Ne alkudjunk meg a bűnnel!

Időnként előveszem a bűn témakörét, mert noha az ez elleni harc egy sarkalatos pontja a kereszténységnek. (Mindenkit érintően) Mégis számtalanszor félvállról vesszük, mint egy beletörődve az élet szinte minden területén való jelenlétébe, és a magunkban való megmutatkozásába. A bűn fogalmát számunkra a biblia egyértelművé teszi:” Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség.”

Az Isten akaratával való szembehelyezkedés, igazságainak és törvényeinek figyelmen kívül hagyása eredményezi a bűn behatolását az ember személyiségébe. Igen, mondhatjuk, ez bizony így van, és régen is így volt. Ezért szorulunk megváltásra! Viszont arra már kevesebben látnak rá, vagy inkább kevésbé tudatosul bennük, hogy noha Isten szent Fiában, Jézus Krisztusban teljes és tökéletes módon megváltást kaptunk, és nyerhetjük ezt el, hit által. Mégis a bűn kérdése továbbra is érinti a hívő embert, és hihetetlen rombolásra, negatív sorsformálásra, és mindenféle akadály kiépítésére kap lehetőséget, ha meg van tűrve.

 Gondoljuk el, mekkora ellentmondás, (mégis ez valósul meg) hogy egy hívő ember a sátánnal való kapcsolatot szorgalmazza, építi ki, és tűri meg, amikor a bűnnek utat enged. Az írás így szól:” Aki a bűnt cselekszi, az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” Sátán létezési közege a bűn! (az engedetlenség a lázadás, a törvénytelenség) Ahol a bűn bármilyen formája jelen van, megtalálható, ott sátán is jelen van! Pontosabban fogalmazva nem feltétlen közvetlen, hanem közvetve. A bűn, szellemi hidat képez az ember és a sátán között. Ez akkor is így van, ha hívő emberről beszélünk. Szó szerint, aki bűnben él, megtűri/megengedi magának a bűn jelenlétét,

kulcsot hagy a gonosz számára a lábtörlő alatt. „A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővelkedjenek.” Mondja Jézus! A bűn soha, semmilyen szempontból nem jó, és nem járható út, egy keresztény számára. Noha van a bűnnek ideig-óráig való gyönyöre, ahogy az Írás megemlíti, mégis egyértelműen kijelenthetjük, nem életet ad, hanem megfosztja az embert attól! Nem hoz megelégedést, békességet, és bőséget, hanem pontosan ezektől foszt meg, és rabolja el a már meglévőt is. Mi legyen tehát az igazságnak megfelelő záró következtetésünk? Az, hogy ne adjunk helyt a bűnnek magunkban, és ne toleráljuk azt a környezetünkben sem. Buzdításnak még egy gondolat. Fontos tudni, hogy igen szoros kapcsolat van az Isten parancsolatainak a megtartása és a meghallgatott ima között. „És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat tesszük meg, amik kedvesek előtte.” A meg nem hallgatott imák egy részének, egész biztosan az engedetlenség az oka. Persze nem kell most nagyítót ragadnod, hogy hibát/bűnt keress magadban. Ha van, azt úgyis nagyon jól tudod. De akkor, azt számold fel az Isten igéjének megfelelően, hogy eljöjjön a te életedben is a felüdülés, az Istennel való helyreállás. „Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.” Isten adjon kegyelmet számunkra, hogy mi az Ő akaratának cselekvői legyünk, és imáinkra megkapjuk a mennyei választ, Isten szeretetéből fakadóan. Egy rendkívül fontos igazsággal zárom a fenti gondolataimat. A szentírásból tudjuk, ahol bűn van ott a halál is jelen van, ahol nincs bűn ott nincs halál sem!

„Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije;” Nekünk Jézus Krisztushoz kell minél inkább hasonlítanunk, akiben nem volt bűn, aki bűnt nem cselekedett, aki bűnt nem ismert, és szájában hamisság nem találtatott.  

Köszönöm a figyelmeteket.    

A gőg a büszkeség és a padló kapcsolata.

A múltkori büszkeséggel, önfelmagasztalással kapcsolatos bejegyzés a maga majd huszonötezres elérésével és több mint 230 megosztásával egy közösségi oldalon, rendkívül meglepett és elgondolkoztatott. Nyilván nem csak, hogy örökzöld a téma, hanem mindenfelé azt tapasztalják az emberek, hogy a felfuvalkodottság a gőg a büszkeség mérge olyan szinten árasztotta el a hívők szívét is, ami már elfogadhatatlan megnyilvánulásokat és konkrét kapcsolatrombolásokat eredményez. Ezért egy picit jobban utána olvastam, amiről valóban, ahogy Derek utalt is rá, igen kevés tanítás van az egyházban, pedig rendkívül fontos, hiszen a büszkeség a gőg minden embert valamilyen mértékben befolyásol, és mérgez. Az mellett, hogy Lucifer is e bűn miatt romlott meg és lett sátánná, mely állapotban legbelső mivoltából szembefordult a teremtőjével, és lett Isten ellenlábasa, színt úgy igaz az is, hogy az emberiség legtöbb nyomorúsága is a büszkeség a gőg, és az abból fakadó önzésből, kapzsiságból, stb. fakad. 

 Nézzünk meg egy két kapcsolódó fogalmat, ami segítségünkre tudd lenni, hogy jobban rálássunk erre a rendkívül hatékony méregre. :Kevélység, dölyfösség, felfuvalkodás, arrogancia, önhittség, önfelmagasztalás, lenézés, lesajnálás, megalázás, lekezelés, lebecsülés, elbizakodottság, egoizmus, önteltség, hivalkodás, kivagyiság, pöffeszkedés. C.S. Lewis „a keresztény vagyok” című könyvében megjegyzi a gőggel kapcsolatban. „Arról van szó, hogy minden egyes ember gőgje szemben áll, mindenki más gőgjével. A gőg mindig ellenségességet jelent, a gőg maga az ellenségesség. Méghozzá nem csak ember és ember között, de Istennel szemben is.”

 A gőgős ember mindig csak lenéz az emberekre és a dolgokra, s természetesen, amíg csak lefelé néz, nem láthatja azt, ami fölötte van! Ez súlyos kérdést vet fel. Hogy lehet az, hogy olyan emberek, akiket nyilvánvalóan majd szétvet a gőg, azt mondják, hogy hisznek Istenben és nagyon vallásosnak képzelik magukat? Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy ezek az emberek egy képzeletbeli Istent imádnak.” 

Itt megjegyzésként hozzátenném, mivel a közelmúltban volt egy beszélgetésem ahol a partnerem egyenesen hazugnak nevezte Istent. Tehát magát konkrétan Isten fölé helyezte. Az ilyen ember magatartására is az vonatkozik, hogy egy saját képzeletbeli „istent” maga által gyártott istenképet vádol, mert az igaz Isten nyilvánvalóan nem ismeri. Jobb esetben csak a megismerésének a küszöbén áll/állhat. De ha nem változtat a szívbéli viszonyulásán, akkor az helyett, hogy belépne az igaz Isten megismerésébe, csak visszaesik a küszöbről, a világot jellemző sötétségbe. De kanyarodjunk vissza még egy kicsit és folytassuk Lewis gondolatát. „Szerencsére próbát tudunk tenni. Valahányszor úgy találjuk, hogy vallásosságunk jónak tüntet fel bennünket, jobbnak, mint bárki más, akkor úgy hiszem, biztosak lehetünk abban, hogy nem az Isten, hanem az ördög van ránk hatással. Hogy Isten jelenlétében vagyunk-e, annak az az igazi próbája, hogy egészen elfelejtkezünk magunkról.” (kéretik, nem félre érteni)

„Az ördög nevet rajtunk. Tökéletesen elégedett, ha azt látja, hogy szemérmesek, bátrak, fegyelmezettek vagyunk, feltéve, hogy eközben belénk ültette a gőg zsarnokságát, épp, úgy ahogyan elégedetten nézné, hogy meggyógyultak a fagyás okozta sebeink, ugyanakkor rákot okozhatna nekünk. Ugyanis a gőg szellemi rák: elpusztítja az igazi lehetőségét a szeretetnek, a megelégedésnek, de még a józan észnek is.” Ha meg akarjuk tudni, hogy mennyire vagyunk büszkék, tegyünk fel magunknak ilyen kérdéseket:Mennyire tudom elviselni ha mások rendre utasítanak, mit vált ki belőlem, ha nem vesznek tudomást rólam, hogyan viselem ha beavatkoznak a dolgaimba. Ha lekezelnek, ha szembesítenek a hibáimmal, ha szembe jönnek velem, ha háttérbe szorulok, ha megdorgálnak, stb. Ezen kérdések mellett emlékezzünk meg Isten beszédéről, ami megvilágosít, hogy a büszkeség mérgével szemben is sikeresen felvegyük a harcot!

Egy ó szövetségi kiemelkedő példa a felfuvalkodottságra a büszkeségre Nabukodonozor esete. ”Mindez betelék Nabukodonozor királyon. Tizenkét hónap mulva a babiloni királyi palotán sétála. Szóla a király és mondá: Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére? Még a szó a király szájában volt, amikor szózat szálla le az égből: Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled.” (én építettem, én hatalmammal/ erőmből az én dicsőségemre)

 Legyen egy újszövetségi példa is. „Egy kitűzött napon pedig Heródes királyi ruhájába felöltözve és székibe ülve nyilvánosan szóla hozzájuk. A nép pedig felkiálta: Isten szava ez és nem emberé. És azonnal megveré őt az Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsőséget; és a férgektől megemésztetvén, meghala.” A gőg a büszkeség az öndicsőítés ellen is, az Istenfélelem és az alázat tud védelmet adni. Az alázat alatt nem a képmutató alázatoskodást értem természetesen, hanem az igazi, mindenki számára áldásos őszinte alázatot.  

Kiegészítés: „A pszichológusok kétfajta büszkeséget különböztetnek meg, az egyik az autentikus büszkeség. Ez akkor nyilvánul meg, ha békében vagyunk önmagunkkal, kreatívnak, termékenynek érezzük a munkánkat, és szociális szempontból is a helyünkön érezzük magunkat, érzelmileg, tudatosan stb. A másik az ún. hübrisztikus büszkeség, amely magában foglalja az önzést, a gőgöt, a nem szerencsés szociális viselkedésmódokat, mint az agresszivitás, az önértékelési zavar, fokozott szégyenérzet stb. Az önértékelés javítása tehát egyértelmű, el kell jutnunk a hübrisztikus büszkeségtől az autentikus büszkeségig… és el kell hagynunk az arrogáns, kellemetlen viselkedésformákat.”

 Copyright 2014  Dr.Guy Winch  Psychology Today

Itt szintén meg kell még említeni, jegyzi meg Lewis, hogy a dicséret alkalmával érzett öröm, nem gőg. Az öröm oka ilyenkor nem bennünk magunkban rejlik, hanem abban a tényben, hogy megnyertük a tetszését valakinek, akinek (helyesen) tetszeni is akartunk. A probléma ebben az esetben akkor kezdődik, amikor arról a gondolatról, hogy „elnyertem a tetszését, minden rendben van” áttérünk arra, hogy „milyen nagyszerű valaki vagyok, hogy ezt megtettem” Minél inkább el vagyunk ragadtatva magunktól, és minél kevésbé a dicsérettől, annál rosszabbá válunk. Ha már csak magunkban van örömünk és egyáltalán nem törődünk a dicsérettel, akkor eljutottunk a mélypontra, ennél még a hiú ember is magasabb ponton áll, mert őt, még érdekli a mások dicsérete, még nem telt el önmagával teljesen.        

„Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság!”

„Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné.”  

Köszönöm a figyelmeteket!      

Gondolatom az ökumenikus törekvésekről.

Legyen téma az ökumenizmus. Ha megengeditek, felvázolom röviden, hogy én hogy állok ehhez a kérdéshez. (Igaz régebben is írtam már ezzel kapcsolatosan pár mondatot.)Nagyon jó ha az ember nyitott/érdeklődő és támogató. Ez mind benne van abban, hogy a másikat különbnek tartjuk, ahogy azt a szentírás javasolja. Ez nem kényszer, aki ezt valóban megéli Isten szeretetében, annak ez áldás!      

A sónak az asztalon a helye, ott pedig sok mindent találni, aminek pont sóra van szüksége.  Feltétlen el kell mondanom, hogy az mellett, hogy szívesen gondolkozom együtt, más felekezetbe tartózó Istent kereső és az Ő igazságát helyesen értelmezni szándékozó embertársaimmal. Mégis, igaz az, hogy a teljes evangéliumban általam felismert és megértett igazságoktól az Isten előtt való jó lelkiismeretem megőrzése miatt, eltérni nem akarok. Így amikor akár mely felekezet, a személyes üdvösséget érintő kérdésben (véleményem szerint) elfordul az igazságtól, és a szentírás összességéből nem igazolható tant képvisel, vagy az általam Isten embereinek tartott személyeket lesajnálja, kötelességemnek tartom, hogy azt szóvá tegyem és meghagyva a másik fél szabadságát, de mindenképp elhatárolódjam. (Nem mondom, hogy másnak ezt kell cselekednie, a hit az nem utánoz. Én így kezelem ezt, még ha esetleg tévedhetek is.) Tehát semmiképp nem tudom elfogadni, a tárgyiasított és megmagyarázott istenkeresést, a maga-választotta istentiszteletet.

 „Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével. És nem ragaszkodván a Főhöz, Akiből az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel. Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennük semmi becsülni való, mivelhogy a test hízlalására valók.” 

Tehát nem csak az e világ elemi tanításaitól de a vallási világ számomra nem igazolt tanításaitól is elfordultam. Elhatárolódóm a tárgyiasítás a látható, tapintható istenközvetítést minden formájától, mert bálványimádást eredményez/eredményezhet. Olyan területre viszi a hívő embert, ami a szentírás fényében teljesen jogosan megkérdőjelezhető. Isten pedig azt kéri tőlünk, hogy mindentől, ami gonosznak látszik, tartsuk távol magunkat.  Isten országa jelenleg, nem látható módon, a hitre jutott emberi szívben van jelen, és nem külsőségekben! Szintén nem értek egyet a Római Katolicizmusban megtalálható több tantétellel és hitgyakorlattal, melyek egy olyan rendszert képviselnek, melyekben azt találom, hogy nem lehet maradéktalanul figyelembe véve a szentírás igazságigényét, megélni a hívő életet. Ezért a rendszertől, elhatárolódom, és az oda tartózó Istent kereső embertársaimnak, igyekszem, mint oly sokan, régen és ma is, felhívni a figyelmet a van tovább és van mélyebb kapcsolat Istennel, lehetőségére. Tehát az ökumenikus törekvésekre, ebből a szempontból határozott nem a válaszom. Kötelességemnek érzem, hogy Isten akaratával nem egyező rendszerektől és tanításoktól, elhatárolódjam, azon világosság szerint, ami nekem megadatott a szentírásból. Tehát magam különbséget teszek a felekezetek, irányzatok rendszere és az egyén, mint hívő ember között. A rendszert megfigyelhetem, kielemezhetem, és ha nem látom megállni a szentírás alapján, akkor nem fogadom el. (A hívő embert hitem szerint másként kell megközelítenem.) Hiszen mint tudjuk nem a felekezetek irányzatok adnak üdvösséget, hanem Krisztus egyedül! Jézus az aki feltámaszt majd ama napon, és nem az egyház. Az üdvözítés jogát nem adta át az Úr Jézus se más személynek, se az eklézsiának. Az egyéneket érintő üdvösség tekintetében sokkal inkább magammal kell foglalkoznom, hiszen mindenki maga ad számot, magáról az Istennek. Az üdvösség elérése amúgy is, emberek számára lehetetlen feladat. Istennél azonban lehetséges. „A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát? Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” Magamat ehhez tartom, ez a legbölcsebb véleményem szerint. Isten, aki a szívek és vesék vizsgálója, aki mindentudásában Ismeri az övéit, áldja meg azokat, akik segítségül hívják az Ő nevét, bármely helyen, és bizalommal vannak Ő hozzá. Hogy ki mennyire tanítvány és mennyire őszintén követi az Úr Jézust, csak felületes véleményem lehet. Tudni egészen pontosan, hogy ki a valós családtag, azt csak az Atya tudja.

Áldott legyen örökké, aki szeretetében saját fiát adta értünk, engesztelő áldozatul, hogy ne legyünk Isten nélkül valók –e világon. 

Köszönöm a figyelmeteket!                

Biztos, hogy illetékes vagy?

„Kóbor ebet ragad fülön, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti.”

„Kóbor kutyát ragad fülön, aki olyan perbe avatkozik, amihez semmi köze.”

Ne avatkozz olyan dologba, amire nincs vezetésed a Szent Szellemtől. Az akarás a javítási szándék megléte jó, de ez még nem vezetés. A helyreállítás idejét, menetét és az abban résztvevő személyeket is Isten jelöli ki. Ha neked nem szólt, és nem küldött, bölcsebb, ha a dologgal kapcsolatosan, megmaradsz a közbenjárás szintjén. Amikor találkozol/felismersz egy problémát az egyházban, az nem azt jelenti, és nem jogsit fel arra, hogy azt neked kell megoldanod. Ha belépsz egy olyan helyre, ahol nagyon aktuális lenne egy tisztasági festés, nem állsz neki festeni, még ha profi szobafestő is vagy, akkor sem, hiszen senki nem kért meg rá, illetlenség is lenne.  

 „Kóbor kutyát ragad fülön, aki olyan perbe avatkozik, amihez semmi köze.” Aki így tesz, az valószínűleg igen fájdalmas kutyaharapással számolhat.  

Fontos, hogy amikor segíteni szeretnénk, az is Isten vezetése alatt legyen, csak így fog sikerülni a szálkát kivenni abból a bizonyos szemből. Vezetés nélkül, csak nagyobb problémát teremtünk, mint amit megoldani szeretnénk. Rengeteg példát látni erre. Itt megjegyzem a segítség az, amire a másiknak valóban szüksége van, és nem az, amit én úgy vélek, hogy segítség. A kettőnek egyeznie kell. Ha valaki ki van száradva, azzal hogy adok, neki egy csodaszép öltönyt, nem segítek rajta.   

Szintén figyelembe veendő szellemi igazság, hogy amikor Pétert szükséges volt meginteni, a helytelen magatartása miatt, nem akárki tette ezt meg, nem „Kovács Pistike” önkéntes. Hanem Pál apostol! Kaliberhez kaliber szükségeltetik. Ez még a világban zajló kapcsolatrendszerekben is többnyire így van. Szeretném, ha megértenéd, mert igen fontos. Ha olyan ringben/harcban vagy, szállsz be, ahol Isten nem akar látni, akkor kevesebb vagy igen leszűkült a védelmed. Aztán így, amikor a nem neked való ringben, nem a te súlycsoportodban véletlen ütés ér, esetleg padlóra kerülsz, magadon kívül senkit sem hibáztathatsz. Szellemiekhez szellemieket kell szabni, kaliberhez kalibert. Ne értsd félre nem azt mondtam, hogy a „ringen” kívül élj, egy passzív nem látok, nem hallok, hívő életet. Hiszen Isten gyermekeként már katona is vagy, már sportoló is vagy, már a „ringben” harcoló is vagy. De ez legtöbbször abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy teljes szívből közbenjársz az adott helyzet Isten akarata szerinti megoldásáért. Legyen meg Isten akarata! Ne egyik, vagy másik félre koncentrálj. (hiszen nem ismered a motívumokat, a részleteket stb. nehogy elfogult vagy részre hajló legyél.) Hanem Istent kérd, aki mindeneket ért és pontosan átlát az adott dologban, hogy kegyelméből lépjen be a helyzetbe és ragyogtassa fel az igazságot. Ezzel rendkívül fontos és Isten akaratában lévő dolgot teszel, amiből áldásod származik.   

Köszönöm a figyelmedet.        

A hátratekintés és az alkalmasság.

Számos hívőnél az a baj, hogy hátrafelé tekintget. De nem azért, hogy levonja a megfelelő tapasztalatot a múlt eseményeiből. Nem, sokkal inkább a világ szeretetének kötélhorgonyai rángatják szívét és lelkét. A gondolatai, ilyenkor „Egyiptomban” a szolgaság földjén kóborolnak. (a világban) A „hagymák”, az „uborkák”, és a „dinnyék” ízét szeretné újra érezni. Hiányzik neki, amit a világ nyújtani tud. Úgy érzi, a kereszténysége megfosztotta öt, valami értéktől, valami jótól, amit Istentől nem, csakis a világban kaphat meg. Mondjuk valóban van valami ami, ami Isten országában nincs meg. A bűn! A bűn és annak az ideig óráig való gyönyörűsége, az valóban nincs meg az Istennel való kapcsolatban. Isten és Isten angyalai, bűngyűlölőek! Mi keresztények néha nehezen akarjuk megérteni, hogy mi már Isten családjában élünk, már nem vagyunk e világból valók. Nehezen akarjuk elengedni, és kigyomlálni, magunkból a világ szeretetét. Hátra tekintgetünk! Pedig Urunk intő szava világosan szól: És monda néki Jézus: „Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” Nagyon veszélyes ez a magatartás, mert a világ által felkínált hamis manna, mérgező! Kő keménnyé változtatja a szívet! Van, hogy ez egy szempillantás alatt történik meg, mint amikor Lót felesége hátrafordult, de gyakrabban észrevétlen apró lépésekkel éri el  sátán, hogy a hívő szíve elszakadjon, illetve használhatatlan legyen Isten országa számára. A világ szeretetével, el akarja szakítani a hívő ember szívét, a kegyelemtől, Isten tervétől, a Krisztusban megnyert áldásoktól, és még sorolhatnám. Igen, sátán is, a világot felhasználva kínál Isten áldásaival szemben valamit. Az Istentől való függetlenséget, a bűnt és annak pillanatnyi gyönyörűségét és "hasznát", ha szabad így fogalmaznom. De nekünk példát hagyott már Mózes is! „Inkább választván az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett”

 Ha sátán eléri, hogy a világból bármit is fontosabbnak láss, mint előre nézve Isten akaratát követni, már nyertes pozícióba is került veled szemben.

„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.” Nem úgy annál az embernél, akinél megvan a megoldás kulcsa.:” Mert mindaz, aki az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” A hitből hitbe kijelentett, Isten igazságának beszédéből megnyert hitünk az, amivel felvehetjük, és fel kell vennünk a harcot a világgal, annak értékrendjével, és az azt irányító levegőbeli hatalmassággal, aki nem más, mint a sátán. Elgondolkozásra, és a szívünk megerősítésére, megemlítek egy pár igazságot a világgal kapcsolatosan:

„Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.”

„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen: Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.”

„Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott;

Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.”

„De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.”

„Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.”     

„  És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.”

„Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk.”

„Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel.”

Mindig is szerettem azt is Isten beszédében, hogy pontosan és egyértelműen fogalmaz. Kijelentéseinek fényénél, mindenki kikerülheti a csapdákat, a sötétből ránk leselkedő fenyegetéseket, és valóban sikeresen forgathatja a Szellem Kardját a Szentírás Igazságát, a sötétség erőivel és a hazugsággal szemben.

Köszönöm a figyelmeteket.         

Az álmaink megvalósulása!

“Gyönyörködj az úrban, és megadja szíved kéréseit!”

Mit jelent az első rész? Ámulattal szemlélni, rácsodálkozni Isten jóságára és szeretetére, dicsérni őt nagy tetteiért, megemlékezni csodatételeiről, megbecsülni és felmagasztalni beszédét, és természetesen megcselekedni!  Őszinte gyermeki bizalommal, azaz hittel és hitből élni. De mit jelent a második rész? Mit jelent a szívünk kérése, amit ráadás meg is ad Isten, ha az első részben is odaszántak vagyunk. Nem rizikós és könnyelmű ígéret ez Isten részéről? Nos, a dolog kulcsát abban találhatjuk meg, amit az Írás mond: Mi pedig fedetlen arccal szemlélhetjük az Úr dicsőségét és elváltozhatunk ábrázatára. „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” Ahogy ez a szent csoda folyamatosan történik velünk, a bálványimádó embereknél pontosan az ellenkezője valósul meg. Így olvassuk a 115. zsoltárban.

„Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája.

Szájuk van, de nem szólnak; szemeik vannak, de nem látnak;

Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak;

Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólnak az ő torkukkal. Hasonlók legyenek azokhoz készítőik, és mindazok, akik bíznak bennük!

Izrael! Te az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és pajzsa ő.”

„Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, amint vitettetek, a néma bálványokhoz.”

A néma bálványok imádása, a fa és kő faragványok tiszteletben részesítése, felháborító, sértő a teremtő Isten számára. Itt meg kell jegyeznem, a bálvány az bálvány, nem csak az idegen Istenekről készültek. De a keresztény vallásos világ faragványai még ha mestermunkák is, nem mások mint néma bálványok. "És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme, hogy mondaná: Felét tűzben megégetém és kenyeret sütöttem annak szenénél, sütöttem húst és megettem; és maradékából utálatosságot csináljak-é, és leboruljak a fagally előtt?" (Természetesen bármilyen anyagra érvényes ez, nem csak a fára)

 „Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket.”   Egy más helyen amikor a bálványok felszámolásáról olvasunk: „És isteneiket tűzbe veték, mert nem istenek voltak, hanem emberi kéznek csinálmánya, fa és kő; így veszthették el azokat. És most Uram, mi Istenünk! Szabadíts meg minket az ő kezéből, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül.”  A néma tehetetlen bálványok, azokat, akik azokat készítik, és azokat is, akik imádják, tisztelik ezeket a faragványokat. Holt, néma, erőtlen és Isten országa számára gyümölcstelen emberekké formálják. Amíg a bálványimádás beteggé teszi a szívet és Isten számára halottá. Addig az Ő dicsőségének a bibliai keretek között maradó és őszinte, szeretetteljes szívből származó szemlélése, bennünket meggyógyít, felemel és Isten szellemének munkája által egyre inkább Krisztusivá formál. Így viszont, nagy valószínűséggel a szívünk kérése is, egyre inkább követni fogja Isten akaratát, tervét, és így annak teljesítése, Isten számára sem ütközik akadályba, (nem mintha bármi akadályt képezne számára, értsd jól) Zárásként még meg kell említenem, a magunkra és a más emberekre való nézést. Azaz a magunkban bízás és a nem megfelelő emberek felé való nyitottság, a velük való szövetség, szintén tőrré/csapdává válhat, ami megint csak gátolhatja azt, hogy Isten szívünk szerint avatkozzon bele a történésekbe. A legbiztosabb út, ha a már megértett Isten igazságát/ és akaratát folyamatosan cselekedve, ("viharokban és amikor napfényed ragyog ránk!") járunk az Úr útján, és ezzel megteremtjük/elősegítjük a szívünk szerinti áldások megvalósulását. 

Köszönöm a figyelmeteket.                                           

Istent hallani!

Isten szavának meghallásához, (jó esetben) nyitott és bizakodó, hitben lévő szív, alázat, és a már megismert igazságnak való engedelmesség szükségeltetik. Persze mint tudjuk Bálám vagy akár Saul példájából látni, máshogy is (nem jó esetben) meghallható Isten szava. Csak az legtöbbször ítélet. Nemrég eszembe jutott Derek Prince, egy sok-sok évvel ezelőtt olvasott gondolata. Miszerint egy hívőnek nincs joga a szentírásban közölt isteni útmutatás mellett/felett Istentől még konkrétabb és személyesebb kijelentést várni mindaddig, ameddig nem cselekszi az írott igében általa már megismert igazságokat és útmutatásokat. (Nem szó szerint adtam vissza) Ez szerintem sokaknak választ adhat a nem egyszer megtapasztalt ürességre és csendre, a már az Urral való kapcsolat megléte ellenére is.

 Kérlek, most nehogy azt gondold: „Hát ez az! Én ilyen másodrendű keresztény vagyok!” Mert abszolúte nem erről van szó. Ezt az ürességet, távolságot, csendet, az Istennel való kapcsolatomban magam is átéltem már sajnos. Sőt szerintem minden keresztény ismeri ezt a nem jó tapasztalatot.                                                                                                                                      Jóbnál azt olvassuk, hogy szól az Isten többször is, de sajnos nem ügyelnek rá. ( De bizonyára olyan is létezik, amikor ügyelnének rá, próbálnának őszintén figyelni rá, de a fojtogató körülmények vagy a szívük bénultsága miatt nem tudják meghallani.  Ez lehet a le nem rombolt és meg nem erőtlenített testi természet miatt, lehet sátáni támadás miatt. Lásd: kikért téged a sátán) Ebben én ténylegesen visszaigazoltnak látom, Derek megállapítását. A vezetés / látás, a kijelentés hiánya, egy-egy szituációban, amiben, és amiből táplálkozva hittel kiléphetünk és cselekedhetünk, illetve Isten akaratában való döntést hozhatunk, a mi oldalunkról hiányzik. Leginkább a már általunk megismert, de bármi okból figyelmen kívül hagyott igazság, megcselekvésének hiánya miatt. Az Írás azt mondja azok Istennek fiai, akiket a Szent Szellem vezet. (ez folyamatos vezetést takar) De a Szent Szellem vezetése, a szívünk Ő tőle való úsztatása, a teljes szentírás folyóján, szüntelen az Isten beszédének való engedelmességre ösztönöz. Ha ezt megkerüljük a kifogásainkkal, az okoskodásainkkal a világ és a beszennyező bűn dolgainak megtűrésével, akkor a kapcsolatunk megléte ellenére is, csak alig-alig tudjuk meghallani, felismerni, és ami még fontosabb megcselekedni az Atyánk akaratát. Hiszen az Ige gyakorlatba ültetéséhez, megéléséhez-való erőt is, a Szent Szellem Isten biztosítja számunkra.                                                                                          Itt szeretném megjegyezni, sokan abban is hibáznak, hogy nem veszik komolyan az imaéletüket, nem veszik komolyan a szentírás szavaival való kapcsolatukat. Magyarán igen kiszáradt állapotban tartják azt a személyes kapcsolatot, amivel a Mindenható Isten megtisztelte őket. Egyfajta tengi-lengi Boldizsárként, nem következetesen élnek. Aztán amikor vihar támad, zugnak a szelek és beárad az árvíz, ahogy a példázat mondja. Mindjárt elkezdik a legprecízebben és a legőszintébben keresni az Úr orcáját és segítségül hívni Őt! De arról teljesen megfeledkeznek, hogy a hosszú napsütötte években két szót nem szóltak a Mennyei Atyjukhoz, sem neki hálát nem adtak, mert minden más jobban érdekelte őket. (Nos ilyen helyzetben igen nehéz, hallani.)  Egy két szög használatával, nem lehet házat építeni. Folyamatos, hittel és engedelmességgel stabilizált kapcsolatban tanuljuk meg átvenni az életünkre való vezetést. Így alakul ki egy érett és őszinte jó kapcsolat. Nem akarok senkit megbántani, csak azért beszélek erről, hogy mi határozzuk el, nem akarunk és nem is leszünk ilyenek, az Istennel való kapcsolatunkban. Vigasztalásként, azoknak, akik magukra ismertek, csak azt szeretném mondani. Nagy az Ő hűsége! Szeretete és gondviselése felfoghatatlanul csodálatos, és arról biztosít minket, hogy ha mi hűtlenek is voltunk, Ő hű maradt, és nem hagy magunkra a bajban. Csak mi se felejtkezzünk el az Ő jóságáról és hűségéről, a napsütötte napokon.

Köszönöm a figyelmeteket.