Amikor homokra építkezünk

A legtöbb ma jelentkező, egyéni, családi és társadalmi szörnyűségnek, bajnak és problémának, az alap kiváltó oka a neveletlenség. De nézzük ezt meg egy kicsit közelebbről. A szentírás szerint a fiak egyik legfontosabb jellemzője, a nevelhetőség. A példaadás talaján ható dinamikus irányszabás, azaz az igazság átadása, benne a megfelelő intés, feddés, fegyelmezés, egy elmélyült és szeretetteljes légkörben. Azok az emberek, akik úgy cseperednek fel,(mert a nevelésnek és a fegyelmezésnek egész kicsi kortól el kell kezdődnie, egymásra épített módon.) hogy nem voltak nevelve, (azaz nem voltak szeretve sem) azok életüket és annak területeit korcsként/fattyúként fogják megélni. Ez nem Isten akarata, nem kéne ennek így lenni, de az Istentől elfordult szív és elme, ezt termeli ki, az olyan ideológiák, izmusok és filozófia rendszerek által, melyek szembemennek a teremtő Isten bölcsességével, szükségszerűen, lázadó fattyakkal, engedetlen, szófogadatlan emberekkel töltik meg a mindenkori társadalmat. Miért fontos itt az Isten beszédének és az abban meglévő bölcsességnek a megemlítése? Pontosan a fentiek problematikája miatt! Ugyanis, ha nincs igazság, ha nincs abszolút igazság. Ha nincs, egy általános mindenkire érvényes zsinórmérték, akkor csupán bármit építünk is, futóhomokra, ingoványra, mocsaras részre van alapozva. Ez pedig nem lesz tartós! Nem lesz áldás, se, az egyén se a család, se a társadalom számára.

Oldalszám ki tudnám ezt fejteni, de itt nincs erre lehetőség, és nem is szükséges, mert érthető mire gondolok. Elég még annyit itt megjegyeznem, hogy nem véletlen, hogy az Úr Jézus világosan tájékoztat bennünket, hogy a személyes gonosz, azaz a sátán milyen természetű:

„Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.”

 „a tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővelkedjenek.” Azért nagyon fontos ismernünk az igazság bölcsességét és stabil állandóságát, mert akkor felismerhetjük, hogy sátán miért is próbálja elszakítani az embereket a szentírás egészének kinyilatkoztatásától. Ha ugyanis ebben sikert ér el, akkor felnövekedhet egy olyan világrend, és benne olyan társadalmak, amelyben nincs abszolút igazság, nincs megbízható zsinórmérték, ahol az ember az isten, ahol végső soron a zsinórra fűzött igazságot nem ismerő és nem értő embert sátán a maga tervei, és céljai szerint rángathatja. Mint például úgy, ahogy azt jelenleg Amerikában látjuk. De áll a Biblia szava, ezekre a nagy szabadságot kiáltozó emberekre is: „Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.”

De nem akarok lekanyarodni, szóval inkább nézzük meg a szentírás szavait a Zsidókhoz írt levélben:             

„És elfeledkeztetek-e az intésről, amely néktek, mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa?

Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak. Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-e a lelkek Atyjának, és élünk! Mert ám azok kevés ideig, tetszésük szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk. Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.”

 Meglátható a fentiekből, hogyha elfogadjuk a sátán igazságtagadó azt meghamisító, felszámoló politikáját, akkor értelmetlen a jó és a rossz kihangsúlyozása, és elveszti a nevelés szükségessége a talajt a lába alól. Így, ha nincs nevelés, nincs fegyelmezés, akkor fattyak cseperednek fel. Szárba szökik az élet minden területén az engedetlenség, mint azt körülnézve, mindenki láthatja is.

Köszönöm a figyelmeteket.  

 

 

A szívedet magadtól is védened kell.

Van egy nagyon fontos igazság, amit sokan csak akkor tanulnak meg, amikor már késő. Amikor már figyelmetlenségüknek, felületességüknek, már komoly ára van. A heti rendszeres beszélgetéseimből is látom, nem csak alapigazság, de aktuális is, hogy az ember szíve mennyire megcsalható, ha nem vigyáz rá. Mennyire megrabolható, ha nem őrzi, ahogyan azt a szentírásban Isten elrendelte. Egyrészt a szív, megbízhatatlan, ingadozásra, és öncsalásra képes. Csak gondoljatok a Jeremiás 17. fejezetére. „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.” és egy másik "Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól."

Vagy az Ézsaiás 44. fejezetben „Ki hamuban gyönyörködik, megcsalt szíve vezette félre azt, hogy meg ne szabadítsa lelkét. Ezt most azért hoztam szóba, hogy ne legyünk tudatlanságban a szívünket illetőleg. A szív csak akkor van védelem alatt, ha korrekt módon éled a hívő életedet, ha egyenesen jársz az Úrral, és szabályszerűen harcolod a hit harcát. Ez a magatartás, felszabadult, erős, bátor, Isten Szent Szellemére érzékeny szívet eredményez. Ebből kiindulva megállapíthatjuk, hogy a különböző okok (bűn, engedetlenség, harag, sértettség, meg nem bocsátás, frusztráltság, stb.) miatt leterhelt szív, igen hajlamos az öncsalásra és a külső forrásból származó félrevezetésre. 

Egy régebbi gondolatplakátomon, lényegileg azt írtam, hogy ha engeded a szívedben kiépülni a bizalmatlanságot, ami ellenkezik a hittel. Akkor a gonosznak lehetőséget adtál arra, hogy onnantól kezdve, úgy rángasson, ahogy jónak látja. A „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” Szentírási figyelmeztetése, nem véletlen olyan radikális. Minden féltett, számodra kedves, értékes dolognál jobban őrizd! Tudatosítanod kell magadban, hogy őrizned szükséges a szívedet. Legelsőnek magadtól! Hogy ne csapd be magad. Tiszta szívű legyél és ne tisztátalan. (itt nem csak szexuális bűnökre gondolok, hanem általánosságban minden bűnre) Ez alap, hogy kikerüld az öncsalást. Másodszor őrizned kell a szíved bizonyos emberektől, helytelen társaságoktól. „Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.” Mondja a Korinthusbeliekhez írt levél. Harmadszor pedig magától sátántól. Amit Mikál vesztére elfelejtett: „Mikor pedig immár az Úr szövetségének ládája a Dávid városába jutott, Mikál a Saul leánya kitekint az ablakon, s látván, hogy Dávid király táncol és vígad, szívében megutálta őt."  Nem szabadott volna megengednie Mikálnak, hogy ez vele megtörténjen. Az ilyen szívromlás mögött, ami életeket tesz tönkre, visz félre Isten akaratától, mindig sátán, az ordító oroszlán van jelen. Zárszóként tehát, neked kötelességed, megvédeni az újjászületett szívedet, a sátán tervétől. Bármilyen irányból is érkezzék a támadás. Ne engedd se, magadnak se másnak, se bukott lényeknek a szívedet megrontani, becsapni, igézet alá vonni. 

Köszönöm a figyelmedet, legyen áldott az életed és tiszta a szíved.          

Drágakövek, disznók és az engedelmesség.

Ma reggel, az Ige feletti elmélkedésünk során a feleségemmel, egy nagyon érdekes dolgot figyeltünk meg. A szentírás a következőt mondja nekünk. :”Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.” Megállapíthatjuk, hogy ez egy nagyon fontos, Isteni alapelv, és pontosan ezt az elvet követi maga az Úr is, a gyermekeivel kapcsolatban. Értsd jól, most egy alapelvet nézzünk meg, mert tudjuk jól, hogy Isten a gyermekeit nagyon szereti, és nem tartja őket disznóknak, hiszen hitben lát minket. Bár mint tudjuk, tudunk disznó módon viselkedni.

 De ne kanyarodjunk el, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy Isten véleménye a nekünk átadott Igéiről, világosságról, kijelentésről, áldásról, az hogy szent dolgok és igazgyöngyök. Szent és Igaz drága/értékes gyöngyök, drágakövek. Tehát elmondhatjuk, hogy igen felbecsüli ezeket, teljesen jogosan, mivel ezeknek nagyon nagy az értékük. Itt, ezen a ponton lehet megragadni azt a másik szellemi igazságot, hogy ebből az következik, hogy Isten beszédének, kijelentésének, vezetésének, a Szent Szellem jelenlétének, az Istentől kapott áldásoknak, ára van, igen magas ára van! Még akkor is igaz ez, ha most sokan azt gondolják, „de hát nem tudod, hogy kegyelemből vannak ezek, Isten ajándékaként.” De Tudom! Valamint azt is tudom, hiszen láthatjuk és tapasztalhatjuk, hogy Isten az Ő drága értékes kincseit, nem herdálja, nem szórja és tékozolja el, „nem dobálja a disznók elé” ahogy tüllünk is kéri, hanem becsben tartja. Ez pedig jól megvilágítja azt, amiről olyan könnyen el tudunk felejtkezni, amire az ó szövetség szava keményen és határozottan felhívja a figyelmünket, a Mózes ötödik könyvének 28. fejezetében.

”Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővülködvén,: Szolgálod majd a te ellenségeidet, akiket reád bocsát az Úr, éhen és szomjan, mezítelen és mindennek szűkiben; és vasigát vet a te nyakadra, míglen elpusztít téged.”

Mielőtt felhorkannál, emlékeztetlek, szellemi alapelvről beszélünk, Valamint azt is tudjuk, hogy az ó szövetség a mi tanulságunkra íratott meg, akik az Újszövetségben élünk. Jézus maga is idézte, és felhívta a figyelmet, hogy az Írás fel nem bontható. Szóval elhiheted, jól tesszük, ha megfontoljuk e keményebb szavakat is. Sok ember várja a vezetést a kijelentés, a látást az életére, én magam is sokáig ilyen voltam. De nincs világosság az engedetlenek számára. Isten beszédének a megértésének, ára van! A Szent Szellem jelenlétének ára van, az Ő csodálatos vezetésének ára van! Nem is kicsi! S ha mi nem akarjuk megfizetni az árat, nem akarunk engedelmeskedni annak, amit már megmutatott nekünk isten, akkor nincs több világosság, nincs vezetés, akkor bizony marad a sivatag. Ahogy olvassuk is:” Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.” Nos az Úr Jézus adjon nekünk kegyelmet és erőt arra, hogy mi ne legyünk engedetlenek, lázadok, makacsok, mert akkor nincs semmi jogunk hisztizni, hogy sivatagban, sötétségben, szomjúságban van részünk. Isten jó! Isten jót készített el számunkra! De ne sajnáljuk a szívből való engedelmességgel megfizetni ennek az árát.

„Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.”

Köszönöm a figyelmedet Isten áldása legyen az életeden.                

Kiégett hívő élet (könyvrészlet)

Mindenek előtt azzal kezdeném, hogy több évtizede került a kezembe ez az igazán hiányt betöltő és remek könyv, amit azóta is rendszeresen használok ha a téma felvetődik. Bátran ajánlom a beszerzését, úgy tudom lehet még kapni. Nem meglepő módon számos kérdésre kap választ az olvasó, melyek igencsak megnyomják az ember szívét a keresztény vándorlás során.

A zsoltár 50:23 : egy fordítási értelmezése így is olvasható. „Aki hálával áldozik az dicsőít engem- és így készíti elő azt az utat, amelyen keresztül megmutatom neki Isteni szabadításomat.   

"Ha dicséretet tudunk mondani a nehézségek és fejetlenség közepette is, van utunk, egy elkészített út, amelyen elérhetjük a szabadítást vagy az üdvösséget, amelyet Isten készített a számunkra.

 Gondoljuk végig az alábbi hasonlatot! Képzeljük el, hogy a keresztény élet egy hegyoldalon zajlik. A lejtőket mindenütt a hívők különböző táborai népesítik be, minden csoport azt a problémát tárgyalja, ami a legnagyobb gondot jelenti mindenki számára, aki a hegyen lakik. Rendszeres időközönként a legkülönfélébb alakú, és méretű kövek gördülnek alá a táborokra. Minden tábori megbeszélés legfőbb témája: Honnan jönnek a kövek, ki gördíti le ránk és mit tegyünk velük?

 Vannak hívők, akik a közeledő kő láttán félelmükben jajveszékelnek. Nagyon boldogtalanok.

Azt szeretnék ha a kövek irányt változtatnának, elpárolognának, vagy bármit tennének, csak tűnnének el. Ezek a rémült hívők az imaórán mindenkinek könyörögnek, hogy imádkozzon értük, mert a gonosz kődobálók újra támadnak. „imádkozz, hogy elmenjenek a kövek”- rimánkodnak. Ezek a hívők a kiégés biztos jelöltjei. Olyasmit várnak Istentől, amit nem kapnak meg, mert reményük hamis és nem fog soha beteljesülni. Az evangéliumról alkotott felfogásuk szerint, ugyanis Jézus el fogja venni minden hegyről az alá gördülő köveket, és úgy gondolják, hogy az a békesség, amikor nincsenek kövek a láthatáron.

 Az a hívő, aki viszont, inkább a görög gondolkodás, mint a szentírás hatása alatt áll, a kövek láttán felsóhajt: „Ez a keresztem, türelemmel elfogadom és hordozom!” – Bizonyságtételében a hegyen tartózkodó többi társának elmondja: Istene annyira szereti, hogy rendszeresen kővel dobálja. Ez az ember fatalista, aki szentnek álcázza magát. Egész filozófiája abból áll, hogy aminek meg kell lennie, az úgyis bekövetkezik.

Minden városban vannak olyan gyülekezetek, akiket összetörnek a hegyről legördülő kövek, és ilyen összetörten élnek tovább. Őszintén hiszik, hogy ez Isten akarata. Istenképük hasonlít az idősebb testvér, apjáról alkotott felfogásához, vagyis nincs meg bennük az evangélium, amelyet a hit fel tudna ébreszteni. Ezek a hívők nem ismerik az örömöt, és nagyon ritkán boldogok. Nehéz örülni olyan Istennek, aki kővel dobálja a gyermekeit! Ezek a hívők a lelki kimerültség állapotában élnek. A hulló kövek világában, életben maradásukért küzdenek, ugyanakkor hiszik, hogy Isten szereti őket.

 Egy másik fajta hívő, ugyan közelebb jutott az igazsághoz, de szintén a kiégés felé halad, mert nem jól viszonyul az élethez. „Örült vagy, hogy azt képzeled, hogy Isten kövekkel hajigálja azokat, akiket szeret! Nem hiszem hogy az Úr akarata, ha ez a kő rám esik!” – gúnyolja a fatalistát. A hit szerinte abból áll, hogy olyanná formálhatja a hegyet, amilyenné akarja, és olyan boldogságot akar ahol a kőnek nyoma, sincs. Ha szélsőségekre hajlamos ember, esetleg látja a közeledő követ, még is így szól a szomszédjához: „Itt nincs kő. Ne is emlegess nekem köveket, mert azzal lerombolód a hitemet.” Amikor a kő rágördül, egy hajszálnyit sem hajlandó változtatni a hitvallásán, és amikor megkérdezik tőle, hogy megsebesítette –e, tagadja, hogy a közelében egyáltalán feltűnt volna bármilyen kő.

Ugyanebben a táborban egy másik társa, aki nem vall ilyen szélsőséges nézeteket, egy kicsit máshogy közelíti meg a kérdést. Ő is azt vallja, hogy nem Isten dobta a követ, hanem a gonosz kődobálók. Abban a tudatban, hogy a hit személyes használatra kapott hatalom, arra igyekszik felhasználni, hogy feloldja a követ, ezért összeszidja és kijelenti, hogy nem kő! Amikor a szikla rágördül, megdöbben.

 Gyülekezete többi tagja azt fogja mondani, hogy nem volt elég hite, ezért ütötte le a kő. Ekkor úgy érzi Isten ugyanúgy megbotránkozott szégyenletes viselkedésén, mint a többi hívő, és arra gyanakszik, hogy az Úr talán azért bánt így vele, mert nem volt elég hite. Mivel pedig szeretné, ha a gyülekezetében a többi hívő befogadná és továbbra is hívőnek tartaná, esetleg elrejti a többiek elől, hogy kő találta el. Ekkor rálép az álarcviselés magányos útjára, ami a közelgő lelki kiégés egyik első tünete. Ha az eset újra és úja megismétlődik, a hívő biztosan ki fog égni. Kiégése nagyobb pusztítást végez, mint közömbös barátjáé az utcán. Abban a gyülekezetben nem várnak semmit, és tulajdonképpen hálát adnak Istennek, ha nem is kapnak semmit! Ez a hívő azt hiszi, hogy hite céltudatosan rendezi el körülötte az életet. Ha mégsem úgy alakul, végül megkeseredik és elhagyja azt, amit evangéliumnak tart. Panasza Asaféhoz hasonló lesz: „Volt hitem, de Isten nem tett semmit. Cserbenhagyott az Úr.”

 Bármennyire őszinte is az emberünk, ki fog égni, mert tulajdonképpen nem hisz Istenben. Egyenlőségjelet tesz a természetes hit és az Istenbe vetett hit között, és azt hiszi, hogy ez a menny fizetőeszköze, amelyen boldogságot vásárolhat. Tévesen azt hiszi, hogyha elég hit tölti be a szívét, akkor úgy irányíthatja Istent, hogy az ő elgondolásait valósítsa meg. Isten nem jutalmazza meg ezt a hamis hitet. Az evangélium mindenekelőtt a szövetségben megvalósuló kapcsolat bejelentése. Az Úr közvetlen megismerésére hív el.”  

Könyvrészlet Malcolm Smith : Kiégett hívő élet című munkájából.  

Köszönöm a figyelmeteket.          

   

A sótlan, a sós, és az agyonsózott!

Nekünk keresztényeknek, sónak és világosságnak kell lennünk a környezetünk számára. Ezzel szerintem előbb utóbb minden hívő testvérem, szembesül. Mivel, maga az Úr Jézus a Világ világossága, a tanítványai is különböző mértékekben, és formában, maguk is világítanak azon a helyen ahol élnek. Azt is tudjuk már, hogy az Úr Jézus, amikor itt járt a földön, azért jött, hogy az ördög minden munkáját lerontsa, és ezt meg is tette. Sőt nem csak a munkáját, hanem őt magát, a „régi kígyót” is teljes mértékben lefegyverezte és legyőzte, a golgotai kereszten. 

 Ezért noha a szentírás nem állítja Jézusról, hogy só is lenne, mégis helyesen gondoljuk, hogy ahogy Ő a világ világossága, ugyanúgy Ő az a „tökéletes só” akiből/akitől kiindult és kiindul mind a mai napig a romlás a lázadás és a bűn felszámolása. Ebből adódóan a tanítványai is, mint kisebb nagyobb „só halmok” vannak jelen a világban. A szentírás kitér egy érdekes dologra, amin ma (ma is) gondolkoztam, a Máté ötödik fejezete felett. Az ige figyelmeztet, hogy vigyázzunk, nehogy mint só, íztelenné váljunk, mert akkor se sózni nem tudunk többé, és itt van egy másik fontos tény is. A sót nem lehet megsózni, nem lesz jó azután már semmire, mondja a szétírás. 

 Itt gondolom, sokatoknak eszébe jut az ige: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a te szívedet, mert abból indul ki minden élet.” Vagy:” Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, felnövekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőződjenek.” Nos teljesen jogos, ha valakinek ezek az versrészek beugrottak. Viszont, én az egész történetet most egy más szemszögből szeretném tovább folytatni. Mégpedig azért, mert a világítást, és a sózást is, túlzásba lehet vinni. Bizony! Gondolom más is gondolt már erre, de én mivel alig hallani erről, ezért szóba hozom. Tehát be kell látnunk, hogy mindenkivel előfordulhat, az, hogy túlbuzog! Például, annyira világít a még hitetlen embertársa szemébe, hogy az nem hogy látni nem fog jobban, hanem odakapva a szeméhez akár percekre is, önkéntelenül, a tenyere sötétjébe zárja magát. Azért mondom ezt, mert fontos hogy megtanuld, ki, hol, milyen körülmények között, milyen állapotban él, mert nem mindenkinek egyformán áldás a hirtelen nagy fény. (remélem követhető, amire rá akarom terelni a figyelmet) Más és más fokú világítás kell egy olvasó embernek, mint egy szerelőnek, vagy mint egy filmet néző ember számára. Ugyan így, az Igazság fényével is bölcsen, a Szent Szellem vezetésére figyelve kell az emberekre/környezetükre, világítanunk. Itt megemlítenék egy kapcsolódó fontos igeverset, miszerint:” Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.” 

 A helytelen sózásra is hozok egy példát. Buzgó testvér, a munkahelyén az igazság feletti örömét, vagy a hitre jutása után, megértett, és megélt igazságokat, figyelmetlenül, ráadás munkaidőben, órákig ecseteli. Sajnos azt tapasztaltam, hogy ilyenkor nincs átgondolva, hogy mit és milyen mélységben illik/érdemes/kell a hallgató füleknek elmondani. Pál mint a nemzetek apostola felhívja a figyelmet, hogy az evangélium, a megváltásunk örömhíre legyen a középpontban, Az értünk keresztre feszített, halála után eltemettetett, majd harmadnapon feltámadt Názáreti Jézus Krisztust kell, központba állítani. Ne értsd félre a mondandómat, nem azt mondtam, hogy nem lehet megfelelő időben és megfelelő embernek, elmondani az épp aktuális bizonyságodat, vagy egy szentírásból vett igeverset megbeszélni. De meg kell érteni, ha a munkahelyeden, vagy bárhol is, az események láncolatából kiragadott szubjektív részigazságokat mondasz, (pl A tegnapi istentiszteleten hatalmas szabadulások voltak, a démonoknak menekülni kellett. Vagy, lázas voltam tegnap, de ma már be tudtam jönni, mert  Jézus meggyógyított, alleluja!) úgy nagy valószínűséggel érintetlenül marad a hallgatód szíve. Tudom, hogy miről beszélek, mert magam is ezt tettem. Éveken keresztül, mindig mindenhol, mindenkinek hallania kellett a környezetemben, hogy meg kell térni! Isten él! Így a démonok, úgy a bűn. Menny vagy pokol, most kell választanod, stb.  

Szóval szórtam én a sót mindenhová, csak a tányérba nem. (természetesen ez sem volt haszontalan időszak, voltak megtérők, Isten megkönyörült és áthajolt érintésével a túlbuzgó magatartásomon.) De meg kellett tanulnom, hogy magát a bizonyságtevést, az Ige szólását is bölcsen és minél inkább vezetés alatt kell végeznem. Nem mindenkinek való minden, főképp nem egyforma mennyiségben és mélységben, hiszen az emberek nem egyformák. Nem akarok senkit elbizonytalanítani, nincs csodálatosabb az első tűz, kicsapó lángjainál. Szóval a fenti soraim nem fék gyanánt íródtak, csupán arra akartam felhívni a figyelmet, hogy a szellemi közlekedés szabályait is érdemes megtanulni, mert léteznek. (természetesen, nem a Szent Szellemet megoltó szabályokra, törvénykezésre gondoltam, inkább egyfajta idevonatkozó bölcsességre.)    

Köszönöm a figyelmeteket.                           

A romlott szív és annak gyógyulása.

Mint tudjuk, nincs új a nap alatt, viszont ez nem jelenti azt, hogy a dolgokat ne lehetne leporolni, ne lehetne más megvilágításba helyezve, értelmezni. Az igazság szegeinek jól és erősen való rögzítése, pedig az ismétlés által van.

„Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?”

„Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.”

„És most, atyámfiai, ajánllak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.”

A fenti igeverseket azért fűztem össze, mert nagyon fontos igazságot világítanak meg, és tesznek központi helyre, a bibliai gondolkozásban. Az első kiemelésben, megtudjuk Isten határozott véleményét az emberi szívről, miszerint Csalárd, megbízhatatlan, könnyen befolyásolható, ide-oda hajló, méreggel, pusztítással, rosszakarattal teljes, egyszóval gonosz.

Az megint más kérdés, hogy számtalan embertársam, álmában sem gondolná, hogy ezt odafent így látják vele kapcsolatban, amit természetesen itt a földön, minden jó cselekedete, jóakarata ellenére, nap, mint nap vissza is igazol. Belsejében, ott az eredendő bűn, még annak tagadása, lefojtása mellett is, ha nem él öncsalásban, nagyon jól tudja ezt. Az eredendő méreg pedig dolgozik, noha nem minden embernél, mindig mindenben, azonos és egyforma mélységű bűnöket teremve, de mindenkinél egyformán dolgozik, fortyog, és hat, ez a bukás óta, ránk szakadt halál.

A következő igevers, a megoldás csodájáról beszél, melynek megvalósulását, kizárólag az Úr Jézus Krisztus, a mindenható Isten fiába vetett, szívbéli hit tud elérhetővé tenni a fentiekben vázolt, és minden szempontból megváltásra szoruló ember számára. A romlott és gonosz szívet, Isten nem akarja tisztogatni, nyilván, mert nem volna értelme, romlottsága, a halállal átitatott voltára, Isten az újjászületést, a felülről születés csodáját kínálja fel az embernek.

Akik igénylik, elkérik, azok ingyen kegyelemből, Istentől való ajándékként, a megtérésük pillanataiban, átélik, megtapasztalják ezt az Isten akaratában lévő „szívcserét”.

A harmadik igeverset pedig azért választottam, mert sok ember köztük számos hívő, azt gondolja, hogy a megtérésével, és a válaszul kapott felülről való születésével, egyszer és mindenkorra, minden rendben lett és a helyére került. De közel nincs ez így. Az igaz, hogy a szívünket egy hatalmas csoda által, Isten kicserélte! Elvette a kő szívet és egy olyan „hús” szívet adott helyette, amely már képes az életre, az Istennel való együtt munkálkodásra.

A bűnbocsánat és az elfogadottság tudatában, az örök élet ígéretével, pedig teljes mértékben hasznára válhatunk az Isten országának. De mégis, ahogy látjuk, az Isteni szó, egy rendkívül fontos igazságra irányítja a figyelmünket. Mégpedig arra, hogy az Isten országának Isten munkájának csak akkor tudunk igazán hasznára lenni, és áldásul szolgálni, ha ápoljuk és őrizzük az Istennel való kapcsolatunkat, aminek kézzelfogható gyakorlata, az Isten igéjének az elfogadása, befogadása, megélése, az azzal való, teljes és szívből való azonosulás. Ahogy olvassuk, ez, és csak ez, ami felépítheti az embert! Csak ez, ami felépítheti, hasznossá kiteljesedetté, áldottá tud tenni minket. Az igével való jó és gyakorlatban megvalósított kapcsolat pedig, jogi szempontból elérést tud biztosítani az Isten áldásaihoz, a szentek örökségéhez. 

 Köszönöm a figyelmeteket.  

A Te igazságod, legyen több!

„A Gyülekezet sok betegsége ma onnan ered, hogy a keresztények megelégszenek a tan pusztán tárgyi, objektív elfogadásával. Külső értelmi fényt keresnek, hogy az világítsa meg a Szentírást, de hiányzik belőlük Isten Igéjének személyes alkalmazása és egyéni megtapasztalása. Sok értelmi nehézséget találnak a Bibliában és szerintük a világosság ezek, feloldásában van. Sokaknál az általános igazság vette át a sajátos jellegű igazság helyét. Úgy érzik minden rendben van, ha lezártan vagy „igazhitű” módon ragaszkodnak a tanításukhoz és értelmileg helyeslik az egyik dolgot, de nem helyeslik a másikat. Ilyen érveléssel a fundamentalisták sokkal magasabb szintűeknek tartják magukat a modernistáknál; Isten szemében azonban szellemi érték tekintetében, csak annyiban számítanak, amennyiben valódi belső kijelentést nyertek Krisztusról. Lehet, hogy teljesen igazuk van, de ha nincs bennük élet, akkor híjával vannak a lényegnek.” 

Ezt az idézetet azért hoztam NEE testvér, Hát ezzel mi lesz? C könyvéből, mert a kereszténységet végigkísérő, mindig megtalálható problémájáról szól. Kifejezhetetlenül nagy a különbség, hogy Ismerettel/tudással bírsz Jézus Krisztusról,(akár Írástudó teológusi szinten) Isten Szent fiáról, vagy egy gyakorlatban, minden nap átélt/megélt élő kapcsolatban éled meg a kereszténységedet. Ennek alapja ugyanis, az Élő Istennel való, rendszeres, kölcsönös kommunikációban, azaz, meglévő imaéletben, a Szent Szellem vezetésének minél pontosabb megértésében, a saját éned/romlott természeted keresztre adásában, a Bibliából való rendszeres táplálkozásban és gyakorlati szeretetbennjárásban van.

Sokkal-sokkal jobb és örömtelibb, egy bármilyen szinten is, de valósan megélt, saját tapasztalatokra épülő, naponkénti hivő életben való járás, mintsem egy Istenről felhalmozott tudás birtokában, a világ sivatagában bolyongani. Ne legyen félreértés, igen fontosnak tartom a saját magunk képzését, fejlesztését mindenben és minden területre értendően. De ahogy nem éri el a vele szemben támasztott követelményt, az olyan autószerelő sem, aki nem hajlandó szerszámot a kezébe venni. Ugyan úgy, nem sokat használ az Istenről való (bármilyen szinten is álló) tudásod/ismereted, ha számodra ebből szinte, semmi sem valóság.

„Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam;”

„Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.”     

 A valós, meglévő hitednek, folyamatosan folyni, áradni, pezsegni, ki és befelé egyaránt hatni szükséges. Így lesz poshadás nélküli, élettel telt és hatékony. Isten áldása és vezetése legyen mindennapi tapasztalatod. Köszönöm a figyelmedet