péntek, május 07, 2010

Bemegyek a király elé Törvény ellenére!

 Megvalósítható-e manapság a Tízparancsolat?

Jézus a kora embereinek de végül is mindenkinek azt mondta, hogy a törvényt nem tartják be félre teszik emberi érdekek és parancsolatok miatt. Ez ma sincs másként. A törvény lényegi szerepe, az hogy megmutatja az embernek, hogy bűnös és hogy menthetetlen. S ezáltal az Úr Jézusra irányítja a figyelmet aki megváltott bennünket a törvény átkától /mert minket az halálra ítélt,de eme halálból nem képes kivezetni./ S vele járva alkalmasakká tesz bennünket, arra hogy Isten előtt és az embertársaink áldására szeretetben járjunk. Mert aki szeret az a törvényt, betöltötte! Mert ha szereted az Istent  és az embertársadat, aki az Ö képmása… akkor:
Nem okozol neki fájdalmat nem, bántod meg nem, lopod meg nem, veszed el a férjét feleségét, azaz nem vagy se hűtlen se parázna stb.. stb.. stb. Mintegy oda- visszahat a törvény, mert amikor az egyiknek tilt a másikat, védi és fordítva. Szóval nagyon jó kis Isteni találmány! Mégis Istennel megbékélni nem a törvény által lehet, hanem kegyelem által! Kegyelem által, amit Jézus Krisztusban tett számunkra elérhetővé. Ezt nem tudjuk eléggé se megköszönni se meghálálni. 
Jézus egyértelműen megmondta: Nem Mózes adta-e néktek a törvényt? És senki sem teljesíti közületek a törvényt. Ezt a kor zsidó embereinek mondta… még a szanhedrini felső vallási vezetőnek is azt mondta „ Nikodemos ha nem születsz újjá víztől, és szellemtől nem léphetsz be Isten országába.Pedig ez az ember Istenfélő a törvényt tisztelő és tanító ember volt….Mindenki eredendően bűnös természettel születik…ez a gyökér,  és ahogy növekszik az ember Elkezdi ebből a gyökérből felnövő bűnöket elkövetni, amik a levelek../lopás hazugság hitetlenség önzőség paráznaság stb stb
Nem mindenkinél van meg minden levél, de mindenkinél azonos a gyökér. A lényeg nem azon van, ki tud kevesebb levelet felmutatni, persze cél és jó lelkiismereti kérdés hogy minél kevesebb legyen ,de az igazi lényeg hogy megigazuljon hit által… a gyökér kezelés kell.Ez a megoldás!!! Ezek után Isten segítségével igaz emberként éljen….így és csak így működik az evangélium ereje az ember életében. 
Ahogy Pál apostol mondja:” Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; a ki ugyanis engem megítél, az Úr az.
Törekedni kell ara, hogy mi se tudjunk magunkra semmit, ne vádoljon a szívünk, azaz ne legyen semmi bűn az életünkben, amit ne bántunk volna meg szívünkből Isten előtt.S rendeztünk volna el minden módon. 
De a lényeg továbbra is az marad hogy „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez”

A törvény más szóval a parancsolatok Szentek, igazak és jók!Maga a megváltó is felhívta a figyelmet Ö nem eltörölni hanem betölteni jött a Törvényt. A törvényt Isten angyalok rendelésére Mózesen, az ő szolgáján keresztül hozta be ebbe a világba  természetfeletti módon. A tízparancsolat alapvető útmutatást
ad az embernek hogy hogyan viszonyuljon Istenhez a Teremtőjéhez,és az Isten képmására teremtett embertársaihoz. A törvény azért adatott hogy felismerjük, azt hogy  A bűn létezik, nagyon is valóságos, mindanyuinkat gyakorlatilag is érintő ,magunkban is megtapasztalható realitás. Mindenki tisztában van azzal hogy míg Jézus Krisztus Betöltötte maradéktalanul, tökéletesen a törvényt. Addig Mi jócskán a léc alatt vagyunk….és a mércét Bárminemű igyekezetünk ellenére se tudjuk Még csak megközelíteni sem.

Az örömhír az /evangélium/ pontosan azért Valóságos örömhír számunkra mert arról Add tájékoztatást, hogy Isten Jézus Krisztusban Az Ő fiában megoldást adott az emberi nem bűnnel kapcsolatos ősi és szinte az élet minden területén jelenlévő,és a halálra ,pusztulásra ható fájdalmas bajára. A törvény tehát mintegy rávilágít Jézus Személyére és megváltói művére….Ezáltal Krisztushoz vezet minket Akiben hit által megigazulhatunk elfogadván az Ö mi értünk hozott engesztelő áldozatát.S ez által megbékülhetünk a Mindenható Istennel!

csütörtök, május 06, 2010

Iránytű...

Kinek higgyek végül is?
Annyi vallás van, melyikre figyeljek?


Legelőször is talán azzal kezdeném….Két dolgot mindenképpen érdemes elválasztani Kik tartoznak keresztény felekezetekhez és kik nem.Vegyük azokat, először akik nem… hisz ott nincs miről beszélni…ilyenek  a mormonok , az unitáriusok,a Russelisták / azaz  a Jehova tanúi/ és általában mindazok bármi is a nevük, akik tagadják Jézus Krisztus véráldozatát,testi megszületését  ,és egyáltalán Isten beszédének bármelyik központi igazságát .. Tehát az indiai és ázsiai vallásokat nem is említem, mert nem ismerik el  Jézus Krisztus egyedül valóságát Istenségét…/Szerintük tiszteletre méltó de csak egy a nagy tanítók között./   Azok az embertársaim akik ilyen csoportokba,és közösségekbe járnak lehetnek nagyszerű emberek ,de ez nem mentesíti őket azon felelősségük alól amit az Ige kér tőlük, történetesen azt hogy meg kell vizsgálniuk a teljes szentírás alapján hogy mit is tanítanak nekik! Valamint amit János apostol ajánl: "Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem próbáljátok meg a szellemeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba."

A keresztény felekezeteknek azokat nevezhetem, akik ahogy az ige mondja: Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

Tehát  ha én találkozok egy hívővel ,engem igazából nem különösen érdekel hogy milyen címke van kiragasztva rá , római katolikus, katolikus karizmatikus,református evangélikus,  vagy a   biblia alapján a  a felnőtt keresztséget  tanítók : baptisták, pünkösdiek karizmatikusok,.fundamentalisták, teljes evangéliumiak, szabad keresztények

Nekem Jézus a példaképem : Ö felnőttként hitből Istennek engedelmeskedve Keresztelkedett meg és azt mondta a meglepődött keresztelő Jánosnak: „Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor enged néki” Jézus a nékünk szót azért használta mert mint egy példát hagyott  hogy akik öt követik Azoknak így illik betölteni minden igazságot…

De visszakanyarodva, mint mondtam nem a nevek, számítanak.. Mert mint tudjuk minden felekezetben, vannak olyan emberek, akik képmutatóak Akik érdekes módon csak néhanap és akkor is csak pár órára keresztények. Mikor is épp Istentiszteletre, templomba, mennek.Ezek az emberek minket lehet, hogy be tudnak csapni, de Istent soha!!!S hogy ki ilyen ember azt végső soron nem én döntöm, dönthetem el Hanem az Úr Jézus  aki a szíveket vizsgálja.: „Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja”

Tehát hogy ki üdvözül ki valóban Isten gyermeke és Jézus Krisztus követője Ezt végső soron Isten dönti el egy emberről, persze véleményünk nekünk is lehet.Engem megnyugtat az a tény hogy Isten ismeri az övéit, akiket pedig mi arról Ismerhetünk meg hogy azt látjuk életükben egyre inkább elállnak a bűntől mert egyre inkább megtartják Isten beszédét .

„A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, és én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”

Tehát a mi feladatunk ismerni az igét. /és nem az emberi okoskodásokat és tradíciókat/
Valamint megtartani, cselekedni, engedelmeskedni….Így Isten azt ígéri velünk, van, kijelenti magát nekünk és szeret minket…..Ebben az állapotban lényegtelené válik a címke és az is hogy ki mit gondol…

kérdések válaszok 5

Mi a boldogság mit jelent?

Szerintem a boldogság jóval több, mint egy érzelmi állapot, az ember teljes személyiségét mozgásba hozó pozitív élet érzés. Kiválthatja egy sikerélmény minek hatása általában elég rövid. De folyamatosan indukálni mozgásban tartani,csak érzelmi szintű megéléssel nem lehet, ahhoz egy helyes mederben az ember által saját maga előtt is elismert életvitelt folytatva lehet. Szerintem a keresztény életvitel a legtökéletesebb Eme boldog életérzés folyamatos megélésére.Csak itt ismerhető és birtokolható az a boldogság Ami a nem kevés próbában szenvedésekben esetleges kínzásokban és a vallásos világ máglyáinak tűzénél is Számtalanszor megállta a helyét. Az Úr Jézus azt mondta Ö nem, úgy adja a békét, ahogyan azt a világ teszi. Ezt igazolhatom!
  


Kérdés létezik e halál,s mit is jelent valójában.?

Bár ne lenne ez téma soha az ember életében, és nem azért mert tabu…Hanem mindazért a fájdalomért és kínért, amit véghez vitt és visz.. nap, mint nap. Bármennyire is meglepő a halált a biblia, mint személy említi meg /gonosz angyal/, aki mint utolsó ellenség Fog eltöröltetni… tevékenysége a bűn miatt mindenre kiterjedt…Tény, hogy ahol nincs bűn ott nincs halál sem. Ezért beszél a biblia örök éltről annál a személynél, aki bűnbocsánatot nyert Istentől  az Ő fián, Jézus Krisztuson keresztül. A halál tevékenysége kimutatható az ember életében, amikor is szellemileg halott Azaz nincs kapcsolata az Élő Istennel. Attól még úgynevezett Bioszal rendelkezik Azaz eszik, iszik, jár kel, lélegzik...mint élő embert ismerjük az illetőt.

Aztán  amikor egy ember kileheli a lelkét s így a szelleme is eltávozik a testéből.Ekkor, mint exitált elhunytról beszélünk….

És a biblia által említett harmadik formája az emberi életben akkor tud realizálódni
Ha az ember a földi életében nem békült meg Istennel……// méghozzá nem a saját gondolatai látása szerint, hanem, úgy ahogy azt Isten kéri az embertől… Méghozzá mindenkitől Mert Isten nem a holtak Istene, hanem az Élőké….// Ezt a meg nem békült hitetlen állapotot az ember maga választja,Mert választhatná, azt hogy nem hagyja figyelmen kívül Isten létezését,beszédét a szentírást, hanem teljes mértékben számol vele, és szíve szerint beépíti azt az életébe. /ettől se, szektás se primitív nem lesz/ Tehát a bibliában említett második halál az a szellemi halál bepecsételése Isten részéről, mint egy elfogadva azt amit az ember  a szabad akaratából választott. Ez az általunk ismert harmadik tevékenysége a halálnak… De kikerülhető!!!! Igaz csak Jézus Krisztus által, aki maga az Élet és a feltámadás!!!




Mit is jelent az újjászületés?..

Tizenéves koromban már állandóan a láthatatlan világ,a természetfeletti érdekelt Így orientáltságom is ez irányú volt. .Az első időszakom kő kemény kereséssel telt Jártas lettem  okkult dologban, de ezekről nem szívesen beszélek… /Kárnak és szemétnek ítéltem ahogy az Pál is tette miden olyan dologgal ami akadályozta az Istenben való életet./ A lényeg hogy találkoztam, újjászületett keresztényekkel, akik a biblia igazságával Szembesítettek, valamint rajtuk keresztül megtapasztalhattam Isten hatalmas erejének Szeretetének valóságát, így engedve Isten beszédének, megtértem. Azaz Isten akarata szerint rendeztem a dolgomat személyesen Istennel.S Isten válaszképp újjászületésben részesített az Ö végtelen kegyelméből….
A biblia azt tanítja, hogy az ember a bűnbeesés óta szellemileg halott így nincs kapcsolatban az élő Istennel és cél tévesztett homályban lévő úton halad .Az Újjászületéskor a szelleme ebből a halott állapotból támad fel  az Úr Jézus Életre keltő érintésétől..  ezután elkezdődik  számára egy valóságos élet  ami nem csak  a biosz…ami általában a zsoltáros szavaival 70-80 év. Hanem .ZOÉVAL/Isteni élettel/ átitatott, ami az örök életébe vezeti be az embert, ha megmarad Isten életére vonatkozó akaratában ,és nem tapossa meg Isten örök törvényeit…ez nem azt jelenti, hogy tökéletes ember lesz  és többé nem tud , vagy  nem tesz olyat ami Isten tökéletes mértékét sérti, hanem azt hogy most már az újjászületése után,rendszeres napi kapcsolatban  egyre inkább  kiábrázolódat benne Az Úr Jézus természete…S így hiteles tanítványa lehet a Mindenhatónak…

hétfő, május 03, 2010

válaszok 4.

Miért van ellentét a bibliában már az első oldalon?

Válaszom:
Ha konkrétumot írnál, az segítene, megértenem mire gondolsz…Az első felületes biblia lapozgatásom során én is azt gondoltam ellentmondásokra leltem. Amikor a lapozgatás konkrét tanulmányozásba ment át és más bibliát ismerő emberrel való Konzultálás után még a nehezebb részek látszatellentmondásai is megoldódtak.
Ma már lassan két évtized után csak a saját tapasztalatomat mondhatom. A Biblia egysége összhangja megbízhatósága és Isteni ihletettsége lenyűgöző!
  


Szerinted mire jó a biblia?

Az életre! Látásra! Kijelentés vételére! A múlt a jelen és a jövő megértésére. Hasznos a helyreigazításban, a nevelésben, az igazság tanításában. Az Ember sötétségének megvilágítására. Korrekt iránymutatásra. A hit és a reménység egyedüli tökéletes forrása. S csak írnám, és csak írnám mi mindenre!


A bibliai történet, Noéval ha igaz, akkor én Jézus népéhez tartozom?


Szia…
Noé története, meggyőződésem hogy igaz! Bár nem értem, hogy jön a képbe a kérdésednél. Jézus test szerint júda törzséből, Dávid vonalán a megígért messiás. Akinek személyében az Isten megjelent testben. Mint bizonyára ismeretes is előtted, Isten kiválasztotta Máriát, a héber hajadont, és kegyelembe fogadván, azaz megszentelve elválasztotta, hogy a Szent Szellem által, a méhébe elhelyezett Isteni magot, szűzként, a világra hozza. E csodálatos Isteni megoldás, megtörténte óta, mondhatjuk együtt Isten beszédével, : „mert az üdvösség a zsidók közül támadt."
 Istennek  ma a világon két népe van. Az egyik, a földi, testi születésű, Zsidóság.
(tenger fövenye) A másik, a szellem szerinti születésű egyház. (ég csillagai) A világból kihívott, újjászületett/megtért, felűről született emberek közössége. Ez után, már könnyen behatárolhatod magad, hogy Isten népéhez tartozol e. 
Ha még nem, ma a kegyelem idejében még van lehetőséged ezen változtatni, és a megtérés/felülről születés által, Isten Szelleme, mint egy élő kőtömböt, beépít az Eklézsiába, azaz, az Ö szent templomába. Természetesen a ma élő zsidó embereknek, akik származás szerint az Isten elhívott népéhez tartoznak, nyitott ez a lehetőség. Ha megtérve, felismerve Jézust, aki a Krisztus, belépnek az újszövetségbe. Volt és van is erre számos példa, de azt mindenképp megjegyezném a biblia alapján, ezt a Zsidóságra, mint nemzetre elvárni, nem lehet és nem is kell, hiszen merőben más az üdvtörténeti szerepűk, mint az egyházé.     
Még egy mondat. Isten minden embernek teremtője, de nem minden embernek atyja. Csak azok szólíthatják jogosan Istent "Atyámnak" akik valósan családtagok lettek az Isten akarata szerint a megtérés/újjászületés konkrét cselekedetében. Többek között ezért is mondja a Biblia:"Valakik pedig befogadták őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek."




Hiszel a bibliában?Szerinted tényeket vonultat fel,vagy csak egy mese az egész?
Abszolúte hitelre méltó ezért teljes szívemből hiszek benne! A történelmi és tudományos kijelentései és próféciái magukért beszélnek. Ezeknek bárki utána járhat. Pál apostol azt mondja a napjainkra nézve:
Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülük; És az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez oda fordulnak. Itt egyértelmű hogy Isten jelzi hogy az emberek az igazság helyett ami a biblia. Mindenféle más meséket fogadnak el igazságnak.

Nos.......de csak komolyan.......szerinted a biblia hány százaléka lehet meghamisítva ?


Nos akkor komolykodjunk!  A biblia hitelességéhez nem fér kétség. Napjainkban már a nem keresztény emberek is egyre többen értékelik egysége történelmi és tudományos kijelentései miatt amelyek abszolúte igazolhatóak. Próféciái miatt is igen komoly és megalapozott hiteles könyvnek tartják. Mellesleg megjegyzem sokkal több eredeti kézirat, és tekercs igazolja, mint bármely más Ókori művet. Szóval úgy gondolom Ha valaki nagy fába, vágja a fejszéjét…nem engedhet meg magának semmi felületességet. Bátran javaslom őszintén, járjon utána mindenki.
S akkor még meg se említettem azoknak a tömegeknek a biblia hitelessége melletti kiállását Akik beépítették életükbe, mindennapjaikba a biblia szavait.

 Mi lenne a világban, ha kiderülne, hogy a Biblia hazugság?

Ha egyáltalán valós lehetősége lehetne ennek a feltevésnek,meggyőződésem hogy már  régen leleplezték volna és porrá zúzták volna a legnagyobb nyilvánosság előtt. De biztos lehetsz benne!Ahogy az ige mondja:
"Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne teljesítené?" Az igazság nem szubjektív, hanem objektív valóság. Ezért bárki által ellenőrizhető. Már ha nem felületes az illető és a válasszal is kész szembenézni.




Mit használt az első emberpár "ruha" gyanánt a Paradicsomban?
Nagyon jó kis kérdés.  Több feltevés is van e téren.  Íme két legáltalánosabb: A biblia említ egyfajta fehéres színű számunkra ismeretlen anyagú ruhát /hasonló mint amilyenben Jézust a tanítványok látták./
Ami kétségtelen megvolt az első emberpárnak a bűnbeesésig. Sajnos akkor elvesztették.
Egy másik látás szerint. A bűneset előtt az emberpár meztelensége nem volt se erkölcstelen
Se szégyellni való mivel Isten azt mondta minden, amit teremtett JÓ! Így ahogy az első emberpár
A bűnesetig az édenben élt „Jó „volt és nem volt még a meztelenségében sem semmi kivetni való.








Ádámnak és Évának miért volt köldöke?


Szerintem nem volt legalábbis Ádámnak nem. Évának már lehetett, hiszen Ö minden élő anyja.
Így mintegy minta is a testi felépítése. Sok egyelőre megválaszolatlan kérdés van.Pl. milyen nyelven beszélt az első emberpár  Mindenképp érdemes kutatni a bibliát még akkor is Ha vannak titkok.


Szia! Az érdekelne Kainnak honnan lett felesége?

Nos ha az ember csak felületesen keresgél, nem lel választ a komolyabb kérdésekre. Olyan ez mint aki drágakövet akar bányászni fél centire a talajtól. Valószínű hogy nem fog találni…és nem azért mert nincs hanem mert nem ásott mélyebbre. Ádám és Éva idejében élő emberek egyformán közel és távol voltak egymástól Nem beszélhetünk sem mai értelemben vett családról sem rokonságról. A vérfertőzés parancsa kb. Kr. e- 15oo körül jelentetett ki. Ami jóval később volt.Így náluk nem beszélhetünk vérfertőzésről sem.
Káin Nód földjén telepedet le édentől keletre feleségével és azokkal az emberekkel  Akik vele tartottak. Ezek az emberek mind egytől - egyig  Ádám leszármazottai voltak tehát a felesége is Ádám valamelyik leánya volt. De mint mondtam ezt Isten megáldotta és akkor ez még nem volt bűn. Több értékes írás szól ezekről az időkről. Érdemes tanulmányozni.




Darwin elmélete,vagy biblia?

Köztudott hogy mindkét feltevés /hipotézis/és tudományosan Nem bizonyítható.Ezért bármelyik világnézet elfogadása mellett voksol is az ember Azt csak hit által teheti. Számomra a biblia által közvetített világkép logikusabb Korrektebb és megdöbbentően kézzelfoghatóbb. Rengeteg kiváló szakirodalom van amit érdemes elolvasni a témában.


Van élet a halál után, te komolyan hiszel a feltámadásban?

Bőséges okom van rá úgyhogy teljes szívemből hiszek benne!
Megjegyzem ha soha senki nem hinne Isten beszédének a bibliának ezen a Földgolyóbison akkor is igaz minden szava. A Szellemi igazságok valóságtartalmukat nem az emberek értelmi igaznak tartásából nyerik.
Igen van feltámadás és hiába gondolják páran hogy ez üres belemenekülés egyfajta  alaptalan reménységbe. Aki ismeri a bibliát és józanul nem szkeptikusan prekoncepciókkal előítéletekkel, közelíti meg.
Az felismeri és megérti, hogy teljes bizalommal és logikus reménységgel várhatja a feltámadást. Mind az igazak mind a hamisak megállnak egyszer a teremtőjük előtt. Én Örömmel várom ezt  a napot mert Jézus Krisztus megváltott és megszabadított a haláltól való félelemtől is! Ö örök életet ad azoknak, akik hisznek benne. S azért mert vannak akik ezt elbagatellizálják vagy mesének tartják, egy kicsit se fog ezen igazság
veszíteni a  valóságtartalmából! Tehát van akinek valóban Élet kezdődik a halál után.
S lesznek olyanok is akiknek a halálnál is rosszabb.A döntés a mi kezünkben van.

vasárnap, május 02, 2010

okkultizmus válaszom 3.

Biblia vagy mágia? Van egyáltalán különbség?

Válaszom:

Van -van! Mint az Élet és halál között! A bibliában ezt olvassuk:

„Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a , tűzön se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó /horoszkóp/, se varázsló;  Se bűbájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;  Mert mind utálja az Úr, a ki ezeket műveli, és ez ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.  Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel. „

Jannesz és jambresz  a mágiát választották  csak úgy, mint Simon, aki maga  korának Kiemelkedő mágusa volt. Hát nem jól választottak meg is szégyenültek. Mint ahogy az okkult dolgok mellett voksoló emberek sem választanak jól. S nem, azért mert ezek a dolgok nem működhetnek, hanem mert nagyon fontos alapelv hogy sokkal jobb, ha az ami működik az igazság talaján áll.  Hisz tudjuk a hazugság is „működik „ / ideig – óráig/ Mégis kétségtelen hogy mindenki azt szeretné, hogy az igazat mondják neki. Az okkultizmus egy olyan sötét barlang, amibe lábnyomokat csak befele lehet látni.Kivezetni Csak ISTEN tud onnan.

Tehát egyértelműen ki szeretném hangsúlyozni Isten előtt az okkult dolgokkal foglalkozó ember utálatosságot, cselekszik, ami az életét tönkre teszi átok alá, viszi. De Isten kegyelme elégséges az okkultizmusból való szabadulásra is! Szóval IGEN a BIBLIÁRA és NEM a mágiára…

Öngyilkosság

Kérdés: Szabad-e megmenteni az öngyilkos jelöltet, vagy az már a szabad akaratba való beleavatkozás? Vagy nem lehet az, hogy az már az isteni akarat ellen való cselekedet?

Válaszom:
Isten ÉLET párti! S mivel az ember nem csak egy húsdarab
Így, még ha a teste nagymérvű torzulása miatt is lenne annyira elkeseredve
Hogy öngyilkosságot fontolgat. De bármiért is gondolna erre az ember. Óriási hiba és természetesen bűn volna!!!!
Az Életet Isten adja: ” Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük.”
Nem szabad elfelejtenünk az Isten által kapott szabad akaratunk, még ha rendkívül fontos is
alá van rendelve a az élet védelmének. Az életet nem mi adtuk magunknak a biblia szerint Istentől, kaptuk a szüleinken keresztül. Nincs jogunk se mástól se Önmagunktól elvenni azt.
/Háború és az önvédelem  esetét külön kell vizsgálni./
Egy magával végezni akaró embert, megmenteni szerintem kötelességünk!