péntek, június 22, 2018

A bűn megvallása jó dolog!


A bűneinket kivinni a világosságra, nem csak Isten akaratában van, de az egyik legjobb orvosság is a személyiségünk számára! 
„Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.”
 „Leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr. Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vigyük véghez a mi megszentelésünket.”
Csodálatos és hatalmas ígéreteink vannak! De ennek eléréséhez, az írás azt mondja” tisztítsuk meg magunkat” Ezt neked kell megtenni! Ez a saját jól felfogott érdeked. A megszentelésünk többoldalú! Az alap kiindulásunk, hogy Jézus Krisztus adatott nekünk bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul. Ő a mi megszentelőnk! Mégis számos igevers felszólít minket, hogy dolgozzunk össze Istennel és mintegy így tegyünk pontot a megszentelődésünkre. Így is mutatkozzon meg, hogy félre vagyunk téve, el vagyunk választva a világtól, a bűntől, és Isten számára élünk. A fenti igevers is, de például ez is: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta.” Megfigyelhető, hogy nekünk is van részünk a megtisztítási folyamatban. Isten beszéde szerint gondolkozni, meggyűlölni a bűnt, birkózni vele, ha úgy alakul. Valamint bűnvallást tenni, hogy a Szellemi dimenzióban is el legyenek vágva azok a bűnkötelek, amikkel sátán rövid vagy hosszabb időre megkötözött.

Alapjában nem egészséges, amikor az ember magában vájkál. Ahogy az Írás mondja: „Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez.” Viszont amikor felismerünk magunkban egy–egy bűnt, illetve ahogy az a bibliában olvassuk, előfogja, felszínre tör, megmutatkozik, nyilvánvalóvá lesz egy konkrét bűn, azaz elkövetésre kerül, megfogan. Az konkrétan beszennyezi vagy akár meg is szakíthatja a szövetségedet Istennel.  Az elkövetett bűn, annak mélysége a megmutatója, hogy hogyan kell rendezned. Van, hogy elég hogy hangosan kimondva bocsánatot kérsz Istentől, (ilyenkor ez az információ kimegy a szellemvilágba is) Van, hogy egy testvéreddel való közös megbeszélés és bűnbánati ima hozza el a megoldást. (Ezt tudni fogod, hiszen ha ismét gond van, illetve továbbra is vádlásod van, akkor ez kevésnek bizonyult) Ha ez a helyzet, illetve a bűn súlya alapból megköveteli, akkor érdemes felkeresned egy elismert, kipróbált szolgálótestvért/pásztort, aki minden bizonnyal segítségül tud számodra lenni. „Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is. Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.”


„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”

A bűn kegyetlen ellenséged, a bűn egy olyan fecskendő, amin keresztül a sátán mérge folyamatosan beléd árad és dolgozik ellened. Lehet, hogy a büntetés/következmény, azaz a szentencia, ahogy az írás utal rá, nem rögtön valósul meg a bűnben élő ember életében, de kétségtelen, hogy megvan a lehetősége egy nem kívánt eredménynek, akár sok-sok év múltán is, ahogy arra Mózes utalt is. „Mert tudom, hogy halálom után mind inkább-inkább megromoltok és eltértek az útról, amelyet parancsoltam néktek; és utolér majd titeket a veszedelem a későbbi időben, mivelhogy gonoszt cselekszetek az Úrnak szemei előtt, bosszantván őt kezeiteknek csinálmányával.” Ez általános szellemi igazság, tehát ne csak a bálványimádásra gondolj most. De nem is akarom tovább szaporítani a szót, ha szükséges tedd meg amit meg kell tenned! „Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.”

"

Köszönöm a figyelmeteket! 


Nincsenek megjegyzések: