szerda, január 24, 2018

Az Istenhit egy mankó a számotokra!



"Az Istenhit egy mankó a számotokra!" 
Legyen, nevezzék így azok, akik még nem ismerik ennek a hitnek a csodáját.

Sokszor mondták már nekem, hogy az Istenhit valahol egy mankó egy kapaszkodó, hiszen valamiben hinni kell. Nos ha ez a „mankó” szükséges, ahhoz hogy az Öröklét dicsőségébe beléphessek akkor én nagyon hálás, vagyok, hogy van ez a „mankó” és két kézzel kapaszkodom bele! Ha ez a "mankó szükséges ahhoz, hogy Isten akaratát és véleményét megismerjem, ám legyen. Más szóval Jézus megmondta, hogy Ö nem az egészségesekhez jött és azokhoz, akik azt gondolják nincs semmi bűnük. Akik úgy látják, nekik nincs szükségük Isten kegyelmére. Hanem a betegekhez jött az elveszett bűnös emberekhez. Akinek Örömhírt hozott! „Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyitását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat,”.  Egy másik helyen így szól az Írás:
„Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen. Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassák ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írrel kend meg a te szemeidet, hogy láss.”
Én magamra ismertem ezen, versekben is. Ezért is döntöttem az Istenhit mellett és fogadtam el Jézus Krisztusban a megváltást. Mert be kell látni, nem valamiben kell hinni, hanem valakiben! Nem is akárkiben, hanem csak abban, aki az életét adta váltságul, a golgotai kereszten, hogy mi ne vesszünk el, ha rátámaszkodunk teljes szívünkkel, ere a csodálatos személyre, aki ezt a „mankót" számunkra, megtestesíti. Ha ezt „mankónak” titulálja a világ, ám tegye. Hiszen egy mankó szerepe pont a segítés, a megtámogatás, hogy a haladásunk biztos legyen. ( Mankó és haladás ellentmondásosnak tűnhet, de Isten szemében a megváltásra és kegyelemre szoruló emberiségre, illik ez a kép.) Tehát a világiak ezen megfogalmazás, nem hogy nem bántó, hanem egyenesen arra figyelmeztet, hogy bizony Isten, erős jobbjával megtámogat minket, hogy biztosan járjunk az Ő útján. 

A fenti fotó (internetről) azért tetszett meg, mert szó szerint kiábrázolja a rendezést, a rendberakást, a perspektívaváltást. (Természetesen a megváltásunk csodálatos voltát semmilyen képpel, nem lehet visszaadni, de jobb híján, ez is megteszi.) 



Köszönöm a figyelmeteket. 

Nincsenek megjegyzések: