csütörtök, augusztus 13, 2020

A fehér ruhához vezető út.

 

A jelenések könyvében, a lezárások, a megérkezések, az összegzések, és a konklúziók idejének elérkezésekor, igen sokszor olvassuk, azt, „ aki győz..”
Amit fontos észre vennünk, hogy a csatákban, és általában véve, a legkisebbtől a legnagyobbig, mindenféle konfrontációban mindig van egy győztes és van egy vesztes. De akár hogy is, a lényeg mindig azon van, hogy mi melyik oldalon vagyunk, mi a személyes területünket érintve győztünk-e, vagy vesztettünk?  De mit jelent győzni? Kiről mondhatjuk el, hogy győzött? Mindenkiről, aki az előzőleg kitűzött eredmény/célt elérte, a rész vesztességek ellenére is. (Az, hogy valaki éppen csak, hogy győzött, vagy hatalmas diadalt aratott, precíz pontossággal a megfelelő és megszokott helyen szakította el a célszalagot, vagy kézzel - lábbal épp ahol érte, másodlagos dolog, ha már győzött.) Természetesen a későbbiekben ennek is lehetnek származékai, de a szentírás szerint a kulcs az, hogy szabályszerűen küzdjön, mert ellenkező esetben, nincs korona.   

A győzelem az minden esetben konkrét cselekedet eredménye, azért fontos ez, mert noha a hit az szerves része a győzelemnek, mégis ahogy a szentírás figyelmeztet minket, ha a hitünknek nincs cselekedete (Isten akaratában való szent életvitel, mint alap, és ezen az alapon a személyes Szent Szellemtől való vezetés megvalósítása ) akkor hitünk ugyan van, csak éppen a szentírás szerint ez halott hit. Halott! Nem ér semmit, nincs mérhető haszna. Ha elviszed a csatába a kardodat, de nem húzod ki a hüvelyéből, és nem használod a harcban, igen hamar véget ér a napod, és nem sokat használt neked, hogy nálad volt. A bukott angyalok és démonok is rendelkeznek hittel, Isten akaratának tényeivel, csak épp szembehelyezkedtek vele, nem engedelmeskednek. Nem is akarnak és nem is tehetik. Mint az embereknél, a régi természet, egyszerűen képtelen Istennek engedelmeskedni, hiszen mint az előzőeket is, a halál hatja át és nem az élet.

 Aki győz! Aki győz, mondja a szentírás: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.”

„Aki győz, annak nem árt a második halál.”

 „aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet”

 „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében.”

 „A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.”  „Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.”

 A fentiekből igen világosan kitűnik, a győzelem a személyesen kivívott saját győzelmed, kimondhatatlanul fontos. Az a helyes, ha az ember minden területen győzelmes életet akar élni, de a legfontosabb, hogy az üdvössége a szent életvitel megvalósítása a fehér ruhába való öltözés területén mindenképp győzelmet kell elérnie! Egyszerűen nem rakhatja lejjebb a mércét. Szentség nélkül, meztelenül, ruha hiányában komoly gondok lehetnek. Miként is olvassuk? : „elmenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem vala menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgat. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak." (érdekes a szuper kegyelem tanítása, itt nem igazolódik)

Szeretném, ha megértenéd, a kegyelem árad, Isten velünk van és szeretetével, irgalmával körül vesz! Minden nap teljes kegyelemmel vár, ma még! De a mi részünket nekünk kell megtenni, mert más képtelen helyettünk megtenni. A menyegzőre pedig szép ruha kell, hogy ne legyen kellemetlen meglepetése senkinek!

Áldott napot és köszönöm a figyelmedet! 

 

Nincsenek megjegyzések: