kedd, július 24, 2012

Jézus vérének egyedülállósága


Az Istennel való megbékülésem első éveiben. Nem egyszer gondolkoztam el azon melyek azok a szellemi jellemzők bibliai igazságok melyek az istenfélelmet választó embereket az Istentől való békességbe, megnyugvásba „hazaértem tudatba” helyezik. Melyek azok a kijelentések, amelyek konkrétan megtapasztalható a személyes életre kiható sorsdöntő fordulatot hozó vízválasztók hivő és nem hivő emberek között. Ahogy ezeket kezdtem számba venni és mélyebben megérteni. Napról napra egyre inkább és egyre egyértelműben kiemelkedett a megváltás mibenléte Jézus Krisztus vérének mindent meghatározó kifejezhetetlen felfoghatatlan csodája valósága mely azt a bizonyos vízválasztó konkrétumot képzi az ember életében.


 Az emberiség családjába tartozókat nézve legyen az a megváltást elfogadó hivő vagy azt még nem ismerő Istennel meg nem békült vallásos vagy ateista világnézettel rendelkező ember. /nem véletlen írtam így/ általánosságban elmondhatja, hogy az életében a külsőségeket nézve igazi szembetűnő különbséget nem lát. Mindkét oldalon vannak érték teremtő és hordozó emberek és ennek ellenkezője is. Mindkét táborban ismert a tragédia a fájdalom a szenvedés vagy a nevetés és a győzelem.
Mindkét oldal be tud számolni sikerről vagy épp katasztrofális veszteségről, áldásokról vagy romlást hozó átkokról, betegségekről és sorolhatnám. Egy szóval a szem előtt valókra fókuszálva /és az ember legtöbbször így tesz/ nem igazán látni elsőre a különbségeket. Nyilván épp ezen ok miatt szükséges nem csak a látható dimenzióban szemlélnünk e felismerésünket hanem tovább kell lepnünk.

 Pont ezért fontos hogy kutatásunk és értelmezésünk helyessége érdekében a saját eddigi tapasztalatainkat, véleményeinket sokszor előítéleteinket, prekoncepcióinkat háttérbe tudjuk helyezni azokon át, tudjunk lépni. Tudjunk és merjünk más szemével látni más gondolatait figyelemmel kísérni. Nincs mitől tartani, hiszen ha az igazsággal azon a területen valósággal mi bírunk, akkor a felismert helytelenségek csak még inkább minket igazolnak. Ha viszont a mi látásunk volt helytelen, akkor egy nagyszerű lehetőség nyílt, hogy korrigáljuk a gondolkozásunkat. Szóval mindenképpen jól járunk. Ez alól csak azok vonják ki magukat, akiket a való igazság nem érdekel vagy bármi okból félnek azzal szembenézni.

 Nem akarom a bevezetőt elnyújtani, tehát rátérnék a megváltásunk árára, ami nem más, mint az Úr Jézus Krisztus teljes mértékben egyedi és rendkívüli vére. Melynek kellő méltánylására csak a mindenható Isten képes. Egyedül Ö tudja mindenestől felfogni, ami fölfoghatatlan Jézus vérében. Mi csak ámulattal fogadhatjuk azokat az Isteni kinyilatkoztatásokat, amelyek e témáról szólnak melyek közül az első az a tény: hogy az IGE testé lett! Isten megjelent testben az emberek között. A mindenható hús és vér emberként itt élt közöttünk itt járt Jeruzsálem utcáin és hirdette az Atya szeretetét és igazságát és itt a földön Jeruzsálem mellett a golgota hegyén adta az életét a vérét mindannyinkért, amikor a megváltásunk érdekében a keresztre ment.



 Miért Jézus Krisztus vére a legértékesebb valóság a világmindenségben? Miért az Ő vére az amely csak és kizárólagosan alkalmas hogy az emberiséget és azon belül az egyes embereket kiváltsa/megváltsa megtisztítsa és éltesse? Miért e vér az amely csak és kizárólagosan tudta a Mindenható Isten jogos haragját elfordítani rollunk és azt kiengesztelni?  Ezeket, a kérdéseket fogjuk megválaszolni a következőkben Isten beszédének a fényében.


Egyáltalán miért van szüksége az embernek megváltásra? Talán elsőkként ezt kell megértenünk. Mert ahogy látni fogjuk ez az megváltás témakörének alapja.Sokan hallottak már az eredendő bűnről/vagy ősbűnről. Mikor is az első emberpár az Istentől való függőséget lerázandó félredobta azt az egyetlen egy parancsolatot, ami nem mást hivatott szolgálni, mint hogy emlékeztesse az embert szabadsága és korlátozott függetlensége ellenére továbbra is mindenestől, rá van utalva a teremtőjére. 
„Parancsolt az Úr Isten az embernek mondván: A kert minden fájáról bátran egyél, De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon abból eszel, bizonnyal meghalsz.”

Sajnos tudjuk mi történt, itt nem részletezném. Csak azt emelném ki, hogy az első emberpár az intést nem fogadta meg. Az Isten beszédének nem engedelmeskedvén az Istentől való függetlenséget választotta, amely ahogy Isten előre jelezte, behozta az ember életébe a lázadás a bűn metafizikai valóságát és annak mindenkori következményét a halált. Mivel Isten maga az élet és minden életnek ősforrása, így a tőle való függetlenedés/elszakadás halált eredményez. Sátán ebbe a csapdába csalta bele sikeresen az embert.
A biblia határozottan tanítja hogy az egész emberi faj, Ádám és Éva minden egyes leszármazottja egy vérvonalból való. /Apcsel 17;26/
Így a lázadáskor belépő bűn és annak következménye a halál minden egyes ember életében, aki erre a földre született jelen van. Ez az eredendő bűn oka. Ez az a szörnyű valóság, ami minden emberre kihat az első emberpár óta. Mindenkire! Kivéve egyetlen egy embert, aki pont ezért tökéletes ember, és Isten egy személyben, akin nem más, mint a Názáreti Úr Jézus Krisztus.

 Ezért kulcsfontosságú megértenünk a szűztől való születés a Szent Lélektől/Szellemtől való fogantatás csodáját Jézus Krisztus életében. Ö ugyanis a magasságos erejétől született és így mentes az Ádámi megromlott bűnnel és halállal átitatott vérvonaltól.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a kulcsfontosságú ténynek az igazságát.

Ha már itt tartunk, már csak ez az egy tény Jézus Krisztusról. Már csak ez az egy kijelentés, megkülönbözteti Öt minden vallásalapítótól, minden prófétától, minden gurutól,
kiknek egyértelműen volt földi apjuk, ezáltal teljes meggyőződéssel állíthatjuk, hogy az eredendő bűnnek kiszolgáltatott, a halál uralma alá vetett emberek voltak.
De nem így a mi MEGVÁLTÓNK JÉZUS! Aki pont ezért az Ő tiszta és szent NEM Ádámi vére miatt tudott a mi hiteles Istentől elfogadott megváltónkká lenni.

Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket.
A témát szeretném folytatni a következő bejegyzésemkor.





Nincsenek megjegyzések: