Gondolataim az Isten embereiről.

Akiket Isten küld, azok Isten beszédét szólják, és azzal az erővel szolgálnak, amelyet Isten ad nekik! Nem pszichikai és nem démonikus erő ez! Ezt több dologban is egészen világosan fel lehet és fel kell ismernünk! Egy ilyen fontos dologban nem szabad azt gondolnunk hogy Isten bizonytalanságban akar tartani. 

"Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben Isten dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen."

Az egyik ilyen mérő, pont a fenti igében van jelen. Akit Isten küldött az-az Isten beszédét szólja. Helyesen hasogatott, szeretettel és irgalommal átitatott, bölcsen közölt igéket oszt meg, amelyek felemelnek, és közelebb visznek Istenhez, ahhoz képest mint előtte voltál.  Ha pedig valaki szolgál azzal az erővel, kell tennie melyet a Szent Szellem Isten, nyilvánít meg a szolgálati és szellemi ajándékokon keresztül. Itt fontos megjegyeznem, hogy ezt a két területet az Isten beszédét és az Isten erejének megnyilvánulását soha nem szabad szétválasztani.  Ahol a bibliai igazságok ismerete és figyelmembe vétele nélkül találkozol természetfeletti erővel, az nem Istentől van, még akkor sem, ha nagyon hasonlít arra. Ha pedig nem látsz, nem találsz egyáltalán erőt /természetfeletti Istentől jövő munkát az életedben és a gyülekezetedben akkor valószínűleg csupán vallásos életet éldegélsz egy vallásos helyen.      

Az Isten beszédét szóló és még inkább az Ö erejében mozgó a Szent Szellem ajándékait, hit által bemutató Isten embereit, a leggyakrabban olyan vádakkal illetik, mint magát Jézus Krisztust is, annak idején, amikor itt a földön testben járt közöttünk! "A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével."  Csak megjegyzem ezek nem hitetlen emberek voltak. Azt mondták rá, hogy csodatevő tevékenységét sátáni /démonikus erővel végzi. Természetesen ez nem volt igaz, de az embereket „az engedetlenség fiait” sátán rendszeresen felhasználja, arra hogy az Isten munkájától a Szent Szellem erő megnyilvánulásaitól az embereket elidegenítse, káoszt, zűrzavart, összemosást és félelmet létrehozva. Meg se tudnám számolni mennyi ilyen témájú videót, és könyvet tanulmányoztam át az évek során. Kifejezetten azért, hogy megértsem melyek azok a biblia irányelvek, amelyeket alkalmaznunk kell, amikor is olyan eseményekkel, természetfeletti megnyilvánulásokkal találkozunk, amelyről az emberek ma már egyre többet, nem csak hallanak, és beszélnek.  Hanem saját maguk is közvetlen vagy közvetett átélői. Ma már olyan időben élünk, amikor a materialista világnézettől tömegével fordulnak el az emberek, mert a meg növekedett információáramlás miatt, az eddig beszűkült világlátásuk jelentősen kitágulva, sok dolog újra átgondolására ösztönzi őket.  Aminek külön örülök, hogy az egyházon belül is tapasztalni ezt, és ha nem is nagy léptekkel, de egyértelműen és folyamatosan apad azon hívők száma is, akik megtérésük ellenére a materialista gondolkozástól valamilyen okból nem szabadultak meg, pedig illett volna nekik. Pár hete kaptam egy videót a ahol képkockákra szedve elemezték hogy a videón szereplő csoda megtörtént e vagy csupán félrevezetés történt. Egy gondom van az ilyen videókkal, kizárólag logikai úton értelmezik a látottakat és nem szellemben. A Szent Szellem ajándékait teljesen mellőzve /azt nem ismerve/ Ez viszont félreértést a látottakba való önkényes gondolat beültetéseket eredményez. Sajnos rendszeresen találkozom olyan, magukat az Isten népének védelmezőiként bemutató megmondom emberekkel, akik azon túl, hogy álnevek és az ismeretlenség leple alatt tevékenykednek. Egyben így saját magukat elérhetetlenné és megmérhetetlenné teszik. Pedig jó volna tudni róluk egy-két alap információt. Mint mondjuk kinek, vannak alárendelve az egyházban, mert ugye, messziről jött ember azt mond, amit akar. Az egyházban bármelyik szárnyát is nézem, van egy hivatalosan elfogadott Isten által felkent és szolgálatba állított hierarchia. Az isten igéjével szolgáló azt tanító embernek ebben a testületben, ismertnek és elfogadottnak kell lennie, és ha olyan kaliberrel lép fel, ami megköveteli a szolgálatának az elismerését és az abba való beállítást, akkor azzal is illik rendelkeznie. Ez a bibliai mérték. Krisztus teste egységes az ajándékok belülről nőnek fejlődnek ki, sokak szeme láttára, pásztorlás /alárendeltség alatt, a Szent Szellem bizonyságtevése mellett. Az ejtőernyős önjelölt szolgálatokat nem nagyon lehet és szabad figyelembe venni. Ismeri az Úr az övéit, és az övéi pedig ismerik egymást és nyitott ellenőrizhető, és elszámoltatható életet élnek. Valamint a szolgálati ajándékoknak alárendelik magukat. Az igazi prófétai szellemben élő hívő, enged a Szent Szellem vezetésének mind a saját életében és még inkább a Krisztus testében elhívott, és kiküldött szolgálok vezetésének. Meg kell érteni az egyházban nincs helye remete kereszténységnek, és még inkább az ellenőrizhetetlen, önjelölt zugpróféták szolgálatának. Isten népe egy közösség, az igazi tagok, kapcsolatban és függésben vannak egymástól, és az egyik legfontosabb jellemzőjük, hogy alárendelik magukat a náluk magasabb tekintélynek, főségi elv alapján, akár értik akár nem a felettük lévő szellemi tekintély lépéseit és határozatait. 

/A kereszténységet hit által éljük meg, nem logikai értés alapján, az sokszor csak később alakul ki./  A másik problémám az olyan emberekkel, akik még ennek az alapnak sem tudnak megfelelni, hogy tudva tudatlanul, de rendkívül nagy károkat okoznak az isten népéhez tartozó fiatalabb és éretlenebb keresztényeknek. Valamint az a tapasztalatom, hogy sok, valami miatt megkeseredett és frusztrálttá vált akár még idősebb keresztényeket is valahogy vonzzák az ilyen önjelölt szolgálatok. Persze ezek nem véletlenek, véleményem szerint ezek olyan csapdáknak bizonyulnak a későbbiekben, melyeket az összekuszáló, a hitető készített az áldozatainak.

Visszakanyarodva feltétlen szeretném még megemlíteni, hogy a legyél nagyon körültekintő amikor olyan könyvekkel és videókkal találkozol, amelyek a Szent Szellem munkáját mossák össze okkult praktikákkal. Vagy olyan anyagokkal melyek Isten által tízezrek felé használt szolgálatokat gúnyolnak és pellengéreznek ki. Mert ha felelőtlen vagy, könnyebben el tud érni a hazugság mérge. Az ilyen témák átbeszélésekor azt is el szoktam mondani, hogy Jézus megmondta nekünk, hogy leginkább ne a fát, hanem a gyümölcseit nézzük, ha helyes eredményre akarunk jutni. A fa a szem előtt való dolgokat jelképezi, ami felületes információt ad csupán számunkra. A gyümölcsök, viszont lehet hogy egy darabig láthatatlanok a szem számára /de nem a szívnek/ és a láthatatlanból kilépő gyümölcs már sokkal, megbízhatóbb információval fog szolgálni a helyes értékítélethez.

Régebbi írásom a témában: Itt olvasható

Köszönöm a figyelmeteket. Istentől megáldott hetet kívánok!                                        

Elégséges a holt hit?

  

A holt hit is hit. Igen hasonlít az élő hitre.  Hogy mégsem az, azt cselekedetbeli gyümölcstelensége leplezi le. Hitnek két oldala van, az Isten beszédéből kijelentet igazság szívbeli megragadása és e magunkba fogadott igei igazságból származó cselekedet. Így válik teljessé a hit! A cselekedet nélküli hit és a hit nélküli cselekedet, egyaránt kerülendő, mert Isten előtt nem kedves, és sok haszna nincs. Ahol nincs cselekedete a hitnek, ott az haszontalan, és legvégül értékelhetetlen. Ahogy az ige mondja, meg kell tudnunk mutatni a hitünket a cselekedeteinkből. A másik kategória, azon tevékenységek/cselekedetek, amelyek nélkülözik az Isten akarata szerinti hitet. Ezek a cselekedetek is egyfajta hitből vannak. Csak nem Isten kijelentett igazságából és az abból, felnövő hitből táplálkoznak, hanem jobb esetben téves emberi gondolkozásból, /pl hiedelmek, babonák, téves feltételezések, tehát olyan emberi gondolatok ezek, amelyek nem feltétlenül rosszindulatúak, csupán tévesek, nem pontosak. /lásd amikor Jézus megkérdezte hogy kinek mondják öt az emberek/

Az ilyen feltevésekből/hitekből táplálkozó cselekedetek is helytelenek lesznek.

Rosszabb esetben az ember a hazugságban hisz, a félelem szavának a hitetlenség szavának hisz, az ördög hitetésének ad helyet. Az ebből származó cselekedetek megint csak elfogadhatatlanok Isten előtt, érthető módon.  Így, ilyen esetekben Isten szemszögéből nem beszélhetünk az Ö általa elvárt hitről, hiába vannak cselekedetek.  Az ilyen esetekre az írás így szól: „Ami pedig hitből nincs, bűn az.”  

Én jó pár napja ezeken gondolkozom. Javaslom te is forgasd ezt a szívedben, keresd Istent a jobb megértés érdekében. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;”

De Isten itt nem a „holt” hitre, hanem az élő hitre gondol, a holt hitnek nincs kedves és jó illata, amit szívesen látnának a menyben!

A legesendőbb bizonyságtétel, a legkisebb adag leves átadása az éhezőnek, a fél kabáttal való betakarás, és minden apró törekvés, ami Isten szentsége felé halad, élő hitet feltételez! És akinek van, annak adatik! Szóval jó reménységgel legyél magad felől, de ne tűrd meg a hullaszagot! 

Köszönöm a látogatásodat!      

A családon belüli szeretetlenség.

Azt tudom, hogy az írás egyértelműen szól, hogy az utolsó időkben, jellemző lesz a szeretetlenség, és e talajon felnövő sok más gonoszság. Mégis valahogy ezt elkönyveltem a világban, az Istent nem ismerő emberek közötti kapcsolatokban. /nincs békességük a hitetleneknek, mondja az írás/ Abból tudnak adni, amivel rendelkeznek. De azt már nagyon nehezen tudom megemészteni, amikor keresztényeknél látni, kiakasztó szeretetlenséget, mégpedig a saját közvetlen hozzátartozójuk körében.

Érthetetlen számomra, miként lökheti el egy szülő a gyermekét, vagy egy gyermek a saját szüleit, mindezt keresztényként, azért mert a másik fél helytelen magatartást, életvitelt, viszonyulást mutat fel, akár tartósan is. Mindig felmerül ilyenkor bennem a kérdés. Mi indokolhatja, indokolhatja e egyáltalán valami a családtagunktól való elfordulást, személyének elutasítását, a tőle való elzárkózást. Ha történik ilyen, miért történik? Mi az alapja az ilyen magatartásnak? Nehéz téma ,de érdemes vele, sőt kell vele foglalkozni!  Több olyan esetről is tudok, amikor szeretetlen, meggondolatlan, felelőtlen és elhamarkodott döntést hoztak keresztények, amelynek a gyümölcsei később egyáltalán nem igazolódtak. Nem segítették elő a negligált személy megtérését, Isten felé fordulását. Sőt inkább, cselekedetük igen nagy lökést adott, a dac a megkeményedés és a hitetlenség felé való eltolódáshoz. Tudok olyan kamaszról, aki azt mesélte, hogy majd belefullad az öt körülvevő szeretetlenségbe, és mellőzöttségbe, ami igen fáj neki, és természetesen a fájdalom vagy némi dac miatt is, nem megy a szüleivel gyülekezetbe. E magatartására a szülőktől még inkább csak, szapulást, az ö szavaival „Isteneskedést” kap, ami teljesen kikészíti már. Egy moziba nem vinnének el, a közös programokból ki vagyok zárva mondván „nekem a bűn a lázadás” fontosabb. Köszönöm de nem kérek ebből a kereszténységből.

Nos több ilyen esetet is tudnék ecsetelni, de szerintem érthető ennyiből is, hogy nagyon nem kéne ennek így lennie! Nem azt mondom, hogy a gyerekek nem tudnak pimaszul gonoszok lenni, /mi is tudtunk, csak erről szívesen elfelejtkezünk. Bizony a szívünkbe markolóan tudnak viselkedni néha. De ez nem szabad, hogy akadályt építsen ki a kapcsolatunkban. Vagy odáig fajuljon hogy nevelési tehetetlenségünkben, vagy igeversekre hivatkozva vagy bármire is, elzavarjuk, kiutáljuk, időnap előtt elszakadjunk tőle. Különben is van egy szülőkre és gyermekekre egyaránt vonatkozó alapelv a bibliában: „Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő háznépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.” Ezen érdemes minden kereszténynek a meglepetések elkerülése végett elgondolkoznia. Ez a kötelezettség a család minden tagjára és minden irányba érvényes.   

A betegeknek van szükségük orvosra, és ha még ellenséges is velem, hát nem azt tanítja e az írás hogy még az ellenségeimet is szeressem. Ez nem egyetértést vagy azonosulást jelent a bűneikkel, a helytelen életmódjukkal, ez nem megalkuvás! Vagy netán más keresztények előtt szégyellni való magatartás.  Szeretném elmondani a ” gondot viselni „magába foglalja a minőségi idő megadását, a megfelelő törődést, a valós figyelmet a családtagok minden tagja számára, lehetőleg rendszeresen. De éppen így magába foglalja az anyagi gondoskodást, az adott lehetőségeknek megfelelően. Pl., ha épp segélyből él egy család, nem kell figyelembe venni a gyermek 30 ezer forintos lego játék igényét és az ezzel járó hisztijét, vagy egy esetleges kamasz 40 ezres sportcipő kérelmét. De ugyan így, ha egy idős eltartott szülő, akit a gyermekei gondoznak és anyagilag is, támogatnak, mert nincs nyugdíja/vagy kevés. Nem tarthat igényt olyan a fiatalokat megterhelő, őket kényelmetlen helyzetbe vagy adósságba szorító nem létfontosságú dolgokra, amik nélkül amúgy is teljesen jól megvan. Bár az adósságba hajszolást/kényszerítést az a tapasztalatom sokkal inkább a kamasz és felnőtt korú gyermekek kényszerítik ki a szülőktől sokszor teljesen értelmetlen és felesleges dolgokra. De végül is akár ki is teszi, a kényszerítés a másik akaratának megtörése manipulálással, az nem más, mint varázslás. Utálatos egy bűn! Bármilyen okból/célból történjen is. Ide tartozik az örökség kimanipulálása sürgetése, és más minden szeretetet nélkülöző piszkoskodás.

Csak úgy, mint a szeretetlenség a saját családunkban a szeretteinkkel szemben vagy akár a rokonokkal szemben, akik felé lehet, hogy pont mi vagyunk az egyetlenek, akik szolgálni tudnának az evangéliummal, hogy üdvösséget nyerjenek.  

Köszönöm a figyelmeteket!   

Gondolatom a bizonyságtevés alapjáról és a leggyakoribb hibákról.

A legelső és legfontosabb probléma, amikor vak vezet világtalant. Tehát egy olyan ember akar másvalakit elvezetni az élő Istennel való kapcsolatba, aki maga is nélkülözi ezt a kapcsolatot! Szorosan ide kapcsolható, amikor valaki megismerte már Istent, de mivel nem jár az Úr vezetésében, megtűrt bűnökben él, amiből esze ágában sincs megtérni, nincs „birkózása” a bűnnel, azaz hiteltelen. Világi nyelven bort iszik, és vizet prédikál. Annyi különbséget azért, az ilyen embernél észrevettem, hogy e súlyos probléma ellenére, ha nem is minden esetben, de Isten élő vize, ha zavaros és áporodott formában is, de ki tud folyni az ilyen edényéből, és áldás tud lenni. Valahogy úgy képzelem ezt, mint amikor egy sivatagban vándorló kiszáradt ember/ ez az Istent még nem ismerő ember/ végre talál némi igazi, iható vizet, még ha az áporodott és piszkos is, de legalább víz, igazi víz.  Ha ezzel él, túléli azt az időt ameddig Isten jobbat ad neki. Természetesen Isten akarata az, hogy tiszta, friss, és megfelelő mennyiségű víz legyen a mi edényünkben, a környezetünk megitatására. Azaz az Istent kereső emberek, hitelesen a teljes evangéliumot eléjük tárva szembesüljenek az Isten örömhírével. Isten, irgalmasságból ilyenkor azt a személyt, személyeket nézi,  azok hitére reagál, akik felé a szolgálat a bizonyságtevés történik, és a meglévő problémák ellenére, áldást tud adni befedezve a szolgáló/bizonyságtevő pocsék állapotát. Természetesen legtöbbször erre nem kerül sor, már csak azért sem, mert nem jellemző, hogy a fent vázolt emberünk bárkinek is bizonyságot tenne. De ha mégis előfordul ilyen szituáció, leginkább Isten irgalma és az adott ember hite az, amit Isten megjutalmaz! A repedezett, kicsorbult, koszos és kívül belül piszkos és valamilyen szinten egyértelműen képmutató cserépedényt Isten ez esetben nem tudja nagyon figyelembe venni. 

Tehát friss vizű, hiteles, élő vizet adó szép állapotban lévő edény legyél.

A következő bizonyságtevéskor előforduló gyakori hiba az, amikor nem az evangéliumot, hanem huszadrangú, még ha amúgy fontos dolgot /témát kezdünk el feszegetni. Ennek eredménye legtöbbször, a kiakadás, a sértődés, az igazi lényeg /örömhír/ teljes figyelmen kívül hagyása. Más szóval nincs eredmény, csak háborúság, további érthetetlenség a keresztény kinevetése illetve bolondnak nézése, nyíltan vagy a háta mögött.

Mire gondolok? Tegyük fel valaki, odamegy hozzád, hogy tetováltatni szeretné az édesanyám szót a karjába. Mit szólsz hozzá? / Az most lényegtelen hogy tudja vagy nem, hogy keresztény vagy. / 

Te azt mondod neki, hát figyelj a tetkó tök gáz, eszedbe ne jusson. Ez bűn és a bűn elválaszt istentől, mert utálja. Eredmény: A kérdező falnak csapódott, amit te állítottál neki figyelmetlenül. Valószínűleg a beszélgetésnek itt vége is, és az emberünk még távolabb került Istentől, mert az ö szemszögéből, pont most bizonyosodott meg arról, hogy ezekkel, a keresztényekkel tényleg nagy a baj, merevek, érzéketlenek, sötétek „hiszen én, csak anyám nevét akartam magamra varratni, mivel nagyon szeretem az édesanyámat. Nem is értem, miért baj ez?

Remélem sikerült átadnom a gondolatmenetet, ha a példabeli tetoválás, nem tetszik, helyettesítsd be mással, csak értsd meg a lényegét a mondandómnak.        

Az első rangú üzenet az evangélium hirdetése, nem pedig egy amúgy ténylegesen fontos, de huszadrangú dolog. A párbeszéd akár így is alakulhatott volna:

- Köszönöm hogy érdekel a véleményem, nézd nagyon nagyra értékelem, hogy így szereted az édesanyádat, hogy képes vagy még magadra varratni is a nevét. Tudtad, hogy a szülök, szeretete kedves dolog Isten szemével nézve is. / Fal sehol, a beszélgetés ebben az esetben valószínűleg folytatódik./

- Istent most hagyjuk ki, a te véleményed érdekel.

- Nézd, nem tudom kihagyni, mivel én igyekszem mindenben számolni Isten bölcsességével/igazságával. /ütközés az van, de fal továbbra sincs/

- jól van, csak válaszolj már, a karomon lejjebb vagy feljebb készíttessem, és simát vagy színeset kérjek.

- én lejjebb és színesben készíttetném, de van ennél egy mélyebb kimutatása is a szeretetnek, remélem tudod? Én ez mellett döntöttem és ezért is tartom többek között feleslegesnek az ilyen külsőségekre koncentráló kimutatást, mint a tetoválás. /két különböző gondolkozásmód találkozik épp, de nincs feszültség/  

- Mélyebb? Mire gondolsz?

- Isten azt kéri, hogy a szeretetünk leginkább a legbelsőnkből fakadjon fel az Ö segítségével.

Mit ér, ha a varrás rajtad van, de gorombán és indulatosan beszélsz anyukáddal. Vagy ha úgy látod szükségesnek, becsapod önérdekből. Ezért mondom szerintem, fontosabb, elsőnek Istenből merítve valóságosan szeretni és ezt megélni, ezek után ráérek átgondolni, hogy szükséges e az a varrás vagy nem. Bár, valószínűleg ha Istenre figyelsz ö ráébreszt, ebben is az ö akaratára, de nyilván ehhez a csodához közeledned kell hozzá. Ö régóta vár már rád!  

- Érdekes egy fazon vagy te hallod, erre még így nem is gondoltam.

Gondolom érthető, hogy ez utóbbi beszélgetés sokkal inkább helyesebb, és egy egészséges folytatást is magában hordoz. Ezért az a javaslatom, hogy első sorban az igazságot és azon belül is az örömhírt adjuk az embereknek, mint aranyalmát, ezüst tálon. Ne pedig huszadrangú témákon táncoljunk az igazságot furkósbotként lengetve.

Ha eddig nem tudtad, a környezeted, még akiről nem is gondolod az is rendszeresen mér, vizsgál, analizál, mindezt egy célból. Választ akar arra, hogy érdemes e kereszténynek lenni?  

Isten adjon nekünk bölcsességet, hogy igenlő válaszra jussanak!

Köszönöm a figyelmed.

      

Gondolataim a bűn valóságát érintve!

A keresztények egy része nem nagyon szeret a bűnről beszélni. Nálam, ez sem tabu! Két dolog miatt sem az. Az első é legfontosabb, hogy Istennek legyen örök hála. Van megoldás rá! 

A második, az hogy beszélni kell róla, mert mindenkit érint! A biblia azt mondja mindenki vétkezett: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.”

De szeretnék most egy nagyon fontos dolgot mondani, az hogy a bűn megvan bennünk, a bukott természetünkbe beépülve, az nem azt jelenti, hogy a megtérésünk/újjászületésünk után még abban, azaz bűnben kéne élnünk. Az igazság az, hogy nincs mivel mentenünk a bűneinket, mert az édenben is el lehet esni /bűnt elkövetni/ és a legrosszabb helyen, ahol a sátán zsinagógája van, ott is meg lehet állni, azaz megtartani az Isten igéjét.

Nekünk is az kell, legyen az ideális állapot, amiről Pál is beszámolt a maga életére nézve. „Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; aki ugyanis engem megítél, az Úr az.” Tehát Pál, amikor magába nézett, azt tudta megállapítani, hogy nem él bűnben, nincs megvallatlan, bűn az életében. Nem vádolja a szíve! Ezért bizodalma van!  Világosságban /egyenesen jár, és tudjuk hogy Jézus vére, annak megtisztító ereje, pontosan a világosságban tud hatékony lenni és eredményt, megtisztítást elérni. „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”

Ha jól belegondolsz az itt említett közösség egy vagy több kereszténnyel való, élő aktív közösséget feltételez. Ha ez megvan, akkor mivel segítséget kérünk, bűnvallást teszünk, világosságra hozzuk a dolgainkat, természetesen nem akárkinek és bölcsen Istenre, vezetésére figyelve. Akkor Jézus vére a mi érdekünkben is hatékonnyá válik, mert betöltöttük a feltételt, megvallottuk, elismertük, megbántuk a bűneinket, Isten előtt, és ha szükséges volt a bűn súlya miatt, akkor egy bűnvallást segítő személy segítségét is kértük és így töltöttük be a világosság feltételét! Sok hívő, ezen a ponton rontja el a dolgokat, mert nem vallja meg, nem hozza világosságra a bűneit, pedig annak súlya miatt ezt kéne tennie. Van, amikor nem elég csak otthon Isten előtt megvallani és megbánni. Sok esetben segítségre is szükség lehet.

A lényeg hogy bármibe is kerüljön, bármilyen erőteljes és elhúzódó is legyen a szabadságunkért való harcunk, a gyakorlati szentség megélésének érdekében. Meg kell tennünk, meg kell harcolnunk a saját „óriásainkkal”.

Jézus velünk van ebben a harcban, ezt nem szabad elfelejtenünk. Ö szabadságra hívott el bennünket. „Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” Elismerem, hogy rendkívül erős a bűn és a halál törvénye, vannak saját tapasztalataim, de Jézus vére, engesztelő áldozata, a megváltásunk ténye, még sokkal inkább, erősebb!

„Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jönnek; mert minden, ami napvilágra jő, világosság. Annak okáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus. Meglássátok annak okáért, hogy mi módon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. Annak okáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata. És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,

Reményteli áldott hétvégét, köszönöm hogy itt jártál!

Gondolataim a vallásról.

Hendrick Van Cleve festménye

Pillantás Bábel tornyára!

A Vallás hasztalan emberi erőlködés, hogy elhitessük magunkkal, rendbe hozhatjuk a kapcsolatunkat Istennel, a saját gondolatainkra és cselekedeteinkre támaszkodva. A vallás nem más, mint az adott vallásos emberek által létrehozott fügefalevelek rendszere… egy nagy erőlködés, amit sokszor a félelem motivál! S mindig az ember maga választotta istentisztelete és hite az, ami előtérbe van helyezve. Ami hol közelebb, hol távolabb áll Isten beszédéhez, de magára és cselekedeteire összpontosítva, és Isten akaratát sajnos félretolva, még mindig csak vallás marad, melynek nagy része emberi tradíciókra és okoskodásokra épül. Valamint meg kell említeni, hogy a vallásosság legnagyobb problematikája abból a tényből fakad, hogy mindennapjait többnyire állandó és görcsös felfele törekvésben éli meg, melynek forrása, hogy az ember még mindig a Bábel tornyában, a maga vallási rendszerében bízik, Isten helyett. /Ebből a szemszögből nézve igaz hogy a vallás a nép ópiuma, hiszen a hamis bizalom elkábít /
Ezért a keresztény vallásban/vallásosságban sok az emberi és kevés a kijelentésből származó élő hit, az a fajta hit, melyet Jézus megerősített, amikor Péter szívében és szájában lévő szavait az Atyától kijelentett igazságnak nevezte. A vallásban az ember mindig felfelé tőr, a maga akarata szerint és a maga erejéből. Nem akarja elfogadni, hogy Isten lehajolt hozzá az Úr Jézus Krisztusban a golgotai kereszten történt megváltásunk idején. (minden vallásra jellemző amúgy, hogy saját erőből cselekedetek által akar Istenhez eljutni, és kegyeibe bekerülni.) A vallásban/vallásosságban az ember akar tenni és felfelé menni, a kereszténységben az Isten hajolt le egyszülött fiában, hogy magához emeljen minket, mivel ez számunkra még a vallásos cselekedetek ellenére is lehetetlen feladat. Ezért mondja a biblia, hogy a holt cselekedetek, azok eredménytelenek. Ezért kell megtérni és újjászületni Isten beszéde szerint, és ezek után hitben járni, ami mindig és mindenkor Isten beszédének és a Szent Szellemnek a munkája a szívünkben nem pedig emberi produktum. A mi részünk, az első feladatunk, hittel járulni Isten elé, erre kapunk egy választ Istentől, amely már tartalmazza azt is, hogy felismerhetővé válik számunkra, hogy milyen jó cselekedeteket készített el számunkra Isten, mint ami a mi feladatunk. De ez csak második lépcső, nem az első! Ezek után is fontos szem előtt tartanunk vándorlásunk során, bármilyen szép is a cserépedény, az csak cserépedény, nem az a kincs! A mi kincsünk Pál szerint a bennünk élő Úr Jézus! Ö reá nézünk! Aki a mi hitünk elkezdője és bevégzője! A vallás a hangsúlyt az emberi cserépedény milyenségére helyezi. Isten által nem támogatott tradíciókra, emberi parancsolatokra és szabályrendszerekre, maga választotta istentiszteletre, és önigazultságot eredményező cselekedetekre. A Vallásosságban mindenki bolyong a maga Bábel tornyában. A Keresztény pedig gyönyörködik a megváltó Jézus Krisztusban!

Gondolataim a Biblia értelmezés alapjairól.

Úgy látom, hogy a biblia értelmezés fő alappillére, azaz gyökere a példabeszédek könyvében több helyen is kijelentett alapelven nyugszik. Ez az alapelv pedig abból indul ki, hogy a bölcsességhez, a tudományhoz, a jó tanácshoz, sokak fejére van szükség! Nos a teológiánál, az írások mély kutatásánál sincs ez másként.   Egészen bizonyos hogy csak a sajátunk nem elégséges, több szempontból is. Elsőnek az ige, ami értésünkre adja, azt hogy rész szerinti bennünk az ismeret, a tudás, és amit látunk azt is tükör által homályosan, tehát nem rendelkezünk a 100% kép látásával és megértésével. Ezért is mondja az írás:

„Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell.”

 Isten kedvét leli az atyafiak egységében, egy gondolkozásra való törekvésében.

„Valakik annak okáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek: /nyilván hogy ne értsünk másként/

Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk.”

Ennek fényében én megtérésem óta azon voltam, hogy soha ne legyek annyira magabiztos, hogy a másik, akár közeli, azaz saját gyülekezeti, akár távoli, tehát más felekezetbeli ember értelmes véleményét ne hallgassam meg. A gyakorlatban ez sok sok imával töltött időt, rengeteg könyv megrágását, igen sok szeretetteljes, felekezeti hovatartozástól független kapcsolatot, és számos blogíró oldalának a rendszeres olvasgatását is jelenti. Szükségünk van tehát egymásra a teológiai fejlődésünk érdekében is. Egy-egy Isteni kijelentésnek, örökkévaló szónak be kell látnunk, hogy csodálatosan színpompás ragyogása van! S mivel az igaz Istentől származik, ezért nem nehéz megértenünk, hogy mi teremtmények még az újjászületésünk után is bizonyos egyéni korlátokkal rendelkezünk, melyeket teljes mértékben soha nem tudunk átlépni. Marad tehát az a tapasztalatunk, hogy az Isten beszédének sokszínű világosságcsóvájából, nem minden színt ismerünk fel a maga teljességében. Marad a rész szerinti tudás, még a Szent Szellem vezetése alatt lévő ideális igetanulmányozás gyakorlatában is. Az igetanulmányozásból mások által kapott látások, és bölcsességek, amennyiben valóban helytállónak bizonyulnak, szó szerint megvilágosítanak és egyben megmérnek. Erre pedig igen nagy szükség van, ha valaki fejlődni szeretne.   Az embernek képesnek kell lenni mérni és megmérettetni. Természetesen ehhez csak a tudás/ismeret kevésnek bizonyul. Alap és nagyon fontos a kánon keretein belüli mély igeismeret és az akként való gondolkozás, de ez még nem elégséges önmagában. Mivel Isten szeretne profitálni is. Tehát azt akarja, hogy elmenj és teremj gyümölcsöt. Lehetsz Te a legzamatosabb szőlő, ha nem tudnak kóstolni, és áldást nyerni belőled.   

 Nem véletlen mondta az Úr azt, amit épp az írástudóknak mondott:

„Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!” /Személyesen ismertem olyan teológust, aki amikor megkérdeztem tőle, hogy megtért e már az élő Istenhez,rám nézett és azt válaszolta, mit értesz ez alatt?/ Az a teológia, amelyik nem vezetett még el, az Istennel való személyes kapcsolathoz, és abban a bűnbocsánaton keresztül megkapott örök életre, szinte semmit se ér. Csak fejtágító. A másik oldal, ha valaki meg van térve ugyan, de nem törekszik, nem ragad meg minden lehetőséget, hogy minél átfogóbban és mélyebben megismerje a biblia kijelentését, az adott lehetőségeihez képest, megint csak óriási problémát hordoz magában, mivel egyszerűen szükséges hogy ismerd és tudd, mit és miért hiszel. Az írás azt mondja egy helyen: elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. E nélkül, nem megy a hívő élet. Tehát mind a hit által való kapcsolatra, Istennel és emberekkel, mind az írások alapos ismeretére szükséged van, mégpedig úgy, hogy ezt beleágyazod abba a valóságos szeretetbe, amelyet az Úr Jézus Krisztustól kapsz, hogy mindig és mindenkor lehetőleg és elsősorban ezt a kapott /átélt szeretetet add tovább az embertársaidnak. Nem értek egyet, a mindig mindenkinek mindent megtanítani törekvéssel, vannak különbségek, szintek, és bizony mi sem vagyunk egyformák. De ha a szeretet által munkálkodó hitben éled a mindennapjaidat, a legjobbat teszed! Valahogy ezt is, szükséges megtanulnunk a mi mennyei Atyánktól, hogy kihez hogyan és miként kell szólnunk vagy bármiben is szolgálnunk.