krisztus személyében…
Tehát már nem odaát van már  2000 éve így szol az ige :Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.
Hogy miért nem Buddha ,vagy Mohamed,vagy Krisna, stb. van itt kiemelve…Egyszerűen azért….mert ezeket, az embereket a saját követőik emelték fel és  tették meg Istenüké.. egyikük se állította azt magáról, hogy Isten volna.  Ellenben Jézus Krisztus ezt magáról a kezdetektől fogva hangsúlyozta…„Én és az atya egy vagyunk….vagy  Én vagyok Az Út az Élet és az Igazság Senki nem mehet az atyához, hanem csak általam” De ami a legfontosabb maga Isten az Atya Jézus megkeresztelkedésekor így szolt "Ez az én szerelmes fiam… Öt hallgassátok"
Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet mást hallgatni, csak az igazság kérdés körében magától az igazság hordozójától elfordulni más felé keresgélve eléggé bölcstelen cselekedet.
Mit mondjunk, azonban annak az embernek, aki így szól: „én a keleti miszticizmus, vagy a New age híve vagyok… és működik… is számomra!” Figyelmeztetnünk kell, arra hogy különbség van a között a kérdés között, hogy „Mi működik” és az között hogy „Mi igaz” mindnyájan tudjuk hogy a tévedés is tud működni gondoljunk csak az egyszeri emberre, aki azt mondta a hazugság bizony vétek,de nagyon kéznél való segítség a bajban!..  Igen a hazugság is „működik”

Mégis senki sem vitatja, hogy nem árt, ha az, ami működik az életében,meghatározza az élet vitelét,döntéseit az- az Igazságon nyugszik és nem a hazugságon S mit is mondott az Úr Jézus! „Atyám szenteld meg őket a Te igéddel. A TE IGÉD IGAZSÁG!!!”

péntek, május 07, 2010

Bemegyek a király elé Törvény ellenére!

 Megvalósítható-e manapság a Tízparancsolat?

Jézus a kora embereinek de végül is mindenkinek azt mondta, hogy a törvényt nem tartják be félre teszik emberi érdekek és parancsolatok miatt. Ez ma sincs másként. A törvény lényegi szerepe, az hogy megmutatja az embernek, hogy bűnös és hogy menthetetlen. S ezáltal az Úr Jézusra irányítja a figyelmet aki megváltott bennünket a törvény átkától /mert minket az halálra ítélt,de eme halálból nem képes kivezetni./ S vele járva alkalmasakká tesz bennünket, arra hogy Isten előtt és az embertársaink áldására szeretetben járjunk. Mert aki szeret az a törvényt, betöltötte! Mert ha szereted az Istent  és az embertársadat, aki az Ö képmása… akkor:
Nem okozol neki fájdalmat nem, bántod meg nem, lopod meg nem, veszed el a férjét feleségét, azaz nem vagy se hűtlen se parázna stb.. stb.. stb. Mintegy oda- visszahat a törvény, mert amikor az egyiknek tilt a másikat, védi és fordítva. Szóval nagyon jó kis Isteni találmány! Mégis Istennel megbékélni nem a törvény által lehet, hanem kegyelem által! Kegyelem által, amit Jézus Krisztusban tett számunkra elérhetővé. Ezt nem tudjuk eléggé se megköszönni se meghálálni. 
Jézus egyértelműen megmondta: Nem Mózes adta-e néktek a törvényt? És senki sem teljesíti közületek a törvényt. Ezt a kor zsidó embereinek mondta… még a szanhedrini felső vallási vezetőnek is azt mondta „ Nikodemos ha nem születsz újjá víztől, és szellemtől nem léphetsz be Isten országába.Pedig ez az ember Istenfélő a törvényt tisztelő és tanító ember volt….Mindenki eredendően bűnös természettel születik…ez a gyökér,  és ahogy növekszik az ember Elkezdi ebből a gyökérből felnövő bűnöket elkövetni, amik a levelek../lopás hazugság hitetlenség önzőség paráznaság stb stb
Nem mindenkinél van meg minden levél, de mindenkinél azonos a gyökér. A lényeg nem azon van, ki tud kevesebb levelet felmutatni, persze cél és jó lelkiismereti kérdés hogy minél kevesebb legyen ,de az igazi lényeg hogy megigazuljon hit által… a gyökér kezelés kell.Ez a megoldás!!! Ezek után Isten segítségével igaz emberként éljen….így és csak így működik az evangélium ereje az ember életében. 
Ahogy Pál apostol mondja:” Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; a ki ugyanis engem megítél, az Úr az.
Törekedni kell ara, hogy mi se tudjunk magunkra semmit, ne vádoljon a szívünk, azaz ne legyen semmi bűn az életünkben, amit ne bántunk volna meg szívünkből Isten előtt.S rendeztünk volna el minden módon. 
De a lényeg továbbra is az marad hogy „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez”

A törvény más szóval a parancsolatok Szentek, igazak és jók!Maga a megváltó is felhívta a figyelmet Ö nem eltörölni hanem betölteni jött a Törvényt. A törvényt Isten angyalok rendelésére Mózesen, az ő szolgáján keresztül hozta be ebbe a világba  természetfeletti módon. A tízparancsolat alapvető útmutatást
ad az embernek hogy hogyan viszonyuljon Istenhez a Teremtőjéhez,és az Isten képmására teremtett embertársaihoz. A törvény azért adatott hogy felismerjük, azt hogy  A bűn létezik, nagyon is valóságos, mindanyuinkat gyakorlatilag is érintő ,magunkban is megtapasztalható realitás. Mindenki tisztában van azzal hogy míg Jézus Krisztus Betöltötte maradéktalanul, tökéletesen a törvényt. Addig Mi jócskán a léc alatt vagyunk….és a mércét Bárminemű igyekezetünk ellenére se tudjuk Még csak megközelíteni sem.

Az örömhír az /evangélium/ pontosan azért Valóságos örömhír számunkra mert arról Add tájékoztatást, hogy Isten Jézus Krisztusban Az Ő fiában megoldást adott az emberi nem bűnnel kapcsolatos ősi és szinte az élet minden területén jelenlévő,és a halálra ,pusztulásra ható fájdalmas bajára. A törvény tehát mintegy rávilágít Jézus Személyére és megváltói művére….Ezáltal Krisztushoz vezet minket Akiben hit által megigazulhatunk elfogadván az Ö mi értünk hozott engesztelő áldozatát.S ez által megbékülhetünk a Mindenható Istennel!

csütörtök, május 06, 2010

Iránytű...

Kinek higgyek végül is?
Annyi vallás van, melyikre figyeljek?


Legelőször is talán azzal kezdeném….Két dolgot mindenképpen érdemes elválasztani Kik tartoznak keresztény felekezetekhez és kik nem.Vegyük azokat, először akik nem… hisz ott nincs miről beszélni…ilyenek  a mormonok , az unitáriusok,a Russelisták / azaz  a Jehova tanúi/ és általában mindazok bármi is a nevük, akik tagadják Jézus Krisztus véráldozatát,testi megszületését  ,és egyáltalán Isten beszédének bármelyik központi igazságát .. Tehát az indiai és ázsiai vallásokat nem is említem, mert nem ismerik el  Jézus Krisztus egyedül valóságát Istenségét…/Szerintük tiszteletre méltó de csak egy a nagy tanítók között./   Azok az embertársaim akik ilyen csoportokba,és közösségekbe járnak lehetnek nagyszerű emberek ,de ez nem mentesíti őket azon felelősségük alól amit az Ige kér tőlük, történetesen azt hogy meg kell vizsgálniuk a teljes szentírás alapján hogy mit is tanítanak nekik! Valamint amit János apostol ajánl: "Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem próbáljátok meg a szellemeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba."

A keresztény felekezeteknek azokat nevezhetem, akik ahogy az ige mondja: Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

Tehát  ha én találkozok egy hívővel ,engem igazából nem különösen érdekel hogy milyen címke van kiragasztva rá , római katolikus, katolikus karizmatikus,református evangélikus,  vagy a   biblia alapján a  a felnőtt keresztséget  tanítók : baptisták, pünkösdiek karizmatikusok,.fundamentalisták, teljes evangéliumiak, szabad keresztények

Nekem Jézus a példaképem : Ö felnőttként hitből Istennek engedelmeskedve Keresztelkedett meg és azt mondta a meglepődött keresztelő Jánosnak: „Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor enged néki” Jézus a nékünk szót azért használta mert mint egy példát hagyott  hogy akik öt követik Azoknak így illik betölteni minden igazságot…

De visszakanyarodva, mint mondtam nem a nevek, számítanak.. Mert mint tudjuk minden felekezetben, vannak olyan emberek, akik képmutatóak Akik érdekes módon csak néhanap és akkor is csak pár órára keresztények. Mikor is épp Istentiszteletre, templomba, mennek.Ezek az emberek minket lehet, hogy be tudnak csapni, de Istent soha!!!S hogy ki ilyen ember azt végső soron nem én döntöm, dönthetem el Hanem az Úr Jézus  aki a szíveket vizsgálja.: „Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja”

Tehát hogy ki üdvözül ki valóban Isten gyermeke és Jézus Krisztus követője Ezt végső soron Isten dönti el egy emberről, persze véleményünk nekünk is lehet.Engem megnyugtat az a tény hogy Isten ismeri az övéit, akiket pedig mi arról Ismerhetünk meg hogy azt látjuk életükben egyre inkább elállnak a bűntől mert egyre inkább megtartják Isten beszédét .

„A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, és én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”

Tehát a mi feladatunk ismerni az igét. /és nem az emberi okoskodásokat és tradíciókat/
Valamint megtartani, cselekedni, engedelmeskedni….Így Isten azt ígéri velünk, van, kijelenti magát nekünk és szeret minket…..Ebben az állapotban lényegtelené válik a címke és az is hogy ki mit gondol…

kérdések válaszok 5

Mi a boldogság mit jelent?

Szerintem a boldogság jóval több, mint egy érzelmi állapot, az ember teljes személyiségét mozgásba hozó pozitív élet érzés. Kiválthatja egy sikerélmény minek hatása általában elég rövid. De folyamatosan indukálni mozgásban tartani,csak érzelmi szintű megéléssel nem lehet, ahhoz egy helyes mederben az ember által saját maga előtt is elismert életvitelt folytatva lehet. Szerintem a keresztény életvitel a legtökéletesebb Eme boldog életérzés folyamatos megélésére.Csak itt ismerhető és birtokolható az a boldogság Ami a nem kevés próbában szenvedésekben esetleges kínzásokban és a vallásos világ máglyáinak tűzénél is Számtalanszor megállta a helyét. Az Úr Jézus azt mondta Ö nem, úgy adja a békét, ahogyan azt a világ teszi. Ezt igazolhatom!
  


Kérdés létezik e halál,s mit is jelent valójában.?

Bár ne lenne ez téma soha az ember életében, és nem azért mert tabu…Hanem mindazért a fájdalomért és kínért, amit véghez vitt és visz.. nap, mint nap. Bármennyire is meglepő a halált a biblia, mint személy említi meg /gonosz angyal/, aki mint utolsó ellenség Fog eltöröltetni… tevékenysége a bűn miatt mindenre kiterjedt…Tény, hogy ahol nincs bűn ott nincs halál sem. Ezért beszél a biblia örök éltről annál a személynél, aki bűnbocsánatot nyert Istentől  az Ő fián, Jézus Krisztuson keresztül. A halál tevékenysége kimutatható az ember életében, amikor is szellemileg halott Azaz nincs kapcsolata az Élő Istennel. Attól még úgynevezett Bioszal rendelkezik Azaz eszik, iszik, jár kel, lélegzik...mint élő embert ismerjük az illetőt.

Aztán  amikor egy ember kileheli a lelkét s így a szelleme is eltávozik a testéből.Ekkor, mint exitált elhunytról beszélünk….

És a biblia által említett harmadik formája az emberi életben akkor tud realizálódni
Ha az ember a földi életében nem békült meg Istennel……// méghozzá nem a saját gondolatai látása szerint, hanem, úgy ahogy azt Isten kéri az embertől… Méghozzá mindenkitől Mert Isten nem a holtak Istene, hanem az Élőké….// Ezt a meg nem békült hitetlen állapotot az ember maga választja,Mert választhatná, azt hogy nem hagyja figyelmen kívül Isten létezését,beszédét a szentírást, hanem teljes mértékben számol vele, és szíve szerint beépíti azt az életébe. /ettől se, szektás se primitív nem lesz/ Tehát a bibliában említett második halál az a szellemi halál bepecsételése Isten részéről, mint egy elfogadva azt amit az ember  a szabad akaratából választott. Ez az általunk ismert harmadik tevékenysége a halálnak… De kikerülhető!!!! Igaz csak Jézus Krisztus által, aki maga az Élet és a feltámadás!!!




Mit is jelent az újjászületés?..

Tizenéves koromban már állandóan a láthatatlan világ,a természetfeletti érdekelt Így orientáltságom is ez irányú volt. .Az első időszakom kő kemény kereséssel telt Jártas lettem  okkult dologban, de ezekről nem szívesen beszélek… /Kárnak és szemétnek ítéltem ahogy az Pál is tette miden olyan dologgal ami akadályozta az Istenben való életet./ A lényeg hogy találkoztam, újjászületett keresztényekkel, akik a biblia igazságával Szembesítettek, valamint rajtuk keresztül megtapasztalhattam Isten hatalmas erejének Szeretetének valóságát, így engedve Isten beszédének, megtértem. Azaz Isten akarata szerint rendeztem a dolgomat személyesen Istennel.S Isten válaszképp újjászületésben részesített az Ö végtelen kegyelméből….
A biblia azt tanítja, hogy az ember a bűnbeesés óta szellemileg halott így nincs kapcsolatban az élő Istennel és cél tévesztett homályban lévő úton halad .Az Újjászületéskor a szelleme ebből a halott állapotból támad fel  az Úr Jézus Életre keltő érintésétől..  ezután elkezdődik  számára egy valóságos élet  ami nem csak  a biosz…ami általában a zsoltáros szavaival 70-80 év. Hanem .ZOÉVAL/Isteni élettel/ átitatott, ami az örök életébe vezeti be az embert, ha megmarad Isten életére vonatkozó akaratában ,és nem tapossa meg Isten örök törvényeit…ez nem azt jelenti, hogy tökéletes ember lesz  és többé nem tud , vagy  nem tesz olyat ami Isten tökéletes mértékét sérti, hanem azt hogy most már az újjászületése után,rendszeres napi kapcsolatban  egyre inkább  kiábrázolódat benne Az Úr Jézus természete…S így hiteles tanítványa lehet a Mindenhatónak…

hétfő, május 03, 2010

válaszok 4.

Miért van ellentét a bibliában már az első oldalon?

Válaszom:
Ha konkrétumot írnál, az segítene, megértenem mire gondolsz…Az első felületes biblia lapozgatásom során én is azt gondoltam ellentmondásokra leltem. Amikor a lapozgatás konkrét tanulmányozásba ment át és más bibliát ismerő emberrel való Konzultálás után még a nehezebb részek látszatellentmondásai is megoldódtak.
Ma már lassan két évtized után csak a saját tapasztalatomat mondhatom. A Biblia egysége összhangja megbízhatósága és Isteni ihletettsége lenyűgöző!
  


Szerinted mire jó a biblia?

Az életre! Látásra! Kijelentés vételére! A múlt a jelen és a jövő megértésére. Hasznos a helyreigazításban, a nevelésben, az igazság tanításában. Az Ember sötétségének megvilágítására. Korrekt iránymutatásra. A hit és a reménység egyedüli tökéletes forrása. S csak írnám, és csak írnám mi mindenre!


A bibliai történet, Noéval ha igaz, akkor én Jézus népéhez tartozom?


Szia…
Noé története, meggyőződésem hogy igaz! Bár nem értem, hogy jön a képbe a kérdésednél. Jézus test szerint júda törzséből, Dávid vonalán a megígért messiás. Akinek személyében az Isten megjelent testben. Mint bizonyára ismeretes is előtted, Isten kiválasztotta Máriát, a héber hajadont, és kegyelembe fogadván, azaz megszentelve elválasztotta, hogy a Szent Szellem által, a méhébe elhelyezett Isteni magot, szűzként, a világra hozza. E csodálatos Isteni megoldás, megtörténte óta, mondhatjuk együtt Isten beszédével, : „mert az üdvösség a zsidók közül támadt."
 Istennek  ma a világon két népe van. Az egyik, a földi, testi születésű, Zsidóság.
(tenger fövenye) A másik, a szellem szerinti születésű egyház. (ég csillagai) A világból kihívott, újjászületett/megtért, felűről született emberek közössége. Ez után, már könnyen behatárolhatod magad, hogy Isten népéhez tartozol e. 
Ha még nem, ma a kegyelem idejében még van lehetőséged ezen változtatni, és a megtérés/felülről születés által, Isten Szelleme, mint egy élő kőtömböt, beépít az Eklézsiába, azaz, az Ö szent templomába. Természetesen a ma élő zsidó embereknek, akik származás szerint az Isten elhívott népéhez tartoznak, nyitott ez a lehetőség. Ha megtérve, felismerve Jézust, aki a Krisztus, belépnek az újszövetségbe. Volt és van is erre számos példa, de azt mindenképp megjegyezném a biblia alapján, ezt a Zsidóságra, mint nemzetre elvárni, nem lehet és nem is kell, hiszen merőben más az üdvtörténeti szerepűk, mint az egyházé.     
Még egy mondat. Isten minden embernek teremtője, de nem minden embernek atyja. Csak azok szólíthatják jogosan Istent "Atyámnak" akik valósan családtagok lettek az Isten akarata szerint a megtérés/újjászületés konkrét cselekedetében. Többek között ezért is mondja a Biblia:"Valakik pedig befogadták őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek."




Hiszel a bibliában?Szerinted tényeket vonultat fel,vagy csak egy mese az egész?
Abszolúte hitelre méltó ezért teljes szívemből hiszek benne! A történelmi és tudományos kijelentései és próféciái magukért beszélnek. Ezeknek bárki utána járhat. Pál apostol azt mondja a napjainkra nézve:
Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülük; És az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez oda fordulnak. Itt egyértelmű hogy Isten jelzi hogy az emberek az igazság helyett ami a biblia. Mindenféle más meséket fogadnak el igazságnak.

Nos.......de csak komolyan.......szerinted a biblia hány százaléka lehet meghamisítva ?


Nos akkor komolykodjunk!  A biblia hitelességéhez nem fér kétség. Napjainkban már a nem keresztény emberek is egyre többen értékelik egysége történelmi és tudományos kijelentései miatt amelyek abszolúte igazolhatóak. Próféciái miatt is igen komoly és megalapozott hiteles könyvnek tartják. Mellesleg megjegyzem sokkal több eredeti kézirat, és tekercs igazolja, mint bármely más Ókori művet. Szóval úgy gondolom Ha valaki nagy fába, vágja a fejszéjét…nem engedhet meg magának semmi felületességet. Bátran javaslom őszintén, járjon utána mindenki.
S akkor még meg se említettem azoknak a tömegeknek a biblia hitelessége melletti kiállását Akik beépítették életükbe, mindennapjaikba a biblia szavait.

 Mi lenne a világban, ha kiderülne, hogy a Biblia hazugság?

Ha egyáltalán valós lehetősége lehetne ennek a feltevésnek,meggyőződésem hogy már  régen leleplezték volna és porrá zúzták volna a legnagyobb nyilvánosság előtt. De biztos lehetsz benne!Ahogy az ige mondja:
"Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne teljesítené?" Az igazság nem szubjektív, hanem objektív valóság. Ezért bárki által ellenőrizhető. Már ha nem felületes az illető és a válasszal is kész szembenézni.




Mit használt az első emberpár "ruha" gyanánt a Paradicsomban?
Nagyon jó kis kérdés.  Több feltevés is van e téren.  Íme két legáltalánosabb: A biblia említ egyfajta fehéres színű számunkra ismeretlen anyagú ruhát /hasonló mint amilyenben Jézust a tanítványok látták./
Ami kétségtelen megvolt az első emberpárnak a bűnbeesésig. Sajnos akkor elvesztették.
Egy másik látás szerint. A bűneset előtt az emberpár meztelensége nem volt se erkölcstelen
Se szégyellni való mivel Isten azt mondta minden, amit teremtett JÓ! Így ahogy az első emberpár
A bűnesetig az édenben élt „Jó „volt és nem volt még a meztelenségében sem semmi kivetni való.








Ádámnak és Évának miért volt köldöke?


Szerintem nem volt legalábbis Ádámnak nem. Évának már lehetett, hiszen Ö minden élő anyja.
Így mintegy minta is a testi felépítése. Sok egyelőre megválaszolatlan kérdés van.Pl. milyen nyelven beszélt az első emberpár  Mindenképp érdemes kutatni a bibliát még akkor is Ha vannak titkok.


Szia! Az érdekelne Kainnak honnan lett felesége?

Nos ha az ember csak felületesen keresgél, nem lel választ a komolyabb kérdésekre. Olyan ez mint aki drágakövet akar bányászni fél centire a talajtól. Valószínű hogy nem fog találni…és nem azért mert nincs hanem mert nem ásott mélyebbre. Ádám és Éva idejében élő emberek egyformán közel és távol voltak egymástól Nem beszélhetünk sem mai értelemben vett családról sem rokonságról. A vérfertőzés parancsa kb. Kr. e- 15oo körül jelentetett ki. Ami jóval később volt.Így náluk nem beszélhetünk vérfertőzésről sem.
Káin Nód földjén telepedet le édentől keletre feleségével és azokkal az emberekkel  Akik vele tartottak. Ezek az emberek mind egytől - egyig  Ádám leszármazottai voltak tehát a felesége is Ádám valamelyik leánya volt. De mint mondtam ezt Isten megáldotta és akkor ez még nem volt bűn. Több értékes írás szól ezekről az időkről. Érdemes tanulmányozni.




Darwin elmélete,vagy biblia?

Köztudott hogy mindkét feltevés /hipotézis/és tudományosan Nem bizonyítható.Ezért bármelyik világnézet elfogadása mellett voksol is az ember Azt csak hit által teheti. Számomra a biblia által közvetített világkép logikusabb Korrektebb és megdöbbentően kézzelfoghatóbb. Rengeteg kiváló szakirodalom van amit érdemes elolvasni a témában.


Van élet a halál után, te komolyan hiszel a feltámadásban?

Bőséges okom van rá úgyhogy teljes szívemből hiszek benne!
Megjegyzem ha soha senki nem hinne Isten beszédének a bibliának ezen a Földgolyóbison akkor is igaz minden szava. A Szellemi igazságok valóságtartalmukat nem az emberek értelmi igaznak tartásából nyerik.
Igen van feltámadás és hiába gondolják páran hogy ez üres belemenekülés egyfajta  alaptalan reménységbe. Aki ismeri a bibliát és józanul nem szkeptikusan prekoncepciókkal előítéletekkel, közelíti meg.
Az felismeri és megérti, hogy teljes bizalommal és logikus reménységgel várhatja a feltámadást. Mind az igazak mind a hamisak megállnak egyszer a teremtőjük előtt. Én Örömmel várom ezt  a napot mert Jézus Krisztus megváltott és megszabadított a haláltól való félelemtől is! Ö örök életet ad azoknak, akik hisznek benne. S azért mert vannak akik ezt elbagatellizálják vagy mesének tartják, egy kicsit se fog ezen igazság
veszíteni a  valóságtartalmából! Tehát van akinek valóban Élet kezdődik a halál után.
S lesznek olyanok is akiknek a halálnál is rosszabb.A döntés a mi kezünkben van.