hétfő, június 04, 2012

Viccvallás



Gondolatom a viccvallás c filmről.

A feleségemmel ma a youtub-on  megnéztük és egyben átbeszéltük a viccvallás című filmet
Egy felöl valóban szükségesnek, tartom, azt hogy a vallásokról beszélni kell értelmezni
és levonni a megfelelő konzekvenciákat. Ezt maga az Úr Jézus is megtette és olvashatunk
radikális véleményéről több helyen is a bibliában.
" Ez a nép szájával közelget hozzám,és ajkával tisztel engemet,szíve pedig távol van tőlem."( Mt 15,8)
"kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás"(Lukács 12,1)




Tehát ilyen szempontból nincs gondom a filmmel. Sőt az ilyen témájú könyvek és filmek engem legalább is, újra és újra arra ösztönöznek, hogy megvizsgáljam magam, hogy mit és miért hiszek. S az ilyen vizsgálódások után csak még inkább és még mélyebben megértem Istent és az Ö csodálatos igazságait. 
Amik közül az egyik legfontosabb, hogy különbséget kell tudnunk tenni a vallás/vallások és az Úrral való személyes kapcsolat között.


Másfelől viszont ha azokra a gyengébb a biblia kinyilatkoztatásaiban járatlanabb hivő testvéreimre gondolok, akiket az ilyen filmek könyvek összezavarhatnak és elbizonytalaníthatnak, akkor kicsit aggódom, hogy nehogy felüljenek az ördög a /diabolos jelentése összezavaró összekuszáló/ ilyen ravasz csúsztatásainak. Ugyanis régi trükkje hogy az Igazság útját is, az azon haladok zsákutcái hátramenetei, és bukásai miatt porba tiporja, lealázza, elbagatellizálja. Pedig e két valóságot tudnunk kell megkülönböztetni és nem szabad, úgymond a fürdővízzel a gyermeket is kiönteni.

Már sokszor elmondtam, hogyha a bibliát hitelre méltóan objektíve meglehetne cáfolni térdre, lehetne kényszeríteni. MÁR réges-régen MEGTETTÉK volna.  Volt rá több ezer év. 
Elég sokatmondó hogy minden próbálkozás előbb-utóbb kudarcba fulladt.
De Isten erre is felhívta a figyelmünket:
"A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (2Tim 3,16-17)
"Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek" (2Pt 1,21)
"Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak." (Máté 5,18.)

De visszatérve a filmre abban is az történik, hogy az Istennel való személyes kapcsolat lehetőségét és igazságának, a Bibliának kinyilatkoztatásait nevetségessé, kizárttá és hiteltelenné akarja tenni, mert a vallásos világban ellentmondásokat és képmutatást talált.
Pedig ezen nincs meglepődni való. Maga Jézus is elégé keményen szólt a vallásos farizeusi magatartásról. Fontos megértenünk, azt hogy az Isten igéjében bátran megbízhatunk! Isten útja tökéletes! 
Viszont az út mellett járó /vallásos emberek/ vagy akár még az úton már rajta lévő,az igének engedelmeskedő emberek életében viszont találkozhatunk hátramenetekkel, zsákutcákkal és tilosban való járással, azaz bűnnel is. De meg kell értenünk az emberek tökéletlenségei, sőt bűnei Isten igazságának valóságából és örök érvényűségéből egy szikrányit sem tudnak elvenni. Ezt tartsuk mindig szem előtt.
Természetesen minden ilyen sötétben járás elutasítandó és elvetendő pontosan, azért amit az ige mond.
„Mert az Istennek neve miattatok, káromoltatik a pogányok között” (Róma 2,24.)
A másik, amit észrevettem,  hogy a filmben  kérdéseket feltevő Bill Maher (HBO megmondó embere) annyira egyértelműen eldöntötte, hogy az ö kérdéseire nincs válasz, vagy az csak az lehet az  amit ö maga elképzelt hogy a válaszadás lehetőségét is kizárja önkényes beleszólással belemagyarázással vagy egyszerű téma vagy képkocka váltással. Apró de hatásos kis trükk. Amiből van még egy jó pár a filmben. Például nem igazán szólított meg egyetlen olyan kaliberű hívőt sem, aki Isten beszédéből levezetve korrektül válaszolhatott volna neki. Aki esetleg megpróbálta valamilyen szinten a válaszadást, azt meg nem engedte még a mondatát se befejezni.

Szóval kedves olvasó. Ha esetleg találkoztál már e fent említett filmmel vagy más hasonló
Videóval esetleg írással, ami összezavart és elbizonytalanított. Szeretnélek bátorítani, hogy írd meg nekem és beszéljük át a területet, meglátod Bill látásmezején kívül is van élet.

Mivel van egy régebbi film is ami elérhető a neten a zeitgeist /korszellem/ melyhez eme videó is kapcsolódik téves állításaival így belinkelem ide a film tárgyilagos kritikáját Tóth Károlytól. : zeitgeist kritika.
Igazán értékes írás érdemes elolvasni.