hétfő, augusztus 03, 2015

Szobrot állítottak a sátánnak.


Detroitban teljesen jogosan sokan nem örülnek ennek a lépésnek, de van más vélemény is:

„Nagy dolog, mi van akkor felállítottak egy szobrot, ami szerintük sátánt ábrázolja. Nem kell vele foglalkozni, egyszerűen elsétálsz mellette és kész.”

Bárcsak ennyire egyszerű lenne a dolog. Egy materialista gondolkozású ember ennyivel el is intézheti, de azt gondolom az ige fényében nekünk keresztényeknek, ennél azért tovább kell látnunk, és a látottak miatt további kérdéseket kell megfogalmaznunk melyeket megválaszolva, alakíthatjuk ki a helyes hozzáállásunkat az adott eseményhez.
Tudjuk, hogy minden, ami látható az a láthatatlanból állt elő, ahogy erről a biblia tájékoztat bennünket.
 „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő.”

„Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott.”

Nos az általunk ismert anyagvilágban is az ember nyilván korlátozott módon, de teremtőjéhez hasonlóan jár el /még a bukás után is / és nap, mint nap, szellemében/szívében kigondol, érlel, megtervez, és megalkot dolgokat, melyek egy részét aztán az anyagvilágban láthatóvá is tesz, megfelelő folyamatok által.
   
Ezek az alkotások aztán hol jók és hasznosak, hol rosszak és kifejezetten ártalmasak, de milyenségüktől, és látványuktól függetlenül a láthatatlanból a láthatóba transzferálódnak az emberi szellemen és más anyagi és szellemi csatornákon keresztül, a legkülönfélébb tervezési folyamatok által.  De ne álljunk meg itt, hiszen ezen a mindenki által ismert és tapasztalt tény miatt szükséges további kérdéseket feltennünk és a lehető legpontosabban megválaszolnunk.
Hasonlóan, mint a rendőrségi bűnüldözés során, ki és milyen ember, mit és milyen szellemből, milyen motivációból, milyen kapcsolódással mikor, hol és milyen segítséggel tette, amit tett.
Nekünk érdemes és szükséges, ahogy az írás mondja, mindent megvizsgálni és csak azt ami jó megtartanunk, támogatnunk és értékelnünk.
A legtöbb új vagy ismeretlen helyzetben szükséges a lehető legpontosabban megállapítanunk     
Hogy amit látunk, tapasztalunk az Istentől emberi szellemből, vagy esetleg sátáni, diabolikus forrásból ered, és transzferálódik.  

„Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi.” 
  
Ebben a versben világossá válik hogy van felűről azaz Istentől származó bölcsesség/szellem, van földi azaz emberi bölcsesség/szellem, és bizony sajnos van testi azaz bukott lázadó bölcsesség/ diabolikus szellemiségű.
Jelen esetben a fenti szoborállítás mögött egyértelműen a lázadó sátáni bölcsesség/szellem tevékenykedik. Engem személy szerint rendkívül elszomorít e negatív esemény, mert jóval több van ebben, mint csak egy polgárpukkasztás, és egy keresztényeknek szóló fricska.

Az ilyen jelleggel, jelentősséggel bíró létesítmények, helyek szobrok és más tárgyak. Mint például a totem oszlopok, házi bálványszobrok, amulettek, talizmánok, egyes ékszerek és tetoválások pentagram körök  Stb. sajnos a bálványimádás eszközén túl kapcsolódási pontok is, egyfajta „kutak” kapuk, ajtók, magyarán belépési pontok. Melyeket a sötétség erői előszeretettel hozatnak létre és használnak, hogy sátán tervét előmozdítsák itt a földön.

Az ítélet idején maga Isten is engedélyezi egy ilyen „kútnak” a megnyitását ahogy azt olvassuk a jelenések könyvében.

„Megnyitá azért a mélységnek kútját: és füst jöve fel a kútból, mint egy nagy kemencének füstje; és meghomályosodék a nap és a levegőég a kút füstje miatt.
A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak.”  


Ez a sátáni baphomet szoborállítás igen komoly horderejű mérföldkő a sötétség terjeszkedésében. Nem véletlen nem tudott addig manifesztálódni/megtörténni, ameddig nem előzte meg egy nagyszabású és társadalomromboló szellemi előkészítés, ami a melegházasság törvényes elismertetése. Na ez meghozta azt a negatív szellem i erkölcsi tudatosan elfogadott lázadást, ami megnyitotta mintegy előfúrtként hatott, hogy aztán elkészülhessen az eredeti, a tervezett lyuk. Ami nem más mint hogy végre az ember a lázadásában és az ördögi hazugságra és bölcsességre építve tudatosan felállította Isten ellenségének szobrát hogy sátáni kapcsolatát fémjelezze. /én így látom/
A szobor mellet található két gyermek alak, nyíltan utal a fiatalság figyelmének sikeres elterelésére a hazugság irányába, állnak ott, felfelé bámulva, mintegy megigézve a hazugság megtestesültjétől.  

Isten áldását és vezetését kívánom és kérem a Detroiti keresztények és jóérzésű lakosok számára, hogy bölcsen tudják kezelni ezt a helyzetet. Valamint bátorítom a szellemi harcra érett keresztényeket hogy keressék Isten vezetését ez ügyben is. 

A fenti kép a dagon bálványszobrának arcra esését ábrázolja! 
Ezt egy remek képnek gondolom ehhez a posztomhoz. A történetről Sámuel első könyvének ötödik fejezeténél olvashatsz. 



Köszönöm a figyelmeteket. 

Nincsenek megjegyzések: