Milyen az Istenképed?

A Bosszúálló/haragvó Istenkép, nem helyes ma, amikor a hangsúlyt Isten a kegyelemre és az irgalomra helyezi! 

A legismertebb és egyben leginkább eltorzult Istenkép egyike, egy büntetésre kiéhezett bosszúálló Isten mutat be. Megszámlálhatatlanul sok ember rendelkezik egy ilyen képpel Istenről. Amikor néha napján a tudatukba engedik egyáltalán annak a lehetőségét, hogy mi van ha tényleg létezik Isten, mi van ha tényleg a keresztény világkép helytálló, Szinte azonnal egy haragvó, bosszúálló, büntetésre kész Isten jelenik meg a tudatukban. Egy olyan Istent látnak, aki elérhetetlen erkölcsi mércéket állítva, eleve kudarcra és vereségre kárhoztatva az embert, a tenyerét dörzsölve várja az ítélkezés óráját. Nos szeretném nyomatékosan felhívni, a figyelmet arra, hogy semmi nincs távolabb az igazságtól, Ez a fajta Istenkép, kiragadott, helytelenül értelmezett bibliai igazságokra, az emberi beszennyeződött lelkiismeretre, és a személyes gonosz hazugságaira épül. Ezért rendkívül fontos, hogy legalább egyszer az életben leírásra kerüljön a szemed előtt, egy helyes a szentírás által közvetített Istenkép. Ezt az Istenképet, a kegyelem és az igazság szüli meg az ember szívében. A helyes Istenkép a fentiekkel ellentétben, Isten jóságában, kegyelmében/irgalmában és valós szeretetében fedezhetőek fel! Ezek pedig a legmélyebben koncentrálva, mindenki által ellenőrizhető módon, egyszer és mindenkorra a golgotai kereszten megfeszített Jézus Krisztusban Jelent meg. Mégpedig minden ember számára!  „Mert megjelent az Isten üdvösséget hozó kegyelme minden embernek,”. Egy másik helyen pedig így szól az Írás: „

„Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.” A fenti, totálisan felszabadító örömteli és csodálatos kijelentése Istennek, mindenkié! Mindenki élhet vele, Isten világossá tette hogy az Ö szent Fia, Jézus Krisztus, aki bűnt nem ismert, a mi megváltásunk és Istennel való megbékélésünk érdekében, magára vette a mi bűneinket, azonosulva azokkal, kínhalált szenvedve a keresztfán, kifizette a mi számlánkat (minden adósságunkat) az Isteni igazságnak megfelelően! Szabad az út hit/bizalom által az Istennel való örömteli személyes kapcsolathoz. Szabad az út, megadatott a lehetőség! Ezért is szól a figyelmeztetés: „Mi módon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy üdvösséggel? Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, akik hallották, biztosítottak számunkra,” Csak kegyelemből, Isten jóságából és szeretetéből tudunk megmenekülni, békességre találni. Ezt nem tudjuk kiérdemelni jó cselekedetekkel, nem tudjuk megszolgálni. Nem tudjuk megragadni semmi emberi erénnyel. Csak és kizárólag kegyelemből kapjuk! Feltéve, ha igényeljük, elkérjük Istentől még ebben a földi életben.

Szentségéből és igazságából eredő, jogos, a bűnt és a gonoszságot megítélő haragját,az istentelenség végleges felszámolását a kegyelem a mi érdekünkben egy Isten által tudott ideig felfüggesztette. Noha való igaz, hogy: "Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni." és „Buzgón szerető és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr, és telve haraggal; bosszút áll az Úr az ő ellenségein, és haragot tartó az ő gyűlölői ellen.”  Tehát nem ajánlatos visszaélni kegyelmével és jóságával. Mégis elmondható, hogy a jelen időszakban, a hangsúly Isten kegyelmének jó hírén, az evangélium hirdetésén áll.  

Köszönöm a figyelmeteket, és egy kulcsfontosságú igével zárom be a soraimat. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.”

 Ajándék! Bátorítalak, fogadd el ezt a csodálatos ajándékot! Ne egy haragvó és büntető Istenképpel éld az életedet. Békülj meg Istennel és járj az Ö által vezérelt úton. Áldás rád! 

    

Isten a vendégszoba polcán!

Isten nem akar csupán egy fogalom lenni az életedben! Sokan úgy vannak Istennel, mint a pilóták az ejtőernyőjükkel, baj esetére magukkal viszik, de remélik, hogy soha nem lesz rá szükség. /ezt sort, valahol olvastam és megfogott/ Az ilyen emberek valami módon beengedik Istent az életük, szalonképes és megmutatható szobájába, de ott is többnyire csak egy polcra kerül, A fogalom polcára. Én hívő vagyok, keresztény vagyok, ó én is megtértem. De ahogy él, ahogy cselekszik, ahogy beszél, az semmiben nem különbözik szinte, a világ folyásától, és értékrendjétől, vagy ha mégis, az leginkább egy jól eljátszott színházi szerep a maga minden odavaló kellékével. Azt is többször megfigyeltem, hogy az ilyen ember teljesen megvan győződve, hogy ebbéli játékáról senki nem tud. S lehet hogy ez igaz a keresztény környezetére, ott a magasabb fokú bizalom, és sokszor a rálátás hiánya, némi felületesség miatt, ez a játék eljátszható. De nem így a világban. Ott az emberek a farkastörvények miatt, az állandó aktivitáskényszer miatt, mintegy önvédelmi ösztönből, igen hamar felismerik, beazonosítják a „színészeket”. Erre még rájön, hogy sátán még be is segít ilyenkor, hiszen érdeke, ha egy hívőt hiteltelenné tud tenni. De mivel azt váltja ki, amit az írás, előre megmondott: „Mert az Istennek neve miattatok, káromoltatik a pogányok között…” Ezért bizony nagyon fontos erről beszélni, és ezt visszaszorítani. Hihetetlen károkat tudnak okozni az ilyen „eljátszom a dolgot” emberek. Ráadás az is igen nagy gond, hogy amikor rájuk hivatkozva takaródznak a világiak, az épp az örömhírt hallgató emberek. Nagyon nehéz nekik mit mondani, és valahogy megvédeni az ilyen színésztestvéreket, és meggyőzni a hivatkozó felet, hogy az adott keresztény színészkedése csak átmeneti, már Isten kezeli nála a dolgokat.  /ha nem igazán érted miről beszélek, akkor jó neked, kimaradtál az ilyen kényelmetlen helyzetekből./ Ne legyen félreértés, nem azzal van a bajom, ha felszínre jön az életedben valamilyen bűn, mert Isten dolgozik rajtad, olvaszt, azért, hogy szembesítsen az eltávolítandó salakoddal. Ez jó dolog!  Magadba szállva megállsz, őszintén megbánod, bűnvallást teszel, amiben is, kilépsz a világosságra és engeded, hogy Jézus vére az Isten végtelen kegyelméből megtisztítson minden bűntől. A megszentelődésnek is van egy fajta útja, tehát ez jó. Amire fentebb utaltam, amit igazán komoly problémának látok, az a képmutató életvitel a meghátráló harc nélküli megalkuvásban megkövesedett, hiteltelenség. Isten ennél sokkal jobbról/többről van, felölünk meggyőződve! Az ilyen embereket pedig segítsd, hogy hamar kitaláljon a színházi életen kívülre, a valóságba! Ahol Isten nem csak egy fogalom a vendégszoba polcán!

Köszönöm a figyelmedet. 

Gondolataim az unalmas hívő életről.

Sok hívő unalmasnak találja az Istennel való kapcsolatát. Persze ezt nem mondják ki, és igen erőteljesen azon vannak, hogy ezt senki észre se vegye. De akárhogy is ezt sem lehet sokáig eltitkolni. A tapasztalt szem sok olyan dolgot észre vesz náluk, ami sajnos egy igen sekélyes/felszínes kapcsolatról árulkodik. Talán a legelső, hogy nem bíznak Istenben, legalább is a szó igazi értelmében nem bíznak benne. A személyiségük súlypontja nem nyugszik Istenben, még túl sok van megtartva a saját akaratukból, ami nem engedi a bizalom fejlődését. A hit és a bizalom nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz. (Igen sok vélt és félreértett oka van annak, amikor az emberi szív bizalmatlan Isten felé. Ilyenkor szükséges hogy a hívő felülvizsgálja a dolgokat és az arra adott válaszait.) A másik, ami az elsőből következik, nincs imaéletük, vagy az is a kapcsolatra jellemzően, szívtelen, felülete, és hála nélküli. A csak a szükségre koncentráló, követelőző imának nevezett valami, nem a legjobb kapcsolatalakító magatartás. A kapcsolati unalmuk harmadik erőforrása valószínűleg abban rejlik, hogy megunták már, Isten mindig ugyanazt mondja a szívük mélyén. Azaz az „elsős tananyagot”, ami valljuk be, ötödikben vagy még később, valóban unalmas is tud lenni. Gyerekes daccal, lázadással elkezdik egyre jobban kerülni Istent, mert nem tetszik nekik, amit Isten beszédének tűkre eléjük tár újra és újra. De testvérem! Ha az ige tűkre azt mutatja, hogy meg kell fésülködnöd, amott pedig egy nagy koszfoltot le kell mosnod. Akkor érdemes megértened, nem nagyon van más üzent a számodra csak az „elsős anyag”. Mosd le, amit le kell és fésülködj meg. Elmondom Isten, nem fogja megunni, kész százszor is elmondani a leckét, mindaddig ameddig nem készíted el a házi feladatodat! Ne aggódj, tudom, miről beszélek. Aki csapkod, lázad és hisztizik, azok mi vagyunk, nem Isten. Akik megunják a dolgokat, és hűtlenné tudnak lenni az igazság követésén, azok mi vagyunk és nem Isten. Nem a mennyei dolgok unalmasak! Nem Isten unalmas! Nem a hívő élet unalmas! Ha valami unalmas, az-az ember kemény szíve! Ez tényleg unalmas. Isten számára mindenképp, de azt gondolom az igazságot szerető emberek számára is nagy kihívás a keményszívű ember, aki mindig másra vagy a körülményekre mutogatva indokolja, a számára valóban unalmas hívő életet. 

Köszönöm a figyelmedet. 

A bűnről való beszéd, nem lehet probléma! A probléma a bűn.

Nem ciki, nem gázos a bűnről beszélni. Isten előtt nincs titok, az emberek sem vakok, magadat pedig, pláne nem tudod becsapni. Mivel ezen a területen igen sok félreértés van, ez szükségessé teszi, hogy rendszeresen át legyen beszélve. Megfigyeltem, hogy van egy téves elképzelés a világban azokról az emberekről, akik megtértek, és nyíltan felvállalják a hívő életet, annak minden előnyével és hátrányával. Igen gyakran ezekről, az emberekről azt gondolja a környezete, ha már egyszer ezek, ahogy állítják kapcsolatba kerültek Istennel, meg lett bocsátva nekik minden bűn, meg, hogy ők a menyei állampolgárságot kaptak, ez egyenlő azzal, hogy tökéletesek és soha semmi gondjuk többé nem lesz a bűnnel, hiszen hívők akiket Isten megsegít. Ö a nagy hívő, na most aztán, egy szemernyi hibát se lássak meg nála. S meg kell hagyni, amint megtudták, hogy te keresztény vagy, szó szerint elkezdik figyelni az életedet és vizsgálgatni, erre készülj fel. Tehát igen félre értett gondolat, hogy a hívok soha nem vétkezhetnek, és ezért talán érdemes egy-két dolgot letisztázni. Már csak azért is mert néha még a hívők, maguk is gyakran ezt feltételezik. Egy megtérés nélküli bűnős ember, nincs kegyelem alatt, nincs meg benne az élet, akár elismeri akár nem, hogy bűnös ezer dologban. Egy felülről, Istent Szellemétől született hívő, tudja, hogy bűnős volt, de mivel elfogadta Isten egyedüli és tökéletes megoldását. a bűn problémájára. Ezért Jézus Krisztusba vetett hite miatt, és az Úr érte hozott váltsága miatt, amit igényelt és elfogadott, megigazult/igaznak nyilváníttatott Isten színe előtt. Ezek után amikor a bűnnel találkozik magában, azaz megmutatkozik a poklossága akkor is tudja, hogy Istenre számíthat, hogy van, Jézusban megvan a bűnbocsánata, és hogy az élete a kegyelem alatt van, még ha történetesen rendezni/ megbánni és megtérni való állapotba került is. Más szóval a hívő, már bent van a bárkán belül. (az egyház, a szentek közössége) "ami szellemtől született, szellem az" lehet, hogy gyomorrontással szállt be a hajóba, és ez miatt, ép összehányja magát. De már a bárkában van! Biztonságban és száraz helyen. Minden lehetősége megvan a gyógyulásra! Ellentétben a világban kóborló, Isten nélkül élő emberrel, aki lehet épp most nem öklendezik és hány, legalább is nem látni. De nincs biztonságban,  szárazon, ami a túlélését biztosítaná. Remélem követhető volt a gondolatmenetem.  „Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.” Ez az ideális! Amikor egy hívő mindig mindenkor Isten vezetésében, az új természete szerint, azaz szellem szerint jár. Ez az amire tényleg és valóságosan vágynunk kell, és ennek érdekében megtenni ami a módunkban áll. Régen a bibliaiskolákban ennek megértését sokszor úgy vezették be, hogy különbséget kell tennünk a helyzetünk és az állapotunk között. Ha még nem olvastál erről, bátorítalak. Az igazat megvallva sokszor és sokféleképpen vétkezünk, soha nem értettem, amikor hívő emberek, vagy emberekről azt a benyomást akarják kelteni, hogy mivel szentek, így a bűn ismeretlen már a számukra. Mielőtt bárki félreértene, letisztázom, nem gondolom, hogy nem lehet bűn nélkül élni a hívő életet. De lehet! Lehet úgy élni, hogy nincs megvallatlan, elrendezetlen bűn az életünkben. Csupán azt kell megértenünk, hogy ez nem automatikus és leginkább nem a hívő ember produktuma. Kegyelemből tartatunk meg! Ez nem csak az üdvösségünkre vonatkozik. Hanem a földi vándorlásunkra is. De valljuk be őszintén, hányszor levesszük a szemünket, a mi kegyelmet és életet adó megváltónkról. Nem hitben cselekszünk, aminek elkerülhetetlen következménye a bűn! Hiszen ami nincs hitből, bűn az. Csak nem képzelem, hogy egy hívő életében lehet bármi, ami nem tetszik Istennek? De képzelem!  Mivel megtértek, megismerték Isten, és ráálltak a keskeny út követésére, és valamilyen mélységben felfogták azt is, hogy Isten szent. De valahogy ezzel párhuzamosan elkezd kialakulni bennük egy védekezési, takargató folyamat, melynek sokszor az a következménye, hogy szép lassan, meg tanulják magukra zárni az ajtót, a magukban mégis csak felfedezett bűnnel. Kialakulhat egy képmutató bűnt takargató, azt világosságra nem hozó élet. Bele se mernek gondolni, mi lenne, ha megtudnák ezt és ezt, ha megtudnák, hogy a szeretetlenség a kevélység a büszkeség a tisztátalanság, a félelmek a hitetlenség és minden más bűn is, még az Istentagadás és káromlás is, bizony nem ismeretlen dolgok még megtérés/újjászületés után sem, még évek múltával is előfordulhat. Mint mondtam, nem szükségszerű hogy vétkezzünk. Az ige is így szól: „ha valaki vétkezik” tehát a megváltásunk után elkerülhető, kikerülhető félretolható a bűn! Megint csak az írás mondja: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. Annak okáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.”  

A fentiekből kitűnik, hogy az élet szellemének törvénye megszabadított! Dicsőség az Istennek! Jézus megváltott minket! Mégis a gyakorlati tapasztalatunkban, a mindennapjainkban, nincs kizárva, hogy szembesülni fogunk, azzal: „Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen”.  Azaz itt a földön bármikor érhet kísértés, valamely bűn által.  Ha pedig van kísértés, be kell látni és tapasztaljuk is, hogy sajnos az is előfordulhat, hogy a kísértés nem jól reagáljuk le /mert mondjuk, nem imádkoztunk azért, hogy ne érjen minket/ és azon vesszük észre magunkat, hogy a bukott természetünk megnyilvánult. Pál tusakodásról, birkózásról beszél, de én még nem nagyon láttam olyan birkózót, aki mindig felül van, mindig minden cselt és támadást el tudott hárítani. Nyilván az évek évtizedek óta birkózó, és abban megedződött/tapasztalatot nyert embernek lényegesen könnyebb a kísértés és a harc. Ezért is lepődik és döbben meg az Isten népe, amikor, egy vezetőről egy úgymond nagy kaliberről derül ki, hogy nem volt a helyzet magaslatán. De be kell látnunk, nem teljesen jogos a kiakadásunk, hiszen emberekről beszélünk, akik minden tökéletességre törekvésük mellett is, szembetalálkozhatnak azzal, hogy bizony soha de soha ne felejtkezzenek el arról, hogy mindenestől az Isten kegyelmére szorulunk, és akkor és abban leginkább, amikor és amiben nem gondolnánk. Sajnos tehát azt látjuk, hogy az életünkben egyszer vagy többször elesünk. Hogy nálunk is lenne alapja, Pál felkiáltásának: Ó én nyomorult ember! A bukás nem ismeretlen számunkra, még megtérésünk után sem. Csak míg előtte nem tudtunk, nem vétkezni, utána már Isten segítségével lassan vagy gyorsan, de feltudjuk számolni, és minimális mozgásra tudjuk kényszeríteni a bűnt az életünkben. Azaz két vállra tudjuk fektetni, amikor birokra kényszerülünk vele. Amit ki szeretnék emelni a fentiek fényében, az-az, hogy soha de soha ne add fel! Ne keseredjél és fáradj bele a harcba, lehet, hogy már százszor is a bűn küldött padlóra és terített ki, és elszívta az életerődet, reménységedet és a hitedet megcsapolta. De neked ragaszkodnod kell Jézus szavaihoz. „De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” Egyszerűen meg kell értened, kitartás nélkül nem fog menni. Van, az a mondás! „Akik feladták, soha nem győztek. A győztesek között nem találsz egy olyan embert sem, aki feladta.” De inkább egy igével zárom be a gondolataimat. „Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.”

Mindenkinek a bűnnel való harca elsősorban Istenre tartozik és az eklézsiára! Azon belül a vénekre, a szolgálattevőkre. Ha látod, hogy az atyádfia vétkezik, birkózásban van, járj közben érte, az helyett hogy körbekürtölöd hogy mit is láttál/tapasztaltál. Híd el Isten, ahogy téged, úgy öt is képes megtartani. Ebben a dologban is az irgalom vezessen, hiszen ha te csónakod lenne lyukas te is támaszt és segítséget várnál.  

Köszönöm a figyelmedet!  

Isten Szent Isten!

Amikor Isten erejéből merítve, végre sikerült egy makacs, visszatérő bűntől megszabadulnom, valami nagyon érdekes dolgot figyeltem meg az életemben. Nem csak a földi létem mindennapjaiban, hanem a szellemi életemben leginkább. Sokkal hatékonyabb lett az imaéletem, rendkívül könnyűvé vált a Szent Szellemre való figyelés/érzékenység. Bár az is igaz, hogy új harcmezők jelentek meg az életem horizontján. Komolyan csak ennyin múlik egy minőségi fejlődés, csodálkoztam magamban néha még hangosan felkiáltva is. Pár nap múlva egy reggel, úgy véltem Isten azt kérdezi, tőlem, hogy ki Ő. Az Istenem vagy! Az apám vagy! Járta át a válasz az egész bensőmet. Ez így van! Véltem hallani a választ. S tudod mi az én Istenségem alapja? Az igazság az, hogy rendesen zavarba jöttem ezen a kérdésen, de mielőtt bármit is válaszolhattam volna, a leghatározottabban hallottam a szívemben. A szentség! A szentség az én dicsőségemnek egyik alapja. Bizonyára töltött már be benneteket a Szent Szellem, így tudjátok mit éltem át a következő másodpercekben. Miután megéltem ezeket, a pillanatokat annyira tisztán és világosan, megértettem, hogy Isten SZENT! Ha mi, az Ö gyermekei szintén törekszünk a szentségre, bármennyi kudarc és látszatvereség után is, a harcot nem feladva, nem meghátrálva/megalkudva, szentek tiszták akarunk lenni, Isten akaratával megegyezően, akkor valami hihetetlen közel tudunk kerülni az Úr személyéhez a lényéhez a dicsőségének a valóságához. Olyan elementáris megújító, megelevenítő erő tud elárasztani a mennyből, ami a legmerészebb álmaidat is felülmúlja. Szó, ami szó kedvelek imádkozni, még a böjt sincs ellenemre, bár ezt elhanyagoltam az utóbbi időben. De azt kell mondanom nektek, a gyakorlati szentségre törekvést Isten rendkívüli módon méltányolja.

Isten SZENT! Ahogyan ezt az angyalok a biblia utolsó könyvében kikiáltják a világmindenségbe!

„És a négy szellemi lény, amelyek közül mindeniknek hat-hat szárnya volt, köröskörül és belül teljes voltak szemekkel; és meg nem szűntek nappal és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő,”

Köszönöm a figyelmed.

Gondolataim az ökumenizmus elvtelenségéről és az igaz szeretetről.

Sokan ismertek személyesen is, tudjátok rólam azt is, hogy nem igazán tudom elfogadni az elvtelen ökumenizmust. Már csak azért sem mert a különbözőségek megléte minket, gondolkozó embereket, arra kell, hogy indítson, hogy mérlegeljünk és foglaljunk állást. Szoktam mondani, az lehetséges hogy mindenki téved egy dologgal kapcsolatosan, ezt a logika megengedi. De hogy mindenkinek igaza legyen, a meglévő nyilvánvaló különbözőségek megléte mellett, azt már a logika sem tudja elfogadni, és szellemi szempintből nézve is lehetetlen, hiszen az Írás is kijelenti:” Mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak?” Szóval én nem kultiválom, a rakjunk félre az igazságot, egy humanista, hamis és őszintétlen szeretet zászlaja alatt. Többször is kifejtettem ezt már. Pl. : Itt is.

De rögtön itt meg kell állni egy pillanatra és meg kel emlékeznünk a Szentírás mindent elsöprő kijelentéseiről, melyek az ismeretet, és minden mást is felülíró szeretetről, a hit által munkálkodó őszinte, és képmutatás nélkül való, atyafiúi szeretetről beszélnek, és ennek betöltésére szólítanak fel bennünket! Tudom, hogy mindenki tisztában van vele, hogy Jézus felhívta a figyelmet, hogy a világ abból fogja felismerni, hogy Jézus követői vagyunk, ha egymást szeretjük. Mégpedig a szó valós értelmében. Nos ha szétnézünk láthatóvá, válik, hogy ettől sikerült sok esetben igen messzire távolodnunk. Én a magam részéről, több mint negyed évszázados tapasztalatból mondom, hihetetlen mélységű szeretetlenség tapasztalható a magukat hívő embereknek vallók között. A kő kemény önző szeretetlenség, a kevély és büszke arroganciával és a másikat lenéző/lesajnáló, nyílt vagy burkolt magatartással, tudom, mindannyian találkoztatok már. Persze a másik oldal is igaz, mi magunk is felmutattuk ezt a kapcsolatainkban nem egyszer. Pedig tudjuk, mint már utaltam rá, hogy Isten előtt a szeretetlenség, az irgalmatlanság nem kedves, sőt egyértelműen elfogadhatatlan. Lehet, hogy ebben a sátán által, és az öt kiszolgáló emberek által megfertőzött, és végletekig korrupt és rothadó rendszerben, ami a világot jelenleg átitatja, és minket is minden nap eláraszt. Lehetetlennek tűnő feladat a valós szeretet megélése, mégis erre kell törekedni a hitelességünk érdekében. Ez a nagy helyzet! Ha ezt nem tudjuk felmutatni, kevés esélyünk marad az emberekhez elvinni az evangélium örömüzenetét.

Meg kell végre értenünk, az mellett, hogy az elvtelen, a hamis szeretetet kiszolgáló, minden igazságot feladó/és félre tevő ökumenizmust, teljesen jogosan, nem fogadjuk el. A legfontosabb isteni törvénnyel még számolnunk kell, azaz szeretnünk kell egymást. Hiszen mit mond az írás: „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?”

Ha most erre az a gondolatod támadt, hogy de hisz én nem gyűlölők senkit, és kész is, felmentve érzed magad. Akkor szeretnélek megkérni, hogy ne légy felületes és gondolkozz el egy kicsit mélyebben, ebben a dologban, nehogy szeretetlennek találtassál, amikor eljön az ideje. Ha a zsidó keresztény kinyilatkoztatás fényében akarunk élni, meg kell tanulnunk, szeretni. Tudom nem egyszerű feladat, hiszen előtte magunkat kéne értékelni, elfogadni szeretni, /szeresd embertársadat mint önmagadat/, és valljuk be őszintén, lehet ez még nehezebb feladat, mivel teljesen tisztában vagyunk, hogy mennyi képmutatás, bűn, és hazugság akadályozza a saját magunk szeretetét és értékelését. De hála Isten kegyelmének ezen lehet változtatni, ezért térünk meg, tartunk bűnbánatot és kérjük Isten kegyelmét egy hiteles élet megéléséhez. Van egy csodálatos példaképünk Jézus személyében, tehát nincs kibúvónk. Az irgalmas szamaritánus példája rendkívül erőteljes ebben a kérdésben. Amikor szereted magad, illetve az embertársaidat, az nem rövidlátást a másik helytelen dolgainak az elfogadását és támogatását jelenti, hanem azt, hogy igyekszel úgy elérni és kapcsolatot tartani vele, mint abban példát mutat nekünk Isten, és amit az 1 korintus levél 13 fejezete mélységében ismertet.  

Áldott hetet kívánok és köszönöm a figyelmeteket. 

Gondolataim az örökkévalóságról.

Mi emberek az időben élünk, az Örökkévaló, (mármint Isten) mint ahogyan neve is utal rá, az örökkévalóság tejhatalmú Ura, életre hívója és fenntartója! Az időben létező ember és az örökkévalóságban jelenlévő Isten kapcsolatát az olvasás példáján keresztül is meg lehet ragadni. Az időben élő és az örökkévaló kapcsolata, hasonlít az olvasó és az általa olvasott könyv eseményeihez való szellemi és lelki viszonyuláshoz. A könyv olvasása során egy bizonyos időrendet ismer fel és követ az olvasó. Van, amikor a múlt eseményeiről olvas, van, amikor a jelenben zajlanak az események és van, amikor a jövőre nézve kap tájékoztatást a lapok olvasása során. De a teljes képbe beletartozik maga az olvasó, aki a könyvön kívüli, egy másik az olvasott könyvhöz mérve /az igazi/ valóságban létezik. Amikor az emberünk olvas ez az ö jelenében, történik! Ez akkor is igaz, ha a könyvben éppen a múltról olvas, vagy a könyvben megjelenő bármelyik idősíkról. Az olvasó egy teljesen más valóság része, s mivel a könyv eseményein kívül való, ezért akárhol is kezdi el a könyvben az olvasást, az számára mindig a jelen. Éppen ehhez hasonlóan, Istennél nincs múlt és jövő. Istennél a jelen van!  Istennél a most van! Ö egy szempillantásban átfogja az idősíkokat, legyen az bárhol a látható, vagy a láthatatlan teremtésben. Isten örökkévalósága az állandó jelen, de érthető, hogy mi, akik a térben és időben bezárva létezünk, igen nehezen tudunk bármit is kezdeni, olyan „fogalmakkal”, mint az örökkévalóság vagy az örök élet. Ezen valóságok bármilyen színtű megragadásához, az igazságból származó kijelentésre van szükségünk. De az is igaz, hogy abból a tudásból, hogy Isten számára a mi életünk, mindig az Ő szemei előtt, zajlik, az állandó jelenben, hatalmas vigasztalást nyerhetünk! Ugyanis az Ö dicsőséges, és jó akaratú személye, kész az Úr jézus értünk hozott engesztelő áldozata miatt, most és bármikor az életünkbe beavatkozva, rendet tenni, minket helyreállítani. Áldott legyen a mi Atyánk, az örökkévalóság Istene!