vasárnap, szeptember 30, 2018

A hátratekintés és az alkalmasság.


Számos hívőnél az a baj, hogy hátrafelé tekintget. De nem azért, hogy levonja a megfelelő tapasztalatot a múlt eseményeiből. Nem, sokkal inkább a világ szeretetének kötélhorgonyai rángatják szívét és lelkét. A gondolatai, ilyenkor „Egyiptomban” a szolgaság földjén kóborolnak. (a világban) A „hagymák”, az „uborkák”, és a „dinnyék” ízét szeretné újra érezni. Hiányzik neki, amit a világ nyújtani tud. Úgy érzi, a kereszténysége megfosztotta öt, valami értéktől, valami jótól, amit Istentől nem, csakis a világban kaphat meg. Mondjuk valóban van valami ami, ami Isten országában nincs meg. A bűn! A bűn és annak az ideig óráig való gyönyörűsége, az valóban nincs meg az Istennel való kapcsolatban. Isten és Isten angyalai, bűngyűlölőek! Mi keresztények néha nehezen akarjuk megérteni, hogy mi már Isten családjában élünk, már nem vagyunk e világból valók. Nehezen akarjuk elengedni, és kigyomlálni, magunkból a világ szeretetét. Hátra tekintgetünk! Pedig Urunk intő szava világosan szól: És monda néki Jézus: „Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.” Nagyon veszélyes ez a magatartás, mert a világ által felkínált hamis manna, mérgező! Kő keménnyé változtatja a szívet! Van, hogy ez egy szempillantás alatt történik meg, mint amikor Lót felesége hátrafordult, de gyakrabban észrevétlen apró lépésekkel éri el  sátán, hogy a hívő szíve elszakadjon, illetve használhatatlan legyen Isten országa számára. A világ szeretetével, el akarja szakítani a hívő ember szívét, a kegyelemtől, Isten tervétől, a Krisztusban megnyert áldásoktól, és még sorolhatnám. Igen, sátán is, a világot felhasználva kínál Isten áldásaival szemben valamit. Az Istentől való függetlenséget, a bűnt és annak pillanatnyi gyönyörűségét és "hasznát", ha szabad így fogalmaznom. De nekünk példát hagyott már Mózes is! „Inkább választván az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett”


 Ha sátán eléri, hogy a világból bármit is fontosabbnak láss, mint előre nézve Isten akaratát követni, már nyertes pozícióba is került veled szemben.
„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.” Nem úgy annál az embernél, akinél megvan a megoldás kulcsa.:” Mert mindaz, aki az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” A hitből hitbe kijelentett, Isten igazságának beszédéből megnyert hitünk az, amivel felvehetjük, és fel kell vennünk a harcot a világgal, annak értékrendjével, és az azt irányító levegőbeli hatalmassággal, aki nem más, mint a sátán. Elgondolkozásra, és a szívünk megerősítésére, megemlítek egy pár igazságot a világgal kapcsolatosan:
„Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.”

„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen: Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.”

„Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott;
Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.”

„De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.”

„Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.”     

 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.”

„Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk.”

„Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel.”

Mindig is szerettem azt is Isten beszédében, hogy pontosan és egyértelműen fogalmaz. Kijelentéseinek fényénél, mindenki kikerülheti a csapdákat, a sötétből ránk leselkedő fenyegetéseket, és valóban sikeresen forgathatja a Szellem Kardját a Szentírás Igazságát, a sötétség erőivel és a hazugsággal szemben.

Köszönöm a figyelmeteket.         

Nincsenek megjegyzések: