szerda, április 14, 2021

Valóban több út vezet fel arra a bizonyos hegyre?

 

Tagadhatatlan, hogy a hegyre alulról/lentről felvezető utat az ember tapossa ki. E folyamatnak részeként, mint ahogyan erre számosan utalnak is, akár több út is, megcélozhatja a hegycsúcsot. Látnunk kell viszont, hogy ezeknek az utaknak a java része, még a hegy félmagasságát sem érik el. A hegy különböző magassági szakaszaiban, egyszerűen megszakadva találjuk, mert vagy elérték a céljukat abban a magasságban, vagy egyszerűen, a nem használat miatt,  megszűntek. (Akár, előre nem látott természeti akadály, akár kedvezőtlen és életveszélyessé váló folytatás miatt.) Ebből következve jogosan megállapítható, hogy a valósan a hegycsúcsra tartó utak száma, a magasság növekedésével egyre csökken, és a tapasztalt hegymászók beszámolóit is figyelembe véve, meg kell értenünk, hogy közvetlen a hegycsúcsra már csak egy út kerül kitaposásra.

Most váltsunk a földiről, spirituális nézőpontra és nézzük meg a keresztény igazság fényénél a helyzetet. A biblia határozott állítása, hogy csak egyetlen helyes és igazi út létezik, amelyben/amelyen keresztül, valóságosan eljuthatunk a teremtő örökkévaló Istenhez, az Atyához. Ez az Út pedig, nem más, mint Jézus Krisztus! Az Isten egyszülött fia! Aki testben megjelent és megváltotta az emberiséget, amikor is kereszthalált halt értünk. A megváltó személyének és egyedüliségének igazságát, az egész szentírás kiemeli. Nos általában ez az a pont, ilyenkor szoktak előállni, a biblia ezen igazságát, azaz a kizárólagosságot elvető emberek, azzal, hogy de hát hogy-hogy nem tudjuk, hogy a hegyre sok út vezet fel. Az hogy ezt most szajkózásból, vagy teljes vallási meggyőződésből teszi, másodlagos. Mint láttuk, a gyakorlatban végrehajtott hegymászás is cáfolja feltételezésüket, de vitathatatlan, hogy számos embert visszatart az Úr Jézus követésétől ez a pontatlan „több út vezet a hegyre” feltételezés.

A most következő gondolatomat kifejezetten azoknak írom, akik bizonytalanok ezen a területen, vagy magukénak vallják ezt a több út létezik feltételezést. Szellemi szempontból nincs értelme arról vitázni, hogy hány út is vezet fel a hegyre, mert ez így nem más csak vallás. (maga-választotta istentisztelet)     A vallás, pedig mint tudjuk, minden esetben alulról fölfelé próbál behatolni az Isten jelenlétébe. Ez minden vallásra igaz, ahogy önmegváltásukat, illetve ön-igazulttá tevő vallásos cselekedeteiket végezve építik a saját Bábeli tornyukat. De Isten, soha nem fogadta el a bukott ember, igazságot félretevő, cselekedetekre épülő felfelé törekvését. Tehát a vallások magabiztos toronyépítését, „hegyre való felkapaszkodását” Isten soha nem kedvelte. Erről régebben itt írtam link:Gondolataim a vallásról pillantás Bábel tornyára. 

Isten tehát a bukott ember/emberiség problémájára, egyetlen egy személyben, a testé lett Jézus Krisztusban, az emberiség megváltójában adta meg a választ. Ő mellette tett bizonyságot: „Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.”

Valamint, maga Jézus is ezt állította:” Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mi módon tudhatjuk azért az utat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem csak én általam.” Befejezésül nagyon fontosnak tartom, hogy soha ne tévesszük szem elől, azt a tényt, hogy a vallások alulról felfelé törekednek az Istennel/Istenekkel kapcsolatba lépni, míg az Igaz Isten, fiában Jézus Krisztusban felülről lefelé lehajolva hozzánk, épített utat számunkra, hogy vele élő kapcsolatban lehessünk.E tényt ábrázolja ki az a csodás történés, amikor is a kegyelem megnyílt az ember számára: „Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá lelkét. És íme a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasadt” Nem tudok mit mondani, csodálatos, lenyűgöző Isten beszédének tökéletessége. „Aki felülről jött, feljebb való mindenkinél. Aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél.” Dicsőség a mi urunknak Jézus Krisztusnak, örökkön örökké!

 Köszönöm a figyelmeteket. 

Legyetek áldottak és legyetek biztosak abban, hogy a helyes úton vagytok. 

Fotó: Pinterest                    

Nincsenek megjegyzések: