szerda, november 23, 2016

A szolgaság földjén.

Avagy a lelki rabszolgaság fáraója a törvénytelenség.


Életutunkon való vándorlás során, az egyik legkártékonyabb aknamunkát a törvénytelenség, az igazságtalanság okozza. Teszi ezt nyíltan vagy kevésbé szembetűnően, de pusztító rombolását felismerhetjük, a megkeseredett, hitet és reményt vesztett, megbotránkozott, és kiégett életek ezreiben, bármerre járunk is a világban, vagy akár az egyházban. A sötétség egyértelmű célja, hogy a törvénytelenség és az igazságtalanság átitassa és uralja ennek a a világrendnek a rendszerét. Hiszen mi is hirdetné hatékonyabban a hazugságát, mint egy törvénytelenséggel, a jó elnyomásával/ellehetetlenítésével, egy ördögi hazugságra épülő rendszer. Ami azt hangoztatja minden sarkon a föld minden részén, hogy nincs Isten, vagy ha van, akkor érzéketlen, gonosz és nem törődik a saját teremtésével. Nincs igazság kiálltja és rámutat, mindarra a temérdek igazságtalanságra, visszaélésre, képmutatásra, hazugságra ami átitatja az élet minden területét az egyéntől kezdve a családokon és más emberi kapcsolatokon keresztül, sport világáig. 
Ezzel szemben Jézus állítása az, hogy egyedül Isten jó, a szó teljes értelmében. Valamint csak Isten, aki teljes mértékben igazságos és szavatartó.

Azt gondolom a végidők sátáni lemezjátszóján nem az istentagadás fog forogni, hanem ez a hazug, alattomban dolgozó méreg, ami azt sulykolja, hogy isten nemhogy jó, hanem egyenesen gonosz, érzéketlen és kegyetlen. Ez a lemez forgott annak idején, amikor az angyalok egy része sátán mögé állt. Ez forgott, amikor az emberpár elhitetése volt soron, és ez szól most is, ahogy kezd mozgás lenni a végidők színpadán. A törvényszegés titkos bűne, az igazság, hazugsággal való feltartoztatása, már igen rég folyik a világban, megmérgezve az emberek szívét, sokszor még a jóakaratú emberek szívét is, akik közül nem egy, szép lassan feladja az árral szemben való küzdelmét, e tendencia miatt. Te ne tedd ezt! Meg kell értened, és tudatosítanod kell magadban, hogy van igaz ítélője ennek a világnak és minden embernek, aki csak felsírt bármikor ezen a bolygón. Ha a szívedben megértve elfogadod, hogy Isten az Ő bölcsességében mindent a megfelelő időben, igazságosan és részrehajlás nélkül fog megítélni és ez által maradéktalanul igazságot fog szolgáltatni, akkor megtetted a legfontosabb lépést a lelki méregtelenítésed területén. „Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz, mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-e igazságot?” Tudom, hogy nem könnyű ezt elfogadni, de attól még ez az igazság, egy nap minden rendbe lesz téve, mind a látható mind a láthatatlan világmindenségben. Ez nem holmi olcsó önvigasztalás, ha esetleg most erre gondolnál, ez Isten ígéretébe vetett reménység, ami nem szégyenít meg, mert bizonnyal megvalósul. Ha valaki csak azzal a gyakorlati ténnyel tisztában van, hogy a Bibliai próféciák mennyire precízen és pontosan és milyen hatalmas nagy számban, beteljesedtek, nem nehéz megértenie hogy a hátralévőek is mind sorban ahogy írva van be fognak teljesedni.  Az igazságtalanságokból fakadó szenvedés, mérgezi a lelket, torzít, elégedetlenséget, frusztráltságot és lázadást eredményez. Ezt meg kell tanulni kezelni. Ez a világ nem lesz jobb! Nem is célja Istennek javítgatni, foltozgatni, mert tisztában van vele, hogy amit ma megvarrna/rendbe hozna a világnak, azt holnapra darabokra szaggatva taposná a világ. Isten az emberekben akar változást elérni a kegyelem örömhíre által, és az Ő beszédének szavával. Egyedül ez az, ami valóságosan, érdemben hatással tud lenni a világ állapotára is. Az antikrisztusi szellem célja a káoszteremtés, a háborúság és gyűlölet életre keltése az igazságtalanság miatti lázadás elérése, a nyomás alá helyezés az élet minden területén, a gazdaságtól kezdve az oktatási rendszeren át a politikát és mindent felölelve. Ez nem összeesküvés elmélet, ez világosan, nyomon követhető az avatottabb szem számára. Az ellehetetlenített, igazságától megfosztott, idegileg kimerült ember, két dologra inspirálódik, e gonosz és sötét erő miatt. A harag által energizált lázadásra, ami kívülre a társadalom felé hat elsősorban. Valamint a reményvesztettségből táplálkozó megkeseredésre, ez belül dolgozik, aminek egyértelmű eredménye a leépülés, annak minden aspektusával együtt. Tehát az önpusztítással együtt járó függőségeket is ide értem. Pált idézve azt mondom, nem kell ennek így lennie! Ezen ördögi terv megfékezésére, felszámolására nincs okosabb döntés, mint amit az evangélium kínál!

Ez pedig az Istennel való megbékélés, a megváltás elfogadása. Nos én azt tapasztalom, hogy minden szempontból tényleg ez a legbölcsebb döntése az embernek, ha a sötétség erőinek keresztbe szándékozik tenni, a maga és mások életében. Természetesen nem becsülöm le azok ellenállását a gonoszsággal szemben, akik szabad akaratukból, Istennel nem számolva élnek. (még jelenleg) De értékhordozó és értékteremtő célkitűzéseikben azon vannak, hogy az életet mind maguk, mind mások számára élhetőbbé/szebbé tegyék. Tulajdonképpen nekik még nehezebb is e harc, mint a hívőknek/nekem, aki Isten oldalán állva kelek és fekszem. Hiszen: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem.” aki mindenkinek igazságot és jogos ítéletet fog szolgáltatni, mikor annak ideje elérkezik. Akár hívő vagy akár nem, a szél fúj, és nemcsak a déli, de az északi is eléri az ember életét. Továbbra se add fel a harcot a lelki rabszolgasággal és a hazugság mételyével szemben! Ha kell, változz és változtass, amiben csak módodban áll és tudod, hogy szükséges. Haladj tovább az árral szemben, mert mindenképp megéri. Keresd az igazságot, vagy ha már megtaláltad úgy öleld magadhoz, mint a haldokló utolsó lélegzetét, mert az Ige világosan szól: „Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével”. Érjen minket ez a nap a teremtővel való megbékélt állapotban, az Ő akaratát követve.

Köszönöm a figyelmedet.           


Nincsenek megjegyzések: