Szeretet nélkül nem fog menni.

A bibliai szeretetben a hangsúly nem annyira az érzelmi oldalon van, mint ahogyan azt sokan félreértik. A szeretet az egy Istenből áradó szellemi valóság, és aki annak vonzásában illetve befolyásának hatása alatt van, annak ezt a tényt, leginkább a cselekedetei mutatják meg. A mai kor keresztényei számára több intő és helyzetfelismerést elősegítő igevers található a bibliában. Én most, az egyik ilyen igen erőteljes részre szeretném felhívni a figyelmet.

Az Úr Jézus Krisztus, amikor ara utalt, hogy hamarosan el fog távozni a tanítványoktól és egyáltalán a földi dimenzióból. Így szólt: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” 

János, aki az Úrhoz az egyik legközelebb álló tanítvány volt, szintén nagyon kifejezően és világosan szólt, erről az igazságról. „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.”  Mivel a szeretetlenség és annak különböző mélységű megnyilvánulásai a mai kapcsolatrendszereket teljes mértékben átitatja, mérgezi, és megbetegíti, érdemes tovább olvasni a János apostol által kapott kijelentést:

„Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot (a te Igéd Igazság mondja Jézus) nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát.

Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást;

Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreéi pedig igazak.

Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ! Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad. Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne. Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.”

Ezek az igeversek egyértelműek, világosan fogalmaznak, tehát nem nagyon szorulnak, külön magyarázatra, de egy két gondolatot engedjetek meg nekem. Hogy teljesen világos legyen, ez a téma bizony üdvösségi kérdés! Csak úgy, mint a meg nem bocsájtás, amire most nem térek ki, de tudjuk, hogy mit mond az írás: „Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” Ezért is mondom, hogy mind ez, mind amaz, mivel üdvösségi kérdés, kihat az örök sorsunkra, ezért nem vehető félvállról és főkként nem lehet figyelmen kívül hagynia egy magát hívő, és az Úr tanítványának mondó embernek sem. 

Tényleg csak nagyon röviden, arra szeretném most felhívni a figyelmet, hogy ezek a fenti igazságok, Isten szavai, amelyek Isten igazságait és mindenkori akaratát jelentik ki, az adott kor minden hívő embere számára, mégpedig felekezettől függetlenül. Nagyon fontos megértened, hogy amikor a saját életed mérlegre kerül, és megállsz az Isten, keresztényként a Krisztus ítélőszéke előtt, akkor semmilyen felekezeti címkére, semmilyen emberi okoskodásra és véleményre nem hivatkozhatsz, mert nem fogják figyelembe venni. Ami ott egyedül mérvadó, az – az hogy Krisztus mit tett meg érted! (Megbékéltetett az Atyával, rendbe hozta engesztelő áldozatán keresztül a kapcsolatodat Istennel, megbocsájtván a bűneidet, és felszabadított egy hiteles keresztény élet megélésére) Valamint te erre válaszként, hogyan reagáltál. Számba fogják venni a te gyakorlatban itt az embertársaid között megélt hited, és az abból fakadó cselekedeteidet. (Hiszen tudjuk, hogy holt a hit, cselekedetek nélkül! A tékozló fiú is, nem csak eldöntötte, hogy felkel és bűnbánó szívvel, visszamegy az Atya házához, hanem fel is kelt és ténylegesen visszament.) Nem hivatkozhatunk az egyházunkra, a felekezeti hovatartozásunkra, a pásztorunkra / püspökünkre, ahogy a körülményeinkre és a nehézségekre sem. Ott egy lesz a kérdés! Mit kezdtél azzal a ténnyel, hogy Jézus Krisztus megváltott, és a hitre jutásod pillanatától Istennek volt szava hozzád! Mit kezdtél ezzel a szóval? Megtartva beépítetted e az életedbe, vagy engedted a földre hullani.

„Az Isten szavának pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.”

Köszönöm a figyelmeteket. 

Élet, ami csak egy hitvány utánzat.

Tudjuk, hogy a világot elárasztják az eredeti termékek utánzatai, legyen szó ruházatról, szerszámokról vagy karórákról. Éppen így van ez a szellemi élettel, a hívő élettel kapcsolatosan is. A képmutatás a világgal való barátság és az isten vezetése nélküli kereszténység, a politikai és divat kereszténység lassan mindenhol jelen van, és kifejti átkos tevékenységét, aminek lényege, hogy az embereket elzárja és a keresőket távol löki Isten valós és személyes megismerésétől. 

Úgy gondolom, hogy az Istennel való személyes és valósan megélt kapcsolat, egy hitvány utánzata az, amikor egy vallási tradícióktól és ezekből kialakított szabályrendszerekre épülő vallásos életet gyakorol valaki, miközben saját képmutatásával és törvénytelenségével teljes mértékben, tisztában van. Ez nem Élet! Ez sokkal inkább, egy saját bejáratú és maga-választotta istentiszteletnek látszó, képmutató vegetálás. (tudom, mert megéltem) Dicsőség Istennek, hogy ezt az igazságot szerető embereknek, felismerni engedi. Valamint a mai idők történései és bizonyos végidőkre jellemző folyamatok beindulásának gyakorlati megtapasztalása is sokakban felismerteti ezt a tényt, (nem elégséges csak a vallásos máz) amin sürgősen változtatni kell azoknak a magukat hívő embereknek tartó személyeknek, akik valóban Isten gondviselésére és megtartó kegyelmére apellálnak. Mielőtt valaki félre akarná érteni, nem a rend, a hasznos és működőképesnek bizonyuló elődeinktől kapott tapasztalatok ellen, szólok. Valamint, semmiképpen nem az Isten törvénye ellen. Hiszen a törvény szent igaz és jó. 

A törvény  egy korlátokkal rendelkező keretet biztosít, és noha tilt, de egyben ugyanakkor véd is. Engem eltilt a táskád ellopásától, és egyben, téged, véd a táskáddal kapcsolatosan, és így tovább. Tehát az Isten törvénye szent, igaz és jó! De fel kell ismernünk nem ad életet, mert nem is feladata és nem is tud, életet adni. Az élet Krisztus és nem a törvény.  Az ó szövetségben és most sincs senki, aki a törvényt pontosan és maradéktalanul betartotta vagy jelenleg betartaná.  (ha pedig egyet megront ...  ezért is kellett még a főpapnak is áldozatot vinnie saját magáért) Erre ( a törvény maradéktalan betöltésére) csak Jézus Krisztus volt képes, mivel nem rendelkezett az Ádámi romlott maggal, hiszen nem földi édesapja volt, hanem a Magasságos Istennek az ereje helyezte el az örökkévaló logosz/ ige azaz Krisztus magját, a kegyelembe fogadott szűz Máriában. Így lett az ige testé, így inkarnálodott Krisztus az emberi testben, és kellett az Atyaisten akarata szerint, Jézusnak, Jézus Krisztusnak nevezni. De hogy visszakanyarodjak, meg kell értenünk és el kell fogadnunk Isten beszédét itt is. A törvény Krisztusra vezérlő mester, azaz olyan, mint egy rámutató Isteni pálca. Mert az történik ugyanis, amikor az ember találkozik az Isten jó és igaz törvényével, hogy az megítéli és leleplezi, hogy bizony a bűn megtalálható benne örökség szerint eredendően, és cselekedetekben megmutatkozva is, amikor is tette ki-ki, azt, amit nem kellett volna, hogy megtegyen, mert ártott magának, másnak, és Isten akaratával is szembe helyezkedett, ami egyértelmű lázadás. De ezen a ponton a Törvény rámutat Jézus Krisztusra, aki az életét adta értünk a golgotai keresztfán, hogy mi megbékélhessünk Istennel az örökkévaló teremtő Istennel, a mennyei Atyával, kegyelem által! Isten beszéde világosan felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a holt, hit nélküli, vallásos élet értelmetlen és semmi haszna nincs. De tovább megyek, a teológiának és az általa megismert tőrvényeknek/szabályoknak is igen csekély hasznuk van (az is csak ide a földi életre van hatással). Az örök élet szempontjából, ha nem vezetnek el, a megtérésre, az Úr Jézus Krisztusba vetet hithez és az Isten személyes megismeréséhez akkor pedig nem volt értelme, hiszen a hit célja a szellem üdvössége! Azaz Isten megismerése, Krisztusba kerülés, és az 

Ő személyének belénk ültetődése. 

„Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ézsaiás próféta, amint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívük pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai. Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek. És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.”

„Aki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-é? aki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-é?

Aki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodol-é? aki útálod a bálványokat, szentségtörő vagy-é? Ki a törvényben dicsekszel, a törvénynek megrontása által az Istent gyalázod-é?

Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között, amint meg van írva.

Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt megtartod; de ha a törvényt áthágod, a te körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett. Ha tehát a körülmetéletlen pogány megtartja a törvénynek parancsolatait, az ő körülmetéletlensége nem körülmetélkedésül tulajdoníttatik-é néki? És a természettől fogva körülmetéletlen ember, ha a törvényt megtartja, megítél téged, aki a betű és körülmetélkedés mellett is a törvénynek megrontója vagy. Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van: Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; amelynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.”




Kérlek hallgasd meg Derek Prince kiváló videótanítását ami szorosan kapcsolódik a fenti bejegyzésemhez. Rendkívül nagy áldás Isten ihletett beszédének hallgatása.

Köszönöm a figyelmeteket.  

PISZKOZAT olvasásra feldolgozásra való írások 1

Ferenczi Zoltán ref lelkész remek írása.

 A manipuláció rejtett agresszió. De nem a manipulációt elkövető előtt rejtett, hanem a “célszemély” vagy a közösség előtt. A leggyakoribb álca a szorongó, bocs, hogy élek ember, de vannak, akik a lelkiismeret-furdalásra játszanak (ismerős: “ha elhagysz, öngyilkos leszek” ezek az egyszerűbb manipulációk, hiszen az ember tudja, egy ilyen kapcsolatot AZONNAL le kell zárni.), de vannak sokkal fifikásabb trükkök is. A lényeg, hogy az illető a másik AKARATA FÖLÉ kerekedjen.

A legjobb biblia sztori Sámson és Delila (Bír 16). Zseniális leírása egy ilyen folyamatnak, és az alapvető általános motívumok is megvannak benne, amire érdemes odafigyelnünk. Célszerű 1x versről versre áttanulmányozni így ezt a részt! Ezt a történetet tekinthetjük a manipuláció alapparadigmájának is. A manipuláció — mint itt is — nyilvánvalóan tudatosan felépített folyamat, amelynek bár van jó pár koreográfiája, de a cél mindig ugyanaz: a másik legyőzése. Akik igazán mesteri szinten űzik ezt, azok már “nagyvadakra” utaznak, és így kerül képbe a lelkész, akivel szemben nem ritkán (mint a legtöbb közéleti személy esetében) a karaktergyilkosság az általános cél. Ezért a manipulációs eseteket mindig rivalizációs konfliktusok keretezik. A lelkészek azért kiszolgáltatottak, mert a látszat minden esetben valóban megtévesztő, és a figyelmetlen lelkész, prédikátor, presbiter stb. vagy a szárnya alá vesz az illetőt, vagy még gyakrabban bizalmasává fogadja őt. A BIZALMI HELYZET rendkívül fontos a manipulátor számára, mert eközben szedi ki azokat az infókat, ami a másik gyenge pontjait jelenti (Delila!).

Amikor a rejtett agresszió nyílt agresszióba csap át, elég nehéz helyzet áll elő, hiszen egy nyílt rágalom, vagy még kifinomultabb esetben olyan lebegtetett célozgatás ellen, amely egy harmadik félben (pl. gyülekezeti tagokban) fogalmazódik meg sejtett gyanúként, nagyon nehéz eredményesen küzdeni. Ráadásul a manipulatív ember – aki tehát korábban MINDIG bizalmasunk volt – a leghihetetlenebb pillanatban válik ennek a folyamatnak az élharcosává.

Amikor megjelenik a folyamat narratívája, az persze ez: “én csak jót akartam”.

Ha pl. egy lelkészt sikerül rákényszeríteni arra, hogy elmenjen a szolgálati helyéről (ebből a szempontból mindegy, hogy a vád korrekt volt vagy hamis), ezt nem is olyan nehéz igazolni a gyülekezet előtt, és a manipulatívnak hálás lesz a gyakorolatlan köv. lelkész — és egyben köv. áldozat.

Ha veszít a játszmában, akkor az “engem innen elüldöztek, pedig a gyülekezet/lelkész/Gizi néni javát akartam verzió születik meg. (Sajnos ez a ritkább eset a felkészületlenségünk miatt, ill. azért, mert gyakori mítoszunk, hogy a szeretet jele a konfliktusmentesség. A manipulatív pedig retteg a nyílt agressziótól, nincsenek megküzdési technikái, ezért választja a rejtett agressziót.)

Persze egy már kialakult konfliktushelyzetben olykor nagyon nehéz eldönteni, hogy mi miből ered, de a manipulatív mindig konfliktusgeneráló (ilyet pl. a szorongó sosem tesz!), ráadásul a konfliktusok világában rá nem jellemző az ún. normatív konfliktus, hanem (ezekben a folyamatokban) mindig “patologikus konfliktusokban” láthatjuk őt. A különbség – ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni – a konfliktus önmagáért valósága.

Egy normatív konfliktusban mindenki célja a konfliktus meg-, feloldása. A patologikus konfliktusban a cél a konfliktus fenntartása. Ez fontos jellemzője a manipuláció végkifejletének, de ott már nagyon kell kapaszkodnia annak, aki a “szeren akar maradni”… (Ld. Bír 16)

A manipuláció tudatosan felépített folyamat, amely kialakulásának ugyan vannak nem tudatos rétegei (ezt pl. a lelki gondozásban vagy pszichoterápiában látni kell), de a folyamat mindig TUDATOS és AKARATLAGOS! Így azzal az illető maga is tisztában van, még ha talál magának ürügyeket, kifogásokat, álindokokat. A cél pedig, hogy 1) a másik tudta nélkül, 2) a másik kárára tegyen valamit.

Ez a “mérsékelten konstruktív” 🙂 attitűd, ami veszélyes (pláne ebben a rejtett formában).

Persze ha ezt ismerted fel magadban, akkor az duplán jó: 1) az én praxisomban először kilép a nyílt színre egy manipulátor 🙂 2) mivel ez a folyamat tudatos és akaratlagos, így ezen változtathatsz – tudatosan és akaratlagosan.

Ugyanis mindenkinek vannak (persze rajtam kívül 😀 😀 😀 ) rejtett szándékai. Pl. a női praktikákat gyakran nevezik manipulációnak (egyes terminusok szerint az is), de a mi szempontunkból – ha ebből hiányzik a tudatos és akaratlagos ártó szándék – ez nem nevezhető manipulációnak. Nem a rejtett szándék tesz valakit manipulátorrá, hiszen akkor nem lehetnének titkaink sem.

A nehézséget az fokozza, hogy egyfelől van egy iszonyú feminin jézusképünk az Úrról, Aki mindenkivel rém aranyos, és soha meg nem bántana senkit (így az ettől eltérő mozzanatokat, pl. Jézus agresszív cselekedeteit negligáljuk), másrészt a lelkészképzésekben tudomásom szerint nincs erről a működési módról szó, így a lelkészek vagy a maguk kárán vagy képzettségük okán jutnak olyan tudásokhoz, amelyek egyfajta védelmet, esetleg megoldást adhatnak.

Persze, a manipulátor is sérült, de azt hiszem, Mo.-on talán mondhatjuk, egyikünk sem úszta meg az életét megsebző tapasztalatok nélkül.

A manipulátor technikája túlélési technika. Ahogy kitűnő érzékenységgel meg is fogalmaztad: valójában nem tud őszinte lenni, képtelen arra, hogy megmutassa a gyenge pontjait, épp ezért a nála — szerinte — erősebb ember provokációt, kihívást jelent.

Való igaz, hogy így nehéz valódi kapcsolatba kerülni bárkivel is, ugyanis a “kapcsolatban” nem a manipulátorral, hanem az (egyik) álarcával találkozol. [Megint hadd utaljak Delilára!] Ahogy Pom-pom is, a manipulátor is “bámulatosan tudja változtatni a formáját” 🙂 , így — legalábbis a kapcsolat elején mindenképpen — olyan (ál)arcával fogsz találkozni, amelyet vársz.

Ezekben a megsebző folyamatokban a továbblépést jelentő kérdés: MI VOLT AZ ÉN HASZNOM ABBAN, HOGY EGY ILYEN KAPCSOLATBAN VOLTAM BENNE? (Ugyanis még a legrosszabb kapcsolatot is valamilyen szinten — 50%-ban — mi irányítjuk. Soha nem véletlen az, hogy egy barátságba, szerelembe, kötődésbe, ábrándba és kiábrándulásba belekeveredünk.)

Ádám mondta egyszer: “MInden kiábrándulás mögött van egy ábránd”.

A másik kérdésed, így általánosságban nehezebb.

Bennem az vetődött fel, hogy miért akarod ezt TE megoldani? Miért vonz Téged a megoldás (megmentés) lehetősége? Mert rengeteg olyan megoldani, megmenteni valót láthatsz magad körül, amelyekbe az energiáidat beleteszed. Miért épp ez a Te kihívásod…

Ha olyan kérdésről van szó, amelyben Neked (is) van felelősséged, azt hiszem 2 általános irány lehetséges.

1) AZ AGRESSZIÓ NYÍLTTÁ TÉTELE

Ez a kockázatosabb út, és akkor javaslom, ha a csoport egy meghatározó (minőségű/mennyiségű) többsége melletted áll. A technika nem túl bonyolult: nyílttá kell tenni azt, amit a manipulátor suttyomban csinál. Ha ezt választod, akkor, ez akkor eredményes, ha a folyamat legelején és rövidtávon tudod alkalmazni. Nagyon fontos, hogy a folyamatot Te keretezd, és ezért nagyon ott kell lenned fejben, ha így döntesz.

[Az ÚSZ-ben Jézus a farizeusokkal kapcsolatban alkalmazza ezt az eszközt, amikor titkon el akarják veszteni Őt.]

Ezt akkor érdemes egy vezetőnek alkalmaznia, amikor a rá bízottakat közvetlen veszély fenyegeti. Az agressziónak — szerintem — ez az egyetlen vállalható és vállalandó (!) formája. Ez az ún. pro szociális agresszió, amely lényege, hogy valaki mellett kiállsz, és megvéded őt. Ez esetben azt vállalja az illető TUDATOSAN, hogy a manipulátor céltáblájává válik, így ő lesz az újabb áldozat, vagy éppen ha elég erős, megszűnik a manipuláció.

2) A HUMORBA FORDÍTÁS

Ez a kevésbé kockázatos, de közel sem könnyebb megoldás. Ehhez először meg kell értened azt, hogy magadban mit, miért és hogyan ér el érzelmileg a manipulátor. Ez azért nehéz, mert szembe kell nézned életed fájó sebeivel, titkaival (ugyanis a manipulátor ezeket akarja megtudni rólad). Az önismeret fejlődésének útján ezek olykor nagyon megterhelő időszakok lehetnek, de — főleg ha emberekkel foglalkozunk — azt hiszem, nem kerülhetjük meg őket…

Ha ezt meg tudod fogalmazni, akkor ezt az érzést “le kell választanod” az illető személyéről (tudatosítanod kell, hogy mi a különbség a között, amit a manipulátor idéz elő, és ami egy régebbi történethez kötődhet), így tudod elkerülni, hogy sérülj a folyamatban. Ez nagyon fontos! (Ha érzelmileg bevonódsz, gyakorlatilag vesztettél…)

Ezt követően kedves (soha nem sértődött!) humorral el tudod ütni az egészet, vagy paradox technikával épp hogy szinte kiszolgálod az illető igényeit, akár túlzó állításokkal is, anélkül, hogy az ő akaratát teljesítenéd.

Ezek elkerülő mechanizmusok, amelyek arra jók, hogy az illető a közösségben maradhasson. Ezt akkor lehet alkalmazni, ha nem sérül senki túlságosan a folyamatban, és még nem mérgesedett el a helyzet.

De a manipulátor mindig időzített bomba a gyülekezetben, így a szeretet és a nagyon világos és határozott keretek együttes alkalmazása nagyon fontos lehet.

Van még egy másik jelenség, ami a munkatársaimmal én magam is átéltem (nekünk a gyülekezetben kitűnő kiképző mestereink voltak 🙂 !), ez az ún. INTEREFERENCIAJELENSÉG. Az interferencia lényege, hogy egy személy által generált folyamat rendszerszinten kezd működni, azaz a gyülekezet több tagja (csoportja) elkezd a manipulátor köré szerveződni, bevonódni, és általa sodródni — legtöbbször anélkül, hogy erre bármilyen rálátásuk lenne.

A sok tanulmányértékű történetet közül egyet megosztok Veled, mert jól ráviláít az interferenciajelenség lényegére.

A manipulátort talán kétéves nagyon sok veszteséggel járó folyamat után sikerült rávenni arra, hogy a gyülekezet akkor 30-40 fős bibliaórai csoportja előtt mondja el mit, miért és hogyan csinált. Elmondta, hogy több időt akart velem lenni, sokkal több beszélgetést akart, de én — megjegyzem tudatosan — elhárítottam ezt. Ez őt nagyon feldühítette, és bosszút akart állni. Részletesen elmondta, hogyan tervelte ki a dolgot, hogy állított maga mellé embereket, mit miért csinált stb.

Ott volt mindenki, aki korábban az illető mellé állt, és azt mondta, hogy én valótlant állítottam ezzel kapcsolatban stb. Miután az illető mellé állók végre megtudhatták az igazságot, azt hittem, hogy ezután minden rendbe jön, és a gyülekezet élete visszazökken a régi kerékvágásba.

Kb. két hét telt el a manipulátor “kiszállása” óta, amikor a rövid csend után a a többiek — mintha mi sem történt volna — elkezdték ismét mondogatni a régi dolgokat, amiről a manipulátor nyilvánosan megvallotta, hogy nem igazak…

Ekkor az ember széttárja a kezét…

Ezek olyan érzelmi bevonódások, amelyekkel sajnos nem lehet mit kezdeni. Ugyanis a manipulátor ezeket az érzelmileg megsebzett történeteket, rezdüléseket használja ki céljai elérésére. A profik akár 10-15 embert is képesek így “mozgatni”.

Ahhoz, hogy egy ilyen folyamatot sikerüljön korrigálni, ahhoz rendszerszintű gyülekezetépítési eszközök kellenek.

A fenti gondolatok egy hozzászólás mondatai Ferenczi Zoltán református lelkésztől, aki több mint 20 éve dolgozik szenvedélybetegekkel és szenvedélybetegségekkel, 

ggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggg

Ján. 10, 1-10: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok akoljába, hanem máshonnan hág be, tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját. Ezt a példázatot mondta nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, amit szólt nekik. Újra mondta azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.”

     Fontos igazságok vannak ebben az idézetben belesűrítve. Ezeket Jézus nyomatékosítja is figyelem-felkeltés céljából: „Bizony, bizony…” A másik tanulság, hogy ezeket a szellemi igazságokat nem könnyű megérteni. Részünkről tehát nagyfokú odafigyelést igényel. Az igerész legfontosabb állítása egy hasonlat: a pásztor és a nyája hasonlata. Az egyik legismertebb zsoltár is erről ír: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk.” (Zsolt. 100,2) Ez egy pozitív megközelítése Istennek, mely tartalmazza azt, hogy Isten a Teremtő, a Gondviselő!

     Isten ezt a világnézetünk alapjaiba belehelyezte. Sorsunk nem öncélú, Isten a maga hasznára akarja alakítani és fordítani. (Azok is használják, akik nem vallják be, ráadásul még kegyetlenebbül…) Isten megmondja! Nagy kiváltság, hogy gondoskodik rólunk. Elvolt Ő magában is… DE: meg akarta alkotni a földet, a teremtményeket, köztük az embert is! Nagy öröm ez! Nem csak függetlenek nem vagyunk, de védtelenek sem!  Az Úr gondoskodik rólunk, ellát bennünket, védelmez. Ahogyan Dávid is mondja: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól,” (Zsolt. 23,1-4) Tehát:

1./ Az Úr, mint pásztor, legeltet bennünket – azaz a természetes szükségeink betöltéséről folyamatosan gondoskodik amellett, hogy személyes kapcsolatunk van vele. Isten mindent elkövet, hogy ne tévelyegjünk. Keresd az Urat, mert olyan pásztorod Ő, aki szól hozzád.

2./ és elvezet a vízforráshoz… - a Szentlélekkel való közösséghez. Karizmatikus élményeket akar adni, és hogy átéld minden nap, hogy szeret téged.

3./Megvidámítja a lelkedet. Eredetiben: megtéríti a lelkedet. A lelkünket sok külső hatás éri, fontos, hogy Isten legyen a lelked pásztora. Az Úrban jó lenni! Csak így jó „magunkon kívül” lenni, másképp nem!

4./ Igazságosságba vezet az úr. Sokszor vagyunk igazságtalanságban. A saját igazságunk nem a teljes igazság! Azt írja az ige: „És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertőztetett ruha minden igazságunk, és elhervadtunk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordtak el bennünket!”  (Ézs. 64,5)

5./ Az Úr védelemben részesít bennünket. „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.”  (Zsolt. 23,4) A vessző az Úr személyes törődését jelképezi. Pl. juh-számláláskor használják a botot a pásztorok. De: a pásztor kilencvenkilencet is hátrahagy, hogy megkeresse az elveszett egyet. „Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?  (Lk. 15,4)

       A bottal a pásztor védelmezi a juhokat a ragadozók ellen.

6./ Asztalt terít nekünk az ellenségeink előtt. Ez a felemelést jelenti. Ez történt Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, Mózessel, stb. Mindegyik először sokat veszített, de utána mindent megnyertek! Mert az Urat követték hűségesen.

7./ Olajjal árasztja el fejünket – felkenetést, pozícióba juttatást jelent. (Zsolt. 23,5)

8./ Hosszú élettel elégít meg az Úr házában. (Zsolt. 91,16)

    Ezekben gyakorold a hitedet!

Visszatérve Jézus példázatához:

      A juhoknak van akolja, ahová a pásztor időnként bezárja a juhait. Ez azt jelenti, hogy le kell mondanunk bizonyos függetlenségről. Isten falakat (szellemi falakat) épít az emberi kapcsolatokat illetően. Isten népe érintkezik a külvilággal, de a tolvajok, rabló, szélhámosok ellen, pl. ez véd meg bennünket. A nyáj köré kell egy szellemi fal. Isten nem a szabadságodtól foszt meg – ezt a gyanakvásodat tedd félre! Szükségünk van a védelmére, kell legyen fala a karámnak! Így akarja megvédeni Isten az egyházat is a világtól, mely ítélet alatt áll.

     Ez a fal (kerítés) nem teljesen zárt. Van rajta ajtó. Jézus külön is említi ezt: „Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.” (Ján. 10,9). Emiatt van bizonyos bezártságunk, de védett, ellenőrzött formában van ki-bejárásunk. A szellemvilág olyan veszélyeket tartalmaz, melyekre nem vagyunk felkészülve. A fal védelmet ad a betegség, a kifosztás, a halál ellen. Jézus Krisztus mondta magáról: „én azért jöttem, hogy életetek legyen, és bővölködjetek.” (Ján. 10,10). Ezt biztosítja a karám fala kerítése, és rajta az ajtó.

Van a kerítésnek egy másik oldala is: korlátozva van a juhokhoz való hozzáférés. Jézuson kívül csak az Isten által felkent személyek férkőzhetnek hozzájuk. Jézus Krisztus kétezer éve távol van helyileg tőlünk, ő maga is betölti ezt a szerepet, de spirituális módon kijelölt maga mellé embereket erre a feladatra:

Ef. 4,11: „És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, a szentek tökéletesebbé tétele céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére.”

      Ezek az emberek Jézus Krisztus személyes munkatársai, akiknek Jézus Krisztus gyakran megjelenik, és feladatokat bíz rájuk, a juhok hasznára.

Ef. 4,7: „Mindegyikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.”

A kegyelemnek több szintje van:

- Mi már egy kegyelmi állapotba kerültünk bele. Bűnbocsánatunk, örök életünk van, stb. Ebben egyformák vagyunk.

- Pál apostol azonban itt arról beszél, hogy hívő és hívő között kegyelemben is van különbség. Attól függően, hogy hogyan viszonyulnak a hívők a kenethez. pl. Sámuel próféta – Isten kenetétől prófétált, és az egész nép nagy kegyelmet nyert általa Istentől. Ábrahám, Izsák, Jákób is kegyelem alatt voltak, de jött Mózes, aki felemelte a népét egy magasabb kegyelmi szintre!

     Ha jól viszonyulunk a kegyelemhez, sokkal áldottabbak leszünk, egy felemelt kegyelmi szinten leszünk. Hányan szeretnétek a földi életben sikeresek, áldottak lenni? (mindenki!) Az Urat így lehet még jobban szolgálni!

      Fontos értékelni a juhok pásztorát, és a juhok kapuját is! Jézus Krisztus az ajtó! És a felkent emberek! Ők is ki/bejárkálnak az ajtón, így építi ki Isten a népét. A juhoknak is tiszteletben kell tartani a karámot, a falat, és az idegeneket is fel kell tudni ismerniük. Ezen múlik az életünk. Fel kell ismerni, hogy ki a barát és ki az ellenség. Szellemi szinten gyakran nem olyan könnyű ez. Sok porhintés van a világban, de az egyházban is. Nem szabad elkapkodva ítélni, türelem kell, idő kell hozzá, mert sok minden múlik ezen!

A juhok személyes felelősségéről:

Mivel akar minket a pásztor táplálni?

-        Milyen legelőre visz? Az igazi levegő az ige!

-        Milyen forráshoz visz? Az igazi forrás a Szentlélek!

      A történelem során eltávolodtak ettől az alapigazságtól. (pl. Mária-kultusz, több-isten tisztelete…) A szellemi igazságokat emberi filozófiák, nézetek váltották föl, pl. humanisták elméletei, és ezek turmixként belekeveredtek a kereszténység alapelvei közé. Figyelj oda, milyen embereket hallgatsz! Meg kell tudni róluk, olvasták-e a Bibliát, összhangban van-e a beszédük a Biblia alapigazságaival. Ha lehet, meg kell tudni, milyen a magánéletük. Látni-e a jó gyümölcsöket? Ha ezek nem igazolják, akkor egy szélhámosról van szó!

A jó pásztor az igével és a Szentlélekkel való közösségünket akarja erősíteni!

      Azt akarja, hogy a ki/bejárkálásod az ige felé, a Szentlélek felé vigyen, és ne másfelé! Figyelj az emberekkel való együttműködésre! Ne hallgass más hangokra! Azt kövesd, akinek a hangját ismered, akiről tudod, hogy hova vezet – a tapasztalataid alapján. Van egy pásztorod, és van egy karámod! Erre figyelj! Ne akarj rossz motivációból kijutni a karámodból! Ne emberi ötleteket, mozgalmakat kövess! Csak Jézus Krisztuson keresztül járkálj ki-be a karámból. Ez a mi felelősségünk, ezt kell megtartanunk. És akkor a pásztorunk mindvégig velünk lesz, és mi Ővele!

                                                                                   .-.-.-.-.

Ruff Tibor:

   Gyakran kezdjük úgy a prédikációt, hogy nem beszéltünk össze az előző előadóval. Most nem így van: összebeszéltünk Csabával! Folytatnám is, ahol ő abbahagyta:

Ján. 10, 11-18: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.  Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lesz egy akol és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.”

    Van még egy típus, aki veszélyt jelent a juhokra. (A farkas, a rabló, az idegen más-más típusú veszélyt jelentenek). Ez a béres.  Ő nem akarja bántani a juhokat, ellopni sem akarja őket, de…, ha bármilyen veszély keletkezik, ha a juhokra életveszélyes fenyegetés támad, (pl. szellemi) akkor a béres kiszáll a buliból, és elmenekül. Ennek a motivációnak vannak gyökerei. Röviden:

A béres: alkalmazott, fizetésért foglalkoztatják. Nem tulajdonosa a juhainak, nem is szívügye a rábízott juhnyáj. Nem önzetlenül végzi ezt a tevékenységet. Ezzel szemben:

A pásztor: a juhok lényegesek számára, nem önzőek a motivációi. A nyáj a szívügye, akár az életét is kockára teszi értük.

Jézus Krisztus mondta magáról: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.” Rajta kívül nincs más, aki az egész életében, minden másodpercben, tökéletes önzetlenségben, 100%-osan szolgált és szolgál ma is! Ha valaki szolgálatba akar lépni, el kell kötelezze magát, hogy ezt a jézusi mintát követi, azaz:

-        a juhok hasznát szolgálja, (az egyházét is és az egyénét is folyamatosan szeme előtt tartja), és

-        elsősorban adni, és nem kapni kíván.

Pál apostol ezt így fogalmazza meg: „Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: Jobb adni, mint (el)venni.” (ApCsel 20,35).

    A béres elsősorban a maga hasznát keresi. Nemcsak anyagi jellegű haszonról beszélhetünk. Van pl. hírnév, hatalom (emberek fölötti uralom), tisztelet/elismerés/szeretet elnyerése. Ezek mind motiválhatják még a bérest. Ha egy ember szeretet-hiányos, ha szeretet-éhsége van, az ilyen embert motiválhatja pl. a tisztelet, szeretet elnyerése. Rá lehet szokni erre, akárcsak a drogra! (A celebek pl. nem tudnak lemondani erről, sem nem elégíti ki őket…)

      Ez a típus az egyházban is létre tud jönni, sőt ki is termelődik újra és újra! A tapasztalat azt mutatja, hogy ahhoz, hogy valaki jól tudjon szolgálni az emberek felé, annak alapvetősen elégedett embernek kell lennie! És ebből ad mások felé. És nem az motiválja, hogy kap-e valamit cserébe érte. Az ilyen pásztornak bőven van:

-        kijelentése,

-        Úrral való közössége,

-        Szentlélek kenete…

Nincs függőségben a szolgálattól, csakis Istentől! Jézus Krisztus is ilyen személy volt. Az egész világmindenség az ő tulajdonában volt!

Fil. 2, 19-22: „Remélem pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust rövid nap elküldöm tihozzátok, hogy én is megviduljak, megértvén a ti dolgaitokat. Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, aki igazán szívén viselné dolgaitokat. Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét. Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy miképpen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangélium ügyében.”

      21. vers: „Timóteus nem a maga hasznát keresi.” Megrázó dolgot említ Pál, hogy nincs vele más, akiben ilyen szellem lenne. Tudni kell, hogy akkor éppen Lukács is, és Márk is vele volt, akik Pál szolgálótestvérei voltak. És még mások is voltak vele, pl. Erástus, Aristárkhus… (ApCsel 19). És mégis azt mondja Pál, hogy Timóteushoz nincs hasonló! Lukács is elgondolkodhatott ezen, még Titus is… (Titus 1,4-5)

Kedves szolgálótestvér!

       Ellenőrizd le magad, hogy azon kívül, ami a juhok haszna, mi motivál téged belülről. Ismerek olyan pásztort is, (nevét nem mondom meg!), aki, amikor megtudta, hogy anyagi áldást adnának neki vidéki pásztorlásért, inkább lemondta azt. Ezzel teljesen ellentétes az, aki azért szolgál, hogy „kifejezhesse magát”, hogy „saját haszna legyen” belőle. Egész életen át ellenőrizni kell saját magát az embernek, és ki kell tisztítani a magát belülről, hogy krisztusi motiváció legyen benne, hogy Jézus Krisztus hasznát szolgálja. Ő az egyház feje, az igaz, jó pásztor! A pásztoroknak Jézus Krisztus hasznát is kell keresniük, nemcsak az egyén, vagy az egyház hasznát. Nem lehet elfeledkezni Jézus Krisztusról!

22. vers: „együtt szolgált velem.” – Kipróbáltnak kell lenni egy szolgálótestvérnek, hogy nem foglalkozik a maga hasznával. Timóteust is kipróbálta Pál. Ahogyan Pál fel tudott zárkózni Jézus Krisztus motivációjához, úgy Timóteus is! Erről a gyülekezetnek volt látása.

       Márk története is érdekes. Konfliktusba került Pállal, Pál pedig Barnabással is. Jobban ragaszkodott az unokatestvéréhez, mint a Szentlélek vezetéséhez. Kb. 10 évig tartott, míg kijött ebből az állapotból Márk, akinek Péter apostol segített. Megtanulta ennyi idő alatt, hogy mi az első szempont a szolgálatban. Az egész Fil. 2. fejezet tulajdonképpen erről szól.

Fil. 2,4-9: „Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is. Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott neki olyan nevet, amely minden név fölött való.”

     Jézus Krisztussal indít Pál apostol: „önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén.” Szolgai forma helyett eredetiben „rabszolgai” formát vett fel. Előbb le kellett mennie a legmélyebb pontra, hogy onnan legyen felemeltetve, felmagasztalva.

6. vers: „nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő” – azaz nem ragaszkodott ahhoz, hogy ezt az állapotot magának megtartsa.  Jézus mondta magában: „szeretném, ha mindaz, ami nekem megvan, meglenne másoknak is, hogy sok fia legyen Istennek!” Ezért kezdte kiüresíteni magát. Ebből állt a pásztori hitvallása, hogy szétosztotta önmagát. És közben nem igényelte, hogy ezért dicsőítsék! Ő egy minden szempontból elégedett ember volt!

     Pál apostol ezután, másodikként, beszél magáról is. (17. vers), majd Epafróditust is figyelmükbe ajánlja:

Fil.  2,25-30: „De szükségesnek tartottam, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok; Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött amiatt, hogy meghallottátok, hogy ő beteg volt. Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jöjjön szomorúságomra. Annak okáért hamarabb küldtem őt haza, hogy meglátván őt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom. Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek: Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, kockára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen.”

      Epafróditus majdnem „belehalt” a szolgálatba! A sorrend tehát: Jézus Krisztus → Pál → Timótheus →

 Epafróditus.

Lk. 16, 10-12: Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi kincset? És ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda néktek, ami a tiétek?”

     Három fogalompárról beszél itt Lukács: kevesen/sokon, hamis/igaz, másé/saját. Jézus azt mondja, hogy aki kevesen hű, az sokon is hű, aki kevesen hamis, az sokon is hamis, és aki a másén hű, az a sajátján is hű. Ezen a teszten mindenkinek keresztül kell mennie.

Fiatalok!

A szolgálatba-lépés útja:

1./kevesen hű lenni,

2./ a nem igazin hű lenni és

3./ a másén hű lenni. 

      Aki ezen átmegy, Jézus Krisztus akkor bízza rá a sokat, az igazit, és a sajátot! Ezt meg lehet figyelni a Bibliában végig. Meg kell próbálni a hűséget ezen a három lépésen! És fontos, hogy a hűségnek hosszasan kell működnie! A hűség örökre szól! Vagyis: benne maradok a szövetségi viszonyban akkor is, ha az már nem élvezetes számomra, vagy ha hátrányom származik belőle!

     Bízd magad Jézus Krisztusra, hogy mikor mondja neked, hogy „megkaphatod a sokat, az igazit, és a sajátodat!” Legyetek hűségesek és krisztusi módon szolgáljátok az Urat és az egyházat!

                                                                                   .-.-.-.-.

Flaisz Endre:

     Én is folytatnám a két előbbi prédikációt, de kicsit más szemszögből nézve. 

1Kir. 2, 24-35: „Most azért él az Úr, aki megerősített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székibe, és aki házat szerzett nékem, amint megmondta: ma Adóniának meg kell halnia! Elküldte azért Salamon király Benáját, a Jójada fiát, aki levágta őt, és meghalt. Abjátár papnak pedig mondta a király: Menj el Anathótba, a te jószágodba, mert halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr Istennek ládáját Dávid, az én atyám előtt, és mivel az én atyámnak minden nyomorúságaiban részes voltál. És kiűzte Salamon Abjátárt, hogy ne legyen az Úrnak papja, hogy beteljesedjék az Úrnak beszéde, amelyet szólt az Éli háza felől Silóban. És eljutott ez a hír Joábhoz, mert Joáb Adóniához hajlott, noha azelőtt nem hajlott Absolonhoz, és elfutott Joáb az Úrnak sátorába, és megfogta az oltárnak szarvait. Hírül adták pedig Salamon királynak, hogy Joáb az Úrnak sátorához futott, és íme, az oltár mellett áll. Ekkor elküldte Salamon Benáját, a Jójada fiát, mondván: Menj el, vágd le őt. Mikor pedig Benája az Úrnak sátorához ért, mondta néki: Ezt mondja a király: Jöjj ki. Kinek felelt Joáb: Nem, itt akarok meghalni. És megvitte Benája a királynak e dolgot, mondván: Így szólott Joáb és így felelt nékem. És mondta néki a király: Cselekedjél úgy, amint szólott; vágd le őt és temesd el, hogy elvedd az ártatlan vért, amelyet kiontott Joáb, én rólam és az én atyámnak házáról. És fordítsa az Úr az ő fejére az ő vérét, amiért nálánál igazabb és jobb két férfira támadott, és megölte őket fegyverrel az én atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, tudniillik Abnert, Nérnek fiát, az Izrael seregének fővezérét és Amasát, Jéternek fiát, Júda vitézeinek fővezérét. Ezeknek a vére térjen Joáb fejére és az ő magvának fejére mindörökké: Dávidnak pedig és az ő magvának és az ő házának és királyi székének békessége legyen az Úrtól mindörökké. És elment Benája, Jójada fia, és reá rohanván megölte őt; és eltemették az ő házában, a pusztában. Rendelte pedig a király a Jójada fiát ő helyette a sereg fölé, és Sádók papot rendelte a király Abjátár helyett.”

        Két ember sorsa találkozott is „furcsán”. Joábé és Benájáé.

Nem először találkoztak ők. Ezt megelőzően a fél életüket együtt életék le közös harcokban, sajátos viszonyban: Benája alá volt rendelve Joábnak. Ezzel együtt meg kellett ölnie Benájának Joábot Salamon parancsára. Majd Joáb halála után Benája foglalta el a helyét a hadsereg élén.

      Mi okozta ezt a tragédiát? Miért kellett Joábnak meghalnia?

Joáb félreértette az emberi tisztelet isteni parancsát!

Joáb, Dávid idején, sok bizalmas információt gyűjtött Dávidról, sok mindennel nem értett egyet, amit Dávid cselekedett. Nem értette meg a tekintély-tisztelet elvét, és ez olyan irányba terelte őt, mely a tragédiájához vezetett.

Ennek megvilágítására nézzünk meg egy történetet Joáb életéből:

2Sám.18,5: „Parancsolta pedig a király Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal én érettem kíméletesen bánjatok; hallotta pedig ezt mind az egész had, mikor a király mindenik vezérnek parancsolt Absolon felől.”

uo. 9-15: „És találkozott Absolon Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ült. És bement az öszvér a nagy cserfák sűrű ágai alá, hol fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla. Kit mikor egy ember meglátott, hírül adta Joábnak, és mondta: Íme, láttam Absolont egy cserfán függeni. Mondta pedig Joáb az embernek, aki megmondta néki: Íme, láttad, és miért nem ütötted le ott őt a földre? Az én dolgom lett volna azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst siklussal és egy övvel. Mondta az ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg a király fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolta a király néked, Abisainak és Ittainak, ezt mondván: Kíméljétek, bárki legyen, az ifjút, Absolont. Vagy ha orozva törtem volna életére - mivel a király előtt semmi sem marad titokban - magad is ellenem támadtál volna. Mondta azért Joáb: Nem akarok előtted késedelmezni; és vett három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lőtte minthogy még élt a cserfán. Körülfogták akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái tízen, és általverték Absolont, és megölték őt.”

        Absolon fellázadt apja, Dávid ellen. Dávid ennek ellenére megparancsolta, hogy Absolon életét kíméljék meg. Nem ez volt az egyetlen eset Dávid és Joáb kapcsolatában, amikor Joáb nem hajtotta végre Dávid parancsát, vagy legalábbis ne módosította volna azt. Ez azt mutatja, hogy valami miatt

Joáb nem értette meg, hogyan kell viszonyulni az Istentől rendelt hatalomhoz!

(jelen esetben Dávidhoz). Politikai, katonai hatalomról van itt szó, de általános igazságokat is tartalmaz ez az igeszakasz, melyek mindenféle tekintélyre vonatkoznak. Pl. családban szülő-gyerek vonatkozásában, vagy az egyházban vezetők-hívők között, vagy munkaadók/munkavállalók között.

     Amikor a „Miatyánk”-ot imádkozzuk, annak végén ez található: „Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!” (Mt. 6,13). Jézus Krisztus azt jelentette ki, hogy a hatalom és a tekintély eredendően Istentől ered! Ezért jó dolog a hatalom és a tekintély! Isten jóra rendelte, a világ ékes rendjének és működésének biztosítására. Enélkül zavar, anarchia, káosz lesz! És az emberek látják a kárát.

       Sokan visszaélnek ezzel ma is a sátán miatt. Pl. erőszak a családban, vagy az államhatalmi tisztviselők lázadása, stb. Ezért gondolják az emberek, hogy a hatalom rossz dolog. Ez NEM IGAZ! A hatalom jó!

Isten jelentette ki, Ő engedte meg! A hatalom akkor működik, ha egy ember a maga helyén, ebben a rendszerben engedelmeskedik Isten törvényének! Ha nem engedelmeskedsz „fölfelé”, akkor nincs jogod „lefelé”

hatalmi jogot gyakorolni, illetve engedelmességet elvárni az alattvalóidtól! Joáb ezt nézte el!

      Dávid parancsba adta: ne bántsátok az idegeneket. Mit tett Joáb? Megölte Abnert, pl. (2Sám. 3, 23-32) Többször is elkövetett ilyen hibát, midőn felülbírálta Dávidot, akit Isten fölébe helyezett! Izrael is szívügye volt, Dávidot is szerette, akkor mégis miért cselekedett így?

    Vegyünk egy természetbeli példát:

A hegyről folyik lefelé egy patak a medrében. Ha a víz útjába valamilyen gátat, akadályt építenek, a patak egy másik úton jön lefelé, más medret ás magának.

Joábot Isten Benája felé vezette, így akarta Isten biztosítani a világ működőképességét, felfelé pedig Dávidnak tartozott engedelmességgel. Joáb közel volt Dávidhoz, látta Dávid gyengeségeit, gyarlóságait, hibáit. Pl. rájött, hogy Dávid azért küldte a hitteus Uriással a „halálos” levelet hozzá, hogy Dávid elvehesse Betsabét, Uriás feleségét. Ez volt az egyik rossz döntése Dávidnak.

A másik: a népszámlálás volt. Ez a hatalom koncentrálását jelentette, melyet Isten nem szeretett. Joáb próbálta Dávidot lebeszélni erről, de mégis megtette Dávid. Nagyon nem tetszett ez Joábnak. Dávid beszéde „utálatos volt” neki – eredetiben. Dávid tévedett, és Joáb látta, hogy Dávid nem tökéletes ember, hanem ugyan olyan, mint bárki más. Hogy gyarló, hogy vannak hibái… Úgy érezte, nem kell engedelmeskednie neki.

      Péter apostol megírta: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint feljebbvalónak; Akár helytartóknak, mint akiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dicsérésére. Mert úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát.” (1Pét. 2,13-15). Nemcsak a jó munkaadóknak kell engedelmeskedni, hanem a szívteleneknek is. És nem állhatsz bosszút rajta, vagy a cégén, ha ott maradsz. Ha nem akarsz engedelmeskedni, akkor mondjál fel! De, ha ott maradsz, engedelmeskedned kell!

      Joáb ezt nem értette meg.

Isten a javunkat akarja! Tudnod kell, hogy az Istentől való hatalom utat tör magának! Mert Isten így rendelte el! Nem kapcsolódhatsz ki ebből az áradásból. Nem szabad félni a „tekintély” szótól. Az engedelmesség a tekintélynek az életünk alapja, a világ alapja!

Isten áldjon meg benneteket! Jó éjszakát kívánok!

                                                                                   .-.-.-.-.

A Biblia olvasásáról

„Ha az Isten Igéjét tudományosan olvasod – távol legyen tőlünk, hogy a tudományt kicsinyeljük –, figyelj arra: ha az Isten Igéjét tudományosan olvasod, szótárral stb., akkor nem olvasod az Isten Igéjét – emlékezzél csak a szerelmesre, mikor azt mondta szótárral betűzve kedvese levelét, hogy ez nem jelenti annak olvasását. Ha tudós vagy, vigyázz, hogy eme tudós olvasás dacára el ne felejtsd Isten Igéjét olvasni. Ha pedig nem vagy tudós, ne irigyeld a tudóst, örülj, hogy azonnal olvashatod Isten Igéjét! Ha pedig abban parancs, óhaj, kívánság van – úgy emlékezzél a szerelmesre –, siess teljesíteni azt. De azt mondod: »Oly sok homályos hely van a Szentírásban, egész könyvek titokként állnak előttünk.« Erre én azt felelem: »Mielőtt valaki ezt az ellenvetést megteheti, annak előbb életével tanúsítania kell a világos és megérthető helyeket – ez az eset áll-e fenn nálad is?« …ha az Isten Igéjét olvasod, úgy nem a homályos, hanem a világos helyek kötelezők reád nézve és a világos helyeket azonnal teljesítened kell. Ha csak egyetlen egy hely van a Szentírásban, amelyet te értesz; úgy azt az egyet teljesítsed; nem szükséges leülnöd és a sötét helyek felett tépelőd­nöd. Isten Igéje arra való, hogy te aszerint cselekedjél, nem pedig arra, hogy te gyakorold magadat a homályos helyek magyarázásában.” (Kierkegaard: Önvizsgálat. Ajánlva a kortársaknak)  

http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201304/elsz_vagy_csak_letezel_200_eve_szuletett_soren_kierkegaard

A gonosz mint istenbizonyíték? Ádámtól!

Isten létezésével kapcsolatban az egyik gyakori ellenvetés az, hogy ha Isten valóban létezik, miért van annyi gonosz a világban. Mivel a világban van gonosz, Isten nem létezhet – hangzik az érv. Nem tagadom: egy jó és mindenható Isten világában a gonosz léte súlyos kérdésként nehezül az értelemre és a szívre. Van azonban az éremnek egy másik oldala is, melyet érdemes megfontolnunk, ha a gonosz létezését Isten létezése elleni érvként akarjuk felhasználni. Ravi Zacharias indiai-amerikai apologétától hallottam először az alábbi rövid, de frappáns gondolatmenetet.
„Elmondom, mi a gond az ellenvetéssel. Amikor azt mondod, hogy túl sok gonosz van a világban, azt feltételezed, hogy van jó. Amikor azt feltételezed, hogy van jó, azt feltételezed, hogy van erkölcsi törvény, amely alapján különbséget lehet tenni jó és rossz között. De ha erkölcsi törvényt feltételezel, erkölcsi Törvényadót is feltételezned kell, de éppen ő az, akit tagadni akarsz, nem bizonyítani. Azonban ha nincs erkölcsi Törvényadó, akkor nincs erkölcsi törvény. Ha nincs erkölcsi törvény, akkor nincs jó. Ha nincs jó, nincs gonosz. És akkor mi a kérdés?”
Persze a gonosz akkor is velünk marad, ha Isten létezését megkérdőjelezzük. A gonosz létét talán nehezebb is tagadni, mint Istenét (bár őszintén szólva nekem egyik sem megy). Ezért paradox módon éppen a gonosz tagadhatatlan létezése az egyik legerősebb érv Isten létezése mellett. Nem azt állítom, hogy a gonosz létezése szükségszerű. Pusztán csak azt, hogy a gonoszról nem tudunk úgy beszélni, hogy végül Istenről ne beszélnénk. Máskülönben a gonosz valójában nem gonosz, csak mi éljük meg annak; de ha a gonosz valójában nem gonosz, Isten elleni érvként sem használható.

Ha Istenben nincs semmi sötétség, nem kísért és nem kísérthető gonosszal, valamint nincs benne változás vagy változás árnyéka sem, ahogy az idézetek mondják, akkor a teremtés előtt sem lehetett benne gonosz. Logikus feloldása lenne a gonosz problémájának, hogy a gonosz Istenben egyesül a jóval, de ez a feloldás idegen a bibliai kinyilatkoztatástól. Én ennek őszintén örülök, még akkor is, ha a dilemma így eleven marad. Jobb arra gondolnom, hogy Isten jó és mindenható, ezért nem értem, hogyan lehet gonosz a világban, mint azt a lehetőséget kóstolgatnom, hogy esetleg Isten lényében van a gonosz eredete. Inkább bízom egy jó Istenben, akit nem teljesen értek, mint hogy értsek egy Istent, aki nem teljesen jó.

Kedves Börni (Adrián),
engem önmagában nem zavar az, ha most nincs válasz egy kérdésre, hiszen a kinyilatkoztatott dolgok a mieink, a titkok viszont Istenéi (5Móz 29,28). (Gödel nem teljességi matematikai tétele is ebbe az irányba mutat: minden ellentmondásmentes elméletben megfogalmazható olyan állítás, amely nem bizonyítható vagy cáfolható, mégis igaz.)
Isten nagyon sokat elmond arról, hogy mit tesz a gonosszal, ami a világban van, arról viszont jóval kevesebbet mond, hogy miért engedte, hogy jelen legyen az univerzumában valami, ami ennyire ellentétes a lényével. Sokan próbálták már feloldani ezt. Logikus úton három gyakori feloldás van: 1. Isten nem mindenható, 2. Isten nem mindenestül jó (ez Böhme feloldása), 3. a gonosz valójában nem gonosz. A Biblia szerint viszont Isten teljesen mindenható, Isten tökéletesen jó, a gonosz valóságosan gonosz.
Hogy a három állítás logikusan hogyan illeszthető egymáshoz, azt nem tudom, de egyiket sem akarom tagadni csak azért, hogy logikai úton feloldjam a látszólagos ellentmondást. Henri Blocher szerint a gonosz amiatt szálka az értelem számára, mert szálka az univerzumban is. A gonosz szerinte irracionális, hiszen nincs racionálisan igazolható helye egy mindenható és jó Isten világában sem (ezért fogja Isten végül ki is tenni onnan).
A gonosz problémájára egyfajta feloldás lehet, hogy a gonosszal Istennek jó célja van. Ez nem azonos azzal az állítással, hogy a gonosz Istenben van. A nap a vajat megolvasztja, az anyagot megkeményíti. Istenben nincs gonosz, de a gonoszt megengedheti, hogy megtörténjen, anélkül, hogy a gonoszt helyeselné vagy létrehozná. Isten teremthet olyan lényeket, amelyek elbukhatnak, és úgy bukhatnak el, hogy bár Isten mindenható, bukásukat mégsem aktívan idézte elő. Hogy ez hogyan történhet meg, arról C. S. Lewis Perelandra c. könyve például rendkívül érdekes – bár spekulatív – gondolatmenetet mutat be, ajánlom elolvasásra.
Egyébként köszönöm az érdekes és inspiráló hozzászólásaidat.:)

Bolyki László szerint:

Kedves Gyuri!
Jung gondolataival kapcsolatban feltétlenül meg szeretném említeni, hogy amikor ő Istenről, Bibliáról, Jahvéról és Jézusról ír, akkor soha nem teológiai értelmezési keretben kell érteni a gondolatait. Erről ő maga ír több esetben, pl éppen a Válasz Jób könyvére című írásával kapcsolatosan is. Arra reagál, hogy sok keresztény hívő és teológus megbotránkozott kijelentésein, és arra hívja föl a figyelmet, hogy ő egyáltalán nem teológiai értelemben olvasandó gondolatokat fogalmaz meg, hiszen ezen a területen nem is kompetens, hanem orvosként, pszichiáterként nézi és elemzi a Szentírás szövegét. Éppen úgy, mintha egy történész vagy egy irodalmár elemezné a Biblia szövegeit a maga tudományos szemszögéből. Tehát – bármilyen abszurd – amikor Jung Jahve és Ábrahám kapcsolatáról beszél, egyszerűen úgy elemzi azt, mintha egy pszichiáter próbálná megérteni két személy kapcsolatát. Ez azért fontos, mert ő maga hangsúlyozza a saját megállapításaival kapcsolatban. Ő is pontosan tudta, hogy teológiai szempontból teljesen abszurd Jahve tudattalan motivációiról beszélni, vagy arról, hogy Jahve féltékeny Ábrahámra, de ő ezt kizárólag orvosi szemmel próbálta látni és láttatni, hangsúlyozva, hogy (szemben Freuddal) semmilyen módon nem állt szándékában sem igazolni, sem pedig megtámadni vagy megkérdőjelezni a hagyományos keresztény teológia alapvetéseit. A hittel és a vallással kapcsolatos kérdéseket élete végéig elhárította, mondván, hogy ő nem erről beszél, és ha erről beszélne, nem tehetné azt tudósként, orvosként. Nem Istenről, hanem Isten-képekről beszél, és nem Istent elemzi, hanem a különböző Isten-képeket, azokat is elsőrorban a kollektív tudattalan által megőrzött archetípusokként. Tehát szerintem sok hasznos és fontos meglátása van a Szentírással kapcsolatban, de mindig érdemes szem előtt tartani, hogy sok olyan kijelentése is van, amelyek teológiailag nemhogy nem helyesek, de teljességgel értelmezhetetlenek is. Ilyenkor pedig nem eretnekséget kell sejteni mondatai mögött, hanem figyelembe venni, hogy az analitikus mélypszichológia szemüvegén keresztül nézi és elemzi a Biblia történéseit, párbeszédeit és szereplőit. Jung ugyanúgy nézett ilyenkor Jahvéra, mint mondjuk Poszeidónra, Zeuszra vagy Síva istennőre. Ez a megközelítés egyeseket megbotránkoztat, amit megértek, hiszen egy keresztény ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyen kontextusban és értelmezési keretben gondolkodjon Istenről és a Biblia szereplőiről. Szóval Jung nem teológiai gondolatokat fogalmaz meg az általad idézett szövegben sem, míg aki elolvassa az idézetet egy teológiai blogon, az jogosan gondolhatja azt, hogy igen. Ha ezeket a szűrőket behelyeznénk Jung szövegeinek értelmezésekor, sokkal közelebb kerülhetnénk ahhoz, amit ő maga mondani akart, és kevesebb botránkozás lenne vele kapcsolatban a keresztény testvéreink köreiben.
Szeretettel,
Laci

A hit környezete/közege.

Ezt a posztomat határozottan egyfajta továbbgondolási/ elmélkedési alapnak szánom, ami segíthet sok mindent pontosabban értelmezni, e téma körül. Jézus egyértelműen beszélt hitetlenségről, kételkedésről, kis és nagy hitről. Ennek alapján, jogos megállapítás, hogy a hit mérhető, és felismerhető valóság. Az emberi megnyilvánulásokon keresztül, (viselkedés/cselekedet, beszéd) az adott ember hite, annak minősége illetve annak esetleges hiánya, többnyire a szellemi ember számára, beazonosítható. Ezért nem tudom elfogadni, amikor keresztények úgy tesznek, mintha a kicsinyhitűség és más, a hittel kapcsolatos probléma, nem is létezne, a hívők életében. Sokszor hallani: „Meg vagyok térve, csak nem képzeled, hogy hitetlen vagyok! Nekem igen is, van hitem” és más hasonló mondatok hangzanak el ilyenkor. Most mégis, én azt kérem, kicsit figyeljünk oda, az alábbi bibliai történetre.

„Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból. Mikor még beszélt, odajöttek a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondtak, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higgy. És senkinek sem engedte, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. És ment a zsinagóga fejének házához, és látta a zűrzavart, a sok siránkozót és jajgatót. És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.

És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és bement oda, ahol a gyermek fekszik vala. És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl. És a leányka azonnal fölkelt és járt. Mert tizenkét esztendős volt. És nagy csodálkozással csodálkoztak.”

Alig záródott le a vérfolyásos asszony ügye. Őszinte, cselekedetekben is konkrétan megnyilvánuló hite miatt, pozitívan. Máris itt volt a következő eset, a főember, aki segítségért folyamodott Jézushoz, azt a hírt kapja, kész, vége, nincs tovább. A lányod meghalt. Nagyon izgalmas számomra, hogy Urunk, azonnal felülírta, megtörte a hatalmát és hatását az elhangzott mondatoknak/halálhírnek, és a főember szívét és gondolatait az Isteni szóra, rányitotta, mégpedig késedelem nélkül. NE FÉLJ, rám figyelj, amit mondok, abban gyakorold, a hiteted. Nyilvánvalóan felismerhető itt is, hogy a hitet, és a hitetlenséget is, egy- egy beszéd szabadítja fel, csak az irány nem mindegy. A másik rendkívül figyelemre méltó történés, hogy Jézus mindenkit kiküldött, és még a tanítványai közül is, akik pedig egy szinten, egyértelműen hittek és követték az Urat. Csak hárman tarthattak vele. Egyik oka ennek az a hírzárlat, amit Jézus rendelt el, mint később olvassuk. De az ok, meggyőződésem hogy kettős volt. Mivel más történetekben is ez igazolható, miszerint, ahol a hit felszabadulását és működésének akartak teret engedni, ott a hitetlenséget a kételkedő cinizmus, és minden más ellentétes erőt, érdemes kizárni/ felszámolni, amennyire csak lehet. Ilyen felszámolásból van radikálisabb, pl amikor Pál eltávolította Elimást aki a kormányzó hitét/hitre jutását akarta álnok és aljas módon megakadályozni. Van gyengébb változat, amikor például az erőtlen szívű embert hazaküldték a csatából, hogy ne mérgezze meg, a bátrak és az elszántak szívét is. Vagy mint a fenti esetben is, ki vannak küldve, el vannak különítve a még hitetlen, zajongó, síró, egyértelműen, egy hatalmas érzelmi nyomás alatt lévő emberek. Hiszen egy ilyen állapot / közeg aláaknázhatja a hit felszabadulását, és az áldás átvételét.

Összegzés képen, megállapíthatjuk, hogy a hit valóságának, van egyfajta közege/ környezete (belső, ami az emberi szív/szellem és egy külső a külvilági látható) ahol egyrészt, létre tud jönni, fejlődni tud, illetve, visszafejlődni is képes (ilyen is van, sajnos. Ezért az intés: „minden féltet dolognál jobban őrizd meg a te szívedet), és ez igaz egyaránt, az emberi szívben belül zajló hitre, hitetlenségre, belsőleg személyes módon. Valamint igaz, történések helyszíneire, helyzetekre, egy külső módon. A szeretet által munkálkodó hit egy csodás alap tud lenni, erre kell törekednünk. Az Írás szerint Péter apostoléval egyenlő drága hitet nyertünk mindannyian. Isten adta, kinek-kinek a hit mértéket. De a lényeg ezután jön! A kapott, felszabaduló, megmutatkozó hitünk mellé, ragasztanunk kell az Írás szerint jó pár dolgot.

„Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.”

Fontos bibliai gondolatok!

- Mindent, amit tesztek hit által hitből cselekedjétek.

- Ami nincs hitből bűn az.

- Lehetetlen Istennek hit nélkül tetszeni.

- A kételkedést, a kicsinyhitűséget Jézus nem fogadta el.

- Ahol hitetlenség volt nem is tudott csodát tenni, pedig szeretett volna.

- Hitet cselekedetek által kell aktiválni élővé tenni.

- Mivel Isten adta kinek-kinek a hit valóságát,jogosan kérdezi :hogy van hogy nincs hitetek?

A győzelmünk Krisztus Jézus által van, ami realizálja a láthatóban ezt a győzelmet az a mi bibliai hitünk!

Köszönöm a figyelmeteket.      

„De én még is tudom, az Istenfélőknek lesz jó dolguk.” - ppt letölteni

Gondolataim egy videó mellé!

https://www.youtube.com/watch?v=lItizn4VNlY&index=49&t=80s&list=WL

Pár napja kaptam ezt a videót. Az igazság az, hogy nem ismeretlenek ezek a féligazságokat tartalmazó anyagok számomra. Meg sem tudom számolni, mennyi ilyennel van teli a háló, és milyen sok embert zavarhat össze, akik a látottak alapján így kiálthatnak fel: MOST MI VAN!!!

Természetesen ez a téma sem tabu, érdemes átbeszélni, mert valamit szépen megfésülni csak úgy lehet ha, megfogjuk a hajkefét, és elkezdünk fésülni vele, a megfelelő helyen. Csupán egy kérésem van, kulturáltan véleményezzünk, pró és kontra egyaránt.

Ha esetleg felmerül valakiben, hogy mi szükség ezt nyíltan átbeszélni, annak elmondanám, hogy nem nyíltan, az emberek, mind a világiak mind a keresztények erről beszélnek lépten-nyomon. Véleményem szerint igen nagy akadálya az evangelizálásnak az a köztudatban lévő gondolkozás, miszerint: „a gyülekezet csak elveszi a pénzedet” „rajtatok gazdagodnak meg”

„nyúlják a tízedet” és a másik agyon hangoztatott, mindent tudni vélő figyelmeztetés. Ezek hamis apostolok, hamis próféták, hamis pásztorok. és napestig sorolhatnám. Természetesen, meggyőződésem, hogy amikor ezt a témát boncolgatjuk, nagyon kell figyelnünk, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára. Nyilvánvaló, hogy amivel élni lehet, azzal lehet visszaélni is.

De az ítéletalkotásunknál, legyünk nagyon körültekintőek, és igen jól tájékozottak az adott kérdésben. Ha ezt nem tudjuk felvallani, és biztosítani akkor nem érdemes állást foglalni, mert megcsalhat a saját szívünk. A szellemi dolgokban is igaz az, hogy nem elég csak arra támaszkodnunk, amit látunk és hallunk. Továbbá sok esetben az ilyen anyagok elkészítése mögött, nem kétlem, féltés, jó szándék, segíteni akarás, található. Persze a legtöbb esetben nem! A csámcsogni való anyagok legtöbbször azért készülnek, mert a készítő így viszonylag gyorsan kerülhet a figyelem középpontjába. Van, hogy a készítés motívuma mögött csaló/tagadó szellemek vannak, akik sátán malmára hajtva a vizet, azon igyekeznek, hogy egy adott helyen Isten akaratát, vezetési tervét meghiúsítsák. Félelmet elbizonytalanodást, megbotránkozást és zavart keltve a hívő és érdeklődő emberekben. Az ilyen anyagok jellemzően két téma köré sorakoznak. Az egyházi pénz, és a Szellemben történő szolgálatok.

Ez érthető, hiszen a működőképes igazi egyház alappillérei ezek is sok más dologgal egyben.

A tízed nem kötelező, úgy ahogy a szombati nap, megtartása sem, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy akkor ezek olyan igazságok, amelyeknek nincs a mai hívőre nézve mondandójuk, vagy mindenképp el kéne, az ilyen igazságoktól határolódni.

Számos hívő van, aki a szombati napot kiemelten kezeli, nem a törvény miatt, hiszen már nincs alatta, hanem hitből tartva azt.  „Aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és aki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. Aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ád az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ád az Istennek.” Tehát a lényeg ezekben a dolgokban az, hogy hitből tegye, amit tesz és semmi képen ne törvényből. Onnan lehet leginkább felismerni, hogy ki tart egy bizonyos dolgot a törvény súlya miatt és az üdvössége érdekében, hogy azt önmagán kívül másnak is, mindenképpen kötelezővé, üdvösségi kérdéssé akarja tenni. Ilyenkor figyelmeztetni kell, nem jól cselekszik: „Mert a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára.” Valóban vannak olyan területek, amelyek ténylegesen mindenkire egységesen érvényesek és üdvösségi kérdések, pl. a megtérés/ újonnan születés, keresztség, szentségre törekvés, a szeretet által munkálkodó hit felmutatása. De a szombat vagy bármelyik nap tartása az nem ide tartozik.  

 A tizeddel kapcsolatosan pedig, Dereknek (Isten remek katonájának) egy frappáns gondolata ugrik be ilyenkor, aminek lényege, ne tízedet fizess az Úrnak, hanem akár huszadot, mivel az újszövetség jobb szövetség, mint az ó. Ez lényeglátó és kifejező, ne sajnáld Isten munkájától a támogatást, és a szegények felé való adakozásról se felejtkezzél el. Nem a tízed a lényeg, hanem az Isten munkájának a támogatása, aminek bevett alapja tízed. De ennek adását, nem törvényből teszed, hanem hitből. Ezért fordulhat elő az a gyakorlatban, hogy sok tízed fizető mégsem bővelkedik, mert törvényből és nem hitből adja, amit ad. Márpedig ami nem hitből van, az bűn. Ne alkudozzunk, ne kereskedjünk Istennel. Ő nem piaci kofa. Ha adod (és adj, mert igei) adj hitből akár tizedről, akár többről, bármennyiről is van szó, ami a szívedben van. A többit bízd Istenre. Most lehet, hogy van, aki felkiált: „neked elment az eszed!” De szeretnélek megnyugtatni nem ment az sehova, a nagy helyzet az, hogy sajnos még nem érted az ide tartozó bizalom, szellemi törvényszerűséget, miszerint a magvető vet, és a többi a föld alatt a sötétben zajlik tovább. Miután bizalommal vetettél, bizalommal kell lenned a vetést követő időszakban is. Azt pedig, ami ebből az elengedett magból kikel, felszínre jön, szintén bizalommal engedned kell, hogy arra használják Isten szolgái, amire vezetésük van. Egy hívő jót feltételez, jóra gondol. Nem érdekes? Nem feltűnő, hogy mindig a pénz területén mindig a  szellemi ajándékokban való szolgálatnál, történik az, ahol egy  ellehetetlenítő erő, bármit és mindent felhasználva, arra törekszik, hogy bizalmatlanságot, félelmet, hitetlenséget hozzon létre, építsen ki. Ezt tapasztalatból mondom. Ebbe én is bele szaladtam sajnos.     

Ahogy Isten munkájára te adakoztál, és leraktad az Úr lába elé, amit leraktál. Azzal a vetésedet bevégezted. Hogy ez után, mi történik, annak a felelőssége már nem a te válladon, hanem végső soron, az Úrén van. Ha valaki esetlegesen bármi módon visszaélne vele, az nem téged károsított meg, hanem Istent. Az pedig nyugodt lehetsz, Isten számon kéri. Amit meg kell értened, a te vetésed miatt áld meg téged az Isten, nem az miatt, ami azután történik azzal. Természetesen, józanság, vezetés, hit és bizalom, mint mindenben itt is szükséges, hogy tudjuk mit mikor és miért teszünk.   

A videóban, megint csak, bizonyos szolgálatok pásztorok vannak, hamis jelzővel illetve.

Tudjuk az írásból, hogy Isten azt kéri, hogy: „Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra.” Itt nem presbiterekről van szó, tehát a fenti követelmény a minimum. Nem árt szigorúbbnak lenni. Ehhez hozzá tenném, és nem árt, ha a vádat megfogalmazó ember, maga is megfelel a következő kritériumoknak: Lehetőleg ismert legyen, több ember által ismert, akik bizonyítják, hogy a vádat megfogalmazó amúgy hozzáértő és véleménye autentikus.  A következő igei kritérium, hogy bármilyen nyilvánosság előtti megvádolás előtt, a vádoló félnek, minden lehetőséget megragadva, igyekeznie kell a megvádolt személlyel a dolgokat négyszemközt megbeszélni. „Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó.”  Itt megint előkerül, mint feltétel, az elfogadható vádalaphoz, hogy legalább két-három ember egybehangzóan, melléálljon a vádnak. Nos, beláthatjuk, hogy ezeknek a videóknak a készítői, szinte egytől egyig, szabadúszók. Legtöbbször a névtelenség homályában, Sokkal kevesebbet tudni róluk, mint azokról, akiket nagy elánnal lesajnálnak és befeketítenek. Valamint az is tény, hogy szinte mindig olyan emberek az ilyen anyagoknak a készítőik, akik még véletlenül sem raktak le az asztalra annyit és mutattak fel olyan eredményeket, mint azok, akiket támadnak. Nem tudom, mikor fogják megérteni az ilyen anyagokat készítő „igazságosztó” és „rendcsináló” emberek, hogy a jó szándék és a segíteni akarás a szellemi dolgokban nem elégségesek önmagukban, kijelentés és vezetés szükséges, bölcsességet hozzáragasztva. A harmadik alapelv, ami elvárható a megfedni szándékozó embertől, hogy kaliber legyen, és lehetőleg a dolgokhoz a maguk mélységében értő. Ez egybevág az első két kritériummal. Természetesen bármilyen embernél lehet az igazság, ha valóban nála van. De Péter és Pál ominózus példájából látjuk, hogy Pétert sem akárki fedte meg, amikor az jogos volt.

A fenti videó őt-pontot említ, amelyekben megcsillannak ugyan részigazságok, (hiszen amiről süt, hogy kamu, azt az emberek pár másodperc alatt félre lökik.) de világosan felismerhető hogy a videó bevágásokkal a dolgok összemosásosára van felépítve a gondolatsor. Istenfélő, az emberek javát igazolhatóan szolgáló emberek vannak belekeverve és összemosva olyan emberek eltorzult szolgálatával, akik valóban az istenfélelem hiányában szolgálati elhívás nélkül, vagy abból kiesve, valóban leleplezést és elutasítást érdemelnek. Valamint ahogy észrevettem egy két bevágás nem megtörtént istentiszteleti kép, hanem valamiféle kereszténységet kigúnyoló, vagy az elé tükröt állító filmrészletből való betoldás.         

Szóval talán annyi értékelhető az ilyen és hasonló videókban, hogy a józanság lámpájáról a port letakarítják. Szóval lehet akár valami haszna is,  a kérdés, mit ér a gyakorlatban az ilyen takarítás, ha a vázát közben összetöri, az asztalt összekarcolja, és a képet pedig leveri a falról. 

„De én még is tudom, az Istenfélőknek lesz jó dolguk.” - ppt letölteni