csütörtök, október 06, 2016

A lényeg a különleges képesség!


Megfigyelhető hogy a 70 évektől egy lassú majd mindinkább felgyorsuló, ajánlat tételt dolgozott ki sátán az emberek illetve leginkább a gyermekek számára. Ami nem áll másból, mint a figyelmet lassan, ördögien bölcsen adagolva, ráirányítani a természetfelettire, az okkultra és az azzal velejáró különleges képességekre. A különleges képesség, legyen az bármi, /BÁRMI/ hiszen szerepe nem más mint hogy kaput nyisson azoknak a démonoknak/gonosz szellemeknek akik a már hálóba került lelkeket még inkább megkötözik és gyakorlatilag bármikor hadra foghatják az igazsággal, Isten munkájával szemben. Ez sem új a nap alatt, de kétségtelen hogy e folyamat ilyen intenzitással még nem volt hatással, soha a történelemben. Köszönhetően az ezt propagáló filmeknek és könyveknek, valamint az okkult szimbólumokhoz értő és azt használó varázslásoknak. Az ember kimondatlan is érzi, hogy valamit elvesztett valahogy önmegvalósítása és egy kiteljesedett élet iránti vágya sokszor rendkívüli és erejét meghaladó akadályokba, korlátokba, ütközik. Nos ezt felismerve mit is tart legtermészetesebbnek. Hát azt, hogy e korlátokat és akadályokat a véges és tökéletlen mivoltát bármi áron maga mögé utasíthassa. Az okkultizmus felé való vonzódásnak is ez az egyik mozgatórúgója. Az ember óriási vágya hogy maga fölé emelkedjen, hogy saját korlátait átlépve eredményeket tudjon elérni. Nos viszont ezt csak kétféle módon tudja elérni, kivitelezni. Vagy Isten igazságának és vezetésének az ismeretében. Vagy tudva tudatlanul okkult tudáson keresztül. Nincs más lehetőség. Szellemi szinten valami vagy Isten jóváhagyását és támogatását élvezi. Vagy Isten ítéletét és haragját.


Igen régóta figyelemmel kísérem ezt a területet, természetesen Istenfélelemben és egy egészséges módon. Nincs kényszerem ezzel foglalkozni nem központi téma nálam, Egyszerűen összerakom azokat a dolgokat, amikre Isten igéjéből és más hozzáértő embertől nyert információkból valamint a jelenkor történéseiből felismerek. Szóval mindenkit megnyugtatok, nem látok minden bokorban démont, és minden dolog történése mögött se keresek mindenképp, bukott entitásokat. Beszélhetnék rengeteg dologról, például a KGB illetve más országok államvédelmi okkult gyakorlatáról, ilyen jellegű kíséreltéiről, amit parapszichológiának, vagy más elfogadhatóvá tevő néven neveznek, de ezek neveiktől függetlenül, sem mások, mint Isten előtt utálatos és az embert tönkretevő leigázó megcsaló sötét erők. A lényegük hogy Isten akaratán kívüli tudáshoz, hatalomhoz, erőkhöz, és más előnyökhöz juttatják az embereket. Akik egy része mitsem tud arról, ami történik, egy részük pedig nyíltan felvállalva szolgálja ki ezeket a bukott lényeket. Szinte mindenki tudja, legalábbis nagy vonalakban miről beszélek, ezért nem fogok könyvek és videók és más beszámolók ezreire hivatkozni. Az ige fényével bíró szem, lépten-nyomon felismeri ezeket, szinte mindenhol. A sporttól kezdve a művészetekig, a zenei ipartól a politikáig. Fel kell ismernünk, hogy ezek a folyamatok nem véletlenek, Sátán igyekszik a világot belevezetni egy olyan mindennapokba, amelyekben az okkult teljesen bevett és igényelt valóság. Mint Noé napjaiban is volt. A szellemi elsötétedés e mostani lépcsőjében a különleges képesség keresésére, az arra való nyitottságra tanítja az embereket, mert már készen van a démoni serege, hogy az emberek ilyen irányú nyitottságára  örömmel válaszoljanak.  Természetesen nekünk keresztényeknek Isten igéjének a védelmében és világosságában kell ezt a tendenciát kezelnünk. Igyekezni kell, hogy szellemi erőre tegyünk szert, az Ige és a Szent Szellem ajándékai által. Mert a harc az még tart, sőt az látszik, hogy most kezd a szemünk láttára egyre inkább természetfeletti oldalra átmenni. Saját jól felfogott érdekünk, hogy megtanuljunk Isten igéjére, mint kétélű kardra, és Isten szellemének erejére támaszkodni mind a magunk mind az embertársaink érdekében. A kereszténység azon ágai illetve hívői melyek eddig nem, vagy csak felületesen foglalkoztak a Szent Szellem erejével, ajándékaival és erő-megnyilvánulásaival, véleményem szerint bölcsen teszik, ha az Úr elé viszik ezt a kérdést, mert a jó mellett a gonoszság is egyre inkább növekszik. Felelőtlenség nem számolni a sötétség erejével.

Köszönöm a figyelmet! 

Nincsenek megjegyzések: