Szokták mondani, nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Ám a szentírás felhívja a figyelmünket egy érdekes dologra, ezzel kapcsolatosan. Isten, aki maga a hit Istene (legyen Isten szerinti hitetek, mondja az írás) Tehát a hittel teljes és mindenható Isten, azt mondja a gyermekeinek, de mindenki másnak is, hogy van egy dolog, ami lehetetlen. Igen szó szerint: lehetetlen, képtelenség, nem lehetséges. Ez pedig nem más, mint hit nélkül, élő/valós kapcsolatba kerülni Istennel. Azt gondolom, ha Isten valamire azt mondja, hogy lehetetlen, akkor az igen fontos dolgot tanít meg nekünk. Egy tucat fordítást néztem meg, a legtöbb a lehetetlen szót használja a Zsidó levél 11:6-ban ami így hangzik:” Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Amin most reggel elgondolkoztam, az ennek a gyakorlati része, az ember feladata. Mi is ez? Isten elé járulni! Őt keresni! Ez igen gyakorlati tevékenység, ha számodra nem az, akkor vélhetőleg, most sok problémára, nehézségre és szárazságra az életedben, választ is találtál. Az ige kiemeli, hogy elé járulni, és Őt keresni csak hittel tegyük, mert ennek hiányában, elmarad a megjutalmazás. Ami érdekes, hogy akiben nem hiszünk az elé nem járulunk, azt nem keressük. Ha ezt mégis megteszi valaki, az bír egyfajta hittel. (csak lehet, hogy holt hittel) Ha még sincs eredmény, akkor vagy nem Ő elé járult, Mert Isten nem hazudik. Ha azt ígérte megjutalmaz, akkor megjutalmaz. Vagy elméletben ugyan, az Igaz Isten elé járult, csak éppen nem szívbéli cselekvő hittel, hanem egy passzív elfogadó hittel. Olyannal, mint amilyen annak a példázatbeli fiúnak volt. „A másikhoz is odamenvén, hasonlóképpen szólt. Az pedig felelvén, monda: Én elmegyek, uram; de nem ment el.”
Ez a fiú értelmével elfogadta a kérést és befogadta a helyzetet, csak éppen a gyakorlatban nem tette meg, amit megtehetett volna. Ezért a hite halott hit volt. Magamban is, és sokszor keresztény testvéreimben is megtalálom ugyanezt a problémát. Ennek fényében pedig igen erős megvilágítást kap az Úr ezen beszéde:” Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.” „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.
Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak? Felelt Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem.”
Amikor az ember a tükör előtt állva meglátja, hogy mennyire kócos és rendezetlen, nem elsírja magát, hanem előveszi a fésűt, valamint rendbe szedi magát. (persze ha ezt sírva teszi, az sem bűn) Ez a mi részünk, kimenni a példázat béli szőlőbe.
Köszönöm a figyelmeteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése