péntek, január 11, 2019

A megvárakoztató szeretet!


Valószínűleg nem tévedek, ha azt mondom a legtöbbünk számára a gyakorlati/beavatkozó szeretet és az, hogy erre várni keljen, nem teljesen fér ősze. Milyen szeretet az, ami megvárakoztat, ami ha tehetné, hogy azonnal cselekedjen, még sem teszi. Egyáltalán szeretetnek lehet ezt nevezni? Igen! Határozottan igen! Mégpedig Isteni szeretetnek! 
A Bibliából tudjuk, hogy a hit barátja a békességnek, a nyugalomnak is. Egy helyen az írás megemlíti, hogy aki hisz az Úrban az nem fut, azaz nem siet, nem menekül, nem szalad el. Ami a lényeg, hogy bizalommal van, nem kapkod, nem esik kétségbe, nem türelmetlenkedik, azaz vezetésben marad. Van, amikor Isten szeretete is így nyilvánul meg felénk. Természetesen ez a mai instant világban, amely arra törekszik, mint a tékozló fiú is, hogy minden áldás egyszerre és lehetőleg azonnal az övé legyen, szokatlan, sőt egyenesen kiakasztó tud lenni, akár még keresztényeknél is. Pedig az ige nem véletlenül mondja, hogy hit és békességes tűrés/tűrni tudás szükséges az ígéretek elnyeréséhez, azoknak az alkalmas időben való megérkezéséhez. Hiszen mindennek ideje van a nap alatt.

 Tehát azt állítom, hogy a szeretet olykor képes egy magasabb érdek miatt megvárakoztatni. Ez az érdek pedig nem más, mint Isten dicsőségének megcsillantása. Így olvassuk a történetet: „Jézus pedig, amikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia. Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt. Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, ahol vala.”
Tehát egyértelműen ki van fejezve, hogy Urunk szerette mindhármukat. De történik itt valami meglepő dolog. Ahelyett, hogy Jézus felkerekedett volna rendezni a történések sorait. Még két napot várakozott azon a helyen, ami nyilván egy két instant valósághoz szokott, gyerünk mindjárt hamar-hamar embernek, kiakasztó lehetett. 

De nem Jézusnak! Ő várt két napot és az okát is feltárta a történetben nekünk. Egy részt a tanítványok/követők hitének erősítése miatt. Hiszen mi is hányszor kiáltunk fel akár csak magunkban is bátortalanul: Uram, ha itt lettél volna! Uram, ha figyeltél volna a kérésemre! Uram hallasz te egyáltalán engem? Persze, hallja a kéréseinket, mégis ilyenkor alig hisszük ezt el.
 Valamint a tanítványok hitének erősítésén túl, a másik oka a várakozásnak az, hogy teret készítsen az Isten hatalmának, és erejének! Mert Istennek is meg kell adni, ami az Övé! Ami egyedül csak Őt illeti! Azaz, hogy minden kétséget kizáróan megmutatkozzék az Isten dicsősége, amire válaszul, felszabadulhat az emberi szívekben az Istennek egyedül kijáró felmagasztalás és imádás. Tehát érdemes megjegyeznünk a szeretetnek ezt a fajta megvárakoztató tanulságát. Hogy amikor mi magunk vagyunk nehéz és érthetetlen helyzetben, felbátorodva erőt merítsünk, és reménytelt várakozással felemeljük a fejünket a mi gondviselő Istenünk felé! Mert Isten, minket megvárakoztatva is tud szeretni.

Köszönöm a figyelmedet.                  


Nincsenek megjegyzések: