szombat, augusztus 06, 2016

Isten a vendégszoba polcán!

Isten nem akar csupán egy fogalom lenni az életedben! Sokan úgy vannak Istennel, mint a pilóták az ejtőernyőjükkel, baj esetére magukkal viszik, de remélik, hogy soha nem lesz rá szükség. /ezt sort, valahol olvastam és megfogott/ Az ilyen emberek valami módon beengedik Istent az életük, szalonképes és megmutatható szobájába, de ott is többnyire csak egy polcra kerül, A fogalom polcára. Én hívő vagyok, keresztény vagyok, ó én is megtértem. De ahogy él, ahogy cselekszik, ahogy beszél, az semmiben nem különbözik szinte, a világ folyásától, és értékrendjétől, vagy ha mégis, az leginkább egy jól eljátszott színházi szerep a maga minden odavaló kellékével. Azt is többször megfigyeltem, hogy az ilyen ember teljesen megvan győződve, hogy ebbéli játékáról senki nem tud. S lehet hogy ez igaz a keresztény környezetére, ott a magasabb fokú bizalom, és sokszor a rálátás hiánya, némi felületesség miatt, ez a játék eljátszható. De nem így a világban. Ott az emberek a farkastörvények miatt, az állandó aktivitáskényszer miatt, mintegy önvédelmi ösztönből, igen hamar felismerik, beazonosítják a „színészeket”. Erre még rájön, hogy sátán még be is segít ilyenkor, hiszen érdeke, ha egy hívőt hiteltelenné tud tenni. De mivel azt váltja ki, amit az írás, előre megmondott: „Mert az Istennek neve miattatok, káromoltatik a pogányok között…” Ezért bizony nagyon fontos erről beszélni, és ezt visszaszorítani. Hihetetlen károkat tudnak okozni az ilyen „eljátszom a dolgot” emberek. Ráadás az is igen nagy gond, hogy amikor rájuk hivatkozva takaródznak a világiak, az épp az örömhírt hallgató emberek. Nagyon nehéz nekik mit mondani, és valahogy megvédeni az ilyen színésztestvéreket, és meggyőzni a hivatkozó felet, hogy az adott keresztény színészkedése csak átmeneti, már Isten kezeli nála a dolgokat.  /ha nem igazán érted miről beszélek, akkor jó neked, kimaradtál az ilyen kényelmetlen helyzetekből./ Ne legyen félreértés, nem azzal van a bajom, ha felszínre jön az életedben valamilyen bűn, mert Isten dolgozik rajtad, olvaszt, azért, hogy szembesítsen az eltávolítandó salakoddal. Ez jó dolog!  Magadba szállva megállsz, őszintén megbánod, bűnvallást teszel, amiben is, kilépsz a világosságra és engeded, hogy Jézus vére az Isten végtelen kegyelméből megtisztítson minden bűntől. A megszentelődésnek is van egy fajta útja, tehát ez jó. Amire fentebb utaltam, amit igazán komoly problémának látok, az a képmutató életvitel a meghátráló harc nélküli megalkuvásban megkövesedett, hiteltelenség. Isten ennél sokkal jobbról/többről van, felölünk meggyőződve! Az ilyen embereket pedig segítsd, hogy hamar kitaláljon a színházi életen kívülre, a valóságba! Ahol Isten nem csak egy fogalom a vendégszoba polcán!


Köszönöm a figyelmedet. 

Nincsenek megjegyzések: