vasárnap, július 05, 2020

Amikor homokra építkezünk

A legtöbb ma jelentkező, egyéni, családi és társadalmi szörnyűségnek, bajnak és problémának, az alap kiváltó oka a neveletlenség. De nézzük ezt meg egy kicsit közelebbről. A szentírás szerint a fiak egyik legfontosabb jellemzője, a nevelhetőség. A példaadás talaján ható dinamikus irányszabás, azaz az igazság átadása, benne a megfelelő intés, feddés, fegyelmezés, egy elmélyült és szeretetteljes légkörben. Azok az emberek, akik úgy cseperednek fel,(mert a nevelésnek és a fegyelmezésnek egész kicsi kortól el kell kezdődnie, egymásra épített módon.) hogy nem voltak nevelve, (azaz nem voltak szeretve sem) azok életüket és annak területeit korcsként/fattyúként fogják megélni. Ez nem Isten akarata, nem kéne ennek így lenni, de az Istentől elfordult szív és elme, ezt termeli ki, az olyan ideológiák, izmusok és filozófia rendszerek által, melyek szembemennek a teremtő Isten bölcsességével, szükségszerűen, lázadó fattyakkal, engedetlen, szófogadatlan emberekkel töltik meg a mindenkori társadalmat. Miért fontos itt az Isten beszédének és az abban meglévő bölcsességnek a megemlítése? Pontosan a fentiek problematikája miatt! Ugyanis, ha nincs igazság, ha nincs abszolút igazság. Ha nincs, egy általános mindenkire érvényes zsinórmérték, akkor csupán bármit építünk is, futóhomokra, ingoványra, mocsaras részre van alapozva. Ez pedig nem lesz tartós! Nem lesz áldás, se, az egyén se a család, se a társadalom számára.

Oldalszám ki tudnám ezt fejteni, de itt nincs erre lehetőség, és nem is szükséges, mert érthető mire gondolok. Elég még annyit itt megjegyeznem, hogy nem véletlen, hogy az Úr Jézus világosan tájékoztat bennünket, hogy a személyes gonosz, azaz a sátán milyen természetű:

„Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.”

 „a tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővelkedjenek.” Azért nagyon fontos ismernünk az igazság bölcsességét és stabil állandóságát, mert akkor felismerhetjük, hogy sátán miért is próbálja elszakítani az embereket a szentírás egészének kinyilatkoztatásától. Ha ugyanis ebben sikert ér el, akkor felnövekedhet egy olyan világrend, és benne olyan társadalmak, amelyben nincs abszolút igazság, nincs megbízható zsinórmérték, ahol az ember az isten, ahol végső soron a zsinórra fűzött igazságot nem ismerő és nem értő embert sátán a maga tervei, és céljai szerint rángathatja. Mint például úgy, ahogy azt jelenleg Amerikában látjuk. De áll a Biblia szava, ezekre a nagy szabadságot kiáltozó emberekre is: „Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert akit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.”

De nem akarok lekanyarodni, szóval inkább nézzük meg a szentírás szavait a Zsidókhoz írt levélben:             

„És elfeledkeztetek-e az intésről, amely néktek, mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa?

Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak. Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-e a lelkek Atyjának, és élünk! Mert ám azok kevés ideig, tetszésük szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk. Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.”

 Meglátható a fentiekből, hogyha elfogadjuk a sátán igazságtagadó azt meghamisító, felszámoló politikáját, akkor értelmetlen a jó és a rossz kihangsúlyozása, és elveszti a nevelés szükségessége a talajt a lába alól. Így, ha nincs nevelés, nincs fegyelmezés, akkor fattyak cseperednek fel. Szárba szökik az élet minden területén az engedetlenség, mint azt körülnézve, mindenki láthatja is.

Köszönöm a figyelmeteket.  

 

 


Nincsenek megjegyzések: