Az Isten szerinti lehetetlen.

Szokták mondani, nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Ám a szentírás felhívja a figyelmünket egy érdekes dologra, ezzel kapcsolatosan. Isten, aki maga a hit Istene (legyen Isten szerinti hitetek, mondja az írás) Tehát a hittel teljes és mindenható Isten, azt mondja a gyermekeinek, de mindenki másnak is, hogy van egy dolog, ami lehetetlen. Igen szó szerint: lehetetlen, képtelenség, nem lehetséges. Ez pedig nem más, mint hit nélkül, élő/valós kapcsolatba kerülni Istennel. Azt gondolom, ha Isten valamire azt mondja, hogy lehetetlen, akkor az igen fontos dolgot tanít meg nekünk. Egy tucat fordítást néztem meg, a legtöbb a lehetetlen szót használja a Zsidó levél 11:6-ban ami így hangzik:” Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Amin most reggel elgondolkoztam, az ennek a gyakorlati része, az ember feladata. Mi is ez? Isten elé járulni! Őt keresni! Ez igen gyakorlati tevékenység, ha számodra nem az, akkor vélhetőleg, most sok problémára, nehézségre és szárazságra az életedben, választ is találtál. Az ige kiemeli, hogy elé járulni, és Őt keresni csak hittel tegyük, mert ennek hiányában, elmarad a megjutalmazás. Ami érdekes, hogy akiben nem hiszünk az elé nem járulunk, azt nem keressük. Ha ezt mégis megteszi valaki, az bír egyfajta hittel. (csak lehet, hogy holt hittel) Ha még sincs eredmény, akkor vagy nem Ő elé járult, Mert Isten nem hazudik. Ha azt ígérte megjutalmaz, akkor megjutalmaz. Vagy elméletben ugyan, az Igaz Isten elé járult, csak éppen nem szívbéli cselekvő hittel, hanem egy passzív elfogadó hittel. Olyannal, mint amilyen annak a példázatbeli fiúnak volt. „A másikhoz is odamenvén, hasonlóképpen szólt. Az pedig felelvén, monda: Én elmegyek, uram; de nem ment el.”

Ez a fiú értelmével elfogadta a kérést és befogadta a helyzetet, csak éppen a gyakorlatban nem tette meg, amit megtehetett volna. Ezért a hite halott hit volt. Magamban is, és sokszor keresztény testvéreimben is megtalálom ugyanezt a problémát. Ennek fényében pedig igen erős megvilágítást kap az Úr ezen beszéde:” Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak? Felelt Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.”

Amikor az ember a tükör előtt állva meglátja, hogy mennyire kócos és rendezetlen, nem elsírja magát, hanem előveszi a fésűt, valamint rendbe szedi magát. (persze ha ezt sírva teszi, az sem bűn) Ez a mi részünk, kimenni a példázat béli szőlőbe. 

Köszönöm a figyelmeteket.           

Röviden a lázadásról.

Amikor a lázadás szóba kerül, talán érdemes azzal kezdeni, hogy ennek gyökere túlmutat a földgolyón, és átlépve annak határait a szentírás a mennyei helyekre irányítja a figyelmünket.

Igen, az ember Isten szavával való szembehelyezkedését, lázadását, megelőzte már egy nagy horderejű lázadás, amiről mindenki hallott már, amikor is Lucifer többé nem ismerte el az Isten által megszabott örök rendet, és akaratával szembe állt. 

Nem volt elég számára az amivel már bírt, mert szemet vetett és megkívánta azt ami egyedül Istené és Istent illeti. Tehát a szentírás szerint az ember lázadását megelőzte ennek a gonosszá vált angyali fejedelemnek a lázadása a mennyei helyen. De ez csak a kezdet volt, amit a megcsalatott emberpár folytatott, és az óta is folytat. Amikor olvassuk a bibliánkat, a teremtéstől kezdve, rendre találkozunk a lázadás súlyos bűnének problematikájával. Elég, ha Koré, Dátán, vagy Miriám és Áron történetére, vagy Dávid fiának, Absolonnak a szembeszegülésére gondolunk. Érdemes ezeket tanulmányozni, mert leleplezi az emberi szív sötétségét és gonoszságát.

