vasárnap, április 29, 2018

Vigyázz a szívedre! Vigyázz a hitedre!


„Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-e Isten e világnak bölcsességét? Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetsszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket. Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; ámde magoknak, a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtlensége erősebb az embereknél.”

 Ahogyan a jelen időben tetszik Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által, tartsa meg a hívő embert, melynek központi igazsága a megfeszített (a miattunk és mi érettünk meghalt és feltámadott) Krisztus prédikálása. Istennek éppen úgy tetszésére van, amikor gyermekei megteszik a szükséges lépéseket, hogy a szívűket és a hitűket Isten kegyelmében és áldásában, megőrizzék.   
Ennek a „bolondságnak” az elfogadása, és megélése, egyben egyfajta visszaigazolás is Isten felé, hogy itt vagyok Uram! Az, ez mellett való hűséges kiállás pedig létfontosságú, mind a hívőknek, csak úgy, mint a világiak számára, mert az elsőnek helyet készít, a második számára pedig ítélet visszatartó hatása van. (A világosság és a só végzi a munkáját)
Az Igehirdetés bolondsága, bármilyen mélységben is lássa át valaki elsőre, nem egyébért történik, mint, hogy az ember hazataláljon a teremtőjéhez, és vele megbékülve, ezután hitből és hit által éljen. Így ápolja, és becsülje meg az Istennel való kijelentésen alapuló személyes kapcsolatát. De meg kell, látnunk azt is, hogy pontosan ez az a pont, (a MI HITÜNK) amit kulcsfontossága miatt, sátán mindig is támadott, kihívások elé állított, és felszámolni igyekezett. Mind a mai napig, fő célkitűzése, hogy a hívő ember és Isten között, bizalmatlanságot építsen ki, és az ebből létrejövő hitetlenség által, kapcsolatromlást, vagy szakadást idézzen elő.
Sokan elfelejtkeznek, hogy a hit, oly annyira támadva van, több helyről is, (világ, korszellem, az élet nehézségei, a bukott természetünk, a gonoszság szellemei stb. stb.) hogy Isten egyenesen felkér, a szívünkben lévő hit megvédelmezésére, az azért való tusakodásra, a hit harcának megharcolására, de még tovább is megy, és még a hitnek elsősorban otthont adó szívűnk védelmére is utasítást kapunk.            
„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.”
„Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy íntőileg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott.”
„De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.” A mi Urunk Jézus Krisztus, közbenjár az Isten gyermekeiért, hogy hitük megmaradjon, azt meg tudják őrizni, a szerint tudjanak élni. Ezért teljesen jogosan teszi fel a kérdést, amikor felkel tenni. Miszerint: „hogy van, hogy nincsen hitetek?”

A hit, az élő és tevékeny, azaz gyakorlati tettekben megnyilvánuló/teljességre jutó hit, rendkívül fontos a hívő életében. Ez a hit, nem emberek bölcsességén, nem meséken és kitalált történeteken áll! Nem a teológusok jól vagy kevésbé jól megfogalmazott és precizitásra törekvő részletfeltáró megfogalmazásaikból származik. Nem az írástudók, sokszor gyakorlat nélküli beszédéből jön létre az emberi szívben. Hanem csak is, és kizárólag a Szent Szellem hozza létre és táplálja, az Isten beszédének/igazságának a számunkra való megelevenítése, és szívünkbe ültetése/kijelentése által. Ezt a csodát pedig, noha változatosan, de egyértelműen Isten erejének, felénk való megnyilvánulásaként is megéljük. Ez olyan valóságos ERŐ behatás Istentől, a személyiségünkre, hogy egész életünkben a  (ha megőrizzük) hitünk alapjának fog bizonyulni.
„És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék.”  Azt gondolom, az Isten erejének megtapasztalása nélküli hit is becsülendő, de be kell látni, nem Isten akarata, mert az ilyen hittel rendelkező ember, nem, vagy csak nagyon „gyengén muzsikálva” tudja Krisztus hirdetni, és a hívő életét Isten akaratában megélni.

„Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljön reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.”
„Mert lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, és megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,” 
Nos amikor csak tehetem, felhívom Isten gyermekeinek a figyelmét, hogy itt, hívő emberekről és nem világiakról szól az ige. Ez alapján meg kell érteni, hogy a hívő emberek előtt, nem lehetnek ezek ismeretlenek, mármint ezek a megtapasztalások: Kijelentés általi megvilágosodás, mennyei ajándék ajándékok elfogadása, Szent Szellem vétele, Isten jó beszédének a fogyasztása és megízlelése, találkozás a jövendő világ erőivel. (véleményem szerint ezek, leginkább a Szent Szellem és az Istentől való angyalok munkája, csodák és erőbehatások a hívő ember életében)
Tehát láthatjuk, hogy a hit, nem csak egy igazságnak tartás, egy pozitív reagálás a biblia szavai felé. Hanem nagyon is konkrétan átélhető, Istentől való, az Ő természetfelettiébe is kinyúlni tudó, szívbéli magatartás. Ez bizony jóval több, mint elmebeli hit, nem vallásos igaznak tartás, és hinni akarás csupán. Ez Istentől való kijelentés, az Ő konkrét személyes és maradandó bemutatkozásainak az átvétele érdekében. 
Most, hogy valamennyire felsejtődött menyire fontos az igazi hit, és annak megőrzése, itt szeretném megemlíteni, hogy számos bibliával kapcsolatos film, videó, teológiai tanulmány és tudományos eszmefuttatással találkozni, amelyeknek egy konkrét célja van, a hited meg-rablása, felszámolása. Valamint rengeteg olyan információ, pletyka, részigazságokkal fűszerezett csúsztatás is létezik, mely szellemiségéből eredően, a hitedet mérgezni, hatástalanítani akarja. De TE:
Vigyázz a szívedre! Vigyázz a hitedre!

Köszönöm a figyelmedet!