Ferenczi Zoltán ref lelkész remek írása.
A legjobb biblia sztori Sámson és Delila (Bír 16). Zseniális leírása egy ilyen folyamatnak, és az alapvető általános motívumok is megvannak benne, amire érdemes odafigyelnünk. Célszerű 1x versről versre áttanulmányozni így ezt a részt! Ezt a történetet tekinthetjük a manipuláció alapparadigmájának is. A manipuláció — mint itt is — nyilvánvalóan tudatosan felépített folyamat, amelynek bár van jó pár koreográfiája, de a cél mindig ugyanaz: a másik legyőzése. Akik igazán mesteri szinten űzik ezt, azok már “nagyvadakra” utaznak, és így kerül képbe a lelkész, akivel szemben nem ritkán (mint a legtöbb közéleti személy esetében) a karaktergyilkosság az általános cél. Ezért a manipulációs eseteket mindig rivalizációs konfliktusok keretezik. A lelkészek azért kiszolgáltatottak, mert a látszat minden esetben valóban megtévesztő, és a figyelmetlen lelkész, prédikátor, presbiter stb. vagy a szárnya alá vesz az illetőt, vagy még gyakrabban bizalmasává fogadja őt. A BIZALMI HELYZET rendkívül fontos a manipulátor számára, mert eközben szedi ki azokat az infókat, ami a másik gyenge pontjait jelenti (Delila!).
Amikor a rejtett agresszió nyílt agresszióba csap át, elég nehéz helyzet áll elő, hiszen egy nyílt rágalom, vagy még kifinomultabb esetben olyan lebegtetett célozgatás ellen, amely egy harmadik félben (pl. gyülekezeti tagokban) fogalmazódik meg sejtett gyanúként, nagyon nehéz eredményesen küzdeni. Ráadásul a manipulatív ember – aki tehát korábban MINDIG bizalmasunk volt – a leghihetetlenebb pillanatban válik ennek a folyamatnak az élharcosává.
Amikor megjelenik a folyamat narratívája, az persze ez: “én csak jót akartam”.
Ha pl. egy lelkészt sikerül rákényszeríteni arra, hogy elmenjen a szolgálati helyéről (ebből a szempontból mindegy, hogy a vád korrekt volt vagy hamis), ezt nem is olyan nehéz igazolni a gyülekezet előtt, és a manipulatívnak hálás lesz a gyakorolatlan köv. lelkész — és egyben köv. áldozat.
Ha veszít a játszmában, akkor az “engem innen elüldöztek, pedig a gyülekezet/lelkész/Gizi néni javát akartam verzió születik meg. (Sajnos ez a ritkább eset a felkészületlenségünk miatt, ill. azért, mert gyakori mítoszunk, hogy a szeretet jele a konfliktusmentesség. A manipulatív pedig retteg a nyílt agressziótól, nincsenek megküzdési technikái, ezért választja a rejtett agressziót.)
Persze egy már kialakult konfliktushelyzetben olykor nagyon nehéz eldönteni, hogy mi miből ered, de a manipulatív mindig konfliktusgeneráló (ilyet pl. a szorongó sosem tesz!), ráadásul a konfliktusok világában rá nem jellemző az ún. normatív konfliktus, hanem (ezekben a folyamatokban) mindig “patologikus konfliktusokban” láthatjuk őt. A különbség – ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni – a konfliktus önmagáért valósága.
Egy normatív konfliktusban mindenki célja a konfliktus meg-, feloldása. A patologikus konfliktusban a cél a konfliktus fenntartása. Ez fontos jellemzője a manipuláció végkifejletének, de ott már nagyon kell kapaszkodnia annak, aki a “szeren akar maradni”… (Ld. Bír 16)
A manipuláció tudatosan felépített folyamat, amely kialakulásának ugyan vannak nem tudatos rétegei (ezt pl. a lelki gondozásban vagy pszichoterápiában látni kell), de a folyamat mindig TUDATOS és AKARATLAGOS! Így azzal az illető maga is tisztában van, még ha talál magának ürügyeket, kifogásokat, álindokokat. A cél pedig, hogy 1) a másik tudta nélkül, 2) a másik kárára tegyen valamit.
Ez a “mérsékelten konstruktív” 🙂 attitűd, ami veszélyes (pláne ebben a rejtett formában).
Persze ha ezt ismerted fel magadban, akkor az duplán jó: 1) az én praxisomban először kilép a nyílt színre egy manipulátor 🙂 2) mivel ez a folyamat tudatos és akaratlagos, így ezen változtathatsz – tudatosan és akaratlagosan.
Ugyanis mindenkinek vannak (persze rajtam kívül 😀 😀 😀 ) rejtett szándékai. Pl. a női praktikákat gyakran nevezik manipulációnak (egyes terminusok szerint az is), de a mi szempontunkból – ha ebből hiányzik a tudatos és akaratlagos ártó szándék – ez nem nevezhető manipulációnak. Nem a rejtett szándék tesz valakit manipulátorrá, hiszen akkor nem lehetnének titkaink sem.
A nehézséget az fokozza, hogy egyfelől van egy iszonyú feminin jézusképünk az Úrról, Aki mindenkivel rém aranyos, és soha meg nem bántana senkit (így az ettől eltérő mozzanatokat, pl. Jézus agresszív cselekedeteit negligáljuk), másrészt a lelkészképzésekben tudomásom szerint nincs erről a működési módról szó, így a lelkészek vagy a maguk kárán vagy képzettségük okán jutnak olyan tudásokhoz, amelyek egyfajta védelmet, esetleg megoldást adhatnak.
Persze, a manipulátor is sérült, de azt hiszem, Mo.-on talán mondhatjuk, egyikünk sem úszta meg az életét megsebző tapasztalatok nélkül.
A manipulátor technikája túlélési technika. Ahogy kitűnő érzékenységgel meg is fogalmaztad: valójában nem tud őszinte lenni, képtelen arra, hogy megmutassa a gyenge pontjait, épp ezért a nála — szerinte — erősebb ember provokációt, kihívást jelent.
Való igaz, hogy így nehéz valódi kapcsolatba kerülni bárkivel is, ugyanis a “kapcsolatban” nem a manipulátorral, hanem az (egyik) álarcával találkozol. [Megint hadd utaljak Delilára!] Ahogy Pom-pom is, a manipulátor is “bámulatosan tudja változtatni a formáját” 🙂 , így — legalábbis a kapcsolat elején mindenképpen — olyan (ál)arcával fogsz találkozni, amelyet vársz.
Ezekben a megsebző folyamatokban a továbblépést jelentő kérdés: MI VOLT AZ ÉN HASZNOM ABBAN, HOGY EGY ILYEN KAPCSOLATBAN VOLTAM BENNE? (Ugyanis még a legrosszabb kapcsolatot is valamilyen szinten — 50%-ban — mi irányítjuk. Soha nem véletlen az, hogy egy barátságba, szerelembe, kötődésbe, ábrándba és kiábrándulásba belekeveredünk.)
Ádám mondta egyszer: “MInden kiábrándulás mögött van egy ábránd”.
A másik kérdésed, így általánosságban nehezebb.
Bennem az vetődött fel, hogy miért akarod ezt TE megoldani? Miért vonz Téged a megoldás (megmentés) lehetősége? Mert rengeteg olyan megoldani, megmenteni valót láthatsz magad körül, amelyekbe az energiáidat beleteszed. Miért épp ez a Te kihívásod…
Ha olyan kérdésről van szó, amelyben Neked (is) van felelősséged, azt hiszem 2 általános irány lehetséges.
1) AZ AGRESSZIÓ NYÍLTTÁ TÉTELE
Ez a kockázatosabb út, és akkor javaslom, ha a csoport egy meghatározó (minőségű/mennyiségű) többsége melletted áll. A technika nem túl bonyolult: nyílttá kell tenni azt, amit a manipulátor suttyomban csinál. Ha ezt választod, akkor, ez akkor eredményes, ha a folyamat legelején és rövidtávon tudod alkalmazni. Nagyon fontos, hogy a folyamatot Te keretezd, és ezért nagyon ott kell lenned fejben, ha így döntesz.
[Az ÚSZ-ben Jézus a farizeusokkal kapcsolatban alkalmazza ezt az eszközt, amikor titkon el akarják veszteni Őt.]
Ezt akkor érdemes egy vezetőnek alkalmaznia, amikor a rá bízottakat közvetlen veszély fenyegeti. Az agressziónak — szerintem — ez az egyetlen vállalható és vállalandó (!) formája. Ez az ún. pro szociális agresszió, amely lényege, hogy valaki mellett kiállsz, és megvéded őt. Ez esetben azt vállalja az illető TUDATOSAN, hogy a manipulátor céltáblájává válik, így ő lesz az újabb áldozat, vagy éppen ha elég erős, megszűnik a manipuláció.
2) A HUMORBA FORDÍTÁS
Ez a kevésbé kockázatos, de közel sem könnyebb megoldás. Ehhez először meg kell értened azt, hogy magadban mit, miért és hogyan ér el érzelmileg a manipulátor. Ez azért nehéz, mert szembe kell nézned életed fájó sebeivel, titkaival (ugyanis a manipulátor ezeket akarja megtudni rólad). Az önismeret fejlődésének útján ezek olykor nagyon megterhelő időszakok lehetnek, de — főleg ha emberekkel foglalkozunk — azt hiszem, nem kerülhetjük meg őket…
Ha ezt meg tudod fogalmazni, akkor ezt az érzést “le kell választanod” az illető személyéről (tudatosítanod kell, hogy mi a különbség a között, amit a manipulátor idéz elő, és ami egy régebbi történethez kötődhet), így tudod elkerülni, hogy sérülj a folyamatban. Ez nagyon fontos! (Ha érzelmileg bevonódsz, gyakorlatilag vesztettél…)
Ezt követően kedves (soha nem sértődött!) humorral el tudod ütni az egészet, vagy paradox technikával épp hogy szinte kiszolgálod az illető igényeit, akár túlzó állításokkal is, anélkül, hogy az ő akaratát teljesítenéd.
Ezek elkerülő mechanizmusok, amelyek arra jók, hogy az illető a közösségben maradhasson. Ezt akkor lehet alkalmazni, ha nem sérül senki túlságosan a folyamatban, és még nem mérgesedett el a helyzet.
De a manipulátor mindig időzített bomba a gyülekezetben, így a szeretet és a nagyon világos és határozott keretek együttes alkalmazása nagyon fontos lehet.
Van még egy másik jelenség, ami a munkatársaimmal én magam is átéltem (nekünk a gyülekezetben kitűnő kiképző mestereink voltak 🙂 !), ez az ún. INTEREFERENCIAJELENSÉG. Az interferencia lényege, hogy egy személy által generált folyamat rendszerszinten kezd működni, azaz a gyülekezet több tagja (csoportja) elkezd a manipulátor köré szerveződni, bevonódni, és általa sodródni — legtöbbször anélkül, hogy erre bármilyen rálátásuk lenne.
A sok tanulmányértékű történetet közül egyet megosztok Veled, mert jól ráviláít az interferenciajelenség lényegére.
A manipulátort talán kétéves nagyon sok veszteséggel járó folyamat után sikerült rávenni arra, hogy a gyülekezet akkor 30-40 fős bibliaórai csoportja előtt mondja el mit, miért és hogyan csinált. Elmondta, hogy több időt akart velem lenni, sokkal több beszélgetést akart, de én — megjegyzem tudatosan — elhárítottam ezt. Ez őt nagyon feldühítette, és bosszút akart állni. Részletesen elmondta, hogyan tervelte ki a dolgot, hogy állított maga mellé embereket, mit miért csinált stb.
Ott volt mindenki, aki korábban az illető mellé állt, és azt mondta, hogy én valótlant állítottam ezzel kapcsolatban stb. Miután az illető mellé állók végre megtudhatták az igazságot, azt hittem, hogy ezután minden rendbe jön, és a gyülekezet élete visszazökken a régi kerékvágásba.
Kb. két hét telt el a manipulátor “kiszállása” óta, amikor a rövid csend után a a többiek — mintha mi sem történt volna — elkezdték ismét mondogatni a régi dolgokat, amiről a manipulátor nyilvánosan megvallotta, hogy nem igazak…
Ekkor az ember széttárja a kezét…
Ezek olyan érzelmi bevonódások, amelyekkel sajnos nem lehet mit kezdeni. Ugyanis a manipulátor ezeket az érzelmileg megsebzett történeteket, rezdüléseket használja ki céljai elérésére. A profik akár 10-15 embert is képesek így “mozgatni”.
Ahhoz, hogy egy ilyen folyamatot sikerüljön korrigálni, ahhoz rendszerszintű gyülekezetépítési eszközök kellenek.
A fenti gondolatok egy hozzászólás mondatai Ferenczi Zoltán református lelkésztől, aki több mint 20 éve dolgozik szenvedélybetegekkel és szenvedélybetegségekkel,
ggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggggg
Ján. 10, 1-10: „Bizony, bizony mondom
nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok akoljába, hanem máshonnan hág be,
tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az
ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait
nevükön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttük
megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem
követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját. Ezt a
példázatot mondta nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, amit szólt nekik. Újra
mondta azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak
ajtaja. Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak
rájuk a juhok. Én vagyok
az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és
legelőt talál. A tolvaj nem
egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy
életük legyen, és bővölködjenek.”
Fontos igazságok
vannak ebben az idézetben belesűrítve. Ezeket Jézus nyomatékosítja is
figyelem-felkeltés céljából: „Bizony, bizony…” A
másik tanulság, hogy ezeket a szellemi igazságokat nem könnyű megérteni.
Részünkről tehát nagyfokú odafigyelést igényel. Az igerész legfontosabb
állítása egy hasonlat: a pásztor és a nyája hasonlata. Az egyik legismertebb
zsoltár is erről ír: „Tudjátok
meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő
legelőinek juhai vagyunk.” (Zsolt. 100,2) Ez egy pozitív megközelítése Istennek, mely
tartalmazza azt, hogy Isten a Teremtő, a Gondviselő!
Isten ezt a
világnézetünk alapjaiba belehelyezte. Sorsunk nem öncélú, Isten a maga hasznára
akarja alakítani és fordítani. (Azok is használják, akik nem vallják be,
ráadásul még kegyetlenebbül…) Isten megmondja! Nagy kiváltság, hogy gondoskodik
rólunk. Elvolt Ő magában is… DE: meg akarta alkotni a földet, a teremtményeket,
köztük az embert is! Nagy öröm ez! Nem csak függetlenek nem vagyunk, de
védtelenek sem! Az Úr gondoskodik
rólunk, ellát bennünket, védelmez. Ahogyan Dávid is mondja: „Az Úr az én
pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez
terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő
nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól,” (Zsolt. 23,1-4) Tehát:
1./ Az Úr, mint pásztor, legeltet bennünket – azaz a
természetes szükségeink betöltéséről folyamatosan gondoskodik amellett, hogy
személyes kapcsolatunk van vele. Isten mindent elkövet, hogy ne tévelyegjünk. Keresd
az Urat, mert olyan pásztorod Ő, aki szól hozzád.
2./ és elvezet a vízforráshoz… - a Szentlélekkel való
közösséghez. Karizmatikus élményeket akar adni, és hogy átéld minden nap, hogy
szeret téged.
3./Megvidámítja a lelkedet. Eredetiben: megtéríti a lelkedet. A lelkünket sok külső hatás éri, fontos, hogy
Isten legyen a lelked pásztora. Az Úrban jó lenni! Csak így jó „magunkon kívül”
lenni, másképp nem!
4./ Igazságosságba vezet az úr. Sokszor vagyunk
igazságtalanságban. A saját igazságunk nem a teljes igazság! Azt írja az ige: „És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és
mint megfertőztetett ruha minden igazságunk, és elhervadtunk, mint a falomb
mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordtak el bennünket!” (Ézs. 64,5)
5./ Az Úr védelemben részesít
bennünket. „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is,
nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok
vigasztalnak engem.” (Zsolt.
23,4) A vessző az Úr személyes törődését
jelképezi. Pl. juh-számláláskor használják a botot a pásztorok. De: a pásztor kilencvenkilencet
is hátrahagy, hogy megkeresse az elveszett egyet. „Melyik
ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem
hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után,
mígnem megtalálja azt? (Lk.
15,4)
A bottal
a pásztor védelmezi a juhokat a ragadozók ellen.
6./ Asztalt terít nekünk az
ellenségeink előtt. Ez a felemelést jelenti. Ez történt Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal,
Mózessel, stb. Mindegyik először sokat veszített, de utána mindent megnyertek!
Mert az Urat követték hűségesen.
7./ Olajjal árasztja el fejünket
– felkenetést, pozícióba juttatást jelent. (Zsolt. 23,5)
8./ Hosszú élettel elégít meg az
Úr házában. (Zsolt. 91,16)
Ezekben gyakorold a hitedet!
Visszatérve Jézus
példázatához:
A juhoknak van akolja, ahová a pásztor időnként bezárja a juhait. Ez azt jelenti,
hogy le kell mondanunk bizonyos függetlenségről. Isten falakat (szellemi
falakat) épít az emberi kapcsolatokat illetően. Isten népe érintkezik a
külvilággal, de a tolvajok, rabló, szélhámosok ellen, pl. ez véd meg bennünket.
A nyáj köré kell egy szellemi fal. Isten
nem a szabadságodtól foszt meg – ezt a gyanakvásodat tedd félre! Szükségünk van
a védelmére, kell legyen fala a karámnak! Így akarja megvédeni Isten az
egyházat is a világtól, mely ítélet alatt áll.
Ez a fal (kerítés) nem teljesen zárt. Van
rajta ajtó. Jézus külön is említi
ezt: „Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be,
megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.” (Ján. 10,9). Emiatt van bizonyos bezártságunk,
de védett, ellenőrzött formában van ki-bejárásunk. A szellemvilág olyan veszélyeket
tartalmaz, melyekre nem vagyunk felkészülve. A fal védelmet ad a betegség, a
kifosztás, a halál ellen. Jézus Krisztus mondta magáról: „én azért jöttem, hogy életetek legyen, és bővölködjetek.” (Ján. 10,10). Ezt biztosítja a karám fala
kerítése, és rajta az ajtó.
Van a kerítésnek egy másik oldala is: korlátozva van a juhokhoz való hozzáférés.
Jézuson kívül csak az Isten által felkent személyek férkőzhetnek hozzájuk.
Jézus Krisztus kétezer éve távol van helyileg tőlünk, ő maga is betölti ezt a
szerepet, de spirituális módon kijelölt maga mellé embereket erre a feladatra:
Ef. 4,11: „És Ő adott némelyeket apostolokul,
némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul
és tanítókul, a
szentek tökéletesebbé tétele céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének
építésére.”
Ezek az emberek
Jézus Krisztus személyes munkatársai, akiknek Jézus Krisztus gyakran
megjelenik, és feladatokat bíz rájuk, a
juhok hasznára.
Ef. 4,7: „Mindegyikünknek pedig adatott a
kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.”
A kegyelemnek több szintje
van:
- Mi már egy kegyelmi állapotba
kerültünk bele. Bűnbocsánatunk, örök életünk van, stb. Ebben egyformák vagyunk.
- Pál apostol azonban itt arról
beszél, hogy hívő és hívő között kegyelemben is van különbség. Attól függően,
hogy hogyan viszonyulnak a hívők a kenethez. pl. Sámuel próféta – Isten
kenetétől prófétált, és az egész nép nagy kegyelmet nyert általa Istentől.
Ábrahám, Izsák, Jákób is kegyelem alatt voltak, de jött Mózes, aki felemelte a népét egy magasabb kegyelmi szintre!
Ha jól viszonyulunk a kegyelemhez,
sokkal áldottabbak leszünk, egy felemelt kegyelmi szinten leszünk. Hányan
szeretnétek a földi életben sikeresek, áldottak lenni? (mindenki!) Az Urat így lehet még jobban szolgálni!
Fontos értékelni a juhok pásztorát, és a
juhok kapuját is! Jézus Krisztus az
ajtó! És a felkent emberek! Ők is ki/bejárkálnak az ajtón, így építi ki
Isten a népét. A juhoknak is tiszteletben kell tartani a karámot, a falat, és az
idegeneket is fel kell tudni ismerniük. Ezen múlik az életünk. Fel kell
ismerni, hogy ki a barát és ki az ellenség. Szellemi szinten gyakran nem olyan
könnyű ez. Sok porhintés van a világban, de az egyházban is. Nem szabad
elkapkodva ítélni, türelem kell, idő kell hozzá, mert sok minden múlik ezen!
A juhok személyes
felelősségéről:
Mivel akar minket a pásztor
táplálni?
-
Milyen legelőre visz? Az igazi levegő az ige!
-
Milyen forráshoz visz? Az igazi forrás a Szentlélek!
A történelem során eltávolodtak ettől az
alapigazságtól. (pl. Mária-kultusz, több-isten tisztelete…) A szellemi
igazságokat emberi filozófiák, nézetek váltották föl, pl. humanisták elméletei,
és ezek turmixként belekeveredtek a kereszténység alapelvei közé. Figyelj oda, milyen embereket hallgatsz! Meg
kell tudni róluk, olvasták-e a Bibliát, összhangban van-e a beszédük a Biblia
alapigazságaival. Ha lehet, meg kell tudni, milyen a magánéletük. Látni-e a jó
gyümölcsöket? Ha ezek nem igazolják, akkor egy szélhámosról van szó!
A jó pásztor az igével és a Szentlélekkel való közösségünket akarja
erősíteni!
Azt akarja, hogy a ki/bejárkálásod az ige
felé, a Szentlélek felé vigyen, és ne másfelé! Figyelj az emberekkel való
együttműködésre! Ne hallgass más hangokra! Azt kövesd, akinek a hangját
ismered, akiről tudod, hogy hova vezet – a tapasztalataid alapján. Van egy pásztorod, és van egy karámod! Erre
figyelj! Ne akarj rossz motivációból kijutni a karámodból! Ne emberi
ötleteket, mozgalmakat kövess! Csak Jézus Krisztuson keresztül járkálj ki-be a
karámból. Ez a mi felelősségünk, ezt kell megtartanunk. És akkor a pásztorunk
mindvégig velünk lesz, és mi Ővele!
.-.-.-.-.
Ruff Tibor:
Gyakran kezdjük úgy a prédikációt, hogy nem beszéltünk össze az előző
előadóval. Most nem így van: összebeszéltünk Csabával! Folytatnám is, ahol ő
abbahagyta:
Ján. 10, 11-18: „Én vagyok
a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai,
látja a farkast jönni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza
azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és
nincs gondja a juhokra. Én vagyok a jó
pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, amiként ismer
engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért. Más
juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell
hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lesz egy akol és egy pásztor. Azért
szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam
letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az
én Atyámtól.”
Van még egy típus, aki veszélyt jelent a
juhokra. (A farkas, a rabló, az idegen más-más típusú veszélyt jelentenek). Ez
a béres. Ő nem akarja bántani a juhokat, ellopni sem
akarja őket, de…, ha bármilyen veszély keletkezik, ha a juhokra életveszélyes
fenyegetés támad, (pl. szellemi) akkor a
béres kiszáll a buliból, és elmenekül. Ennek a motivációnak vannak
gyökerei. Röviden:
A béres: alkalmazott, fizetésért foglalkoztatják. Nem
tulajdonosa a juhainak, nem is szívügye a rábízott juhnyáj. Nem önzetlenül
végzi ezt a tevékenységet. Ezzel szemben:
A pásztor: a juhok lényegesek számára, nem önzőek a
motivációi. A nyáj a szívügye, akár az életét is kockára teszi értük.
Jézus Krisztus mondta magáról: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor
életét adja a juhokért.” Rajta kívül nincs más, aki az egész életében, minden másodpercben,
tökéletes önzetlenségben, 100%-osan szolgált és szolgál ma is! Ha valaki
szolgálatba akar lépni, el kell kötelezze magát, hogy ezt a jézusi mintát
követi, azaz:
-
a
juhok hasznát szolgálja, (az egyházét is és az egyénét is folyamatosan szeme
előtt tartja), és
-
elsősorban
adni, és nem kapni kíván.
Pál
apostol ezt így fogalmazza meg: „Mindenestől
megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot
viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: Jobb adni, mint
(el)venni.” (ApCsel
20,35).
A béres elsősorban a maga hasznát keresi. Nemcsak anyagi jellegű
haszonról beszélhetünk. Van pl. hírnév, hatalom (emberek fölötti uralom),
tisztelet/elismerés/szeretet elnyerése. Ezek mind motiválhatják még a bérest.
Ha egy ember szeretet-hiányos, ha szeretet-éhsége van, az ilyen embert
motiválhatja pl. a tisztelet, szeretet elnyerése. Rá lehet szokni erre,
akárcsak a drogra! (A celebek pl. nem tudnak lemondani erről, sem nem elégíti
ki őket…)
Ez a típus az egyházban is létre tud jönni, sőt ki is termelődik újra és
újra! A tapasztalat azt mutatja, hogy ahhoz,
hogy valaki jól tudjon szolgálni az emberek felé, annak alapvetősen elégedett
embernek kell lennie! És ebből ad
mások felé. És nem az motiválja, hogy kap-e valamit cserébe érte. Az ilyen
pásztornak bőven van:
-
kijelentése,
-
Úrral
való közössége,
-
Szentlélek
kenete…
Nincs függőségben a szolgálattól, csakis
Istentől! Jézus Krisztus is ilyen személy volt. Az egész világmindenség az ő
tulajdonában volt!
Fil. 2, 19-22: „Remélem
pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust rövid nap elküldöm tihozzátok, hogy én is
megviduljak, megértvén a ti dolgaitokat. Mert nincsen velem senki hozzá hasonló
indulatú, aki igazán szívén viselné dolgaitokat. Mert mindenki a maga hasznát
keresi, nem a Krisztus Jézusét. Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy
miképpen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangélium ügyében.”
21. vers: „Timóteus nem a maga hasznát keresi.” Megrázó dolgot említ
Pál, hogy nincs vele más, akiben ilyen szellem lenne. Tudni kell, hogy akkor
éppen Lukács is, és Márk is vele volt, akik Pál szolgálótestvérei voltak. És
még mások is voltak vele, pl. Erástus, Aristárkhus… (ApCsel 19). És mégis azt
mondja Pál, hogy Timóteushoz nincs hasonló! Lukács is elgondolkodhatott ezen,
még Titus is… (Titus 1,4-5)
Kedves
szolgálótestvér!
Ellenőrizd le magad, hogy azon kívül, ami a
juhok haszna, mi motivál téged belülről. Ismerek olyan pásztort is, (nevét nem
mondom meg!), aki, amikor megtudta, hogy anyagi áldást adnának neki vidéki pásztorlásért,
inkább lemondta azt. Ezzel teljesen ellentétes az, aki azért szolgál, hogy
„kifejezhesse magát”, hogy „saját haszna legyen” belőle. Egész életen át
ellenőrizni kell saját magát az embernek, és ki kell tisztítani a magát
belülről, hogy krisztusi motiváció legyen benne, hogy Jézus Krisztus hasznát
szolgálja. Ő az egyház feje, az igaz, jó
pásztor! A pásztoroknak Jézus Krisztus hasznát is kell keresniük, nemcsak
az egyén, vagy az egyház hasznát. Nem lehet elfeledkezni Jézus Krisztusról!
22. vers: „együtt
szolgált velem.” –
Kipróbáltnak kell lenni egy szolgálótestvérnek, hogy nem foglalkozik a maga
hasznával. Timóteust is kipróbálta Pál. Ahogyan Pál fel tudott zárkózni Jézus
Krisztus motivációjához, úgy Timóteus is! Erről a gyülekezetnek volt látása.
Márk története is érdekes. Konfliktusba került Pállal, Pál pedig
Barnabással is. Jobban ragaszkodott az unokatestvéréhez, mint a Szentlélek
vezetéséhez. Kb. 10 évig tartott, míg kijött ebből az állapotból Márk, akinek
Péter apostol segített. Megtanulta ennyi idő alatt, hogy mi az első szempont a
szolgálatban. Az egész Fil. 2. fejezet tulajdonképpen erről szól.
Fil. 2,4-9: „Ne nézze
ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annak okáért az az indulat
legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is. Aki, mikor Istennek formájában
volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát
megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor
olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén
halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annak okáért az Isten is
felmagasztalta őt, és ajándékozott neki olyan nevet, amely minden név fölött
való.”
Jézus Krisztussal indít Pál apostol: „önmagát megüresítette, szolgai formát
vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén.” Szolgai forma helyett eredetiben „rabszolgai” formát vett fel. Előbb le
kellett mennie a legmélyebb pontra, hogy onnan legyen felemeltetve,
felmagasztalva.
6. vers: „nem tekintette
zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő” – azaz nem ragaszkodott ahhoz, hogy ezt az
állapotot magának megtartsa. Jézus
mondta magában: „szeretném, ha mindaz,
ami nekem megvan, meglenne másoknak is, hogy sok fia legyen Istennek!”
Ezért kezdte kiüresíteni magát. Ebből állt a pásztori hitvallása, hogy szétosztotta önmagát. És közben nem
igényelte, hogy ezért dicsőítsék! Ő egy
minden szempontból elégedett ember volt!
Pál apostol
ezután, másodikként, beszél magáról is. (17. vers), majd Epafróditust is
figyelmükbe ajánlja:
Fil. 2,25-30: „De szükségesnek tartottam, hogy Epafróditust, az én
atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és
szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok; Mivelhogy vágyva
vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött amiatt, hogy meghallottátok, hogy ő
beteg volt. Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült
rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jöjjön
szomorúságomra. Annak okáért hamarabb küldtem őt haza, hogy meglátván őt, ismét
örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom. Fogadjátok azért őt az
Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek: Mert a Krisztus dolgáért
jutott majdnem halálra, kockára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért,
hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen.”
Epafróditus majdnem „belehalt” a
szolgálatba! A sorrend tehát: Jézus Krisztus → Pál → Timótheus →
Epafróditus.
Lk. 16, 10-12: Aki hű a
kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha
azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi kincset? És
ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda néktek, ami a tiétek?”
Három
fogalompárról beszél itt Lukács: kevesen/sokon, hamis/igaz, másé/saját. Jézus
azt mondja, hogy aki kevesen hű, az
sokon is hű, aki kevesen hamis, az sokon is hamis, és aki a másén hű, az a
sajátján is hű. Ezen a teszten mindenkinek keresztül kell mennie.
Fiatalok!
A szolgálatba-lépés útja:
1./kevesen hű lenni,
2./ a nem igazin hű lenni és
3./ a másén hű lenni.
Aki ezen átmegy, Jézus Krisztus akkor
bízza rá a sokat, az igazit, és a sajátot! Ezt meg lehet figyelni a Bibliában
végig. Meg kell próbálni a hűséget ezen a három lépésen! És fontos, hogy a hűségnek hosszasan kell működnie! A hűség
örökre szól! Vagyis: benne maradok a szövetségi viszonyban akkor is, ha az
már nem élvezetes számomra, vagy ha hátrányom származik belőle!
Bízd magad Jézus Krisztusra, hogy mikor
mondja neked, hogy „megkaphatod a sokat, az igazit, és a sajátodat!” Legyetek
hűségesek és krisztusi módon szolgáljátok az Urat és az egyházat!
.-.-.-.-.
Flaisz Endre:
Én is folytatnám a két előbbi prédikációt,
de kicsit más szemszögből nézve.
1Kir. 2, 24-35: „Most azért él az Úr, aki
megerősített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székibe,
és aki házat szerzett nékem, amint megmondta: ma Adóniának meg kell halnia! Elküldte azért Salamon király Benáját, a Jójada fiát, aki levágta
őt, és meghalt. Abjátár papnak pedig mondta a király: Menj el Anathótba, a te jószágodba,
mert halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr
Istennek ládáját Dávid, az én atyám előtt, és mivel az én atyámnak minden
nyomorúságaiban részes voltál. És kiűzte Salamon Abjátárt, hogy ne legyen az
Úrnak papja, hogy beteljesedjék az Úrnak beszéde, amelyet szólt az Éli háza
felől Silóban. És eljutott ez a hír Joábhoz, mert Joáb Adóniához hajlott, noha
azelőtt nem hajlott Absolonhoz, és elfutott Joáb az Úrnak sátorába, és megfogta
az oltárnak szarvait. Hírül adták pedig Salamon királynak, hogy Joáb az Úrnak
sátorához futott, és íme, az oltár mellett áll. Ekkor elküldte Salamon Benáját,
a Jójada fiát, mondván: Menj el, vágd le őt. Mikor pedig Benája az Úrnak
sátorához ért, mondta néki: Ezt mondja a király: Jöjj ki. Kinek felelt Joáb:
Nem, itt akarok meghalni. És megvitte Benája a királynak e dolgot, mondván: Így
szólott Joáb és így felelt nékem. És mondta néki a király: Cselekedjél úgy,
amint szólott; vágd le őt és temesd el, hogy elvedd az ártatlan vért, amelyet
kiontott Joáb, én rólam és az én atyámnak házáról. És fordítsa az Úr az ő
fejére az ő vérét, amiért nálánál igazabb és jobb két férfira támadott, és
megölte őket fegyverrel az én atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, tudniillik
Abnert, Nérnek fiát, az Izrael seregének fővezérét és Amasát, Jéternek fiát,
Júda vitézeinek fővezérét. Ezeknek a vére térjen Joáb fejére és az ő magvának
fejére mindörökké: Dávidnak pedig és az ő magvának és az ő házának és királyi
székének békessége legyen az Úrtól mindörökké. És elment Benája, Jójada fia, és reá rohanván megölte őt; és eltemették
az ő házában, a pusztában. Rendelte pedig a király a Jójada fiát ő helyette a
sereg fölé, és Sádók papot rendelte a király Abjátár helyett.”
Két ember sorsa találkozott is
„furcsán”. Joábé és Benájáé.
Nem először találkoztak ők. Ezt
megelőzően a fél életüket együtt életék le közös harcokban, sajátos viszonyban:
Benája alá volt rendelve Joábnak. Ezzel együtt meg kellett ölnie Benájának
Joábot Salamon parancsára. Majd Joáb halála után Benája foglalta el a helyét a
hadsereg élén.
Mi okozta ezt a tragédiát? Miért kellett
Joábnak meghalnia?
Joáb félreértette az emberi tisztelet isteni parancsát!
Joáb, Dávid idején, sok bizalmas
információt gyűjtött Dávidról, sok mindennel nem értett egyet, amit Dávid cselekedett.
Nem értette meg a tekintély-tisztelet elvét, és ez olyan irányba terelte őt,
mely a tragédiájához vezetett.
Ennek megvilágítására nézzünk meg
egy történetet Joáb életéből:
2Sám.18,5: „Parancsolta pedig a
király Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal én
érettem kíméletesen bánjatok; hallotta pedig ezt mind az egész had, mikor a
király mindenik vezérnek parancsolt Absolon felől.”
uo. 9-15: „És találkozott Absolon
Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ült. És bement az öszvér a nagy
cserfák sűrű ágai alá, hol fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég
és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla. Kit mikor egy
ember meglátott, hírül adta Joábnak, és mondta: Íme, láttam Absolont egy
cserfán függeni. Mondta pedig Joáb az embernek, aki megmondta néki: Íme,
láttad, és miért nem ütötted le ott őt a földre? Az én dolgom lett volna
azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst siklussal és egy övvel. Mondta az
ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg a
király fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolta a király néked, Abisainak
és Ittainak, ezt mondván: Kíméljétek, bárki legyen, az ifjút, Absolont. Vagy ha
orozva törtem volna életére - mivel a király előtt semmi sem marad titokban -
magad is ellenem támadtál volna. Mondta azért Joáb: Nem akarok
előtted késedelmezni; és vett három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lőtte
minthogy még élt a cserfán. Körülfogták akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái
tízen, és általverték Absolont, és megölték őt.”
Absolon fellázadt apja, Dávid ellen.
Dávid ennek ellenére megparancsolta, hogy Absolon életét kíméljék meg. Nem ez
volt az egyetlen eset Dávid és Joáb kapcsolatában, amikor Joáb nem hajtotta
végre Dávid parancsát, vagy legalábbis ne módosította volna azt. Ez azt
mutatja, hogy valami miatt
Joáb nem értette meg, hogyan kell viszonyulni az Istentől rendelt
hatalomhoz!
(jelen esetben Dávidhoz).
Politikai, katonai hatalomról van itt szó, de általános igazságokat is
tartalmaz ez az igeszakasz, melyek mindenféle tekintélyre vonatkoznak. Pl.
családban szülő-gyerek vonatkozásában, vagy az egyházban vezetők-hívők között,
vagy munkaadók/munkavállalók között.
Amikor a „Miatyánk”-ot imádkozzuk, annak
végén ez található: „Mert tiéd
az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!” (Mt. 6,13). Jézus Krisztus azt jelentette
ki, hogy a hatalom és a tekintély eredendően
Istentől ered! Ezért jó dolog a hatalom és a tekintély! Isten jóra rendelte, a világ ékes rendjének
és működésének biztosítására. Enélkül zavar, anarchia, káosz lesz! És az
emberek látják a kárát.
Sokan
visszaélnek ezzel ma is a sátán miatt. Pl. erőszak a családban, vagy az
államhatalmi tisztviselők lázadása, stb. Ezért gondolják az emberek, hogy a
hatalom rossz dolog. Ez NEM IGAZ! A hatalom jó!
Isten jelentette ki, Ő engedte meg! A hatalom akkor működik,
ha egy ember a maga helyén, ebben a rendszerben engedelmeskedik Isten
törvényének! Ha nem engedelmeskedsz „fölfelé”, akkor nincs jogod „lefelé”
hatalmi jogot gyakorolni, illetve engedelmességet elvárni az
alattvalóidtól! Joáb ezt nézte el!
Dávid parancsba adta: ne bántsátok az idegeneket. Mit tett Joáb?
Megölte Abnert, pl. (2Sám. 3, 23-32) Többször is elkövetett ilyen hibát, midőn
felülbírálta Dávidot, akit Isten fölébe helyezett! Izrael is szívügye volt,
Dávidot is szerette, akkor mégis miért cselekedett így?
Vegyünk egy
természetbeli példát:
A hegyről folyik lefelé egy patak a medrében. Ha a víz útjába
valamilyen gátat, akadályt építenek, a patak egy másik úton jön lefelé, más
medret ás magának.
Joábot Isten Benája felé vezette, így akarta Isten
biztosítani a világ működőképességét, felfelé pedig Dávidnak tartozott
engedelmességgel. Joáb közel volt Dávidhoz, látta Dávid gyengeségeit,
gyarlóságait, hibáit. Pl. rájött, hogy Dávid azért küldte a hitteus Uriással a
„halálos” levelet hozzá, hogy Dávid elvehesse Betsabét, Uriás feleségét. Ez
volt az egyik rossz döntése Dávidnak.
A másik: a népszámlálás volt. Ez a hatalom koncentrálását jelentette,
melyet Isten nem szeretett. Joáb próbálta Dávidot lebeszélni erről, de mégis
megtette Dávid. Nagyon nem tetszett ez Joábnak. Dávid beszéde „utálatos volt”
neki – eredetiben. Dávid tévedett, és Joáb látta, hogy Dávid nem tökéletes
ember, hanem ugyan olyan, mint bárki más. Hogy gyarló, hogy vannak hibái… Úgy
érezte, nem kell engedelmeskednie neki.
Péter apostol
megírta: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi
rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint feljebbvalónak; Akár helytartóknak,
mint akiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dicsérésére.
Mert úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag
emberek tudatlanságát.” (1Pét. 2,13-15). Nemcsak a jó munkaadóknak
kell engedelmeskedni, hanem a szívteleneknek is. És nem állhatsz bosszút rajta,
vagy a cégén, ha ott maradsz. Ha nem akarsz engedelmeskedni, akkor mondjál fel!
De, ha ott maradsz, engedelmeskedned kell!
Joáb ezt nem értette meg.
Isten a javunkat akarja! Tudnod kell, hogy az Istentől való hatalom
utat tör magának! Mert Isten így
rendelte el! Nem kapcsolódhatsz ki ebből az áradásból. Nem szabad félni a
„tekintély” szótól. Az engedelmesség a tekintélynek az életünk alapja, a világ
alapja!
Isten áldjon meg benneteket! Jó
éjszakát kívánok!
.-.-.-.-.
A Biblia olvasásáról
„Ha
az Isten Igéjét tudományosan olvasod – távol legyen tőlünk, hogy a tudományt
kicsinyeljük –, figyelj arra: ha az Isten Igéjét tudományosan olvasod,
szótárral stb., akkor nem olvasod az Isten Igéjét – emlékezzél csak a szerelmesre,
mikor azt mondta szótárral betűzve kedvese levelét, hogy ez nem jelenti annak
olvasását. Ha tudós vagy, vigyázz, hogy eme tudós olvasás dacára el ne felejtsd
Isten Igéjét olvasni. Ha pedig nem vagy tudós, ne irigyeld a tudóst, örülj,
hogy azonnal olvashatod Isten Igéjét! Ha pedig abban parancs, óhaj, kívánság
van – úgy emlékezzél a szerelmesre –, siess teljesíteni azt. De azt mondod:
»Oly sok homályos hely van a Szentírásban, egész könyvek titokként állnak
előttünk.« Erre én azt felelem: »Mielőtt valaki ezt az ellenvetést megteheti,
annak előbb életével tanúsítania kell a világos és megérthető helyeket – ez az
eset áll-e fenn nálad is?« …ha az Isten Igéjét olvasod, úgy nem a homályos,
hanem a világos helyek kötelezők reád nézve és a világos helyeket azonnal
teljesítened kell. Ha csak egyetlen egy hely van a Szentírásban, amelyet te
értesz; úgy azt az egyet teljesítsed; nem szükséges leülnöd és a sötét helyek
felett tépelődnöd. Isten Igéje arra való, hogy te aszerint cselekedjél, nem
pedig arra, hogy te gyakorold magadat a homályos helyek magyarázásában.” (Kierkegaard: Önvizsgálat. Ajánlva a kortársaknak)
http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201304/elsz_vagy_csak_letezel_200_eve_szuletett_soren_kierkegaard
A gonosz mint istenbizonyíték? Ádámtól!
Isten létezésével kapcsolatban az egyik gyakori ellenvetés az, hogy ha Isten valóban létezik, miért van annyi gonosz a világban. Mivel a világban van gonosz, Isten nem létezhet – hangzik az érv. Nem tagadom: egy jó és mindenható Isten világában a gonosz léte súlyos kérdésként nehezül az értelemre és a szívre. Van azonban az éremnek egy másik oldala is, melyet érdemes megfontolnunk, ha a gonosz létezését Isten létezése elleni érvként akarjuk felhasználni. Ravi Zacharias indiai-amerikai apologétától hallottam először az alábbi rövid, de frappáns gondolatmenetet.„Elmondom, mi a gond az ellenvetéssel. Amikor azt mondod, hogy túl sok gonosz van a világban, azt feltételezed, hogy van jó. Amikor azt feltételezed, hogy van jó, azt feltételezed, hogy van erkölcsi törvény, amely alapján különbséget lehet tenni jó és rossz között. De ha erkölcsi törvényt feltételezel, erkölcsi Törvényadót is feltételezned kell, de éppen ő az, akit tagadni akarsz, nem bizonyítani. Azonban ha nincs erkölcsi Törvényadó, akkor nincs erkölcsi törvény. Ha nincs erkölcsi törvény, akkor nincs jó. Ha nincs jó, nincs gonosz. És akkor mi a kérdés?”
Persze a gonosz akkor is velünk marad, ha Isten létezését megkérdőjelezzük. A gonosz létét talán nehezebb is tagadni, mint Istenét (bár őszintén szólva nekem egyik sem megy). Ezért paradox módon éppen a gonosz tagadhatatlan létezése az egyik legerősebb érv Isten létezése mellett. Nem azt állítom, hogy a gonosz létezése szükségszerű. Pusztán csak azt, hogy a gonoszról nem tudunk úgy beszélni, hogy végül Istenről ne beszélnénk. Máskülönben a gonosz valójában nem gonosz, csak mi éljük meg annak; de ha a gonosz valójában nem gonosz, Isten elleni érvként sem használható.
Ha Istenben nincs semmi sötétség, nem kísért és nem kísérthető gonosszal, valamint nincs benne változás vagy változás árnyéka sem, ahogy az idézetek mondják, akkor a teremtés előtt sem lehetett benne gonosz. Logikus feloldása lenne a gonosz problémájának, hogy a gonosz Istenben egyesül a jóval, de ez a feloldás idegen a bibliai kinyilatkoztatástól. Én ennek őszintén örülök, még akkor is, ha a dilemma így eleven marad. Jobb arra gondolnom, hogy Isten jó és mindenható, ezért nem értem, hogyan lehet gonosz a világban, mint azt a lehetőséget kóstolgatnom, hogy esetleg Isten lényében van a gonosz eredete. Inkább bízom egy jó Istenben, akit nem teljesen értek, mint hogy értsek egy Istent, aki nem teljesen jó.
Kedves Börni (Adrián),
engem önmagában nem zavar az, ha most nincs válasz egy kérdésre, hiszen a kinyilatkoztatott dolgok a mieink, a titkok viszont Istenéi (5Móz 29,28). (Gödel nem teljességi matematikai tétele is ebbe az irányba mutat: minden ellentmondásmentes elméletben megfogalmazható olyan állítás, amely nem bizonyítható vagy cáfolható, mégis igaz.)
Isten nagyon sokat elmond arról, hogy mit tesz a gonosszal, ami a világban van, arról viszont jóval kevesebbet mond, hogy miért engedte, hogy jelen legyen az univerzumában valami, ami ennyire ellentétes a lényével. Sokan próbálták már feloldani ezt. Logikus úton három gyakori feloldás van: 1. Isten nem mindenható, 2. Isten nem mindenestül jó (ez Böhme feloldása), 3. a gonosz valójában nem gonosz. A Biblia szerint viszont Isten teljesen mindenható, Isten tökéletesen jó, a gonosz valóságosan gonosz.
Hogy a három állítás logikusan hogyan illeszthető egymáshoz, azt nem tudom, de egyiket sem akarom tagadni csak azért, hogy logikai úton feloldjam a látszólagos ellentmondást. Henri Blocher szerint a gonosz amiatt szálka az értelem számára, mert szálka az univerzumban is. A gonosz szerinte irracionális, hiszen nincs racionálisan igazolható helye egy mindenható és jó Isten világában sem (ezért fogja Isten végül ki is tenni onnan).
A gonosz problémájára egyfajta feloldás lehet, hogy a gonosszal Istennek jó célja van. Ez nem azonos azzal az állítással, hogy a gonosz Istenben van. A nap a vajat megolvasztja, az anyagot megkeményíti. Istenben nincs gonosz, de a gonoszt megengedheti, hogy megtörténjen, anélkül, hogy a gonoszt helyeselné vagy létrehozná. Isten teremthet olyan lényeket, amelyek elbukhatnak, és úgy bukhatnak el, hogy bár Isten mindenható, bukásukat mégsem aktívan idézte elő. Hogy ez hogyan történhet meg, arról C. S. Lewis Perelandra c. könyve például rendkívül érdekes – bár spekulatív – gondolatmenetet mutat be, ajánlom elolvasásra.
Egyébként köszönöm az érdekes és inspiráló hozzászólásaidat.:)
Kedves Gyuri!
Jung gondolataival kapcsolatban feltétlenül meg szeretném említeni, hogy amikor ő Istenről, Bibliáról, Jahvéról és Jézusról ír, akkor soha nem teológiai értelmezési keretben kell érteni a gondolatait. Erről ő maga ír több esetben, pl éppen a Válasz Jób könyvére című írásával kapcsolatosan is. Arra reagál, hogy sok keresztény hívő és teológus megbotránkozott kijelentésein, és arra hívja föl a figyelmet, hogy ő egyáltalán nem teológiai értelemben olvasandó gondolatokat fogalmaz meg, hiszen ezen a területen nem is kompetens, hanem orvosként, pszichiáterként nézi és elemzi a Szentírás szövegét. Éppen úgy, mintha egy történész vagy egy irodalmár elemezné a Biblia szövegeit a maga tudományos szemszögéből. Tehát – bármilyen abszurd – amikor Jung Jahve és Ábrahám kapcsolatáról beszél, egyszerűen úgy elemzi azt, mintha egy pszichiáter próbálná megérteni két személy kapcsolatát. Ez azért fontos, mert ő maga hangsúlyozza a saját megállapításaival kapcsolatban. Ő is pontosan tudta, hogy teológiai szempontból teljesen abszurd Jahve tudattalan motivációiról beszélni, vagy arról, hogy Jahve féltékeny Ábrahámra, de ő ezt kizárólag orvosi szemmel próbálta látni és láttatni, hangsúlyozva, hogy (szemben Freuddal) semmilyen módon nem állt szándékában sem igazolni, sem pedig megtámadni vagy megkérdőjelezni a hagyományos keresztény teológia alapvetéseit. A hittel és a vallással kapcsolatos kérdéseket élete végéig elhárította, mondván, hogy ő nem erről beszél, és ha erről beszélne, nem tehetné azt tudósként, orvosként. Nem Istenről, hanem Isten-képekről beszél, és nem Istent elemzi, hanem a különböző Isten-képeket, azokat is elsőrorban a kollektív tudattalan által megőrzött archetípusokként. Tehát szerintem sok hasznos és fontos meglátása van a Szentírással kapcsolatban, de mindig érdemes szem előtt tartani, hogy sok olyan kijelentése is van, amelyek teológiailag nemhogy nem helyesek, de teljességgel értelmezhetetlenek is. Ilyenkor pedig nem eretnekséget kell sejteni mondatai mögött, hanem figyelembe venni, hogy az analitikus mélypszichológia szemüvegén keresztül nézi és elemzi a Biblia történéseit, párbeszédeit és szereplőit. Jung ugyanúgy nézett ilyenkor Jahvéra, mint mondjuk Poszeidónra, Zeuszra vagy Síva istennőre. Ez a megközelítés egyeseket megbotránkoztat, amit megértek, hiszen egy keresztény ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy ilyen kontextusban és értelmezési keretben gondolkodjon Istenről és a Biblia szereplőiről. Szóval Jung nem teológiai gondolatokat fogalmaz meg az általad idézett szövegben sem, míg aki elolvassa az idézetet egy teológiai blogon, az jogosan gondolhatja azt, hogy igen. Ha ezeket a szűrőket behelyeznénk Jung szövegeinek értelmezésekor, sokkal közelebb kerülhetnénk ahhoz, amit ő maga mondani akart, és kevesebb botránkozás lenne vele kapcsolatban a keresztény testvéreink köreiben.
Szeretettel,
Laci
