Gondolatom a bizonyságtevés alapjáról és a leggyakoribb hibákról.

A legelső és legfontosabb probléma, amikor vak vezet világtalant. Tehát egy olyan ember akar másvalakit elvezetni az élő Istennel való kapcsolatba, aki maga is nélkülözi ezt a kapcsolatot! Szorosan ide kapcsolható, amikor valaki megismerte már Istent, de mivel nem jár az Úr vezetésében, megtűrt bűnökben él, amiből esze ágában sincs megtérni, nincs „birkózása” a bűnnel, azaz hiteltelen. Világi nyelven bort iszik, és vizet prédikál. Annyi különbséget azért, az ilyen embernél észrevettem, hogy e súlyos probléma ellenére, ha nem is minden esetben, de Isten élő vize, ha zavaros és áporodott formában is, de ki tud folyni az ilyen edényéből, és áldás tud lenni. Valahogy úgy képzelem ezt, mint amikor egy sivatagban vándorló kiszáradt ember/ ez az Istent még nem ismerő ember/ végre talál némi igazi, iható vizet, még ha az áporodott és piszkos is, de legalább víz, igazi víz.  Ha ezzel él, túléli azt az időt ameddig Isten jobbat ad neki. Természetesen Isten akarata az, hogy tiszta, friss, és megfelelő mennyiségű víz legyen a mi edényünkben, a környezetünk megitatására. Azaz az Istent kereső emberek, hitelesen a teljes evangéliumot eléjük tárva szembesüljenek az Isten örömhírével. Isten, irgalmasságból ilyenkor azt a személyt, személyeket nézi,  azok hitére reagál, akik felé a szolgálat a bizonyságtevés történik, és a meglévő problémák ellenére, áldást tud adni befedezve a szolgáló/bizonyságtevő pocsék állapotát. Természetesen legtöbbször erre nem kerül sor, már csak azért sem, mert nem jellemző, hogy a fent vázolt emberünk bárkinek is bizonyságot tenne. De ha mégis előfordul ilyen szituáció, leginkább Isten irgalma és az adott ember hite az, amit Isten megjutalmaz! A repedezett, kicsorbult, koszos és kívül belül piszkos és valamilyen szinten egyértelműen képmutató cserépedényt Isten ez esetben nem tudja nagyon figyelembe venni. 

Tehát friss vizű, hiteles, élő vizet adó szép állapotban lévő edény legyél.

A következő bizonyságtevéskor előforduló gyakori hiba az, amikor nem az evangéliumot, hanem huszadrangú, még ha amúgy fontos dolgot /témát kezdünk el feszegetni. Ennek eredménye legtöbbször, a kiakadás, a sértődés, az igazi lényeg /örömhír/ teljes figyelmen kívül hagyása. Más szóval nincs eredmény, csak háborúság, további érthetetlenség a keresztény kinevetése illetve bolondnak nézése, nyíltan vagy a háta mögött.

Mire gondolok? Tegyük fel valaki, odamegy hozzád, hogy tetováltatni szeretné az édesanyám szót a karjába. Mit szólsz hozzá? / Az most lényegtelen hogy tudja vagy nem, hogy keresztény vagy. / 

Te azt mondod neki, hát figyelj a tetkó tök gáz, eszedbe ne jusson. Ez bűn és a bűn elválaszt istentől, mert utálja. Eredmény: A kérdező falnak csapódott, amit te állítottál neki figyelmetlenül. Valószínűleg a beszélgetésnek itt vége is, és az emberünk még távolabb került Istentől, mert az ö szemszögéből, pont most bizonyosodott meg arról, hogy ezekkel, a keresztényekkel tényleg nagy a baj, merevek, érzéketlenek, sötétek „hiszen én, csak anyám nevét akartam magamra varratni, mivel nagyon szeretem az édesanyámat. Nem is értem, miért baj ez?

Remélem sikerült átadnom a gondolatmenetet, ha a példabeli tetoválás, nem tetszik, helyettesítsd be mással, csak értsd meg a lényegét a mondandómnak.        

Az első rangú üzenet az evangélium hirdetése, nem pedig egy amúgy ténylegesen fontos, de huszadrangú dolog. A párbeszéd akár így is alakulhatott volna:

- Köszönöm hogy érdekel a véleményem, nézd nagyon nagyra értékelem, hogy így szereted az édesanyádat, hogy képes vagy még magadra varratni is a nevét. Tudtad, hogy a szülök, szeretete kedves dolog Isten szemével nézve is. / Fal sehol, a beszélgetés ebben az esetben valószínűleg folytatódik./

- Istent most hagyjuk ki, a te véleményed érdekel.

- Nézd, nem tudom kihagyni, mivel én igyekszem mindenben számolni Isten bölcsességével/igazságával. /ütközés az van, de fal továbbra sincs/

- jól van, csak válaszolj már, a karomon lejjebb vagy feljebb készíttessem, és simát vagy színeset kérjek.

- én lejjebb és színesben készíttetném, de van ennél egy mélyebb kimutatása is a szeretetnek, remélem tudod? Én ez mellett döntöttem és ezért is tartom többek között feleslegesnek az ilyen külsőségekre koncentráló kimutatást, mint a tetoválás. /két különböző gondolkozásmód találkozik épp, de nincs feszültség/  

- Mélyebb? Mire gondolsz?

- Isten azt kéri, hogy a szeretetünk leginkább a legbelsőnkből fakadjon fel az Ö segítségével.

Mit ér, ha a varrás rajtad van, de gorombán és indulatosan beszélsz anyukáddal. Vagy ha úgy látod szükségesnek, becsapod önérdekből. Ezért mondom szerintem, fontosabb, elsőnek Istenből merítve valóságosan szeretni és ezt megélni, ezek után ráérek átgondolni, hogy szükséges e az a varrás vagy nem. Bár, valószínűleg ha Istenre figyelsz ö ráébreszt, ebben is az ö akaratára, de nyilván ehhez a csodához közeledned kell hozzá. Ö régóta vár már rád!  

- Érdekes egy fazon vagy te hallod, erre még így nem is gondoltam.

Gondolom érthető, hogy ez utóbbi beszélgetés sokkal inkább helyesebb, és egy egészséges folytatást is magában hordoz. Ezért az a javaslatom, hogy első sorban az igazságot és azon belül is az örömhírt adjuk az embereknek, mint aranyalmát, ezüst tálon. Ne pedig huszadrangú témákon táncoljunk az igazságot furkósbotként lengetve.

Ha eddig nem tudtad, a környezeted, még akiről nem is gondolod az is rendszeresen mér, vizsgál, analizál, mindezt egy célból. Választ akar arra, hogy érdemes e kereszténynek lenni?  

Isten adjon nekünk bölcsességet, hogy igenlő válaszra jussanak!

Köszönöm a figyelmed.

      

Gondolataim a bűn valóságát érintve!

A keresztények egy része nem nagyon szeret a bűnről beszélni. Nálam, ez sem tabu! Két dolog miatt sem az. Az első é legfontosabb, hogy Istennek legyen örök hála. Van megoldás rá! 

A második, az hogy beszélni kell róla, mert mindenkit érint! A biblia azt mondja mindenki vétkezett: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.”

De szeretnék most egy nagyon fontos dolgot mondani, az hogy a bűn megvan bennünk, a bukott természetünkbe beépülve, az nem azt jelenti, hogy a megtérésünk/újjászületésünk után még abban, azaz bűnben kéne élnünk. Az igazság az, hogy nincs mivel mentenünk a bűneinket, mert az édenben is el lehet esni /bűnt elkövetni/ és a legrosszabb helyen, ahol a sátán zsinagógája van, ott is meg lehet állni, azaz megtartani az Isten igéjét.

Nekünk is az kell, legyen az ideális állapot, amiről Pál is beszámolt a maga életére nézve. „Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; aki ugyanis engem megítél, az Úr az.” Tehát Pál, amikor magába nézett, azt tudta megállapítani, hogy nem él bűnben, nincs megvallatlan, bűn az életében. Nem vádolja a szíve! Ezért bizodalma van!  Világosságban /egyenesen jár, és tudjuk hogy Jézus vére, annak megtisztító ereje, pontosan a világosságban tud hatékony lenni és eredményt, megtisztítást elérni. „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”

Ha jól belegondolsz az itt említett közösség egy vagy több kereszténnyel való, élő aktív közösséget feltételez. Ha ez megvan, akkor mivel segítséget kérünk, bűnvallást teszünk, világosságra hozzuk a dolgainkat, természetesen nem akárkinek és bölcsen Istenre, vezetésére figyelve. Akkor Jézus vére a mi érdekünkben is hatékonnyá válik, mert betöltöttük a feltételt, megvallottuk, elismertük, megbántuk a bűneinket, Isten előtt, és ha szükséges volt a bűn súlya miatt, akkor egy bűnvallást segítő személy segítségét is kértük és így töltöttük be a világosság feltételét! Sok hívő, ezen a ponton rontja el a dolgokat, mert nem vallja meg, nem hozza világosságra a bűneit, pedig annak súlya miatt ezt kéne tennie. Van, amikor nem elég csak otthon Isten előtt megvallani és megbánni. Sok esetben segítségre is szükség lehet.

A lényeg hogy bármibe is kerüljön, bármilyen erőteljes és elhúzódó is legyen a szabadságunkért való harcunk, a gyakorlati szentség megélésének érdekében. Meg kell tennünk, meg kell harcolnunk a saját „óriásainkkal”.

Jézus velünk van ebben a harcban, ezt nem szabad elfelejtenünk. Ö szabadságra hívott el bennünket. „Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” Elismerem, hogy rendkívül erős a bűn és a halál törvénye, vannak saját tapasztalataim, de Jézus vére, engesztelő áldozata, a megváltásunk ténye, még sokkal inkább, erősebb!

„Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jönnek; mert minden, ami napvilágra jő, világosság. Annak okáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus. Meglássátok annak okáért, hogy mi módon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. Annak okáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akarata. És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,

Reményteli áldott hétvégét, köszönöm hogy itt jártál!

Gondolataim a vallásról.

Hendrick Van Cleve festménye

Pillantás Bábel tornyára!

A Vallás hasztalan emberi erőlködés, hogy elhitessük magunkkal, rendbe hozhatjuk a kapcsolatunkat Istennel, a saját gondolatainkra és cselekedeteinkre támaszkodva. A vallás nem más, mint az adott vallásos emberek által létrehozott fügefalevelek rendszere… egy nagy erőlködés, amit sokszor a félelem motivál! S mindig az ember maga választotta istentisztelete és hite az, ami előtérbe van helyezve. Ami hol közelebb, hol távolabb áll Isten beszédéhez, de magára és cselekedeteire összpontosítva, és Isten akaratát sajnos félretolva, még mindig csak vallás marad, melynek nagy része emberi tradíciókra és okoskodásokra épül. Valamint meg kell említeni, hogy a vallásosság legnagyobb problematikája abból a tényből fakad, hogy mindennapjait többnyire állandó és görcsös felfele törekvésben éli meg, melynek forrása, hogy az ember még mindig a Bábel tornyában, a maga vallási rendszerében bízik, Isten helyett. /Ebből a szemszögből nézve igaz hogy a vallás a nép ópiuma, hiszen a hamis bizalom elkábít /
Ezért a keresztény vallásban/vallásosságban sok az emberi és kevés a kijelentésből származó élő hit, az a fajta hit, melyet Jézus megerősített, amikor Péter szívében és szájában lévő szavait az Atyától kijelentett igazságnak nevezte. A vallásban az ember mindig felfelé tőr, a maga akarata szerint és a maga erejéből. Nem akarja elfogadni, hogy Isten lehajolt hozzá az Úr Jézus Krisztusban a golgotai kereszten történt megváltásunk idején. (minden vallásra jellemző amúgy, hogy saját erőből cselekedetek által akar Istenhez eljutni, és kegyeibe bekerülni.) A vallásban/vallásosságban az ember akar tenni és felfelé menni, a kereszténységben az Isten hajolt le egyszülött fiában, hogy magához emeljen minket, mivel ez számunkra még a vallásos cselekedetek ellenére is lehetetlen feladat. Ezért mondja a biblia, hogy a holt cselekedetek, azok eredménytelenek. Ezért kell megtérni és újjászületni Isten beszéde szerint, és ezek után hitben járni, ami mindig és mindenkor Isten beszédének és a Szent Szellemnek a munkája a szívünkben nem pedig emberi produktum. A mi részünk, az első feladatunk, hittel járulni Isten elé, erre kapunk egy választ Istentől, amely már tartalmazza azt is, hogy felismerhetővé válik számunkra, hogy milyen jó cselekedeteket készített el számunkra Isten, mint ami a mi feladatunk. De ez csak második lépcső, nem az első! Ezek után is fontos szem előtt tartanunk vándorlásunk során, bármilyen szép is a cserépedény, az csak cserépedény, nem az a kincs! A mi kincsünk Pál szerint a bennünk élő Úr Jézus! Ö reá nézünk! Aki a mi hitünk elkezdője és bevégzője! A vallás a hangsúlyt az emberi cserépedény milyenségére helyezi. Isten által nem támogatott tradíciókra, emberi parancsolatokra és szabályrendszerekre, maga választotta istentiszteletre, és önigazultságot eredményező cselekedetekre. A Vallásosságban mindenki bolyong a maga Bábel tornyában. A Keresztény pedig gyönyörködik a megváltó Jézus Krisztusban!

Gondolataim a Biblia értelmezés alapjairól.

Úgy látom, hogy a biblia értelmezés fő alappillére, azaz gyökere a példabeszédek könyvében több helyen is kijelentett alapelven nyugszik. Ez az alapelv pedig abból indul ki, hogy a bölcsességhez, a tudományhoz, a jó tanácshoz, sokak fejére van szükség! Nos a teológiánál, az írások mély kutatásánál sincs ez másként.   Egészen bizonyos hogy csak a sajátunk nem elégséges, több szempontból is. Elsőnek az ige, ami értésünkre adja, azt hogy rész szerinti bennünk az ismeret, a tudás, és amit látunk azt is tükör által homályosan, tehát nem rendelkezünk a 100% kép látásával és megértésével. Ezért is mondja az írás:

„Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell.”

 Isten kedvét leli az atyafiak egységében, egy gondolkozásra való törekvésében.

„Valakik annak okáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek: /nyilván hogy ne értsünk másként/

Csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk.”

Ennek fényében én megtérésem óta azon voltam, hogy soha ne legyek annyira magabiztos, hogy a másik, akár közeli, azaz saját gyülekezeti, akár távoli, tehát más felekezetbeli ember értelmes véleményét ne hallgassam meg. A gyakorlatban ez sok sok imával töltött időt, rengeteg könyv megrágását, igen sok szeretetteljes, felekezeti hovatartozástól független kapcsolatot, és számos blogíró oldalának a rendszeres olvasgatását is jelenti. Szükségünk van tehát egymásra a teológiai fejlődésünk érdekében is. Egy-egy Isteni kijelentésnek, örökkévaló szónak be kell látnunk, hogy csodálatosan színpompás ragyogása van! S mivel az igaz Istentől származik, ezért nem nehéz megértenünk, hogy mi teremtmények még az újjászületésünk után is bizonyos egyéni korlátokkal rendelkezünk, melyeket teljes mértékben soha nem tudunk átlépni. Marad tehát az a tapasztalatunk, hogy az Isten beszédének sokszínű világosságcsóvájából, nem minden színt ismerünk fel a maga teljességében. Marad a rész szerinti tudás, még a Szent Szellem vezetése alatt lévő ideális igetanulmányozás gyakorlatában is. Az igetanulmányozásból mások által kapott látások, és bölcsességek, amennyiben valóban helytállónak bizonyulnak, szó szerint megvilágosítanak és egyben megmérnek. Erre pedig igen nagy szükség van, ha valaki fejlődni szeretne.   Az embernek képesnek kell lenni mérni és megmérettetni. Természetesen ehhez csak a tudás/ismeret kevésnek bizonyul. Alap és nagyon fontos a kánon keretein belüli mély igeismeret és az akként való gondolkozás, de ez még nem elégséges önmagában. Mivel Isten szeretne profitálni is. Tehát azt akarja, hogy elmenj és teremj gyümölcsöt. Lehetsz Te a legzamatosabb szőlő, ha nem tudnak kóstolni, és áldást nyerni belőled.   

 Nem véletlen mondta az Úr azt, amit épp az írástudóknak mondott:

„Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam; És nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!” /Személyesen ismertem olyan teológust, aki amikor megkérdeztem tőle, hogy megtért e már az élő Istenhez,rám nézett és azt válaszolta, mit értesz ez alatt?/ Az a teológia, amelyik nem vezetett még el, az Istennel való személyes kapcsolathoz, és abban a bűnbocsánaton keresztül megkapott örök életre, szinte semmit se ér. Csak fejtágító. A másik oldal, ha valaki meg van térve ugyan, de nem törekszik, nem ragad meg minden lehetőséget, hogy minél átfogóbban és mélyebben megismerje a biblia kijelentését, az adott lehetőségeihez képest, megint csak óriási problémát hordoz magában, mivel egyszerűen szükséges hogy ismerd és tudd, mit és miért hiszel. Az írás azt mondja egy helyen: elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. E nélkül, nem megy a hívő élet. Tehát mind a hit által való kapcsolatra, Istennel és emberekkel, mind az írások alapos ismeretére szükséged van, mégpedig úgy, hogy ezt beleágyazod abba a valóságos szeretetbe, amelyet az Úr Jézus Krisztustól kapsz, hogy mindig és mindenkor lehetőleg és elsősorban ezt a kapott /átélt szeretetet add tovább az embertársaidnak. Nem értek egyet, a mindig mindenkinek mindent megtanítani törekvéssel, vannak különbségek, szintek, és bizony mi sem vagyunk egyformák. De ha a szeretet által munkálkodó hitben éled a mindennapjaidat, a legjobbat teszed! Valahogy ezt is, szükséges megtanulnunk a mi mennyei Atyánktól, hogy kihez hogyan és miként kell szólnunk vagy bármiben is szolgálnunk. 

Gondolataim a karizmatikus kereszténységet "leleplező" videókkal és könyvekkel kapcsolatosan.

„Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is értök nyavalyájokban.”

Semmi gond, ha az igaz megfedd, ha igaza van. De mi van akkor ha nincs igaza..

 Azt tapasztalom, hogy az online világban több olyan keresztények által készített videó és írás kering, amelyekkel leginkább a pünkösdi és karizmatikus egyházban jól ismert szolgálatokat igyekeznek befeketíteni, sátáni emberekként ábrázolni, hogy személyüktől és szolgálatuktól a hivőket elidegenítsék. Természetesen nem új keletű dolog ez, de mivel komoly károkat is képes okozni, ezért érdemes pár szóban beszélni erről a jelenségről.     

Nem mintha Isten Igazságát emberi szóval védelembe kéne venni, mert mint tudjuk ez nem szükséges, hiszen a Bibliai szava mindentől függetlenül stabilan áll. Mégis az ige szavát a benne lévő világosság miatt szükséges szólni, hiszen csak így lehet a sötétséget és a félrevezetést leleplezni.

 A leginkább közös jellemzőjük az ilyen filmeknek és „én majd megmondom a tutit videóknak” az, hogy olyan, Isten által tömegek felé is szolgálni tudó embereket támadnak, akik életét és gyümölcseit figyelve, az ige mércéjét használva, bizony nagyon jó gyümölcsöket, eredményeket látunk. Természetesen lehetnek szubjektív számunkra nem szimpatikus dolgok, formák, gyakorlatok, de az sem nem alap, sem nem mérvadó, az igazság egészét nézve.  Mert az ilyen videókat készítő kritikusoknak is be kell látniuk, hogy az általuk kritizált és ledegradált szolgálatokhoz képest, negyedannyi embert nem vezettek el Istenhez és nem pásztoroltak évtizedeken keresztül, mint az általuk támadott szolgálok. De ehhez alázatra volna szükség az ilyen megmondó keresztényeknek, amit viszont én hiányolok bennük, pedig a biblia azt mondja az elbukás előtt, felfuvalkodottság található. Nem kiragadott képkockákra kell felépíteni a vélt teóriánkat, mint ezekben, a videókban nem egyszer látni, ez a gyakorlat nem tévesztendő össze a szellemek megítélésének ajándékával. Az valami egészen más, kedves leleplező videókat gyártó jóakaratú emberek.

Isten Szellemének munkáját összemosni, okkult hamis isteneket tisztelő pogány dolgokkal,

megint csak a fent említett ajándék teljes hiányára utal. Igen veszélyes terület is ez egyben. Legalább is annak az embernek, aki pálcát tör olyan emberek és szolgálatok fölött melyek gyakorlati hasznosságban és az Isten országa számára való gyűjtésben és gyümölcstermésben magasan, előrébb vannak minden tekintetben. Akik szolgálata mellett ezrek és ezrek tesznek bizonyságot! Nem bölcs azt, amit Isten jónak lát és megáld, lesajnálni, nehogy a végén még keresztényként, Isten ellenségeinek találtassunk.

Nem jó ha valaki nem érti a Szent Szellem vezetését, munkáját, és az Ö szélfújását, előfordul, mindenkivel. De az ige kér minket, hogy ne bölcselkedjünk felettébb, mint a hitünk az engedi. A tapasztalatom, ugyanis az hogy az ilyen pálcatörő emberek, hadilábon állnak a Szent Szellem vételével,, soha egy megkötözött felé nem szolgáltak, kiűzvén belőle, amit ki kell. Nem imádkoznak nyelveken, nem imádkoznak a betegekért, mert a kézrátétel is a sátántól van szerintük. Szeretettel mondom, járatlanok az isten országának természetfeletti dolgaiban, de azt minden módon kritizálni és másokat úgymond ”megóvni” az ilyen szolgálatoktól, arra nem restek. 

A következő, ami jellemző rájuk, hogy az Isten hangos, hosszan tartó dicsőítésében is problémát látnak. Azt állítják ez a hipnózis eszköze. Akkor ezek szerint a zsoltárosok és a minden korok dicsőítése, hangszeres dicséretvezetése az nem mást szolgálna, mint hogy hipnózist előidézve egy leuralt tudat módosult állapotba hozza az embereket. Számomra sem kétséges hogy lehet a zenével transz, és tudat módosult állapotokat előidézni, de az ilyen okult és pszichikai zenéket és gyakorlatokat egy kalap alá venni az Isten dicséretével, igen nagy tévedés, még ha kívülről szemlélve, hasonlóságokat is fellelhetünk.

„És monda Dávid a Léviták fejedelmeinek, hogy állítsanak az ő atyjokfiai közül éneklőket, éneklőszerszámokkal, lantokkal, citerákkal és cimbalmokkal, hogy énekeljenek felemelt szóval, nagy örömmel. Dávid pedig s az Izráel vénei és az ezredek vezérei, akik elmenének, hogy felvigyék az Úr szövetségének ládáját az Obed-Edom házából, nagy örömben valának.

És az egész Izráel vivé az Úr szövetségének ládáját nagy örömmel, kürtökkel, trombitákkal, cimbalmokkal, zengedezvén lantokkal és citerákkal.”

„És beállítá a Lévitákat az Úr házába cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal Dávidnak és Gádnak a király prófétájának, és Nátán prófétának parancsolatja szerint; mert az Úrtól volt a parancs az ő prófétái által.”

„Jeruzsálem kőfalának felszentelésekor pedig fölkeresék a Lévitákat minden ő helyeiken, hogy behozzák őket Jeruzsálembe, hogy véghezvigyék a felszentelést örömmel és hálaadással és énekléssel, cimbalmokkal, lantokkal és citerákkal.”

„Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán és citerán;

Dicsérjétek őt dobbal és tánccal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával;

Dicsérjétek őt hangos cimbalommal, dicsérjétek őt harsogó cimbalommal.”

Semmi képen nem gondolom, hogy Isten negatív szellemiségű dologra szólítaná fel a népét!

A dobokkal és más, különféle hangszerekkel való dicséret, a tapssal, tánccal, és akár mint Dávid is, a kívülről ugyan magából kivetkőzöttnek tűnő transz szerű Isten előtt való táncos dicséretnek abszolút helye van az Isten népe között! Nem gondolom, hogy a hamis isteneknek példának okáért kijár egy teljes személyiséget átadó, rituális sámán tánc a maga minden állomásával. De az Örökkévalót az Ö gyermekei nem dicsérhetnék teljes szívvel és teljesen átadott személyiséggel. Nem, épp ellenkezőleg! A mély szívből jövő, akár hangos és hangszeres, akár csendesebb lágyabb, tánccal vagy a nélkül megvalósított dicséret kedves Isten előtt. 

„Mert nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet! Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában!”

Az-az igazság, hogy mindaz, ami nem visz közelebb Istenhez, mindaz, ami el akar bizonytalanítani, kétséget, és hitetlenséget akar kiépíteni, annak figyelembevételénél, nagyon óvatosnak kell lennünk, mert az Ördög ravasz. A leghatékonyabb csapásokat nem a nyíltan szembehelyezkedő, sokak által könnyen leleplezhető hazugságokkal éri el. Hanem azokkal a ferdítésekkel és csúsztatásokkal, összemosásokkal, és olyan manipulált részigazságokkal, amelyek csak alig észrevehetően térnek el az igazság zsinórmértékétől, és ezért csak nagyon kevesen ismerik fel, hogy álnok módon ható, méreggel kerültek szembe.

Ilyenkor felmerülhet az is, hogy ilyen veszélytől nekünk nem kell tartani, keresztényektől nem érhet minket ilyen méreg, de a tapasztalat azt mutatja, hogy bizony a jó szándékú ember is tud a félrevezetés eszköze lenni, sátán kezében. Gondoljunk csak Péter esetére:  „És Péter előfogván őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.”

Egy nagyon fontos dolog a mellett az igazság mellett, hogy a gyümölcsöket kell figyelnem és nem a fát magát. Az-az, hogy az adott esemény/történés és annak hatásai/céljai, az ember rövidtávú érdekét vagy az Isten örökkévaló akaratát célozza e meg. Az emberi érdek alá akarja e Istent helyezni vagy engedi hogy Isten akarata/érdeke valósuljon meg az emberek között.

Mielőtt félre értene valaki, nem gondolom, hogy felelőtlennek kell lenünk és mindent elfogadnunk, akárki és akárhogyan tálalja. Az alapelv itt is, a fentieken kívül, az aranyalma ezüst tálcán próba. „Mint az arany alma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott ige!”

De az ilyen szellemben készült videóknál, könyveknél, mint volt régen a karizmatikus káosz majd én megmondom a tutit, iromány, vagy akár a fesz van és hasonló könyveknél, a több más, mérőkritérium mellett, pontosan az ezüst tálca hiánya leplezi le azt a szellemet, ami a hátérben megbújik, és ami nem Istent és az Ö igazságát dicsőíti. 

Vajon az ilyen művek szerzői,ha igazuk is volna, zárt keretek között személyesen átbeszélték e ezeket a dolgokat amiket a nagy nyilvánosság előtt úgymond „lelepleznek és feltárnak”. Holott ha valamit nem értünk, vagy félre értünk, és úgy érezzük ezt rendeznünk, kell, nem az é a helyes módszer az ige fényében, hogy személyesen egyeztetünk, hogy mi, miért és hogyan. A fentiekben foglaltak helyett, mégis sokan /még ha, jó szándékból is/ nem Isten akarata szerint cselekszenek akkor, amikor általuk nem teljesen értett dolgokat kritizálnak és Isten előtt kedves és gyümölcsöző szolgálatokat, ledegradálnak és kárhoztatnak.   

A témához kapcsolod egy régebbi írásom itt olvasható.  Istentöl vagy nem istentől? címmel.  

Köszönöm a figyelmedet, áldott hétvégét kívánok!      

Gondolatom a kijelentés és a szentség kapcsolatáról.

Nem szeretjük, ha belevilágítanak a szemünkbe, ez kellemetlen és rendkívül kizökkentő tud lenni, bármikor is éri az embert. Talán épp ezért nincs kizárva, hogy Isten bölcsessége az, hogy az igazság fényével folyamatosan világosít meg minket, mintegy hozzászoktatva ahhoz. 

De van, az igazság leleplezésének/felismertetésének egy mindent félretoló formája is, ez pedig az közvetlen és hirtelen kijelentés ami mégis mentes a fenti negatív hatástól. A kijelentés adása, a dolgok összefüggésének, vagy egy-egy konkrét helyzetre vonatkozó megoldásnak a megértése, mélyebb és összetettebb összekapcsolása és egy komplexebb felismerése, legtöbbször hirtelen és nem várt módon érkezik. A kiváltó ok, a kijelentés érkezésének pillanata a legjobb felkészültség mellett is, nem meghatározható. Ennek megtörténtét, Isten koordinálja. Az ember befolyásolhatja, hogy életében, minél nagyobb teret biztosítson a várt Isteni útmutatásnak, az igazság felismerésének és megértésének. De ez mellett is elmondható, hogy a kijelentés átvételének módja, eszköze, és történésének ideje, teljes mértékben Isten kegyelmétől és a Szent Szellem munkájától függ.

Természetesen ez a tény nem szabad, hogy feljogosítson minket a passzivitásra, mondván: „Isten majd kijelenti, ha jónak látja, ezért várakozom”. A passzivitás igen távol van a hittől! Az igében elrejtett titkok kikutatása pedig a mi feladatunk. A hit cselekszik, mégpedig a jelenben. Ezért a kijelentés számára való út, készítésével van elfoglalva. Itt most nem első sorban a rendszeres imaéletre, az ige olvasására, és a jó cselekedetekre, irányuló törekvésre gondolok. Ezek rendkívül fontosak, de ezeket is megelőzi a kijelentésre váró ember életében a szentség! Az Isten által, a maga számára való elkülönítettség/elválasztottság. Ez nem feltétlen jelent bűn nélküli állapotot minden esetben, mint azt sokan helytelenül gondolják. A kegyelmet nyert latornak nem volt ideje levetkőzni az ó emberét, sürgősen, még aznap Jézussal kellett utazni a mennyei helyekre. Mégis egész biztosak lehetünk abban, hogy amikor Jézust elfogadta, mint igaz és bűn nélküli Istenembert, hiszen Úrnak szólította, és azt kérte emlékezzen meg, járjon közben érte. Jézus minden kétséget kizáróan arról biztosította, hogy még aznap vele lesz, az Isten országában.

Ez pedig azért volt lehetséges, mert a kereszten segítségül hívta Jézust! Megigazult, bűnbocsánatot nyert és egyben félre is tétetett, elkülönítettet a világtól, Isten számára.

De kanyarodjunk vissza és ismerjük fel, hogy nekünk magunknak is Isten számára félretett állapotba kell kerülnünk, azaz Isten által megszentelté! E hatalmas csoda után viszont, mindjárt szemben találjuk magunkat egy hatalmas kötelességgel is. A megszentelődés emberi oldalának felelősségével! Szóval az van, hogy a hívő ember feladata is lett az, hogy az életében az Isten kijelentése számára leszállópályát/belépési kaput hozzon létre és tartson üzemben a saját érdekében. Ennek az érkezési kapunak a szívünkben/szellemünkben elkészítendő leszállópályának pedig az építő anyaga, nem más, mint az Isten beszédének való engedelmesség! Azaz a gyakorlati szent életvitel. Az Isten akaratának a Szent Szellem vezetésének való engedelmesség, ami felépíti az életedben a szentséget, a szent életvitel pedig helyet biztosít a kijelentés számára. Ha már itt tartunk, a szentség nem egy ködös megfoghatatlan vallásos fogalom, hanem egy mindenkor mérhető Isten beszédének keretei és korlátai között megmutatkozó, elkülönített, Isten irgalmára, kegyelmére valamint erejére támaszkodó hitbéli életvitel. 

Isten elhívásával megszentel, és ezek után azt mondja nekünk legyünk szentek! Éljünk szent életvitelt, bármi is az ára, bármi is akar ebben megakadályozni. Legyen akármilyen nehézség, harc és sötétség, amivel szembe kell néznünk, Isten mégis elvárja, hogy szentek legyünk. Mindegy hogy min mentél keresztül, hogy hívő életed ez idáig eltelt idejében, hányszor voltál padlón, hányszor estél el a legpiszkosabb bűnökben, hányszor aláztak meg igazságtalanul, mindez nem számít már. Ezekből remélhetőleg megtértél már, illetve sikerült meggyógyulnod. Isten tisztában van mindezekkel, átérzi fájdalmainkat és harcainkat, de Ö nem erre néz! Ö megmondta, hogy valóságosan szeret! A neveden hívott el, és fogantatásod óta ismer! Veled van és el nem hagy téged! Arról is biztosított minket, hogy mindent megadott számunkra, ami az élethez és a kegyességhez szükségeltetik. Nem kell félnünk, mert megváltottak vagyunk, és a mi Istenünknek van hatalma megtartani minket! Azt gondolom, hogy ezek a csodálatos igazságok, mindenképpen arra kell, hogy ösztönözzenek bennünket, hogy ha kijelentést, vezetést, és az Istentől való erőt, szeretnénk látni az életünkben, akkor nem spórolhatjuk meg az engedelmességet, a gyakorlati szentséget. Annál is inkább, mert az engedelmességből fakadó szentség, Isten barátjává tesz minket.

Ö pedig a barátjának, mint az látjuk Ábrahám esetében, bőségesen ad kijelentést és vezetést, és megjelenti a bekövetkezendőket.

Köszönöm a figyelmeteket. Áldott hétvégét kívánok!

A régiek bölcs szavai! /sorozat/

Bizonyára nem újdonság számotokra, hogy menyi remek, írás, cikk, könyv, elérhető ma már online módon is. Magam is nagy áldást veszek, ezen kiemelkedő evangéliumi írok kincseiből szemezgetve.Ezért a ma megkezdett sorozatomban időnként egy egy ilyen áldásos könyvet, írást vagy írót szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Dr. Martin Lloyd-Jones

Martyn Lloyd-Jones, walesi protestáns lelkész, teológus, a brit evangéliumi mozgalom kimagasló alakja 1899. december 20-án született Cardiffban, iskoláit pedig Londonban végezte. Orvosnak készült, de végül a lelkészi szolgálatra kapott elhívást. 1927-ben visszatért szülõföldjére, és Port Talbot lelkipásztora lett. Megnõsült, házassá- gából két gyermek született. 1939-ben a westminsteri kápolna lelkipásztoraként visszament Londonba. Ezt a tisztét csaknem három évtizeden keresztül töltötte be, prédikációit ezrek hallgatták. Egy ideig õ volt az egyik legnagyobb keresztyén diákszövetség, majd az evangéliumi szövetség elnöke is. Céljául tûzte ki a különbözõ evangéliumi mozgalmak egyesítését, ami azonban nagy ellenállásba ütközött. 1968-ban nyugdíjba vonult, ettõl kezdve kommentárok, teológiai könyvek írásá- val foglalkozott. 1981. március 1-jén halt meg Eilingben. Óriási hagyatéka még ma is feldolgozás alatt áll. Magyar nyelven mindössze két kötete jelent meg.

Forrás: Margit István / Pécel

Olvasásra ajánlott: Dr. Martin Lloyd-Jones : Hit a próbák közepette