vasárnap, április 14, 2013

A hit másik oldala, avagy MEGMARADNI a kegyelemben cselekedetek által.



A kegyelemben maradni a Királyi törvény által.
Ezen bejegyzésem szorosan kapcsolódik az előző posztomhoz.

Miután az előző bejegyzésben félreérthetetlenül megláttuk, hogy az ember csak és kizárólag az Úr Jézusban, mint személyes megváltójába vetett hit által tud megigazulni. A Jakab levél alapján fontos továbblépnünk. Van egy mondás miszerint vagy a bűn tart távol a bibliától vagy a Biblia a bűntől. Ezt a magam életében is igazolhatom a mögöttem lévő hívő élet alapján. Az ige azon felül, hogy megvilágosít bölcsességet/értelmet ad, hitet és reménységet közvetít a szellemünk és lelkünk, vagy ahogy mások mondják a szívünk és az elménk számára. Sőt az írás még arra is rávilágít, hogy akik megnyerik az igét, magukba fogadják és emésztik, azok számára életet és testük számára egészséget, eredményez. [Szóval szeressétek az igét!] Itt a földön a bibliának kell lenni a legjobb barátodnak. Talán el lehet mondani, hogy még soha egyetlen egy generáció nem volt, amelyikre annyi szerteágazó hatást zúdítottak volna az élet minden területéről,  mint az amelyikben most élünk. Az embernek a figyelméért és reagálásáért a nap minden percében hihetetlen nagy harc folyik. Isten jelenleg is az Ö beszédén keresztül keres és szólít meg elsősorban. Ha nem szánsz időt az igével való kapcsolatra szellemi alultápláltságot, fogsz megélni. Ami igen veszélyesé is tud válni.  


A Jakab levél elején azt olvassuk, hogy egészen bizonyosan minden hívő embert kihívások harcok és próbák, azaz különféle kísértések fognak érni egyszóval meg lesz próbálva a hitünk. Ha eddig nem gondoltál bele egész nyugodtan, tudatosíthatod magadban, hogy a világ/környezeted, sátán, de még a saját régi bukott természeted is rendszeresen támadást indíthat ez által próbára téve a hitedet. S azt se felejtsd el hogy a környezeted is nagyon tudatosan figyel hogy mit és hogyan cselekszel mint hívő.
Ezért nagyon fontos ugyan úgy hangsúlyozni a hitből való megigazulás mellett, amiről az előző bejegyzésben olvashattál. Hogy mennyire de mennyire fontos hogy az Isten kegyelméből megigazított Isten gyermeke mit és hogyan Cselekszik. 
Igen itt már belépnek a hit cselekedetei, mert ahogy Jakab mondja:
"Az igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.
Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt." 
Azaz Isten minekutána Jézus Krisztusba vetett hited miatt elfogadott és megigazított.
Eme valóságos állapot miatt elvárja hogy most már ehhez méltóan ehhez mérten viselkedj és cselekedj. Magunktól/érdemeink alapján NEM tudunk odaülni a mennyei asztalhoz, ezt Isten KEGYELME végzi el! De minekutána már ott vagyunk Isten elvárja, hogy úgy is  viselkedjünk mint akik valóban a menyei asztaltársasághoz tartoznak.  Szeretném, ha ezt megértenétek! Nagyon sok kereszténynél ez igen komoly probléma, nem az új teremtés szerint cselekszik, hanem illetlenül. Így magára közösségére és Isten munkájára szégyent hoz. Megjegyzem ha nem élünk az ige útmutatása szerint igazságban hogy akarunk helyes önértékelést, ha nem cselekedjük meg az igét a mindennapjainkban hogyan akarunk erősek lenni az Igazság által.  
Tehát a Jakab második fejezete szerint: „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” 
Egy másik fordításban: „Ugyanígy van a hit is: ha nem következnek belőle tettek, akkor halott. Nem ér semmit, mert nem hatékony.
Tehát az életeddel, a cselekedeteiddel, a beszédeddel egyszóval mindazzal, ami Te vagy,
meg kell tudnod mutatni, hogy megigazultál, hogy Istennel jársz és hogy minden tökéletlenséged/harcod ellenére, igen is az igének megtartója vagy és nem csak egy bibliai tudással, teológiával bírsz, ami valóságos igei szent szellemi cselekedetek hiányában csupán halott hit.
Jézus azt mondta:” Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ézsaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.”

"Mondván: Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annak okáért, amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik."
 Így érthetővé válik, hogyan jön létre a sok erőtlen és lassan-lassan képmutatóvá másokat okoló, másra mutogató keresztény embertípus. Senkit nem szándékozom kárhoztatni Isten az, aki megigazít, akinek kegyelmével helyre tudunk állni. A kulcs, az hogy nincs a hitének cselekedete. Se, jó se kevésbé jó, ami még mindig jobb, mint a semmilyen. Mindössze amit fel tud mutatni az a régi természetének életvitele, megspékelve vallásos mázzal.  Ez nálam is rengeteg problémát okozott korábban. De Istennek van kegyelme és megoldása erre is. De ezt nem javaslom senkinek, hogy megvárja. Bölcsebb, ha igaz emberként igaz cselekedetekben élünk.

Nekünk hitből kell élnünk azokat a jó cselekedeteket megvalósítva melyeket Isten elkészített és megvalósítására ajtót nyitott.
„ És mindent, amit csak cselekszetek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa.”

„Úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.”

Egy pillanatra itt megjegyzem, hogy láthatjátok, hogy minket nem a Mózesi, hanem a Krisztusi Szabadság törvénye fog megítélni. Ami tökéletesebb és Teljesebb mint a Mózesi törvények. Annyival, amennyivel Maga Jézus Krisztus tökéletesebb minden földi embernél a ki eddig élt és valaha élni fog. Mielőtt félre értene valaki, leszögezem a Mózesi törvény szent igaz és Jó, de ez ma a kegyelem korszakában beintegrálódott a Királyi törvénybe, a szabadság törvényébe. Az által, aki azt helyettünk tökéletesen betöltötte. Jézus Krisztus a mi megváltónk által!
Amikor a királyi törvényben élünk a Szabadság törvényében. Akkor szeretetben a törvényt betöltve élünk. Akkor válik igazán világossá számunkra az a rész a bibliából, amely a Római levél 14 fejezetében van számunkra megírva.


„A hitben erőtlent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit.
Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a hitben erőtlen pedig zöldséget eszik.
Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Mert az Isten befogadta őt. Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon. Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve. Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ad az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ad az Istennek. Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának:
Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék. Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé. Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja. Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek. Annak okáért egymást többé ne kárhoztassuk: hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátok fiának ne szerezzetek megütközést vagy megbotránkozást. Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában: hanem bármi annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. De ha a te atyádfia az ételért megszomorodik, akkor te nem szeretet szerint cselekszel. /megint a királyi törvény!/ Ne veszítsd el azt a te ételeddel, akiért Krisztus meghalt. Ne káromoltassék azért a ti javatok. Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm. Mert aki ezekben szolgál a Krisztusnak, kedves Istennek, és az emberek előtt megpróbált. Azért tehát törekedjünk azokra, amik a békességre és az egymás épülésére valók. Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki botránkozással eszi. Jó nem enni húst és nem inni bort, sem semmit nem tenni, amiben a te atyádfia megütközik, vagy megbotránkozik, vagy erőtlen.
Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, amit helyesel. Aki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből eszik. Ami pedig hitből nincs, bűn az.” 

Ezen fejezetből is világosan kitűnik a Királyi törvény a Szeretet törvényének gyakorlati alkalmazásának hogyan ja és  mikéntje, természetesen most még ide lehetne az egy Korintus levél 13. fejezetét is másolni.
Ami szintén megvilágítja a gyakorlati szeretet mibenlétét. Amit természetesen csak Isten kegyelme és Szellemének ereje által tudunk betölteni többé kevésbé sikeresen közvetítve az embertársaink felé.
Egyszóval egész világosan kitűnik mit is vár el ISTEN tőlünk ha már CSELEKEDETEKRŐL van szó!
:)

Köszönöm a figyelmeteket.