Az álmaink megvalósulása!

“Gyönyörködj az úrban, és megadja szíved kéréseit!”

Mit jelent az első rész? Ámulattal szemlélni, rácsodálkozni Isten jóságára és szeretetére, dicsérni őt nagy tetteiért, megemlékezni csodatételeiről, megbecsülni és felmagasztalni beszédét, és természetesen megcselekedni!  Őszinte gyermeki bizalommal, azaz hittel és hitből élni. De mit jelent a második rész? Mit jelent a szívünk kérése, amit ráadás meg is ad Isten, ha az első részben is odaszántak vagyunk. Nem rizikós és könnyelmű ígéret ez Isten részéről? Nos, a dolog kulcsát abban találhatjuk meg, amit az Írás mond: Mi pedig fedetlen arccal szemlélhetjük az Úr dicsőségét és elváltozhatunk ábrázatára. „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” Ahogy ez a szent csoda folyamatosan történik velünk, a bálványimádó embereknél pontosan az ellenkezője valósul meg. Így olvassuk a 115. zsoltárban.

„Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája.

Szájuk van, de nem szólnak; szemeik vannak, de nem látnak;

Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak;

Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólnak az ő torkukkal. Hasonlók legyenek azokhoz készítőik, és mindazok, akik bíznak bennük!

Izrael! Te az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és pajzsa ő.”

„Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, amint vitettetek, a néma bálványokhoz.”

A néma bálványok imádása, a fa és kő faragványok tiszteletben részesítése, felháborító, sértő a teremtő Isten számára. Itt meg kell jegyeznem, a bálvány az bálvány, nem csak az idegen Istenekről készültek. De a keresztény vallásos világ faragványai még ha mestermunkák is, nem mások mint néma bálványok. "És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme, hogy mondaná: Felét tűzben megégetém és kenyeret sütöttem annak szenénél, sütöttem húst és megettem; és maradékából utálatosságot csináljak-é, és leboruljak a fagally előtt?" (Természetesen bármilyen anyagra érvényes ez, nem csak a fára)

 „Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket.”   Egy más helyen amikor a bálványok felszámolásáról olvasunk: „És isteneiket tűzbe veték, mert nem istenek voltak, hanem emberi kéznek csinálmánya, fa és kő; így veszthették el azokat. És most Uram, mi Istenünk! Szabadíts meg minket az ő kezéből, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül.”  A néma tehetetlen bálványok, azokat, akik azokat készítik, és azokat is, akik imádják, tisztelik ezeket a faragványokat. Holt, néma, erőtlen és Isten országa számára gyümölcstelen emberekké formálják. Amíg a bálványimádás beteggé teszi a szívet és Isten számára halottá. Addig az Ő dicsőségének a bibliai keretek között maradó és őszinte, szeretetteljes szívből származó szemlélése, bennünket meggyógyít, felemel és Isten szellemének munkája által egyre inkább Krisztusivá formál. Így viszont, nagy valószínűséggel a szívünk kérése is, egyre inkább követni fogja Isten akaratát, tervét, és így annak teljesítése, Isten számára sem ütközik akadályba, (nem mintha bármi akadályt képezne számára, értsd jól) Zárásként még meg kell említenem, a magunkra és a más emberekre való nézést. Azaz a magunkban bízás és a nem megfelelő emberek felé való nyitottság, a velük való szövetség, szintén tőrré/csapdává válhat, ami megint csak gátolhatja azt, hogy Isten szívünk szerint avatkozzon bele a történésekbe. A legbiztosabb út, ha a már megértett Isten igazságát/ és akaratát folyamatosan cselekedve, ("viharokban és amikor napfényed ragyog ránk!") járunk az Úr útján, és ezzel megteremtjük/elősegítjük a szívünk szerinti áldások megvalósulását. 

Köszönöm a figyelmeteket.                                           

Istent hallani!

Isten szavának meghallásához, (jó esetben) nyitott és bizakodó, hitben lévő szív, alázat, és a már megismert igazságnak való engedelmesség szükségeltetik. Persze mint tudjuk Bálám vagy akár Saul példájából látni, máshogy is (nem jó esetben) meghallható Isten szava. Csak az legtöbbször ítélet. Nemrég eszembe jutott Derek Prince, egy sok-sok évvel ezelőtt olvasott gondolata. Miszerint egy hívőnek nincs joga a szentírásban közölt isteni útmutatás mellett/felett Istentől még konkrétabb és személyesebb kijelentést várni mindaddig, ameddig nem cselekszi az írott igében általa már megismert igazságokat és útmutatásokat. (Nem szó szerint adtam vissza) Ez szerintem sokaknak választ adhat a nem egyszer megtapasztalt ürességre és csendre, a már az Urral való kapcsolat megléte ellenére is.

 Kérlek, most nehogy azt gondold: „Hát ez az! Én ilyen másodrendű keresztény vagyok!” Mert abszolúte nem erről van szó. Ezt az ürességet, távolságot, csendet, az Istennel való kapcsolatomban magam is átéltem már sajnos. Sőt szerintem minden keresztény ismeri ezt a nem jó tapasztalatot.                                                                                                                                      Jóbnál azt olvassuk, hogy szól az Isten többször is, de sajnos nem ügyelnek rá. ( De bizonyára olyan is létezik, amikor ügyelnének rá, próbálnának őszintén figyelni rá, de a fojtogató körülmények vagy a szívük bénultsága miatt nem tudják meghallani.  Ez lehet a le nem rombolt és meg nem erőtlenített testi természet miatt, lehet sátáni támadás miatt. Lásd: kikért téged a sátán) Ebben én ténylegesen visszaigazoltnak látom, Derek megállapítását. A vezetés / látás, a kijelentés hiánya, egy-egy szituációban, amiben, és amiből táplálkozva hittel kiléphetünk és cselekedhetünk, illetve Isten akaratában való döntést hozhatunk, a mi oldalunkról hiányzik. Leginkább a már általunk megismert, de bármi okból figyelmen kívül hagyott igazság, megcselekvésének hiánya miatt. Az Írás azt mondja azok Istennek fiai, akiket a Szent Szellem vezet. (ez folyamatos vezetést takar) De a Szent Szellem vezetése, a szívünk Ő tőle való úsztatása, a teljes szentírás folyóján, szüntelen az Isten beszédének való engedelmességre ösztönöz. Ha ezt megkerüljük a kifogásainkkal, az okoskodásainkkal a világ és a beszennyező bűn dolgainak megtűrésével, akkor a kapcsolatunk megléte ellenére is, csak alig-alig tudjuk meghallani, felismerni, és ami még fontosabb megcselekedni az Atyánk akaratát. Hiszen az Ige gyakorlatba ültetéséhez, megéléséhez-való erőt is, a Szent Szellem Isten biztosítja számunkra.                                                                                          Itt szeretném megjegyezni, sokan abban is hibáznak, hogy nem veszik komolyan az imaéletüket, nem veszik komolyan a szentírás szavaival való kapcsolatukat. Magyarán igen kiszáradt állapotban tartják azt a személyes kapcsolatot, amivel a Mindenható Isten megtisztelte őket. Egyfajta tengi-lengi Boldizsárként, nem következetesen élnek. Aztán amikor vihar támad, zugnak a szelek és beárad az árvíz, ahogy a példázat mondja. Mindjárt elkezdik a legprecízebben és a legőszintébben keresni az Úr orcáját és segítségül hívni Őt! De arról teljesen megfeledkeznek, hogy a hosszú napsütötte években két szót nem szóltak a Mennyei Atyjukhoz, sem neki hálát nem adtak, mert minden más jobban érdekelte őket. (Nos ilyen helyzetben igen nehéz, hallani.)  Egy két szög használatával, nem lehet házat építeni. Folyamatos, hittel és engedelmességgel stabilizált kapcsolatban tanuljuk meg átvenni az életünkre való vezetést. Így alakul ki egy érett és őszinte jó kapcsolat. Nem akarok senkit megbántani, csak azért beszélek erről, hogy mi határozzuk el, nem akarunk és nem is leszünk ilyenek, az Istennel való kapcsolatunkban. Vigasztalásként, azoknak, akik magukra ismertek, csak azt szeretném mondani. Nagy az Ő hűsége! Szeretete és gondviselése felfoghatatlanul csodálatos, és arról biztosít minket, hogy ha mi hűtlenek is voltunk, Ő hű maradt, és nem hagy magunkra a bajban. Csak mi se felejtkezzünk el az Ő jóságáról és hűségéről, a napsütötte napokon.

Köszönöm a figyelmeteket.                      

A tanítványság tekintélyt feltételez.

A Keresztények többsége egyetért abban, hogy a hitre jutása után az ima és az Isten beszédével való rendszeres kapcsolattartás mellett, a szellemi növekedésének a kulcsa az, hogy tanítvánnyá váljon. Tanítvánnyá, hiszen a szentírás szerint lett/van most már egy Mestere! Ráadás az egyedüli igazi mesterrel léphetett tanítványi kapcsolatba. Ezért is mondja az Írás, hogy senkit ne hívjunk mesternek, mert egy a mi mesterünk az Úr Jézus Krisztus. Tehát a szó teljes és minden területet átfogó értelmében valóban csak Őt illeti meg a Mester szólítás. Ahogyan Jézus Krisztus az Uraknak Ura és a királyok királya éppen úgy a mesterek Mestere is. 

 Most hajnali 5:38 van. A feleségem is ébren motoszkál, neki készülődik a napnak. Én pedig a meleg tejeskávém mellett, ölemben a klaviatúrával arra összpontosítok, hogy megfelelő szavakkal adjam át nektek a gondolataimat, amit hitem szerint Isten kijelentett beszéde inspirál bennem a Szent Szellem csodálatos és izgalmas munkája során. Ő ugyanis megígérte, hogy szava munkálkodik is bennünk, akik hiszünk. Csak azért említettem most ezt meg, mert az Istennel való élő kapcsolat súlypontjának a te életedben is a tanítványság a Mesterre figyelés kell, hogy legyen. De ennél a pontnál most szeretném kiemelni, és nyomatékosítani, hogy a tanítványság gyakorlati megvalósulása a te életedben is csak úgy tud megvalósulni, ha felismered és megérted, valamint minden módon támogatod az Eklézsiában és az azt alkotó helyi közösségekben meglévő tekintélyrendet. Már többször megfigyeltem, amikor ez a téma szóba kerül, mindig akad egy két ember, aki felszisszen és elkezd fészkelődni. Nos, pont miattuk érdemes erről beszélni, de mindenki másnak is áldásos, (még ha tudja és érti is) ha mint erősen levert szegek, mélyen megértett igazságokká válnak ezek a kijelentések. Csak emlékeztetek mindenkit, hogy a tekintélyrend mindenhol, mind a látható mind a (most még) láthatatlan szinten, jelen van és kimutatható. De még a bukott szellemvilágban is (hiszen másol mindent) egyértelműen jelen van minden káosz és anarchia, minden lázadás ellenére.

Pont ennek a fényében szomorú látnom azt, hogy számos hívő, nem érti és elutasítóan viszonyul az Istentől adott és szolgálatba állított tekintélyekhez. (Pedig az Isten beszéde azt kéri tőlünk, hogy még egymást is különbnek tartsuk, nemhogy az Úr által szolgálatba állított vezérkart.)

Ahogy nincs remete kereszténység sem, teljes bizonyossággal állítom, nincs olyan tanítvány, Isten által tanítványnak tartott hívő sem, aki független lenne az Eklézsia hierarchiájában valamikor is beállított szolgálati ajándékoktól, és azoknak a helyi gyülekezetekben a gyülekezet előtt szolgálatba állított és kiküldött képviselőitől. „És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit.”

„És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:” Tehát meg kell értenünk, némely embereket Jézus Krisztus, mint szolgálati ajándék ad és emel ki az egyházban, ezáltal megkülönböztetett pozíciót biztosítva számukra, minden emberi gyengeségük és hibáik/bűneik ellenére is. Ábrahámtól kezdve a prófétákon át az apostolokig, mind-mind kegyelemre szoruló és a maguk gyarlóságát olykor megvillantó emberek voltak. Lehet ez ellen ágálni és ragadozni egy két helyét nem találó, és meggyökerezni nem szándékozó hívőnek, de már most megmondom, Isten nem fog ezen változtatni senki kedvéért sem, a jelenlegi kegyelmi időszakban. Csak egy két igevers a legális tekintélyi hatalomgyakorlással kapcsolatban. : „Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; akikéit megtartjátok, megtartatnak.”

„Bizony mondom néktek: amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.”

„Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, aki ekként ezt cselekedte, Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján.”

„A kívül valókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül.”

De van még számos, amit érdemes tanulmányozni, hogy a helyére kerüljenek a dolgok. 

Zárásként szeretnék mindenkit buzdítani, hogy becsüljétek meg az Isten szolgáit! Nem sok Apostol, próféta, tanító, evangélista és pásztor van, de vannak, mert Jézus szolgálatba állít ilyen embereket, mégpedig a szentek érdekében. azért hogy az egyházban rend legyen, azért hogy az egyházban már átvett javak és Isteni áldások továbbra is, Isten uralma és akaratában maradjanak.
Itt megemlítem, hogy nem véletlen figyelmeztet az Írás, hogy : "Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra." Tehát nuku pletyka!
 A hadsereg példáját is érdemes figyelembe venni, a tábornokok a vezérezredesek az ezredesek az őrnagyok és így lefelé megosztva a tekintély és a parancsadási lehetőség, nem véletlen, nem ok nélkül találomra épül így fel. S nehéz helyzetben nem véletlen, hogy ezeket a magas rangú tiszteket menekítik elsőnek. Egyszerűen azért, mert a gyakorlati harcászati tudásuk, és háborús tapasztalataik, messze felülemelik őket a természetesen nem lebecsült állomány fölé. Most alapelvről, és az ideális helyzetről beszéltem és nem a rossz kivételekről és példákról, mert nyilván az is van. Mint ahogy Szellemi szempontból is vannak hamis apostolok és más álnok munkások. De a kivételekre mutogatva senkinek nincs joga, az Istentől megadatott szolgálati ajándékokat elutasítani, és magukat tőlük függetleníteni. Legalábbis akkor, ha valaki tanítványként akar járni az Úrral!  

Köszönöm a figyelmeteket. 

Ezen a linken a témához kapcsolódó videó  tekinthető meg. Ez is szorosan kapcsolódik   

UI: Ezt írták egy közösségi oldalon: Jó lenne, ha tárgyilagos módon kifejtenéd, hogy mit jelent, hogyan épül fel, és a valóságban hogyan működik az eklézsia hierarchiája. E magyarázat nélkül értelmezhetetlen a bejegyzésed.  Válaszom:

 Talán igazad van és még ez a pár mondat szükséges a posztba. Pótolom is. Csak nagyon általánosan. A fej a szegletkő Krisztus! A hatalom innen folyik alá a Szent Szellem gyakorlati vezetése és igazolása/ és az adott közösség bizonysága mellett. A szolgálati ajándékok őt van ilyen, valamint kormányok, gyámolok, ezek mellet/alatt a gyülekezet presbitériuma, diakóniai szolgálata. A tartós hatalom leosztás a Szellemi tekintélybe helyezés itt kb véget is ér. Tehát igazán nem sok. Természetesen a fentebb említettek, ideiglenesen megbízhatnak, és egyfajta tekintélybe helyezhetnek másokat is. De ezek befolyása és tekintélye csak egy-egy területre korlátozódik. Tehát egy gyülekezetben egy idősebb hívő csak azért mert idősebb és elvileg tapasztaltabb, attól nem lesz semmiképpen szellemi tekintély. Vagy az én illetve más bloggerek esetében, aki blogol, vlogol vagy bármilyen módón képviseli az Isten beszédét az online térben, ettől nem válik szellemi tekintélyé, és ha korrekt, akkor nem is lép fel így. Amúgy pedig a hatalomnak és a tekintélynek jellemző sajátja hogy külső visszaigazolásból táplálkozik. Nem lehet (legálisan legalábbis) kiharcolni, kikönyökölni, elvenni. Ez vagy van, vagy nincs, beszéljünk bármilyen területről. Az illegális területre nem térnék most ki.        

Most pont a Te figyelmedet szeretném kérni!

Kedves keresztény testvérem. Te, aki segítségül hívod az Atya Isten által felmagasztalt leghatalmasabb és legcsodálatosabb nevet! Az Úr Jézus Krisztus nevét! Most egy pillanatra vedd le a szemed a felekezeti pecséted címkéjéről. Gondolj bele, hogy Isten azt mondja: Kedves ő előtte mindenki, aki bármely helyen segítségül hívja őt! Aki hitben hozzá kiállt, aki az Ő akaratát keresi. Ne lepődj meg, hogy a hívők között hatalmas különbségekkel találkozol, a hit területén, az engedelmesség területén, kijelentés és világosság területén, a Szent Szellem Istennel való együtt munkálkodás területén. Emberség, jellem, szorgalom és egyáltalán, az élet bármely területét nézzük is. Ha Úgy látod, te előrébb vagy bármiben is. Akkor  bizony neked van! Adni pedig csak az tud, akinek van mit adnia! Az adás, a másik felemelése vagy bármilyen területen való megáldása, jó dolog! Kedves dolog az Isten előtt! Szemben a lesajnálással, a lenézéssel, a kevély arroganciával, a testvérietlen szeretetlenséggel. A döntés ebben is a te kezedben van! De ne felétkezzél el az Úr szavairól: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.”

A szeretet, pedig még akkor is felemel, amikor megfedd. A szeretet betakar, elfedez, felemel, elvisel, szilárd és stabil. Kitartó és minden módon a javadat szolgálja. Ez bizony komoly ismertető jegy.

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.”

„Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.”

„Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek;”

       

„Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.”

„Az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:”

„Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtártatik.”  

„Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? Avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé. Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja. Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek. Annak okáért egymást többé ne kárhoztassuk: hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátok fiának ne szerezzetek megütközést vagy megbotránkozást. Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában: hanem bármi annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja.” 

Mielőtt valaki félre értené, megjegyzem nem vagyok sem az igazságot (Bibliai) félretevő, a szeretetet félreértő, elvtelen ökumenikus, sem az Isten akaratával szembe helyezkedő humanista. Csupán én azt tanulom Istentől, hogy :"Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít"      

Köszönöm a figyelmeteket.

A miértek napjai!

Vannak napok amikor az isten dicsérése valóságos áldozat. Életünk során előfordulnak olyan események, melyek történéseit, nem igazán értjük. Legalább is amikor személyesen érintve vagyunk,  amikor átmegyünk rajtuk. Többnyire ezek az események számunkra igen fájdalmasak és rendkívüli módon borítják fel a már megszokott mindennapi életünket. Bárcsak szóba sem kellene hoznom az ilyen helyzetek, napok lehetőségét. De szólnom kell róla, mert maga Isten beszéde is figyelmeztet minket, a gonosz napok lehetőségére. Az evangéliumban olvasott példázatnál is láthatjuk, hogy a vihar, a látszatra mindent elmosó árvíz. Az erős szelek mind a bölcs mind a balga építkező házába bizony bele tud ütközni. Azaz még az Istennel járó, és az Ő dicsőséges személyét őszintén szerető hívő is találkozhat, úgynevezett „nem szeretem napokkal”. Találkozhat olyan élethelyzettel, amiben csak egy gondolat lüktet szüntelen az elméjében: Miért? Miért én? Miért velem? Miért pont most? De legtöbbször, nincs azonnali válasz. De ha lenne is, a miértekkel ránk zúduló félelem, kilátástalanság, zavarodottság, és általában az ilyenkor megtapasztalható, teljes személyiségünket letaglózó erő miatt nem valószínű, hogy meghallanánk. De Isten igéjét, most még ilyen helyzetben is meghallhatod! Isten szava a legnagyobb sötétségben is ragyogó fáklyafény tud lenni a rá támaszkodó szív számára. Ne félj! Mondja az írás, mert Ő veled van!

Mikor tűzön mész át a láng meg nem perzsel téged. Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti őt az Úr! Ezeket a vigasztaló verseket és más példázatokat, azért tartotta fontosnak a Szent Szellem megőriztetni a mi számunkra, hogy a legnagyobb nyomások közepette se felejtkezzünk el arról, hogy nem vagyunk egyedül. Még ha nem is találnál a környezetedben olyan személyt, aki támasz lehetne a vihar napjaiban, egy valamit bizton tudhatsz! Maga az Úr Jézus Krisztus a te mennyei főpapod ma is, most is közbenjár érted, hogy Isten szabadítása, ha kell a legváratlanabb helyről, és időben, de elérjen és megtartson kegyelméből.

Mielőtt befejezném, szeretném felhívni a figyelmedet, egy igen hatékony és az áttörést elősegítő szent cselekedetre. Ez pedig nem más, mint a dicséretnek az áldozata. Ezt nem én nevezem így, hanem Isten beszéde fogalmazza. Mert Isten tudja jól, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a szívből felszálló dicséret, hála, és rátámaszkodási kiáltás, valós áldozat. Áldozat a szó igazi értelmében. Ez viszont kedves Isten előtt! Mert benne van a hit, benne van az Istenfélelem, benne van a jövő!

Isten áldjon meg és őrizzen, ragyogjon fel rajtad az Ő világossága!

Gondolatom a kapcsolatok alapjáról.

E gondolat, teljesen igaz az Istennel való egyéni hívő életünkre is. Egyrészt a bűn kérdése Isten kegyelméből rendezve lett. A törvény a parancsolatok tételes ellenünk szóló, teljesen jogos kárhoztató ítélete, oda lett helyezve a keresztfára, amikor az Úr Jézus az életét adta az életünkért, amikor meghalt a mi bűneinkért, és kárhoztatta a bűnt a testében, miértünk, a megváltásunkért, a golgotai keresztfán. Isten szent! Szent és tökéletes!  Azt is világossá tette, hogy szentség nélkül senki nem látja meg Őt. Mégis a velünk való kapcsolata, nem azon áll, hogy mennyire vagyunk szentek és tökéletesek, (de igyekezzünk erre) hanem azért mert Jézus Krisztusban elfogadott/befogadott bennünket, akik hiszünk benne. Konkrét és valós, az életünket végigkísérő szeretete és hűsége mindig a rendelkezésünkre áll. Ez annyira igaz, hogy a szentírás, még azt is megfogalmazza, hogy amikor mi hűtlenek vagyunk, Ő még akkor is hű marad! A szentség minden kulcsfontosságával együtt, csak a szeretet és az elfogadás alapján tud megvalósulni a részünkről. Mert a válasz szeretetünk Isten szeretetére az, ami felépíti a mi gyakorlati szentségünket. (Pl Aki szereti és várja vissza az Úr Jézust, az önmagát megtisztítja!)  Ráadás az örök élet elnyeréséhez szükséges szentségünket Krisztus Jézus csodálatos személyében nyerhetjük el, nem a mi erőfeszítéseink alapján „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lett nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul: Hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.” . De természetesen ehhez kapcsolódik/ ráépül a mi gyakorlatban megszerzett szentségünk. Tehát ennek is megvan a maga igen fontos szerepe! (Ezt csak azért hangsúlyoztam ki, hogy elejét vegyem a félreértéseknek. A Szentek közössége az a szentek közössége, tehát nem a szentség ellen volt a gondolatom.) Tehát zárásként megfogalmazhatom, az Istennel való kapcsolatunk ma jelenleg, hit által tud megvalósulni, aminek egyértelmű táptalaja az Isten felénk való szeretete és hűsége! Ami abban nyilvánul meg leginkább és elsősorban, hogy Isten szól hozzánk! Térben és időben megszólít a szentírás szavaival, és pozitív/igenlő reagálásra, kész az érdekünkben cselekedni.  

Köszönöm a figyelmedet. 

      

Az Önmegváltás útja járhatatlan út.

Münchhausen báró legendás "önkihúzása a mocsárból"
szobor Bodenwerder településen, Németországban.
Fotó: Kiala Camperat 

A törvény elrendelésének másik fő célja az volt, hogy Isten megmutassa, mivel az emberek bűnösek, saját erőfeszítésük által nem képesek igazzá tenni magukat. Minden ember természetében megvan az a hajlam, hogy függetlenné kíván válni Isten kegyelmétől és irgalmától. Már önmagában ez a vágy (az Istentől való függetlenség) egyszerre eredménye, és bizonyítéka is az ember bűnös állapotának, jóllehet a legtöbb ember ezt nem így fogja fel. Amikor tehát egy ember meggyőződik a saját bűnös állapotáról, az első reakciója az, hogy megpróbál valami módot keresni arra, hogy ebből a bajból kigyógyítsa, és bűntelenné tegye magát saját erőfeszítései által, anélkül hogy függeni kellene Isten kegyelmétől és irgalmától. Ez az oka annak, hogy a vallásos törvények, és szertartások, a nemzeti, vagy kulturális különbségektől függetlenül minden korban nagy vonzerőt jelentettek az emberek számára. Ezeknek a törvényeknek és szertartásoknak a megtartásával megkísérlik elhallgattatni a lelkiismeretük belső hangját, és megpróbálják saját erőfeszítéseik által igazzá tenni önmagukat. Pontosan ez volt sok vallásos izraelita reakciója is Mózes törvényére. Pál írja le Izrael fiainak ezt a kísérletét, amellyel saját igazságukat próbálták megteremteni.

Róma 10,3:

Mert Isten igazságát nem ismerve és az ő tulajdon igazságukat igyekezve érvényesíteni, Isten igazságának nem engedelmeskedtek!

Saját igazságuk megteremtésére irányuló kísérletük azt eredményezte, hogy Izrael nem tudta alávetni magát Istennek, és az Ő Igazságának!

Tévedésük fő oka tehát az emberi büszkeség volt: annak elutasítása, hogy alávessék magukat Istennek, és az a vágy, hogy függetlenek legyenek Isten kegyelmétől, és irgalmától.

Valahányszor azonban az emberek valóban készek arra, hogy szembesüljenek a tényekkel, és őszinték legyenek magukkal szemben, mindig kénytelenek elismerni, hogy vallási vagy erkölcsi törvények megtartásával soha nem sikerülhet önmagukat igazzá tenniük.

Róma 7,18-23-ban Pál egyes szám első személyben írja le ezt, mint olyan élményt, egykor ő maga is megtapasztalt, mikor a törvény megtartása által próbált igazzá lenni.

„Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó: mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, amelyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amit nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én művelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. Megtalálom azért magamban ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint. De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, amely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ad a bűn törvényének mely az én tagjaimban van.”

 Ebben a részben Pál úgy beszél, mint aki az eszével őszintén elismeri, annak az életmódnak az igaz és kívánatos voltát, amelyet a törvény előír. De minél jobban küszködik, hogy megtegye, amit a törvény parancsol, annál inkább felismeri, hogy van a saját testi természetében egy másik törvény, egy másik erő, amely megállás nélkül hadakozik az elméje által elismert törvény ellen, amely meghiúsítja a legelszántabb, és le őszintébb erőfeszítéseit is, hogy a törvény megtartása által váljon igazzá. Ennek a belső konfliktusnak a lényegét a 21.vers fogalmazza meg:

 Róma 7,21: Megtalálom ezért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.

Ez nyilvánvaló paradoxon - mégis minden emberi tapasztalat ezt erősíti meg! Az ember soha nem ébred rá arra, hogy milyen rossz, amíg meg nem próbál igazán jó lenni! Akkor aztán minden arra irányuló próbálkozása, hogy jó legyen, csak még nyilvánvalóbbá teszi saját testi természetének reménytelen és gyógyíthatatlan bűnösségét, amellyel szemben minden próbálkozása és jó szándéka, teljesen hiábavaló. Lássuk meg tehát hogy a törvény elrendelésének a másik fő célja az volt, hogy ne pusztán azt mutassa meg az embereknek, hogy bűnösök, hanem azt is, hogy saját erőfeszítéseik által teljesen képtelenek a bűntől megszabadítani, és igazzá tenni magukat!

  Idézet Derek Prince tanításából.              

 /Ilona Horváth bejegyzése nyomán/

Köszönöm a figyelmeteket.