csütörtök, szeptember 27, 2012

Gondolatom természettudományokról.

Még mindig nem a házasság témáját folytatom ahogy terveztem. Ismételten egy kis kitérőt teszek mert vannak olyan emberek akik azt gondolják hogy azok az emberek mint magam is. Akik ma nyilvánosan Istenről beszélnek valószínűleg igen maradi gondolkozásúak és tudomány ellenesek. Nos e pár gondolatom e tévhit eloszlatása miatt íródott. 



A szellemi dolgokról kiváltképp Isten személyéről és a biblia igazságairól való beszélgetéseimkor igen gyakran előfordult hogy a partnereim Sthepen  Hawking korunk kivalló fizikusára utalnak, hogy ő bizony rendkívüli ismeretei ellenére mégiscsak  ateista vonalon gondolkozik. Nos igen ezt én is így tudom. Mégis minden elismerésem ellenére azt gondolom ebben a dologban is, téved. 
Mint ahogyan a Higgs-bozon létezésével kapcsolatban is tévedett mikor elvetette létezésének lehetőségét. Hogy félre értés ne legyen eszem ágában nincs ilyen tőlem mérhetetlenül okosabb embert leminősíteni. Csupán arra utalok, hogy mi emberek akárkik is legyünk bizony nem vagyunk tévedhetetlenek. De ezzel nincs is baj. A baj a felfuvalkodottságban és a kevélységben van, amikor is a természettudományok egyes  képviselői elhagyván szakterületeiket olyan helyen tesznek konkrét állításokat, amelyeken egyszerűen a meglévő ismereteik nem engednek kompetenciát. Például, amikor egy biológus a materialista gondolkozásán táplálkozó evolúciós világnézetében kijelenti, hogy „Isten nem létezik” abban a pillanatban eme személy olyan területre lép ahol, ha a jelenlegi ismereteinek a kétszeresével rendelkezne is akkor sem jelenthetné ki ex katedra a fenti mondatát. 
Magam is igen kedvelem a legtöbb tudományterületet. Még ha többet igen csak alapszinten értelmezek a még meglévő korlátaim és ismerethiányaim miatt. De én nem csak a termodinamika második törvényé miatt hanem több szempontból is sokkal logikusabbnak tartom az ID-t.  Az intelligens tervezést mint a nagy bumm elméletét. Természetesen elfogadom, ha valaki a big bang teóriája mellet áll ki, abban az esetben, ha ezt nem, mint bizonyított tény akarja letolni a torkomon. Magam is csak nyitogatom embertársaim szellemi szemeit hogy felismerjék a Teremtő Isten valóságát a szívükben. Bizonyítani létezését objektíve én sem tudom.
Tehát mind a két oldal csak hit által támogatható. Magam az Isten hitet logikusabbnak tartom. 
Több igen kivalló egyetemen mind a két feltételezést és egyben az ebből fakadó világnézeteket is feltételes módban tárják a hallgatók elé, ami már elég nagy előre lépés. Természetesen a felületesség és a közömbösség miatt a legtöbben még mindig a sokáig kész tényként beállított evolucionista elmélet mellé állnak. Természetesen az igazság nem attól igazság, hogy hányan képviselik. De valóban sok helyen még ma is kinevetik azt  aki elveti az ateista materialista világnézetet. 

Ma olvastam egy cikkben, hogy megtalálták az első atombaktériumokat. Amelyek igen forró és savas környezetben élnek. Azt hiszem pár éve fedeztek fel életet rendkívüli hőmérsékleten amit pedig elképzelhetetlennek tartottak. A mostani annyival izgalmasabb hogy a magas hőfok mellett egy rendkívül mérgező közegben, ami szintén elképzelhetetlen volt eddig a  metallosphaera sedula azt üzeni köszönöm, jól vagyok.
Meggyőződésem hogy nagyon fontos a tudományok kutatása és a határvonalak feszegetése. De csak a kompetenciális keretek betartásával.
Amikor ezt a témát tárgyaljuk mindig eszembe jut egy kedvenc idézetem.

„Az első korty a természettudomány poharából ateistává tesz. De a pohár alján azonban ott vár Isten!”  Wemer Heisenberg 

Köszönöm a látogatásod.


kedd, szeptember 25, 2012

Amikor a gyereknek kérdése van.

Elnézést kérek hogy nem a házasság témájával folytatom. De mivel az ifjúságé az elsőbbség így egy nagyon érdekes témáról szeretnék pár gondolatot leírni. Ma a metrótól hazafelé sétálva a kisebbik fiam két számítógépes gondolat között egyszer csak felém fordult és azt kérdezte. Apa Isten hogy lehet végtelen és különben is Ő mikor született. Szeretek erről beszélgetni és ha a saját gyermekeim kérdezgetnek ilyen dolgokat akkor pedig egyenesen táncra tudnék perdülni. Nem csak azért mert tudom hogy a Biblia Isten ihletett beszéde és igazságtartalma bárki számára megtapasztalható. Mert az igazság nem szubjektív dolog hanem objektív valóság. Hanem azért is mert az élet minden területén jelentkező romlást és leépülést pontosan az Isten felől érdeklődő gyermekek tudják leginkább gátolni és feltartoztatni mikor felcseperednek.A gyermekekből Istenfélő emberekké váló polgárok. Megjegyzem ez alatt nem feltétlen a vallásos emberekre gondolok. Hanem olyan Istent és akaratát ismerő emberekre akik a Biblia szerint valóban "sók" és világítópontok ebben az egyre inkább cél tévesztet és Istentől elidegenedett világban.


Tehát egy példát alkalmazva azt javasoltam gondoljon arra hogy vannak olyan állatok rovarok melyek csak két dimenzióban élnek. Szélesség hosszúság ezen lények a magassággal mint olyannal nem tudnak mit kezdeni. Aztán vannak akiknél ez sem okoz különösebb gondot. Ezek nyilván előrébb vannak a tájékozódásban és ebből kifolyólag más területeken is. Mi emberek szintén két nagyon erős korlát közé vagyunk szorítva. Az idő és a tér korlátja közé. Akármennyire is szeretnénk ezen korlátok annyira befolyásolnak hogy rendkívül nehéz nekünk ezen kategóriákon kívül gondolkoznunk.Számunkra elképzelhetetlen felfoghatatlan az olyan kategória mint "Örökkévalóság", "végtelen", "örök élet", "idő többé nem lészen" és hasonló gondolatok melyek a bibliai világnézetben teljesen evidensek. Tehát az hogy mi csak az itt -ben tudunk gondolkozni egyáltalán nem zárja ki az ott valóságát. Mint ahogyan az sem hogy valamit nem látunk, egyáltalán nem bizonyítéka annak hogy nem is létezik az amit épp nem látunk. Erről már korában itt írtam pár gondolatot.    http://bibliavalasz.blogspot.hu/2010/04/latni-vagy-nem-latni.html

Az hogy honnan táplálkozunk információval majdnem teljes mértékben meghatározza a világnézetünket és a gondolkozásunkat és ki kell mondani hogy földi dolgokkal kapcsolatosan is rengeteg dologban csak  tapogatunk annyira nincs látásunk. Mennyivel inkább így van ez a szellemi dolgokkal kapcsolatosan. Amikor itt járt közöttünk Jézus azt mondta a tanítványoknak hogy sok dolgot szeretne még elmondani de nem teheti mert egyszerűen nem értik, nem foghatják fel, mert az ember rendkívüli módon elidegenedett a teremtő Isten gondolkozásától. Nagyon sokszor Jézus példázatokban szólt az emberekhez.Magam is azt tapasztalom hogy vannak dolgok amiket egyszerűen csak így tudunk közvetíteni egy másik félnek. S nem azért mert nem konkrétumokról és valós dolgokról beszélünk hanem azért mert mi magunk is korlátozva vagyunk még a leírhatatlan leírásában a felfoghatatlan felfogásában.

Lehet hogy nem mindenki számára kielégítő amit itt hirtelen leírtam. De a srácom azt mondta: "Apa tiszta a kép most már értem." és ez nekem nagyon nagy öröm. Valószínűleg sokat fogunk még beszélgetni erről.
Jézus amikor azt kérte hogy hit dolgában bizalom dolgában legyünk olyanok mint a gyermekek nem arra gondolt hogy butácskák és naivak legyünk. Hanem pont arra hogy gyermeki bizalommal fogadjuk azt amit még esetleg nem teljesen értünk mert ez adja meg a lehetőségét annak hogy még jobban megérthessük a megfelelő időben. Természetesen ehhez a magatartáshoz alázat is szükségeltetik.

Ha időd engedi van itt egy remek könyvajánló ami számomra is rengeteget segített a nehezebb kérdések megértésében.  http://bibliavalasz.blogspot.hu/2010/06/elmelkedni-istenrol.html

Azon gondolkozom lehet érdemes lenne anyagot gyűjtenem azon szülök számára akik több mint valószínű hogy találkozni fognak ilyen kérdésekkel a gyermekeik részéről. 

Köszönöm a figyelmet.

Most szóltak hogy a hivatkozások nem elérhetőek. Nem tudom miért nekem se nyílik meg :(  újra rakom hátha..