  Röviden csak annyit jegyeznék meg, hogy amikor a lázadással kapcsolatos igazságokat tanulmányozzuk, rendre találkozunk azzal, hogy a benne szereplők, mindig elégedetlenek, frusztráltak és keserűek, valahogy semmi nem elég nekik, ahogy az Ige mondja „keveslik” ami adatott. Ne legyen félre értés nem az egészséges és helyes rendben történő többre törekvésről van itt szó, annak nyilván megvan a maga helye az ember életében.  

         

A lázadás a zúgolódás, lényegi alapja az, hogy több kell, mert kevés (keveslem) ami van, amit kaptam, amit elértem, és ennek a bármilyen területen jelentkező többnek a megszerzéséhez megragadásához, az Isten által megszabott idő, út és feltétel, a lázadó ember számára elfogadhatatlan. Ebből következik a kerülőutak gyártása ahol sajnos már az Isten vezetése/akarata (akár hosszú távú is) nem kap szerepet. Magyarán a földre, a porba van ejtve az Isten beszéde, legalább is a kulcsfontosságú területeken, mint a farizeusoknál is. Az ilyen motívumból való elindulás, veszélyes lejtő, mert a megvalósított lázadást hamarosan újabb követi. A lázadásban erőteljesen jelen van, a felfuvalkodottság, a büszkeség, a kevélység, és a makacs arrogancia is. A lázadó alapgondolkozása ez: „Én ennél többet érdemlek, én ennél több vagyok, méltóbb hely illetne engem.” Pedig jól tudjuk, amit a szentírás mond: „Annak okáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Meg kell érteni nekünk, teremtményeknek, hogy be kell állnunk az Isten által felállított tekintélyi rendbe, ha jót akarunk magunknak. Ez vonatkozik a legkisebbre és a legnagyobbra is!

  A szubjektív véleményeink itt másodlagosak. Akkor tanultam meg ezt és erre figyelni, amikor volt a szolgálatban egy vezetőm, akinek egy döntésével nem értettem egyet, ezt el is mondtam neki, és emlékszem csak annyit mondott, értem a felvetésed, de azt a tervet követjük, és úgy csináljuk a dolgokat, ahogy én meghatároztam. Emlékszem pár óra múlva nagyon hálás voltam a szívemben, hogy rá hallgattam és úgy tettük a dolgokat, ahogy ő irányított. Szóval meg kell érteni a vezetők nem véletlen azok amik, nem véletlen az a tekintély, ami átitatja őket. A legtöbbször, amikor ezt a témát tárgyalom, megemlítem azt az igeverset, ami így szól: „Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel műveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.”

Én gyakorlati tapasztalatból is azt láttam meg az évtizedek alatt, hogy Isten nagyon nem nézi jó szemmel a lázadás semmilyen formáját és fajtáját. Arra is szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy ne tévesszen meg senkit a lázadásban lévő emberek közelében, környezetében jelentkező, értékek és áldások felvillanása, ugyanis ez nem annyira az ő érdemük, sokkal inkább Isten irgalmas azokhoz, akik a környezetükben hitből élnek.   

 Akik rálépnek a lázadásnak erre az útjára, cél-tévesztettek, és öncsalásba jutó emberek lesznek, és azt fogják tapasztalni, hogy Isten nem harcol az ő oldalukon, nem megy ki jelenléte velük, mert Isten, aki létre hozta az örök rendet, nagyon jól tudja, hogy minden lázadás eleve kudarcra van ítélve!

Köszönöm a figyelmeteket, és noha tudom hogy ez a téma nem a legkönnyebb és nem egy vidám anyag, mégis hiszem, hogy szükséges erről is beszélni.